Szabad Nép, 1955. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

1955-01-28 / 27. szám

VERES PÉTER: CSOKONAI Csokonairól sokszor hallottam már gyermekkoromban, kinn a kishortobágyi pusztán és a tanyákon, cselédek és pásztorok között is. Az egyetlen költő, akiről már iskolába­­kerülésem előtt is­­hallottam, tehát hamarabb, mint Petőfi Sándorról, akivel csak az iskolakönyvekben ismerkedhettem meg. Mi volt ez? Csak a debreceni nagykollégium kisugárzása a hajdú-bihari, illetve a kelet-magyarországi kálvinista vidék­re? Csak annyi volt ez, hogy a deb­receni kollégiumban nevelkedett papok, tanítók, falura járó legátus­­diákok magukkal vitték Csokonai Vitéz Mihály hírét-nevét, és aztán „lesüllyedt kultúrjavak“ formájában megmaradt és megrekedt a legelma­radottabb pusztai emberek, cselédek, pásztorok és szegényparasztok kö­zött? Avagy talán csakugyan van itt valami titok? A lángész szava és embersége tovább él és tovább él az emberek között, még a testi elmúlás után is? Hiszen Csokonait nem is mint költőt tartotta számon a mi szegényparaszti világunk, hanem mint jóst vagy váteszt, és mint a nép barátját, vagy még inkább mint a nép emberét, az igazság emberét. A költő fogalmát még nem is is­mer­ték akkor a mi világunkban, de ha valami nagy baj, természeti csapás vagy társadalmi nyomorúság, háború, ínség, drágaság jött a népre, azt mondták: „Megmondta ezt Csokonai, hogy ekkor meg ekkor — az évszá­mok mindig változtak — még kutya se szeretne lenni.“ Ismétlem, nem tudnám pontosan megmondani, mi volt ez: csak a kol­légium kisugárzása, avagy a lángész sugárzása is megmaradt benne? Valószínűleg mind a kettő. Mert — ha van egyáltalán ennek a szónak értelme — Csokonai lángész volt. Amikor a „génié“ szónak a ma­gyar megfelelőjét keresték, ha nem is tudtak pontos fogalmat adni, de jót adtak ebben a szóban. Mert a nép ma is azt mondja, nyilván a múltban is azt mondta a meglepően fogékony eszű gyerekre: „Olyan az esze, mint a tűz“ vagy „mint a láng.“ Amibe belekap, azon pillanatok alatt végigszalad. Ha valamiből csak egy kicsit is megismerhet, az esze to­vábbfut, éspedig egyszerre a logika és a látomás útján. M­ert — s erre én is most, öre­­gedő írókoromban jöttem rá, hiszen a teljes Csokonait nem lehe­tett a falusi könyvtárakban megis­merni — Csokonai nem lehetett olyan művelt, mint amilyen magasrendű szellemi tájékozottságot és ítélőké­pességet az írásai mutatnak. Tudom, hogy a kollégium könyvtára görög­ben és latinban gazdag volt, tudom, hogy a korabeli német, francia iro­dalomban, amennyire ez az akkori európai háborús, majd forradalmi, s aztán újra háborús viszonyok között, és a nyomorúságos magyarországi kulturális viszonyok között egyálta­lán lehetséges volt, Csokonai tájéko­zott volt. De ha azt a hajszoltságot és krajcártalan nyomorúságot, amely­ben egész rövid élete lefolyt, számí­tásba vesszük, akkor megáll az eszünk: itt már a csodálatos világa kezdődik: ez az ember sokkal többet tudott, mint amennyit tanulhatott. Mert Csokonai műveiben nemcsak a műveltség a meglepő, hanem az a magasrendű írói intellektus, az a köl­tői érettség, amely nemcsak a lírai verseiben — ezekben még sok az akart költőieskedés — hanem az el­mélkedő költeményeiben, a színmű­veiben és a prózai munkáiban is lát­ható. Szeretném ezt meggyőző idé­zetekkel megmutatni, de nincs rá időm. Mégis, nem tudom megállani, hogy néhány gondolatára fel ne hív­jam a figyelmet. „Nem azon örülök én, hogy a deák nyelv, az az uralkodó idegen, meg­­fosztódott az ő bitang jussától; nem azon örülök én: legyen meg az ő ér­demlett becse minden okos nemzet­nél a napoknak elmúlásáig! Neme­sebb öröm ébreszti az én telkemet. Az anyai édes nyelv nyeri vissza az ő igazságos jussait: s­ok magyarom! ki ne vigadna közületek? Eddig a holtak nyelvén rebeg­­tünk; a mi értelmünk alacsonyan tévelygett a Priscianus szövevényin. * A Csokonai emlékünnepélyen elhang­zott megnyitóbeszédből, a szózatok országában, s nem ért arra, hogy dolgokat tanuljon, s hogy olyan kincseket gyűjtsön magának, a miknek becsek az egész életben hasz­nálatos. A tudomány templomának egy régi rozsdás kulcsát egész ifjú­ságunkban keresgéltük, s ritka volt közöttünk, a ki a bemenetelre a miatt reá érhetett volna, így tévesztettük el a természetnek rendes útját!“ Fie idézhetnék abból az okos, be­csületes, nemes, ha szabad ezt a régies szót igazán a maga helyén használnom, fenkölt beszédből is, amelyet a kollégiumból való kitiltá­sakor búcsúzóul mondott. Remélem azonban, hogy a mai előadásunkon megismerkedünk ezzel is, meg azok­kal a nagy versekkel is, amelyekben, mint a Konstancinápolyban, a Ma­rosvásárhelyi gondolatokban, és Az Estvében a messze előrelátó, a „népi jós“ Csokonait, a szocialisták szá­mára szóló Csokonait is megláthat­juk. József Attilán kívül kevesen tudták a politikai és világnézeti mon­danivalót ennyire szólamokon túli költői magasságba emelni. Nagy kedvem volna idézni a Do­rottya élőbeszédének az élőbeszédét, ezt az érett íróiságot mutató, szelle­mes kis remeket, de ha mindezekről le is mondok, engedjék meg, hogy a Csokonai népi-nemzeti írói pro­gramjából, esztétikai hitvallásából el­mondhassak itt néhány sort: „Más részről, azt is sajnálva kell tapasztalni a vizsgálódó s mindent megolvasni kívánó magyarnak, hogy régi törzsökszavaink a szökésből kimentek, és vagy csupán csak iva­­dékjaikban élnek, vagy egész fami­­liástól együtt magvuk szakadt, a mi­nek legfőbb okai azok a gyarló for­dítók, kik a (kivált hajdan nyomo­rék) deák és egyéb eredeti munkák közül, nem az idegen nyelvet a mienk­re, hanem a mienket akarták aman­nak a kaptájára szorítani. Magyar­jaim! literátorok! ne csak a külföldi írókat olvassátok, hanem keressétek fel a rabotázó együgyű magyart az 5 erdeiben és az ő szikíta pusztáiban, hányjátok fel a gyarló énekes köny­veket, a veszekedő prédikációkat, a szűz-bibliopóliumon kiterített szennyes románcokat, h­allgassátok figyelem­mel a danoló falusi leányt és a jám­bor puttonost; akkor találták rá az Árpád szerencsi táborára; akkor le­litek fel a nemzetnek ama mohos, de annál tiszteletesebb maradványait, a melyeket az olvasott és utazott uracskáknak társaságában haszonta­lan keresnétek. Hónaljig érő nadrág, lapos hosszú kalap, pipaszárnak való pálca és láb az, amit ott találnátok, a nyelv is selyp és erőtelen, a­min azok az elpallérozott kis aziaták per­­sziflászkodna­k.“ Ő ezt Csokonai, a mi Csokonaink , abban a korszakban mondotta, amikor szinte egész Európa irodalma és művészete eklekticizmusba, rokokó pipeskedésbe rekedt. Igen, még egyszer hangsúlyozom, Csokonai lángész volt, amilyet csak ritka századokban szül egy-egy nem­zet, még a miénknél nagyobb nemze­teik is. És ha ennek az országnak és ennek a népnek csak valamennyire értelmes kormánya lett volna abban az időben, s még inkább, ha ennek az országnak és ennek a népnek saját kormánya lett volna, és ha abban, akárha csak konzervatív nemzeti ér­telemben is, néhány igazi magyar patrióta is lett volna, meg kellett volna látniuk, hogy Csokonaiban egy olyan magyar lángész és olyan igazi lirikus bontogatja szárnyait, akinek párja is kevés van az akkori Európá­ban. És akkor legalább, ha nem is segítették volna röpülni tanulni, de nem metszették volna el a szárnyait. Ha nem is adtak volna neki valami kincstári szinekurát, ha nem is bizto­sítottak volna neki rendes polgári megélhetést, mert ezt nyilván nem is fogadta volna el, de legalább élni hagyták volna. Ha azok az intézmé­nyek, amelyekkel Csokonai kapcsolat­ban volt, a debreceni kollégium, a pataki főiskola, vagy akár a csurgói iskola egy kis megnyugtatást kaptak volna, hogy hagyják élni és hagyják írni ezt a csoda­embert, akkor Cso­konainak nem kellett volna a krisz­tusi korban, 32 évével elpusztulnia. Igen, de nem volt kormányzata, semmilyen kormányzata nem volt ennek a szerencsétlen népnek, hiszen a ritkán összeülő országgyűlés csak vitázó és panaszkodó gyülekezet volt. Ostoba és műveletlen, kincstárian rö­vidlátó, vagy kleriko-kozmopolita Habsburg hivatalnokokra és Németh János-féle renegát magyarokra, affé­le ügyész- és porkoláb-magyarokra volt bízva ennek a nemzetnek még a kultúrája is. Ezek még akkor is, a francia forradalom után is a kollo­­nichi programot gyakorolták: „Ma­gyarországot előbb koldussá, azután katolikussá, végül németté kell tenni.“ Ennek a Habsburg-rendszernek kel­lett, nagyon kellett a magyar kato­na ereje, vére és vitézsége, de nem kellettek neki a Bessenyeiek, Hajnó­­czyak, a Bacsányiak és a Kazinczyak, nem kellett neki a magyar kultúra, a magyar irodalom, a magyar gon­dolat, nem kellett neki a magyar nem­zet szívszerinti nagy költője, Csoko­nai sem. Tő nem csupán a megírt kész művek­­ken mérhetjük mi, hogy mi volt nekünk Csokonai, hanem azokon az ígéretes sorokon, azokon a szép­ségeken, gondolatokon is, amelyek már megjelentek itt-ott a gyermek­­ember-költő első írásaiban is. Hiszen ha élhetett volna még a mi Csokonaink, ha élni hagyták volna, akkor nem az aranykulcsos Rhédely grófnőnek írt volna halott­­búcsúzta­tót, hanem az egész magyar uralko­dó osztálynak. A Serteperti bárók, Koppóházi és Tökkolopi nemesurak és Betrieger polgár alakjában már meg is mutatta, hogyan kell, és ho­gyan fogja csinálni. Nincs hát megbocsátás és soha nem lehet azoknak az úri ostobáknak és azoknak a süket és vak áltudó­soknak, akik nem látták meg Csoko­naiban a lángészt, a századokra szóló nagy költőt. És nekünk itt most az a kötelességünk, hogy megismertes­sük a mi népünkkel, nemcsak a diákokkal, hanem a gondolkozó és a szépet szerető munkással és paraszt­tal is a magyar népnek ezt a nagy fiát. Hiszen ő már számított is ránk: a huszonegyedik századot idézte, amikor majd megértik őt, de mi je­lentkezzünk neki a huszadikban: is­merjük őt, értjük őt, szeretjük őt, mert értünk írt és értünk halt meg olyan korán. Értünk: a magyar népért és az igazságért! Csokonai emlékünnepély a Zeneakadémián Csokonai Vitéz Mihály halálának 150. évfordulója alkalmából a Haza­fias Népfront, a Társadalom- és Ter­mészettudományi Ismeretterjesztő Társulat, a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Irodalomtörténeti Tár­saság csütörtökön este emlékünne­pélyt rendezett a Zeneakadémia nagytermében. Az emlékünnepély el­nökségében helyet foglalt Darvas Jó­zsef népművelési miniszter, Jánosi Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Kiss Gyula oktatásügyi miniszterhelyettes, Veres Péter Kossuth-díjas, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Bók­a László, a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagja, egyetemi tanár, Barta János, Mód Aladár és Waldapfel Imre egyetemi tanárok, Zelk Zoltán és Juhász Ferenc Kossuth-díjas köl­tők. Veres Péter mondott megnyitó be­szédet. Az ünnepi beszédet Juhász Géza egyetemi tanár mondotta. Az emlékestet művészi műsor zár­ta be, amelyben közreműködött Ma­jor Tamás Kossuth-díjas, kiváló mű­vész, Medgyaszay Vilma kiváló mű­vész, Török Erzsi Kossuth-díjas énekművész, Horváth Ferenc, a Ma­dách Színház tagja. Palotai Erzsi és Simonffy Margit előadóművésznő, Kováts Barna és Jeney Zoltán zene­művész. (MTI) ) A Fővárosi Operettszínházban zsú­ Dlás is megtelt nézőtér előtt immár ötvenedszer csendülnek­­fel Kálmán­mre Csárdáskirálynőjének melódiái, Az operett sikerét természetesen el­­ősorban Kálmán Imre könnyen ért­­hető, könnyen megtanulható zenéjé­­nek köszönheti. Ez az ötletes, lendü­­etes, dallamos muzsika hamar utat talál a fülhöz, másrészt régi, kedves imerősök is a melódiák: sokan van­­nak, akik emlékeznek reájuk régebbi előadásokból, hiszen Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettszerzőnk,­ a Csárdáskirálynő pedig legelterjed­tebb műve, amelyet évtizedekig ját­szottak nálunk is, de bejárta úgy­szólván a világ minden táját. Az operett lágy s pattogó, színes és vidám zenéje annak idején Gábor An­dor verseire készült, a mostani elő­adás ezeket a közkedvelt dalszövege­ket változatlanul hagyta. Az operett szövegkönyvét, ezt az olcsó meséjű karrier-történetet azonban átdolgoz­ták. Békeffy István és Kellér Dezső megtalálták a módját annak, hogy az eredetinél sokkal vidámabb és a va­lósághoz hívebb keretben érvényesül­jön Kálmán csengő muzsikája, sőt né­hol olyan helyzeteket tudtak terem­teni, amelyben a darab a társadalmi szatíra hangját is megüti — anélkül, hogy kizökkenne a könnyed vígjáték stílusából. Amikor felgördül a függöny és a néző megpillantja a századeleji or­feum mulató közönségét, egy pilla­natra megcsapja ennek a világnak hamis, édeskés atmoszférája, de ha­mar kiderül: amit látunk, az inkább a kor gúnyrajza. Amellett az első felvonás éreztetni tudja, hogy a maga nemében még ez az orfeum is egy fokkal „jobb“, mint a második felvo­nás főúri palotája. Mindkét helyen ugyanaz az erkölcs uralkodik, csak­hogy a mulatóban nyíltan, a palotá­ban pedig az arisztokrata etikett máza alatt. Főként ebben, a második felvo­násban bővítették ki az átdolgozók az operett régi sablonszövegét. Elsősor­ban az orfeumi főpincérből hercegi főkomornyikká vált Miska szerepe érzékelteti, hogy nincs semmiféle ér­demleges különbség a díszes főher­cegi kastély és az előkelő urak által oly szívesen látogatott, de egyben lenézett és megvetett éjszakai lokál között. Itt is bőven akad alkalma, hogy „szeparé“-főpincér­ gyakorla­tával összeboronáljon különböző pá­rokat — ha a szerelmi légyottok fi­zetsége ez alkalommal más is — nagyköveti kinevezés a felszarvazott férjnek, császári kitüntetés stb. Szív­ből nevetünk, amikor a főkomornyik, már teljesen elfeledkezve a régi és új munkahelye közötti különbségről, úgy távolítja el az előkelő vendége­ket, hogy előrántja egykori főpincéri tárcáját és elkiáltja magát: „Fizetni! Záróra!“ De szatírába hajlik az új feldol­gozás azzal is, ahogy a nővadász Habsburg főherceget, a többi arisz­tokratát, az előkelőségeket kifigu­rázza. Egyedül talán Edvin anyjának — az orfeuménekesnőből csillagke­­resztes udvari dámává lett Cecilia alakjának megformálásában van né­mi következetlenség. Az úri világba felkapaszkodó, saját múltját megta­gadó félvilági nő, aki meg akarja aka­dályozni a fiatalok boldogulását — nyilvánvaló — nem lehet ennyire ro­konszenves. A felújítás sikerének forrása nem utolsósorban az együttesnek az ope­rett vidámságához illő játéka, kultú­ráit éneke. Elsősorban a Ceciliát ala­kító Honthy Hannáról kell szólni. Könnyű színjátszásunknak kevés ilyen művésze van. Már puszta megjelené­se is megteremti az operettvilág jel­legzetes levegőjét, kitűnő tolmácso­­lója az operett legnépszerűbb dalának. S elhihető erővel játszik még olyan helyzetekben is, amikor az operett laza felépítése nem is nyújt erre biz­tos alapot. Játéka azonban néhol nem eléggé húzza alá Cecilia visszataszító vonásait, a közönség rokonszenve el­kíséri akkor is, amikor szerepe sze­rint az intrikusnak kijáró ellenszenv­nek kéne érvényesülni. Az operettben a színészi ember­ábrázolás szoros függvénye a zené­nek, a szórakoztatásnak, beleértve a mókázást is. Ahol ének, melódia kö­vetkezik, ott szükségszerűen háttér­be húzódik az a fajta színjátszás, amely prózai színpadon előtérben áll. Az új Csárdáskirálynőben mégis körülhatárolt, jól jellemzett típusok­kal találkozunk. Feleky Kamill ez­úttal is igényes alakítást nyújt. Jel­legzetes és operettfigura-sallangok­­tól mentes alakot formál főpincéri­­főkomornyiki szerepéből. (Ezt a sze­repet egyébként most Keleti László játssza, s szintén igyekszik jól ki­domborítani az operett-mese e jelen­tős alakját, és sikerét tapsok bizo­nyítják.) A mulattatás egyik főmes­tere Rátonyi Róbert. Vérbeli táncos­komikus. Ezernyi ötlettel mintázza meg a „gügye“ báró, a lokálozó, éj­szakázó, semmittevő arisztokrata aranyifjú báró és bárgyú, „fapofájú“ figuráját. Érezni rajta annak a bor­nak az illatát, amelynek árával egyébként adós marad. Szép jelen­ség, és szép hangjával emeli az elő­adás nívóját Németh Marika, ő a mulató csillaga, akit a báró és tár­sasága körül rajong. Szerepét ízléssel, mértéktartással, tölti be, nem kelleti magát, nyoma sincs játékában a pri­madonna-affektáltságnak, nagyképű­ségnek. Főleg énekszámaiban érvé­nyesül bája, tehetsége, prózai jelene­teiben lehetne természetesebb, tempe­­ramentumosabb, ahogy a Montmartrei ibolyában láttuk. A herceget, a Fe­renc József-i idők bécsi fő előkelősé­gét, aki megtestesíti ezt a nyaktól felfelé kissé gyenge arisztokráciát, remekül figurázza Csákányi László. A nézőtér jót mulat szenilis ügye­­fogyottságán és komikus fejrángató­zásán. A nővadászó Habsburg-főher­­ceget ügyesen mutatja meg Ferencz László. Széljen és jól táncol, jól mo­zog a színpadon Gyenes Magda, az ellen-szerelmespár másik nőtagja. Ed­vin szerepében felváltva játszanak Balksay Árpád és Borvető János. Szerepük sem igen több a hősszerel­mesekre írt szerepeknél, de játékuk sem éri el mindig az együttes többi szereplőjének kitűnő játékát. Homm Pált viszont meg kell említeni — jó­vágású, jóhumorú, kellemes hangú szí­nész, őszhajú Feri bácsija megérde­melt tapsot arat. A darab minden eredménye persze elválaszthatatlan a rendezés jó mun­kájától, amely Szinetár Miklós érde­me. Az átdolgozók minden jó ötletét kihasználja, de talán nem ártotta vol­na, ha a helyenként túlságos bőség­ben buzogó prózát, a tizenegy óráig elhúzódó darab gyorsabb pergése ér­dekében, még rövidebbre fogná. Néhány szót még a díszletekről. Az operett­ követeli a szép kiállítást, s valóban mind a három felvonás tün­dököl Fü­löp Zoltán művészi díszle­teivel. Legszebb a hercegi palota bel­sejének pompázata, legmulatságosabb a marienbaci utolsó kép. Az első fel­vonás mulatóberendezése, bár igyek­szik hűségesen visszaadni az orfeum leb­egőjét, túlzsúfolt. A színpadi ké­pek együttesen mégis pazar keretet adnak az előadásnak, hozzásegítettek a felújított Kálmán-operett sikeré­hez. Bodó Béla CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ Kálmán Imre operettje a Fővárosi Operett­színházban ☆ ☆ HÍREK ☆ ☆ Egy vendég elmaradt. A Brit Utazási és Turistaszövetség 11 Délafrikai Unió-beli vendéget várt a minap a londoni Waterloo állomáson. A vendégek, a szövetség által hirdetett versenypályázat díj­nyertes dolgozatainak írói, 17—18 éves diákok meg is érkeztek. Hat fiú és négy lány, összesen tizen. Vajon hol maradt a tizenegyedik? Talán nem akart eljönni, talán nem kívánta Londonban tölteni a szün­időt? Nem, jött volna ő is szívesen, boldog izgalommal, mint a többiek, de a tizenegyedik, Norman Seville: néger... De nem jöhetett. Ó, nem azért, mert néger, hanem azért, mert szülei „családi okok miatt“ n­em engedték! — hangzott a hiva­talos magyarázat. M­ilyen sajnálatos véletlen lenne ez — ha igaz lenne. De az igazság az hogy a Délafrikai Unió hivatalos körei nem akarták, hogy tíz euró­pai származású diák — közöttük Strijdom miniszterelnök húga — egy néger diákkal együtt járja a világot... S csak egy néger fiatalember ese­téről van szó, egy esetről, amely nem is tragikus, mégis, mint csepp a tengerben, tükrözi milliók sorsát, akiknek bőrük színe miatt nem jut más osztályrészül, mint kiközösítés és megvetés. — Népviseleti bált rendeznek Sár­pilisen szombaton a falu kultúrott­­honában. A bált egybekapcsolják a kultúrotthon sárközi­ szobájának ava­tásával. A szoba berendezése, a füg­gönyök, a szőttesek mind a sárközi népművészet alkotásai. — A MAGYAR VÖRÖSKERESZT hazánk felszabadulásának 10. évfor­­­dulójára és a magyar békekongresz­­szus tiszteletére kiállítást rendez feb­ruárban az Ernst Múzeumban. — Új vasútállomást építenek Győr­ben. Az új állomás elkészültéig ideig­lenes várótermet és pénztárt létesí­tenek. — A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉ­SZEK és Iparművészek Szövetsége valamennyi művészeti szövetséggel együtt hétfőn délután négy óraikor ankétot rendez, amelyen az V. Ma­gyar Képzőművészeti Kiállítás tanul­ságait vitatjá­k meg. A bevezető elő­adást Mihályfi Ernő népművelési mi­niszterhelyettes tartja. (MTI) — Új típusú vándor-méhkaptár so­rozatgyártását kezdte meg a siklósi faipari vállalat. — EMELETES SZÖVOSZ-ISKO­­LÁT építenek Budatétényben. A kor­szerű iskolaépületben 32 lakószoba is lesz és az iskola mellett 11 lakás épül a tanári kar részére. — Feketevágásért másfélévi bör­tönre ítélte a debreceni járásbíróság Varga Miklós hajdúhadházi hentes­segédet, aki a múlt év végén két bor­jút vásárolt járlatlevél nélkül és a húst kimérte. Bűntársa, Molnár Imre asztalosmester négyhónapi börtön­­büntetést kapott. — HÁROM ÚJ KIÁLLÍTÁS NYÍ­LIK SZÉKESFEHÉRVÁROTT. Az István király Múzeumban február 4-én Kobzdej, lengyel állami­ díjas grafikusművész alkotásait mutatják be. A Szépművészeti Múzeum egyik legnagyobb vidéki kiállításával nyit­ják meg március végén a megye szü­löttéről, Csók Istvánról elnevezett képtárat. A harmadik kiállítás a székesfehérvári felszabadulási ünnep­ségek alkalmával, április 2-án nyílik meg, s Fejér megye népművészetét mutatja be.­­ Koszorúzási ünnepség Csokonai Vitéz Mihály szobránál Csokonai Vitéz Mihály halálának 150. évfordulója alkalmából csütörtö­kön délelőtt koszorúzási ünnepséget rendeztek a költőnek a városligeti Művész sétányon álló szobránál. Az ünnepségen Vargha Balázs, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság szervező­­titkára mondott beszédet, majd a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevében Szalai Béla köny­­nyűipari miniszter, a Minisztertanács nevében Hidas István, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, az MDP Po­litikai Bizottságának tagjai helyeztek el koszorút. A Népművelési Minisz­térium nevében Mihályfi Ernő mi­niszterhelyettes, a Hazafias Népfront képviseletében Jánosi Ferenc, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Budapest Főváros Tanácsa nevében Földes Mihály, a népműve­lési állandó bizottság elnöke, a Ma­gyar Írók Szövetsége nevében Lányi Sarolta, a Magyar Tudományos Aka­démia nevében Bóka László levelező­tag, a TTIT képviseletében Kardos­­ László Kossuth-díjas koszorúzta meg Csokonai szobrát. (MTI) A budapesti színházak mai műsora Operahíz: A bolygó hollandi (operai né­gyessorozat IV. és kombinált IV. és XI. bérlet, 2. szá 7). — Az Operaház Erkel Színháza: Pillangókisasszony (18. bérlet, 4. sz., 7). —­ Nemzeti Színház: Bánk bán (7)­. — Katona József Színház: özvegy Kar­­nyóné, Csokonai Vitéz Mihály halálának 150. évfordulóján (7). — Madách Színház: Három nővér (7). — Madách Színház Ka­maraszínháza: Egy pohár víz (7). — A Ma­gyar Néphadsereg Színháza: Holnapra ki­derül (7). — Déryné Színház: Nincs elő­adás. — Petőfi Színház: A Pál utcai fiúk_(7­). — Jókai Színház: A tanítónő (7). — Fővá­rosi Operettszínház: Csárdáskirálynő (7). Blaha Lujza Színház: Párizsi vendég (7). — Jászai Mari Színház: Nincs előadás. Vidám Színpad: Hol szorít a cipő? (7). Fővárosi Kis Színpad: Telitalálat (a Vidám Színpad vendégjátéka fél 8). •— Bartók terem: Tátrai vonósnégyes kamaraestje G-bérlet, 2. sz., 81 Kamara Varieté: Lepsénynél még megvolt (6, fél 9). — Budapest Varieté: Le az ál­arccal (8). — Állami Bábszínház: Csalavári Csalavér (3). Szigorúan bizalmas (fél 8). Fővárosi Nagycirkusz: Busch német cirkusz vendégjátéka (3, 7). — A BUDAPESTI DÉRYNÉ SZÍNHÁZ Igazgatósága közli, hogy január 28-án este a Csalódások előadása — Lelkes Ág­nes betegsége miatt — elmarad. A je­gyeket visszaváltják. Négy csapat esik ki az idén az NN­B I-es labdarúgó-bajnokságból A február 27-én kezdődő 1955. évi NB I-es labdarúgó-bajnokságból — az eddigiektől eltérően — nem két, hanem négy csapat esik ki. Helyükre az 1­956-os bajnokságba­n az idei NB II két csoportgyőztese jut, tehát a jövő évben 12-es létszámú lesz az NB I. 1956-ban kerül sor az olimpiai já­tékokra, amelyen a magyar labda­rúgó-válogatott is részt vesz. Az erre való felkészülés tervszerűségét segíti elő a 12-es mezőnyű bajnokság, mi­vel így nem lesz a csapatoknak olyan túlzsúfolt a műsoruk, mint az elmúlt években. Az 1955. évi NB II-es labdarúgó­bajnokság mindkét csoportjából há­rom-három csapat esik ki. (MTI) SZÓFIÁBAN vasárnap bonyolítják le a bolgár—magyar válogatott kötöttfo­gású birkózóviadalt. A magyar csapat összeállítása: Baranya, Hódos, Pólyák, Tarr, Szilvás­, Gurics, Reznák, Növényi, Fülöp és Kassai. AZ IDEI JÉGKORONG-VILÁGBAJNOK­SÁGON, Nyugat-Németországban Kanada színeit ismét egy klubcsapat (Pentic­on VS) képviseli. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti: várható időjárás ma estig: párás, főként keleten kö­dös, erősen felhős idő. Többfelé ködszitálás, ónos eső, eső. Keleten esetleg havazás. Mér­sékelt délkeleti-déli szél. A nappali hőmér­séklet emelkedik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma: északkeleten 0—mínusz 3, máshol 0—plusz 3, délnyugaton plusz 3 fok felett. A Duna vízállása csütörtökön reggel Buda­pestnél 360 centiméter. A fűtés alapjául szolgáló várrható napi kö­­zéphőmérséklet Borsod-Abaúj-Zemplén, Sza­­bolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar megyékben mí­nusz 1—mínusz 4, máshol 0—plusz 3 fok kö­zött lesz. A RADIO MŰSORÁBÓL PÉNTEK KOSSU­TH-RADIO: 4.30: Hírek. — 4-40—8.22-ig: Reggeli zenés műsor*. — Közben: 5.30: Falurádió. — 6.45: A Szabad Nép vezércikke. — 7.00: Hírek. — 7-30: Naptár. — 8-30: :A Belügyminisztérium Budapesti Főosztályának népi zenekara ját­szik. — 9.00: Indulók és tömegdalok. — 9 20: Krónika. Az Ifjúsági Rádió történelmi folyó­irata. — 10.00: Hírek. — 10-10: Ádám Teréz énekel, zongorán kíséri Freimann Magda. — 10.30: Mi újság az óvodában? — 10.50: Az Okos Mackó. — 11.00: Operarészletek. — 11.30: Effi Briest. — Fontane regényét is­merteti Gergely Erzsébet. Rendező: Képesi József. — 12.00: Hírek. Lapszente. — 12.15: Román és szlovák népi muzsika. A rádió népi zenekara játszik, Lakatos Sándor vezetésé­vel. — 13.00: Tánczene. — 14.00: Hírek. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Kamarazene. — 15.10: Legyen víg telünk, nyarunk. Rus­tico di Filippo, Puskin, Shakespeare, Balassi Bálint, Keats és Illyés Gyula költeményei. — 15­25: Klasszikus operettek. — 16­00: Orosz nyelvlecke az általános iskolák VIII. osztályá­nak. — 16­20: Fiatalok sporthíradója. — 16­40: Závodszky Zoltán énekel, zongorán kíséri Hajdú István. — 17.00: Hírek. — 17-10: Ember és világ: Az egysejtűtől a gerincese­kig. Előadás. — 17.30: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 18.00: Beszéljünk a minőségről! Riportműsor. — 18.30: A rádió népi zenekara Fráter Lóránd, Balázs Árpád és Simonffy Kálmán dalaiból játszik. — 19.00: Külpoliti­kai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Ember és polgár leszek . . . Emlékezés Csokonai Vi­téz Mihályra halálának 150. évfordulóján, összeállította és bevezeti: Juhász Géza — 20­00; Esti Hiradó. — 20.20: A rádió szimfo­nikus zenekara játszik, vezényel: Kertész István. — 21.30: Sporthíradó. — 22.00: Hírek. Sport. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Tárk­zene. — 22­ 50: Előre föl! A haza szólít!... A Marseillaise Illyés Gyula új fordításában.­­ — 23 00: Caruso olasz dalokat énekel. —­­ 23.30: Lassan­ leszáll az éj... Verses-zenés­ összeállítás. — 24.00: Hírek. — 0.10: Magyar muzsika. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.30: A kis­iskolások műsora. — 8.40: Tor­na. — 6.50: Keringők. — 7­00—11.30-ig:­­ Azonos a Kossuth-rádió műsorával. — 14 00: Operarészletek. — 14.50: Népek dalai és táncai. — 15.30: Bach orgonaművei. — 16.00: Puszták dalai. Vaszy Viktor feldolgozásai. A rádió népi zenekara játszik. — 16.40:­­ Zenekari muzsika. — 17.30: Albertfalva jö­­­­vője. Karinthy Ferenc irodalmi riportja. — 18.00: Kamarazene. — 18.30: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19­ 00: A kó­rusirodalom gyöngyszemei.­­Josquintól Haydn­ig. — 19.25: A gazdasági vezetők új felada­tai. Novobárczky Sándor előadása. — 19.40: A Somogy megyei népi együttes zenekara ját­szik, Toki Horváth József vezetésével. — 20.00: Tánczene. — 21.00: 900 millió... — 21.30: Csajkovszkij: F-dúr vonósnégyes. — 22.10: Részletek Borodin Igor herceg és Mej­­tusz Az Ifjú Gárda c. operájából. SZABAD wkr A Magyar Dolgozók Pártjának központi lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Kiadja a SZABADSÁG lapkiadóvállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, vm Blaha Lujza tér 3. Tel.: *343—100. *142—226] SZIKRA )( M Lapnyomda. )( H Magyar győzelem a műkorcsolyázó Európa-bajnokság első napján A. J Nagy­ testvérek nyerték a párost Csütörtökön reg­gel borult, ködös, nem túlságosan hi­deg időben a férfi egyéni bajnokság kötelező gyakorla­taival megkezdő­dött az 1955. évi műkorcsolyázó és jégtánc Európa­­bajnokság. A köte­lező gyakorlatok versenye egyálta­lán nem látványos, külföldön jóformán nincs is közönsége. Nálunk azonban a korai kezdés elle­nére csaknem ezer néző volt kint. A férfi egyéni bajnokságban a kötelező gyakorla­tok bemutatása után a 15 éves Alain Giletti (Fran­ciaország) vezet M. Booker (Ang­lia) és N. Felsinger (Ausztria) előtt. A magyarok közül a 17 éves Szenes Ist­ván élete első nem­zetközi versenyén megállta a helyét, az erős nemzetközi mezőnyben a hato­dik helyen van. zakó György a tizenegyedik. Dél­után a jégtánc-bajnokság köte­lező gyakorlatai iránt még nagyobb érdeklődés nyilvánult meg. Az an­golok külön klasszist képviseltek a mezőnyben. Az első helyen a három­szoros világbajnok Westwood—Dem­­my-pár áll. A magyar táncosok a vá­rakozáson alul szerepeltek. Este 7 órakor került sor a nagy érdeklődéssel várt poros mű­korcso­lyázó Európa-bajnokságra. A Műjég­pálya környékén ezrek és ezrek to­longtak, de csak a boldog jegytulaj­donosok jutottak be a pályára. Igaz, hogy azok is csak nehezen. A „belső“ rendezés kitűnő volt, a „külső“ an­nál kevésbé. Joggal bosszankodtak sokan, hogy csak hosszas tolongás, veszekedés után értek el a nem elég jól jelzett bejáratokig. A verseny első napjának tapasztalatait sürgősen le kell vonni, hogy mától már zavar­talanul meg lehessen közelíteni a pá­lyát, a lelátókat. A fényárban úszó műjégen először a Vida—Szöllősi magyar pár jelent meg. Lendületesen futottak és bizto­san mozogtak a jégen. Szép emelé­seket is láttunk tőlük. Nagy kár, hogy Szöllősi Éva a gyakorlat vége felé elesett, így is elég szépen ér­tékelték a pontozók a magyar pár teljesítményét. Ha hiba nélkül végig­futották volna a versenyt, lényegesen jobb helyezést érhettek volna el. Az­tán egymás után következtek a pá­rok. A csehszlovák Balin-házaspár elegáns gyakorlatáért sok tapsot ka­pott. Még nagyobb sikert aratott a Suchankova—Dolezsál fiatal csehszlo­vák kettős. H­atalmas taps fogadta az ezután pályára lépő Nagy-testvéreket. Mind­járt a futásuk elején néhány szép emeléssel ragadtatták tapsra a kö­zönséget. A továbbiak során elegán­san, harmonikusan korcsolyáztak. Sok nehéz figurát mutattak be. A zenével is szinte tökéletesen „együtt­működtek“. Óriási tapsot kaptak. A Nagy-testvérpár remekül kidolgo­­zott, szép futását kellőképpen érté­­kelte is a pontozógárda. Lengyel pár következett ezután. A Bursche—Osadnyk-kettős lépett a pá­lyára. Meglátszott a futásukon, hogy ők elsősorban tanulni jöttek az Euró­­pa-bajnokságra. Nagy közönségsikert aratott a fiatal Eilend—Liener oszt­rák ■ pár. A nyu­gatnémet Kilius—­ Ningel-kettős szé­pen, harmoniku­san, a zenével tö­kéletesen együtt dolgozott. Marie Kilius elesett, a német pár gyakor­lata azonban így is a legjobbak egyike volt az est folya­mán. Az angol Higson—Hudson­­pár nehéz gyakor­latát sok hibával mutatta be. A sort a Zettl—Leichinger nyugatnémet pár zárta be szép fu­tással. Nagy öröm fo­gadta az ered­ményhirdetést. A párosműkor­­csolyázás 1955. évi Európa-bajnoka: Nagy Mariann— Nagy László (Ma­gyarország), helye­zési szám: 5, pont­szám 11.12, 2. Vera Suchan­kova—Zdenek Do­­l­zsál (Csehszlová­kia) 13—10.72, 3. Marie Kilius— Franz Ningel (Nyu­gat-N­émetország) 22.5—10.42, 4. Kiesel Eilend—Konrad Liener (Ausztria), 5. Alice Zettl—Claus Leichinger (Nyugat-Németország), 6. Vivien M. Higson—Robert S. Hudson (Anglia), 7. Sonja Balunova—Miros­lav Balun (Csehszlovákia), 8. Szöl­lősi Éva—Vida Gábor (Magyar­­ország), 9. Anna Bursche-Lindner— Leon Osadnyk (Lengyelország). ★ A műkorcsolyázó és Jégtánc Európa-bajnokság mai műsora: 8.30: A női Európa-bajnokság kötelező gyakorlatai: 19: A férfi és jégtánc Európa-bajnokság szabadon válasz­tott gyakorlatai. Ti ----: _'it i_£ i — • __ A páros műkorcsolyázás 1955. évi Európa-bajnoka i­gen nagy sikert aratott a csehszlovákok fiatal ket­tőse: Vera Suchankova és Zdenek Dolezsál. Az esti hidegben is nagy érdeklődéssel figyeli a közönség a műkorcso­lyázók szép gyakorlatait. Asztaliteniszezőink legyőzték a csehszlovák válogatottakat Csütörtökön délután a Sportcsar­ nyert a nokban ünnepélyes keretek között ellen Sokkal naeyobb^-- ,Válogatott megkezdődött a legjobb magyar és a férfiak talárt^ — küzdelen volt csehszlovák asztaliteniszezők több­ este ért ?3'!',amely késő napos viadala. Az első napon a két csak nehezen 5­4 ország válogatott csapatai mérkőz- gvarok­a­l 5 1-re győztek. A ma­tek(­sok2) 1 --------------------------------------------------------------------------------(Rév Miklós felvételei)

Next