Szabad Nép, 1945. június (3. évfolyam, 55-78. szám)

1945-06-12 / 63. szám

KEDD, 1945 JÚNIUS 12 SZABAD NÉP a az KÉTFÉLE ÚJJÁÉPÍTÉS Irta: Mód Aladár Mi értelme van az egyodalű áldozatnak ? Mi értelme van annak, hogy míg a munkások tüscűrei éhesek, sokszor egy darab kenyérrel vagy anélkül állnak a munkába, addig a szabadkereskedelem lovagjai a kávéházi asztal mellett, az espreseokban, vagy a körutek mentén könnyed mozdulattal keresik a tízezreket. Mit ér a demokrácia, mely lehetővé teszi ezt a kettősséget? — kérdik a munkások. A helyreállítás ma, mint 25 évvel ezelőtt, az első világháború után, kapitalista alapon megy végbe. A termelést jelen körülmények közt csak mint haszonra való termelést indíthatjuk meg. S ez kétségkívül sok keserű és visszás vonással tarkítja az új demokrácia képét. Ez a demokrácia nem proletárdemokrácia. Helytelen volna azonban, ha a munkásság a demokratikus felépítésből következő, részben elkerülhetetlen visszásságok mellett egy pillanatra is elfelejtené azt a döntő különbséget, ami a körutak és espressok szerencselovagjai, a szabad kereskedelem és a tőkés haszon ellenére is alapvetően megkülönbözteti ezt az újjáépítést a negyedszázaddal ezelőtt végbement kapitalista restaurációtól. Az első világháború után az ország úgyszólván nem is szenvedett háborús pusztulást. Vasúthálózatunk sértetlen volt Részleges veszteségektől eltekintve vagonjaink, mozdonyaink az induláshoz rendelkezésünkre álltak- Állatállományunk törzse megvolt, mezőgazdasági felszerelésünk, a főváros és a vitték sértetlen volt a háborús pusztulástól, az újjáépítés feladata tulajdonképpen pótlásra és kiegészítésre, az elhasznált gépek és termelőeszközök felújítására korlátozódott. Huszonöt évvel ezelőtt a földreform végrehajtása s egy széleskörű vagyontváltság a trianoni veszteségek ellenére az ország rendkívül gyors tallpraállását és nagyarányú fejlődését tehette volna lehetővé. A nagybirtok fenntartása azonban korlátozta az ipari fejlődés feltételeit. A probléma akkor a Nagymagyarországra méretezett nehéziparban a felépítés helyett a leépítésben, a nagyüzemek összevonásában jelentkezett. Az államháztartás deficitjét egy széleskörű vagyonváltság helyett, amire akkor meg lett volna a lehetőség, a bankópréssel tömködték és a korlátlan pénzszaporítással az állandó béremelés mellett is úgy megkopasztották, kifosztották a dolgozókat, hogy ennél különben semmiféle adóprés vagy bérletörés ki nem zsarolhatta volna őket. A korlátlan pénzszaporításból azonban csak a nagytőke profitált, az államháztartáson mit sem segített. A kedvező objektív előfeltételek ellenére a reakciós politikai vezetés rendkívüli mértékben megnehezítette a gazdasági élet talpraállítsását, elnyújtotta a munkásság és az egész ország szenvedéseit, a termelés és a munkásság háremek reálértéke csak tíz évre a háború befejezése után, 1929-ben érte el a háborút megelőző szintet, de csak azért, hogy a nagybirtok mezőgazdasági kivitelétől függő bizonytalan egyensúlyával tíz esztendő minden eredménye semmivé váljon a válság első leheletére. Ma, a második világháború után, a pusztulás összehasonlíthatatlanul súlyosabb. Gyáriparunk 30—10 százalékos veszteséget szenvedett, mozdonyaink, vagonjaink 80—90 százaléka elveszett vagy használhatatlanná vált, összes hídjaink odavannak, az egész országot felőrölte a háború s nincs állat, nincs felszerelés a mezőgazdaságban. Jóformán a semmiből kell újraépítenünk mindent. A bankok és az ipartelepek az állandó tőkében, az épületben és a gépi berendezésben szenvedett súlyos veszteségek mellett elvesztették forgótőkéjük jórészét. Az újjáépítés pénzügyi feltételeit ma hasztalan próbálnánk belső vagyonváltsággal előteremteni, ez csak a tőke, a házbirtok s a vállalatok kisajátítására vezethetne,egy jelentőségű volna a kapitalizmus felszámolásával. A mai pusztulásból azonban csak az adott keretek, tehát a polgári termelés felhasználásával lábalhatunk ki. Épp ezért az állam kénytelen tőkét kölcsönözni az üzemek megindításához, magának a polgári termelésnek az újjáépítéséhez. Ha egyedül a pusztulást néznénk, az objektíve súlyosabb feltételeket, azt kellene mondanunk, húsz év alatt sem teremthetjük újra azt, ami rövid három hónap alatt üszkös rommá vagy ócskavassá lett. S mégis, a mai sokkal súlyosabb feltételek közt is azt kell mondani, hogy a magyar nép összehasonlíthatatlanul kedvezőbb kilátások között indul az újjáépítésnek s hamarabb fog részesedni munkájának eredményében, mint negyedszázaddal ezelőtt. Akkor a politikai vezetés a nagybirtok és a banktőke kezében volt, ma a politikai vezetésben döntő súlya, van a munkásságnak, a felépítés iránya a népi, demokratikus Magyarország megteremtése. Akkor a levert forradalom, a nagybirtok fenntartása, ma a reakció veresége, a nagybirtok felosztása, a munkásság széleskörű szabadsága ad keretet az újjáépítésnek. Huszonöt évvel ezelőtt a nagybirtokos-reakciós Magyarország irredentizmusa szembefordított bennünket a környező kis államokkal. A feszült és ellenséges magatartás akadályozta a kölcsönös árucserét, a unkamegosztást és ezzel együtt az újjállégt. Ma az új demokratikus Magyarország a megértés és az együttműködés politikáját folytatja minden szomszédjával, s a szorosabb gazdasági együttműködés segíteni fogja az újjáépítést. Negyedszázaddal ezelőtt az ellenforradalmi Magyarország a legmerevebben elzárkózott Keleteurópa legnagyobb gazdasági és politikai hatalmától, a Szovjetuniótól, bár ez a kapcsolat mindennél nagyobb ösztönzést adhatott volna az ország gazdasági és ipari fejlődésének és támaszt politikai önállóságának. Az új, demokratikus Magyarország ma a hála és a baráti együttműködés szellemével fordul nagy szomszédja felé és minden lehetőt meg fog tenni, hogy még szorosabb együttműködésben szélesítse ki gazdasági felemelkedésének feltételeit. A Szovjetunió gazdasági segítségét idáig is tapasztalhattuk és a lehetőségek fokozódására mutat a legutóbb Romániával kötött kereskedelmi szerződése. A mai demokratikus átalakulás az összehasonlíthatatlanul súlyosabb tárgyi pusztulás ellenére is tempójában, méreteiben és eredményében egyaránt mássá fogja tenni az újjáépítést. Amilyen mértékben fékezte, elnyújtotta a gazdasági stabilizációt a kedvező feltételek ellenére huszonöt évvel ezelőtt az antidemokratikus politikai alap, a reakciós országvezetés, úgy gyorsítja meg, segíti az újjáépítést ma a kedvezőtlen objektív feltételek ellenére a demokratikus vezetés. Ez az, ami feltámaszthatja azt a hősi szellemet, melyet nemcsak az elmúlt negyedszázad, hanem bízvást mondhatjuk, hogy az 1848 óta szolgaságban eltöltött közel egy század ölt ki a nemzetből. De ha ez a teremtő szellem felébred a nemzetben, ha elsősorban a magyar munkásság tudatára ébred annak, hogy ma saját hazáját építi, ha érezni fogja az első eredményeket, ha a munkásságtól eddig kínai fallal elzárt értelmiség megtalálja a munkásság kezét, akkor a munkásságnak és a nemzetnek ez a küzdelme a romok között is új és előre nem látott erőforrásokat és lehetőségeket tár majd fel, meg fogja gyorsítani az újjáépítés tempóját s meg fogja rövidíteni a magyar nép szenvedéseit, felépíti ezt az országot, most már nem mint válságok és imperialista háborúk játékszerét, hanem mint igazi otthonát,szabad hazáját ennek a népnek. Másodosztályú tanársegéd: havi 350 pengő Nevetséges fizetések, fizetéstelen tanszemélyzet, ingyenes segéderők az egyetemen már „sokat“ kapnak: félévenként 500— 600 pengőt. A megbízott előadók persze lényegesen kevesebbet. A számok eszeveszett tánca cikázik az ember agyában: ,,sok“ és „kevés“ vigyorog ránk gúnyosan. — Egyetemi gyakornok heti két laboratóriumi előadás vezetéséért havi 100 pengőt kap — ma. De... más karokon is ez a helyzet ? Ez a sorsa másutt is a fiatal tudós-generációnak ? — Tökéletesen ugyanez. Például a Műegyetemen a különböző mérnöki szakokon fizetéstelen minőségben 24 adjunktus, 58 tanársegéd és 48 gyakornok áll a tudomány és a műegyetemi oktatás szolgálatában. A Közgazdasági Egyetemen jóformán minden munkát fizetéstelen tanszemélyzet végez. Itt az arány 11 fizetéses segédtanerő mellett 37 fizetéstelen helyet mutat. Mindehhez nehéz hozzászólni. Egy utolsó kérdést mégis felteszünk. — És az altisztek? — Hatvan-nyolcvan pengő átlagfizetést kapnak havonta. Ezért sokhelyütt 12 órai osztatlan munkaidőt dolgoznak. Újabban Itt-ott egytál étel is jut nekik. Ismerek egy derék altisztet annak 12 évi szolgálatbán 113 pengő a havi fizetése. Végére jártunk annak, amit tudni akartunk. Némán búcsúzunk el.* Kinn a kövek és az aszfalt felett remeg a forró levegő. Tisztító, frissítő vihar kellene. — sk — Az elmúlt évtizedek rosszemlékű kultuszkormányzata idején a magyar pedagógiai és tudományos élet legmostohább mostohagyermeke a fiatal tudósok osztálya, az egyetemiasszisztencia volt. Nem csoda, ha a magyar tudományos életnek nincs kellő utánpótlása; az egyetemi tudományos segédszemélyzet évtizedek óta a legméltatlanabb, legnyomorúságosabb anyagi helyzetben tengődött. Most a demokrácia adta jogokkal ők is élni akarnak és valóságos élethalálharcba kezdtek a létminimum megszerzéséért. Eddig szervezetlenül, szétesve, anyagi függőségben, szellemleg kizsákmányoltan, politikai iskolázottság nélkül éltek. Most ott vannak a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének egyetemi tagozatában és követeléseiket is megfogalmazzák a közoktatásügyi kormányzat és a magyar társadalom felé. Ha nem akarunk éhenhalni... Az egyetem bölcsészeti karának épületei között — az előző évekhez képest — külsőleg csendes ma az élet. Gyérszámú, kopottas külsejű fiatalság jár az előadótermekben, intézetekben. — Hol vannak a bölcsészek, hová lettek? — kérdezünk meg egy ifjú „kollegát". — A diákkollégiumok nem működnek, menza nincs. A vidékiek, ha nem akarnak éhenhalni, otthon maradtak. Ma nagyon drága volna Itt az élet, mi bölcsészek pedig hagyományosan szegények vagyunk — teszi hozzá magyarázóan. Azért járunk itt, hogy a szakszervezet egyik lelkes, cselekedni vágyó tagját felkeressük. — Az egyetemi segédszemélyzet, a fiatal tudósjelöltek anyagi helyzetéről szeretnénk felvilágosítást kapni. Mivel támogatja őket az „Alma Mater", tápláló édesanyjuk, az egyetem ? Először csak lemondóan vállat von, de mégis beszélni kezd. Megfontoltan, leendő tudóshoz illő pontossággal és szakszerűséggel. De amit mond, a legvadabb képzeletet felülmúló nyomorúság alvilágába, példátlan kizsákmányolás poklába világít bele. — Ma a bölcsészeti kar tudományos Intézeteiben, laboratóriumaiban 126 állandó segéderő dolgozik; közülük 71 tökéletesen és teljesen — ingyen, munkájáért egyetlen fillér illetményt sem kap. A fizetésesek közül 11 gyakornoknak a XI. fizetési osztályban havonta 294 pengő a fizetése. Tizenöt másodosztályú tanársegéd a X. fizetési osztályban havi 350 pengőért dolgozik. Felmondási idő nincs, végkielégítés nincs. Az itt töltött idő az előlépésbe nem számít be. Választ, újabb kérdést vár. Hallgatunk. Higgadtan folytatja. A lektorok, akik már önállóan adnak elő a hallgatóságnak, tandíjjutalék címén, félévenként 20—50 pengő tandíj jutalékot, kapnak és évente jutalom címén 200—300 pengőt. A proszemináriumvezető díjazása félévenként 175 pengő. Hatvankilenc lektor és proszeminárium-vezető dolgozik ennyiért. A „sok“ és a „kevés“ ifjabb csend. — Az egyetemi magántanárok és címzetes nyilvános rendkívüli tanárok díja félévenként 65—75 pengő. Pedig a magántanárság is már komoly tudományos munkásság elismerését jelenti. Százötvenkilencen ekkora „anyagi ellenszolgáltatást" kapnak a tudomány hirdetéséért. A szünetelő vagy megüresedett katedrákon előadó helyettes-tanárok Vas Zoltán 200.000 pengőt adott a fiatal magyar tudósoknak A Pedagógusok Szakszervezetének egyetemi tagozata megbízásából hétfőn délelőtt küldöttség kereste fel a főváros polgármesterét. A küldöttség a fiatal magyar tudósjelöltek anyagi felsegélyezését kérte. Ezek ugyanis a legtöbb helyein fizetés nélkül, másutt éhbéren alul végzik tudományos munkájukat. Vas Zoltán elvtárs, Budapest polgármestere azonnal intézkedett 200.000 pengőt utalt ki a fiatal tudós- jelöltek támogatására. Ezt az összeget az egyetemi ösztöndíjtanács oszta fel az arra érdemesek között. Az egyetemi tagozat küldöttsége a magyar tudomány nagy barátját ismerte meg Budapest polgármesterében. Kubikosok kérelme A Földimünkésök és Kisbirtokosok Országos Szövetségének pesti csoportja a napokban tartotta vezetőségi értekezletét. Megállapodtak az egységes iránybérben. A kubikusok most is, épp úgy mint a múltban, az építőmunkások órabérét vették alapul. Kérik szaktársaikat, hogy munkavállalásnál ehhez alkalmazkodjanak. A kultikusság nagy kérelme, hogy az illetékes minisztérium bocsásson rendelkezésükre közellátás céljából teherautókat és üzemanyagot. Iszonyú tékor folyik az ország Melle, pazarlás, amit szellemi e gazdagabb ország sem . Azok a fiatal tudósok, a egyetemeken, mint segédi minden, képzeletet felülmi rtemények között tengődő alatt értendők mindazok, vezeti egyetemi tanárok, falből kerülnek ki a megii tanárai. Nos, ezek a jotanárok olyan elbánásban oktatásügyi kormányzat sorsukhoz képest a tanyai községi kántortanító nyomsen paradicsominak név a hiteles beszámolót, az el hiszi, álmodik. Abban az a „kultúrfölény“ állandó el hangzott és ahol sziveták a kulturális kérdések , bántak el olyan emberekké feladata, hogy a tudomén és továbbfejlesszék! Semmi semmiféle munka mellett kevés bért nem merészel a dolgozó ember felé, mint „Alma Mater“ hullajt ifjú tudósainak. Nincs a földit egy ország, legyen az akár is, amely ilyen gyalázatos valaha is a tudomány em a világon olyan hatalmas gyen az akár a leggazda, szellemi erőkkel Ilyen téke anélkül, hogy veszedelem!* gát. Demokratikus ország akar nevelni a „tudomány* nem egészséges és felszabi méltányosan ellátott, józan a legjobb értelemben vett adatok elvégzésére. Agyon* nyomorúsággal küzködő emloly kitűnőek is a képessége fejleszteni sem a tudományt bízott egyetemi - lisztsség műdöbbentő, hogy akad ember tudományos nyomortanyán s nyugodt lelkiismerettel rátűnnénk, hogy a tanügyi kormányzat „fontosabb“ két dik. Ha nem látnék a fasii, két mindmáig forgalomban, nánk akár tanügyi, akár is valamit, amit ha nem is de legalább jószándéknnk bebíztató keresetnek. De bárhov, amit látunk, az siralmas. Mibős számunkra nemzetünk ki gondoskodnunk kell arról, temeink ne hasonlítsanak a fasiszta inségtáborokra. A Népbíróság védel A népbírósági eljárást memény bírálatban részesítik , lanyhasága és lassúsága mi a ismerésre méltó, hogy milyen vénül meg ezen a téren, mi lélekkel igyekeznek a pártok mokrácia pallosát, amelyen csorba. De milyen véleményül az egységről az egyszerű i/jps tárgyalásról tárgyalásra Est. tapasztalni, hogy m.n né per abboz], hogy tárgyaljaizók töm jónak a demokrácia , az ein gondoljanak a népbírók£$ jog' jún. 8-i vezércikkének a*n itt ,A Népbiróság olyan ájózsef folytatja munkáját, ,, közös béke idején tárgyalna is hévé perokét", amikor a Nésjet manácsában tárgyalásról írs tgapasztalják, hogy éppen a mémi Párt kiküldöttje nem jelentít jobbik esetben nagy késéssel tárgyalásokon, és ezzel leheti vagy hátráltatja a Népbíróság Nem szórványos esetről vakó rendszerről, ami nemcsak a feleslegesen várakozó tanuk tömegeinek a felháborodását s nem a többi pártoktól kiküldői és a tárgyalást vezető bírókét Polgári Demokrata Párt kisüld volmaradása tehetetlenségre ki Más a szó és más a tett.i szavai, hanem a tettei után it Polgári Demokrata Pártot, aki memdanunk, hogy amikor szócleg" ostorozza a Népbíróság kitolja lassúságát és teszi ezt a írás nemes látszatával, akkor a . gári Demokrata Párt kártevőin munkáját, amelynek célja megi megek, bizalmát a Népbírósági torpedózni a demokráciát. A tepsii Vásárosa Keresleteinek Egyes kebelébe tartozó kereskedőik igazolás pesti Nemzeti Bizottság által kioneven Bizottság- folyó év június havában Felkéri az Igazoló Bizottság mindeg a® egyesület tagjainak olyan mag vagy cselekményéről tudnak, amelyek nép érdekeit sértették, vagy nyílt vagy népellenes cselekményeiről tudnak, aat, valamint bizonyítékaiké az Igazoló Bizottság elnökénél, V. (V., Személynek"*1, 7 ) jelen hírbetű jelenésétől Számított 8 napon belül je Névtelen bejelentést az Igazoló Bizt vesz figyelembe.