Magyar Néprajzi lexikon 2. kötet, F-Ka (1979)
H - homlítás - Homlódi Zsuzsanna balladája - homlokbársony - homlokcsík, homlokpánt, homlokszorító - homlokszíj - Homok - homokfutó - homoki bor
homlítás 572 homoki bor amelyet az elsőhöz hasonlóan tagoltak három részre. Ennek az elméletitagolásnak a rakodás szempontjából volt nagy jelentősége. Ugyanis a kormányos, amint mérte a terhelés egyenletességét amérőkaszávid, mindig ezek szerint az elnevezések szerint adta utasításait, hogy hová terheljenek. Eszerint rakták partra a teher egy részét, hogy a felfeneklett hajót a zátonyról levontathassák. — Irod. Csilléry Klára: Az ácsolt láda (I. Az MTA II. Oszt Közl., 1951); Nagy Gyula: A gabona szemtermésének tárolása Orosházán (Ethn., 1963); Betkovszki Jenő: A tiszai fahajók építése, javítása, népe (Szolnok, 1968); Füzes Endre: A gerendavázas gabonás (Ethn., 1970). Füzes Endre — K. Kovács László homlítás: szőlőszaporító (— szőlőszaporítás) és tőkeifjító eljárás. A 16. sz. ismeretes nyelvi megjelölése. Az egész magyarlakta területen ma is ismert. Műveléstechnikai és történeti szempontból két módszert takar: 1. a 16 — 18. sz.-ban a szőlőtőke föld alá — döntését jelentette (elsősorban Tokaj-Hegyalján). —2. A 19. sz.-ra vonatkozó gazdasági és néprajzi irodalom tanúsága szerint egységesen a bujtás eljárását jelölték vele, a szőlővesszőket bújtatták föld alá. A változás oka valószínűleg abban keresendő, hogy a szőlővesszők föld alá húzása kevesebb idő- és pénzráfordítást igénylő munka volt, s az öreg tőkék döntéssel történő ifjítását mellőzték. — írod. Bakos József: Nevelésügyi és művelődéstörténeti adatok egy XVIII. századi diákalbumban (Egri Pedagógiai Főisk. Évkve, 1959); Vincze István: Szőlőművelés és eszközei a borsodi Hegyközben (Népr. Közl., 1960); Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátraalján (Egri Múz. Évkve, 1968). Kecskés Péter Homlódi Zsuzsanna balladája: a szégyenbe esett lány homlokbársony: az előhajat leszorító fekete, tarkón megkötött bársonyszalag. Polgári hatásra a múlt század derekán jelentkezett a leányok hajviseletében. Hajlekötő bársony (Erdély), bárta, bercica (Mezőség) elnevezéssel Erdélyben háromsoros formában (Alsó-Fehér m.) is ismert volt. Néhol (Kazár, Jászárokszállás) főleg eladóleány, menyasszony fejdíszébe beépülve (Sárköz, Lövéte) a századfordulót is túlélte. Flórián Mária homlokcsík, homlokpánt, homlokszorító: — főkötő homlokszíj: —kantár Homok: a Heves m. északi részében, Pétervására környékén medenceszerűen kiszélesedő Tarna-völgy megjelölésére használt tájnév. — írod. Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965). Filep Antal homokfutó: könnyű kiskocsi, amelyet az Alföldön, a Nyírségben és főleg a Kiskunság homokos tanyavilágában használnak. Tanyára, piacra, vásárra járó kétlovas jármű. Az Alföldre, különösen a tanyavilágra jellemző, hogy a távolságok olyan nagyok tanya és falu vagy város között, hogy a cipekedéssel, különböző batyukban, házikasokban, puttonyokban valóteherhordás nem alakult ki. Helyettük használták a könnyű kis kocsik sokféle formájú és változatos nevű példányait. A Nyírségben inkább atalyigák terjedtek el a parasztság körében, míg a —k a középbirtokosok és jómódú parasztok gyors személyszállító eszközei lettek. Ma a —k a tsz-ekben töltenek be szerepet, azokon járják a határt az agronómus és a vezetőség tagjai. K. Kovács László homoki bor: a hegyi bor ellentétpárjaként használatos elnevezés. Napjainkban helytelenül szokás azonosítani az alföldi bor fogalmával. Az Alföld különböző területein a 11. sz.-tól vannak adatok szőlőművelésre, s a 16. sz.-tól már igen jelentős alföldi bortermő helyeket tartanak számon (pl. Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös stb.). E szőlők azonban általában kötött mezőségi fala- Kislány homlokbársony fejdísszel (Egyházasbást, Gömör m.)