Népszabadság, 1957. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1957-10-29 / 255. szám
®^CK8QS0KS2S0KS^a^Q30K9CSCK®CSaK8CS^ VÖRÖS GÁRDISTA HARCI KÜLÖNÍTMÉNYEKETl A bakui munkás és katona szovjet ülést tartott. Az ülésen elfogadták a mensevik-eszer végrehajtó bizottság lemondását. Megválasztották a munkás és katonaküldöttek ideiglenes végrehajtó bizottságát. A végrehajtó bizottság elnökéül a bolsevik C. Saumjánt választották. E napokban folyt le a jekaterinburgi körzet munkás és katonaszovjetjeinek II. kongresszusa Jekaterinburgban. A kongresszus határozatában követelte, hogy a szovjetek azonnal vegyék kezükbe a hatalmat és a meghatározott időpontra hívják össze a II. összoroszországi szovjetkongresszust. Minszkben október 27-én a katonatanács végrehajtó bizottságának elnökségébe kizárólag bolsevikokat választottak. A bolsevik párt moszkvai területi vezetősége összes vidéki szervezeteit felszólította, hogy kezdjék el a fegyveres felkelés előkészítését: szervezzenek vörös gárdista harci különítményeket, lépjenek érintkezésbe a helyőrséggel és nevezzenek ki a harc vezetésére bizottságokat. Október 28-án a bolsevik párt petrográdi bizottsága zárt ülést tartott, amelyen megállapították a központi bizottság október 10-i határozatával kapcsolatban a fegyveres felkelés előkészületeire vonatkozó intézkedéseket. Az MSZMP tanulmányi küldöttségének csehszlovákiai tartózkodásáról Prága, október 28. (MTI) A Magyar Szocialista Munkáspárt 16 tagú tanulmányi küldöttsége, amelyet Szurdi István, a Központi Bizottság tagja vezet, október 14. óta tartózkodik Csehszlovákiában. A küldöttség meglátogatta a prágai, plzeni, Karlovy-Vary-i, brnói és ostravai kerületeket, ahol üzemeket, ipari berendezéseket tekintett meg. A küldöttség tagjai látogatásuk során megbeszéléseket folytattak Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának vezető munkatársaival, a kerületi, járási és helyi pártszervezetek funkcionáriusaival. Dubi István távirata a Török Köztársaság elnökéhez CELAL BAYAR úrnők, a Török Köztársaság elnökének Ankara A Török Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magam nevében szívélyes üdvözletemet és legjobb kívánságaimat fejezem fel Excellenciádnak, és a török népnek. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Rendelet a Magyar Szabadság Érdemrend újbóli adományozásáról A hivatalos lap keddi számában közli az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletét a Magyar Szabadság Érdemrend újbóli adományozásáról. A törvényerejű rendelet szerint az 1946. évi Vili. törvénnyel alapított Magyar Szabadság Érdemrend 1957. november 1 és 1958. április 4 között egy ízben adományozható azoknak, akik magatartásukkal az 1956. évben lefolyt ellenforradalmi lázadás leverésében és a magyar dolgozó nép szabadságának védelmében kitűntek. (MTI) A szovjet kultúrfordalom ■ A szovjethatalom éveiben a nagy szovjetországban hatalmas kultúrforradalom ment végbe, soha nem látott módon felvirágzott a Szovjetunió minden népének kultúrája. Ma mindenütt megvalósult az általános hétéves oktatás és széles körben folyik a közép- és felsőfokú oktatás. Az általános műveltséget nyújtó iskolákban a tanulók száma az 1956/57. iskolai évben az 1914/15-ös évhez viszonyítva 3,1 szeresére nőtt, a 8—10 osztályban tanulók száma 152 ezerről több mint 6 millióra növekedett, vagyis negyvenszeresére. Az 1956/57. tanévben 50,4 millió fő vett részt az oktatás különböző formáiban. Ez azt jelenti, hogy ma a Szovjetunióban minden negyedik polgár tanul. Míg a cári Oroszországban az iskolákban és más tanintézetekben lényegében csak orosz nyelven folyt az oktatás, ma az iskoláikban az oktatás 59 nyelven folyik. A szovjethatalom éveiben több mint 40 nemzetiség, amelynek azelőtt nem volt írásbelisége, először kapott saját írást. 1918 és 1957 között az egyetemek és főiskolák 3,8 millió felsőfokú képzettséggel rendelkező szakembert képeztek ki, míg a műszaki középiskolák és más középfokú szakiskolák 6,2 millió középfokú szakképzettséggel rendelkező szakembert neveltek ki. 1914-hez viszonyítva, az egyetemek és főiskolák tanulóinak száma 1956-ban 16-szorosára növekedett, a középfokú szakiskolák tanulóinak a száma pedig a harminchétszeresére. 1956-ban a Szovjetunióban 71 ezer mérnök végezte el tanulmányait, míg az Egyesült Államokban csak 26 ezer. A szocialista építés folyamán a Szovjetunióban a magas képzettségű szakemberek millióit képezték ki. 1913-ban a cári Oroszországban csak mintegy 200 ezer felső- vagy középfokú képzettséggel rendelkező szakember volt. A Szovjetunióban 1956 végén 6,3 millió felső- és középfokú végzettséggel rendelkező szakember dolgozott a népgazdaságban, ami majdnem 33-szor felülmúlja a szakemberek számát a forradalom előtti Oroszországban, A könyvtárak száma az 1914. évi 76 ezerről 1957-iől 394 ezerre nőtt, könyvállományuk pedig 46 millió példányról 1,5 milliárd példányra szaporodott. A szovjethatalom évei alatt százával nyíltak hivatásos színházak az országban. Számuk az 1914. évi 177-ről 1957 elejére 512-re emelkedett A Szovjetunió színházai több mint 40 nyelven tartanak előadást. 1956-ban a színházak látogatóinak száma 76 millió volt; 1948-ban 59 millió, 1950-ben 68 millió. 1956-ban a Szovjetunióban körülbelül 31 millió vezetékes rádióállomás működött az 1928. évi 92 ezerrel szemben. A rádióvevőkészülékek száma 1928- tól 1956-ig 70 000-ről 7 millió 380 ezerrel nőtt. 1956-ban 1 324 ezer televíziós készülék volt az országban, ebből 98 ezer falun. A szovjet rádió-adóállomások több mint 80 nyelven adnak műsort. 1956-ban a mozik száma 41-szerese volt az 1913. évinek. 1956-ban 2,8 milliárd ember látogatta a mozielőadásokat, 3,2- szer annyi, mint 1940-ben. A múzeumok száma a Szovjetunióban 1914-től 1957 elejéig 213- ról 849-re emelkedett. 1956-ban a múzeumokat több mint 33 millió ember látogatta meg. NÉPSZABADSÁG A parasztifjúságról a felnőtteknek Azt szokás mondani, amilyen az ifjúság, olyan lesz a jövő. Nem érdektelen ezért megnézni, milyen jövőt ígér az a sok százezer parasztfiatal, aki ma a mezőgazdaságban akár egyénileg, akár a szocialista szektorban dolgozik? Ennek az ifjúságnak helyzete alapvetően megváltozott a felszabadulás óta. Különösen a volt cselédek, aratók, napszámosok, szegényparasztok, a volt hárommillió koldus fiainak és leányainak sorsa nem hasonlítható szülei sorsához. Minket egyesek részéről gyakran ért az a vád, főleg az ellenforradalom előtti szakaszban, hogy túl sokat beszélünk erről, s nem vesszük észre a falun élő ifjúság tényleges nehézségeit. Kétségkívül, hiba lenne tagadni, hogy a parasztpolitikában elkövetett hibák kedvezőtlenül hatottak a falusi ifjúság egy részére. Az is tény, hogy a parasztfiatalok egyes csoportjainak életét nézve sok még a javítani való. A Tiszántúlon is ott-ott néha komoly anyagi gondjaik is vannak a földnélküli parasztok fiainak. Nem kisebb a lakásgond sem. Sok faluban nincs még elég kulturális lehetőség. S a nehézségeket lehetne sorolni tovább. De vajon, ezek a nehézségek mérhetők-e azzal, ahogyan alig 13 évvel ezelőtt száz és százezer parasztgyerek élt a földbirtokok és a kulákgazdaságok árnyékában? Mi volt a vágyuk ezeknek? Az altiszti állás — amiről József Attila írt — csak a legmerészebb álom volt. Mert a többség azzal is beérte, ha „jó gazdához”, vagy „jó urasághoz” szegődhetett. És a kis vagy középparasztok fiai, akikre örökség, föld várt, miben bíztak, mire vágytak? Nem szüleik korai halálára-e? S milyen harcok folytak a juss körül! Erről az ügyvédek és bíróságok porosodó aktái beszélhetnének. Vajon ismeri ezt a múltat a ma felnövő parasztnemzedék? Sajnos nem eléggé. S az idősebbek , akiknek beszélni kellene róla szintén gyakran elfelejtik a múltat. Az egyik dunántúli községben a képviselőbeszámoló vitáját azzal kezdtük, hogy a felszólalók sorban nagy szenvedéllyel a jelen nyomorúságáról és kilátástalanságáról beszéltek. Volt okuk panaszra ? Nem egy kérdésben igen. De a jelenlévők valamennyien szegény emberek voltak a múltban, s többségüknek ma legalább kéthárom állatja és saját háza van. S mikor erre terelődött a szó, meg arra, hogy hogyan öltöznek ma a falusi lányok, hol van a rongyos mezítlábas cselédgyerekek tömege, kinek volt és kinek van ma rádiója, kerékpárja, kinek a fia jár középiskolába, vagy egyetemre, mély csend volt a válasz. Nagysokára szólalt meg valaki a hátsó sorokból, mondván: „Hát hiszen nem mondjuk, sokkal jobb ma, mint volt a régi rendszerben, dehát mi azt szeretnénk, ha még jobb lenne.” Egyedülálló jelenség ez? Nem. Mint ahogyan az is eléggé általános, hogy egy családon belül a fiataloknak, vagy gyerekeinek keveset beszélnek arról, hogy hogyan volt régen. Pedig a múltról többet kellene beszélni a fiataloknak. Mindenekelőtt a családban, de azon kívül is. A másik kérdés a parasztifjúság perspektívája. Hogyan látják a fiatalok jövőjüket? Itt a legáltalánosabb panasz, amivel találkozunk, hogy a parasztfiatalok nem szeretik a mezőgazdaságot, elmennek faluról. Vannak, akik a parasztfiatalok tömeges faluról való elkívánkozását valami nagy nemzeti tragédiának mondják, amely a mezőgazdasági termelés csődjét hozza előbb vagy utóbb magával. Kétségkívül, hogy néhány vidéken, különösen az ipari központokhoz közel fekvő területeken a szükségesnél nagyobb számban hagyták ott a földet a fiatalok. Ezekből azonban általánosítani valami fenyegető veszélyre nem több, mint puszta kitalálás. 1930- ban Magyarországon az összes kereső kereken 50 százaléka, 1956-ban pedig 44 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban. Figyelembe véve az ország lakosságának növekedését, ennek alapján a mezőgazdaságban ma is megközelítőleg ugyanannyi ember dolgozik, mint 1930-ban. Köztudomású, hogy az olyan mezőgazdasági jellegűnek mondott országokban is, mint Dánia, vagy Hollandia 30 százalék alatti a mezőgazdasági dolgozók arányszáma. Az ország iparosodása a mezőgazdaság gépesítése szükségszerűen magával hozza, hogy a parasztifjúság közül sokan ipari munkások lesznek. S ez így van rendjén. Más kérdés, hogy jelenleg a parasztfiatalok nagyobb százaléka ott hagyná a falut, mint amennyi elment, fia módja és lehetősége lenne rá. Ebben kétségtelenül szerepe van a korábbi években elkövetett hibáknak. De szó van a többi között a korábbi évek nem egy szempontból hibás agitációjáról is. S ebben az ifjúsági szervezeteknek is nagy mulasztása van. Mi hoszszú időn át mindenre agitáltuk a parasztfiatalokat. Arról azonban keveset beszéltünk és keveset beszélünk még ma is, hogy a mezőgazdaság, s mindenekelőtt a szocialista mezőgazdaság ugyanúgy jövőt jelent, mint bármi más. A kapitalista világban kialakult az a szemlélet, hogy a paraszti munka, az valamiféle alacsonyabbrendű dolog. Sokan mondták s még mondják is. A paraszti, a mezőgazdasági munka az nem szakma, azt nem kell tanulni, azt mindenki csinálhatja.A mezőgazdasági értelmiségnek, agronómusoknak, agrármérnököknek sincs az a társadalmi, s nemegyszer anyagi megbecsülése, amit munkájuk után megérdemelnének. Ahhoz, hogy ,a parasztifjúság nagy tömegei jövőt lássanak a mezőgazdaságban, jobban megszeressék a földet, nagyon fontos feladat a szakmai képzés. E tekintetben véleményem szerint nálunk súlyosak a mulasztások. A falusi általános iskolákban ma sincs külön tantárgy a mezőgazdasági ismeretek oktatására. A legtöbb falusi általános iskolának nincs bemutató, kísérleti kertje. Az általános iskola természetesen egymagában nem végezheti el a parasztifjúság szakmai felkészítését. Az iskolákból kikerültek szakképzésére, bár nagyobb anyagi áldozatot is hoztunk, azonban a jelenlegi lehetőségek mégis nagyon szűkek. Ezen a helyzeten változtatni kellene. A KISZ úgy próbál most segíteni, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Hazafias Népfront közreműködésével megszervezi a parasztfiatalok téli gazdasági tanfolyamait, s az ifjúsági bemutató kísérleti kerteket. A mezőgazdasági termelés fejlesztése megkövetelné, egy olyan egységes tanfolyam vagy iskolarendszer fokozatos kiépítését, amelynek segítségével minden parasztfiatal elsajátíthatná a legalapvetőbb agro- és zootechnikai ismereteket. A ma felnövő fiatal parasztgeneráció olyan időszakban éli fiatal éveit, amikor az egész magyar mezőgazdaság nagy átalakulása zajlik. Az átmeneti helyzet természetesen hatással van a fiatalokra is. Zömükben ma még egyénileg, szüleik földjén gazdálkodnak, de felnőtt korukban majd már valamennyien az új, szocialista viszonyok között fognak dolgozni és élni. Éppen ezért, mindazoknak, akik szívükön viselik a parasztifjúság sorsát, s akiknek bármilyen formában közük van nevelődéséhez, a legfontosabb feladata az ifjúságnak, az új, a fejlődő, a szocialista út egyengetése és ebben a szellemben való nevelése. Ha a fiataloknak jobb jövőt akarunk mutatni falun, az nem lehet más, mint a szocialista mezőgazdaság. Ehhez elengedhetetlen a nagyüzemi gazdálkodás fölényének és eredményességének nap, mint nap történő, sokoldalú bizonyítása. De egymagában ez nem elég. A szocialista mezőgazdaság felépítése szükségessé teszi az új nemzedék életfelfogásának változását is.. Szükségessé teszi, hogy az önmagának élő, csak a maga hasznát néző, elkülönült, individualista paraszti életszemlélet helyett az új nemzedékben már a közösségi gondolkodási mód alakuljon ki Enélkül nem győzhet a szocialista mezőgazdaság. A KISZ most nagy mozgalom elindítására készül. Létre akarjuk hozni a parasztfiatalok önkéntes segítő brigádjait. Ennek a mozgalomnak alapvető célja épp a fiatalok életszemléletének alakítása. Azt akarjuk, hogy ezek a brigádok, a kiszistákkal az élen segítsenek rendszeresen a rászorulóknak, az özvegyasszonyoknak, öregeknek, abban, hogy learatják termésüket, felvágják téli tüzelőjüket, letörik kukoricájukat. Vállalják közösen a községi legelőke retek rendbehozását, ápolását, a tavaszi belvizek levezetését stb. ami a falu egész közösségének érdeke. Persze ez csak az egyik forma. Sok helyes módszert lehetne még találni, ha segítenének ebben az idősebbek is. Nem sok eredménye lesz az ifjúsági akcióknak, ha nem állnak ezekben is mellénk a felnőttek a községek vezetői, és elsősorban a pedagógusok. A KISZ falusi munkája megszervezésének kezdeténél tart. Tanulva a korábbi évek tapasztalataiból, eredményeiből és hibáiból egyaránt, szeretnénk egész tevékenységünket úgy formálni, hogy a szülőkre, az idősebbekre, tapasztalt felnőttekre, a falusi kommunistákra, az ifjúság szocialista nevelésének ügyét szívükön viselő értelmiségiekre, tanítókra támaszkodjunk. Közös a feladat, és közös a felelősség is, hogy az ifjúság a jelenre és a jövőre vonatkozóan egyaránt beváltsa a hozzá fűzött reményeket. Gosztonyi János S