Népnevelők Lapja, 1882 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1882-04-22 / 16. szám
szólalásai vihart keltöttek fel, mely vihar veszélyes lehet s mindenek felett kompromittálhatja a tanítókat. Mert ki ne olvasná e sorok között a pártok jelszavát az élet-halál harczra, ki ne látná belőle, hogy az egyik — a hivatalos lappal élén — néma az okoskodást is kárhoztató meghódolást követel a gyámkodó kormányhatalommal szemben, míg a másik valóságos ellenszegülést hirdet mindaz ellen, ami legújabban történt ? Szomorú, nagyon aggasztó jelenségek ezek. Feltéve, ha győz a hivatalos párt, mi lesz az eredmény ? A pünkösdi gyűlés határozata nemcsak megsemmisíti az előbbeni határozatokat s így meghasonlásba hozza a tanítókat önmagukkal, de a végrehajtó bizottság létalapját, az egyetemes gyűlés által előirt feladatát dobja félre s elvágja az utat, hogy egy szebb jövőben a tanítóegyletek szövetségének szép eszméjét ismét erkölcsi erejök legyen felölelni ; s végül egyenesen alapszabályok törvénytelen megsértésére vezeti a tagokat s oly haost teremt, melyet a jelen évben nem is ülésező orsz. tanítógyűlés nem orvosolhat meg. Ha pedig az ellenpárt győz, a tanítóság félig-meddig meghasonlásba jő a közoktásügyi kormánnyal, a már is létező pártok szétválása megszilárdul s ezzel a tanítók erkölcsi ereje sülyed. Mindkét esetben pedig egyik vagy másik fél érzékeny vereséget szenved oly ügyben, mely még nincs megérve s ennek következése lesz, hogy a vereség csak a buzgó embereket riasztja vissza a munkálko—Mástól s igy csak élesbíti a jelen óriási bajt, melynek százoldalú jelenségeit egyetlen szóval: közöny—jellemezhetjük. Pedig a vita tanulságos s egészen higgadt is lehetne, ha annak ideje elérkezik. Ma kétségtelenül áll, hogy Péterfy s társai jogtipró álláspontot foglaltak el. Érzi ezt maga a vezér is, midőn „még egy egyetemes tanítógyűlés“-t, de csakis egyet s némi erőltetett s mesterkélt megszorításokkal megengedhetőnek tart, hogy az Eötvös-alap ügye felett határozzon. Az alapszabályok megkövetelik ezt s ez alapszabályokat ők sem ignorálhatják. Hogy ignorálni akarják, hogy a szövetség kérdése felett sem dönthet végleg a végrehajtó-bizottság, ez csak prókátori fogás tőlük gyenge álláspontjuk védelmére. Másrészt azonban tény, hogy az ő ellenfeleik — a szövetség s egyetemes tanítógyűlés feltétlen pártolói — csak a jogi alapon állanak s erejöket a gyakorlati élet megingatta. Az orsz. tanítógyűlés szervezetét, compact szilárd álláspontját, a végrehajtó bizottság némileg patriarchális jellegű szervezetével szemben az erősebb félnek ismerheti el mindenki. Szabadabb, őszintébb mozgása, de hatalma kissebb. De mi következik ebből ? Most az erősebb fél álljon elő s nyelje el a gyöngébbet, semmisítse meg azok buzgalmát, kik tanügyi politikai kérdésekkel is szeretnek foglalkozni ? Ez nemcsak jogtalan, de eszélytelen tett is volna. Ám legyen: gyakorlatiabbak a hivatalos párt hivei s a végrehajtó bizottság emberei eszmék után futva gyakran ábrándoznak. Sokszor elmondott igazság, hogy ez ábrándozókra is szükség van s a kiket most Péterfys