Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. augusztus

2001-08-21

NÉPSZABADSÁG BUDAíéTPEST 2001. AUGUSZTUS 21., KEDD Mesterségek ünnepe: modern múltidézés Gyömbéres-mézes, gyümölcsös gömböc, csuhészobor, karikás ostort pattogtató hölgyek Volt regeteg érdeklődő. Volt tönkölybúzadarás gyömbéres-mézes gyümöl­csös gömböc, kemencés kenyérlángos vagy éppen mézes-korpás sütemény, hogy csak néhány ételkülönlegességet említsek. De voltak hernyóselyemből készült ruhák, kavicsgombok, csuhészobrász és szarufaragó, szíjgyártó és nyeregkészítő is. És volt mindezek mellett Carte d’Or fagyi és Eskimo jég­krém - globalizáció kicsiben a Mesterségek ünnepén, amelyet tizenötödik al­kalommal rendeztek meg a budai Várban. Amikor a múlt­ múlt században meg­épült a Sikló, legjelentősebb érdeme az volt, hogy viszonylag olcsón és kényel­mesen juttatta fel az embereket a Várba. Amíg ugyanis a fiáker húsz-negyven krajcárért tette meg az utat, addig ez a kis masina négy-hat krajcár ellenében szállította az utasokat. Mára nagyot változott a világ: a felfelé négyszáz, le­felé háromszáz forintos jegyárral a Bu­davári Sikló alighanem városunk leg­drágább közlekedési eszköze. Persze nemcsak ebből látható a világ változása. Hanem például abból is, hogy mindazon dolgok, amelyeket a Mesterségek ünnepén bemutattak a kézművesek és népi iparművészek, egykoron nem produkciónak, hanem mindennapi dolgoknak számítottak. Az előző mondatban szerepelt „egykoron” kifejezés egyébként nem véletlen: a ti­zenötödik alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepének (melyen ha­zánk több mint harminc népművészeti egyesülete és számos külföldi művész is részt vett) ugyanis kicsit olyan jelle­ge volt, mint egy ezer évet felölelő ku­sza időutazásnak. Ahogyan a fesztivál első sátrai fel­bukkantak - már ha az ember a Moszk­va tér felől érkezett, feltehetően gyalog, a Várbuszokra ugyanis szinte lehetetlen volt felférni -, a látogató a honfoglalás korában érezhette magát. Rovásírásos fatáblák, kicsivel odébb a honfoglalás korából származó ételek (például a már említett tönkölybúzadarás, gyömbéres­­mézes, gyümölcsös gömböc), ismertető a kor jellemző gabonafajtáiról. Néhány lépéssel odébb viszont már a közelebbi múltat idéző borászsátor állt (kitűnő fe­hérborral). Nem messze innen magyar és ír népzene szólt CD-n. A sátrak kö­zött pedig Eskimo jégkrémek sárga-kék és a Carte d’Or fagylalt lilás színei pompáznak — végképp lerombolva a ne­hezen kialakuló történelmi hangulatot. Persze ez van, ezt kell szeretni, a globalizáció a népi kultúrát sem hagyja érintetlenül. Ahogyan a nők egyenjo­gúsítása sem: egy félreeső udvaron ka­rikás ostort pattogtató hölgyekre buk­kantam; erősek, délcegek, határozottak. Kissé tán ijesztőek is. Igen, ez a nők év­ezrede lesz. Az ugyanitt, ugyanekkor megrendezett kovácsfesztiválon vi­szont még nem láttam vasat kalapáló hölgyeket. A sétát végül a Siklónál zártam. Míg azon gondolkodtam, vajon milyen ala­pon döntötték el, hogy a résztvevők kö­zül kik lesznek azok, akik az ingyenes és kik, akik a belépőjegyes zónába ke­rülnek, mellettem egy házaspár azon morfondírozott, milyen drága ez a né­hány perces út. Magamban csak bólo­gattam, s arra gondoltam: hát igen, vál­toznak az idők. Haász János ■&­­ FOTÓK: SZABÓ BARNABÁS Kötelező lesz a vagyonbevallás a fővárosi köztisztviselőknek is Hozzávetőleg négyszáz városházi köztisztviselőt, hozzátartozóikat, az­az összesen több mint ezer embert érint az a vagyontételi nyilatkozat, amelyről hamarosan határoz a fővá­rosi önkormányzat. A huszonhárom kerületnél nagyjából ugyanennyi hi­vatalnoknak kell majd vagyonbeval­lást tennie. A lezárt nyilatkozatokat két év elteltével felbontják, és tartal­mát összehasonlítják az akkori va­gyoni helyzettel. A Városházán előzetes felmérés sze­rint hozzávetőleg négyszáz hivatali al­kalmazottat érint a kötelező vagyonnyi­latkozatról szóló rendelet, amely hama­rosan a Fővárosi Közgyűlés elé kerül - nyilatkozta lapunknak Tiba Zsolt fő­jegyző. A főváros ezzel végrehajtja a köztisztviselők jogállásáról szóló tör­vény júliusi módosításának erre vonat­kozó részét. A jogszabály szerint minden helyha­tóság jegyzőjének, aljegyzőjének, az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos munkát végző, valamint a közbeszerzé­si döntésekben szerepet játszó hivatal­noknak vagyonnyilatkozatot kell tennie ez év október 28-ig. Az érintett alkal­mazottakkal együtt lakók, így a házas­­társ, az élettárs, a gyerekek szintén a törvény hatálya alá tartoznak. A tör­vény szerint a vagyonnyilatkozatot le­zárt borítékban kell leadni a hivatal ve­zetőjének, azaz a jegyzőnek (főjegyző­nek). A borítékot a leadástól számított két éven belül nem szabad felnyitni, csak akkor, ha bűncselekmény alapos gyanúja merül fel az adott hivatalnok­kal szemben. A két év letelte után az al­kalmazottaknak új vagyonbevallást kell tenniük. A két nyilatkozatot ekkor ösz­­szehasonlítja a hivatal vezetője, és megállapítja, hogy történt-e indokolat­lan vagyongyarapodás vagy sem. Az elmúlt években több olyan terve­zet született önkormányzati és parla­menti szinten egyaránt, amelyek alap­ján a megválasztott közgyűlési képvi­selőkre is kiterjedt a vagyonbevallási nyilatkozat. Mint ismeretes, a parla­menti képviselők vagyonnyilatkozat­tételéről született jogszabály, de a va­gyonbevallási kötelezettség hatálya nem terjedt ki végül az önkormányzati képviselőkre. Mivel ilyen jogszabály nem született, a fővárosban is elhalt ez a kezdeményezés. Becslések szerint a huszonhárom ke­rület polgármesteri hivatalaiban össze­sen szintén hasonló nagyságú kört érinthet a jogszabály. Tenczer Gábor A Dunán is volt magyar nagydíj Jet-skisek és motorcsónakosok is gondoskodtak arról, hogy a szokásos augusz­tus 20-i vízi parádé előtti szombat-vasárnap is látványos programot kínáljon a budapesti Duna-parton. Miközben az Erzsébet híd és a Lánchíd között, a pes­ti oldalon az V. Duna-parti Vigasságok forgataga várta az érdeklődőket, a Lánchíd és a Margit híd közötti folyószakaszon megrendezték a Jet-ski Formu­­la-1 Magyar Nagydíjat és a Motorcsónak Formula-2 Európa-bajnokság Mil­lennium Nagydíját, valamint magyar bajnoki futamát. Vasárnap kora délután látványos bemutatót is tartottak a vízi robogósok fotó: szabó Barnabás Lapszél Csepel Véradást szervez ma a csepeli Kolping Házban a XXI. kerületi vöröskereszt, a Csepeli Evangélikus Egyházközösség és a Magyar Hemofília Egyesület. A XXI. kerület, Kiss János altábornagy utca 43. szám alatt 12 és 16 óra között várják a 18 és 60 év közötti önkéntes véradókat. Ferencváros Nemsokára befejeződik a Ráday utca utolsó, a Kinizsi utca és a Bakáts tér kö­zé eső szakaszának a forgalomcsillapítá­sa. A díszburkolat elhelyezése, az új ut­cabútorok és a dísznövényzet telepítése százmillió forintba kerül. A szeptember 21-ig tartó munkálatok alatt a 15-ös busz nem közlekedik a Ráday utcában. Óbuda-Békásmegyer Péntektől egy hónapon át tekinthető meg Óbuda-Békásmegyer nemrégiben elké­szült kerületi városrendezési és építési szabályzata a polgármesteri hivatalban és az ügyfélszolgálati irodában. A do­kumentum meghatározza az egész vá­rosrész további sorsát, előírja majd, hogy milyen tevékenységek folytatha­tók az egyes térségekben, és milyen épü­letek létesülhetnek ott. A szabályzatból rendelet lesz, ezért azt majd a képviselő­­testületnek is el kell fogadnia. ■ ■ . Nyári AKCIÓ hívja Schillerhez! *Egyes ASTRA és VECTRA modellekhez AJÁNDÉKBA kapja a LÉGKONDICIONÁLÓT! Jöjjön és kérdezzen! Cserélje fiatalabbra! Használt autóját beszámítjuk! *Az ajánlat a 2001.08.31-ig forgalomba helyezett gépkocsikra érvényes. Schiller OPELA Bp., XIII. ker., Váci út 113. Tel.: 452-11-11, 452-11-00 Fax: 452-11-34 www.schilleropel.hu Nyitva tartás: H.-R. 9°°-1800 Szó.: 900-1300 10 éve Önökért!7

Next