Népszabadság, 1964. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-26 / 72. szám

Vélemények a Népszabadság cikkeiről Olvasóink közül sokan vannak, akik egy-egy cikk el­olvasása után véleményüket papírra vetik, elküldik szer­kesztőségünkbe. Van, aki csupán buzdításnak, de van, aki bírálatnak szánja sorait, tanácsot ad az újságírónak, vagy vitába száll egy-egy megállapításával. Szerkesztősé­günk, ha nem is ért egyet minden levélíró valamennyi megállapításával, örömmel fogadja az olvasók észrevéte­leit, a segítő szándék megnyilvánulásának tekinti azokat, vonom kétségbe az állhata­tosságról írt cikk szerzőjé­nek jóindulatát, elismerem, hogy a felvetett probléma nem könnyű. De az a véle­ményem, hogy azt a­­30 éves fiatalembert”, akiről a cikkben szó van, nyilván nagyon megszorították, ha saját érdekében kénysze­rült szólni. Ha valaki egyé­ni ügyében az igazságossá­gért száll harcba, akkor is a szocializmusért harcol. A két érdek egybeesik. Nem ártana vitára bocsátani az ilyen problémákat, kérni a többi olvasó véleményét !A szerénytelenség elleni harc legyen konkrét és névre szóló, ne mozogjon általánosságban. A cikk ol­vasása után aligha fognak magukra ismerni azok, akiknek szól. Egyébként azért is aggódom, hogy egyes hozzánk közeledő pártonkívüliek ,azt hihetik: a párttagság elnyerése után talán még jogos igényeik­ről is le kell mondaniuk.” „Ne várjuk meg!" A családvédelmi bizottságokról „Nagy érdeklődéssel ol­vastam a február 29-i Nép­­szabadságban a Ne várjuk meg! című írást, amely az egész társadalom figyelmét felhívja a családi tragé­diákra, s a megelőzés lehe­tőségeit kutatja” — írja dr. Nedeczky György budapesti olvasónk, gyámügyi főelő­adó. — A VI. kerületben, ahogy leveléből megtudtuk, a tanács oktatási osztálya mellett szerveztek egy fár­­dalmi kérdésekkel foglal­kozó bizottságot, amely ha másként is, mint a tár­sadalmi bíróságok, de ha­sonló funkciókat lát el és igen eredményesen mű­ködik. „Helytelen lenne az em­berek magánügyeibe bele­avatkozni — írja tovább —, de a magánügy csak addig magánügy, amíg nem sérti a törvényt és a közösség érdekeit. Egy-egy család nem külön világ. A közös­ség része, ezért sorsának jóra vagy rosszra fordulása nem lehet közömbös a kö­zösségnek. A társadalom, a közvélemény, a szocialista emberi közösség hatalmas erejét nem szabad felhasz­nálatlanul hagyni. A VI. kerületben megho­nosodott az a gyakorlat, hogy a család- és gyermek­­védelmi megbízottak, a pe­dagógusok, a tanácstagok és a különböző társadalmi szervezetek jelentik a kerü­leti gyámhatóságnak, ha komoly családi problémák­kal találkoznak. Ezek közül választja ki a gyámható­ság azokat a legsúlyosabb eseteket, amelyeket a társa­dalmi bizottság elé utal.” Ne váljanak prédává gyerekek „A cikk egy régi szomo­rú napot idézett fel emlé­kezetünkben — írja egy győri asszony olvasónk. — Csaknem 30 év telt el az­óta, az iskolában a táblá­hoz szólítottak. Megriadva álltam, gondolataim mesz­­sze kalandoztak. Akkor le­sújtott rám a pálca, meg­szégyenítve helyemre kul­logtam. Szüleim rosszul él­tek, egész éjszaka vesze­kedtek. Akik ilyen éjszaká­kat éltek át, azok értik meg igazán ezt az írást. A né­ma gyötrődések érlelték meg bennem azt a szerete­­tet, amit ma az elhagyott és szenvedő gyerekek iránt érzek. Államunk százezreket ál­doz a koraszülötteket gon­dozó intézetek fenntartásá­ra, hogy az alig pihegő em­berkék életét megmentsék. Egy-egy családban viszont prédává válnak életerős gyerekek. A cikkben emlí­tett­ kislányon már nem se­gíthetünk. De ne engedjük, hogy újabb tragédiák for­duljanak elő. Az emberi szeretet, összefogás nagy dolgokra képes.” A jogász szemével „Gyakorló jogász vagyok — írja dr. Arató Antal (Adony) —, majdnem min­den héten fordulnak hoz­zám panasszal szenvedő nők, akiknek életét lelkiis­meretlen férfiak megkese­rítik, tönkreteszik. El lehet képzelni ilyen helyzetben a gyermekek életkörülmé­nyeit is. Sajnos az ilyen pa­naszokra alig tudok taná­csot adni, legalábbis haté­konyat alig, mert ezekkel mifelénk nem foglalkoznak a társadalmi szervezetek. Azt tapasztalom, hogy még a rendőrség sem teszi meg azt, amire képes lenne, mert csak akkor avatkozik be, ha vér folyik, vagy köz­vetlen életveszélyről van szó. Különben: családi ügy, örvendetes, hogy ez a dolog napirendre került. Remélhető, hogy az illeté­kesek — s ezalatt nemcsak hivatalok értendők, hanem például a szomszédok is — nagyobb lelkiismertességgel fognak az ilyen ügyekkel foglalkozni ” Az állhatatosságról Az állhatatosságról című vezércikk megjelenése után olvasóink közül sokan ke­restek fel bennünket levél­ben. Többen kifogásolták a cikk egyes állításait. Alább néhány véleményt ismerte­tünk, vitájára a szerkesz­tőség visszatér majd. Az egyéni és közérdek egybeesik Kalapács Mihály tanár (Kunszentmiklós) azt írta: „Nem tudom szó nélkül hagyni ezt a vezércikket. Több ellenvetést váltott ki belőlem. Egy régebbi (szin­tén februári) számban már volt szó egy párttitkárról, akit­­anyagiassága­ miatt meghurcoltak, majd reha­bilitáltak, s a cikk azt a következtetést vonta le, hogy a párttagok sem jótét lelkek, akiket egy jobb la­kásból csak azért lehessen rosszabbá tenni, mert párt­tagok, mert szerények. Per­sze tőlük valóban többet várnak az emberek, de nem ilyen vonatkozásban. Ezt a cikket megértettem. Nem Ha hiányzik a kijáró elismerés „Úgy érzem, hogy a cikk­­egy-két kérdést nem tisztá­zott egészen megnyugta­tóan — írja Galasi Józsefné (Budapest, II., Házmán u. 6.). — Ha jogos az említett párttag sérelme, akkor hiba történt azok részéről, akik olyan helyzetbe hozták, hogy neki magának kellett kimondania: ő állhatatos. Nyilván a cikkíró is tudja, azzal, hogy helyenként nem ismerik el egyes beosztot­tak jó munkáját, képessé­geit, rákényszerítik a te­hetséges, szorgalmas, állha­tatos, szakmájukat értő em­bereket, hogy maguk hada­kozzanak az elismerésért. Ha ilyen irányú sérelmek esetén főleg azt hangoztat­juk, hogy az illető válo­gassa meg eszközeit céljai­nak eléréséért, félek, hogy tápláljuk és erősítsük az olyan nem kommunista tu­lajdonságokat, mint a túl­zott simulékonyság, az ál­­szerénység, a megalkuvás. Véleményem szerint az egyes párttagoknál fellelne­ Ahol a jó politika eltorzul „A cikk meghökkentő, a kommunista erkölcsöt sem­mibe vevő, visszataszító cselekedetnek minősíti egy 30 éves technikus indulatos kifakadását, mert több évi munkája és következetes magatartása ellenére egy — bár szakmailag jól kép­zett, de politikailag ingatag — dolgozót előnyben része­sítették vele szemben — mondja Sarkó György (Bu­dapest, I. Attila u. 59. b) olvasónk. — Nincs Magyar­­országon olyan becsületes párttag vagy pártonkívüli, aki ne helyeselné a szövet­ségi politikát, amelynek a többi között az a lényege, hogy a szocializmus felépí­tése során minden becsüle­tes dolgozót a képességei­nek megfelelő területen kell foglalkoztatni, és biz­tosítani kell neki a nyugodt, kiegyensúlyozott életkörül­ményeket.­­Sajnos ez az egyébként nagyon helyes, minden kommunista párttag ál­tal elismert és elfogadott irányzat a gyakorlatban némelykor eltorzul és en­nek egyik következménye, hogy helyenként becsületes kommunistákat mellőznek.” Hajsza — „hivatalból" Amióta a Hajsza — hiva­talból írásunk megjelent, naponta négy-öt hozzászó­lás érkezik. A levélírók he­lyeslik, hogy a párt lapja határozottan kiállt Világos Józsefné, a tiszaugi szociá­­lis otthon vezetője mellett, aki ellen évek óta tart a hajsza, szenvedett otthonvezető mi­lyen elégtételt kap. Remél­jük, új felettesei majd fe­ledtetik vele mindazt, amit el kellett tűrnie.” Várjuk az ügy befejezését „Nyugdíjas vasutas va­gyok — írja Kiss Imre (Bu­dapest, VI., Lenin körút 104.) — sok igazságtalansá­got láttam és tapasztaltam már az életben, de amit a tiszaugi otthonvezetőnek kellett kiállnia, az példát ritkító. Társaimmal meg­tárgyaltuk a cikket, és több kérdésbe ütköztünk. Ho­gyan lehetséges, hogy az ellenőrző és felügyeleti szervek elnézték, eltűrték ezeket a törvénysértéseket? Vajon nem esett-e más is áldozatul ezeknek a túlka­pásoknak? Tudjuk, hogy az ügy még nem zárult le, kí­váncsian várjuk annak mél­tó befejezését, a vétkesek felelősségre vonását, s sze­retnénk tudni, hogy a sokat Az igazság előbb-utóbb kiderül „Engem különösen azért érdekelt a cikk, mert az otthonvezetőt véletlen foly­tán ismerem — írja Donáth Ernőné (Budapest, Vil­., Bókay János u. 48.) olva­sónk. — Az I. sz. Szemészeti Klinikán ismerkedtem meg vele, ahol engem is gyógy­kezeltek. Amikor bejött a kórterembe, észrevettem, hogy idegileg kimerült, na­pokig feküdt szó nélkül. Amikor néhány nap után beszédbe elegyedtünk, el­mondta a körülötte folyó hajszát. Elég jó emberisme­rő­­ vagyok, éreztem, hogy igazat mond. A kórházban sem magáért, hanem a szo­ciális otthon lakóiért aggó­dott. Rábeszélésem ellenére sem maradt bent a kórház­ban, hiába kívánta ezt az egészségi állapota, egy hét­tel hamarabb elment. Az­óta sem hallottam róla. AZ UTASOK NEVÉBEN... A szerkesztőségbe érke­ző levelek között naponta találunk olyan panaszokat, észrevételeket, amelyek a közlekedés gondjait-bajait teszik szóvá Sorompó A Szolnoki Járműjavító Vállalat melletti sorompó gyakran okoz bosszúságot. Sokszor egész kocsisor vá­rakozik a sorompó előtt. A vasutasok nem igyekeznek szabaddá tenni az utat, sőt, mintha kedvüket lelnék a forgalom feltartásában. Nem egyedüli eset, ami nemrég a sorompó előtt le­játszódott. Tömött autóbu­szok várakoztak. Az utasok tízpercnyi várakozás után nyugtalankodni kezdtek. A kalauzok — bár maguk is sokallták a negyedórás leál­lást — nem akarták kinyit­ni a kocsik ajtaját. Végül is a tömeg határozott fel­lépésére kinyitották az aj­tókat. A bosszankodó uta­sok, nem törődve az élet­veszéllyel, megkerülve a sorompót, a szerelvényekre kapaszkodtak, ki az ütkö­zőkön, ki a kocsik peron­ján igyekezett átjutni. Még elgondolni is rossz, mi lett­­ volna, ha közben megindul­­ a szerelvény. Naponta sor­­r dul elő ehhez hasonló ve­­­­szélyes átkelés a gyakori­­ tolatás miatt, amikor is ne­gyed- vagy félórákra állít­ja le a forgalmat a sorom­pó. Szardíniává préselve A pálfai gyermekott­hon kis lakóihoz rengeteg budapesti látogató — szülő, testvér, rokon — érkezik minden hónap első vasár­napján. A budapestiek a vajtai vasútállomásig vona­ton utaznak, onnan pedig autóbusz szállítja őket Pál­­fára, így történt ez március 1-én is. A vonat utasait már várta az autóbusz, csakhogy a szokásosnál jó­val kisebb méretű kocsi. Az utasok türelmesen sor­ba álltak és igyekeztek fel­jutni a kocsiba. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a népes társasá­got ez a kocsi­s széria nem képes elszállítani, két­szer kell fordulnia , ka­lauz azonban más vélemé­nyen volt. Egyre biztatta felszállásra a lent várako­zókat, hozzátéve, hogy aki most nem száll fel, magára vessen: a busz nem fordul még egyszer. Lett erre nagy tolongás, tépték, ta­posták egymást az embe­rek, senki sem akart lema­radni. Az utasok szardí­niává összepréselve, méltat­lan körülmények között, utaztak Pálfára. Vajon nem lett volna jobb, ha a GA 68—09-es kocsi túlbuzgó kalauza a kétszeri fordulót választja? „Kis talonná­sód­ott" fejpárnák Gyakran tapasztalhatják az utasok — a MÁV-igaz­­gatóságon nyilvántartott rongálási leltárt nem­­ is említjük —, hogy mennyi szégyenletes dokumentum örökíti meg a romboló haj­lamú utasok károkozásait. Letört kilincsek, kicsavart égők, összetépett üléshuza­tok tanúskodnak a lelkiis­meretlen emberek garáz­dálkodásáról. Elítélendő ez a magatartás, de nem ke­vésbé az, ha maga a tu­lajdonos, a MÁV sem be­csüli meg vagyontárgyait. Egyik olvasónk a közel­múltban egy reggel 8 óra 19 perckor Esztergomba utazott a Nyugati pálya­udvarról. A kiválasztott 34192. számú, közvetle­nül a mozdony mögé kap­csolt kocsi belülről ijesztő látványt nyújtott. Mindenki szívesebben álldogált a fo­lyosón vagy inkább a ké­nyelmetlenebb fapados ülést választotta, mintsem hogy a párnázott üléseken foglaljon helyet. Miért? a párnák huzata valósággal ragadt a szennytől, piszok­tól. De nemcsak az odamá­zolt kenőcs veszélyeztette az utasok ruházatát, a „ki­­szalonnásodott” fejpárnák is elvették a leülni szándé­kozók kedvét. Nóti Éva Többször gondoltam rá, már azt hittem, nem bírta kiharcolni igazát. Annál nagyobb volt az örömöm most, amikor a cikkben ol­vastam róla.” Tanuljanak belőle Bende Ibolya (Budapest, XIV., Kantomé u. 7.) írja: „Örömmel vontam le azt a következtetést, hogy a meg­hurcolt emberek igazsága előbb-utóbb kiderül. A cikk talán azért is gyakorolt rám különösen nagy hatást, mert egy dolgozó asszony­ról szólt, és a nők napja előtt jelent meg. Kívánom, hogy tanuljanak belőle mindazok, akik megfeled­kezve magukról, másokat igazságtalanul bántanak.” Tiszaugról kaptuk az alábbi levelet: „­Itt élek Ti­­szaugon, abban a község­ben, ahol Világos Józsefné az otthonvezet". Többen fi­gyelemmel kísértük ügyét. Csoda, hogy ez az asszony bírta idáig, s nem kapott idegösszeroppanást. Súlyos vádakat hoztak fel ellene, pedig ő teljes odaadással dolgozott a szociális otthon gondozottaiért. Raga­dk­ód­tak hozzá az öregek. Most megint nagy az öröm az otthonban, remélik, hogy Világosné hamar visszake­rül. De még a­ cikk megje­lenése után is van aggoda­lom. A cikk miatt egyesek megsértődtek, s azok nem fognak az igazság betelje­sedéséért semmit sem ten­ni.” GYORSABBAN CÉLHOZ ÉR danuvia MOTORKERÉKPÁRRAL! OTP: hitelakció keretében is vásárolható!

Next