Népszabadság, 1969. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-03 / 1. szám

6 NÉPSZABADSÁG Borostyánköztársaság Köztársaság! Tenyeremen a nap madara, gyönyörű borostyánkő madár, s ma erről a napsugaras borostyánkő madárról mesélek neked. Kérded is, miért épp ma mesélek neked erről a borostyánkő madárról. Megmondom neked. Ez a napsugaras borostyánkő madár •— Te vagy! Madárnak látlak ma té-ted, színtiszta borostyánkő szárnyait izáró madárnak. Költészet és valóság. E kettő hívott, csábított Litvániába, Borostyánországba, Borostyánköztársaságba. A „lírai” Indítást Eduardas Miezelaitisnek — aki e „földből való”, s akiben a „vers sudármagasra nő” — magyarul megjelent verseskötete adta. Abban is legelőkelőbb a Borostyánkő madár című óda, a szabad és kötött versnek e tündéri elegye, amelyből a bevezető sorokat idéztem. (Ha nem volna egy napilap cikkében olyan komikus, ideírnám tájékoztatásul és ajánlásképpen az olvasónak, mint a nagyon tudományos tanulmányoknál szokás. Forrásmunka: Eduardas Miczelaitis: Kardiogram, Magvető Kiadó, Budapest, 1967 ...) A „reális” indítást az a hír adta, hogy 1968-ban három fiatal litván építész, a 35 éves Zubrus, a 40 éves Kruminis és a 42 éves Kasperaviciene kapta a Szovjetunió Állami Díját Vilnius új városnegyede, a Zirmunai egyik rajona megtervezéséért. Hogy megtaláltam-e Litvániában a költészetet és valóságot? Meg bizony, méghozzá nem is csupán külön-külön, hanem egymásban is, éppen abban a keveredési arányban, amellyel az egyik a másikba életet lehel. A költészetben, művészetben — még elvontabb megjelenésében is — ott látható vagy áttételeiben érezhető a népi élet, hagyomány, szokás eleven realitása. Az építményeket, használati cikkeket, közös használatú helyiségeket — éttermet, üzletet, szállodai szobát, lakásbelsőt, és a többit — pedig megemeli az egy-egy „darab” költészet, művészet, szín, folt, ábra, faberakás, irányított fény, formált forma, szándékolt szimmetria vagy aszimmetria vagy olykor csupán egy bohókás ötlet. Magyar—litván történelmi emlék Ezt az írást a „realitásnak”, a díjnyertes városnegyednek és az új építkezésnek szentelem. De nem tudok ellenállni — egy kis kitérő erejéig — a történelem csábításának. Az csak természetes, hogy magyar—litván közös történelmi emléket emlegetek. Báthori István erdélyi fejedelem 1576—1586 között Lengyelország királya és Litvánia hercege volt. Nem haditetteit dicsőítem, mert bizony ezek hódító célokat szolgáltak. Erejét orosz területek meghódítására pazarolta, ahelyett, hogy a török kiverésére gondolt volna. De a tudás terjesztésében az erdélyi fejedelmek hagyományát követte, ő alapította meg és avatta fel 1579. április 1-én a vilnai egyetemet. Az ősi alma materbe vezetett Vilniusban az első utam. A Szovjetunió legrégibb egyeteme. Dicsérik is érte a litvánok jó Báthori István urunkat, ereklyeként őrzik egy levelét a kollégium könyvtárában. S hogy mennyire a szívükhöz nőtt a tanintézet is, mecénása is, azt a Vilniusról mesélő, éppen a napokban megjelent képzőművészeti album egyik képe bizonyítja. A szép fametszet (Rimtautas Gibavicius új munkája), bal sarkában a mi „közös fiunkat”, Báthori Istvánt ábrázoló emblémával. De nézzük Zirmanait A telep 170 ezer négyzetméter lakóterület, tehát mintegy 11 ezer lakás, amely több mint 40 ezer vilniusinak ad otthont. Három mikrorajonja a Neris folyó magas jobb partjáé. A folyómederrel átellenes oldalon félkaréjban erdőborította hegyecskékkel övezett dimbes-dombos vidéken terül el. Változatos hatás — tipizált elemekkel Az összbenyomás jó változatos, sokrétű a telep, a szem itt is, ott is valami „mást” vél felfedezni. Amikor azonban a részletekkel ismerkedik az ember, a házakat egyenként nézi, kiderül, hogy a változatos hatást teljesen egyforma, tipizált elemekkel érték el. Ez egyébként nem is lehet másként. A házgyár nem „esztétizál”. Ontja a Märklin-szerűen összeszerelhető elemeket, dobozokat. Még a külső kiképzésben sincs sok lehetősége az „egyénieskedésnek”, hiszen a balkonok, bejárati ajtók, feljárók is típusdarabok, s így legfeljebb a felületi színezés bonthat valamelyest. Mitől lett hát változatos a terep, miért kapott a legsikerültebb mikrorajonja díjat? Először is a terep adottságait használták ki architektonikusan. A dimbes-dombos talajt nem planírozták simává, hanem az építéskor a hoszszabb háztömböket „megfogazták”: az ötszintes hasábot három, esetleg négy részre osztva, lépcsőzetesen egy-egy szinttel alul „csökkentették”, felül „emelték”. Ettől csipkés, könnyedén lebegő az egyébként meglehetősen maszszív háztömbök sziluettje. A néhány tízszintes magas épület felkiáltójele és a jól elrendezett iskolák, óvodák, üzletházak, szolgáltató intézmények laposabb rajza és nagy vitrinekre emlékeztető üvegezett részei jelentik a további változatosságot a telep függőleges szintű bontásában. De bontják az egyhangúságot horizontálisan, a háztömbök alaprajzi elrendezésével is. Variálják a házhasábok által kialakított tereket: négyszög téglalap, rombusz, sőt még nyújtott trapéz is, aztán mindezek közepén egyszeresen vagy kétszeresen különböző irányba megatózva. Egyszóval a kvadrátelvet, a derékszögűséget, amelyet a házgyári típuselemek diktálnak, s bizony ismétlődésükkel monotóniát keltenek, mindenképpen ellensúlyozzák. Meglepően bensőséges hangulatú terek, parkok, virágágyások, pihenőhelyek alakulnak így is az egész építmény monumentalitásának árnyékában. S az intimitást, lakályosságot az építészeti szempontból „kisplasztikai” megoldások is növelik. A várócsarnokocskák, pavilonok, telefonfülkék — egyik-másik igazán építészeti telitalálat! —, valamint a természetes „szobrok”. Hogy mifajták ez utóbbiak? Egyszerű terméskövek. Göcsörtös és kavicssimaságú, gyerek, felnőtt vagy még annál is nagyobb természet formálta alakzatok — absztrakt szobrok ... Ott voltak a helyszínen, s a legszebbeket, amelyek leginkább kigyújtották a fantáziát, a tereprendezéskor nem vitték el. A lakók megszerették az „ősszobrokat”, kiképezték körülöttük a terepet, reális és költői neveket adtak nekik. Sőt, azóta már új „szobrokat” is avattak: a környék hegyeiből ide szállított furcsa alakú termésköveket. Ezeket már a lakók maguk választották ki. Kétféle nagyságú egységfelület Tetszett Zirmunai díjnyertes mikrorajonja. Mekkora volt hát a meglepetésem, amikor a szülőiknél, a vilniusi városépítészeti tervezőintézetben éppen róla, az ünnepeltről hallottam a legkevesebbet. Ők már egy lépéssel túl vannak azon, amit láttam — világosított fel Vaclaves Baldunas, a főmérnök helyettese és Gediminas Valinskis, Vilnius főépítésze. A rajzasztalon és maketteken keresik, próbálgatják, az azóta épült és épülő negyedek megvalósult tömbjeiben meg is találják, hogyan lehet nagyüzemileg még változatosabban építeni. Azt kísérletezték ki, hogy a házgyári „típuskocka” szélességi méretét változtatják. Így kétféle nagyságú egységfelületet kapnak, ami tovább bontja, variálja a külső képet és a szobaméret növelését is lehetővé teszi. A költségnövekedés 3,5 százalék, de a vilniusiak termelékeny munkája miatt még így is az országos normán belül maradnak. Technológiailag is elmagyarázták, hogyan oldják meg a házgyári elemek variálhatóságát, de ennek ismertetése messzire vezetne. Minthogy mi is használjuk ezt a típusú házgyárat, talán érdemes volna szakembereinknek megismerkedniük módszerükkel. A másik meglepetés a tervezőintézetben az volt, hogy a vilniusiak nem adják át terveiket máshonnan jövő kollégáiknak, pedig az állami díj odaítélése óta igen nagy az igény és érdeklődés. Nem bezárkózás, hanem nagyon is megalapozott elvi megfontolás érvényesül e döntésükben. A típusházgyár már maga egyöntetűvé tesz. A tervezők és építők is szívesen választják az egyszerű, kipróbált megoldásokat, hiszen kell a lakás, hatalmas méretű az építkezés, mindenre van igény. Így nagy a veszély, hogy nagyon egyformára alakulnak a Szovjetunió városai. Nem akarják elősegíteni ezt az uniformizálódást. — Minden vidéknek a maga táji, népi, hagyományos történelmi egyéniségének megfelelően kell építeni. S ezt meg lehet csinálni típusházgyárakkal is. Minden az építészek fantáziáján, alkotóerején múlik. S mondja ezt egy város főépítésze, akinek ebben az évben 170 ezer négyzetméter lakóterületet, tehát 5000 új lakást kellett átadnia, s jövőre még valamivel nagyobb a terve. (A lakásépítkezési ütem egyébként több mint háromszorosa a budapestinek, hiszen Vilnius lakóinak száma 300 ezerre tehető!) — Szóval az építésznek hasonlítania kell a borostyánkő madárhoz? — kérdem. Azonnal „veszi a lapot”, ismeri Miezelaitist. — Igen, szárnyalnia, repülnie kell, mint a nap madarának, a napsugarat borostyánkő madárnak — mondja mosolyogva, de nagyon komolyan. Költészet és valóság Borostyánközt magaságban. Nemes János „ Rimtautas Gibavicius: A vilniusi egyetem udvara és a János templom. (Fametszet.) 1960. január 3. pontek egy intrikahadjárat tanulságairól Kérjük Önöket, a gödöllői Agrártudományi Egyetem nagygombosi gazdaságának kerületi igazgatóját és más vezetőit, segítsenek véget vetni annak az intrikahadjáratnak, amely a gazdaság egyik alkalmazottja, Oravecz József ellen, hosszú hónapok óta folyik. Oravecz tizennyolc éve dolgozik önöknél, korábban mint vasesztergályos és motorszerelő, tizenhárom éve mint műhelyvezető, ötször kapott kiváló dolgozó jelvényt, sokszor oklevelet, jutalmat, időközben évekig különböző társadalmi megbízatásokat látott el, sikeres újításaiért kitüntetésben részesült. Az idén tavasszal terjedelmes névtelen bejelentés érkezett róla Önökhöz, melynek alapján — minthogy súlyos visszaélésekkel vádolták — megindították ellene a vizsgálatot. A vizsgálatról nagyon sokan értesültek, nem volt hát közömbös Oravecz Józsefnek, hogy végül, ha bűntelensége beigazolódik, miként szolgáltatnak neki elégtételt. A feljelentők nem nevezték meg magukat, így hát indokolt lett volna az eljárás során a legnagyobb tapintat és óvatosság, hiszen olyan emberről volt szó, aki munkájával kiérdemelte, hogy a róla szóló állításokat alapos fenntartással fogadják. Oravecz szerette volna elérni, hogy ne kompromittálják, a vizsgálatot gyorsan folytassák le. Az eljárás kiderítette, hogy a névtelen levél állításai túlnyomórészt alaptalan, rosszindulatú rágalmak. Ami kisebb lazaságot, mulasztást a hosszú és minden apró részletre kiterjedő vizsgálat felfedett, abban az előírásoknak megfelelően jártak el: a műhelyvezetőt fegyelmi büntetésben részesítették. Ezt követően újabb rágalmazó bejelentést tettek ellene, ezúttal már nem Önökhöz, hanem a megyei rendőrkapitánysághoz. A rendőrség, tekintettel az Önök vizsgálatának eredményére, nem kezdett az ügyben nyomozást. De a gazdaság központja, értesülve az újabb bejelentésről, megint hosszasan tudakolódott Oravecz felől, ezúttal már nemcsak Nagygomboson, hanem illetőségi helyén, Hatvanban is. Így a jelentgetők, ha egyebet nem is, annyit elértek, hogy Oravecz Józsefnek sok kellemetlenséget, sok rossz éjszakát és keserűséget okoztak. Megtehetnénk ezek után, hogy az ügyet kissé keserű szájízzel, mi is befejezettnek tekintsük, minthogy a kilenchónapos vizsgálat, papíron, ■forma szerint, lezárult. Azt hisszük mégis, hogy ez így nem lenne igazságos. Megengedhetetlen, hogy a két évtizede becsületesen dolgozó műhelyvezető ellen bosszúból eredő, tervszerű intrikálást és rágalmazást, az elkövetők úgy ússzák meg, hogy még csak munkahelyi nyilvános dorgálást se kapjanak. Ugyanis, akik márciusban Oravecz „megfúrására” az akciót elindították, már nem ismeretlenek Önök előtt. Ezek az emberek régebben Oravecz keze alatt dolgoztak. Miután ez nyilvánvalóvá vált, okvetlenül le kellett volna vonni az egész ügyből azt a fontos, közérdekű tanulságot, hogy a műhelyvezetőt tulajdonképpen azért igyekeztek eláztatni, amit érdeméül kellene elkönyvelni: rendet és fegyelmet tartott a műhelyben, szigorúan vette az előírásokat. Igaz, ezek az emberek már nem dolgoznak Önöknél. Ennek ellenére, ez a „csak azért is kinyírjuk” hadjárat nem maradhat ennyiben. Szerintünk, az önök kötelessége lenne, hogy megkeressék az illetők munkahelyét, felkérjék az ottani vezetőket, fékezzék meg, vonják felelősségre a rágalmazókat. Ítéljék el módszereiket, hiszen elsősorban azért akarták a műhelyvezetőt lehetetlenné tenni, mert megakadályozta őket a fusizásban, mert védte a köztulajdont. Vadász Ferenc Az új esztendő első budapesti újszülöttei: ikrek Szilveszter éjjelén 24 gyermek született Az Egészségügyi Minisztériumhoz érkezett jelentések szerint 1969. első éjjelén 24 gyermek született az országban, nyolc a fővárosban, 16 vidéken. A lányok most is vezetnek, a budapesti nyolc bébi közül öt, a vidéki tizenhat közül tizenegy a kislány. A főváros 1969-es első újszülöttje ikerpár. A Baross utcai 1-es számú klinikán pontban éjfélkor született meg Máté Lajcsi és rögtön utána Józsika. Az ikrek mamája 21 éves, az ÁFOR gépírónője, az apa ugyancsak az AFOR-nál autószerelő. Az Állami Biztosító vezetői rövid telefon tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a hagyományos újévi 20 000 forintos életbiztosítási kötvénnyel mindkét újszülöttet megajándékozzák. A kettős ajándékot szerda délelőtt Erős Rezső, az Állami Biztosító osztályvezetője adta át a klinikán. Az Állami Biztosító másik — illetve ezúttal harmadik —,• 1969-es bébije Kiss Mónika ugyancsak pontban éjfélkor az ózdi kórházban jött a világra. Édesanyjának csütörtökön adták át a 20 000 forintos kötvényt. Az év első ikerpárja a boldog édesanyával.