Népszabadság, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-02 / 203. szám

Magyar vezetők távirata a VDK megalakulásának évfordulója alkalmából HO SÍ MIMI elvtársnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága elnökének, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének, PHAM VAN DONG elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének, Hanoi Kedves Elvtársak! A Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 24. év­­fordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forra­­dalmi munkás-paraszt kormány, az egész magyar nép nevében forró, testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek, a szabadságért, a független­­ségért, az emberi haladásért harcoló vietnami népnek. A felszabadulása óta eltelt 21 év alatt a bátor és szabadságszerető vietnami nép a Vietnami Dolgozók Pártja vezetésével hősiesen vé­delmezte hazája függetlenségét és eltökélten haladt előre a szocializ­mus építésének útján. Örömmel állapítjuk meg, hogy a vietnami nép­nek az amerikai imperialisták és zsoldosaik agressziója ellen vívott hősi harca az elmúlt év során is új, nagy győzelmeket aratott kato­nai, politikai és diplomáciai téren egyaránt. Kedves Elvtársak! A testvéri vietnami nép nemzeti ünnepén, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és az egész magyar nép nevében teljes testvéri szolidaritásunkról biztosít­juk Önöket, a harcoló és építő vietnami népet az amerikai imperia­listák elleni igazságos küzdelmében. Következetesen támogatjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak a vietnami kérdés rendezé­sére vonatkozó álláspontját, követeljük az amerikai és más külföldi csapatok haladéktalan kivonását Dél-Vietnamból, a genfi egyezmé­nyek tiszteletben tartását. Az internacionalizmus eszméitől vezérelve, a magyar nép a jövőben is erejéhez mérten minden segítséget és tá­mogatást megad az agresszió visszaveréséhez, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság függetlenségének megvédéséhez. Szilárd meggyőződésünk, hogy a vietnami nép igazságos ügye győzedelmeskedik. Testvéri üdvözlettel KÁDÁR JÁNOS a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke FOCK JENŐ a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. * A vietnami nemzeti ünnep alkalmából Péter János külügymi­niszter táviratban üdvözölte Nguyen Duy Trinht, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság külügyminiszterét. (MTI) Ragygyűltő* a Magyar Hajjá- és Darui­ vár b­án (Folytatás az 1. pillanoi.­ VDK népe — folytatta —, tiszte­letben tartva a genfi megállapo­dásokat, hozzákezdett az újjá­építéshez, a szocializmus alapjai­nak lerakásához, s kiemelkedő eredményeket ért el az ipar, a mezőgazdaság fejlesztésében, a kultúra felvirágoztatásában. Az ország déli része az amerikai imperialisták és a korrupt dél­vietnami bábrezsim katonai tá­maszpontjává­ vált, ahol kegyet­lenül elnyomták a népet. Ahogy fokozódott az amerikai agresszió, erősödött a nép ellenállása, amely 1960-ban tömegméretű felkeléssé szélesedett. Megalakult a DNFF, amely a dél-vietnami nép hősies harcát irányította. Ez év júniu­sában megalakult a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya, amely a dél-vietnami nép egyedüli és törvényes képvi­selője. A hős vietnami nép küzdelme a népek világszerte fokozódó im­perialistaellenes harcának fontos része. Népünk együtt érez a viet­nami néppel, biztosítjuk vietna­mi testvéreinket, hogy mint ed­dig, a jövőben is számíthatnak a Magyar Népköztársaság erkölcsi és anyagi támogatására. A többi szocialista ország is hasonló ál­láspontot foglal el, s ennek az erőnek is szerepe volt abban, hogy az amerikai agresszorok tárgyalóasztalhoz kényszerültek Párizsban. Nem a vietnami nép hibája, hogy a megbeszélések nem haladnak előre, az USA szándé­kosan akadályozza a tárgyalások menetét. Nagy nemzeti ünnepükön szí­vünk minden melegével köszönt­jük a VDK-t, az egész vietnami népet — mondotta befejezésül dr. Ajtai Miklós —, s a világ haladó erőivel együtt követeljük: az amerikaiak vessenek véget a VDK elleni háborús cselekmé­nyeknek, vonják ki a maguk és csatlósaik egységeit Dél-Vietnam­ból, tartsák tiszteletben a genfi egyezményeket. Befejezésül a szó­nok további sikereket kívánt a VDK dolgozó és harcoló népének. Mtoanf/ i-utHtff ívlsaólalútta Ezután Hoang Luong emelke­dett szólásra. Tolmácsolta a VDK kormányának és a vietnami nép­nek meleg, baráti üdvözletét, ha­zája mélységes háláját, s őszinte köszönetét fejezte ki pártunknak, kormányunknak, egész népünknek a vietnami nép igazságos harcá­hoz nyújtott támogatásáért, test­véri szolidaritásáért. — Szeptember 2-a dicsőséges nap a vietnami nép számára — mondotta —: huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon jelentette ki ünnepélyesen népünk és a világ előtt Ho Si Minh elnök, hogy Vietnamnak joga van a szabad­sághoz és a függetlenséghez, s valóban, hazánk függetlenné és szabaddá vált. Az azóta eltelt évek során országunk nagy, mély­reható változásokon ment át. Har­coltunk a francia gyarmatosítók ellen, s legyőztük őket. Most is­mét súlyos harcokat vív népünk az amerikai agresszió ellen, s eb­ben a küzdelemben is helytál­­lunk: az imperialisták — minden erőfeszítésük ellenére — soroza­tos kudarcokat szenvednek. Ezután a vietnami kérdés békés rendezését akadályozó amerikai mesterkedésekről szólt a nagykö­vet, s hangoztatta, hogy a vietna­mi probléma egyetlen megoldási módját a VDK ismeretes négy pontja és a DNFF tízpontos javas­lata tartalmazza. — A vietnami nép — mondotta a nagykövet — a testvéri szocialista országok és a világ békeszerető erői sorában mindig maga mellett érezte a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány, a testvéri magyar nép együttérző támogatását, értékes segítségét az amerikai agresszió elleni harcban éppúgy, mint a szo­cializmus építésében. Meleg ba­ráti köszönet ezért a támogatá­sért, amely a proletár internacio­nalizmus nagyszerű megnyilvánu­lása, a népeinket egyesítő harcos szolidaritás hű kifejezése. A nagy tapssal fogadott beszé­dek után az Internacionálé hang­jaival zárult a nagygyűlés, majd a Magyar Hajó- és Darugyár pártbizottsága és vezérigazgatósá­ga baráti találkozón látta vendé­gül a nagygyűlés elnökségének tagjait és a megjelent külföldi vendégeket. A baráti összejövete­len a gyár dolgozói nevében aján­dékokat nyújtottak át a testvén vietnami nép küldötteinek. BMSMMM& mi 2. OKTATÁS­ÜGY­Éői főiskolák Az Elnöki Tanács három új fő­iskola létesítését rendelte el pénteki ülésén: Kecskeméten a gépipari és automatizálási, Bu­dapesten pedig a Bánki Donát gépipari, valamint a kereskedel­mi és vendéglátóipari főiskola lé­tesítését. A győri műszaki főisko­lával, a Kandó Kálmán főiskolá­val és a Miskolci Műszaki Egye­tem karaként működő dunaújvá­rosi kohó- és fémipari főiskolával együtt az utóbbi időben összesen hat új főiskolával gyarapodott a felsőfokú oktatási intézmények országos hálózata. S ebben az az újdonság, hogy a győri kivételé­vel valamennyi felsőfokú techni­kumból alakult. Az iskolareform óta tulajdon­képpen megváltozott a szakem­berképzés koncepciója. Eredetileg arról volt szó, hogy három szak­­képesítési fokozat lesz: a szak­munkást (ideszámítva az akkor még egy szakmára képző szakkö­zépiskolák növendékeit), a tech­nikusi (erre a fokozatra a régebbi középfokú technikumok helyett az újonnan létesített felsőfokú technikumok képeztek), vala­mint az egyetemi fokozat. Ebből a felépítésből világosan látszik, hogy a felsőfokú technikumok tu­lajdonképpen a középfokú techni­kumok szerepét vették volna át, természetesen magasabb színvo­nalon. Közben kiderült, hogy a szakmunkásnál átfogóbb isme­retekkel rendelkező középfokú végzettségű szakemberekr­e is szüksége van a népgazdaságnak, s ezért az egy szakmára képző szakközépiskolákat átalakították, mégpedig úgy, hogy a­ régebbi kö­zépfokú technikum lett a modell. Ezzel a szakemberképzés négy­szintű lett: szakmunkási, szak­középiskolai, felsőfokú techniku­mi és egyetemi. Megváltozott te­hát a felsőfokú technikum szere­pe, hiszen már nem a középfokú technikumot kell pótolnia, hanem a felsőfokú képzést egészíti ki. Pontosabban: a mérnök mellett szükségessé vált az üzemmérnök, aki mindenekelőtt jól képzett gyakorlati szakember, s irányítani tudja a termelést. Lényegében ez indokolja a felsőfokú techniku­mok főiskolákká szervezését. A Minisztertanács tulajdonkép­pen már 1966-ban szabályozta a főiskolává válás feltételeit. A szakemberszükséglettől és az egyéb tárgyi és személyi feltéte­lektől függően a felsőfokú tech­nikumok egy részét ezekben az években, más részüket pedig 1—2 ötéves terv alatt főiskolává szer­vezik.* Minden felsőfokú techniku­mot külön-külön megvizsgálnak, s mindegyiknek megjelölik az utat a főiskolává váláshoz, avagy megmondják — mert ilyen példa is lesz! —, hogy középfokú szak­­középiskolává alakítják át. A legfontosabb tényező az, hogy a főiskolává válás sehol sem i­S lehet cím­táblaátfestés, hanem mindenütt szigorúan megkövete­lik a kellő színvonalat. Ezért eze­ket a főiskolákat szakmailag szo­ros szálakkal akarják az azonos profilú egyetemhez kötni, sőt a felügyeletet is az a szakminiszté­rium gyakorolja felettük, amelyik irányítja azon a szakon az egye­temi képzést is. Mindez azért olyan fontos, mert a főiskolák és az egyetemek egymás ki­egészítői, vagy azzá kell fejlőd­niük, tehát a tantervet s általá­ban az oktatást célszerű körülte­kintően egyeztetn. Az eddigi és a most létesített főiskolák kísérleti intézmények abban az értelemben, hogy nekik kell tapasztalataikkal segíteni a további főiskolák alapítását. Mint új felsőoktatási intézménytípus azonban végleges a műszaki főis­kola. A most létesítettek maga­sabb fokra léptek, s ehhez a telje­sítményhez gratulálunk, vala­mennyi főiskola tanári karának jó munkát kívánunk. Tóth László ÜG­Y­INTÉZÉS Nyaralt a hivatal Itt a szeptember, túlnyomórészt befejeződtek a nyári szabadságo­lások. A statisztikák még majd ezután veszik számba, hány száz­ezer dolgozó és családtagja töltöt­te évi pihenőjét a balatoni vagy más üdülőkben. Noha a nyaralók sokasága okkal illette zokszóval a gyakran szeszélyes és kellemetlen időjárást, azért így is mindenki­nek jól jött a kikapcsolódás és most friss erővel folytathatja munkáját. Mi a nyári szabadságolásoknak most egy olyan tanulságát érint­jük, amely az itthon maradottak számára semmivel sem volt ke­vésbé kínos, mint az üdülőkre nézve a sok hűvös, szeles, esős nap. Ugyanis minden előzetes ta­pasztalás, kérlelés és figyelmezte­tés ellenére az történt, hogy a vállalatok és a hivatalok százai­ból nem az ügyintéző dolgozók, hanem az ügykörök mentek el szabadságra. Ennélfogva sok he­lyütt hetekig szünetelt bizonyos ügyek intézése. A tisztségviselők, az ügyintézők nagy sokasága anélkül távozott el, hogy munka­körét ideiglenesen átadta volna valamelyik közvetlen munkatársá­nak helyettesítése céljából. Re­méljük, e kifogás hallatán senki sem nyitja tágra a szemét: amióta világ a világ, a távollevő ügyinté­zőket mindig helyettesítette vala­ki. Elvégre az élet nem áll meg, nem állhat meg azért, mert X. elvtárs szabadságon van. Ha nem állt is meg, bizony sok helyütt szünetelt, tízezreknek nem csekély kárára és bosszúságára. Egész nyáron át sokat mérgelőd­tünk az áldatlan helyzet miatt. Személyesen vagy telefonon keres­tünk valakit, mire az volt a vá­lasz, hogy az illető szabadságon van. Ki helyettesíti? — kérdez­tük. A válasz: senki, két hét múl­va tessék újból keresni. Erre ijed­ten elmondtuk, hogy a szóban for­gó ügy nem tűr halasztást, lehe­tetlen, hogy ez az ügy egyetlen személy jelenlétéhez kapcsolód­jék, egy vállalat vagy egy hivatal nem mehetett el nyaralni és így tovább. Ám az esetek tömkelegé­ben hangzott el az udvarias vagy a türelmetlen válasz: sajnálom, ezt csak X. elvtárs intézheti el. Ilyenkor az ember kínjában arra gondolt: vajha annak az üdülő­nek a szakácsa is éppen szabad­ságra ment volna, ahol a mi pó­tolhatatlan és senkivel sem he­lyettesíthető ügyintézőnk éppen gondtalan napjait tölti... Jól tudjuk, hogy a szabadságra eltávozottak helyettesítése sok esetben meglehetősen nehéz ter­het ró arra, aki a maga munkakö­rén felül a társáért is elvállalja. De először is ez viszonos helyzet, őt is helyettesíteni kell, ha sza­badságra megy. Kell, mert az ő munkaköre sem maradhat hetek­re betöltetlenül. Csak restségnek és lelkiismeretlenségnek nevez­hetjük az ügykörök nyári felfüg­gesztését, azt a nemtörődömséget, ami az idén ezer meg ezer eset­ben hetekre megbénította a mun­kát, bajba keverte a társvállala­tokat, az ügyfeleket. Ezekért az állapotokért kétségtelenül a vál­lalati és hivatali vezetők a felelő­sek. Azért is, mert igen gyakran őket sem helyettesítette senki és azért is, mert nem gondoskodtak a folyamatos munka rendjéről a szabadságolások alatt. Eső után köpönyeg? Ami az idén történt, azon persze már nem lehet segíteni. De a legkeve­sebb, hogy minden munkahelyen vonják le a tanulságot, ez többé nem ismétlődhet meg. Mindenki elmehet nyaralni, de a folyamatos munkát, az ügyfelek tízezreit, a zajló életet azalatt sem lehet sza­badságolni. Horváth József KENYÉR, PAPÍR Ezt is megértük hát: szeptem­ber elsején életbe lépett a ke­ny­ércsomagolási rendelet. Esze­rint Budapesten és a megyeszék­helyeken az állami, a szövetke­zeti, valamint a magán-kiskeres­kedelmi üzletekben tegnaptól kezdve tilos a kenyeret teljes cso­magolás nélkül árusítani. A teljes csomagoláson azt kell érteni, hogy a kilós vagy kisebb kenyeret, csakúgy, mint a kétkilóst, körül­burkolják az e célra készült pa­pírral, míg a zsemle, kifli és tár­sai zacskóban kerülnek a vevő kezébe. Egyszerű, nem? Olyannyira az, hogy rövidesen el sem tudjuk majd képzelni másképpen. Már­mint, hogy volt idő, amikor nem így volt mindez. Egyelőre azon­ban szokatlan az új, s a premier alkalmából elő­tolakszanak az em­lékek. Kenyérről és papírról egy­aránt. Tudniillik e két fogalom kapcsolata nem szorítkozott min­dig a csomagolásra. Valamikor, a háború előtt az üzletekben többnyire adtak pa­pírt a kenyérhez minden vevő­nek. Aztán jött a háború, s mind nagyobb szerepet kapott a papír. Nevezetesen az a papír, amit ke­nyér nélkül kaptak az állampol­gárok, s amit úgy hívtak, hogy kenyér jegy. Ezzel új helyzet állt elő. A vevő adta a papírt és cse­rébe kapta a kenyeret. Amennyi­re emlékszem, eleinte szép — ma úgy mondanánk, hogy minőségi — papírra nyomtatták a jegye­ket, s a kenyér is ízletes volt. Ké­sőbb mindinkább romlott a papír minősége, de ez még a kisebbik baj volt. Romlani kezdett a ke­nyér minősége és mennyisége is, sötétedett és zsugorodott. Hát ennyit a háborús időkről, amelyek a kenyér és a papír kö­zött az utóbbi javára hoztak létre új kapcsolatot. Mivel hivatalos papír nélkül nem lehetett hozzá­jutni a kenyérhez. Tegnaptól kezdve tulajdonkép­pen szintén ez lett a dolog lénye­ge, miután papír nélkül tilos ke­nyeret adni. Csakhogy ez a papír szerencsére nem jegy, hanem cso­magolás. S végül szólni kell két dátum egybeeséséről, ami nyilvánvalóan véletlen, de jelképesnek is tekint­hető. Húsz évvel ezelőtt éppen szeptember elsején szűnt meg véglegesen a kenyérjegy intézmé­nye, s ezzel az ország egész terü­letén szabaddá vált a kenyérfor­galom. Ettől kezdve bárki papír nélkül kaphatott kenyeret a bol­tokban, ami azt jelentette, hogy a vevő nem adott jegyet, de az el­adó sem papírt. Most az új rende­lettel, remélhetőleg, helyreáll a normális állapot, szintén szeptem­ber elsején. A tanulság: nem mindegy, hogy az ember papírra vagy papírba kapja a mindennapi kenyerét. Az utóbbinak jobban örülünk. S bár a telhetetlenség látszatától is őrizkedni kívánunk, hadd tegyük hozzá, hogy örömünk még telje­sebb volna, ha a kenyér teljes csomagolása mellett három sze­rény kívánságunk is mielőbb va­lóra válna, nevezetesen: Szombat este is mindig lehessen kenyeret kapni. Hétfő este is mindig lehessen kenyeret kapni. Általában egész héten mindig lehessen jó minőségű kenyeret kapni- Árkus József

Next