Népnevelők Lapja, 1874 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1874-05-16 / 20. szám
0T- 230 így vagyunk a tanítás-, az oktatással is. A régi időkben szülők a oktatták a gyermekeket azon tárgyakban, amelyekre az életben szükségük volt. Az első iskolák hitiskolák voltak , és nem a paedagogia, hanem a szükség volt itt az irányadó. De minél inkább érvényre jutott a munka felosztásának elve a művelt államokban, és minél inkább foglalkoztak egyesek kizárólag az ifjúság oktatásával , annál inkább tették ezek a tananyagot, tancélt és tanmenetet gondolkodásuk tárgyaivá, és ekkép jöttek létre az első tantervek. Már az ókor művelt népeinél találkoztak paedagogok, kik a gyermekek nevelésére vonatkozó tanterveket dolgoztak ki , de az akkor elterjedt műveletlenség következtében ezen tervek nem vétettek tekintetbe, az ifjúság nagy része terv és módszer nélkül neveltetett. Később néhány művelt fejedelem elismerte, hogy műveit hivatalnokok nélkül a népek fölött nem uralkodhatik ; szükségesnek tarták tehát iskolákat alapítani és ezek számára tanterveket szidni. Meghatározták az oktatandó tantárgyak számát és egyszersmind az időt. Amit kétszáz évvel ezelőtt egyes fejedelmek az oktatás érdekében tettek, az később majdnem átalános szabllyá lett. Most Európa legtöbb államában a kormány iskolai törvényt , tantervet bocsát közre, melyben megszabja, hogy mit és mennyit kell minden iskolában előadni. Az állam fő gondja elsősorban, hogy saját fenállását biztosítsa. Az állam fentartása minden egyes polgár jólététől függ. Minél több polgára van, kik adót fizetnek és a hazát védelmezik, annál szilárdabb és fényesebb az állapota. Az adófizetési képesség és a védelmi erő a serdülő ifjúság testi és szellemi kiképeztetésével szoros összefüggésben áll, így tehát az államnak arról kell gondoskodni, hogy minden polgár a műveltség bizonyos fokára vergődjék. Az államnak tehát nem csak jogában áll, hanem kötelessége is tanterveket kidolgozni, és meghatározni azon tantárgyakat, melyek a különféle iskolákban tanítandók, a célt, mely a különféle iskolában elérendő és az időt, meddig tartson az oktatás. Vannak — fájdalom ! — oly államok is, melyek ebbeli kötelességüket nem teljesítik, vagy jogukkal visszaélnek. Nem joggal való visszaélés-e az, ami 20 év előtt Poroszországban történt, hogy a tanterv a paedagogiai törvények tekintetbe vétele nélkül csak néhány pietista tetszése szerint dolgoztatott ki, és így adatott át a tanítók használatára ? Nem egy neme-e az a jogtiprásnak, ha a tanterv az egyes tanítóknak se az ifjú egyéniségének se a helyi viszonyoknak tekintetbevevését meg nem engedi? Ha pl. Thun gróf a volt, osztr. miniszter, egy külföldi tanférfiú előtt igy dicsekedik : „Mondja meg uram, hány óra?“ — Egynegyed tizre. — „Bizonynyal mondhatom tehát önnek, hogy most az egész osztrák birodalom valamennyi gymnasiumának 3. osztályában földrajzot adnak elő.“ Nem kötelességsértés-e az, ha a tantervből kimarad sok igen fontos tantárgy és ezek helyett oly tantárgyak vétetnek fel, melyek inkább az ész eltompulását, mint annak fejlődését eredményezik. Ha elismerjük is, hogy több államban pl. Szász-, Magyarországban és Ausztriában a kormány által kiadott tantervek a haladás bélyegét viselik magukon, úgy másrészt az sem vonható kétségbe, hogy ezek a modern paedagogia követelményeinek tökéletesen mégsem felelnek is meg. A népiskolában és szervezetében még sok pótolni való van ; a népiskola célja és más intézetekhez való viszonya sincs még tisztázva. Minden gyermeket 16—17 éves koráig kellene nevelni, amennyiben ezen korban éri el az önnevelés képességét. A tananyag nagy része a jelen felserdülő ifjúság előtt még ismeretlen, mely azonban reá nézve elkerülhetetlenül szükséges;a nemzeti irodalom, erkölcs-, egészség-, nevelés- és nemzet