Népszabadság, 1967. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-16 / 113. szám
1987. május 16. kedd SZÁZHUSZONÖT ÉVE SZÜLETETT FEKETEHÁZY JÁNOS, a Szabadság-híd tervezője Újrafestve megszépül a Szabadság-híd, s festés közben megtisztították a híd pilonjainak patinás bronztábláit is, amelyek Feketeházy Jánosnak, a híd tervezőjének nevét őrzik. Feketeházy János, a kiváló magyar mérnök születésének 125. évfordulóját ünnepeljük május 16-án. 1842-ben született Vágsellyén. Középiskolai tanulmányai után a bécsi egyetemen matematikát tanult. Innen Svájcba ment és Zürich híres műegyetemén folytatta mérnöki tanulmányait. Itt szerezte meg oklevelét is 1866-ban. Munkásságát az Osztrák—Magyar Államvasutak igazgatóságán kezdte, és részt vett a wienstadlaui Duna-híd és a Boszporusz-csatorna-híd tervezésében. Bár kint munkáját elismerés kísérte, a szíve hazahozta. Budapesten a Vasútépítészeti Igazgatóság szolgálatába állt. Lelkesen, határtalan munkabírással dolgozott, egymás után tervezte a MÁV fa-, kő- és vashídjait. Feketeházy János tervezte a Keleti pályaudvar, a Vámpalota (ma a Közgazdasági Egyetem épülete) és az Operaház tetőszerkezetét. Az ő nevéhez fűződik a budapesti déli összekötő vasúti Duna-híd, a poroszlói Tisza-híd, a nagyváradi Körös-híd, a komáromi Duna-híd és a győri közúti Rába-híd tervezése is. Fő műve a Szabadság-híd (volt Ferenc József-híd) és a szegedi közúti Tisza-híd. Mindkét hídnál nemzetközi pályázatot hirdettek. Magyarokon kívül francia, osztrák, olasz, holland, belga pályázók is voltak. A Duna-hídra 60, a Tisza-hídra 23 terv érkezett. A kiváló szakemberekből álló bíráló bizottság, amelyben a Műegyetem neves professzora, Khemdl Antal is részt vett, egyhangúlag a párizsi Eiffel-cég útján benyújtott Feketeházy János-féle tervet fogadta el a Duna-híd-pályázatok közül. És a szegedi közúti Tisza-híd-pályázaton is ő volt az első. A sajtó méltatta alkotásait. Hivatalos elismerést azonban alig kapott. Talán ez is egyik oka volt annak, hogy a hídavató ünnepségen, amelyen a király is megjelent, ő nem vett részt. Az ünnepélyes aktusra nem jött haza Svájcból... Korán, már 50 éves korában — orvosi tanácsra — nyugdíjazását kérte és aztán családja környezetében élt. öreg napjaiban visszakívánkozott Vágsellyére, szülőfalujába, és itt halt meg 1927-ben, 85 éves korában. Dr. F. E. Ma kezdődnek Taskentban a magyar kulturális napok Pirityi Sándor, az MTI tudósítója jelenti: , Hétfő délelőtt zászlódíszben fogadta Taskent az üzbegisztáni magyar kulturális napokra ide érkezett küldöttséget — amelyet Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke vezeti, valamint a magyar művészek csoportját. Az üzbég főváros repülőterén küldöttségünket Rafik Nyisanov, az Üzbég KP KB titkára, Szárvár Azimov üzbég miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, magas rangú párt- és állami vezetők, Taskent közéletének képviselői fogadták. Vahir Zahidov, a köztársaság művelődésügyi minisztere mondott üdvözlő beszédet, amelyre Brutyó János válaszolt. Taskent fellobogózott utcáin, amerre a kocsioszlop elhaladt, az üzbég főváros lakói barátságosan integetve üdvözölték a magyar kultúra, a magyar—szovjet barátság küldötteit. A magyar kulturális napok ünnepélyes megnyitására Taskentban kedd délután kerül sor. A negyedik vágány A drámai feszültség nemcsak úgy oldódhat fel — sugallja Jiri Horcicka drámai tanulmánynak nevezett hangjátéka —, hogy a konfliktus szerencsésen vagy tragikusan megoldódik, hanem úgy is, hogy valamely nagyobb megrendülés illuzórikussá vagy éppen semmissé teszi. Milyen komikusan kisszerűvé törpülhet a megcsalattatás — mondjuk egy koncentrációs táborban! A csehszlovákiai szerző kamarajátékában éppen egy ilyen szituációval kísérletezik. Két ideges férfi várakozik az éjszakai gyorsra napjaink Prágájában. Közben szóbaelegyednek, s az idősebb és izgatottabb elmondja, hogy ő feleségét várja hosszas távollét után vissza; az asszony otthagyta őt, most pedig váratlanul jelezte, hogy érkezik, és nem lehet tudni, mit hoz magával: szeretetet és megértést vagy újabb kellemetlenségeket. Ezekről az alternatívákról esik szó a darab nagy részében: a fiatalabb férfi a maga történetét szemérmesen visszatartja. S csak végül, majdnem véletlenül derül ki, hogy az igazi dráma az övé; anyját mint kisgyerek egy náci lágerben elvesztette, s most váratlanul értesítést kapott a Vöröskereszttől, hogy rátaláltak egy nőre, aki vélhetően az ő anyja, most érkezik. Ráismer-e huszonöt év után? Megtalálják-e egymást egyáltalán a peron forgatagában? Létrejöhet-e szülő-gyerek kapcsolat negyedszázad után? Az igazi, valóban komoly dráma láttán az elhagyott férfi hirtelen rádöbben dilemmájának valódi súlyára, és — a drámai igazságszolgáltatás törvényei szerint is — éppen ezáltal tudja feleségét a megfelelő módon fogadni. A lélektani-dramaturgiai kísérlet vonzó újszerűsége hajlandó elfeledtetni velünk a megvalósítás kisebb gyengéit is. Segít ebben Török Tamás műsfasértő rendezése és Szakáts Miklós, valamint Verebély Iván visszafogott játéka. A darabot a csehszlovák kultúra hetének programjában hallottuk. A további műsorok közül ki kell emelnünk a Szemafor című szatirikus összeállítást (rádióra alkalmazta Pándy Lajos, rendező, vendégként Klimics Lajos, a pozsonyi rádió munkatársa), amely hírt adott nem egy olyan társadalmi-politikai kérdésről, ami a baráti ország rádiószerzőit és szatirikusait foglalkoztatja. A hét sorozataiból Amióta a rádió áttért az egy hét alatt lebonyolított, jól áttekinthető rövid sorozatok sugárzására, a krónikás többször érzett indítást, hogy felhívja rájuk a figyelmet. íme néhány tegnap indult sorozat. A „hét előadóművésze” két világhírű magyar interpretátor: Rácz Aladár és Pataky Kálmán. Munkásságukról Somogyi Vilmos adott áttekintést, s a Rádióújság naponta ígéri lemezeiket. A csemballó- és zongoramuzsika legszebb alkotásait is a saját hangszerére, a cimbalomra áttevő Rácz Aladár játékából a különösen kiemelkedő Bach- és Scarlatti-interpretációkat ajánljuk a hallgató figyelmébe, a világ egyik legkiválóbb tenorjának produkciói közül pedig a híres Mozartáriákból összeállított hangversenyt „A XX. század nagy írói“-sorozat korunk sokat vitatott nagy teoretikusát és íróját, Jean-Paul Sartre-et mutatja be. Réz Pál tegnap elhangzott avatott bevezető előadása után regényciklusának csütörtöki, valamint esszéinek (Bajomi Lázár Endre kommentárjaival ellátott) szombati bemutatására utalunk a Petőfi adón. A vidéki hallgatók figyelmét a kora reggeli Falurádió e heti adásaira hívjuk fel. Szakmai sorozata a tsz-ek, állami gazdaságok és gépállomások legjobb és legkorszerűbb vezetési módszereiről ad hírt számos riportban, különös tekintettel e gazdaságok és szövetkezetek küszöbönálló nagyobb önállóságára. Lukácsy András NÉPSZABADSÁG STÚDIÓ 67 fiatal képzőművészek tárlata az „Ernstben” Az Ernst Múzeum termeiben megnyílt a Fiatalok Stúdiójának idei kiállítása. Évről évre indokolt érdeklődéssel figyeli a közönség és a szakma ezeket a tárlatokat — hasonlítgatjuk az egy évvel, két évvel régebbiekhez, keressük a fejlődést —, hiszen az a hivatásuk, hogy ha nem is teljes képet, legalább prognózist adjanak festészetünk, szobrászatunk és grafikánk közeljövőjéről, arról a friss generációról, amely hamarosan jelentőssé válhat képzőművészetünkben. Ez a nemzedék az idén nem mutatkozik túlságosan frissnek: néhány kitűnő alkotást ugyan most is megismerhet vagy viszontláthat a látogató, de köztük és az átlag között igen mély az űr. Vitára sincs sok oka a kritikának: csak néhány művet látunk, nem áramlatokat; a többség sem formai eredetiségével, sem gondolati-érzelmi újdonságával nem ragad el. Nemcsak a festészeti anyag langyosan tisztes — ehhez, úgy látszik, lassan már hozzá kell szoknia a magyar tárlatok látogatóinak —, a plasztikai alkotások színvonala is jócskán esett egy év alatt. S ha ezúttal ismét a grafikai művek ismertetésével kezdődik a méltatás, ez sem azért történik, mintha a grafikai teremből teljes elégedettséggel jönne ki az érdeklődő. Itt találni talán a legtöbb — túl sok — „korrekt” művet, rutinos munkát, amely semmi egyébről nem győz meg, csak arról, hogy fiatal grafikusaink biztosan kezelik a metszőkést, a rézlemezt, a fadúcot. Igaz, itt találni jó néhány, az állagot jelentősen megelőző egyéni kollekciót is. Pásztor Gáborét például, aki Babits-illusztrációival az egész kiállítás legkiforrottabb, legegyenletesebb tehetségű művészeként mutatkozik be. Más kiállításokon, néhány hónapja találkozhattunk már ezekkel a látomásos stílusukban, egyénien érett, tartalmukban emberien teljes litográfiákkal, de örömmel látjuk viszont őket, mert korunk igényével idézik a költő súlyos háborús verseit, mai módon megdöbbentően tragikusak és felemelőek egyszerre. Ugyancsak tragikus szemlélet, de hasonlóképp nemm kiégett sivárság jellemzi Maurer Dóra zártabb művészi világát. Megmerevedő, megrokkanó motívumaiban, furcsa, természetre csak emlékeztető alakzataiban mindig feszül valami finoman érezhető élet, sejtelmes elevenség, amely — igen kulturált grafikai eszközök előadásában — megkülönbözteti stílusőseitől, a végletes szürrealistáktól. Ugyancsak egyénivé formálja és tartalommal telíti igen színvonalas lapjain a modern hagyományokat Gy. Molnár István, aki az idén — Pásztorhoz hasonlóan — formailag teljesebb és tartalmilag érettebb műveket hozott a kiállításra. A tragédiák iránti érzékenység és az embertelenség elleni tiltakozás láthatóan továbbra is meghatározza legjobb fiatal grafikusaink szemléletét, és ha ez nem válik manírrá, öncélúvá vagy kizárólagossá, jó alap lehet a világ egy részének vagy teljességének művészi átfogásához. Ezt az egyensúlyt érezzük Bálványos Huba és Vagyóczky Károly lapjain. Bálványos elsősorban ugyancsak Babits-litográfiájával, átérző és értelmező illusztrációjával emelkedik jóval a gyűjtemény fölé, kár, hogy közvetlenebb politikai lapjának szimbóluma kissé plakátszerű maradt. Az idén először jelentkező Vagyóczkyt láthatóan az az érzelmigondolati komplexum foglalkoztatta, amelyet mostanában az elidegenedés szóval szoktak jelölni. Motorosok című bravúros monotípiája hatásos elbeszélő eszközei ellenére elsősorban képzőművészeti formákkal — méghozzá ősi dinamikájú, egyszerű formákkal — hat, Vízparton című lapja oldottabb, líraibb, alkotás. Kompozícióját azonban kevésbé sikerült egységbe fognia. A grafikusok sorából még a hasonló életérzést más-más eszközökkel megszólaltató Pető Jánost és Göbölyös Gyulát kell megemlítenünk. Az embertelenség elleni tiltakozással lehetne jellemeznünk a festészeti termek egyik kiemelkedő művét (elég kevés emelkedik ki a hol felületes, hol problémátlan zömből), Lakner László művészien meghökkentő képét. Felrázó, nagy tehetséggel megfestett látomását sajátosan festészeti értékei is élesen megkülönböztetik attól a csoporttól, amelybe Laknert egyértelműen szokták besorolni. A „szümaturalisták” címen említett festők egy része ugyanis inkább csak naturalistának tűnik, mindenféle prédikátum nélkül, s legfeljebb anynyi különbözteti meg őket a valóban kispolgári naturalizmustól, hogy édeskés szimbólumaikat hatásvadászó színekkel próbálják „modernizálni” (Korga György: Ikon), vagy zűrzavaros „bonyolultsággal” igyekszenek el-kendőzni felkészülésbeli hiányosságokat (Kóka Ferenc). Ehhez a stílushoz ugyanis nagy tehetség és tudás szükséges, olyasféle fölényes biztonság, rajztudás és színérzék, amilyet Gyémánt László képeinek néhány részletén láthattunk. Fabók Gyula szemlélete, hangja közelít az előbbi csoporthoz, de megélt élményeit sajátos, érdekes módon, másfajta stíluseszközökkel mondja el. Ő az idén ismét túltengő „kubista csoportból” jött át szerencsésen, abból a nem szervezett, de népes iskolából, amely jobbára utánérzi minden probléma nélkül Picasso és Braque gondolatait. A táborból az idén Bartl József „tört ki” örvendetesen újhangú akvarelljeivel — reméljük, más festők számára is jó példaként. Érdekes, markáns egyéniség Berki Viola. Költői művei valahol kapcsolódnak a szentendrei misztikus-látomásos hagyományokhoz, s valami megmagyarázhatatlan szellemességgel sűrítik magukba az irányzat persziflázsát is. E két pólus között feszül megdöbbentő és mégis valahogy derűs Éjszakája, tragikomikumával fölemelő Zrínyi-portréja. Ugyancsak a szentendrei örökség egyik részéhez — Vajda Lajos művészetéhez — kapcsolódik Deim Pál kulturált, finom hangulatú képeivel. S a festészeti anyagból szívesen emlékezünk vissza Sváby Lajos és Veres Sándor László képeire is. Csupán röviden írunk a plasztikáról, mert általános hatása — különösen bőségéhez viszonyítva — szinte teljesen érdektelen. Papachrisztosz Andreasz kiérlelt, színvonalas művei — átszellemülten is élő Anyája és mértékkel hatásos Homeros-portréja — ugyan figyelmet keltenek (Fekete fején azonban túl erősen érződik az egyébként is állandóan kísértő Borsos-hatás), Melocco Miklós viszont csak szép portréjával emlékeztet tavalyi sikereire. Sokat ígérők, érettek Csikai Márta kisplasztikái. Csikai két szénérzékenyen komponált plakettje is feltűnő, annál inkább, mert az igen nagyszámú éremgyűjteményben alig találunk a tavalyihoz méltó folytatást. Ligeti Erika és Czinder Antal anyaga ugyan tehetségesen követi Kiss Nagy András példáját, egyelőre azonban még nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy ne hiányoljuk a tavaly óta „kiöregpapít” fiatal példaképet. A tavalyi stúdiókiállítást a végletek és távlatok tárlatának neveztük, mert sok fiatalosan kapkodó, végletes munkával, s néhány tárlatot, későbbi eredményt ígérő alkotással találkoztunk. Ezúttal higgadtabb, áttekinthetőbb az anyag, a végletek hiányoznak. De kevesebb a távlatot ígérő, fiatalosan eleven mű is. Igazán érett, társadalmilagművészileg teljesen meggyőző alkotás talán tavaly sem volt több — de mostanára még a tavalyi sikeres alkotók is mintha elszürkültek volna. Ennél mélyebb tanulságot nem kínálnak a művek Rózsa Gyula A Csipkerózsika bemutatója az Állami Operaházban Vasárnap este az Állami Operaházban bemutatták Csajkovszkij háromfelvonásos mesebalettjét, a Csipkerózsikát. Az előadást Pjotr Guszev, az OSZSZSZK érdemes művésze rendezte és tanította be az Operaház balett-társulatának. Asszisztense Nagyezsda Bazarova érdemes művész, a próbavezető balettmester Fülöp Viktor volt. A díszleteket Fülöp Zoltán, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A zenekart Fráter Gedeon vezényelte. A főszerepeket Kun Zsuzsa, Havas Ferenc és Ugray Klotild táncolta. A közönség nagy tetszéssel fogadta a színes, látványos produkciót. KULTURÁLIS HÍREK AZ ALBA REGIA-NAPOK vasárnap befejeződtek Székesfehérváron. # A III. ALFÖLDI NÉPITÁNCFESZTIVÁL vasárnap befejeződött Szolnokon. A zsűri 16 neves együttes közül a HVDSZ Bihari János Táncegyüttesének ítélte — immár harmadszor — az első díjat, Szolnok város nagydíját. AZ UNESCO MEGBÍZÁSÁRA — a szervezet Nemzetközi Munkaügyi Hivatala számára — a Magyar Televízió készít Megyeri Gabriella rendező vezetésével harmincperces filmet az egyiptomi szakmunkásképzésről. * DALOSTALÁLKOZÓT rendeztek vasárnap Vácott és Nagykanizsán.