Néprajzi értesítő 27. évfolyam, 1935

Tanulmányok - A hasi kikészítése / Kovács László = 27. évf. 1–4. f. 103–105., ill.

A hasi kikészítése: 103 A sulyomnak elsőrendű szerep jutott a csegei ember életében. Ha kevés szemestermény termett, akkor ez pótolta a kenyeret. Leg­inkább főzve ették, de készítettek belőle sulyompogácsát is. A sulyompogácsa úgy készült, hogy a megfőzött sulymot felvágták, belét kiszedték, gyúróteknőben erős fakanállal összetörték s hogy a parázs sólyom-tésztából pogácsát göngyölhessenek, egy kevés rozs­lisztet is adtak hozzá, de nem sajnálták tőle a zsírt sem. A pogácsát tepsibe rakva, kemencében sütötték meg. Ha sok sulymot szedtek, a fölösleget eladták. Debrecenbe is vit­tek, de Egerben és Miskolcon is vették.­­ ínségesebb időben a gyékény tövét is ették, ez volt a csella. A gyerekek nyáron a gyenge gyékény tövét szedték és ették. Csak az olyan gyékény töve volt jó, amelyik nem magvadzott fel. Ették az elecskét is, amely vizes réteken termett. Gömbölyű, fehérhéjú gumó volt, hámozatlanul ették. * Halvermelés. Télen a befagyott vizek jegén léket vágtak és az odagyűlt halat csempejjel, méreggyüvel hányták ki a jégre. Oly nagy tömegben fogtak, hogy azt mind elfogyasztani és eladni nem is tudták. Ez nem is volt baj akkor, ha hó is volt, mert a fölösleges halat hóba vermelték. A vermelést úgy csinálták, hogy a ház végé­nél levő kiskertben hóból kerek ágyást készítettek, arra rakták le egymás mellé fektetve a halat úgy, hogy egymáson ne feküdjenek. A lerakott halra jó vastagon havat hánytak, erre az előbbi módon ismét hal került, arra meg hó. Ezt így folytatták, amíg embermagas­ságnyi boglyát nem kaptak. Akkor aztán nádkévével jól körülállít­gatták. Több ilyen boglyát is raktak. Az így elvermelt hal még ápri­lisig is elállt, ha jól volt betakarva. Olyankor fogyasztották, amikor olvadás vagy áradás miatt nem lehetett halászni. A halat sokféle­képen készítették el, de akárhogyan készült is el, bevett szokás volt, hogy a hajnali és esti fűtés alkalmával a kemencében tepsibe rakott nádra helyezve, sózottan is sütötték. Ezt kenyér nélkül is ették, mindennapi eledel volt. Kovács László: A hasi kikészítése. E helyen már többen foglalkoztak a karikásostorral és annak készí­tésével, legfőbb nyersanyagát, a hasi­t azonban csak futólag érintették. Keresztury S. például ezeket írja róla: „A szíjostort marha-, borjú-, csikó­vagy kutyabőrből fonják. A bőrt használat előtt kikészítik. Miután az állatot megnyúzzák, bőrét oltott mészbe mártják, hogy a szőrzetet lemarja róla. Az így megkopasztott bőr timsó- vagy házisóoldatba kerül. Ennek fel­adata, hogy a bőrt megfehérítse. Ha a bőrt a sóoldatból kiemelték, félszára­dásban bekenik zsírral vagy vazelinnal." (Ért. 1926. 142. 1.) Nézzük, mit mond ezzel szemben Nádasdi Péter csikósszámadó (Hor­tobágy, Faluvighalma). Ostorkészítéshez legjobb a ló­hasi; a pásztor ehhez úgy jut, hogy mielőtt az eldöglött állat bőrével elszámolna, lehasít abból egy jó arasznyi széleset. Ez ugyan tilos, dehát az ostor se tart örökké, meg másra is elmegy az a kis bőr, amit így lehet szerezni.

Next