Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. július
2000-07-03
30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. JÚLIUS 3., HÉTFŐ Ötven éve veszítette el nevét a Sváb-hegy Eredeti nevét állítólag a Buda 1686. évi ostromakor ott táborozó katonaságról kapta a terület Fél évszázada, 1950. július 3-án elérte az új hatalom ideológiájával átitatott keresztelési hulláma a Sváb-hegyet is. A 480 méter magas dolomitrög negyven évig viselte a Szabadság-hegy nevet, mígnem 1991-ben ismét visszanyerte a régit. Az őslakos budai polgároknak persze mindvégig Sváb-hegy maradt. A Sváb-hegy állítólag a Buda 1686. évi ostromakor ott táborozó sváb katonaságról a XVII. század végén kapta nevét. Tény, hogy a középkorban még Négyhegyként emlegetik a források, majd 1847-ben Buda tanácsa Isten-hegynek nevezte el. 1847 egyébként is a budai átkeresztelések éve volt, májusban azért gyűltek össze a budai polgárok az akkori Tündér-hegyre, hogy magyarra változtassák a budai hegyek, völgyek német nevét. A kezdetek Döbrentei Gábor nevéhez fűződnek, aki a török kor előtti írásos emlékek között számos elfeledett helynévre bukkant. Ennek hatására, a reformkor magyarosító törekvéseivel összhangban visszakeresztelési kampányt kezdett. Nem volt nehéz dolga. A királyság fővárosaként lojális Buda a tanácsi határozattal a rebellis Pestnek kiáltott át a túlpartra: lám, a magyarosító reformokhoz az udvar támogatása is megszerezhető. „Múlt szombaton a budai hegyeknek régóta hirdetett keresztelése csakugyan megtartatott. ...igen számosan gyűltek össze ez ünnepélyre, minél nevezetesebbet s tisztán magyarabbat alig látott a budai Virányos.” - írta az Életképek A gyülekező érdeklődőket maga Döbrentei fogadta, majd némi ünnepélyes zenei bevezető után nekilátott felolvasni a régi-új elnevezéseket, amelyeket immár jóváhagyott Buda város tanácsa is. „Nyújtsunk mi, egy hazának külön nyelvű lakosai, barátságos kezet ahhoz, hogy urunk királyunk országlását békés útoni haladás s kifejlés dicsőítse. S bár előképül venné e boldog megegyezésben némely más városunk (több hang: Pest!) a férfiúi csendben cselekvő szerény Budát! Feltűnő volt, hogy Pestváros, egyetlen egy tagja által sem volt személyesítve; a testvérváros polgármestere ez ünnepélyre aláírási ívvel tiszteltetvén meg, azt üresen küldé vissza.” - mondta többek között Döbrentei. A lelkes hangulatban arról is határozat született, hogy a hegyen birtokos polgárok kőbe vésetik az új neveket, és a köveket felállítják telkeiken. Érdemes az erre elsőként vállalkozó lelkes magyarok neve között szemezgetni: Derra, Koitzsch, Kovács, Rigler, Penkovics. Döbrenteit a lelkes tömeg hazáig kísérte, és javaslatait örömmel fogadták. A döntés azonban nem az ünneplők kezében volt, hanem a sokszor németnek bélyegzett Buda város tanácsáéban. De mint arra fentebb már utaltunk, a tanács is támogatta Döbrentei elképzeléseit: „...ily törvények között fő helyen állónak tekinti azt, mely következményeiben a nemzetiség megalapítását, vagyis egy népnek önnönéből merített és így saját fejlődésű életét biztosítja; ezen törvény hatását előmozdítani folyton igyekezvén, ezt jelenleg tanúsítani az által és kívánja a polgárság - mi szerint közemlékek, melyek a múltat a jelennel összekapcsolják és a jövendőhöz szólanak, e fővárosban már alig létezvén, birtokának azon völgyeit és bérczeit, melyeket maradandó emlékül természet képezett haszonra és élvezetre, nevekkel díszesítve, melyek a régibb vagy újabb történet némely szakaira, vagy eseményeire emlékeztetvén, vagy legalább országos nyelvből mentvén, a közczél t.i. a nemzetté olvadás megközelítésére untalán intse mindazokat, kik azon tájakon örvendenek és kéjelegnek, vagy azokat mívelik és a szorgalom verítékével hasznosítják.” Így lett példának okáért Pozsonyi-hegy az addigi Johannesbergből, Virányos a Sauwinkl, Auwinkl elnevezésekből, Tündér-hegy az am Himmelből stb. Számunkra azonban ezúttal a tanács jegyzőkönyvének alábbi részlete lehet a legérdekesebb, bizonyítékául annak, hogy majd pontosan száz évvel 1950 előtt történt már kísérlet arra, hogy a nem tetsző Sváb-hegy nevet felváltsa egy másik elnevezés: „Istenhegy (eddig Svábhegy). (...) Német régi jegyzetek szerint ezen hegy barát- és paphegynek is neveztetek, egy ottani kolostor, és a bélakúti apát tizedjogáról. Mivel azonban e nevezetek a kívánatnak meg nem felelnek, fenntartandónak határoztatott az istenhegy neve, miként a hagyomány szerint a sas és baráthegyi láncz elneveztetett.” Ma már persze tudjuk, hogy a Svábhegy nevet a budai tanács döntése és a budai lakosok lelkesedése ellenére az új hatalom mindent elsöprő törekvésének sem sikerült eltörölnie. Végezetül azonban érdemes még egy idézet erejéig felidézni a Döbrentei-féle keresztelőt. 1849 májusában a Pesti Hírlap épp a Görgey vezette seregek Buda visszavívásáért vívott harcáról tudósított, s ennek során a fővezér sváb-hegyi főhadiszállásával kapcsolatban a cikk írója az alábbi megjegyzést tette: „Harmadéve a budai hegyek német nevei magyarokká kereszteltettek. A keresztelési ünnepély kissé halovány volt, s ezért alig ért, mert az új nevek a népbe nem igen mentek át.” A derék újdondász nem bizonyult jó jósnak. Mint ahogy nem bizonyult tartósnak a fél évszázaddal ezelőtti kísérlet sem, a sokat próbált Sváb-hegy elnevezés felváltása a Szabadság-heggyel. Katona Csaba Kivonat Buda szab. kir. főváros megyéjében kebelezett völgyek és bérezek ujabb elnevezését tárgyazó, 1847. évi június 17. napján tartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből. Döbrentei Gábor portréja Most: Előbb: 1. Rézmál. 2. Szemlőhegy. 3. Vérhalom. 4.Mátyáshegy. 5. Árpádomul. 1. ÄattKtrienkrö uitij Ämbeninntd), 2. 3ofkl>í>erg. 3. granjísctkvg. 4. SUatiitflSkrg. 5. Oűifktg. A budai tanács plakátokon népszerűsítette az új elnevezéseket FORRÁS: HEGYVIDÉKI FOTOGRÁFIÁK Helyszíni szemle: a Ráckert Adva van egy böhömnagy város, tele szegénylegényekkel és magabiztos ficsúrokkal, van aztán haladás jegyében szárba szökkent bevásárlóközpont, megannyi golyófej, ötvenkettes felkar, halálfejes kadarkától bűzlő pillepalack, politikai gyűlés, nagy kocsi, kis kocsi, tülkölés, rohanás, de persze épülés, szépülés is, hogy ne csak a negatívumokat ugyebár. Felújított körutak, sétálóutcák, és helyek, helyek, helyek. Nem mindegyik pótolja ugyan a kávéházak családias melegét, de amelyek már alkalmasak arra, hogy az ember ráleljen a hasonszőrűekre, kisétáljon a nagy, össznépi egyformaságból. Érdekesre fazonozott kávézók meg retrohangulatba öltöztetett szabadtéri placcok. Nem is értem, miért terjed ilyen nehézkesen a kerthelyiség-kultúra, amely pedig nem idegen a budapesti embertől. Gondoljunk csak a külvárosi kiskocsmákra, Óbuda vagy a Tabán egykori gyöngyszemeire, a Római-part teraszaira. És most újra több ilyen jellegű hely nyílik: a tehetősebbek a Liszt Ferenc téri kávézók teraszán szellőztetik magukat a késő esti léghuzatban, a Tilos az Á egykori közönsége a Zöldpardonban találkozik. Vagy a Ráckertben. A Gellért-hegy lábánál, a Rác fürdő és a Tabán oldala által ölelt udvar két éve nyitt, és nem kellett sokáig várnia, hogy ráleljenek azok a fiatalok, akik a konzumkultúránál többre becsülik a szabadlelkű együttléteket. Akik zsigereikben őrzik a kávéházak, a jobb beszélgetős kocsmák hangulatát. Akiknek nem kell flancos koktél, krómcsöves űrvilág, akik nem rajonganak a belsőépítészeti bravúrhelyekért. Akiknek annyi is elég, hogy leüljenek a sokadszor lemázolt vasvázas székre, és viszonylag olcsó sör, valamint egy - a Ráckertben érthetetlenül drága, százforintos - zsíros kenyér mellé, és hajnalig beszélgessenek a fontos dolgokról, valamint a nagy semmiről, ahogy az már társaságban szokás. Akiknek nem kell sötét üveges gengszterautó, szőkített nő és díszletvilág, és akiket nem zavar a por, a tömeg, meg az, ha a sör mondjuk Dreher. A Ráckertben mindig akadnak ismerősök, így perceken belül beleolvadhatunk a tömegbe. Ha szerencsénk van, élő zene mellett sörözgethetünk, morzsolhatjuk a történeteket, és hajnalra vagy a világ lesz megváltva, vagy gazdagabbak lettünk egy másig ható emlékké). Trencsényi Zoltán FOTÓ: DOMANICZKY TIVADAR ______Pest-Buda Számokban_______ A szandzsák 1546. évi összeírása Nem újdonság, hogy a főváros múltja gazdag tárháza a különféle érdekességeknek. Szinte nincs olyan epizódja Budapest történetének, amely nem rejtegetne valamit, ami a ma emberének is érdekes, tanulságul szolgálhat. Számos történeti forrás őrzi megsárgult lapjain a kettős város históriájának egy-egy szeletét. E források közt szerényen, szinte észrevétlenül bújnak meg, rendszerint számok formájában a különféle adatsorok. Szikár tények, sütik rá a nem éppen hízelgő bélyeget az ilyen típusú adatokra, pedig, kissé jobban szemügyre véve ezeket a számsorokat, nyilvánvalóvá válik, hogy azok is sok mindent megőriztek a múlt érdekességeiből. Lássuk, tehát, mit árulnak el számunkra. Milyen volt Budapest múltja a számok tükrében? Milyen volt Budapest - számokban? Különféle adatsorok rendszerint a szöveges forrásokban is megbújnak, hiszen ha egy-egy utazó számára ismeretlen városba vetődött el, például éppen Budára vagy Pestre, útleírását előszeretettel színesíthette annak leírásával, hány ház van az adott településen, hány híd ível át folyóján, hány lakosa van stb. Készültek aztán olyan összesítések is, amelyek tudatosan törekedtek a számszerűségek megragadására. A kora újkor, a XVI-XVII-XVIII. század folyamán összeírásnak nevezték ezeket. Ilyeneket pedig nem csupán a keresztény hatalmak, hanem az ország tekintélyes részét megszálló törökök is előszeretettel készítettek, természetesen nem azért, hogy a későbbi korok kutatóit segítsék, hanem saját, jól felfogott gazdasági érdeküktől vezérelve, az adók kivetéséhez kellett az összeírás. Ilyen török összeírás az is, melyet az alábbiakban szeretnénk kissé részletezni. Ha nem is a középiskolás történelemkönyvekből, de az Egri csillagok lapjairól tudjuk, hogy a török 1541-ben foglalta el Budát egyetlen kardcsapás nélkül. A budai vár élére egy pasa került, és mivel a török azonnal bevezette az általa elfoglalt területen a maga közigazgatását, így jött létre a budai pasával az élen a budai szandzsák. A szandzsáknak 1546-ból fennmaradt összeírását Káldy-Nagy Gyula tette közzé több másik év adatsoraival együtt. Az ő munkája alapján láthatjuk, mit tartott fontosnak rögzíteni a török közigazgatás Budával kapcsolatban, alig fél évtizeddel a város elfoglalása után. Mindenekelőtt a családfők számát írták össze, alapul véve egy-egy városnegyedet, törökül mahallét. Ezek a különféle utcákról nyerték nevüket, ennek megfelelően Budán az alábbi mahallék voltak: Olasz utca mahalle, Szentgyörgy utca mahalle, Mindszent utca mahalle, Szent Pál utca mahalle, Ötvös utca mahalle, Zsidó utca mahalle, Szent Péter mártír utca mahalle és Kopt mahalle. Már a nevek is figyelmet érdemelnek, hiszen a sok szent neve elárulja számunkra, hogy a megszállókat bizony nem nagyon érdekelte, ha a gyaur magyarok továbbra is szentjeikről nevezik el az utcákat. Árulkodó a többi utca neve is: a Zsidó mahalléban természetesen zsidók éltek, míg a Kopt mahalléban ortodox hitű, majd lassan a mohamedán hitre áttérő cigány származású lakosok. Lássunk tehát egy számsort a lakosság felekezeti megoszlása szerint Káldy- Nagy Gyula könyve nyomán: A táblázatra pillantva azonnal kiderül, hogy Buda lakosságának döntő többsége keresztény volt, a török megszállás ellenére, majd háromszor annyian voltak, mint a mohamedánok és az ortodox „koptok”. Utóbbiak elenyésző kisebbséget alkottak még a mohamedánokhoz képest is, akikről viszont tudni kell, hogy nagy részük születése szerint szintén nem török, hanem balkáni szláv volt. A fenti összeírás a polgári lakosságról készült, nyilvánvaló viszont, hogy a törökök katonákat is állomásoztattak a megszállt várban. Ők vajon hányan lehettek? 1546-ból erről nincs adatunk, de 1543-ban 2965, 1549- ben pedig 1898 katona állomásozott Budán. Vagyis, harc esetén rendszerint 2-3 ezer felfegyverzett török volt hivatott a várat és a várost védelmezni. Fennmaradt még 1546-ból néhány más, töredékes adat is. Tudjuk, hogy ebben az évben a keresztények között Budán élt 8 diák és 2 kovács, míg a zsidók között, a kereskedők mellett volt egy orvos is. A török megszállás nem járt együtt tehát - legalábbis az első néhány évben - a keresztény lakosság tömeges kitelepülésével, a számadatok azt bizonyítják, hogy Buda lakosságának többsége ekkor keresztény volt, akik mellett jól megfértek a más vallásúak is: ez utóbbiak döntő hányada nyilván 1541 után költözött be Budára. S végezetül, mintegy zárásként még néhány szám annak bizonyítására, hogy miért is volt olyan fontos Buda a törökök számára. 1546-ban például az alábbi bevételekre tett szert a budai szandzsák, rabok eladásából 40 000 akcse, átkelési illetékből 62 000 akcse, vámilletékből 85 000, kincstári helységek béréből: 92 000 akcse stb. A különféle egyéb bevételek - haltized, birkavám, gyertyaöntés és birkafej-árusítás {!} - együtt, az 1546. évben összesen 349 333 akcse tiszta bevétellel gyarapították a szultáni kincstárat. Ezekből az adatokból pedig egyértelműen kiderül, hogy Buda bizony nem csupán azért volt fontos a félholdas hatalomnak, mert korábban a magyar királyság fővárosa volt. K. Cs. Felekezet Családfők Nőtlen fiaik Nőtlen testvérei Egyéb nőtlenek Összeírtak összesen Keresztények (gyaurok) 269 56 25 16 366 Zsidók 72 19 10-101 Koptok 494 -3 56 FOT01/IB+ FOTOLAB 1FOTOLAB OLCSÓ FÉNYKÉPEK MOST! .... ..._ „ II INFORMÁCIÓS TELEFON: 464-7380 JULIUO 1 “6 l “llj * Első rendelés esetén ▲ ▲ ▲ ▲ ▲ ▲ .a. ▲ a A A a 9x13 cm - es FÉNYKÉP▼ ▼▼▼▼▼▼ EK FELVEVŐ W Y Y YYYYYYY1 A HELYEINKEN: |