Népszabadság, 1959. augusztus (17. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-09 / 186. szám
A HÁLÁTLANSÁG BÜNTETÉSE Megy az úton egy hajcsár. Látja, hogy egy bokor ég, rajta egy kígyó. A kígyó már nem tud hova menni, nincsen menekvése, vergődik és sziszeg. Az ember megszánta a kígyót és így szólt: — Megmentem ezt a kígyót, jótettet viszek véghez. Közelebb ment, kinyújtotta botját. A kígyó rácsavarodott, a botról a hajcsár vállára siklott, körültekeredett a nyakán és körülfogta. Kérdezte a hajcsár: — Mit vétettem neked, hogy ezt teszed velem? Hisz én az életedet mentettem meg! A kígyó ezt válaszolta: — Nem szokta senki a jótettet jótettel viszonozni. Én sem. A hajcsár most már rimánkodott: — Ne siess úgy! Nézd, ott egy ökör legel, kérdezzük meg őt, nem fogja-e mondani, hogy rút dolog bántani olyan embert, aki neked nemcsak semmi rosszat nem tett, de az életedet is megmentette. Megkérdezték az ökröt, de az így felelt: — Én húzom az igát, szántok, boronálok, egész nap járomban vagyok, keserves munkával szolgálom az embert. És mi a hála? Ha nem kell már a munkám, odaad a mészárosnak. Az ember nem érdemel kíméletet. A kígyó megint szorongatni kezdte a szegény ember nyakát, de ez megint könyörgésre fogta a dolgot. — Egy vélemény még nem elég; hallgassunk meg még egy tanút: gyerünk ahhoz a fához, mondja meg ő, megérdemlem-e, hogy megöli. A fa így felelt: — Itt növök én ezen a napsütött síkságon; a vándor az én árnyékomban pihenhet meg. De mit tesznek az emberek? Leszaggatják lombjaimat, lefűrészelik tüzelőnek ágaimat, kapanyelet és mindenféle egyéb szerszámot csinálnak belőlem. A kígyó most már végre akarta hajtani gonosz szándékát, amikor arra ment a róka és megkérdezte, miről perlekednek. Az ember előadta baját és kérte a rókát, tegyen igazságot, megérdemli-e, hogy a kígyó ilyen hálátlan módon bánjon vele. — Szívesen teszek köztetek igazságot, de a kígyó szálljon előbb le a nyakadról, hogy a két perlekedő egymás mellett legyen előttem — szólt a róka. A kígyó leszállt az ember nyakáról, mire ez, a rókának egy intésére, felkapta botját és agyoncsapta vele a hálátlan kígyót. Anvári Szuhaili Fordította: HONTI REZSŐ Bicskátok, törtok A zsebkések végzete többnyire nem a tönkremenés, hanem az elvesztés, ami ellen tok készítésével védekezhetsz. Ha ugyanis a sima felületű bicskát öreg bőrkesztyűből varrott tartóba bújtatod csúszik ki a zsebedből. A tok méretét a kés nagysága határozza meg. A szabásmintát először papirosból vágd ki, a késnél valamivel szélesebb és kb. háromszor hosszabb csík formájúra. A három részre hajtott csík leghosszabb darabja a középső lesz. Ha a minta jó, vágd ki a formát nehezebben bőrből, linóleumból vagy műbőrből, egyik végét vagdosd be sallangosra, élesre köszörült fémcsődarabkával vagy körömollóval lyukakat is vagdoshatsz rá, s ki is hímezheted színes selyemfonallal. Másik végét felhajtva varrd a középső részhez. Ha tőröd van, nem is viheted magaddal kirándulásra tok nélkül, mert szinte bizonyos, hogy megsért valahol vagy megrongálja a ruhádat. A tőrtok készítése sem nehezebb a bicskátokénál. Mint a rajzon látod, téglalap alakú darabból szabhatod ki formáját a tőr ráhelyezése segítségével. Ha elég nagy bőröd van, hagyj oldalt rá 2—3 ujjnyi széles darabot sallangozásra. A markolatot két oldalról körülfogó részen üss lyukasztóval (vagy vágj) négy lyukat, hogy a rajtuk átfűzött és összekötött szíjszalag, bőr-, bakancsszíj biztosan megóvja tőrödet az elvesztéstől. A tőrtokot derékszíjon viseld. A szíjra a rajzon két párhuzamos szaggatott vonallal jelölt hasítékoknál fűzd fel. F. L. KERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES: 1. Száva István érdekfeszítő ifjúsági történelmi regénye Archimedesről, az ókor egyik legnagyobb görög tudósáról. 6. Hím szarvasmarha. 10. Vissza: női név. 11. Becézett férfinév. 13. Jogtalanul eltulajdonít. 14. Régi idők hóhéra. 16. Szalmahegy. 17. Rag, -re párja. 18. .... mond, beleegyezik. 20. Végtag. 21. Római 1050-es. 24. A föld irányába. 25. Mennyei. 27. Gyümölcs. 28. Fejcsóválással járó, rosszallást kifejező szócska. 29. Nedves lett a föld. 31. Színig levő. 32. Vízinövény. 34. Régen és helyenként még ma is ez égett szerte az éjszakában. 36. Félig bátran (!) 37. Azokat az embereket. FÜGGŐLEGES: 1. Porciózzák. 2. Jó eredménye. 3. Hiba közepe. 4. Visszakér (!) 5. Forma. 7. Olasz nevelő. 8. Szabad, mérséklés nélküli. 9. Édes szülő. 10. Németh Imre kalandos ifjúsági regénye Xántus Jánosról, a nagy magyar utazóról. 12. A cipő része. 15. Bőségesen zúdít. 19. Ti ketten. 21. Minek a tetejére? 23. Német segédige (lenni). 26. Felhörpintette. 28. Csapadék. 30. Némán szenved. 33. Tiltó szó. 35. Szita, páros betűi. Beküldendő a rejtvényben elrejtett két regényeim megfejtése. „Ropogós" szöveg Ezekről az árnyrajzokról egyetlen rápillantásra egy közismert „ropogós" mondóka szövegét tudjátok leolvasni. Írjátok meg, mi ez a mondóka. Megfejtés — nyertesek Az augusztus 2-i számban megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A nyári mezőgazdasági munkálatok fontossága. Az augusztus 2-i rejtvények megfejtéséért a következők kapnak könyvjutalmat: Mikola Jenő, Tokodaltáró. — Tóth Dezső Malomsok. — Herczmanszky Mária, Tapolca. — Vágó Kati, Csajág. — Rückl Zsuzsa és József, Csátalja. — Szegedi Mihály, Heves. — Disztl Mária, Somogyhárságy. — Sámor Éva, Szűcsi. — Várnai Erzsi, Győr. — Benkó Kati, Tápiósüly. — Gebri György, Kőszeg. — Vereskuti Béla, Bükkábrány. — Csallóközy Margit, Mosonszolnok. — Király Feri, Sztálinváros. — Kovács Gábor, Mikófalva. — Nagy Ági, Kazár. — Karakas Katalin, Törökszentmiklós. — Hollósi Gyula, Vésztő. — Erdődi Andor, Jászberény. — Mike Kati, Tivadar László, Némethy Kati, Kurucz János, Baglyos Marika, Vincze Zsuzsa, Spengler Józsi, Mille Rozi, Papp Gyurka, Budapest. A nyereményeket postán küldjük ki! Madarász Emil: Öregemberek falva Megy a török háborúból magyar huszár hazafele, hát egy görbe tót faluban furcsa dolog esett vele: öregember ült a padon, vén szeméből könnye pereg, csak úgy zeng a falu tőle, olyan szörnyen sír az öreg. Az obsitos megkérdezi: — Ugyan mért sír édesapám?— Hogyne sírnék — szól az öreg — mikor elvert édesapám! e- Hogy lehet az, hiszen kend is vagy száz éves, nem kevesebb. *— Hát csak nézz be az udvarba, ott az apám, ha nem hiszed! Az udvaron áll egy öreg, épp egy zsák krumplit, emelget. Kérdi tőle a katona: — Gazda uram, engedelmet, de a fiát vén korára így elverni, hogy van lelke? *— Panasz van rá. Nagyapjának nem fogad szót besze kölyke. s Hogy mondta kend? — szól a hadfi — apja is él még magának? e— És az bizony, hogyne élne, ott a tornácon pipázgat. Hát igazán ott pipázott s unokáját szidta csúnyán: f— Hátra kötöm a sarkadat, csak még egyszer ne hallgass rám! Köszön neki az obsitos illendően: — Engedelmet, mélyen tisztelt apámuram, — ugyan hány éves kegyelmed? trr Hát... pontosan én sem tudom, édes vitéz obsitosom, de nézz el a tanítóhoz, az emlékszik bizonyosan. *— De már ilyet! — szól a huszár s mondja szinte kővéváltan: Félvilágot összejártam, de még ilyet nem pipáltam! *— Pedig él az, kérdezd meg csak, hallom éppen énekelget, amott lakik, vitéz fiam, az oskola háza mellett. Ódamén a tanítóhoz, köszön néki ildomosan, a tanító viszonozza: — Tenéked is huszár fiam, mi járatban? — Szól a huszár. — Mondaná meg kérem szépen, ez és ez az öregember hány esztendős voltaképpen? A tanító vén homlokán százegy ráncát összevonta, gondolkozott, gondolkozott, gondolkozott, aztán mondta:— Tudod öcsém, legjobb lenne, megvárnod a feleségem, ő a keresztanyja neki, kiszámolja egyszeriben. Hát ha így van, mondja meg, hogy hol a tanítóné asszony, akinek a kérdésemet személyesen feladhassam? !— Ja fiam, az nincsen itthon, rőzsét szedni ment a hegyre, hogyha semmi közbe nem jön, megjön este tizenegyre ... Ha az asszony itthon volna, ez a mese tovább szólna, mint a madár, szépen szólna, mint a patak, messze folyna, de mert nem jött idejében, a mesének szakadt vége, itt a vége, fuss el véle!