Szabad Nép, 1949. augusztus (7. évfolyam, 177-201. szám)
1949-08-24 / 195. szám
I SZABAD NÉP SZERDA, 1949 AUGUSZTUS 24 ÚJ MŰVÉSZI ELŐADÁSOK EGÉSZ SORÁVAL gazdagodtak a VIT kulturális eseményei Nemzeti műsorok újabb bemutatóival gazdagodott a Világifjúsági Találkozó kulturális eseménysorozata. A változatos szovjet műsorok, a népi demokratikus országok előadásai, a kínai, mongol, koreai, indiai, olasz, francia, német, skandináv és más művészestek után a testvéri albán népi demokrácia küldöttei mutatták be művészetüket. A bemutató előadások sorozata ezzel még nem ért véget. Számos nyugati ország műsorait várja még nagy érdeklődéssel a közönség, de a legnagyobb érdeklődés a szovjet műsorok iránt mutatkozik. A moszkvai Nagyszínház balettkara hétfőn a Városi Színházban megismételte előző esti előadásának műsorát, de nemhogy egy vagy kétszáz ismétlés sem volna elég az idesereglett külföldi és a magyar közönségnek. A városi színházi szovjet művészest — most is, mint már annyiszor — a Szovjetuniót és a szovjet kultúrát ünneplő tömegtüntetéssé alakult át. „A SZOVJET NÉPEK MŰVÉSZETE A KOMSZOMOL-KÜLDÖTTSÉG ÚJ MŰSORA A Komszomol ifjú művészeinek második csoportja mutatkozott be az elmúlt hét végén a Városi Színházban, „Szovjet népek művészete’ című műsorával. Káprázatosan szép volt, amint sorra megjelentek a szovjet haza más és más tájairól való lányok és ifjak, színes nemzeti viseletben, a dalok, táncok, zeneszámok hangulatához alkalmazkodó, meleg színekben pompázó díszletek előtt. Káprázatos és nagyszerű volt a művészi teljesítmény. És mindezt feledhetetlenné tette, hogy a ragyogó kiállítás, a magasrendű művészi forma és technika, a szép hang és mozdulat kizárta előttünk a szovjet népek csodálatosan gazdag, tiszta és szép érzelemvilágát. A dalok, táncok és zeneszámok optimizmust és erőt, a szabad népek boldog, derűs életét elevenítették meg előttünk. Azt éreztük mi is, akik láttuk és hallottuk mindezt, amit a szocialista ember érez, öröme a mi örömünkké lett, és éjfél után, mikor a közönség kitódult a zsúfolt Városi Színházból, daltól volt lángott a tér, az utca. Énekeltek az autóbuszon, a villamosok felé igyekvők a tánc ritmusára léptek, ami ott lüktetett még bennük s elragadtatott hangon idézték fel a sok szépség közül a szívüknek legkedvesebb emlékét. A Komszomol művészei nemcsak gyönyörködtetik, hanem az életnek felszabadultan örülni is tanítják a népet. Amit dalban, táncban, zenében mondanak el, azt nehéz szavakkal visszaadni. S százszortanehéz, ha olyan tökéletes szépséggel mondják el, mint a Komszomol művészei. Visszaadhatja-e szó Vera Szavaljeva hangjának meleg csengését, amikor a drága szovjet hazáról, a „Russzija radnaja”-ról énekelt? Hallani és látni kell, elképzelni lehetetlen azt a művészi erővel párosult boszorkányos ügyességet, ahogy Avner Arai, az üzbég állami opera tagja a dobot kezelte: egy- és két dobra írt zenedarabokat adott elő a Gül Százán című üzbég operából. Grúz hegyi tánc, moldvai népdalok, észt, kazah, ukrán énekszámok, lett, türkmén és uráli táncok, vidám énekek és lágy melódiák a holdfényről. Azerbajdzsán Sztálin-díjas művésze szülőföldjéről énekel, épp olyan szívből jövő melegséggel és lendülettel, mint Szovjet-Oroszország művésznője, a „drága Russzijáról”. Minden nép a maga sajátos, egyéni arcát mutatta, a maga világát szólaltatta meg s azonkívül, hogy mind szép volt és művészi, közös volt bennük az életöröm is, a friss, eleven erő, közös volt bennük, hogy a szabadság levegőjét árasztották a dalok és a táncok. Csak szabad népnek lehet ilyen népi talajból fakadó és a legnagyobb művészi magasságba szárnyaló kultúrája. Változatos, káprázatos, magas színvonalú művészi műsort láttunk és hallottunk, de nemcsak ezt, többet ennél. A művészi teljesítményben mutatkozott meg, mit jelent a különböző nemzeti formában megjelenő, szocialista tartalmú nűvvészet. Ez a művészet csak a népből merítheti azt a roppant, magával ragadó erőt, amely ellenállhatatlanul — nem „rabul ejt“, mint mondani szokták, hanem felszabadítja bennünk a legnemesebb emberi érzéseket. És ez a művészet nemcsak tartalmában, mondanivalójában népi. Az előadók, a művészek is a nép fiai. A moszkvai ipariskolák nagyszerű zenekarát hallottuk, amint népi, húros hangszereken dalokatjátszottak, a szverdlovszki ifjúmunkások táncában gyönyörködtünk, a leningrádi Kirov-gyár éneknégyesének dalai késztették szűnni nem akaró tapsra a hallgatóságot. A szovjet tömegkultúra szélességét és mélységét mutatta meg ez az előadás, é s egyben magas színvonalát is. Az Alexandrov táncegyüttes ifjúsági csoportjának katona táncához foghatót eddig elképzelni sem tudtunk. Mintha napsugaras ünnepnapon, véletlenül találkoznának össze két fegyvernem katonái s játékos, vetélkedő versenyben mutatnák meg egymásnak, ki a különb legény köztük. A felülmúlhatatlan akrobatika és a legmagasabbrendű művészet olyan magától értetődő, természetességgel párosul az együttes táncában, amilyent még sohasem láttunk. S hozzá a népi dallam, olyan kifejező az egész, hogy szinte velük együtt röpül, dobbant s lendül a néző, magával ragadja a frisseség, erő, jókedv, ami gazdagon árad a táncból. Vagy a Nyárfácska tánccsoport, amit mozdulat kifejezhet, ők kifejezik a táncukkal. Mintha egy test lenne valamennyi, úgy hajlik, kígyózik, fordul, mindig más, alakul, változik, mint az élet. Olyan szívet vidámítóan szép látvány. Dokumentumfilm Lenin életéről! ^ Szürke filmkockák sorával elmondani, hogyan gyújt, perzsel ragyog, világít az ezerszínes fáklya, hogyan sújt és szabadít a kard, hogyan épít és mutat utat a kéz! Szürke filmkockák sorával méltónak bizonyulni a legyőzhetetlen Párt ércbevésett szavaihoz: „Mindaz, ami a proletariátusban igazán nagy és hősies, rettenthetetlen értelem, hajlíthatatlan, makacs, mindent legyőző vasakarat, szent gyűlölet, gyűlölet halálig a rabság és az elnyomatás iránt, forradalmi szenvedély, amely hegyeket mozgat, határtalan hit a tömegek alkotó erejében, hatalmas szervező lángész, — mindez nagyszerűen megtestesült Leninben, akinek neve az új világ jelképévé vált nyugattól keletig, északtól délig." A szovjet film művészei méltókká tudtak válni a nagy feladathoz. _ A szürke filmkockák gyújtanak és világítanak, építenek és utat mutatnak. Lenin halálának huszonötödik évfordulójára készült a film, de első percétől az utolsóig Lenin él benne, mint ahogy a valóságban is él, a proletariátus szívében, a már szabad, és a szabadságukért küzdő népek szívében, nagy művében és nagy tanításában. Fényképek, festmények, rajzok keltik életre Lenin ifjúkorát. A szimbirszki házat, ahol Vladimir Iljics Uljanov gyermekkorát töltötte, a szobát, ahol forradalmár bátyja kivégzésének hírét olvasta, a kazáni börtöncellát, első fogságának színhelyét, ahol a porkoláb méltatlankodó szavaira: „Miért lázadozik fiatalember, hiszen fal van maga előtt" — keményen és világosan vágja oda: „Fal, de omladozó! Lökd meg és ledől!" A nagy szovjet játékfilmek remekbeillő részletei mutatják a kort: a proletariátus mértéktelen kizsákmányoltságát, az 1905 január 9-i gyalázatos cári szószegést, a Patyomkin lázadását, a decemberi moszkvai felkelést, az első munkástanácsok megszületését és a történelem döntő eseményei sodrában a nép élén ott halad, ott harcol a ragyogó művek hosszú sorával, a szervezés, az agitáció, a tanítás fegyvereivel: Lenin. Egymást látogatják, szövetségeket kötnek az imperialista brigantik, ceremóniáktól hangosak az európai fővárosok. S milyen jelentéktelen, üres cécó, mindez, ha arra gondolünk, hogy ugyanabban az időben egy prágai ház kis szobájában összeül néhány kopottruhás, nagyszerű férfi és megszületik a bolsevikok pártja, a győzelmek, a jövő pártja. Egykorú híradók mutatják: Ferenc József, II. Vilmos császár, II. Miklós cár, Poincaré szemlét tart a háborúra sorakozott csapatok felett. Minden gonoszságukban is milyen nevetséges pojácák ezek a félként haramiák, amellett a férfi mellett, aki most egy lengyelországi parasztházban arról ír könyvet: a szocializmus egyetlen országban is megvalósítható. S a dúló fegyverek zaját túlharsogja 1917 októberében a Szmolnij-termében Lenin szava: „Elvtársak! A munkások és parasztok forradalma, amelynek szükségéről szüntelenül beszéltek a bolsevikok, beteljesedett," olyan lelkesítő, boldog érzéseket kelt a nézőben, mint a szabad szovjet emberek élete. A közönség tombolva ünnepelt, csillogó szemmel figyelt, percekig tartó vastapsokkal valósággal „kiharcolt" egy-egy ismétlést. S mikor a több mint három és félórás műsor végetért, mindenki azt érezte: „Máris?" Nem lehetett betelni a látvánnyal, amit a Komszomol művészeinek előadása nyújtott. P. J. fényképek, festmények, rajzok, játtékfilmek jelenetei szóltak eddig a világtörténelem legnagyobb évtizedeiről. S most megjelenik maga Lenin" Híradófelvételek őrizték meg, s most itt él, beszél, mozog! Az első pillanatban szinte alig döbbenünk rá, hogy Lenin maga jelent meg a filmen: a film művészei olyan erővel, feszültséggel töltötték meg a képek sorozatát, hogy — bár egyetlen egyszer sem láttuk Lenint — minden kocka mögött ott éreztük őt. De aztán hirtelen szinte felszakad bennünk a felismerés, ez volt, ez Lenin! A szemét figyeljük és azt akarjuk, hogy örökre megmaradjon bennünk a nézése, az arcát nézzük — most mosolyog, most elkomorodik , a szája mozgását őrizzük, a járását, a kezét, a ruháját lessük, jó volna leállítani, újrakezdeni, ezerszer látni ezt a filmet, látni az élő, a halhatatlan Lenint. Minden művészet közül a filmnek van meg az a nagyszerű kiváltsága, hogy a legpontosabban, a leghívebben őrizheti meg az élő embert. S most különös hálával gondolunk a szovjet filmművészet első mestereire, akik a maguk eszközeivel Lenint őrizték meg számunkra. A mosolygó Lenin a nép között.. . Lenin a Kreml udvarán sétál betegsége után... Lenin a Komintern III. kongresszusának ülésén az emelvény lépcsőjén készülődik felszólalására... Lenin az erkélyről beszédet mond a népnek. Igen, legtöbbször ott találjuk őt a nép között, munkások között. A film hűséges krónikája is azt hirdeti: Lenin és a nép egy, Lenin és a Párt egy. S Lenin magánélete? Azt is látjuk, hogy a forradalom nagy vezérénél, a bolsevikok pártjának első katonájánál mennyire elválaszthatatlan a közélet és a magánélet. „Magánéletem perceiben egy parasztot fogad, akire méregdrága és rossz szemüveget „sóztak” s akinek újat próbál szerezni. Lenin, a „magánember” szigorú megfeddésben részesíti Boncs Brujevicset, a Népbiztosok Tanácsának ügyvezetőjét, mert havi fizetését „önhatalmúlag” ötszáz rubelről nyolcszáz rubelre emelte. S Lenin, a melegszívű ember így küld üzenetet Sztálin számára: „Ha Sztálin felkel ,felébreszteni nem szabad) .. 11:1 ért Lenin mellett végig ott látjuk a nagy tanítványt, a hűséges fegyvertársat, Sztálint. Ott áll a harcokban és ott a munkában — és ott áll azon a megrázó januári napon, amelyet híven visszaad a film, Lenin ravatala mellett. S várjon lehet-e a könnyekig való meghatódottság nélkül nézni a halott Lenin, arcát és azt az ellopott, örökre megőrzött pillanatot, mikor Sztálin egy könnycseppett morzsol szét a szeme sarkában. S lehet-e megrázkódtatás nélkül hallani a sztálini eskü szavait: „Mi vagyunk azok, akik a nagy proletár stratéga, Lenin hadseregét alkotjuk! Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni!, Nincs nagyobb tisztesség, mint tagja lenni annak a Pártnak, amelynek alapítója és vezetője Lenin volt.” Szobrok hirdetik szerte a Szovjetunióban Lenin emlékét. De ha költők büszkén vallhatták, hogy emléküket nem érc, hanem alkotásaik őrzik maradandón, mennyire büszkén és meszszezengőn mutathatja meg a film Lenin nagy és egyre növő, egeket verdeső „emlékoszlopát”, a Szovjetuniót. Gyárak, kolhozok, villanyerőművek, országot vezető munkások, parasztok, tudósok sorakoznak fel, hogy messze hirdessék: a lenini eszmék valóra váltak, a lenini tettek betetőződtek Sztálin országában. Megdönthetetlen sziklává lett a Szovjetunió, amelyről visszapattan a fasizmus dühödt támadása, amelynek hősei Berlin falaira kitűzték Lenin és Sztálin diadalmas zászlaját, s amely ma is őrt áll a béke és a szabadság védelmében. És látjuk: népek mozdulnak meg és indulnak el Lenin útján: látjuk az imperialisták ellen Togliatti és Thorez vezetésével küzdő francia és olasz népet. És látjuk a népi demokráciákat, a szocializmust építő népeket és hivatott vezetőiket, látjuk Lenin élete tükrében a magunk országát, Magyarországot és nagy vezérünket, Lenin és Sztálin tanítványát, Rákosi Mátyást. A NAGY DOKUMENTUMFILM SZOVJET FILM LENIN ÉLETÉRŐL Az albán ifjúság kézszorítása a világ békeszerető népeivel Nem várja itt senki, hogy az albán küldöttség üdvözlő szavait magyarra fordítsák. A fiatalok, magyarok, németek, angolok, olaszok, koreaiak megértik így is a szavakat. A nagy Szovjetunió, Sztálin elvtárs, Enver Hodzsa, Rákosi elvtárs nevének említésekor hosszan, ütemesen zúg a taps, harsog az éljen. De az áruló Tito nevénél sincs szükség magyarázatra. A Magyar Színház zsúfolt széksorain a felzúdulás morajlik végig, füttyök sivítanak. A testvéri albán fiatalok kétszáztagú küldöttséggel készültek a VIT-re, de Tito aljasul nem engedte át őket jugoszláv területen, így kerülőúton, csak kálvárián tudtak eljönni. Talán ez a gyűlölet is benne van a hatalmas lelkesedésben, mellyel a fiatalok az albán nép dalait, táncait köszönik meg. A népdalok között újra és újra felhangzanak a ma lüktető kemény indulói, az országépítés dalai. Az albán ifjúság hősi tettéről, a Tirana—Durazzo vasútvonal építéséről szól a dal, s a fiatalok messzire néznek, Albánia felé, ahol az ifjúság most adja át a harmadik vasútvonalat népének a VIT ünnepén. Benne lüktet ebben a dalban az albán nép harca a jobb életért, a vasútért, iparért. Ének a kétéves tervről. Ott állnak előttünk az épülő gyárak, az izmosodó mezőgazdaság, egy kis nép kemény harca a jobb életért, a szocializmusért. A taps, a szeretet kiáltása mutatja, hogy értik és érzik ezt a hallgató fiatalok, ha más nyelven hangzik is. Az albán nép láncai. A fiatalok nevető, mosolygó arca ott a színpadon egy felszabadult, boldog nép arcát mutatja. Ragyogó, fiatal arcok, s velük együtt mosolyog az egész nézőtér. Dobognak a lábak, s kipirult, boldog arccal újra és újra a függöny elé hívják az albán fiatalokat. S az utolsó szám: ott állnak a színpadon az összes szereplők, s felcsendül a világ békeszerető ifjúságának himnusza. Áradó szívvel, percekig tapsol, zúg, éljenez a nézőtér és színpad. —■ Sztálin, Enver Hodzsa és Rákosi elvűtársak neve harsog ütemre. Kint, a színház előtt várja az albári fiatalokat az autóbusz. Rohannak kifelé, leng-lobog színes ruhájuk, s bent, az autóbusz közepén ujjongó lelkesedéssel „zakatolni" kezdenek. Az albán ifjúság egész népe nevében szorított itt kezet a világ minden békeszerető népével, minden harcos dolgozójával. T d dokumentumfilm Lenin életéről! Egyszerű és pontos, a hitelességére szinte aprólékosan törekvő, néhol csak adatokat sorakoztató. De lehetett e volna máskép, mint a legszigorúbb egyszerűséggel, az egyszerűség pátoszával szólni arról az emberről, aki a hazug pátosz, a felfújt frázisok esküdt ellensége volt. Néha szinte úgy tanít, mint a párttörténet a pártirodalom. De lehetett-e volna máskép szólni arról az emberről aki a század legnagyobb tanítómestere. S telve szeretettel, őszinte rajongással, de szól* hattak volna-e a nép művészei más* kép arról az emberről, aki rajongva szerette a népet. S egészében gyújtó, harcra és munkára vezérlő, mint ahogy Lenin vezetett. Az első kép hosszan kígyózó tömeget mutat a moszkvai Vörös-téren. A szovjet nép Lenin mauzóleuma előtti sorakozik, látni akarja a nagy proletárvezért. És a film során úgy érzi a néző, mintha maga is ott állna a moszkvai tömegben, maga is végigsietne a márványlépcsőkön és levett kalappal, szemében büszkeséggel és könnyel megállna Lenin elvtárs mellett. És azután elviszi magával Lenin arcát, szemét, hangját, mozgását é Lenin művét, és őrzi — mint a legféltettebb kincset — örökre. M. T. További nagyszerű szovjet sikerek a VIT zenei versenyén A Világifjúsági Találkozó hegedűversenyének döntője iránt éppen olyan hatalmas érdeklődés mutatkozott, mint egy nappal előtte az énekesek versenyénél. A Zeneművészeti Főiskola nagytermében késő éjszakáig folyt a verseny, de a közönség legnagyobb része hajnali 3-ig, az eredményhirdetésig is kitartott. A bírálóbizottság ezúttal is igen nehéz feladat elé került: a sok kivételes képességű ifjú művész között ugyancsak nehéz volt lemérni az értékkülönbséget. Szt mutatja az is, hogy egy-egy díjra több művészt is érdemesítettek. Az első díjat két ifjú szovjet hegedűművész: Eduard Kracs és Igor Ojsztrach kapta. A második díjat három művésznek ítélték: a szovjet Szobolevszkijnek, David Ojsztrach moszkvai tanítványának, a bolgár Lecsevnek és a lengyel Wanda Wilkomirskának. A harmadik díj nyertese: Storochov (Szovjetunió), Bakonyi Klára és Bodonyi István (Magyarország). Ugyancsak most hozták nyilvánosságra a húros hangszerek versenye döntőjének végeredményét. A gordonkaverseny első díját két szovjet művésznek: Rosztropovicsnak és Safi ran-nak osztották ki. A magyar Wrczlay Mihály oklevelet kapott. A mélyhegedű első díját nem adták ki, a második díjra Barsaij-t, Makoszova-t (Szovjetunió) és Lőrincz Hifi* tet (Magyarország) tartották érdemesnek. Hárfából első Erdélyi Olga (Szovjetunió), a második díj nem került kiosztásra, a harmadik díj nyertese Reményi Zsuzsa (Magyarország). A fúvós hangszerek versenye is a szovjet művészek fölényes diadalával végződött. Hat első díjból ötöt, nyolc másodikdíjból hetet nyertek a Szovjetunió remek fúvós-muzsikusai. Kivülök első díjat nyert a fuvola csoportjában Céh (Csehszlovákia), második díjat az oboisták között Bántál (Magyarország). A három harmadik díjon a magyar Szebenyi (fuvola), a szovjet Abadzsán (fagott) és a bolgár Dimitrov (klarinét) osztozott. A vonósnégyesek versenyében az első díjat nem adták ki, a második díjat a Hidy Vonósnégyesnek (Magyarország) juttatták, a német Aftielquartett oklevelet kapott. A lengyelek operaházi zene- és táncestje A lengyel ifjúság küldöttsége az Operaház színpadán adott újra ízelítőt népe magasrendű ének- és táncművészetéből. Ismét kitűnően szerepelt a Katowicei Zeneművészeti Líceum szimfonikus zenekara, a Lubligi Ifjúsági Vegyeskar, a Krakói Diákszövetség tánccsoportja, az énekkarok versenyében díjat nyert „Miniaturka" úttörő-énekkar, a bukovinai hegyilakók népi táncegyüttese s a ploeki ifjúsági népi csoport. Egymást követték a színpadon az együttesek és a kitűnő szólisták. Tadeus Kerner Ghopinműveket játszott, Edward Pawlik s Bernard Ladysz Moniuszko és Csajkovszkij áriákat énekelt, Janina Stano koloraturáriákat szólaltatott meg, Alexander Ciechansk i gordonkaműveket adott elő, Danuta Kwapí sewska Szymanowski-dallamra kifejező táncot mutatott be. A gazdag, sokszínű műsort Dunajevszkij, Gradsztein és Novikov művei zárták le, valamennyi együttes és a zenekar remeklendületű előadásában. tesiszlovákok és osztrákok zeneestje A csehszlovák és osztrák küldöttség fiatal zeneművészei közös hangversenyen mutatkoztak be a Magánalkalmazottak Szakszervezetének székházában. A díszesenellobogózott nagytermet teljesen megtöltötték az érdeklődők. A csehszlovák ifjak főleg hazzájuk klasszikus zeneköltőinek művei* ből adtak elő, az osztrákok Bethoven* és Schubert-műveket szólaltattak meg