Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. február

2002-02-04

30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ Az első pesti helyszíni közvetítés A bálozó újságírók a Vigadóba telepített dalműtelefonon élvezhették az 1882. február 4-i operaházi előadást Százhúsz éve volt az első helyszíni közvetítés, amely különleges csemegé­vel szolgált a főváros közönségének. A Vigadóban február 4-én megtartott új­ságíróbál alkalmából ugyanis a vendé­gek nemcsak a ruhakölteményekben, a villanyvilágításban, a káprázatos élőké­pekben gyönyörködhettek, hanem élő közvetítést is hallgathattak az Opera­házból az ott elhelyezett mikrofonok és a Vigadóban kiépített telefonok segít­ségével. Mindezt a zseniális feltaláló, Puskás Tivadar jóvoltából. A kalandos sorsú Puskás Tivadar ek­kor még csak harmincnyolc éves volt, de már végigbarangolta Európát, és az Újvilágban is megfordult. Termékeny és tevékeny szelleme bővelkedett a technikai és vállalkozási ötletekben. Az angol Cook példáját követve utazási irodát alapított, vasutat épített, olajat kutatott, Amerikában arany- és ezüst­bányát vásárolt, foglalkozott a léghajó problémájával, hogy csak néhányat em­lítsünk a sok közül. A telefon feltalálá­sa óta azonban egyre inkább a telefon­központ gondolatának megvalósítása kötötte le minden energiáját. Ennek kapcsán Edisont is felkereste, aki éppen a fonográffal volt elfoglalva, de érté­kelte Puskás tevékenységét, ezért meg­bízta, hogy legyen az ő európai képvi­selője. Puskás tehát Párizsba költözött, ahol mint sikeres vállalkozó, hozzákezdett a világváros telefonhálózatának és­­köz­pontjának kiépítéséhez. A budapesti te­lefonközpont megteremtését pedig test­vérére, Ferencre bízta, így 1881. május 1-jétől Budapesten is működött már te­lefonközpont. Közben a Párizsban élő Tivadarnak, valószínűleg egy francia feltalálóval közösen, támadt a telefont népszerűsítő ötlete, a dalműtelefon, amelyen két fülhallgató segítségével opera-előadást is bárki meghallgatha­tott. A dalműtelefont nagy sikerrel mu­tatták be az 1881-es párizsi kiállításon, s a „csodakészülék” hamarosan Lon­donban és Berlinben is zajos tetszést aratott. Valószínűleg ezekből a sikerekből vette a budapesti bemutató ötletét Pus­kás Ferenc is, mert bizony a telefonhá­lózat építése elég vontatottan haladt, nem ártott neki egy kis reklám, így az­tán kapóra jött az újságíróbál és a dal­műtelefon bemutatójának összekapcso­lása. A korabeli sajtó természetesen rendszeresen beszámolt a bál és a tele­fonos közvetítés előkészületeiről. „A jegyek már napok előtt nagyon kapósak s nincs kétség, hogy a jótékony czélra több ezer forint fog jutni. A termeket, a Redut környékét egész éjjel villamos fénnyel világítják. A tánczon kívül mu­tatványok is lesznek. Egyik különle­gesség a telefon, összekötve a Kisszín­­házzal, hol akkor éppen opera van” - írta a Vasárnapi Újság. Végre elérkezett a bál napja. A Pesti Hírlap helyszíni tudósítója így festi le a bál kezdetét: „Már napok óta ott dobog, dübörög, prüszköl, bömböl s fújja a fe­kete gomolyokat az a gőzgép, amely az írók mulatságán megjelent szép höl­gyeket villamos fénnyel elárasztani volt hivatva. Hat órakor felvillantak a Haas palota homlokzatán és a Vigadó két kocsibejárata fölött alkalmazott vil­lanylámpák holdfényei, nappali világí­tást terjesztve köröskörül. A teret és az utcákat ellepte a kiváncsi közönség hullámzó tömege. Kocsi kocsit ért, s vitte a bájos táncosnőket, fürge tánco­sokat, a gondos mamákat és a gondter­helt papákat.” A belül is fényesen kivilágított Viga­dó éttermében volt felszerelve az a hat­hat pár telefon, amelyeken az opera­­előadást lehetett hallgatni. De itt ismét átadjuk a szót a Vasárnapi Újság hajda­ni tudósítójának: „Óriási volt a tolon­gás s jó ismerősét, aki oda készült, min­den tapasztalt ember arra bíztató, hogy mielőtt oda megy, csináljon végrende­letet, mégis akadtak bátor delnők, kik megkockáztatták a merész kísérletet. Nehéz szorongások, vívódások után si­került is némelyiknek utat törni egész a telefonos asztalig s megragadni és fülé­hez emelni a csodálatos hallócsöveket. Nagy diadal volt, ha valaki éppen akkor fért hozzá, mikor Wiltné énekelt a Szil­ágyi Erzsébetben.” (Wilt Mária osztrák születésű énekesnő rendszeresen fellé­pett a budapesti Operaházban, s ked­venc szerepe Szilágyi Erzsébet volt Er­kel Ferenc Hunyadi Lászlójából.) A bemutató tehát sikeres volt, de a megfeszített munkába Puskás Ferenc belerokkant, s 1884-ben elhunyt. Ekkor Puskás Tivadar Budapestre költözött, hogy folytassa a munkát. Közben a dal­műtelefon ötletét is továbbfejlesztette, és 1893. február 16-án megszólalt élete vitathatatlanul eredeti találmánya, a te­lefonhírmondó, vagyis a telefonos új­ság, mely előfizetőinek rendszeresen közvetített híreket és különféle zenei eseményeket. Puskás ezzel a találmá­nyával megalkotta a rádió ősét, melyet csak az 1920-as években szorított ki végleg a vezeték nélküli hír- és műsor­­szolgáltató készülék, a rádió. A telefon­­hírmondó sikerét feltalálója már nem érhette meg: egy hónapra rá, hogy a te­lefonos újság megszólalt, Puskás Tiva­dar örökre elhallgatott. Fodor Béla A Vigadó, a helyszíni közvetítés színhelye az 1890-es években FORRÁS: FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY A telefonterem ajtajában (Egykorú rajz a Vasárnapi Újságból) _________VÁROSRÉSZEK, LOKÁLPATRIÓTÁK, LAPOK_________ Slózs, a gólkirály, katonának alkalmatlan Ferenczváros­­ 1912-1914 Budapest IX. kerületének lapja azzal az elhatáro­zással indult útjára, hogy erőteljes szószólója lesz a ferencvárosi érdekeknek. Valójában a munka­párti befolyás alatt álló Ferencvárosi Polgári Kör­höz állt közel, amelynek tagjai jó kapcsolatokkal rendelkeztek mind a kerületi elöljáróságon, mind a városházán. „Behatóan adunk tudósításokat a kerületi elöljáróságon megforduló tárgyalásokról, ügyekről, az anyakönyvi hivatalról, a kerületi rendőrkapitányságról, társasköreink, egyesülete­ink dolgairól - ígérte Szeredai Leó felelős szer­kesztő a lap beharangozójában. - És tán szükség­telen mondanunk, hogy becézgetett kedvencünk lesz nekünk is, mint minden ferencvárosinak, az F.T.C., amely hírnevet tudott szerezni az egész vi­lágon a »Franzstadt«-nak és amely igazi büszke­sége az egész magyar sportéletnek.” Springer Fe­renc, Ballagi Aladár, Helvey Tivadar összekötte­téseik révén magas helyeken képviselték a kerüle­ti érdekeket, részük volt abban is, hogy a Köz­munkatanács jelentős összegeket áldozott a Kál­vin tér felújítására. Az egész főváros e forgalmas csomópontjának újjáépítése 1912-ben kezdődött. A főváros a re­formátus egyházzal egyeztetve hirdette meg a tér rendezésének pályázatát. „A tér különös perspek­tívája, szabálytalan alakja és az épületcsoportba illesztendő templom igen nehéz művészi feladat elé állítja azt, aki a pályázat feltételének eleget akar tenni” - írta a Ferenczváros. Mivel a bérház­építési konjunktúra nem lankadt, jogos volt az ag­godalom, hogy az esetleg felépítendő négy-öt­emeletes bérpaloták mellett a templom nem fog kellően érvényesülni. A telkek megfelelő kihasz­nálása ugyanakkor nem elhanyagolható érdeke volt a városnak. A dilemma feloldására a város 16 ezer, az egyház 8 ezer forintot ajánlott fel a nyer­tes pályázónak. A rendezés évekig húzódott, sok régi patinás épület felett kongatva meg a lélekharangot. A templommal egybeépített bérház például sokáig az egyházé volt, hosszú ideig ez az épület adott otthont a református főgimnáziumnak. A második emeleten volt a gimnázium múzeuma és laborató­riuma, valamint a teológiai intézet. A Kálvin tér akkoriban még a főváros egyik legnagyobb piaca volt, és a hagyomány szerint azok a diákok, akiket tanáruk engedetlenség miatt ebéd idejére bezárt a tanterembe, az ablakból eresztettek le pénzt a ko­fáknak. Ebbe a gimnáziumba járt Gárdonyi Géza, Geguss Kálmán, Ballagi Aladár is. A Ráday utcának a tér torkolatánál álló fővárosi tulajdonú házaiból is ki kellett költözniük a keres­kedőknek. A párhuzamra már többen is felhívták a figyelmet: a kiskereskedők csakúgy, mint manap­ság, képtelenek voltak megfizetni a divatossá váló áruházak helyiségbérleti díjait, és szép lassan tönkrementek. A Kálvin téren ezúttal még ezt sem kellett megvárni. „Kétségtelenül már rövid néhány hónap múltán belevágják a csákányt az ósdi házak­ba, hogy lebontsák a vén falakat, és hogy e házak helyén modern, új palotákat építsenek. A lebontás­ra kerülő házakban van viszont több cégnek üzle­te, csupa régi, szolid, ismert cég, aki tudja Isten, mióta áll fenn ott. Éveken át fáradtak, dolgoztak, viselték derekasan a közterheket, és íme, a vége az, hogy ki kell menniök a megszokott helyről. Ezen segíteni kell! Nem járja, hogy egy sereg üz­letember kritikus helyzetbe kerüljön. Kérdjük a fő­várost, kérdjük kerületünk elöljáróságát, miként véli megoldhatónak e kérdést, melyet éppenséggel nem szabad félvállról venni, mert hiszen családok exisztenciája forog veszedelemben.” Ekkor tűnt el a mára már teljesen elfeledett Ringer kávéház is. Pedig a Ringer a századfordu­ló éjszakai Budapestjének jellegzetessége volt. Az Üllői út torkolatánál lévő épület földszintjén mű­ködő műintézmény azzal szerzett magának nevet, hogy a fővárosban először léptetett fel női zene­kart. A kávéházak mindaddig csak férfi alkalma­zottakat tartottak, beleértve természetesen a pin­céreket is. A hölgyzenekar ötlete „olyan vakmerő­nek és istentelennek tűnt, hogy a lapok heteken át támadták a kávéházat az erkölcs nevében és ható­sági intézkedéseket kértek ellene”. A kávéház ké­sőbb a cigánybandák gyülekezőhelye lett, a szóra­kozóhelyek tulajdonosai ide jöttek zenészeket szerződtetni. Erről a tulajdonságáról cigánybörzé­nek is nevezték. Az Üllői út környéke földszintes házaival, romos épületeivel egyre inkább szé­gyenfoltja lett a városnak. A Ringer kénytelen volt bezárni, és a házat, amelynek földszintjén negyven évig működött - az emeleten Thaly Kál­mánt képviselő lakott - bontókalapácsok rombol­ták a földig. A kerület csapata gerjesztette - és egyben kana­­lizálta­­ leghatékonyabban a lokálpatrióta érzel­meket. Minden­ minden a Fradi körül forgott. Idény közben a bajnokcsapat dicsőségét és nem­zetközi sikereit visszhangozta a lap, a nyári holt­szezonban pedig, miközben a derék labdarúgók megérdemelt pihenésüket töltötték, a klubvezető­ség azon fáradozott, hogy kényelmesebbé tegye a közönség számára a pályát. „A hatalmas cement­lépcső végén elhelyezett és fából ízlésesen konst­ruált tribün a nézőközönség újabb ezreinek bizto­sít kényelmes elhelyezést. Még egyéb újítás is tör­tént. A pálya intézősége a football pályát befüve­sítette, úgyhogy az ősszel az FTC már a legkifo­­gástalanabb pázsitos pályán fog játszani.” A lap nemcsak arról számolt be, hogy Springer Ferenc klubelnök néhány hetes stájerországi pihenés után a Balatonra készül, hanem izgatottan taglalta két kulcsjátékosának katonai behívóját is. A csapat és egyben a válogatott középpályásának, a már életé­ben legendává vált Schlosser Imrének szeptember 15-én kellett megjelennie a sorozóbizottság előtt. Slózit, a sportembert, többszörös gólkirályt a Fra­di vezetőségének nagy megelégedésére alkalmat­lannak találták, megalapozva a tételt: a Fradi nem­zeti kincs, érdekei országos érdekek. 7. Sz. Budapest, 1912. L évfolyam»81 «lám. November hó 1. FERENCZVÁROS A SZÉKESFŐVÁROS IX. KERÜLETÉNEK LAPJA. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyed­évre 2 korona. Hirdetéseket díjszarrés szerint vesz fel a kiadóhivatal. Felelős szerkesztő : SZEREDAI LEÓ Táranerke­stő : KONDOR JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IX. ker., Ferencz­ körút 40. Megjelenik minden hó 1-én és l£én. TELEFON: 176—83.

Next