Feischmidt Margit (szerk.): Erdély-(de)konstrukciók - Tabula könyvek 7. (Budapest-Pécs, 2005)
Hagyomány és eredetiség paradoxonjai az etnikai migráció tükrében - PULAY GERGŐ: A vendégmunka mint életforma. Széki építőmunkások Budapesten
- a saját használatra fenntartott autóhoz hasonlóan - elsősorban a két ország közötti közlekedés szabadságának garanciáját jelenti. A kulturális tőke megszerzésének másik jellemző formája a belépés a magyarországi oktatásba, mely a fiatal férfiak és nők körében egyaránt a migrációs időszak elfogadott részévé vált. Mindez legtöbbször a hiányzó érettségi bizonyítványnak a munka melletti, esti iskolában való megszerzését, nyelvtanulást vagy más szakképesítést jelent, s ugyancsak a vendégmunkával megkezdett mobilitási pálya folytatásának szándékát, tervét bizonyítja. Akik ebben nem vesznek részt, azokra is igaz, hogy gyarapodó tapasztalataik révén egyre nagyobb arányban válnak alkalmassá a kezdetinél magasabb kategóriájú munkák elvégzésére. A változó migrációs stratégiák nyomán új környezetben vetődik fel a vendégmunkások fogadó társadalombeli pozíciójának kérdése, vagyis az, hogy milyen helyet foglalnak el a gazdasági tőke mellett a kapcsolati, a kulturális és szimbolikus tőke eloszlása szempontjából a kibocsátó és a fogadó társadalomban (Bourdieu I 998, Caglar I 999). Vendégmunka és társadalmi pozíció Pierre Bourdieu szerint az egyes társadalmi csoportokra jellemző jövőbeli várakozásokat és törekvéseket a társadalmi térben elfoglalt pozíciójuk határozza meg, így csoportspecifikus életstílusukat és stratégiáikat annak alapján értelmezhetjük, hogy a társadalmi térben elfoglalt helyüket azonosítjuk. A társadalmi tér struktúráját a gazdasági, a társadalmi (illetve kapcsolati), a kulturális és a szimbolikus tőke eloszlása határozza meg (Bourdieu 1978, 1998). Az országhatárokon átívelő migrációs folyamatok résztvevői ebből a szempontból azért vannak sajátos helyzetben, mert pozíciójuk kétféle társadalmi térben határozható meg, helyzetük megítélését és a jövőre vonatkozó törekvéseiket mindkét társadalomban elfoglalt pozíciójuk befolyásolja. Horváth István a romániai magyarok migrációja kapcsán különbséget tesz az végleges letelepedést célzó („állandó”), illetve az átmeneti jellegű, kétirányú mozgással járó („folyamatos”) migráció között. Habár a gazdasági tőke szempontjából mindkét esetben a fogadó ország gazdasági rendszere a mérvadó, az egyén társadalmi státusának meghatározásakor az előbbi esetben a fogadó társadalom, a másik esetben viszont a kibocsátó társadalom a vonatkoztatás alapja. A különbség azon alapul, hogy a migráns melyik társadalom normái alapján próbál szert tenni elfogadott, elismert társadalmi státusra, milyen kulturális modelleket követ, és milyen szimbolikus beruházásokra vállalkozik az elismerés reményében, vagyis a szimbolikus tőke megszerzése céljából (Horváth 2002). A migráció és a szimbolikus tőke kapcsolatát vizsgáló elemzések szerint a fogadó társadalomban alacsony kategóriájú munkák elvállalását és az elismerés ezzel járó hiányát csak akkor tarthatják egyensúlyban a migráns munkavállalók eredeti céljaikkal, ha az elismeréssel kapcsolatos várakozásaikat nem helyezik át a fogadó társadalomba, helyzetüket nem viszonyítják az ott kínálkozó lehetőségekhez (Piove 1979). Az elmélet szerint erre akkor van mód, ha a migráns aktuális tartózkodási helyétől függetlenül továbbra is kibocsátó társadalmának normái szerint értékeli helyzetét és tevékenységét, ebből származtatja szimbolikus tőkéjét. Massey és munkatársai a nyugat-mexikói migrációról szóló esettanulmányukban a kibocsátó és a fogadó társadalmat összekötő kapcsolatokat úgy mutatják be, mint amelyek nemcsak a migránsok „kiközvetítését” könnyítik meg a