Magyar Néprajzi lexikon 2. kötet, F-Ka (1979)
H - hambit, hambitus - hámfa - hámideg - hamis bor - hamis eskü
452 hamis eskü használták. (A váll~ a — kumet nálunk újkori német eredetű, és csak nyugati városaink fuvarosai használják.) A szügyi legszebb, legfejlettebb típusait a Kárpátmedencében találhatjuk. A környező népek É-on, D-en és Ny-on mind kumettal fogatolják lovaikat, noha a ~ a 9. sz.-tól kezdve kimutatható Ny-Európa egyes vidékein is. — A ~ első ábrázolása Kínából való, i.e. 150-ből, de ~hoz tartozó istrángot — ugyancsak Kínából — már i.e. a 3. sz.-ból ábrázolnak. Van olyan feltevés, amely szerint a ~ot Közép-Ázsiában az altáji-törökök, esetleg a mongolok találták fel, és tőlük terjedt el Kínáig, Mandzsúriáig, Tibetig. Európába pedig — egyes vélemények szerint — a hunok hozták be, mások szerint az avarok, de az sincs kizárva, hogy a magyarok. Az és annak neve Ny-Európában a 15 — 16. sz. folyamán — az akkor mutatkozó közlekedési racionalizálás során — a magyar — bácsival együtt terjedt el, ill. vált általánosabban ismertté. Az előkerült prehisztorikus leletek, rajzok, ábrázolások mindenhonnan hírül adják meglétét, ahonnan a legrégibb ökörfogatokat és a kétrúdú — talyigákat ismerjük. Az ókori civilizációk a lovat egy sajátságos nyakigával fogatolták, amelyben a lovak ún. kakasnyaktartással (magasra tartott fejjel) húztak. Legvalószínűbbnek látszik, hogy a kumet vagy váll, az ókori civilizációk találmánya. Európában a rómaiak terjesztették el, DEurázsiába is alighanem a Mediterráneumból került el egészen Kínáig, Japánig, Ny-Európában és É-Eurázsiában pedig a germánok, ill. a szlávok révén vált ismeretessé. A kumet elterjedésének két nagy sávja között foglal helyet a szügyi ok elterjedésének sávja, amely a Kárpát-medencét is beleértve az eurázsiai füves puszták egész területét magában foglalja. Természetesen, mint minden nagyon régi eszköznél, a ~nál és a kumetnél is vannak átmeneti területek, beszüremkedések. (*• még: lófogatolás) — írod. Pettkó-Szandtner Tibor: A magyar kocsizás (Bp., 1931); Le febvre de Noettes, C.: L'Attelage le Cheval de Selle á travers les âges (I—II., Paris, 1931); Haudricourt, A.G.: Contribution á la Geographie et á l'Ethnologie de la voiture (La Revue de Géogr. Hum. et d'Ethnologie, No. I, Paris, 1948); Balogh István: A lófogatok Debrecenben a XVIII—XIX. században. I. A ló és ökör igázása a XVIII—XIX. században (Ethn., 1965); Tarr László: A kocsi története (Bp., 1968). K. Kovács László hambit, hambitus, —tornác hámfa: kb. 80 cm hosszú fa a —bakonyon vagy a —fürdécre szerelve, amelyre a befogott ló p istrángját hurkolják. hámidegistráng hamis bor: nem kizárólag szőlőből készült, ún. csinált bor, a színbornál feltűnően savanyúbb vagy édesebb, sokszor zavaros, azonban valamelyik borfajtához hasonló ital. Az alőrekészítésnél is nagyobb mennyiségű víz hozzáadásával készült, elnevezése változatos: calbál, calbáj (Baranya m.), csavirga (Heves m.), drapák (Felvidék), szolvaj (Alföld). A színbor vizezése, a törköly és borseprő többszöri felhasználása ellenében a paraszti borászati gyakorlat helytelenítette a borok házasítását, a különböző kész borok egymáshoz keverését a borkereskedők praktikájának tartotta. A bor alkoholtartalmának fokozására használt mézes ízesítést még nem, de a nád- és répacukor hozzáadását már e-készítésnek minősítették. A bor festését sáfránnyal, sárgagyömbérrel és bodzával, színtelenítését nyers cserfaforgáccsal végezték. A történeti borvidékek borait a 18. sz. elejétől bortörvényekkel igyekeztek védeni, és a múlt századi gazdasági társulatok és szőlőcéhek is igyekeztek a ~ terjedését megakadályozni. — Irod. Feyér Piroska: Szőlő- és borgazdaságunk történetének alapjai (Bp., 1970). Kecskés Péter hamis eskü: a múlt bírói joggyakorlata szerint perbeli hamis állításnak esküvel való bizonyítása. A ~ mondat változata: határperben, helyszíni szemlén valaki esküvel tanúsítja, hogy a föld, amelyen áll, az ő falujához tartozik. A tanúskodó ilyenkor csűrök, 5. istráng, 6. marszíj, 7. gyeplőkarika, 8. segédszíj, 9. hasló, 10. hátszíj, 11. hámtáska (Debrecen)