Szabad Nép, 1954. július (12. évfolyam, 182-212. szám)

1954-07-23 / 204. szám

2 Pótoljuk az árvíz okozta elmaradást A győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár dolgozóinak elhatározása A Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár dolgozói felajánlást tettek. «Tudjuk — hangzik a felhívásuk — hogy több termeléssel, exporttervünk túl­teljesítésével, fokozott takarékossággal megszüntethetjük az árvíz okozta pusztítást. Ennek érdekében a következő időt vállaljuk: 1. Vállalatunk sok dolgozója részt vett a mentési munkában. Emiatt július 20-ig 113.000 munkaóra esett ki a termelésből. 1730 dolgozónk maga is árvízkárosult, és a veszélyeztetett területen lakik. Számí­tanunk kell arra, hogy ezek a dolgozók még több értékes munkaórát mulasztanak. Megígérjük, hogy a kiesést az év végéig pótoljuk és a befejezett termelés évi ter­vét 7.573.000 forinttal, túlteljesítjük. 2. Az árvízvédelmi munkálatok során vállalatunknál jelentkező költségeket az év hátralévő időszakában megtakarítjuk, sőt ezen túl három százalékkal csökkentjük a termelés önköltségét. .­. Közvetlen segítséget nyújtunk az ár­­víz sújtotta területen lévő ásványrárói gép­állomásnak és 11 termelőszövetkezetnek. Az árvíz­­következtében elpusztult gépek, berendezések és lakóépületek kijavításának meggyorsítására brigádokat szervezünk. Segítünk a visszatelepülésben és a vissza­települt lakosságot támogatjuk az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésében. Bri­gádjaink vállalatunk árvízsújtotta dolgo­zóinak is hathatós segítséget nyújtanak la­kásaik helyreállításában­. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS_____* BŰVÖS KÖR Van egy közismert társasjáték: minden­ki megfogja az előtte állónak a vállát vagy derekát, a második az elsőét, a harmadik a másodikét és így tovább — az első pedig az utolsóét. Aztán elindulnak, «körbe, kör­be, karikába!» Ha valaki csak az előtte le­vőnek a­­hátát nézi, s közben lépeget — egy-egy pillanatra talán azt hiheti, ahogy előre halad. Holott csakhamar újra visz­­szatér oda, ahonnan elindult. Körülbelül ezzel a hasonlattal lehet helyesen jellemez­ni a zalamegyei Becsehely község párt­szervezetének munkáját. Pedig amikor aziránt érdeklődünk, ho­gyan dolgozik a pártszervezet a most in­duló gabonabegyűjtés sikeréért, Hegyi Gá­bor elvtársnak, a községi alapszervezet tit­kárának felcsillan a szeme, s ezt mondja: «Végre egyszer eltaláltak az elvtársak a mi isten háta mögötti községünkbe! Meglátja, akad itt sok mindenféle jó is­. S Hegyi elvtársnak sok tekintetben igaza van! Az országban most a letenyei járás fejezte be először az aratást, s Becsehely­­nek, a járás egyik legnagyobb községének nincs miért szégyenkeznie a többi falu előtt: elől járt az aratásban. Csakhogy... Csakhogy Becsehelynek több mint 3000 lakosa van, s ha enyhén akarnánk elbí­rálni a becsehelyi helyzetet, úgy mondhat­nék, hogy a faluban levő négy alapszerve­zet még nem tudja átfogni az egész közsé­get. De ha pontosan fel akarjuk tárni a valót, kereken ki kell mondanunk: itt bi­zony a pártnak nagyon gyönge a kapcsolata a pártonkívüliekkel, különösképpen az egyénileg dolgozó parasztokkal. A négy becsehelyi pártszervezetből há­rom üzemi: a Rákosi és a Szabadság ter­melőszövetkezetben, továbbá az I. típusú Dózsa tszcs-ben külön-külön alapszervezet működik. A negyedik, a legnagyobb alap­szervezet: a községi. Ide a kisebb I. típusú tszcs-kben dolgozó kommunisták és egyé­nileg dolgozó paraszt párttagok tartoznak. Azaz, hogy az utóbbiak csak tartoznának, mert a faluban — ahol csaknem minden második parasztcsalád egyénileg gazdál­kodik — mindössze egyetlen egyénileg dol­gozó paraszt párttag van: a 72 éves Stefán Antal. A 33 népnevelő közt három az egyé­nileg dolgozó paraszt, a 49 tanácstagból csak kettő. A tanács állandó bizottsági tag­jai közül csupán a párttagok dolgoznak aktívan. A termelési bizottság elnöke: a tanácselnökasszony. A békebizottság elnö­ke: a párttitkár. A békebizottság titkára: Kisházi Vince, pártvezetőségi tag. «Körbe, körbe, karikába!» Mindenütt ugyanazok az emberek. A pártban, a tanácsban, a ter­melési bizottságban, a békebizottságban. íme két jellemző eset! A pártszervezet kezdeményezésére a ta­nács nemrég nagyon helyesen felkérte a pedagógusokat, hogy az úttörők szép rig­musokkal, énekekkel köszöntsék azokat a gazdákat, akik példamutatóan teljesítették húsbeadási kötelezettségüket. S várjon ki­nek a tiszteletére daloltak, táncoltak a kislányok, kisfiúk? Az úttörők csupán a példamutató tanácstagok és párttagok há­zát tisztelték meg látogatásukkal, s nem üdvözölték például a hétholdas Gerencsér Istvánnét vagy a háromholdas Böjti And­­­rés pártonkívüli dolgozó parasztot, holott i­­ mindkettő pontosan eleget tett kötelezett­­­ségének. Kisházi elvtárs, a békebizottság titkára nemrég kilenc békevédelmi szerződés­mintát kapott, hogy ossza szét a faluban, s a szerződésre írt vállalásokat majd tetesse­­ ki a földművesszövetkezeti boltok kiraka- t­­ába. Nos, az a véleményünk, hogy ezeket­­ az augusztus 20-i vállalásokat ne tegyék ki a kirakatba! Hiszen az csak természe­tes, hogy ez a kilenc ember: a párttitkár, a DISZ-titkár, a tanácselnök, a tanács­­titkár, a tanácsadminisztrátor, a községi begyűjtési megbízott, a begyűjtési nyilván­tartó, a boltkezelő és az egyik I. típusú tszcs elnöke alkotmányunk ünnepének tisz­teletére példamutatóan akar dolgozni. De miért nem köt a békebizottság ilyen bé­kevédelmi szerződéseket pártonkívüli ter­melőszövetkezeti tagokkal és egyénileg dolgozó parasztokkal? Csupán felületesség­ből, kényelemszeretetből? Nem, a való ok sokkal mélyebben van! Ez a két példa is azt mutatja, hogy Be­­csehelyen bizony a kommunisták csak ön­magukkal vannak elfoglalva; nem tanul­mányozzák a falu dolgozóinak kívánságait, szükségleteit; nem számolnak a pártonkí­vüli dolgozók, elsősorban az egyénileg dol­gozó parasztok igényeivel, hangulatával. Sőt, az egyénileg dolgozó parasztoknak még külön nevet is adtak: «kívülállóknak» nevezik — s nem egyszer úgy is kezelik őket, mintha valóban «kívül állnának» azoknak a körén, akikre a párt számít, akiknek munkájára, szorgalmára építi a népjólét emelésének tervét. Nem csoda, ha lassan-lassan az egyénileg dolgozó pa­rasztok is kezdik magukat «kívülállóknak» érezni... Vegyünk elő szándékosan egy «határese­tet», Varga István példáját­ kedden az egyik pártvezetőségi tagtól megkérdeztük, folyik-e a cséplőgépeknél begyűjtési agi­táció. «Igen — hangzott a válasz. — Illet­ve ma még nem, mert most még csak egy gép csépel, s az is olyan «kívülállóknál», akik heten egy közös szérvre, Varga István házához hordták az árpát. Ezzel a Vargá­val meg nem érdemes szóba sem állni, mert kulák rokona van, a klerikális reak­ció befolyása alatt áll, s tavaly kilépett a tszes­ből. A többi meg hozzá hasonló, hi­szen azért állt össze Vargával­. Valóban olyan ember-e ez a nyolcholdas Varga István, akivel nem érdemes szóba állni? Hiszen tény és való, hogy az egyik sógora kulák: az is igaz, hogy szívesebben beszél a pappal, mint a párttitkárral, s azt sem lehet letagadni, hogy kilépett a szövetkezetből. De tény az is, hogy Varga István szorgalmas, jó gazda, s most is közvetlenül a cséplés után szekérre rakta és az utolsó szemig beadta az államnak járó árpát. Igaz az is, hogy ez a «kívül­állás» nagyon fáj Varga Istvánnak és fiá­­n­k, Varga Vincének. «Miért nem törőd­nek mivelünk?» — panaszolják. Elvégre Varga István mégis­­ dolgozó paraszt, s nyilvánvaló, hogy Vargáékat csakis úgy lehet szembefordítani a Mákokkal, úgy lehet «elhódítani» a klerikális reakciótól, s úgy lehet ismét közelebb hozni a termelő­szövetkezethez, ha a pártszervezet rend­szeresen foglalkozik velük. A becsehelyi kommunistáknak az a kötelességük és hi­vatásuk, hogy az ilyen Varga Istvánokkal is beszélgessenek el, neveljék őket, erősít­sék, szőjék egyre vastagabbá azt a fona­lat, amely a pártszervezetet összeköti a falu dolgozóival. Voltaképpen kit is akarnak meggyőzni a becsehelyi pártszervezet vezetői, ha nem a falu dolgozó parasztságát? Csak nem úgy képzelik talán az agitációt, hogy a párttitkár meggyőzi a békebizottság elnö­két (sajátmagát), a tanácselnökasszony meg a termelési bizottság elnökét (ugyan­csak sajátmagát)? Nehéz feladat-e kitörni a mostani «bű­vös körből»? Igen­is, nem is. Persze, hogy nehéz, mert a pártszervezet vezetői eddig másként dolgoztak, s még nem találták meg a falu minden dolgozójának agyához és szívéhez vezető utat. S persze, hogy könnyű ez a feladat, hiszen Becshelyen is tömegével vannak olyan becsületes, ipar­kodó, példamutató dolgozó parasztok, akik — ha beszélgetnek velük, ha felkérik őket — szíves-örömest részt vesznek majd a közéletben, felszólalnak a termelési bizott­ság vagy a békebizottság ülésein, segítenek fölrázni visszahúzódó társaikat. Milyen törvény írja azt elő például, hogy a népnevelők közt csupán három párton­kívüli lehet? Semilyen! Hiszen a kétholdas Kovács Károly példája fényesen igazolja, hogy a község, az ország és a világ dolgai­ban jártasabb pártonkívüli dolgozó parasz­tok mint népnevelők is kiválóan megáll­ják helyüket. S Kovács Károlyon kívül még tíz meg tíz új pártonkívüli népnevelő segítené a pártszervezet munkáját, ha a falu vezetői gondoskodnának róla, hogy a pártszervezet köré dolgozó parasztokból álló, széleskörű aktíva tömörüljön. A pártonkívüli aktíva megteremtése Be­­csehelyen: egyik legfontosabb kérdés. Vagy megszületik ez az aktíva, s akkor párttagok és pártonkívüliek, termelőszö­vetkezeti tagok és egyénileg dolgozó parasz­tok vállvetve, megnövekedett kölcsönös bi­zalommal dolgoznak majd falujuk és az egész ország jólétéért — vagy pedig ... de erre a második «vagy»-ra kár is szót vesz­tegetni. Nem kétséges, hogy a pártszerve­zet vezetői ki tudják javítani hibájukat, át­törik a «bűvös kört», s a falu minden dol­gozójával együtt, egyre rohamosabb lép­tekkel , valóban előrehaladnak. Végül még egy megjegyzést­ a letenyei járási párt-végrehajtóbizottságról. Azért, hogy Becsehelyen az új pártvezetőség kezdeti­ nekibuzdulása után most megre­kedt a pártmunka — elsősorban a járási párt-végrehajtóbizottság felelős. Hogyan is lehetne arra gondolni, hogy a becsehelyi pártvezetőségi tagok, akik egyébként kivé­­tel nélkül becsületes dolgozók, a járás támogatása nélkül, önmaguktól elsajátít­ják a vezetés művészetét? A letenyei járás munkájával eddig is kivívta az egész or­szág megbecsülését. Ez még inkább köte­lez a pártszervezetek és a tömegek közötti kapcsolat megjavítására! Pincési Pál Röpgyűlések a budapesti üzemekben fegyverszüneti egyezmény megkötésének hírére Az indokínai fegyverszüneti egyezmény megkötésének hírére a budapesti békebi­zottságok sok üzemben és hivatalban ren­deztek röpgyűlést. A Ganz Vagon- és Gép­gyárban, a Vegyipari Gép- és Radiátor­gyárban, a Klement Gottwald Gyárban és az Egyesült Izzóban békebeszélgetéseken, röpgyűléseken üdvözölték a nagy eseményt. Sok üzemből táviratokat is küldtek az Or­szágos Béketanácshoz. A VI. kerületi békebizottság távirata így hangzik: «A béke erői újabb nagy győzel­met arattak a háborús uszítók felett. Ismét bebizonyosodott, hogy a népek békeharca megmentheti az emberiséget a pusztulás­tól­. (MTI) SZABAD NÉP (gyári jelentés A Duna felső szakaszán tovább folytató­dik az apadás és ennek hatása Győrött is érezhető. Csütörtökön délután négy­ órakor 672 centimétert mutatott a győri vízmérce. Az elmúlt 24 óra alatt 32 centimétert apadt a víz. A belváros felé enyhült a helyzet, de a nyugati városrészek kiürítésének fenntar­tása továbbra is indokolt. A veszély meg­szűntéről csak akkor lehet szó, ha még több mint egy métert apad az ár. A győri vízügyi igazgatóság a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályával együtt a Szigetközben felderítette azokat a helyeket, ahonnan az ár visszahúzódott, de még bel­vizek borítják a lábon álló gabonát. A ter­més lehető megmentése érdekében pénte­ken hozzáfognak ezeknek a belvizeknek ki­szivattyúzásához. Készenlétben van hetven kisebb és hat nagyobb teljesítményű szi­vattyú. Elsősorban Halászi, Máriakálnok és Feketeerdő környékén helyezik üzembe a szivattyúgépeket. (MTI) A Siagsfar Vörtishtripsat az árvízvéd­esemnben A Magyar Vöröskereszt szervezetei már egész országban megmozdultak az árvízve­szély elhárítására és az egészségügyi ellá­tás biztosítására. Győrött a Vöröskereszt egy gépkocsival mozgó elsősegélynyújtó ál­lomást szervezett, ezenkívül a körgátnál és az egész gátépítő területen létesített egész­ségügyi állomásokat. Ezeken az állomáso­kon a Vöröskereszt aktivistái, orvosok, tan­folyamot végzett ápolónők, elsősegélynyúj­tók teljesítenek éjjel-nappal szolgálatot. Az elsősegélynyújtáson kívül ellenőrzik a ki­telepítettek elhelyezését, egészségügyi ellá­tását, ápolják a kezelésre szoruló betegeket. Minden újonnan felszerelt szálláson fertőt­lenítenek, állandóan ellenőrzik a tisztasá­got. A kisgyermekes anyákat külön helyi­ségben helyezik el, hogy a gyermekeket az esetleges fertőzésektől lehetőség szerint megvédjék. Tolna megyében a három leg­veszélyeztetettebb községben, Bölcskén, Madocsán és Pakson egészségügyi állomá­sokat állítottak fel. PÉNTEK, 1954 JÚLIUS 25 Mi okozta az árvizet ?A Volksstimme», Wien. július 9.), «Az egész országban árvíz­í­tél Tirolban* («Öster­reichische Zeitung», Wien. július 9.), íté­letidő Bajorországban», «Hótömegek és kő­­lavinák dübörögnek a völgyekben» («Neues Deutschland», július 10.). A­z áradat az alpesi folyókon indult meg, az Inn vízrendszerében Schardingnél július 2-ről 3-ra 244 centiméterrel, 627 centi­méter magasra emelkedett a víz. A második esős periódus ennek folytán telt medrekbe zúdította vizét, és 10-én, szombaton hajnali két órakor Schardingnél 1134 centiméter­rel tetőzött az Inn, majd reggel nyolc óra­kor 1222 centiméteren Passaunél a Dunai Ez minden eddiginél 104 centiméterrel ma­gasabb vizet jelent! A bajor Duna árvize Passau fölött 13-án, kedden reggel érte el legnagyobb magas­ságát: Hofkirchennél 83 centiméterrel múlta felül az eddigi feljegyzésekben sze­replő maximumot. A legsúlyosabb tehát az Inn-folyón és a bajor Dunán volt a helyzet, közelebbről Passaunál, ahol a két folyó egyesül. Az Innen levonult első árhullám még nem szaladt le az osztrák Dunán, mikor 10-én megérkezett a második, és így július 11-én Linznél 963 centiméterre (eddigi maximum 907 centiméter!), 14-én Bécsnél 861 centi­méterre (eddigi jég­mentes maximum 8­ 58 centiméter!) emelkedett a vízállás. A ba­jor Dunán 13-án tetőző víz már nem okozott újabb áradást, de lényegesen hoz­zájárult az árvíz elhúzódásához. Ennek a rendkívül hosszúra nyúló, há­rom egymást utolérő hullámból összete­vődő áradásnak következménye volt a Szi­getközre lezúdult magyarországi árvíz. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató In­tézet keretében működő Országos Vízjelző Szolgálat a vízállásokat nemcsak centimé­terben, hanem százalékban is megadja, úgyhogy a jelenlegi mederviszonyok kö­zött valószínűnek tartott legkisebb vízál­lást 0 százaléknak, a legnagyobbat 100 szá­zaléknak veszi. Ha ide iktatom az így ki­fejezett vízállásokat, mindjárt meglátjuk, hogy mi okozta a szigetközi gátszakadáso­kat. A tetőző vízállás magassága Gönyünél 105 százalék Esztergomnál 102 százalék Budapestnél 93 százalék Paksnál 99 százalék Mohácsnál (várható tetőzés) 100 százalék A budapesti tetőzés 18-án, vasárnap este 805 centiméteren következett be, de a szi­getközi gátszakadás nélkül természetesen magasabb lett volna. 1876 óta, kereken 80 év alatt, összesen három ízben volt Budapesten 750 centimé­tert meghaladó jégmentes árhullám:­­ 1897 augusztus 8-án 780 cm 1899 szeptember 22-én 770 cm 1944 április 27-én 754 cm Az idei árvíz tehát példátlan a jégmentes árvizek történetében, amelyek hosszú tar­tamukkal sokkal jobban próbára teszik a védelmi rendszert, mint a rövid idejű jeges árvizek. Arányaiban legfeljebb az 1897. évi közelíti meg. Gátjaink 13 éve nem láttak ilyen magas vizet, de akkor, 1941 február­jában, csak a budapest—paksi szakasz volt nagy veszélyben és nem az egész magyar Duna! !Ön kénytelenül is felvetődik mindenkiben­­ a kérdés: nem lehetett-e volna az ár­vizet előre jelezni és védővonalainkat ide­jében megerősíteni? Az Országos Vízjelző Szolgálat hatvanhárom belföldi és negy­venöt külföldi vízmércéről kapja naponta táviratban és rádión a vízállásjelentéseket. Ezek és a meteorológiai jelentések alapján naponta térképes tájékoztatót ad ki. Ezek a jelentések a Passautól Orsováig terjedő egész Duna-szakaszra kiterjednek és mivel tapasztalatból tudjuk, hogy Komáromtól 1, Pozsonytól 2—2.5 és Passautól 3.5—5 nap alatt érkezik le az árhullám tetőzése Buda­pestre, bizonyos mértékig előre láttuk, hogy mi várható, s a nagy felkészülés ennek volt köszönhető. De a szeszélyes alpesi mellék­folyók néhány óra alatt is olyan mérték­ben megduzzadhatnak, hogy Linzben és Bécsben mindössze 12 órára, Pozsonyban 24 órára, s Budapesten 48 órára tudunk megbízható előrejelzést adni. Ennyi idő alatt többszáz kilomé­teres gátszakaszokat méternyi magassággal nem lehet megerősí­teni. Ilyen célokra sokkal hosszabb előrejel­zésre volna szükség. A meteorológusok 24­ órás előrejelzései azonban semmit sem tud­nak mondani a csapadék nagyságáról, a hosszabb időre szóló (nálunk kéthetes, a Szovjetunióban 1—3 hónapos) előrejelzések pedig csupán annak megállapítására szorít­koznak, hogy az egész időszak az átlagosnál szárazabb vagy nedvesebb lesz-e. Lászlóffy a Woldemar­k Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet osztályvezetője Az árvízűzte Foltányi-családnál Jelentés az élelmiszerellátásról Foltányiék sokan vannak. Szigetközből, Gyulamajorból nyomta ki őket a víz. A népes család az árvíz után két nappal számbaveszi a szülőket, testvéreket , ki hol van, merre sodródott, milyen gondok­kal, bajokkal küszködik. Segítsünk nekik a számbavételben. Először is tudatjuk az összes ismerősök­kel, hogy az öregek itt vannak teljes épség­ben, egészségesen Ménfőcsanakon, az Új Élet termelőszövetkezet portáján. Foltányi Ferenc bácsi most jött be a szénahordás­ból, e pillanatban főzőtököt segít lerakni a szövetkezet hűs pincéjébe. Foltányi néni tejföles kenyeret eszeget a szekér mellett és zsörtölődik: — Micsoda masiniszták vannak itt ezen a szemerei gépállomáson. Szedem a kévét az aratógép után és egyszeresük leáll... azt mondja, bedöglött. Most itt kell tétlen­kedni az embernek. Foltányi néni 57 éves. Annyit hozott ki a vízből úgyszólván, ami rajta van és ha­ragszik a szemerei masinisztákra. Igaza van. Miért nem adnak emellé egy rendes aratógépet? Az öregek tehát együtt vannak. Hazud­na aki azt mondaná, hogy nincsen semmi bajuk, gondjuk. Azt se tudják, áll-e még a házuk Gyulamajorban? Ketten együtt — amúgy öregesen — 537 munkaegységet hoztak össze tavaly a szövetkezeti mun­kában. S a kukoricások, a répaföldek, a jól­ismert szelíd hajlatok, a búzaföldek, az egész határ, amelynek harminc esztendő alatt talán minden maréknyi földjére ju­tott a Foltányi-család verejtékéből — most víz alatt szenved, öreg Foltányi sóhajt egyet és hosszú élete emlékei közt kutat. — Tizenkilenc évig ott, Gyulamajorban cseléd voltam a Hédervári grófnál... de sokszor rámverték az ablakot hajnali há­rom órakor. Most a szövetkezetben három év alatt többre mentem, mint akkor tizen­kilenc évig. Hiába, sajnálja az ember... Ez itt a kicsi unokám. Az a nagyobbacska lány, Tercsi, a legfiatalabb a gyerekek kö­zött ... Ahogy az unokák általában szokták, egy kicsi lányka átkarolja a nagyapja térdét és úgy néz fel őszinte bámulattal. Taka­ros, unokáknak tetsző bajusza van az öreg Foltányinak.★ A kislány apja, Horváth Imre ugyancsak a gyulam­ajori Úttörő termelőszövetkezet tagja. A számbavétel tehát úgy folytató­dik, hogy Ménfőcsanakon otthont talált a Foltányi-család másik hat tagja is, mert Horváth Imre — a nő — négy gyereket hozott magával az árvízből. — Megálltak velünk a teherautók a ta­nácsháza előtt, de igazán csak kicsi idő­re. Megkaptuk az elszállásolást, otthont adtak a ménfőcsanaki elvtársak. Köszönet jár nekik érte. Meg vagyunk elégedve a kosztolással is — naponta háromszor főzet­nek a tanácson. Három helyen állítottak fel közös kony­hát Ménfőcsanakon. Ide hordja a földmű­vesszövetkezet a húst, lisztet, tésztát, bur­gonyát, mikor mit főznek. Hiány nincs­­semmiben. Segít a «hátország», az ország népe az árvíztől szenvedőknek. Dénes elvtárs, a vendéglátó tenyelőszövetkezet elnöke épp akkor járt az éjjel a tanácshá­zán, amikor befutott egy élelmiszerrel meg­rakott tehergépkocsi. Úgy mondták, hogy egy messze vidéki, borsodivánkai termelő­szövetkezet küldte. Két bárány, 10 mázsa búzának a lisztje, egy zsák cukor, azonkí­vül káposzta, krumpli és más élelmiszer volt a gépkocsin. Orvosok, vöröskeresztes védőnők látogat­ják a házakat. Jöjjenek el majd Foltá­­nyiékhoz is, mert ez az unoka aligha tisz­teli az orvos által jónak látott gyermekét­rendet. Nemrégiben tejet ivott és most nagy figyelemmel rágcsálja valamelyik csa­­naki kert savanyú almáját. ★ Az árvíz, a partszakadás ott fenn Ás­ványrárónál, kitörölhetetlen emlékeket hagy az emberekben. Ez a kislányka is megérti majd egyszer, mennyit kellett azért küzdeni, hány katonának, férfinak kellett kockára tenni az életét, hogy» ő itt Ménfőcsanakon szüleivel, testvéreivel együtt új otthonban élhessen, s az almának örülhessen. Egy Dunaszegről jött egyénileg dolgozó paraszt, Szalai József — akinek ugyancsak a szövetkezet adott testvéri segítséget — egy hadnagyot emleget. — Micsoda derék, barna gyerek volt... Hogy az mit csinált ott Dunaszegen, a házak közt. Nem lehet kifejezni azt a hálát, amit mi a katonák iránt érzünk. Az a had­nagy csak azt nézte, hol van még menteni való ember, állat. Egyszerre két malacot hozott a hóna alatt. Egy kosár csirkét nyo­mott a kezembe... Vigye papa... ezek is hadd éljenek. Azon a napon Horváth István délelőtt még az ásványrárói gátakon dolgozott. De mikor a víz betört, menteni kellett az álla­tokat. Egyetlen tehenet, borjút sem hagyott elpusztulni. Az ő gondjaira voltak bízva, a szövetkezet tehenésze. A teheneket el­hozta, de holmija ott maradt a házban, a padláson. Ott van selyempapírba csoma­golva az a kitüntető díszoklevél is, ame­lyet a kongresszusi versenyben kapott. Most akarta berámáztatni... ★ «Már úgy terveztük... már azt akar­tuk...» Mindig visszatér ez a félmondat az emberek szavaiban. ... Ott voltak már az oszlopok, most akartuk bevezetni a villanyt. Úgy volt, hogy nemsokára mozi is játszik Gyulama­jorban. Úgy vártuk a villanyfényt... — úgy virágzott már a mi szövetkeze­tünk, talán párja sem akadt az egész kör­nyéken — dicsekszik Horvát­hné. — Két szép selyemszalagot is kaptunk kitüntetés­képpen. Visszaadja-e az elárasztott föld azt, amit ebben az évben elvesztettek a szigetkö­ziek? Árvíz után mindig jó a termés, szán­tani kéne. Leforgatni a földbe a terméke­nyítő iszapot. Ha Ásványrárónál betömik gátszakadást , nagyon nagy köszönet jár érte a szovjet katonáknak és a cseh­szlovák elvtársaknak — remélhetőleg ha­marosan elfut a víz­ a Szigetközből. Vissza­mehetünk a földekre, nem kell ám félteni a szigetközi népet! Olyan lesz ott megint a határ, olyan viruló és gazdag, akár egy gyümölcsöskert.★ Ha valaki elindul megkeresni a többi Foltányit a közeli falvakban, jól nézze meg, kitől kér útbaigazítást az útelágazásoknál. — Nem vagyok idevalósi — rendszerint ez a válasz. Megkérdezhet az ember ötöt­hatot — egyik sem idevalósi. Ahogy a Duna­­megáradt, épp úgy meggyarapodtak, megnőttek ezek az itteni falvak pár nap óta. Kisbarátin szép háza van Fehér Lajos középparasztnak — nyolc család kapott benne menedéket. Még nagyobb a forga­lom Bedóék udvarán: a tanács itt állított fel egy 190 személyre főző konyhát. A mai menü zöldbabfőzelék, marhapörkölt. A számbavételben Foltányi Imre követ­kezik, őt Táplánypusztán találja, aki ke­resi. Testvére, Béla ott motorozott el éppen a táplányi országúton, Imre messziről meg­ismerte é­s a viszontlátás forró örömével ölelték meg egymást. Itt találkoztak elő­ször az árvíz óta. Imre ott maradt az állami gazdaságban, beállt­ aratónak. Dol­­goznak ott más szigetköziek is, akik sopán­­kodás helyett rögtön a kasza nyele után kaptak. Nagyon beérett már a taplányi gabona és a szigetköziek segítségével két nap alatt learatták a búzát Taplánypusz­tán. Foltányi Bélát, a negyedik testvért még messzebb sodorta az ár. Ásványrárón, a gépállomáson volt párttitkár — a töltés­tavi gépállomásra szorult a víz elől. Ha a többi testvér úgy megtalálta az utat a munkához, a legelső kapaszkodóhoz, ami az árvízi csapásból kiemeli a szigetközieket — hogyne találná meg ezt az­­ utat éppen a párttitkár, Foltányi Béla? Úgy jár máris a gépállomás ügyei után, mintha­­ otthon tenné Ásványrárón. S a két öreg szülő, meg a többi testvér tele van reménységgel, tervezgetéssel. Bennük már kész tervekké értek a hol­napi feladatok. Nagy munka vár a vízből kimentett szántótraktorra! — Utánaakasztunk egy nagy árokásó ekét, s összevezetjük a visszamaradt vizet a gát tövénél, onnan pedig visszaemeljük a Dunába. El kell vezetni minél előbb, mert még mindig sok kapást tudnánk megmen­teni. Ősszel pedig nekimegyünk, s lefor­gatjuk az egész határt, nem hagyjuk meg­támadni a talajt. Még két Foltányi-testvérről kell számot adni. Józsefről csak annyit, hogy a téti já­rásban arat valahol — a téti gépállomás gépén. S ha jutott ebből a dolgos, nagy családból a szövetkezeti földekre, az ara­tógépekre, az aratást oly igen váró gabo­naföldekre — jut belőlük a gyárba, a gé­pek mellé is. Nemcsak aratni, csépelni kell most, hanem a gyárakban is termelni, ter­melni szakadatlanul, hogy amit Győr vé­delme elvett a termeléstől­­— mihamarabb pótoljuk, így kívánja ezt a Foltányi-család és az egész nép érdeke. Ezért tehát a ha­todik Foltányi-testvér — Ferenc a neve — beáll a régi munkahelyre, a vagongyárba. ★ Foltányiék — mint eddig is kiderült — sokan vannak, népes család. De még így is csonka, nagyon csonka a számbavétel, mert Foltányiék sokkal többen vannak. Ezrek és ezrek szenvedtek éppúgy a féke­­veszett öreg Dunától, mint ők. Ezer és ezer család rajzott ki éppúgy a földekre, az ara­tásba, az újonnan megtalált munkahelyek­re, akár ez a nagy munkás, dolgos, szorgal­mas család. Mások is éppúgy bizakodnak, reménykednek, tervezgetnek a régi föl­dekről, otthonokról, a jövőről, akár Foltá­nyiék. S éppúgy megtalálják a visszautat a megszokott életbe, az újonnan felépülő otthonukba, a veszély után még kedveseb­bé váló családi melegségbe — akárcsak Foltányiék. Mocsár Gábor A magyarországi folyók legtöbbje ta­­­­vasszal, a hóolvadás idején éri el leg-­­­magasabb szintjét. A Tiszán és a Körösökön­­ nem ritka az esőzés okozta november-de­cemberi árvíz sem. A Duna azonban egé­szen más természetű. Legveszedelmesebb árvizei a jégelvonulással kapcsolatban szoktak jelentkezni. Amint a tavaszi olva­dástól megduzzadó folyó leveti jégpáncélját, c. meginduló jégtömlxik minden nagyobb akadálynál, az élesebb kanyarulatokban, a zátonyokon és szigetek csúcsán el-elakad­­nak, torlaszba verődnek és a szó szoros ér­telmében eldugaszolják a folyam medrét. Ilyenkor tehát nem azér­t árad meg a fo­lyam, mintha túlságosan sok vizet hozna, hanem csakis a meder elzáródása miatt. A jeges árvíz ezért bármilyen veszedel­mes is, nem tart soká. Mihelyt kimozdul a helyéről a torlasz, leszalad a víz és meg­szűnik a veszély. A XI. századig visszanyúló történelmi feljegyzések egész sora tanúsítja, hogy a Dunán a télutó árvizei voltak mindig a legrettegettebbek. Budapest történetében mindenkor emlékezetesek maradnak az 1838 március 13—15-i árvíz napjai, amikor csupán Pesten 4254 házból 2281 dőlt össze! Ez az árvíz a mai vízmércén 1029 centi­méter magas lett volna, i­gyis több mint két méterrel volt magasabb a vasárnapi tetőző magasságnál, s a főváros alatti sza­kaszon is óriási pusztítást okozott. Ország­szerte összesen 10.100 ház pusztult el, 3200 megrongálódott, 153 ember vesztette életét. Az 1838. évi árvíz után határozták el a Duna szabályozását, hogy hasonló országos csapás megismétlődésének elejét vegyék. S ez ma már kizártnak is tekinthető. De a Duna nem adta meg magát egykönnyen. Az 1876. évi jéglevonulás alkalmával, február 26-án 867 centiméterre hágott és a szabá­­lyozóművek fejlesztésének vétkes elmulasz­tása miatt 1940-ben és 1941-ben is vesze­delemben forgott a főváros. A Dunavecse alatt keletkezett jégtorlódás miatt 1941 feb­ruár 4-én Budapesten 838 centiméterig emelkedett a vízszint, s az apostagi gátsza­kadás következtében a pest megyei dunabal­­parti síkságon 140.000 hold­ került víz alá. J­ellegzetes tünete a Duna vízjárásának a koranyári, úgynevezett zöldár is. Rendesen hat-nyolc héttel követi többi fo­­lvónk árvizét, május—júniusban a legma­gasabb, de gyakran, átnyúlik a júliusba is. Ilyenkor indul meg a Duna alpesi mellék­folyóinak vízvidékén a hóolvadás, amely időben egybeesik a koranyári esőzésekkel. A bajorországi Iller, Isech és Isar, a svájci és osztrák Alpesek jégáraiból táplálkozó Inn és Salzach, a felsőausztriai Traun és Enns bőven öntik ilyenkor vizüket a Dunába, s nem a Magyarországon vagy a kárpáti mellékfolyók vízgyűjtőjében hullott csapa­dék dönti el, hogy milyen magasra hág válunk a Duna, hanem a felsorolt mellék­folyók hozama. A hóolvadás azonban nem szokott az egész vízgyűjtő területen egyszerre bekö­vetkezni. Előbb, március-áprilisban jön le a középhegységek vize, s csak később, május-július közt indul meg az olvadás a 3000—4000 méter magas alpesi vidékeken. Olyan óriási területen, mint a Duna víz­gyűjtője — Budapestig számítva 185.000 négyzetkilométer — az eső sem esik egy­szerre mindenütt. A Duna zöldárja ezért hetekig elhúzódik, s ennek következtében nem is szokott túlságosan magasra hágni. Még a 670 centiméter magas budapesti alsó rakpartot sem önti el minden évben. De kivételes esetben mégis előfordulnak olyan időjárási helyzetek, amelyek nyári időben is példátlanul magasra duzzasztják a Duna vizét. Idén az erősen megkésett tavasz miatt későre maradt a hegyvidéken a hóolvadás, a csapadékos, hűvös időjárás miatt csökkent a párolgás, s nagyon cse­kély volt a talaj felszínének vízfelvevő képessége is. Ilyen előzmények után ért­hető, hogy a július 1—11 közt Bajorország­ban és a környező területeken bekövetke­zett viharos esőzés és havazás példátlan árvizet zúdított az egész Duna völgyére. Voltaképpen két rendkívül csapadékos idő­szak közvetlen egymásutánjáról volt szó. Július 1—2-án volt az első és 11—11-én a második, még az elsőnél is súlyosabb. De közben 5-én is kiadós eső hullott. A szó­­banforgó 11 nap alatt Münchenben 249 milliméter esőt mértek, holott az egész jú­lius sokévi átlaga is csak 133 milliméter. Az ausztriai Tirolban, a Felső-Inn völgyé­ben a csapadék átlagos magassága ez idő alatt 224 milliméter volt, ugyanitt a július sokévi átlaga 136 milliméter. A száraz szá­moknál talán többet sejtetnek az osztrák és német lapok címei: «Katasztrofális idő­járás — mint még soha*­­«österreichische Tej A tej- és tejtermékellátás természetesen szorosan összefügg szarvasmarhatenyészté­sünk helyzetével, amelyet már előző jelen­tésünkben ismertettünk. Ebből kiderült az is, hogy ha nem is gyors, de fokozatos, állandó emelkedésre lehet számítani. Májusban 10,2 százalékkal több tejet adott el a kiskereskedelem, mint egy év­vel ezelőtt. Az utóbbi időben azonban így is voltak a tejellátás körül zökkenők, ame­lyeket főleg a tejbegyűjtés elmaradása oko­zott. A szakemberek véleménye szerint a következő hónapokban a tejellátás, ha nem is éppen bőséges, de kielégítő lesz. Ez persze attól is függ, hogyan alakul a beadás, hogyan teljesítik feladataikat a begyűjtési szervek. Függ továbbá a tejipar és a kereskedelem munkájától is. Az el­múlt években épült néhány korszerű, új üzem, például Szolnokon, Debrecenben, Bácsbokodon és másutt. Épül a mátészalkai tejipari vállalat. A Dunántúlon néhány régi üzemet korszerűsítettek. De a tejipar technikai színvonala és teljesítőképessége így sem felel meg a szükségleteknek. A következő években még igen sokat kell tenni a tejipar korszerűsítéséért és bővíté­séért. Emellett azonban a jelenlegi beren­dezéssel is jobb eredményeket érhetnének el, ha nagyobb gonddal végeznék mindenütt — a begyűjtő csarnokokban, a szállításnál, a tejüzemekben, s nem utolsósorban a bol­tokban — a munkát. Sajt és vaj Egyébként a tejtermelés és a begyűjtés elmaradása nem annyira a tejellátásban éreztette közvetlenül a hatását, mint in­kább abban, hogy nem jutott elég tej a sajtgyártáshoz. Ezért is szűk a választék, inkább csak ömlesztett sajtot kapni. A tejtermelés emelkedésével együtt újra rá kell térni sokkal többféle sajt gyártására. A forgalomba kerülő vaj mennyisége 36 százalékkal emelkedett. De még ennél is többre lenne szükség. Baromfi A sertés- és szarvasmarhaállományhoz hasonlóan a baromfiállomány is csökkent az utóbbi években. Az év első felében nem került elég ba­romfi a kereskedelmi forgalomba. Ezt csak részben ellensúlyozta az ugrásszerűen meg­nőtt szabadpiaci forgalom. Tavaly június­ban 674 mázsa baromfit adtak el a buda­pesti szabadpiacon , az idén júniusban 2392 mázsát, vagyis három és félszer any­­nyit. Az első félévben egyebek között azért sem került elég baromfi kereskedelmi for­galomba, mert eltették tojástermelésre. Egyébként a baromfitenyésztési kedv is fellendült. Számos jele van ennek. Tavaly alig mutatkozott kereslet naposcsibe iránt, míg most a kereslet hatalmasan felszökött. A keltetőállomások alig tudnak eleget ten­ni a kívánságoknak. Lényegesen nagyobb­­arányú a baromfinevelés, mint tavaly volt. Mindez fokozatosan érezteti majd hatását. Az ellátás komoly javulása csirkénél jú­lius második felére és augusztusra, kacsá­nál szeptemberre, októberre, libánál pedig novemberre, decemberre várható. Tojás A tojásellátás nagyon megjavult. A bolti kiskereskedelem 1953 második negyedévé­b­en 46,624.000 tojást adott el, ez év máso­dik negyedévében pedig 62,198.000-t. Az ős­termelők 30,5 százalékkal több tojást hoz­tak fel a budapesti piacra, mint tavaly. A nagy kínálatnak megfelelően csökkentek az árak. Tavaly júniusban 2.30 forint volt a tojás ára, az idén 1.20—1.40. Ezekben a hetekben az aratás, a növény­­ápolás összetorlódott munkái miatt a pa­rasztság valamivel kevesebb tojást hoz piacra. De zökkenők a tojásellátásban most sem lesznek. Az év hátralévő részében is előreláthatólag jó lesz az ellátás. Egyébként, az idén jóval több tojást tartósítottak, mint tavalyi Teljes erővel takarítják be a terményeket , a veszélyeztetett területekről A Budapesttől délre eső árvízveszélyez­­tetett területekről gyors ütemben takarít­ják be a terményt. Bogyiszlónál, Decsnél, Őcsénynél, Bátánál és Mohács-szigeten további átszivárgások miatt a talajvíz las­san emelkedik. Ezért a terménybetakarítás ütemét erősen gyorsítani kellett, főleg Mohács-szigeten, ahol az állami gazdaság­nak a veszélyeztetett területen szerdán még mindig lábon állt 450 hold búzája. A földművelésügyi minisztérium erre a terü­letre 18 kombájnt, két aratógépet és tíz tehergépkocsit küldött a betakarítás meg­gyorsítására. A betakarításban honvédség is segít a lakosságnak. Sürgős aratásra vár még a dunaszekcses-margitaszigeti szakasz veszélyeztetett területén is mint­egy 160 hold kenyérgabona. Itt nyolc kom­bájnnal folyik a betakarítás. (MTI) Szerdán este 68.875 hold állt víz alatt A földművelésügyi minisztériumhoz be­érkezett jelentések szerint szerdán este ez egyes szakaszokon a következő területek álltak víz alatt: Az elárasztott területeken az országhatár a győri szakasz kivételével a mezőgazda­­sági termények tervszerű betakarítása kö­vetkeztében a gabona 95 százalékát még az árterületekről is megmentették. (MTI) Kát, hold Országhatár —Győr szakaszon: mintegy 45.000 Győr —Komárom — Nyergesújfalu 210 Nyergesújfalu—Visegrád 1.000 Visegrádt-Budapest 1.200 Budapest —Adony 2.600 Adony — Dunaföldvár — Gerjen 1.720 Gerjen —Bátaszék 700 Szob—Budapest 1.600 Budapest — Dömsöd 6.060 Pömsöd —Apostag 3.600 Apostag —Géderlak 2.045 Géderlak—országhatár 2.ECO összesen mintegy: 68.875

Next