Népnevelők Lapja, 1876 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1876-10-14 / 42. szám
658 ismerte gyengéit, jobban mint bárki más. Nem hizelgett azoknak, de terveiben, — mit minden államférfinak kell,— számításba vette. Szellemi felsőbbségét, mely oly átalánosan s minden irigységet annyira kizáró módon ismertetett el, csak eszközül használta azok fölemelésére, a kik büszkén rendelték neki alája magukat. Féltisztelői nem egyszer ismételték azt a resz éket, hogy őt egy iskolamesterhez hasonlítgatták, s föltétlen híveit az iskolás gyermekekhez. Emlékszem, hogy az egész képviselőház is, vagy annak legalább többsége, egyidőben részesült e párhuzam tisztességében. S valóban nem egy eset volt reá, hogy a clubban vagy a nyílt ülésben teljes zavar támadt, mintha senki se tudta volna, mit akar , s ekkor megjelent az „öreg úr“, a zaj lecsendesült s mint mikor a nap süt ki felhők közül, mindenki egyszerre tisztán látott mindent, s úgy történt, amint ő mondotta. Volt e miatt néha zúgolódás is ellene, mert a pártfegyelem azt kívánta volna, hogy mindig előre tudassa feleivel nézetét, s ne lepje meg őket váratlanul, néha oly módon is, mely az ellenfélnek látszott igazat adni, s őket, hűségükért, „mamelukokká“ degradálni. • Ámde előtte első volt a haza, s csak második, — ha ugyan volt az, — a párt. Első volt, s ennek föltétlenül meghódolt, az igazság ; s csak azután jött, ha ugyan valaha számba jött nála, — a népszerűség. Elesnek itt a kicsi vonások , csak a nagyok maradnak. Úgy, mint a világtörténelem, elejt sok apró dolgot, mikből sokan néhány pillanatig valami nagyot tudtak csinálni, s fentartja örök időkre a világot mozgató eszméket miket sok gyenge szem annak idején nem tudott meglátni. Deák érdemének csak kisebbik fele az, hogy ő egy nagy pártnak vezére, éltető lelke volt. Ő, valamint mindkét nagy kortársa, egyik ellenfele is, Széchenyi és Kossuth, nem egy résznek, hanem az egész nemzetnek állott élén, annak fő gondolatát, óhajtását, szenvedélyét tolmácsolta , s emelte azt érvényre, s ez által ők állást foglalva a töténelemben, annak egy-egy korszakát képviselik. Ki fogná ily embereknek nétkül felróni, némely részleteknek akár nemismerését, akár figyelmen kívül hagyását! Megróhatná-e valaki Széchenyit, ha egyik vagy másik címét a Verbőcy hármas könyvének nem tudta ? Mint Mosony megyének az utolsó pozsonyi rendi országgyűlése követe, bizony elfeledé minden szavazáskor megnézni azt az utasítást, melyet hazulról a tettes karok és rendek elküldetésekor vele adtak. Kossuthot meg fogják-e róni azért, hogy a megyei emberből, kit az úgynevezett „gravaminális politika“ tett naggyá, hirtelen centralista, parlamentista , sőt felelős minister lett? hogy a Corpus Jurist, Széchenyi szavát felkapva „avas obscuritások“nak nevezte, s azt mondá, hogy azzal nem lehet megmenteni a hazát ? Deáktól kérdezhetjük-e, vajon jól ismerte-e az első magyar közoktatási törvény minden §-át, melynek jó része azóta el is aludt? Követelhettük-e tőle, hogy áttanulmányozza a tanítók nyugdíjaztatásáról szóló törvényjavaslatot, melynek, mint a közoktatásügyi miniszer bemutatáskor megjegyző, egész története volt? Tegyük hozzá, titkos megnyugtatásunkra, hogy, áttanulmányozva annak részleteit, azt úgy amint keresztül ment, nem is pártolta volna ! Az az egy nagy beszéd, lángszellemének a képviselőházban amaz utolsó fellobbanása, mellyel az állam és egyház közötti viszonyokat fejtegető, őt egyszerre mint a világ minden volt és leendő cultusministerének eszményi előképét tünteti föl előttünk. Boldog lesz minden ország, melynek e szakministere az ott felállított nagy elveket, kivitelben, egy-egy határozott lépéssel megközelítheti !