Népszabadság, 1969. július (27. évfolyam, 150-176. szám)
1969-07-01 / 150. szám
JMW. július 1. kedd Testvérpártok a moszkvai tanácskozásról Segíti a kommunisták és a világ népeinek harcát A Francia KP Központi Bizottságának határozata (Párizsi tudósítónktól.) Az FKP Központi Bizottsága jóváhagyta a Waldeck Rochet vezetésével a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásán részt vett delegáció tevékenységét. Az értekezletről George Marchais, a párt politikai bizottságának tagja számolt be. Rámutatott, hogy az értekezleten elfogadott fő dokumentum új lehetőségeket tartalmaz az imperializmus, a reakció és a háború erői elleni széles körű támadás kibontakoztatására. Ezeknek a lehetőségeknek a legnagyobb mértékű kihasználásához azonban mindenekelőtt a kommunisták, minden imperialistaellenes erő akcióegységére van szükség. — Az okmány helyesen hangsúlyozza, hogy fokozni kell az imperializmus agresszív kísérletei elleni harcot, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcot — állapította meg Marchais. — A Francia Kommunista Párt — folytatta a beszámoló — határozottan fel fog lépni minden olyan kísérlettel szemben, amely megpróbálja lebecsülni a szocialista országok által elért eredményeket. Az egyes kérdésekben felmerülő nézeteltéréseknek nem szabad megakadályozniuk az összehangolt álláspont kidolgozását, kommunista és munkáspártok világméretű akcióegységét, különösen akkor, amikor az imperialistaellenes harc legfontosabb problémáiról van szó. A központi bizottság határozata megállapítja: az FKP úgy tekinti a konferenciát, mint a nemzetközi kommunista mozgalom nagy sikerét az imperializmus ellen, a békéért, a függetlenségért és a szocializmusért folyó harcban. Ez fontos szakasza a kommunista pártok imperialistaellenes és valamennyi erő egysége megőrzésének útján. A határozat hangsúlyozza: a központi bizottság üdvözli a konferencia előkészítésének és lefolyásának kollektív és demokratikus módszerét és helyesli a fő dokumentumot, amely értékes hozzájárulás a kommunisták és a világ népei harcához. Az FKP, híven a proletár internacionalizmushoz, aktívan hozzájárul a konferencia által kitűzött nagy célok eléréséhez. A határozat hangsúlyozza, hogy az FKP egyaránt folytatja harcát a „baloldaliság” és kalandorság ellen, amely elsősorban a kínai vezetők politikáját jellemzi, és a jobboldali opportunista tendenciák ellen. Kovács István A mozgalom egységét közös akciókkal lehet megerősíteni A Brit KP Végrehajtó Bizottságának állásfoglalása (Londoni tudósítónktól.) Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Végrehajtó Bizottsága hét végi ülésén közleményt fogadott el, amelyben a nemzetközi mozgalom fontos sikereként értékeli a moszkvai tanácskozást. A nyilatkozat megállapítja: az erő jele az a tény, hogy 75 kommunista párt bizonyos nézeteltérések ellenére egységes véleményre jutott az imperializmus elleni harc közvetlen feladatait illetően. A végrehajtó bizottság egyetértett a brit küldöttség tevékenységével, jóváhagyta az értekezleten elfogadott békefelhívást, Vietnamról szóló nyilatkozatot és a a Lenin-évfordulóval kapcsolatos felhívást. Ami az imperializmus elleni harc feladatairól és az antiimperialista erők akcióegységéről szóló fő dokumentumot illeti, a végrehajtó bizottság egyetértett az abban vázolt fő feladatokkal, de fenntartotta korábbi álláspontját egyes fejezetekkel kapcsolatban. A bíráló észrevételek ellenére a Brit KP elfogadja a dokumentumot mint értékes alapot napjaink problémáinak megvitatására, mint az antiimperialista erők mozgósításának programját. A nemzetközi kommunista mozgalom egységét — állapítja meg a Brit KP Végrehajtó Bizottsága — leginkább az imperializmus ellen, a kommunista célokért folyó közös akciókkal lehet megerősíteni. Ezen az alapon elérhető valamennyi kommunista párt együttműködése, beleértve azokat is, amelyek nem voltak jelen a moszkvai értekezleten. Bebrits Anna Az Olasz Kereszténydemokrata Párt kongresszusán a baloldal új többséget követel (Római tudósítónktól.) A feszültség, amely az olasz kereszténydemokraták tizenegyedik kongresszusán már szombat délután is érezhető volt, vasárnap botrányos jelenetekbe csapott át, Moro volt miniszterelnök beszéde alatt a delegátusok összeverekedtek. Ugyanaz ismétlődött délután, amikor a meghívottak egy csoportja pirosra festett papírlapot lengetett a karzatról. Ezek persze csak a külső megnyilvánulásai azoknak a párton belüli ellentéteknek, amelyeket a balszárny képviselőinek felszólalásai tártak a kongresszus elé. A szombati ülésen a baloldali csoportok képviselői kinyilvánították: ha nem jöjt létre új többség, képviselőik kilépnek a kormányból. Moro vasárnapi felszólalásában ugyancsak utalt erre a lehetőségre: „nagyon öregnek” Moro egyébként nevezte a jelenlegi többséget, amely párton belüli „mesterkedés” gyümölcse. Moro , bár lehetetlennek mondta a kommunisták részvételét az ország vezetésében, a kommunista párthoz való viszonyra utalva kijelentette: — A demokratikus politikai párbeszéd nem zár ki senkit sem. A hétfői ülésen folytatódott vita a jelenlegi többség és a baloldali csoportok felszólalói között. Az utolsónak felszólaló Rumor miniszterelnök lényegében megerősítette Piccoli főtitkár beszámolójának alapvető téziseit. A középbal megerősítve politika érvényességét azonban elismerte, hogy abba nagyobb „élénkséget” kell vinni. Utalva a válságra, amely két oldalról is fenyegeti a jelenlegi kormányt (a kereszténydemokrata pártban a balszárny, a szocialista pártban pedig a jobbszárny fenyegetőzik kormányválsággal), Rumor kifejezésre juttatta: az nem a kormány hibája lesz, amelynek tevékenységéről a miniszterelnök elégedettséggel nyilatkozott. Jóllehet a kongresszuson erőteljesen hallatja szavát a párt baloldala, az erőviszonyok a régi dorottyás vezetés javára billentik a mérleget, hiszen a pártnak és a konzervatív szárny, Fanfani és szavazataival Taviani csoportjának fölötti arányban jóval 60 százalék van jelen a kongresszuson, szemben a baloldal és Moro csoportjának 35 százalékával. A kongresszus előreláthatóan keddre virradóra fejeződik be. Faragó Jenő NÉPSZABADSÁG A A MOSZKVAI TANÁCSKOZÁS TÉMÁIHOZ : 1 nemzeti felszabadító uazgalmak helye Aligha van példa a nemzetközi munkásmozgalomban arra, hogy egy ilyen szintű tanácskozáson, mint a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezlete volt, ily nyomatékkal s ennyire sokféle megközelítésben mutassanak rá az újonnan felszabadult, s a még szabadságukért küzdő népek küzdelmeinek alapkérdéseire. A tanácskozás dokumentumai aláhúzták, hogy ez a kérdéskomplexum milyen fontos az egész világ jelene és jövője szempontjából. A nemzetközi munkásmozgalom ezzel még hangsúlyozottabban a saját ügyének nyilvánította a tegnapi és mai gyarmati népek hihetetlenül bonyolult problémakörét. Külön említést érdemel, hogy a moszkvai tanácskozáson jelenlevő pártok több mint fele a „fejlődő országokból” jött. Minthogy nagyon sok újonnan felszabadult ország társadalmi viszonyai még nem értek meg annyira, hogy ott szervezett kommunista párt szülessen, a tanácskozáson részt vevő pártok képviselői nemcsak annyi ország nevében beszéltek, ahányból jöttek. A Moszkvában jelen levő pártoknak valamennyi fejlődő ország — s valamennyi még fel nem szabadult nép — érdekében kellett állást foglalniuk. A vita összhangban volt a vitát lezáró dokumentum legjellegzetesebb vonásával, egyetemességével. Mindazt amit a moszkvai dokumentum a fejlődő országokkal kapcsolatosan megállapít, a világhelyzet és a forradalmi mozgalom feladatainak általános elemzése során mondja el. A következtetés kézenfekvő. A tanácskozás álláspontja szerint a nemzetközi munkásmozgalom felelőssége nem parcellázható fel és nem is foglalható fontossági sorrendbe. Hiszen, ha igaz az — márpedig az kétségtelen —, hogy a differenciálás, a megkülönböztetés, a pontos és minél konkrétabban körülírt meghatározás ma rendkívül fontos, akikor nyilvánvaló az is, hogy minél jobban differenciálunk az egyes frontok elemzése során, annál nagyobb szükség lesz annak hangsúlyozására, hogy alapjában véve egy nagy közös küzdelemről van szó. S a záróokmány egyetemessége ezzel azt is kifejezi, hogy ebben a közös küzdelemben a frontvonal a forradalmi és az ellenforradalmi erők határán, a nagyhatalmi terjeszkedést ellenző, a népek tényleges függetlenségét és önrendelkezését kívánó és az azt akadályozó imperialista politika között húzódik. Legyen bármilyen sok különbség azok között, akiknek imperialistaellenessége pusztán abból áll, hogy nem nézik jó szemmel, ha szülőföldjükön idegen katonai támaszpont épül — s akik mély marxista meggyőződéssel ítélik el az imperializmus egész politikai és gazdasági rendszerét — nem az a perdöntő, amiben nézeteik eltérnek, hanem amiben nem. Legalábbis azon a síkon, amelyen a dokumentum a nemzetközi kérdéseket vizsgálta, mindenekelőtt ez számít, ez határozza meg, hogy ki kinek barátja és ki kinek ellenfele. Mindezek következtében bizonyos fokig nehéz a tanácskozás fő dokumentumának egész gondolatkötegéből különválasztani azokat a szálakat, amelyek a fejlődő országokkal, a gyarmati népek győzelemre jutott vagy még mindig küzdő mozgalmai problematikájával foglalkoznak. Mégis — mindenekelőtt a világos áttekintés kedvéért — érdemes ennek négy vonatkozását külön kiemelni — felismerve azt, hogy ezzel bizonyos fokig erőszakot követünk el az elemzés egyetemessége ellen. Elsőként hadd említsük, hogy a tanácskozás leszögezte, tudomásul vette és következtetései kiindulópontjává tette, hogy „A legutóbbi évtizedben tovább növekedett az ázsiai, afrikai és latinamerikai népek imperialistaellenes mozgalmának szerepe a forradalmi világfolyamatban... Ázsia és Afrika sok országában a nemzeti felszabadító új szakaszába lépett. mozgalom Ezeken a földrészeken sok nemzeti állam jött létre; ez lényegesen módosította a világ politikai szerkezetét s közrejátszott abban, hogy az imperializmus rovására változtak meg az erőviszonyok. Majdnem teljesen megszűntek a régi gyarmatbirodalmak". Ehhez nem szükséges, nem is igen lehet kommentárt fűzni. Ahhoz már inkább — s másodszor ezt szeretnénk kiemelni —, hogy a tanácskozás ebből nem vont le elhamarkodott következtetéseket — magyarán, a világhelyzet, ilyen, alapjában kedvező változásával kapcsolatban nem emleget [ elsöprő győzelemsorozatot ], ellenkezőleg, éppen arra mutatott rá, hogy ezek az újszülött államok az utak és lehetőségek keresésével vannak elfoglalva, hogy nehézségekkel küzdenek, s valóban arról van szó, hogy a nemzeti felszabadító mozgalom új szakaszába lépett — nem kevesebbről, de nem is többről. „Ázsia és Afrika független államainak többségében a politikai függetlenség, a szuverenitás megszilárdításának és védelmének feladatai mellett a társadalmi fejlődés egyik központi problémája lett a gazdasági elmaradottság leküzdése, a saját, ipart is magában foglaló független nemzetgazdaság létrehozása és a nép életszínvonalának emelése. Ezeknek a problémáknak a megoldása feltételezi a mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulásokat, demokratikus agrárreformok végrehajtását a dolgozó parasztság érdekében és részvételével, továbbá az idejétmúlt feudális és prefeudális viszonyok megsemmisítését, a külföldi monopóliumok túlsúlyának megszüntetését, a társadalmi és politikai élet, valamint az államapparátus gyökeres demokratizálását, a nemzeti kultúra újjászületését és haladó hagyományainak fejlesztését, a forradalmi pártok megerősítését és ilyen pártok létrehozását ott, ahol eddig még nem léteztek. A szóban forgó országok társadalmi fejlődésének időszerű problémái közül jelenleg nemcsak az illető államok népei és a neokolonialisták között folyik éles harc. Ezek egyúttal belső társadalmi összeütközéseket is kiváltanak.” Érdemes rámutatni — harmadszor — arra, hogy a tanácskozás általános irányvonalának megfelelően a fő dokumentum ebben a kérdésben is azt emeli ki, hogyan használják ki a gyarmati hatalmak és új versenytársaik a fiatal országok nehézségeit arra, hogy megtartsák befolyásukat és gátolják ezeknek az országoknak a törekvését a tényleges gazdasági és politikai függetlenségre: „A nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcában az imperializmus egyfelől makacsul védelmezi a gyarmati rendszer maradványait, másfelől a neokolonializmus módszereit alkalmazva próbálja akadályozni a fejlődő államok és a nemzeti szuverenitásukat kivívott országok gazdasági és társadalmi előrehaladását. Ezzel a céllal támogatja a reakciós köröket, gátolja az elmaradott társadalmi struktúrák felszámolását és igyekszik megnehezíteni az előrehaladást a szocializmus útján vagy a szocialista távlatot nyitó, haladó, nem kapitalista úton. Az imperialisták olyan gazdasági megállapodásokat és katonai-politikat kényszerítenek ezekre paktumokat az államokra, amelyek csorbítják szuverenitásukat, kizsákmányolják az említett országokat a tőkekivitel, a nem egyenlő kereskedelmi feltételek, az árakkal és a valutaárfolyamokkal kapcsolatos manipulációk, a kölcsönök révén, valamint az úgynevezett „segély” különféle formái és a pénzügyi szervezetek nemzetközi nyomása útján. Tovább mélyül a szakadék a magasan fejlett kapitalista államok és a tőkés világ többi országának zöme közölt: sok ilyen országban súlyos probléma az éhezés. Az imperializmus, a reakciós nacionalizmust ösztönözve, súrlódásokat idéz elő a fejlődő országokon belül és széthúzást támaszt közöttük.” A kommunista és munkáspártok nagy tanácskozása — ezt kell kiemelni negyedszerre felszabadult gyarmati népek, — a fejlődő országok érdekében is a a legfontosabbnak a közös imperialistaellenes akciót tartja. Mindemellett ünnepélyes hangsúllyal leszögezi: ,,A kommunisták megerősítik szolidaritásukat a függetlenségért és a nemzeti szuverenitásért, az imperialista körök, a monopóliumok mindenfajta gazdasági és politikai hegemóniájának lerázásáért, az imperialista hatalmak által rájuk kényszerített katonai szövetségek és tömbök rendszeréből való kilépésért, a földrészeiken folytatott fegyverkezési verseny fokozásának imperialista tendenciái, s a feszültség gócainak fenntartása és újabb ilyen gócok létrehozása ellen, a külföldi katonai támaszpontok felszámolásáért és minden nép szabad fejlődését előmozdító kapcsolatok megteremtéséért küzdő ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek harcával. Maradéktalanul meg kell szabadítani földgolyónkat a gyarmatosítás szégyenétől, meg kell semmisíteni a gyarmatosítás utolsó gócait, nem szabad megengedni a kolonializmus feléledését új, álcázott Ez korunk parancsa.”formákban. A záróokmány nem marad meg az általánosságoknál — rámutat arra is, hogy hol és miben kell a munkásosztálynak, a kommunista és munkáspártoknak a felszabadult és szabadságukért harcoló népek segítségére sietni. Mindenekelőtt Vietnamban. Az okmány rámutat, milyen jelentősége van a vietnami küzdelemnek a gyarmati népek számára. Vietnam felmérhetetlen erejű biztatást jelent a fiatal államok népeinek; bizonyítékkal szolgál arra, hogy még az amerikai imperializmus sem verhetetlen. Kétségtelen, hogy az az Ázsia, amit az amerikaiak el fognak hagyni, amikor majd felszedik poggyászukat Vietnamban, nem ugyanaz az Ázsia, ahová csapataikat küldték — s vitathatatlan, hogy presztízsvereségük sokszorosan felülmúlja katonai veszteségüket. Az utóbbit nem nehéz pénzzel pótolni, de amit Afrika, Ázsia és Latin-Amerika szemében veszítettek, azt aligha szerezhetik újra meg. S figyelmeztet a dokumentum a nemzeti felszabadító küzdelem másik nagy frontján lezajló események politikai következményeire is. Az a tény, hogy a nemzetközi munkásmozgalom az arab népek és Izrael háborújában a megtámadott afrikaiak és ázsiaiak oldalára áll, hogy egy ilyen szintű és jelentőségű tanácskozás ilyen hangsúllyal foglal állást az arab népek jogai mellett, kipróbálttá teszi a kommunista és munkáspártok, s a fejlődő országok népei természetes érdekszövetségét, s növeli a kommunista és munkáspártok tekintélyét, szavának súlyát a fejlődő országokban. Kalmár György