Népszabadság, 1961. április (19. évfolyam, 79-103. szám)
1961-04-08 / 84. szám
1961. április 8. szombat NÉPSZABADSÁG FIATALOK ÉS ÖREGEK A Vidám Színpad új műsora Már megszoktuk azt, hogy a Vidám Színpad műsora nem csupán alkalomszerűen egymás mellé került különféle tréfákból, kisebb színdarabokból, magánszámokból áll, hanem a műsornak gerince van, mai életünk egy-egy problémáját ragadja meg, szervesen e köré épül, s az egyes műsorszámok ezt mutatják be több oldalról, sokszínűen, mulatságosan; ez jó hagyomány, s a kabarénak, a nevettetésnek feltétlenül kulturáltabb, magasabb szintű formája. Az új műsor is egy gondolat köré épül: a fiatalokról és öregekről szól. A téma fontos, érdekes, izgalmas. Kár, hogy a gerinc ezúttal gyöngébb, s a művészi kidolgozás színvonalban kissé elmarad az előbbi bemutatóktól, elsősorban azért, mert a választott tárgyat, a fiatalok és az öregek problémáját, egymáshoz való viszonyát a műsor nem mutatja meg eléggé mélyen és változatosan a szatíra tükrében. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincsenek igen jó műsorszámok. Kellér Dezső ismét szellemesen, tartalmasan konferál, a lelke a produkciónak, a szórakoztató, könnyed csevegése közben nemegyszer el is gondolkoztat avval, amit mond. Apró dolgokat gúnyol ki, régi, beidegződött rossz szokásainkat, hogy a negatív jelenségekkel sokszor többet foglalkozunk, mint életünk helyes, pozitív vonásaival, hogy munkánkra nemegyszer jellemző a kampányszerűség, vagy hogy sajtónkban, bírálatainkban túl kesztyűs kézzel bánunk a jampecekkel, de ezeknek a fonákságoknak a szatirikus kifigurázása a mai kabaré egyik feladata. Csak azt sajnáljuk, hogy a szokottnál kevesebbszer és rövidebben konferál. A jelenetek közül kiemelkedik Irodalmi igényével, újszerűségével Kellér Dezső Nyugdíjasok című életképe, amely nem áll másból, mint öregeknek egy pesti eszpresszóban ellesett párbeszédeiből, de a szerző ezekben a párbeszédekben néhány perc alatt kedvesen emberi, egyéni portrékat rajzol meg. A parányi színjáték talán egy gondolattal hosszabb a kelleténél, kissé vontatott is, de értékeiért e gyöngéit szívesen elnézzük. A Nyugdíjasok szép előadásáért a rendezőt, Kalmár Tibort, s a jó színészeket: Benedek Tibort, Gál Sándort, Hlatky Lászlót, Pethes Ferencet, Sugár Mihályt dicséret illeti. Ugyancsak irodalmi igényű és színvonalas Gádor Béla—Fejér István: Srácok című kedves tréfája, és Fendrik Ferenc fordulatos, ötletesen megírt Randevú című jelenete, amely két gyerekről szól, akik megakadályozzák a mama távollétében a papának egy ballépését. Nem szorosan a műsor témakörébe tartozik, de színesíti, gazdagítja az előadást, s sikert arat Kazal László magánszáma — szerzői: Lőrinczi Pál—Miklósi Ottó — a rádióbeli Szabó családról. De említést érdemel Tabi László, Kertész Magda, Galambos Szilveszter egy-egy hatásosan, találóan megírt tréfája is. A gyengébb jelenetekről nem érdemes beszámolni, tanulságul csak annyit említenénk: helyes lenne, ha a színház tovább szélesítené a Vidám Színpad mellé tömörült írói kört. Hiszen effajta törekvésekben a magyar kabarénak jó hagyományai vannak: a múltban olyan rangos írók, mint Ady Endre, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Emnőd Tamás szerepeltek műveikkel a kabaré színpadán. Már említettük: kevés a műsorban az igazán jó jelenet, ez az oka annak, hogy az együttes olyan kitűnő tagjai, mint Salamon Béla, Alfonzó, Kabos László, Kibédy Ervin, Madaras Vilma ezúttal nem jutottak megfelelő szerephez. A színház fiatal művészei közül azonban meg kell említeni Csala Zsuzsát: friss, derűs, karakterisztikus alakításai érdekes színfoltjai a műsornak. Kemény György jövünk az ünnepre. De ő nem! Nem és nem! Nem fogad az szót senkinek. Se maguknak, se nekem. Megy a bolond feje után. Rázza a rongyot. Megkótyagosodott, hogy neki mérnök fia van! Sütkérezik a dicsőségben. Világot akar látni. Az öreg szüleire meg nem kíváncsi. Ki tudja, hogy jövő ilyenkorra, vagy karácsonykor, megtalálja-e még magukat? Az öregek lesütötték a szemüket. De nem azért, mert a halálukat emlegette a velük! Azért, mert sehogy se akaródzott nekik, se az, hogy helyeseljenek, se, hogy ellentmondjanak. Szerencsére Karcsi maga kezdett újra beszélni. Elmondta azt, amit már máskor is elmondott. Hogy őneki, tudják, ha voltak is szülei, azok szerencsétlen, rossz szülők voltak. Elváltak, újra házasodtak, a gyerekek meg szanaszét, rokonnál, lelencben, nevelőszülőknél. Az a csoda, hogy valamennyi el nem züllött. Őneki, Karcsinak, jóformán sohasem volt otthona, amíg meg nem házasodott. Azért is tudja ő megbecsülni a felesége apját-anyját. Amit a sors tőle gyerekkorában megtagadott, azt adta meg apósában-anyósában. Megmondja úgy, ahogy van: annak idején leginkább az vonzotta Katihoz, hogy olyan becsületes, összetartó családból származott. Értsék meg tehát, mi fáj őneki olyan nagyon: az, hogy Kati nem becsüli meg őket. És mit feleltek erre az öregek? A nagymama megtapogatta a levesesfazék oldalát. — Meleg már. Kitálalom. Ilyet még az egynapos operák is ehet. A nagypapa pedig: — Hallod-e, még én is elmennék abba a Prágába, ha nem fájna a lábam. — A papa? — mosolyodott el végre Karcsi. — És én. Nagyobb utat is megtettem én evvel a két gebével, amikor még csikók voltak. Bejártam én ezekkel Moszkvát is, meg Petrográdot. Amit most Leningrádnak hívnak ... Igaz, ami igaz, nem mondott újat Karcsinak azzal, amibe most megint belekezdett. Elmesélte, nem is egyszer, micsoda legény volt ő még akkor, amikor az első háborúban, meg a hadifogságban kellett megállni a sarat. Karcsi már kívülről tudta: eleinte egy pékségben dolgozott, kenyeret sütöttek a vöröshadseregnek, és hiába volt harminc fokos hideg, ő, mármint a nagypapa, amúgy, meztelen mellel szaladt ki a kemencétől a kútra, vízért, és kutya baja se lett tőle. Dehát, ha Karcsi megtehette, hogy újra elmondja a rosszat, hogy panaszkodjék a feleségére, miért ne mesélné el újra a jót, meg a szépet? Azt érdemesebb ismételgetni. S lám csak, mire vacsorához ültek, Karcsi megenyhült. Már azt kérdezgette, mi újság a csoportban, mennyit adnak a tehenek, elégedettek-e az emberek a munkaegységgel? Mert tavaly még igen mozogtak. Mind valamennyi „éhen akart halni”. Igaz, volt baj elég, meg van is. De hát ha még fel is nagyítjuk, elmondjuk százszor előre-hátra, avval csak azt érjük el, hogy a szánkó is megkeseredik tőle. — Szóval — mondta ki Karcsi, amikor a kanalat letette — maguk még örülnek is, hogy a lányuk, meg az unokájuk Prágába utazott? — Hát talán irigyeljük a saját gyerekünktől? — kérdezte a mama. — Miért? Én talán irigylem? — csattant fel a férfi. — Jó gyerek vagy te — jelentette ki a nagypapa. — Csak? — A saját édes gyerekemet... Még a Jóskámat se szerettem jobban — vette át a szót a nagymama. — Az volt ilyen ragaszkodó, anyás. — Én meg azt mondom, ha meggondolod, és elválasz attól a Katictól, amíg mi élünk, minálunk mindig itthon leszel — tréfált a nagypapa. Karcsi hátradőlt a széken, rágyújtott. Felnézett a gerendás mennyezetre. Mintha a szeme se lenne már olyan fakó. Egészen visszakékül. — Engem is elrontanak .. . Azzal a nagy jóságukkal és szeretetükkel. (Rozsnlyai Zoltán rajza.) Megjelent a Nagyvilág áprilisi száma Világirodalmi folyóiratunk, a Nagyvilág áprilisi száma ismét egy teljes, modern drámát közöl, ezúttal a fiatalabb drámaíró-nemzedékhez tartozó, s az angliai színpadokon nagy feltűnést keltett Arnold Wesker művét, a Gyökereket, Gábor György fordításában, Kéry László bevezetőjével. A szépprózai részben találjuk meg Viktor Nyekraszov szovjet író A második éjszaka című hosszabb lélegzetű, igényes elbeszélését (Szabó Mária fordításában). Günther de Bruyn német prózaíró novelláját, amelyet Tarr László fordított, továbbá az osztrák származású amerikai Ludwig Bemelmans bőhumorú szatíráját, Havas Lívia fordításában, Kovásznál G. György illusztrációival. A költészetet képviselik Johannes R. Becher versei (néhány fejezettel A költészet védelmében című prózai írásából), Radu Boureanu és Ilja Ehrenburg versei, Garai Gábor, Kálnoky László, Lányi Sarolta, Nemes Nagy Ágnes és Takács Tibor, fordításában. A folyóirat szemlerovataiban Aradi Nóra tanulmányát olvashatjuk Hans Sedlmayer művészetelméleti könyvéről, A modern művészet bálványairól, Kassák Lajos visszaemlékezését Blaise Cendrars-ra, Nagy Péter íróportréját Richard Wrightról, Gyárfás Miklós színházi cikkét, eredeti külföldi művek bírálatát Rónay György, Dobossy László, Csuka Zoltán és Szűcs Éva tollából, továbbá magyar fordításban megjelent könyvekről szóló beszámolókat, külföldi folyóiratszemlét, olvasói levelet és krónika-cikket. A folyóirat új számának művészi reprodukciói közül nagy érdeklődére tarthat számot a mai modern szobrászatnak szánt két oldal továbbá Tarasz Sevcsenko önarcképe. G. Abécassis: HURRÁ, TÁRSASUTAZÁS! (Gondolat Könyvkiadó) Aki részt vett már társasutazáson, emlékezetében őrzi az ismeretlen országok, városok megismerésének sok-sok epizódját. G. Abécassis egy turistacsoport vezetőjének szemszögéből rajzolja meg Hurrá, társasutazás! című könyvében az utazások jellegzetes motívumait. Könyve lapjain megjelennek a felkészületlen túravezetők (szatirikus tolla nem kíméli ezeket sem), s az utasok, a mindent jobban tudók, a mindennel elégedetlenek, az utazásban csak vásárlási lehetőséget keresők, a mindenüket elhagyók, a műemlékekben csak érdekes beállítást kutató fotózok, akiket hidegen hagy ezek igazi szépsége, az elkésők és a lemaradók, akik miatt az egész csoport bosszankodik, s azok, akiket nem az ismeretlen megismerésének vágya hajt, hanem az, hogy elmondhassák: mi is jártunk ebben vagy abban az országban. A kötet hangulatos írásai Kolozsvári Grandpierre Emil jóízű fordításában kerülnek az olvasók elé B. I. XV illia m Z. F o st er : A VILÁG SZAKSZERVEZETI MOZGALMÁNAK TÖRTÉNETE (Táncsics Könyvkiadó) A nemzetközi munkásmozgalom tekintélyes vezető egyénisége jelentős művel gazdagította a világ harcoló munkásosztályát. Bár vázlatos, mégis szemléletes, izgalmas, tömör összefoglalását adja a szakszervezeti mozgalom történetének az ösztönös kezdettől a jelenlegi magas fokig. A kapitalizmus történetének különböző szakaszaiban megismerteti az egyes országok és világrészek szakszervezeteinek harcát, miközben bepillantást enged a mozgalom harci taktikájának és napi feladatainak szakadatlan változásába, és továbbfejlődő elméletét is taglalja. Az egész mélyen végigkísérhetjük a marxista-leninista eszmék és erők fejlődését, harcát és törvényszerű győzelmét a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban, amely a szocializmus és kommunizmus távlatáig viszi a világ dolgozóit. Különös érdeklődésre tarthat számot az amerikai szakszervezeti mozgalom helyzetének a Hans Damm : KANAKA (Gondolat Könyvkiadó) A lipcsei néprajzi múzeum tudós igazgatója, a Déli-tenger népeinek hazug romantikával színezett élete helyett most, mondhatnánk tudományos pontosságú könyvében a kanakák (így nevezik magukat a szigetlakók) hétköznapjait mutatja be. Ez a kép bizony eltér attól, amit egyes írók az íróasztal mellett alkottak, s amelyek szerint, ez a föld a glóbusunkon megvalósult paradicsom, pazar nőkkel, hula-hulával, s giccses romantikával. A könyv szertefoszlatja a hulahula-romantikát, de megajándékoz egy hárommilliós nép megismerésével. Hiszen egyes fejezeteiből végül kibontakozik e nagyszerű embertípus életének teljes freskója, a születéssel kapcsolatos Elképzelésektől az élet elmúlását magyarázó hitig. A kötetet sok jól sikerült fénykép teszi még értékesebbé. R. S. Dr. Sándor Róbert: REUMASOK kalauza (Medicina Könyvkiadó) Iskolai előképzettségtől függetlenül, minden ember számára hozzáférhetően feltárul e könyv lapjairól az ép és kóros mozgásrendszer. Ezenkívül megismertet a reuma történetével, a fájdalom élettanával és mozgásszervi jelentőségével, a csontrendszer elváltozásaival, a gerincoszloppal. A porckorongsérv, az ischias, a lúdtalp, a visszértágulás, sőt, a célszerű és ártalmas cipőviselet problémái is szóba kerülnek. Több fejezetet szentel a szerző a különböző gyógymódoknak: a fürdő, a villany, a legmodernebb és legújabb gyógyszeres kezelés alapfogalmaival is megismerkedhet az olvasó. Mivel a reumás beteg életének legnagyobb részét nem kórházban, hanem otthon tölti, rendkívül lényeges, hogy életmódja, táplálkozása, ágya, otthoni fürdője és a különböző kezelés mindig a legcélszerűbb legyen. A könyv ezekre a kérdésekre is kimerítő, megbízható és szakszerű választ ad. Külön fejezet foglalkozik az ízületi megbetegedések elleni védekezéssel, e betegségek megelőzésével. r. o . Dr. Sz. A. 9 Takács Tibor: MÓRA IGAZGATÓ ÚR ... (Móra Ferenc Könyvkiadó) A könyv többet nyújt, mint amennyit címe sejtetni enged: nemcsak Móra Ferenc az író, a múzeumigazgató alakját állítja az olvasó elé Takács Tibor, hanem Kotormány Jánosét is, akit mint „jobbkezét és mindenesét”, „személye körüli miniszterét” mutat be műveiben Móra Ferenc. Az egykori múzeumi altiszt viszszaemlékezéseiből szőtte könyvének cselekményét Takács Tibor. Az emlékezés ködében széthulló mozaikokból élettel teli képeket formál, s ezeken mély líraisággal rajzolódik ki Móra Ferenc és hűséges munkatársának alakja. Közel hozza az olvasóhoz a kort, s az alföldi tájat is, a maga jellegzetességeivel, így válnak az önmagukban jelentéktelennek tűnő epizódok is maradandó élménnyé az olvasó számára. Ebből a dicséretes és egészében sikeres írói törekvésből fakadnak azonban a mű helyenkénti gyengéi is: a lazán összefüggő epizódokat egységbe fonni hivatott hangulat- és tájfestés, a líraiság eszközei itt-ott egysíkúak. De ezt csak egy-egy pillanatra érzi az olvasó, hiszen az író érti a módját — például a régészeti ásatások leírásánál — újabb epizódok érdekfeszítő felvillantásával is gazdagítani Móra Ferenc és Kotormány János alakját. Aj bemutatása a hidegháború időszakában, s azok a leleplezések, melyeket a szerző a nyugati „jóléti” államokról nyújt. Az ízléses, gondosan szerkesztett, jegyzetekkel és betűrendes névmutatóval ellátott terjedelmes mű a csehszlovák—magyar könyvkiadási egyezmény keretében készült, műszaki munkálatait a bratislavai Práca könyvkiadó végezte. Cs. J. G. Mencer—Z. F. Slavik : AZ ANTARKTISZ (Kossuth Könyvkiadó) G. Mencer—Z. F. Slavik Az Antarktisz című munkája hasznos hézagpótló könyv. A könyv ugyanis amellett, hogy érdekes anyagot közöl a még ismeretlen földrész felfedezéséről, s arról, hogy valamennyi földrajzi felfedezés közül ez a legnehezebb, a legtöbb tudományos felkészültséget, modern felszerelést igénylő vállalkozás, felfedi az Antarktisszal kapcsolatos politikai harcokat is. Leleplezi, hogy míg a több országból érkező bátor tudósok az Antarktisz jégpáncélján a kegyetlen viharokkal és a dermesztő hideggel vívnak élethalálharcot, az imperialista hatalmak vezető politikusai és katonái, párnázott ajtók mögött azt tervezik, hogy az új földrészen is elhintsék a békétlenség magvát. Az ilyen jellegű kísérletekre az Antarktiszszal foglalkozó I. nemzetközi értekezlet 1959. december 1-én nemet mondott. Az értekezlet részvevői igyekeztek gátat vetni a felszított politikai, és különösen a területi viták elmérgesedésének. K. J.