Népnevelők Lapja, 1916 (51. évfolyam, 1-18. szám)
1916-02-25 / 1-2. szám
Amikor őszine tisztelettel üdvözlöm Olvasóinkat, új tagjainkat, a lap új és régi munkatársait, fölkérem tanítótársainkat, fogadják és támogassák ezentúl is szívesen lapunkat és Otthonunkat minden munkájában. Szerkesztőségünket és kiadóhivatalunkat az Otthon I. emeleti társalgójában helyeztük el, ahol minden kedden d. u. 6—7 óra között szívesen látjuk írótársainkat és a lap iránt érdeklődőket. Ágotci Béla: NÉPNEVELŐK LAPJA. Magyar Tanítók Otthona. i. Ne higyjük azt, hogy most máról-holnapra megváltozik minden. Ne gondoljuk, hogy a tegnap közömbös lehet előttünk, a ma kétes és csak a holnap hozza az üdvöt. Igaz, hogy a holnap hozza az eredményeket, de ezek az eredmények folytatólagos szemei annak a láncnak, amely előttünk kalapácsolódott össze. Nagy események korszakos fontossága nemcsak abban van, hogy mindég új igazságokat ad, hanem legfőképen abban, hogy régen hangoztatott igazságok erősödnek meg. Vajon nem mondtuk-e gyakran, hogy a tudás a fejlődés alapja, hogy az értékes emberek kerüljenek elsőknek, hogy a kultúra az első, ,a legelső, mert ez nyitja meg a töretlen utakat, hogy a kultúra teszi az első lépést előre, utána jön a többi és élvezi az eredményeket. Dh sokszor, nagyon sokszor mondtuk ezt. És az eredmény? A kultúra munkája az utolsó a társadalom sorrendjében. És az értékek, a tudás emberei, a gondolkodók, az új igazságokért magukat gyötrök, hol vannak ... talán legelöl? Most, előttünk a nagy példa, a nagy felelet. A tudás mentette meg a német nemzetet, ez mentett meg még tökéletlen voltában bennünket is. Az eredményt, a győzelmet, a fejlődés nehéz, hosszú útját nem lehet kijárni, ezért végig kell dolgozni hosszú, nehéz napokat, gyötrődő éjszakákat. Most mindenki az értékek felé néz. Adjatok gyakorlati nevelést, erősítsétek a jövő nemzedéket testben, lélekben, — halljuk mindenfelől. Az iskola felé tekintenek nálunk most, tőlünk várják az üdvöt, az új világnézet megalapozását. Nem ismeretlen jelenség. A 70-iki németfrancia háború után az iskolamestereknek szólt a legnagyobb német államférfiú bókja . Ti vertétek meg az ellenséget, mondta nekik. Mi még nem tartunk itt egészen. Csak most indul meg az a nagy gondolatáramlat, amely az iskolát nem egy magának való kis világnak látja, az oktatót nem a mindennapi robotmunka elvégzőjének, hanem a nemzeti nagy kultúrfejlődés zászlóvivőjének. Észreveszi majd a jogászok, technikusok, gazdasági és más foglalkozások után az oktatót is. De vajon így látjuk-e mi magunkat? Tisztában vagyunk-e céljainkkal? Milyen sürgős teendők várnak reánk? Nem új dolog, de mégis ezen kell kezdenünk, hogy erőkifejtés csak az egyesülés alapján történhetik. Talán sehol nincs erre olyan nagy szükség, mint a mi foglalkozásunknál és sehol nincs meg olyan tökéletlen formában, mint nálunk. Mi az oka ennek? Nem akarok most ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni. Csak az okok forrására rámutatni. Jórészt magunk csináljuk az okokat. Nem érünk rá, mondjuk a megélhetés nehéz ... robot egész nap. Igaz. De az is igaz, hogy az egyesülés legelső érdeke épen az oktatóknak. Ez egyengetné Mainkat, ez adná meg azt a bizonyos tekintélyt, amely után olyan régen vágyódunk, ez tenné lehetővé, hogy az oktató munka gyakorlati és tudományos része érvényesüljön és ezhelyezné biztosabb alapra megélhetésünket is. Mi nem tudjuk egyenként ügyes-bajos dolgainkat elintézni. Nem gazdasági vállalkozás a mienk, amely önmagának él, haszonra dolgozik; erkölcsi alap a mienk, a szó igaz értelmében s ennek elengedhetetlen feltétele az egyesülés. A kultúra munkásainak szervezettsége, egyöntetű munkája a köznek első érdeke. Nem kell tőle félni, nem származik belőle árdrágulás, hanem más egyéb. Egységes kulturmunka az iskolában, tehát a társadalomban is. A fejlődés, haladás folytonos szemmeltartása és alkalmazása. A főváros tanítóinak kettős fladatuk e téren, hogy az élre álljanak, vezetők, oktatók legyenek, az oktatók oktatói. Mi a magyar kultúra elkeringésének legfontosabb részén vagyunk, kezünkben minden eszköz arra, hogy erősek legyünk, kitűnő dolgokat, alkossunk és nem használjuk. Gondoljuk el a főváros tanítóságát mind egy emberig a Magyar Tanítók Otthonában. Micsoda kép ez. — Egységes alapon nevelni a társadalmat, amely a mi céljainkat is szolgálná, ez a mi egyik feladatunk. Mi vagyunk a lelkek urai; ha mi akarjuk, a főváros társadalma az lesz, amilyenné kell lennie, a kultúra, a fejlődés, a megértés társadalmává. De ehhez elsősorban az szükséges, hogy mi ismerjük feladatainkat, céljainkat, együttes munkába tudjuk a magunk seregét tömöríteni. Az Otthon szürke, kis épülete már megnőtt, emeletes lett. Jelképe lehet ez a főváros tanítóságának, amely az utóbbi években erősödött, fejlődött, öntudatosabb ott. Az épület még nem kész, várja a folytatást, a betetőzést. Biztosan hisszük, nem hiába! (K.) Dr. Déri Ferenc alpolgármester levele a „Magyar Tanítók Otthonáéhoz. A Magyar Tanítók Otthona elnöksége meleghangú sorokkal kereste fel dr. Déri Ferenc volt közoktatásügyi tanácsnokot alpolgármesterré történt megválasztása alkalmából. Az elnökség, amely háláját tolmácsolta a Magyar Tanítók Otthona iránt miit-