Magyar Néprajzi lexikon 5. kötet, Sz-Zs (1982)
V - Vöő Gabriella, Vöőné, Zatler Gabriella (Kolozsvár, 1937–) - Vöő István (Temesvár, 1934–) - vörcsök - vörös bor
601 vörös bor rel tagolt. DK-i dombsora Bonyhád—Sióagárd vonalától K-re (a Szekszárdi-hegyek), néprajzi szempontból a* Sárköz községeihez kapcsolódik. A ~ birtokosai közé tartozott a Perczel család, akiknél Vörösmarty nevelősködött és a vidék táji elemeit, hangulatát több művében felidézte. — Honfoglaláskor megszállt, a fejedelmi törzs egyik szállásterülete. A késő középkorig az ország fejlett, paraszti polgárosulás útjára tért vidéke. A reformáció során ref.-sá vált népessége, voltak ev. községei is. A hódoltság során nagyon erősen elpusztult, maradék telepeit az ellenreformáció akciói tovább csökkentették. Tipikus példája ennek Zomba esete, ahonnan a Ny-Mo.-ról vallása miatt elűzött másodlagosan ott települt el. magyarság kénytelen volt ismét felkerekedni és Békés megyébe költözni, újjáalapítva Orosházát. A ~ területén délszláv menekülők is megültek. A 18. sz. során nagy létszámú német csoportok népesítették be, akiknek egy része viszont prot. vallású volt. A ~et a mo.-i német településtudományi irodalom -Schwäbischt Türkéi részének tekintette. A potsdami egyezmény alapján kitelepítésre került németek helyére -*bukovinai székelyek és kis számban moldvai magyarok költöztek. Filep Antal Vöő Gabriella, Vöőné, Zatler Gabriella (Kolozsvár, 1937—): a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Fiókja Ethnográfiai és Folklór osztályának népköltészeti kutatója (1960—). Tanulmányait a kolozsvári Babeș— Bolyai Tudományegy. magyar nyelv- és irodalom szakán végezte (1959). Magyar népköltészet, elsősorban mese, monda, anekdoták kutatásával foglalkozik. Cikkei jelennek meg magyar és román szakfolyóiratokban. — F. m. Többet ésszel, mint erővel (Bukarest, 1969); A mesemondó Jakab István (társszerzővel, Bukarest, 1974); Tréfás népi elbeszélések (Bukarest, 1981). Vöő István (Temesvár, 1934—): nyelvtudós, nyelvjáráskutató, a filológiai tudományok doktora (1972). A kolozsvári Bolyai Tudományegy. -en szerzett magyar nyelv- és irodalomszakos tanári oklevelet (1958). A kolozsvári Bolyai, majd Babeș—Bolyai Tudományegy.-en tanársegéd (1958—1962), adjunktus (1963—). Szűkebb kutatási területe a magyar nyelvjárások hangtana és szókincse. Munkáiban néprajzi szempontokat is figyelembe vesz. — F. m. Magyar nyelvjárási szövegek (Kolozsvár, 1970); Hétfalu nyelvjárási atlasza (Kolozsvár, 1971); A bánsági magyar nyelvjárások magánhangzó-rendszere (Bukarest, 1975); A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (társszerzőkkel, Bukarest, 1978); Dictionar de proverbe román-maghiar (Bucureș ti, 1978); Dectionar de proverbe maghiar- román (Bucureș ti, 1980). vörcsök: a*varsa tölcsérszerű nyílása, vörös bor, borfajta, amely némely kék szőlőfajta héjában található és erjesztés útján kioldódó festőanyagoktól nyeri színét. Hazánkban először a 15. sz.-ban történik említéséről, de ekkor még jóval ritkább, mint a»fehér bor. Az ún. balkáni típusú vörös bor kultúra a török hódoltság alatt, a 16—17. sz.-ban terjedt el a Kárpát-medencében. Közvetítői feltehetően különböző balkáni eredetű, délszláv népelemek (rácok) voltak. Jellegzetes szőlőfajtája a kadarka, amit karó nélkül, kopasz fejmetszéssel művelnek. A letört szőlőt (tájnyelvi alakjai: csemege, csemöge) jellegzetes formájú —escáriban (tájnyelvi alakjai: koca, káci, gáci) az időjárástól függően hosszabb-rövidebb ideig erjesztik. Amikor a forrás megállt, a kádat lefedik, sárral légmentesen letapasztják. Fejtés nélkül, törkölyéről fogyasztják. Elkészítéshez sajtó nem szükséges. A hosszú erjesztés alatt nagy mennyiségű csersavas konzerváló anyag (tannin) jut a borba, ezért eltartásához nem feltétlenül szükséges pince. Ez a borkészítési technológia Mo. középső részén, nagyjából a régi hódoltsági területen volt elterjedt. Ma már csak csökevényeiben található meg a Buda-vidék, a Duna mente, Szekszárd környéke és Baranya paraszti borkultúrájában. Eredeti formájában ma is ismert szinte az egész Balkánon, különösen Albániában és Bulgáriában. Az ilyen módon készült , magas tannin tartalma miatt igen fanyar ízű. A múlt század elejétől bizonyos ízlésváltozás következett be. A bor vörös színét nem a hosszas törkölyön tartással, hanem növényi festőanyagok (pl. Sambucus ebulus 'földi bodza' vagy 'esete'), később pedig festőszőlő (othello) hozzáadásával igyekeztek elérni. A törkölyöst fokozatosan kiszorította a félvörös siller bor. Ez a változás a mennyiségi termelés követelményeinek is jobban megfelelt. Más történeti háttere van a soproni, valamint a Pozsony környéki és rusztiának. Ez a borkészítési technológia feltehetően nyugati eredetű és a Rajna-vidékkel rokon. Fő szőlőfajtája a kékfrankos. Növényi festőanyagokat itt is alkalmaztak, viszont soha nem érlelték törkölyével együtt a bort. Kellő mennyiségű festőanyag kioldódása után (a kékfrankosnak sokkal nagyobb a festék tartalma, mint a kadarkáé) mindig préselték. A sajátos formájú erjesztő kádakat nem ismerték, boraikat mindenkor hordóban tárolták. A középkortól kezdve igen jó, épített pincéik voltak. (—•még: bor, borsajtó,*szőlő, —• történeti borvidék) — Irod. Maár Gizella: A soproni szőlőművelés és szókincse (Bp., 1943); Belényesy Márta: Szőlő-és gyümölcstermesztésünk a XIV. században (Népr. Ért., 1954); Andrásfalvy Bertalan: A