Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. január

1998-01-21

i Január 21-étől Januar zi-eroi /k./A II február 28-áig: JUd E LI VASARI (únnAún rirjúíU-s . SKALA I 0) * >. Sí <• a> _ ra >"?</> ű)'< o t. k 30 NÉPSZABADSÁG ■ CIKKÜNK NYOMÁN Fontosabb a metrónál a korszerűsítés A metró, amellett, hogy kedvezően befolyásolja a nagyvárosok fejlődését, hosszú távú, korszerű és környezetbarát megoldást kínál azok közlekedési problémáira is. Alkalmas az évtizedekkel ezelőtt kialakult, sűrűn beépített és nem a mai forgalmi viszonyokra tervezett úthálózat tehermentesítésére. Utasszállítási kapacitásával, jó utazási sebességével jelentős mértékben elősegítheti a tömegközlekedés részarányának növelését az egyéni közlekedéssel szemben, ami Budapest működőképességének megőrzése, a levegő tisztaságának javítása szempontjából stratégiai fontosságú kérdés. Ha az új metróvonal elkészül, a város életének megbénulása nélkül lehet a matuzsálemi korú Szabadság hidat lebontani és az eredeti tervek szerint újjáépíteni. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a Dél-Buda-Rákospalota (DBR) metróvonalnak a Kelenföldi és Keleti pályaudvar közé tervezett szakasza jó hatással lehet a fővárost érintő elővárosi és országos vasúti személyforgalomra, különösen akkor, ha lesz mód a déli HÉV-vonalak kivezetésére a Kálvin térig. Egyetértek tehát a megépítésére vonatkozó elképzelésekkel, bár a BKV szolgáltatásainak évek óta romló színvonala miatt indokoltabbnak tartanám, ha előbb a már meglévő hálózatokat fejlesztenék, s tekintenék át újabb területek bekapcsolását azt ellátásba. Fontos lenne a járműpark korszerűsítése is. A nyilvánosságra került adatok alapján csak a villamosokból 260 darabot kellene leselejtezni az UV- típusúak közül, s legalább 26 milliárd forintra lenne szükség a pótlásukhoz, miközben 2000- ig a főváros mindössze 15-30 darab vásárlását tervezi. Technikailag természetesen megoldható, hogy az aktuális javítások elvégzésével még évekig működjenek, de üzemeltetésük gazdaságtalan és az ezekkel végzett szolgáltatás színvonala megkérdőjelezhető, ezért helyettük korszerű, lehetőleg alacsony padlómagasságú járműveket kellene beszerezni. Ez a beruházás azonban a kiadás mellett haszonnal is járna, egyrészt a költség- és az energiamegtakarítás révén, másrészt az utazás színvonalának emelkedése hozzájárulhatna az utasok megtartásához, az utasszám növeléséhez. Új villamosok vásárlása mellett szól az is, hogy például a 47, 49-es vonalán járva - a metró megépítéséig - kisebb súly- és dinamikus terhelésnek tennék ki a Szabadság hidat. Ha mindez megvalósulna, akkor hozzá lehetne kezdeni a négyes metró megépítéséhez, az első ütemben csak a Kálvin térig. A folytatásnál pedig azokkal értek egyet, akik szerint az utasforgalom szempontjából a Kálvin tér-Blaha Lujza tér-Keleti pályaudvar nyomvonal lenne indokolt. Erdősi Dániel BUDAPEST Borvendég a bátor alpolgármester Érdekes írást közöltek áprilisban a Gellért fürdőszálló történetéről. Erki Edit ebben megemlékezett Borvendég Ferencről is, aki 1931-ben a főváros alpolgármestereként egy vitás eset kapcsán azt a maga idejében nevezetes döntést hozta, hogy a fürdőbe négereknek is szabad bejárásuk van. Volt benne „elég bátorság ahhoz - írja a szerző -, hogy egy erkölcsi elvet a jól felfogott üzleti elvek fölé helyezzen”. A történetet gyermekkoromból ismerem, anyámtól, aki Borvendég Ferenc leánya volt. Büszkén mesélte, mert rajongott az apjáért, akit én sajnos már nem ismerhettem. Az ő alakját szeretném felidézni, természetesen elfogultan, mert más forrásaim a családi hagyományon kívül nincsenek. 1876-ban született Ácson egy szabómester sokadik gyermekeként. Mivel jófejű volt, apja papi pályára szánta, de a fiú természetének, úgy látszik, nem felelt meg a papnevelde szigorú légköre. Tizenhat éves korában megszökött, és attól kezdve még a templomba sem tette be a lábát. Miután az apja kitagadta, Pestre ment. Katolikus létére a Lónyay utcai református gimnázium igazgatójának köszönhette, hogy leérettségizhetett, majd elvégezte a jogot. A megélhetésre valót házitanítóként kereste meg, otthonról csak egyik nővére segítette, titokban. Az egyetem után a fővároshoz került, és ott emelkedett a szamárlétrán segédfogalmazóból tanácsnokig, végül az alpolgármesterségig. Elbeszélése szerint még gyerekként, amikor Budapestre érkezett, a fejébe vette, hogy egyszer majd ő lesz ennek a nagyvárosnak a választott feje. Ez a vágya nem teljesült. 1943-ban ugyan főpolgármesterré nevezték ki, de ez nem pontosan az volt, amire vágyott; a cím akkor nem a választott önkormányzat vezetőjét jelölte (az a polgármester volt), hanem egy hivatalnokot, akit a kormány állított a főváros élére. Nagyapám ekkor már súlyos beteg volt, és néhány hónap múlva, 58 éves korában meghalt. Síremlékét, amely a Kerepesi temetőben áll, a főváros megbízásából Medgyessy Ferenc készítette. Borvendég apró termetű ember volt, és nyilván jó adag ambíció szorult belé. Egy azonban biztos: érvényesülni nem társadalmi kapcsolatai révén kívánt. Amikor 1909-ben megnősült, a 32 éves gépírónőjét vette el (nyilván már régóta volt viszonyuk).. Választottja egyszerű, vagyontalan vidéki lány volt, ráadásul zsidó vallású, és csak az esküvő előtt keresztelkedett ki.Ő volt azután a családból az egyetlen, aki a hitét komolyan vette. Miközben gyermekei az apjuk vallási közönyét követték, ő még idős korában, 1960 táján is rendszeresen átjárt Pestről misére a Margit körúti ferencesekhez). Sok más is volt, amiben nem illettek össze: nagyanyámnak például, ezt magam is tapasztaltam, nem volt szemernyi humorérzéke sem, nagyapámnak ellenben bőven, ráadásul szeretett évődni. A házasság ennek ellenére kifejezetten jól sikerült. Nagyanyám még évtizedek múlva is bálványozta néhai férjét, neki viszont a munkáján kívül felesége és két gyermeke volt a mindene. Pályáján azonban a feleségétől nem várhatott segítséget: nagyanyám nagyon jólelkű, de egyszerű és meglehetősen műveletlen asszony volt, aki szinte betegesen irtózott mindenfajta szerepléstől, még a társaságitól is. A férje mindig is szeretettel óvta a világtól. Nem adott partikat, és csak kevesek voltak bejáratosak a házába. Köztük volt Keresztes-Fischer Ferenc későbbi belügyminiszter, akit nagyon becsült, és akinek utóbb a főpolgármesteri kinevezését köszönhette, azután néhány kollégája meg egy kikeresztelkedett zsidó nagyiparos, Budapest egyik legvagyonosabb embere. Talán ő állt hozzá a legközelebb, mert sok volt bennük a közös. Mindketten a maguk erejéből emelkedtek fel, mindketten vegyes házasságot kötöttek, és - konzervatív felfogásuk ellenére - egyformán megvetették a társadalmi előítéleteket. Gyermekeik (a szüleim) később össze is házasodtak, de ezt a nagyapám már nem érte meg. Barátjának volt a Tátra utcában egy telke, pár lépésre a Szent István körúttól. Az volt az álma, hogy egyemeletes palotát építsen rá, kizárólag magának és családjának, csakhogy szembe találta magát a városszépészeti előírásokkal, amelyek azon a helyen csak három-négyemeletes épületet engedélyeztek. A furfangos megoldást a hagyományok szerint nagyapám sugallta: „Nyugodtan kezdd el építeni, és amikor megvan az első emelet, közöld, hogy nincs több pénzed”. Úgy is történt, a ház még évtizedekig ott állt az Újlipótváros közepén, építészeti furcsaságként. Nagyapám tehát, úgy tűnik, nem volt feltétlenül törvénytisztelő. A korrupciót azonban ki nem állhatta. A fővárosnál, mint tanácsnok, hosszú éveken át a közművekért volt felelős, és ebből kifolyólag sok kísértésnek volt kitéve, de anyám szerint sohasem engedett a csábításnak. Alighanem így volt, mert vagyont, jóllehet, nem szórta a pénzt, nem hagyott maga után. Csak modern világnézetet és követésre méltó erkölcsi elveket. Engel Pál történész Közös képviselő egy lakó szemével A Budapest melléklet több ízben írt a társasházi közös képviselők és a lakók kapcsolatáról, jó és rossz példákat egyaránt felvonultatva. Hadd egészítsem ki ezeket a saját tapasztalataimmal. Csaknem három évtizede lakom egy Bartók Béla úti házban. Soha semmilyen konfliktusom nem volt a lakótársakkal. A jelenlegi közös képviselő a második ezen a poszton. Szakmai munkáját nem vagyok hivatott megítélni, de profi voltát el kell ismernem. Inkább az emberekkel való bánásmódja hagy kívánnivalót maga után. Talán azt hiheti, hogy a lakók vannak érte és nem fordítva. Meggyőződésem, hogy társasházunk lakóit csak igen felületesen ismeri, pedig ez csak egy ötvenlakásos ház, a közvetlenebb kapcsolat elvárható lenne. Jellemző apróság például, hogy az évenkénti mérleget rendszerint nem létező feleségem nevére küldi. A leveleket, kéréseket, javaslatokat gyakran válasz nélkül hagyja, néha úgy érezzük, lebecsül minket. Házunk lakói gondolkodó emberek. Lehet, hogy véleményük semmibevételére vezethető viszsza, ha mégis passzívnak mutatkoznak a ház közös ügyeiben, a közgyűléseken. Közös képviselőnkkel hosszú ideig semmiféle összetűzésem nem volt, nem is lehetett, mert írásbeli kapcsolatunk egyoldalú volt: sohasem válaszolt tanácsot kérő és más leveleimre. Először egy két évvel korábban írt, már aktualitását vesztett kérdésemre kaptam tőle választ, amelyet a közös költség mértékével kapcsolatban tettem fel. Válasza a következőképpen hangzott: „Rendkívül sajnálom, de felesleges kérdésekre nincs időm válaszolni.” Ez a levél is csak azért íródott, mert egy kellemetlen ügybiztosítási díj elmaradása miatt kénytelen volt kapcsolatba kerülni velem. Egy üvegkár miatt ugyanis októberben felkerestem a biztosítótársaságot, amelyhez közös képviselőnk „átvitte” mind az ötven lakás biztosítását. Ott arról tájékoztattak, hogy mivel csak szeptember 30-ig volt a házunk biztosítási díja rendezve, egy hónapja kiestünk a kockázatviselésből. Közölték azt is, hogy az összekötőnkként megnevezett ügyintéző már fél éve nem dolgozik náluk. Utólag befizettük a díjat, így végül megkaptam a kártérítést, de az eset elgondolkodtató. Valószínű ugyanis, hogy a biztosító munkatársai egy nagyobb káresemény bekövetkeztekor már nem adták volna ki olyan készségesen az igazolást, amely „könyvelési hibára” hivatkozva minősíti tévedésnek a késedelmet. Ha a közös költséggel együtt a lakók befizetik a díjat, és biztonságban érzik magukat, nem szabad a bizalmukkal visszaélni. A közös képviselőnek ezekre a felelősséggel járó megbízatásokra akkor is nagyon oda kell figyelnie, ha elszámolási kötelezettsége csak nagyobb időszakok után van. K. J. 1998. január 21., szerda Bolt, ahol minden olcsóbb Az angyalföldi mintát követte Budafok Az alkalmi vagy rendszeres anyagi támogatás önmagában még nem könnyít jelentősen a kis jövedelemből élők, elsősorban a nyugdíjasok gondjain. Sok rossz anyagi helyzetben élő idős ember nem is fordul segélyért az önkormányzathoz, mert megalázónak tartja, hogy kérjen. A gondoskodásnak egy jobb, hatékonyabb formája terjed a fővárosban: a XXII. kerületben például nemrég nyílt meg egy szociális bolt. Fekete András, Budafok alpolgármestere elmondta, az Angyalföldön működő üzleteket tekintették mintának. Testületük áprilisban döntött arról, hogy létrehozzák a Budafok-Tétény Szociális Egyesületet, amely június végén meg is alakult. Az egyesületi tagok jövedelmük másfél százalékát fizetik tagdíjként, s ennek fejében egy vásárlásra jogosító kártyát kapnak, húszezer forintos jövedelem esetén mindössze háromszáz forintért. Azok helyett, akik ezt az összeget sem tudják befizetni, az önkormányzat fizeti ki a tagdíjat. A Háros utca 177. alatt megnyílt boltban a legolcsóbb üzletek árainak nyolcvan-nyolcvanöt százalékáért vásárolhatók termékek. Mivel az egyesület nonprofit szervezet, az önkormányzattól ingyen kapja a helyiséget, amelynek a fenntartását is a kerület vállalta. Az eladók fizetését a tagdíjakból fedezik majd, de amíg erre nincs mód, ebben is segít a kerület. A 2,2 millió forintos árukészlettel megnyitott üzletben minden alapvető cikk megtalálható. Alkoholt nem árusítanak, ellenben néhány olcsóbb cigaretta beszerezhető. Az egyesület tagjai pedig olyan csoportot szerveztek, amely állandóan figyeli, hol szerezhető be valamilyen termék kedvezőbb áron. Egy-egy vásárlásra jogosult személy havonta csak tizenkétezer forint erejéig vásárolhat, így senki nem vásárolhatja fel a kedvezményes áron kínált portékát. A megnyitás hónapjában 394 tagja volt az egyesületnek. Harmaduk önként, a többiek pedig az önkormányzat támogatásával léptek be. A szociális bolt sikerét a forgalom is igazolta. Januárra már 641 tagot számlált az egyesület, és a tagok fele önként lépett be, a decemberi forgalom pedig elérte a 3,6 millió forintot. A hét öt napján nyitva tartó bolt csak a kezdet. Fekete András alpolgármester ugyanis elmondta, hogy a kerület 54 ezer lakosából 11 ezer a nyugdíjas, és sok közöttük a nehéz helyzetben lévő. Ezért két újabb boltot terveznek, a következőt - Nagytétényben - várhatóan már a tavasszal megnyitják. S. I. Kerthelyiség helyett sétány A ferencvárosi Duna-parton, a csepeli HÉV végállomásánál a múlt év végéig maradhatott fenn a régi bódéváros utolsó épülete. A lángossütő és italmérő bódékat már a Duna-ház építésekor elbontották. Január elsején az utolsó ideiglenes vendéglátóegység is beszüntette működését. A részletes rendezési terv szerint ugyanis a partot elcsúfító bodegákat lebontják, a helyüket parkosítják, és sétány lesz a Duna mentén, lámpákkal, padokkal. Persze sokaknak hiányozni fog innen a tarkaság és az olcsóság, a százforintos pizzák és az egytálételek, amelyeket a nyári melegben a Duna-parton, fakó napernyők alatt ülve lehetett elfogyasztani némi sör mellett. Igaz, a galambok olykor felrúgták az ember tányérját, a környéken rohangáló kutyák pedig sokszor az asztalt is, de ennek ellenére is amolyan kerthelyiségféle volt ez, jó levegőn és főleg a helyi lakosság pénztárcájához méretezett árakkal. A Petőfi híd és a Lágymányosi híd közötti terület azonban ipariból intézményi övezetté vált, idővel végig beépül, de a parton sétálni, sőt kerékpározni is lehet majd. A Boráros téren pedig már az idén park lesz. Jó levegőjű és tiszta. H. Á. Költözik a lőrinci ifipark MUNKATÁRSUNKTÓL A hatvanas-hetvenes évek városszerte ismert szabadtéri színpada volt a LIP, a Lőrinci Ifjúsági Park. Fellépett ott a Piramis, a P. Mobil, koncertezett a legendás helyi banda, a Beton, a hetvenes évek végén pedig több ezer csövet vonzott a környékre a Beatrice. A park a nyolcvanas években sem vesztette el hangulatát, bár akkor már a szombat esti diszkók szinte mindenütt taroltak. A kilencvenes évekre viszont a LIP teljesen kiment a divatból, pusztulásnak indult, és néhány éve be is zárt. A park ügyében a múlt év vége felé történt ismét valami, amikor a képviselő-testület a lőrinci sportcsarnok mögötti füves területen jelölte ki a színpad új helyét. Novemberben le is bontották a LIP-et. A helyén a tervek szerint 1848-as emlékművet állítanak fel az idén. Már azt is tudni lehet, hogy a fekete márványobeliszk egyik oldalán az idős Kossuth, a másikon pedig Petőfi lesz látható, az alkotójuk pedig Pauer Gyula szobrászművész lesz. Bodnár János alpolgármester szerint hétmillió forintba kerül majd az emlékmű, és közadakozásból gyűjtik össze rá a pénzt. A „már nincs és még nincs” helyzetben lévő ifjúsági parknak azonban egyelőre csak a helye biztos.