Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. június
1998-06-02
Kevesebb önkormányzati jogsértés A közelgő önkormányzati választások miatt kevesebb munkája van a közigazgatási hivatalnak. Az előző ciklussal ellentétben - amikor egyfajta kapuzárási pánikként néhány önkormányzat minden fontos döntést az utolsó pillanatban akart meghozni - mostanában mértéktartók a helyhatóságok. Akad olyan kerület, ahol az őszi önkormányzati választásokig már csak egy testületi ülést tartanak. Így hibázni sincs lehetőség, kifogással is ritkábban él a hivatal - tudtuk meg Kiss Csillától, a törvényességi főosztály vezetőjétől. Az előző hónapra inkább a visszatérő ügyek jellemzők. A XVI. kerületben egy bizottsági határozattal volt probléma: elvonták a polgármester hatáskörét. A kultuszminisztérium támogatásának fennmaradó részét ugyanis a bizottság az intézményvezetők többletdíjazására fordította, holott erre csak a kerület első emberének lett volna joga. A Ferencvárosban a polgármester egyik határozata volt jogsértő, amely egy hármas lakáscserénél - önkormányzati bérlakásokról van szó - harmincezer forint biztosítékot írt elő. A közigazgatási hivatal álláspontja szerint az eredeti szerződésben meghatározott feltételeknél nem lehet nehezebb követelményeket támasztani - hangsúlyozta Kiss Csilla. A Terézvárosban szintén az önkormányzati lakásokkal kapcsolatban tett észrevételt a hivatal. A VI. kerület polgármestere felhívta a szerződéskötő figyelmét, hogy a lakásba csak olyanokat fogadhat be, akikkel már egy éve együtt él. A törvény viszont már meghatározta a bérlőre vonatkozó rendelkezéseket - azt is, hogy kiket fogadhat be a lakásába a polgármester nem bővítheti ezt a kört. A XIII. kerületben az önkormányzat kizárta a lakókat rendelkezési joguk gyakorlásából. Tíz épületben ugyanis meg akarja szerezni a helyhatóság a padlásteret, hogy ott lakásokat alakítson ki, és eladja. Ám ezekben a társasházakban a lakók rendelkezhetnek a tetőtérrel, és nem az önkormányzat. A kerületnek akkor lenne joga erre, ha még a társasházzá alakítás előtt megépítette volna a lakásokat. Több kifogásolnivaló akadt a kisebbségi önkormányzatok háza táján is. Főleg a büdzséik nincsenek rendben, illetve olyan dolgokról döntenek, amihez nincsen joguk. A közigazgatási hivatal osztályvezetője hangsúlyozta: ha az önkormányzatok döntései jogszabályba ütköznek, az őszszel megalakuló testületek nem háríthatják el a felelősséget, mondván, nem ők hozták a döntést. Az önkormányzat minden döntéséért helyt kell állnia az éppen megválasztott képviselő-testületnek. Schmidt Gábor • Több százezren vettek részt a gyermeknapi rendezvényeken A becslések szerint két-háromszázezren vettek részt a fővárosi önkormányzat, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Juventus Rádió közös, ingyenes gyermeknapi rendezvényén vasárnap a Városligetben. A jeles nap alkalmából szervezett margitszigeti programokon több mint hatszázan, a Széchenyi fürdő dísztermében közel négyszázan adtak vért. „Akaszd le füstről ökörnek nyelvét, rakd berbécsnek levébe, adj hozzá gyömbért, borsold meg, tégy belé sáfrányt, kevés tengeri vesszőt, szagos füvet, főzd meg! Feszítsd fel nyelv borit és vond le! Ezután metéld fel és helyezd hídra, így készített nyelv jóízű lészen.” Aki kételkedett volna abban, hogy eleink többet tudtak az élet élvezetéről, mint mi manapság, azok a hét végén a városligeti gyermeknapon megbizonyosodhattak erről. A Róbert Károly Körúti Nevelőotthon és Iskola szakácstanulói Esterházy Miklós nádor szertartáskönyve alapján összeállított reneszánsz főúri lakomára invitálták a vendégeket. Folytatás a 27. oldalon Változatos programokkal várták a gyermekeket szabó Barnabás felvétele 1 NÉPSZABADSÁG BUDA ÚJ PEST 1998. JÚNIUS 2. Teraszvita a Vörösmarty téren Székek, asztalok lehetnének, de az italospultokra nincs engedély Értesülések szerint kétség merült fel néhány Vörösmarty téri italospavilon közterület-foglalási engedélyével kapcsolatban. A Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága ugyan korábban engedélyezte a téren asztalokból és székekből álló teraszok kialakítását, ezt követően azonban több olyan italárusító pavilon és pult került a térre, melyeknek állítólag nincs engedélyük. A városképvédelmi bizottság képviselőinek álláspontja eltérő arról, hogy a teraszok részének tekinthetőek-e az utólag engedély nélkül elhelyezett kiszolgáló építmények, amelyekhez időközben ugyancsak engedély nélkül kiépítették a vízvezetékrendszert is. Cselovszki Zoltán, a Fővárosi Közgyűlés várostervezési és városképvédelmi bizottságának elnöke nem tud engedély nélkül üzemelő kereskedelmi egységekről, legutóbbi ülésükön pedig az általános rendezési terv tárgyalása miatt elmaradt az ügy vitája. Az elnök lapuknak elmondta, a közterület-foglalási engedélyek kiadása nem az ő feladatuk, ezt a főváros és az V. kerület közös közterületi társulása végzi. A bizottság mindenesetre levélben kérte a közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságát, hogy határozza meg a bizonytalan helyzet tisztázása végett a terasz fogalmát. Rusznák Imre, a felkért bizottság elnöke úgy véli, a terasz fogalmának csak az értelmező kéziszótárban van helye, a Vörösmarty térnél ezt teljesen felesleges külön tisztázni. Az engedélyt kérő vállalkozók az általuk bérelt területen kizárólag a hatóságok által jóváhagyott tevékenységeket folytathatják, a székek, asztalok, pultok ezeknek a szolgáltatásoknak a kellékei. Vitázni csak azon lehet, hogy az engedélyezési kérelmekben szerepeltek-e a térre kitelepített kiszolgáló létesítmények vagy sem. Ha nem, akkor engedélyt kell kérni rájuk. Rusznák Imre szerint nem igaz, hogy az engedélyeket a közterületi társulás adja ki, ez a szervezet ugyanis csak végrehajtja a főváros, vagyis a városképvédelmi bizottság és az V. kerület közös döntéseit, így a városképvédelmi bizottságnak kell majd az ügy végére járnia - tette hozzá a kereskedelmi bizottság elnöke. V. M. P. Nyaranta népszerűek a teraszok SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE A főváros két évvel ezelőtt indított akciót az engedély nélküli pavilonok, standok, reklámtáblák eltávolítására. Különös figyelmet fordítanak a kiemelt közterületekre, utakra, terekre. Ha az építmény tulajdonosával nem sikerül megegyezni, a bírósági eljárás után az önkormányzat fizeti a bontást. Ez egy pavilon esetében eléri a hetvenezer forintot, a pénzt azonban behajtják a tulajdonoson. Tavaly összesen 471 építményt távolítottak el a közterületekről, ebből 259-et a tulajdonosok maguk vittek el. 212 berendezést - köztük 33 pavilont - az önkormányzat bontott le. Az idén mintegy húsz engedély nélküli pavilon eltávolítását tervezi a fővárosi önkormányzat. Az egyik leglátványosabb bontási sorozat már befejeződött: a Városligetben, a földalatti megállójából eltűnt az öt pavilonból álló büfé. A munkát az építmények tulajdonosai maguk rendelték meg, s távozásuk után a területet is rendbe hozatták. Kedd Bűntudat Segítség, ellopták a pénztárcámat! - sikolt fel egy idős asszony a Szigony utcában. - Benne volt a nyugdíjam, jaj istenem, fogják meg a tolvajt, kérem szépen! A hentesfiú eszmél legelőbb, üldözőbe veszi a fekete ruhás embert. A zöldséges is futásnak ered, a többiek az asszonyt vigasztalják. A hentesfiú és a zöldséges azonban üres kézzel kocog vissza. Egy középkorú nő érdeklődik, hogyan vették el a tárcát? Az áldozat bevallja, a kezében volt. A kérdező elkomorodik, és korhol, hogy lehet ilyen óvatlan a néni. A kis nyugdíjas nénike elszégyelli magát. Az még nem jutott eszébe, hogy ő volt a hibás. S.T. A UTAK 1 - IS UTASOK • A III. kerületben az Ürömi utat a Pusztakúti úttól a városhatárig csatornaépítés miatt lezárták. Erre az útszakaszra csak a célforgalom hajthat be. • A VIII. kerületben a Szentkirályi utcában megváltoztatták a forgalmi rendet. Ezentúl a Szentkirályi utca a Mikszáth Kálmán tértől a Múzeum utca felé egyirányú. • A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út csomópontjában építik a villamospályát és az utat, ezért a 28-as villamosok mindkét irányból - a József körúttól, illetve a Kozma utcától - csak a Könyves Kálmán körútig közlekednek. • A Kacsóh Pongrác úti felüljárón az M3-as fővárosi szakasza felől a városközpont irányába haladó felújított sávon a trolibuszokon kívül ma reggeltől a többi közúti járművel is közlekedhetnek. • Újpesten a Fóti úton a Blaha Lujza utca és a Bajza József utca között a Megyeri út felé vezető oldalt lezárták. A munkaterület mellett a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpa szabályozza. Szintén a Fóti úton a külső Szilágyi út és a Pajtás utca között az útpálya közepét felbontották, mert csatornát építenek. • A VIII. kerületben a Gázláng utcát a Köztársaság tértől a Fiumei út felé egyirányúsították. Erre az útszakaszra csak a célforgalommal közlekedő járművek hajthatnak be. • A XI. kerületben a Dombóvári úton a Lágymányosi hídra a Pest felé vezető felhajtónál jelenleg a vasúti töltéshez eső útpályán közlekedhetnek mindkét irányban, mert tart az aluljáró építése. • A Margitszigeten mind a be-, mind a kihajtást is sorompók korlátozzák. • Az Ajtósi Dürer soron a Cházár András utca után a Dózsa György út felé vezető külső sávot gázvezeték-építés miatt egy rövid szakaszon lezárták. Forrás: Fővinform is Út helyett perek az Andor utcában Az Andor utcában egyelőre csak keresetlevelek készülnek, út nem. A főváros pert indított a Közlekedési Felügyelet, a lakók pedig a Városháza ellen, amely mindenáron meg akarja építtetni az útszakaszt. Az építkezés pedig áll, ami - legalábbis a kivitelezők szerint - havonta tizenötmillió forintos kárt okoz Budapestnek. A probléma gyökere, hogy valamiképpen össze kell kötni a Lágymányosi hidat és az M1-M7-es autópályát. A Hamzsabégi úton - ahol már évtizedekkel ezelőtt kijelölték a hídra vezető út helyét - a heves lakossági tiltakozás miatt le kellett mondani az építésről. Ezért került előtérbe a dél-budai tehermentesítő út, amit három részben akartak megépíteni, az Andor utcai szakasszal kezdve. Pénzügyi okból azonban először a tehermentesítő út közepe, majd a vége készült el, az Andor utca kiépítése pedig jelenleg áll. Az Andor utcánál tovább bonyolította a helyzetet a ma már nem üzemelő vontatóvágány. A XI. kerületi önkormányzat akkor járult volna hozzá az útépítéshez, ha a síneket a kivitelező elbontja, a MÁV pedig akkor, ha megmarad - idézik fel a kivitelezéssel megbízott cég főmérnökei, Turbék László és Csonka Zoltán. Az Andor utca kiépítése így egyelőre lekerült a napirendről. A ki nem szélesített útszakaszon a balesetveszély és a forgalomcsillapítás miatt két jelzőlámpás csomópontot létesítettek. A múlt év első felében a főpolgármester és a szakminiszter megállapodott a vontatóvágány megszüntetéséről. A MÁV tavaly év végén az összes iparvágány-felhasználóval felmondta a szerződést, így az idén már egyáltalán nincs vasúti forgalom ezen a helyen. - Fontos tudni - teszik hozzá a főmérnökök -, hogy ha megmarad a vágány, akkor közelebb kerül az út a házakhoz. A kivitelezők elkészítették a vágányok bontási tervét, de ezt a közlekedési felügyelet elutasította. A döntés ellen április másodikán a kivitelező fellebbezett a szakminisztériumhoz. A két főmérnök szerint a környezetvédők és a lakosság tiltakozása miatt elbizonytalanodott az engedélyező hatóság. Turbék László és Csonka Zoltán hozzátette: a környezetvédelmi előírásokat mindenhol tudták volna teljesíteni, kivéve az Andor utca és a Tétényi út kereszteződésében, egy két-háromszáz méteres szakaszon. Itt ráadásul körülményes lenne zajvédő falakat építeni, hiszen a házak egészen a telekhatárokig érnek. A zajterhelés egyébként már most is nagyobb a megengedettnél — hangsúlyozták. Folytatás a 27. oldalon