Népszabadság - PestVidék melléklet, 1999. augusztus

1999-08-07

NÉPSZABADSÁG VENDÉGVÁRÓ 1999. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT 35 Lampionos csónakfelvonulás Színes programok a Ráckevei napokon Az idei zenés, táncos, napfogyatkozás­sal és vízi karnevállal „bolondított” Ráckevei napok tulajdonképpen az egy héttel ezelőtti nagy sikerű rock­koncerttel kezdődtek, ám a java csak a jövő keddtől következik. Hagyománya van már a Ráckevei Napoknak, amelyek évről évre népes közönséget vonzanak a Csepel-szigeti városba. Az idén a VI. csüggedő feszti­vál című rockkoncerttel kezdődött a há­romhetes rendezvénysorozat. Az ese­mények jövő kedden folytatódnak. Ezen a napon 19 órakor a Képzőművé­szeti és Iparművészeti Egyetem friss diplomásainak alkotásaiból nyílik kiál­lítás a Keve Galériában. Megnyitóbe­szédet mond Bauer István festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke. Ráckeve város vizuális díját augusztus 19-én adják át ünnepélyes keretek között. A tárlat a hónap végéig - hétfő kivételével — na­ponta 10-től 16 óráig látogatható. Jövő szombattól pedig az Ács Károly Műve­lődési Központ Kísérleti Galériájában Varga Anett kiállítását nézhetik meg az érdeklődők. Az augusztus 11-i program címe: Nézzük együtt a napfogyatkozást! A szervezők délelőtt 11 órától a dunai strandon, a Piac sétányon, a városi hídon és a vízen várják az érdeklődőket, akiket speciális napszemüvegekkel is ellátnak a helyszíneken. Ugyanezen a napon este hét órakor újabb szabadtéri koncert lesz, amelyen fellép a Disinfection, a Primal Rage, a Neck Sprain, a Diafragma és a Jimi Hendrix emlékzenekar. Augusztus 15-én, vasárnap a Savoyai-kastélyban az Ave Maria nemzeti énekkar ad hangver­senyt este hét órakor. Többek között Palestrina-, Arcadelt-, Brahms-, Bruck­ner-, Liszt- és Verdi-művek hangzanak majd fel a hangulatosnak ígérkező esti koncerten. Az államalapítás ezeréves évfordu­lójára emlékeznek augusztus 16-án a művelődési központban, amelyen elő­adást tart dr. Török József professzor. Este nyolckor Czifra Gergely fuvola­­hangversenye a szabadtéri színpadon lesz. Augusztus 19-én, csütörtökön a régi városháza erkélyén az Ostinato Brass rézfúvósegyüttes ad éji torony­zenét. A XII. kis-dunai népzene és néptánc­találkozón neves külföldi együttesek táncolnak majd a színpadokon. Au­gusztus 15-én a Keve és a Bokréta ha­zai csoportokkal együtt lép fel a malaj­ziai és a tajvani csoport. Egy nappal ké­sőbb udvarhelyi és székelykeresztúri táncosoknak tapsolhat a közönség, au­gusztus 17-én mexikói és paraguayi, augusztus 18-án pedig egzotikus Srí Lanka-i és nigériai táncokat láthat a nagyérdemű. Ezt követően a Nagyapá­­ék tánca és A helység kalapácsa című darabokat a Honvéd Művészegyüttes előadásában tekinthetik meg a ráckeve­iek a szabadtéri színpadon. Sok-sok élményt ígér az augusztus 19-i lampionos csónakfelvonulás a Du­nán, amelyet versennyel kötnek egybe. Az utcabálon Árpi és a Csaba duó nyújt­ja a talpalávalót. Augusztus 20-án Rác­keve ad otthont a megyei Szent István­­napi kiemelt rendezvénynek is, amely 18 órától másnap hajnalig tart majd. Gér József Német sörfesztivál A német nemzetiségi hagyományokkal is megismerkedhet, ráadásul néptánco­sok és sramlizene mellett sörözhet, aki a hét végén részt vesz a budakeszi búcsú­ban és a sörfesztiválon. Szombat délelőtt focikupát rendeznek a környező telepü­lések, kerületek csapatainak, amelynek eredményhirdetése délután lesz. A hét végén folyamatosan játszó Huber Lőrinc és zenekara mellett az első napon fellép az Aitos görög és a Mauritus bolgár tánc­­együttes, a helyi férfikar és asszonykórus pedig német dalokat énekel a művelődé­si ház mellett felállított sörsátorban. Ma­ga a búcsú kirakodóvásárral, vidámpark­kal csak másnap kezdődik. Itt törökbá­linti, vértessomlói, újhartyáni néptánc­együttesek és a Herceg tánccsoport mu­tatkoznak be. Hétfő este hétkor a My Cream nevű paródiaegyüttes indít, majd a hatvanas-hetvenes évek slágereit játszó Vakapád nosztalgiaműsora zárja a hosz­­szúra nyúló, vidámnak ígérkező hétvé­gét, amelyet a német kisebbségi önkor­mányzat szervez. M. H. T. Segítséget kér? Tourinform-irodák Budaörs Tel./fax: (23) 417-518 Tourinform - Gödöllő Tel.: (28) 415-402, fax: (28) 415-403 Királyi Kastély információs iroda: tel./fax: (28) 410-124. A kastély köz­ponti száma: (28) 430-864 (hét végén) Tourinform - Szentendre Tel.: (26) 317-965, fax: 317-966 Tourinform - Vác Tel.: (27) 316-160, fax: (27) 316-464 Tourinform - Zsámbék Tel: (23) 342-318 Pest megyei Idegenforgalmi Iroda (Bp. V., Steindl I. u.) Tel.: (1) 353-2956 Tourinform - Komárom-Esztergom megye (2890 Tata, Ady E. u. 9) Tel.: (34) 384-806 Tourinform - Szécsény Telefon: (32) 370-777, fax: (32) 370-170 Nemzeti Turisztikai Információs Központ és Adatbank Információadás: angol, francia, német, olasz, orosz és magyar nyelven hétköznap 9—19 óráig, hét végén 9—16 óráig. Cím: H-1052 Budapest, Sütő u. 2. Telefon: (1) 317-9800, fax: (1) 317- 9656 Rendőrség: A kirándulók és turisták a helyi kapi­tányságokon kérhetnek segítséget. Szentendre, Dózsa Gy. u. 6., telefon: (26) 310-233. Visegrád, rendőrőrs, Fő u. 57., telefon: (26) 398-273, a járőrö­ket rádiótelefonon, a 06-30-276-326- os számon is lehet hívni. Vác, Zrínyi u. 7., telefon: (27) 314-022. Ráckeve, Kossuth L. u. 22. (24) 385-755, (24) 385-051, illetve a 107-es telefonszá­mon. Rekordhalak a Rózsák Az Ezüst-part és a hozzá tartozó Rózsák szigete a ráckevei Duna­­ág horgászturizmusának gyöngy­szeme. Amíg a folyó idáig ér, el­hagyja a szennyet, piszkot, Sziget­­szentmárton után már tiszta a víz, lehet benne fürödni, a kifogott hal pedig nem iszapízű. Az állomány itt a leggazdagabb, sok a ponty, dévér, süllő, balin, csuka, s itt jegyzik fel minden év­ben a legtöbb és legnagyobb lesőharcsát. Az Ezüst-part öt kilométer hosszú, s végig alkalmas kempingezésre, a hor­gászáson kívül jól lehet evezni, úszni, pihenni. Közigazgatásilag Makádhoz tartozik, ám a felügyeleti jogot a Rác­kevei Horgász Szövetség gyakorolja. Ezalatt az értendő, hogy gondoskodnak a kulturált környezetről, tisztaságról, s ennek fejében egy képletes területfog­lalási díjat számolnak fel a kempinge­zőknek. Az inkasszálás a hal­őrök feladata. Az Ezüst-parttal szembeni Rózsák szigete és a hozzá tarto­zó horgásztanya az RHSZ tulaj­dona. A tanya a negyvenes évek elején épült, külsőségeiben megőrizte akkori formáját, s ezzel együtt hangulatát is, pedig a felújítását a közelmúltban fejezték be. A szövet­ség jelentős összeget fordított új nádte­tőkre, útkarbantartásra, megkezdték a kiöregedett fák vágását, illetve pótlá­sát. A bungalókban 55 személynek van hely, két-, három- és négyágyas szobák­ban. Egy napra a szállás áfástul 780 fo­­rint/fő. A közös konyhát mindenki hasz­nálhatja, de az étkezés is megoldható. Az ebéd vagy vacsora átlagosan 550 fo­rint, itt a legolcsóbb a környéken. Van szigetén csónakpark is, csónakot egész vagy fél napra lehet bérelni. Bár még előttünk az augusztus, a Ró­zsák szigete környékén szeptember elején kezdődik a „hajcihő”, a ragadozók évadja. Rástartol a harcsa, s a süllő is étvágyán van, a lombhullással együtt pedig megjön a csuka étvágya. Ilyenkor jó elüldögélni a tábortűz mellett, nézni a hulló csillagokat, s fél füllel odafigyelni a halkapást jelző csengőre. Biztos, ami biztos, foglaljunk helyet előre a 06 (76) 357-756-os telefo­non. Csak autóval közelíthetjük meg a he­lyet Pest felől Kiskunlacházáig az 51-es úton, majd le kell térni Ráckeve irányába. A városon áthaladva a makádi táblát fi­gyeljük. Makádon a horgászbolt előtt ve­zet el az út a töltés irányába, itt be lehet szerezni a csalikat. A töltést elérve pedig már el sem lehet tévedni. Matula Gy. Oszkár ­ A héten véget érnek a Zsámbéki szomba­tok, méghozzá a helyszínen szereplő tár­sulatokból összeállt Zsámbéki Nyári Színház hat előadásból álló sorozatával. Az érdeklődők csütörtöktől egészen ked­dig minden este kilenc órakor megnézhe­tik Victor Hugo A párizsi Notre-Dame cí­mű regényéből készült adaptációt, ame­lyet a romániai Beatrice Bleont rendezett. Vasárnap a gyerekeknek kedvez a Szentendrei Teátrum programja. A Vá­rosháza udvarán délelőtt 11 órakor az exkalákás Huzella Péter mutatja be Tu­dod-e, hol van Garboncia? című zenés műsorát. Jegyek elővételben a (26) 301- 701 telefonszámon is kaphatók. Siklani a madarakkal A kíváncsiak és a kezdők kipróbálhatják a tandemugrást Egyre gyakrabban látni a Budapest kör­nyéki hegyek, dombok fölött különféle repülő szerkezetekkel libegő embereket. A legtöbb esetben siklóernyősökről és sárkányrepülőkről van szó. Utóbbi igen drága eszköz, és a kezelése is komoly képesítést igényel, így aztán az átlagem­ber ritkán juthat hozzá, hogy kipróbálja, meg aztán keveseknek is van mersze hozzá. A siklóernyő valamivel egysze­rűbb, többféle szempontból is. Téved azonban, aki azt gondolja, au­todidakta módon is könnyen megtanul­ható a siklóernyőzés. A kalandvágyók legjobban teszik, ha elvégeznek egy tan­folyamot, amelyet szerencsére csak a fő­városban tucatnyi megbízható klub, il­letve iskola kínál (hogy a legalább annyi dilettáns, önjelölt tanfolyamszervezőt ne is említsük). Egy ilyen kurzus két-három hónapos, ami után gyakorlati és elméleti vizsgát kell tenni meteorológiai, fizikai, illetve elsősegély-nyújtási témakörök­ben. Nyilván nem véletlenül: nem érde­mes képesítés nélkül hősködni, mert a sport ugyan kevés veszéllyel jár, de csak akkor, ha a szabályokat betartjuk. Maga a sportág egyébként a hatvanas évek óta létezik, Magyarországon pedig közel húsz éve. Lényege, hogy a siklóer­­nyős valamilyen magaslatról elrugasz­kodva, a légáramlatokat kihasználva marad a levegőben akár órákon keresz­tül is, ha elég rutinos. A kezdők egysze­rű lesiklásai persze egy percnél ritkán hosszabbak, de a profik között volt már példa arra is, hogy valaki száznegyven kilométert tett meg egyetlen elrugaszko­dással. A szintkülönbség a „zöldfülűek” számára rendszerint harminc és száz méter között mozog, és természetesen mindenkinek kötelező a mentőernyő vi­selése, amely szükség esetén kisegít a bajból. A rossz start esetén néha előfor­duló, kisebb-nagyobb esésekért bőven kárpótol a meglepően puha leérkezés és a csodálatos élményt nyújtó repülés, nemritkán együtt a madarakkal. A földre visszaérve azonban csak a fárasztó gya­loglás marad a starthelyig. Budapest körül több olyan hely is ta­lálható, ami alkalmas a siklóernyőzésre. A legkedveltebbek Máriahalom, Epöl, Kesztölc és a pilisi dombok, de egy A kategóriás ernyős pilóta bárhol önállóan repülhet, ahol nem tiltják külön rendel­kezések, és nincsen légi elkülönítés. Pálfi Béla Gábor, a II. kerületi Kettő SE siklóernyős-szakosztályának vezetője elmondta, náluk egy komplett ernyős tan­folyam a vizsgadíjjal együtt 40 ezer fo­rintból kijön. Ha valaki a kurzus elvégzé­se után szeretne saját, használt ernyőt is vásárolni, újabb 60-100 ezer forintot kell ráfordítania, de ha tőlük vásárolja, a tan­folyam díját leszámítják belőle. (A leg­jobb, vadonatúj ernyők ára persze a csil­lagos eget veri, de a kezdőknek nincs is ilyenre szükségük.) A kurzusok egyéb­ként folyamatosan indulnak, sőt minden nyáron van intenzív tanfolyamuk is. Annak sem kell lemondania a sikló­ernyőzés élményéről, akinek nincs ked­ve vagy ideje tapasztalt pilótává válnia. A Kettő SE tagjaival szinte bármikor van lehetőség tandemrepülésre, mely­nek során az utas az ernyőt irányító, gyakorlott pilóta előtt-alatt ül egy ülés­ben. Ennek az ára öt percre 1300 forint. Az egyesület rendszeresen hirdet telje­sen ingyenes nyílt napokat, ahol a fent leírt módon bárki kipróbálhatja, milyen érzés a szelek szárnyán siklani. Aki többet szeretne róluk megtudni a klubról vagy a siklóernyőzésről, a 325- 8305-ös telefonszámot hívhatja. IQ. Galambos Péter Budai ernyős leérkezés közben GÁRDI BALÁZS FELVÉTELE ZÍNHÁZ || SPORTAJÁ­N­LÓ A rutinosabb szabadidősportosok, ki­váltképp a belvárosiak már jól tudják: ha a hónap első hétvégéje (szombat), akkor szigeti hendikep. Vagyis egy körfutás a Margitszigeten, időre. A lé­nyeg, hogy mindenki megjavítsa előző hónapi saját időeredményét, itt a helye­zés nem számít. Már csak azért sem, mert nem is egyszerre indul a mezőny, ez adja az egésznek a hendikepjelleget. Aki még sohasem indult, akár most, hét végén is beszállhat, aztán az év végéig havonta próbálkozhat eredményének megjavításával. Aki elindulás előtt ér­deklődni szeretne, az a 318-6146-os te­lefonszámon Dinnyés Judittól kérhet felvilágosítást. Aki másmilyen mozgásra vágyik, an­nak a rákoscsabai RTK Kupa szombati teniszverseny ajánlható. A Péceli úti RTK-teniszpályáknál szombaton a fér­fiak kilenc óráig, a nők délig adhatják le nevezésüket. A verseny vasárnap is folytatódik. Szombaton rendeznek kerékpáros­eseményeket is. Az Óbuda SE (telefon: 388-8065) könnyed kerékpáros csavar­gást szervez a Pilisben. A szervezők 9 órakor a Flórián téren várják a jelentkezőket, akikre a hét vége első nap­ján 80 kilométer vár. Kemé­nyebb drótszamarazásnak ígérkezik a kétnapos kerék­páros fürdőtúra. A szom­bat reggel 8 órai indulás (Békásmegyer, Közösségi Ház) után 90 kilométer vár a résztvevőkre. Aki nyeregbe pattan, és vállalja a majd’ kétszáz kilométeres ki­hívást, az jó, ha gondoskodik sátorról és úszógumiról a csomagban... A célál­lomás ugyanis a Tatai-tó lesz. A vissza­indulást a rendezők időjárástól függő­en, kora délutánra tervezik. Információ: 06 (20) 922-1991. A nyár egyik legvonzóbb sportága a strandröplabda. Aki ki szeretné kipró­bálni, vagy már az is megvan, hogy ki­vel csatázna, az a kispesti uszodánál délelőtt tíztől este hatig ütheti a labdát a homokban. Szerda óta tombol a sziget, vagy aho­gyan mostanában hívják: Pepsi Sziget ’99. Az viszont sokaknak új lehet, hogy reggeltől estig mindennap sportolni is lehet. A Banán-színpad közelében épült fel az Arany Ászok Grundeszliga foci­park, de van BMX-bemutató és falmá­szás, paintball, kosárpalánkok, és né­hány ezresért kipróbálható a bungee­­jumping is. A szigettől nem messze, a Görzenálban nagy durranásra készül­nek a szervezők, akik bátor, megszál­lott görkorisok jelentkezését várják. Augusztus 13-án ugyanis 24 órás gyor­sasági görkorcsolyaversenyt tartanak, tizenegy órai kezdettel. A verseny lé­nyege, hogy a résztvevők 24 órán át görkorcsolyáznak. Ez alatt az idő alatt összesen két órát szánhatnak pihenés­re a görkorisok. A versenyen az nyer, aki az egy nap alatt a leghosszabb távot teszi meg. A feladat tehát adva van, akár Guinness-rekord is felállítha­tó, tudtuk meg a szervezőktől, akik szerint a jelenlegi legnagyobb teljesít­mény 476 kilométer. A versenyzők tel­jesítményét egy központi számítógép segítségével mérik. Arany Gábor 9b

Next