Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. július

2000-07-03

30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. JÚLIUS 3., HÉTFŐ Ötven éve veszítette el nevét a Sváb-hegy Eredeti nevét állítólag a Buda 1686. évi ostromakor ott táborozó katonaságról kapta a terület Fél évszázada, 1950. július 3-án elérte az új hatalom ideológiájával átitatott keresztelési hulláma a Sváb-hegyet is. A 480 méter magas dolomitrög negyven évig viselte a Szabadság-hegy nevet, mígnem 1991-ben ismét visszanyerte a régit. Az őslakos budai polgároknak persze mindvégig Sváb-hegy maradt. A Sváb-hegy állítólag a Buda 1686. évi ostromakor ott táborozó sváb katona­ságról a XVII. század végén kapta nevét. Tény, hogy a középkorban még Négy­hegyként emlegetik a források, majd 1847-ben Buda tanácsa Isten-hegynek nevezte el. 1847 egyébként is a budai át­keresztelések éve volt, májusban azért gyűltek össze a budai polgárok az akkori Tündér-hegyre, hogy magyarra változtas­sák a budai hegyek, völgyek német nevét. A kezdetek Döbrentei Gábor nevéhez fű­ződnek, aki a török kor előtti írásos emlé­kek között számos elfeledett helynévre bukkant. Ennek hatására, a reformkor magyarosító törekvéseivel összhangban visszakeresztelési kampányt kezdett. Nem volt nehéz dolga. A királyság fővá­rosaként lojális Buda a tanácsi határozat­tal a rebellis Pestnek kiáltott át a túlpartra: lám, a magyarosító reformokhoz az ud­var támogatása is megszerezhető. „Múlt szombaton a budai hegyeknek régóta hirdetett keresztelése csakugyan megtartatott. ...igen számosan gyűltek össze ez ünnepélyre, minél nevezeteseb­bet s tisztán magyarabbat alig látott a bu­dai Virányos.” - írta az Életképek A gyülekező érdeklődőket maga Döbrentei fogadta, majd némi ünnepé­lyes zenei bevezető után nekilátott felol­vasni a régi-új elnevezéseket, amelyeket immár jóváhagyott Buda város tanácsa is. „Nyújtsunk mi, egy hazának külön nyelvű lakosai, barátságos kezet ahhoz, hogy urunk királyunk országlását békés útoni haladás s kifejlés dicsőítse. S bár előképül venné e boldog megegyezés­ben némely más városunk (több hang: Pest!) a férfiúi csendben cselekvő sze­rény Budát! Feltűnő volt, hogy Pestvá­ros, egyetlen egy tagja által sem volt személyesítve; a testvérváros pol­gármestere ez ünnepélyre alá­írási ívvel tiszteltetvén meg, azt üresen küldé vis­sza.” - mondta többek között Döbrentei. A lelkes hangulat­ban arról is határozat született, hogy a he­gyen birtokos pol­gárok kőbe vésetik az új neveket, és a köveket felállítják telkeiken. Érdemes az erre elsőként vál­lalkozó lelkes ma­gyarok neve között­­ szemezgetni: Derra, Koitzsch, Kovács, Rigler, Penkovics. Döbrenteit a lelkes tö­­meg hazáig kísérte, és javas­latait örömmel fogadták. A döntés azonban nem az ün­neplők kezében volt, hanem a sokszor németnek bélyegzett Buda város tanácsáéban. De mint arra fentebb már utaltunk, a tanács is támogat­ta Döbrentei elképzeléseit: „...ily törvé­nyek között fő helyen állónak tekinti azt, mely következményeiben a nemzetiség megalapítását, vagyis egy népnek önnö­­néből merített és így saját fejlődésű életét biztosítja; ezen törvény hatását előmozdí­tani folyton igyekezvén, ezt jelenleg ta­núsítani az által és kívánja a polgárság - mi szerint közemlékek, melyek a múltat a jelennel összekapcsolják és a jövendőhöz szólanak, e fővárosban már alig létezvén,­­ birtokának azon völgyeit és bérczeit, melyeket maradandó emlékül természet képezett haszonra és élvezetre, ne­vekkel díszesítve, melyek a ré­gibb vagy újabb történet né­mely szakaira, vagy ese­ményeire emlékeztet­vén, vagy legalább or­szágos nyelvből me­ntvén, a közczél t.i. a nemzetté olvadás megközelítésére un­talán intse mindazo­kat, kik azon tája­kon örvendenek és kéjelegnek, vagy azokat mívelik és a szorgalom verítéké­vel hasznosítják.” Így lett példának okáért Pozsonyi-hegy az addigi Johannesberg­­ből, Virányos a Sauwinkl, Auwinkl elnevezésekből, Tündér-hegy az am Himmel­­ből stb. Számunkra azonban ezúttal a tanács jegyzőkönyv­ének alábbi részlete lehet a legérdekesebb, bizonyítékául annak, hogy majd pontosan száz évvel 1950 előtt történt már kísérlet arra, hogy a nem tetsző Sváb-hegy nevet felváltsa egy má­sik elnevezés: „Istenhegy (eddig Sváb­hegy). (...) Német régi jegyzetek szerint ezen hegy barát- és paphegynek is neveztetek, egy ottani kolostor, és a bélakúti apát tizedjogáról. Mivel azonban e nevezetek a kívánatnak meg nem felel­nek, fenntartandónak határoztatott az is­tenhegy neve, miként a hagyomány sze­rint a sas és baráthegyi láncz elnevezte­tett.” Ma már persze tudjuk, hogy a Sváb­­he­gy nevet a budai tanács döntése és a budai lakosok lelkesedése ellenére az új hatalom mindent elsöprő törekvésének sem sikerült eltörölnie. Végezetül azon­ban érdemes még egy idézet erejéig fel­idézni a Döbrentei-féle keresztelőt. 1849 májusában a Pesti Hírlap épp a Görgey vezette seregek Buda visszavívásáért ví­vott harcáról tudósított, s ennek során a fővezér sváb-hegyi főhadiszállásával kapcsolatban a cikk írója az alábbi meg­jegyzést tette: „Harmadéve a budai he­gyek német nevei magyarokká keresztel­­tettek. A keresztelési ünnepély kissé halovány volt, s ezért alig ért, mert az új nevek a népbe nem igen mentek át.” A derék újdondász nem bizonyult jó jósnak. Mint ahogy nem bizonyult tar­tósnak a fél évszázaddal ezelőtti kísérlet sem, a sokat próbált Sváb-hegy elneve­zés felváltása a Szabadság-heggyel. Katona Csaba Kivonat Buda szab. kir. főváros megyéjében kebelezett völgyek és bérezek ujabb elnevezé­sét tárgyazó, 1847. évi június 17. napján tartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből. Döbrentei Gábor portréja Most: Előbb: 1. Rézmál. 2. Szemlőhegy. 3. Vérhalom. 4.­­Mátyáshegy. 5. Árpádomul. 1. ÄattKtrienkrö uitij Ämbeninntd), 2. 3ofkl>í>erg. 3. granjísctkvg. 4. SUatiitflSkrg. 5. Oűifktg. A budai tanács plakátokon népszerűsítette az új elnevezéseket FORRÁS: HEGYVIDÉKI FOTOGRÁFIÁK Helyszíni szemle: a Ráckert Adva van egy böhömnagy város, tele sze­génylegényekkel és magabiztos ficsúrok­­kal, van aztán haladás jegyében szárba szökkent bevásárlóközpont, megannyi golyófej, ötvenkettes felkar, halálfejes kadarkától bűzlő pillepalack, politikai gyűlés, nagy kocsi, kis kocsi, tülkölés, ro­hanás, de persze épülés, szépülés is, hogy ne csak a negatívumokat ugyebár. Felújí­tott körutak, sétálóutcák, és helyek, he­lyek, helyek. Nem mindegyik pótolja ugyan a kávéházak családias melegét, de amelyek már alkalmasak arra, hogy az ember ráleljen a hasonszőrűekre, kisétál­jon a nagy, össznépi egyformaságból. Ér­dekesre fazon­ozott kávézók meg retro­­hangulatba öltöztetett szabadtéri placcok. Nem is értem, miért terjed ilyen nehéz­kesen a kerthelyiség-kultúra, amely pe­dig nem idegen a budapesti embertől. Gondoljunk csak a külvárosi kiskocs­mákra, Óbuda vagy a Tabán egykori gyöngyszemeire, a Római-part teraszaira. És most újra több ilyen jellegű hely nyí­lik: a tehetősebbek a Liszt Ferenc téri ká­vézók teraszán szellőztetik magukat a ké­ső esti léghuzatban, a Tilos az Á egykori közönsége a Zöldpardonban találkozik. Vagy a Ráckertben. A Gellért-hegy lá­bánál, a Rác fürdő és a Tabán oldala által ölelt udvar két éve nyitt, és nem kellett sokáig várnia, hogy ráleljenek azok a fia­talok, akik a konzumkultúránál többre becsülik a szabadlelkű együttléteket. Akik zsigereikben őrzik a kávéházak, a jobb beszélgetős kocsmák hangulatát. Akiknek nem kell flancos koktél, króm­csöves űrvilág, akik nem rajonganak a belsőépítészeti bravúrhelyekért. Akiknek annyi is elég, hogy leüljenek a sokadszor lemázolt vasvázas székre, és viszonylag olcsó sör, valamint egy - a Ráckertben érthetetlenül drága, százforintos - zsíros kenyér mellé, és hajnalig beszélgessenek a fontos dolgokról, valamint a nagy sem­miről, ahogy az már társaságban szokás. Akiknek nem kell sötét üveges gengsz­terautó, szőkített nő és díszletvilág, és akiket nem zavar a por, a tömeg, meg az, ha a sör mondjuk Dreher. A Ráckertben mindig akadnak ismerő­sök, így perceken belül beleolvadhatunk a tömegbe. Ha szerencsénk van, élő zene mellett sörözgethetünk, morzsolhatjuk a történeteket, és hajnalra vagy a világ lesz megváltva, vagy gazdagabbak lettünk egy másig ható emlékké). Trencsényi Zoltán FOTÓ: DOMANICZKY TIVADAR ______Pest-Buda Számokban_______ A szandzsák 1546. évi összeírása Nem újdonság, hogy a főváros múltja gazdag tárháza a külön­féle érdekességeknek. Szinte nincs olyan epizódja Budapest történetének, amely nem rejtegetne valamit, ami a ma emberé­nek is érdekes, tanulságul szolgálhat. Számos történeti forrás őrzi megsárgult lapjain a kettős vá­ros históriájának egy-egy szeletét. E források közt szerényen, szinte észrevétlenül bújnak meg, rendszerint számok formájá­ban a különféle adatsorok. Szikár tények, sütik rá a nem éppen hízelgő bélyeget az ilyen típusú adatokra, pedig, kissé jobban szemügyre véve ezeket a számsorokat, nyilvánvalóvá válik, hogy azok is sok mindent megőriztek a múlt érdekességeiből. Lássuk, tehát, mit árulnak el számunkra. Milyen volt Buda­pest múltja a számok tükrében? Milyen volt Budapest - szá­mokban? Különféle adatsorok rendszerint a szöveges forrásokban is megbújnak, hiszen ha egy-egy utazó számára ismeretlen vá­rosba vetődött el, például éppen Budára vagy Pestre, útleírását előszeretettel színesíthette annak leírásával, hány ház van az adott településen, hány híd ível át folyóján, hány lakosa van stb. Készültek aztán olyan összesítések is, amelyek tudatosan törekedtek a számszerűségek megragadására. A kora újkor, a XVI-XVII-XVIII. száz­ad folyamán összeírásnak nevezték ezeket. Ilyeneket pedig nem csupán a keresztény hatalmak, hanem az ország tekintélyes részét megszálló törökök is elő­szeretettel készítettek, természetesen nem azért, hogy a későb­bi korok kutatóit segítsék, hanem saját, jól felfogott gazdasági érdeküktől vezérelve, az adók kivetéséhez kellett az összeírás. Ilyen török összeírás az is, melyet az alábbiakban szeretnénk kissé részletezni. Ha nem is a középiskolás történelemkönyvekből, de az Eg­ri csillagok lapjairól tudjuk, hogy a török 1541-ben foglalta el Budát egyetlen kardcsapás nélkül. A budai vár élére egy pasa került, és mivel a török azonnal bevezette az általa elfoglalt te­rületen a maga közigazgatását, így jött létre a budai pasával az élen a budai szandzsák. A szandzsáknak 1546-ból fennmaradt összeírását Káldy-Nagy Gyula tette közzé több másik év adat­soraival együtt. Az ő munkája alapján láthatjuk, mit tartott fontosnak rögzíteni a török közigazgatás Budával kapcsolat­ban, alig fél évtizeddel a város elfoglalása után. Mindenekelőtt a családfők számát írták össze, alapul véve egy-egy városnegyedet, törökül mahallét. Ezek a különféle ut­cákról nyerték nevüket, ennek megfelelően Budán az alábbi mahallék voltak: Olasz utca mahalle, Szentgyörgy utca mahalle, Mindszent utca mahalle, Szent Pál utca mahalle, Öt­vös utca mahalle, Zsidó utca mahalle, Szent Péter mártír utca mahalle és Kopt mahalle. Már a nevek is figyelmet érdemel­nek, hiszen a sok szent neve elárulja számunkra, hogy a meg­szállókat bizony nem nagyon érdekelte, ha a gyaur magyarok továbbra is szentjeikről nevezik el az utcákat. Árulkodó a töb­bi utca neve is: a Zsidó mahalléban természetesen zsidók él­tek, míg a­ Kopt mahalléban ortodox hitű, majd lassan a moha­medán hitre áttérő cigány származású lakosok. Lássunk tehát egy számsort a lakosság felekezeti megoszlása szerint Káldy- Nagy Gyula könyve nyomán: A táblázatra pillantva azonnal kiderül, hogy Buda lakossá­gának döntő többsége keresztény volt, a török megszállás el­lenére, majd háromszor annyian voltak, mint a mohamedánok és az ortodox „koptok”. Utóbbiak elenyésző kisebbséget al­kottak még a mohamedánokhoz képest is, akikről viszont tud­ni kell, hogy nagy részük születése szerint szintén nem török, hanem balkáni szláv volt. A fenti összeírás a polgári lakosság­ról készült, nyilvánvaló viszont, hogy a törökök katonákat is állomásoztattak a megszállt várban. Ők vajon hányan lehet­tek? 1546-ból erről nincs adatunk, de 1543-ban 2965, 1549- ben pedig 1898 katona állomásozott Budán. Vagyis, harc ese­tén rendszerint 2-3 ezer felfegyverzett török volt hivatott a vá­rat és a várost védelmezni. Fennmaradt még 1546-ból néhány más, töredékes adat is. Tu­djuk, hogy ebben az évben a keresztények között Budán élt 8 diák és 2 kovács, míg a zsidók között, a kereskedők mellett volt egy orvos is. A török megszállás nem járt együtt tehát - legalábbis az első néhány évben - a keresztény lakosság tö­meges kitelepülésével, a számadatok azt bizonyítják, hogy Buda lakosságának többsége ekkor keresztény volt, akik mel­lett jól megfértek a más vallásúak is: ez utóbbiak döntő há­nyada nyilván 1541 után költözött be Budára. S végezetül, mintegy zárásként még néhány szám annak bizonyítására, hogy miért is volt olyan fontos Buda a törökök számára. 1546-ban például az alábbi bevételekre tett szert a budai szandzsák, rabok eladásából 40 000 akcse, átkelési illetékből 62 000 akcse, vámilletékből 85 000, kincstári helységek béré­ből: 92 000 akcse stb. A különféle egyéb bevételek - haltized, birkavám, gyertyaöntés és birkafej-árusítás {!} - együtt, az 1546. évben összesen 349 333 akcse tiszta bevétellel gyarapí­tották a szultáni kincstárat. Ezekből az adatokból pedig egy­értelműen kiderül, hogy Buda bizony nem csupán azért volt fontos a félholdas hatalomnak, mert korábban a magyar ki­rályság fővárosa volt. K. Cs. Felekezet Családfők Nőtlen fiaik Nőtlen testvérei Egyéb nőtlenek Összeírtak összesen Keresztények (gyaurok) 269 56 25 16 366 Zsidók 72 19 10-101 Koptok 494 -3 56 FOT01/IB+ FOTO­LAB 1FOTOLAB OLCSÓ FÉNYKÉPEK MOST! .... ..._ „ II INFORMÁCIÓS TELEFON: 464-7380 JULIUO 1 “6 l “llj * Első rendelés esetén ▲ ▲ ▲ ▲ ▲ ▲ .a. ▲ a A A a 9x13 cm - es FÉNYKÉP▼ ▼▼▼▼▼▼ EK FELVEVŐ W Y Y Y­YYYYYY1 A H­ELYEINKEN: |

Next