Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-20 / 117. szám

8 * *«WP MM' ✓ taMpnaHi ___« % _■ . v* —mBBi JBb» P­jotr Gi­yemicsev fogadta Sarlós Istvánt A Pravda vendégeként Moszk­vában tartózkodó Sarlós Istvánt, az MSZMP KB tagját, a Népsza­badság főszerkesztőjét szerdán fogadta Pjotr­­ Gyemicsev, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a központi bizottság tit­kára. A szívélyes, elvtársi, baráti be­szélgetésen jelen volt Rapai Gyu­la, az MSZMP KB tagja, hazánk moszkvai nagykövete, valamint Mihail Zimjanyin, az SZKP KB tagja, a Pravda főszerkesztője.­­ Belkereskedelmi delegáció ér­kezett az NDK-ból Buda­pestre, dr. Werner Freyer ke­reskedelem- és közellátásügyi miniszterhelyettes vezetésével. — Mérnökavató ünnepséget tar­tottak szerdán a keszthelyi Ag­rártudományi Egyetemen. A me­zőgazdaság-tudományi karon végzett 36 levelező hallgató kap­ta meg ez alkalommal a diplomát. — ÖTÖDIK ALKALOMMAL RENDEZIK MEG GYULÁN az Erkel-diákünnepeket. A négy­napos gazdag program szerda este a fiatalok színpompás fel­vonulásával kezdődött meg, sok ezer diák — köztük több ezer fő­városi tanuló — részvételével.­­ Gazdasági, társadalompolitikai kérdésekről tájékozódtak a Bé­­ke-világtanács budapesti köz­gyűlésén részt vett indiai dele­gátusok azon az eszmecserén, amelyet szerdán rendezett ré­szükre a Béketanács és a Haza­fias Népfront a rózsadombi SZOT Szállóban. — AZ IL—76. TÍPUSÚ új szovjet szál­lító-repülőgép most végzi próbare­püléseit. A legmodernebb sugár­haj­­tóművel ellátott gép 13 kilomé­ter magasságban repül, 850—900 kilo­méteres utazósebességgel. Fedélze­tén számítógépet helyeztek el, amely lehetővé teszi a robotpilóta segítségével történő repülést és le­ereszkedést.­­ Megkezdődött a munka szer­dán a Pamuttextil Művek tol­nai gyárában felépült új szövő­csarnokban. A fél évszázadosnál idősebb gyárat teljesen felújí­tották; a most elkészült szövő­csarnokban hat géppel fogtak hozzá a pamuttextíliák szövésé­hez.­­ A volt „BUDAI ÖNKÉNTES EZ­RED” intéző bizottsága kéri mind­azokat a volt ezredta­gokat, akik 1945. februárban Budán, a fasizmus elleni harcokban részt vettek és az intéző bizottság 3. sz. körlevelét nem kapták meg, sürgősen közölték je­lenlegi címüket. Budai önkéntes Ezred intéző bizottsága, Budapest, 114. pf. 98. — TAMÁSI ÁRON-EMLÉKES­TET rendez az Írószövetség és a TIT irodalmi-nyelvi szakosztá­lya péntek este 7 órai kezdet­tel a Kossuth Klubban, az író halálának 5. évfordulója alkal­mából. Bevezetőt mond Czine Mihály kandidátus, közremű­ködik Arató Pál, Bánffy György, Mészáros Ági, Tompa László és Török Erzsi.­­ Öten szörnyethaltak, 32-en megsérültek a szerdára virra­dó éjszaka, amikor egy autó­busz a spanyolországi Valla­­dolid közelében összeütközött egy teherautóval.­­ A szokásosnál egy héttel korábban borultak virágba a májusi nyárban a somogyi akácosok, amelyekben 50 ezer méhcsalád gyűjti a nektárt. A somogyi méhészek az idén 93 va­gon méz eladására kötöttek szerző­dést a fogyasztási szövetkezetekkel. VÁRÓCZI JÓZSEF, a párt régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdono­sa életének 78. évében elhunyt. Temetése ma délután 2 órakor lesz a ceglédi öregtemetőben.­­ Az MSZMP Ceglédi Városi Bizottsága. — Gombás Pált, az elhunyt két­szeres Kossuth-díjas akadémi­kust május 24-én, hétfő délután 3 órakor temetik a Farkasréti te­metőben. — A Nova Huta-i Lenin Kohá­szati Kombinát az idén túlhalad­ja az évi 5 millió tonnás terme­lést. Az üzem ma háromszor annyi acélt gyárt, mint ameny­­nyit a háború előtt valamennyi lengyel kohómű együtt szolgál­tatott.­­ A III. DUNA MENTI NÉP­MŰVÉSZETI FESZTIVÁLT az idén is megrendezik. Az augusz­tus 19. és 21. közt sorra kerülő eseménysorozat színhelye Ka­locsa, Baja, Soltvadkert és a Szelídi-tó partja lesz. — A Nácizmus Üldözötteinek Szövetsége a nyugat-németor­szági Oberhausenben tartja kongresszusát, amelyen magyar részről részt vesz Révész Géza, a Partizán Szövetség országos bizottságának tagja is. — A nemzetiségi oktatás fejlő­déséről, eredményeiről tanács­kozott szerdán a három nem­zetiségű bajai járás Katymár községében a Magyar Pedagó­giai Társaság Bács-Kiskun me­gyei tagozatának nemzetiségi szekciója. PANORÁMA-AUTÓBUSZOKAT vá­sárolt a Baranya megyei és a pécsi idegenforgalmi hivatal. Az új típu­sú, luxuskivitelű Ikarus—250-es tár­sasgépkocsikkal hazai és külföldi utazásokat bonyolítanak le. — Tolna NDK-beli testvérme­­gyéjének, Karl-Marx-Stadtnak küldöttsége szerdán négynapos látogatásra Tolna megyébe ér­kezett. — SPECIÁLIS SZÁLLÍTÓKOCSIK gyártási katalógusaiból nyitt kiállí­tás szerdán Budapesten, a Szovjet­unió nagykövetségének kereskedel­mi képviseletén. A katalógusokban­­ szereplő óriás kocsik közül néhány­­nyal a BNV-n is találkozhatnak az érdeklődők.­­ 300 ezer hektár erdőt államo­sítottak Keralában. A kártala­nítás nélkül állami tulajdonba vett erdőségeket nincstelen pa­rasztoknak juttatták. — Háromnapos országos gyóg­yszerész- és orvostörténeti konferencia kez­dődött szerdán Győrött. A tanács­kozáson külföldi vendégek is részt vesznek. — KÉT JAPÁN HEGYMÁSZÓ elérte a Himalájában levő 8156 méteres Manaslu-csúcsot, a világ hatodik legmagasabb pontját. — RUBIN MÁRTA ZONGORA­MŰVÉSZ — Kadosa Pál tanítvá­nya — szerda este nagy sikerű önálló hangversenyt adott a Ze­neakadémia kistermében. A fia­tal művész műsorán Beethoven-, Bach-, Schumann-, Liszt- és Bartók-művek szerepeltek. — Vasúti tanműhelyt építtet a MÁV debreceni igazgatósága. A tanmű­hely hamarosan elkészül és szep­temberben megkezdődik benne a ta­nítás. — Kisiklott egy személyvonat Me­xikóváros közelében. Negyvenen­­ életüket vesztették, többen sú­­­­lyosan megsérültek. — A NÉPI EGYÜTTESEK NEM­ZETKÖZI FESZTIVÁLJÁN, amelyet a bulgáriai Jambol vá­rosban minden tavasszal meg­rendeznek, az idén részt vesz a mohácsi nemzetiségi együttes tánc- és zenekara is. A húszta­gú együttes szerdán utazott el Bulgáriába.­­ BEÉRETT AZ EGRI CSERESZNYE, a szokásosnál jóval korábban. Az el­ső termést szerdán a város piacán csomókba kötve árulták.­­ Figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját Vámosi Sándor 65 éves budapesti nyugdíjas s a Népköztársaság útján egy fá­nak ütközött. A baleset követ­keztében felesége súlyosan, egy másik utasa pedig könnyebben megsérült. Mindkettőjüket kór­házba szállították, Vámosi Sán­dor ellen eljárás indult. A Nagykőrösi úti használtcikkpiac mindennap reggel 8-tól du. 4 óráig a vásárlók rendelkezésére áll. Bútorok, ruházati cikkek, műszaki áruk stb. Megközelíthető: a Boráros tértől az 54-es busszal, a Nagyvárad tértől az 51-51/A villamossal. NÉPSZABADSÁG 1971. május 20. csütörtök Gépkocsi-nyeremény­ betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarék­­pénztár a gépkocsi-nye­­reménybetétkönyvek 40. sorsolását Győrött rendezte meg. Szerdán a késő dél­utáni órákban a vidéken váltott betétkönyveket sor­solták. A sorsoláson azok a 10 ezer és 5 ezer forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1971. január 31-ig váltottak és 1971. áp­rilis 30-án még forgalom­ban voltak. A vidéki betét­könyvtulajdonosok között 269 gépkocsit sorsoltak ki. A vidéken váltott 5000 forintos betétkönyvek közül nyertek: So­ro- Szám Kisorsolt gépkocsi­zat 1 511448 Trabant Lim. 6011 515215 Moszkvics 412 1 518218 Skoda S—100 1 529803 Moszkvics 412 1 532351 Polski Fiat 15001 533639 Moszkvics 412 535313 Skoda S—100 540119 Polski Fiat 15001 541714 Wartburg de L.1 541986 Skoda S—100 1 550435 Polski Fiat 1300l 553063 Zoporozsec 9661 553465 Wartb. de L. 3531 556994 Polski Fiat 15001 564391 Polski Fiat 15001 566916 Skoda 100 2 508404 Trabant Lim. 6012 533900 Skoda S—100 2 521429 Skoda S—100 2 533900 Moszkvics 412 2 534587 Moszkvics 412 536362 Skoda 100 2 2 540607 Skoda S—100 2 545682 Wartb. de L. 3532 553019 Trabant Lim. 2 555521 Skoda S—100 508389 Moszkvics 412 516121 Wartburg de L.3 524048 Warb. de L. 3533 529528 Trabant Lim. 3 530413 Trabant Lim. 3 540114 Wartb. de L. 3533 545148 Skoda S—100 3 548835 Moszkvics 412 3 4 4 4 4 4 549667 Wartb. de L. 3533 552765 Moszkvics 412 552818 Wartb. de L. 3533 553640 Wartb. de L. 3534 517801 Moszkvics 412 543122 Wartburg 353 550064 Skoda S—100 550985 Moszkvics 412 557937 Skoda S— 100 561762 Wartb. de Luxé4 565406 Wartb. de L. 3534 584594 Trabant Lim. 6014 585510 Trabant Lim. 6014 587015 Skoda 100 4 589264 Moszkvics 412 4 594784 Moszkvics 412 4 596336 Trabant Lim. 6015 505255 Trabant L. 6015 512011 Moszkvics 412 5 531406 Skoda 100 5 534967 Wartb. de L. 3535 535529 Trabant Lim.601.5 535998 Moszkvics 412 5 536744 Moszkvics 4125 538236 Wartb. de L. 3535 539531 Moszkvics 4125 542155 Skoda 1005 546672 Wartb. de L. 3535 554566 Skoda 1005 558392 Skoda 1005 563089 Trabant Lim. 6015 564689 Skoda 1005 564500 Trabant Lim. 6015 569258 Trabant Lim. 6015 571676 Skoda 1005 577084 Skoda 1005 577627 Trabant Lim. 6015 580001 Trabant Lim. 6016 507468 Polski Fiat 13006 510644 Trabant Lim. 6016 515885 Moszkvics 4126 528774 Moszkvics 4126 533566 Trab. Lim. 6017 513997 Wartb. de L. 3537 514632 Trab. Lim. 6017 520417 Trab. Lim. 6017 523305 Moszkvics 4127 526588 Polski Fiat 15007 528993 Polski Fiat 15007 530661 Trab. Lim. 6017 584603 Wartb. de L. 3537 536839 Trab. Lim. 6018 526093 Trab. Lim. 6018 527742 Polski Fiat 15008 533872 Polski Fiat 15008 534836 Polski Fiat 15008 549544 Wartb. de L. 3338 558574 Wartb. de L. 3538 559789 Wartburg 3538 561487 Polski Fiat 13008 562066 Moszkvics 4129 509940 Moszkvics 4129 511816 Polski Fiat 15009 513950 Skoda S—1009 519852 Trabant Lim. 6019 533909 Trabant 60l9 536277 Trabant Lim. 6019 547036 Wartb. de L. 3539 548572 Polski Fiat 1300 10 518983 Polski Fiat 1500 10 522674 Moszkvics 412 10 525188 Trab. Lim. 601 10 527316 Trab. Lim. 601 10 528450 Wartb. de L. 353 10 530517 Moszkvics 412 10 531626 Trab. Lim. 601 10 534501 Polski Fiat 1500 10 537814 Zaporozscc 966 10 538229 Wartb. de L. 353 10 53C804 Skoda SlOO-as 11 500387 Wartb. de L. 353 11 514602 Trabant Lim. 612 11 514798 Sokda S—100 11 516455 Skoda S—100 11 517577 Wartb. de L. 353 11 518276 Moszkvics 412 12 518917 Skoda S—100 12 532023 Moszkvics 412 12 533234 Trabant Lim. 601 12 543354 Moszkvics 412 12 544590 Trabant Lim. 601 12 553678 Skoda S—100 12 555780 Moszkvics 412 12 562622 Trabant Lim. 601 12 568089 Trabant Lim. 601 12 571089 Moszkvics 412 12 572094 Wartb. de L. 353 13 512966 Skoda S—100 13 524170 Trabant Lim. 601 13 524170 Trabant Lim. 601 14 510297 Trabant Lim. 601 14 522096 Polski Fiat 1500 14 531785 Wartb. de L. 353 14 533131 Polski Fiat 1300 14 549297 Trabant Lim. 601 14 544857 Wartb. de L. 353 14 548494 Moszkvics 412 14 550402 Polski Fiat 1300 14 552028 Zaporozsee 966 14 552038 Moszkvics 412 14 553939 Skoda L.100 14 360686 Opel Cadett 14 561536 Trabant Lim. 601 14 562023 Wartb. de L. 353 15 509836 Skoda S—100 15 528903 Skoda S—100 15 529194 Pilski Fiat 1800 15 531589 Moszkvics 412 15 541618 Skoda S—100 15 541374 Moszkvics 412 16 50­1451 Trabant L. 601 16 519125 Skoda S—100 16 522619 Moszkvics 412 16 531020 Zaporozs­ec 966 17 506124 Trabant L. 601 17 506670 Trabant L. 601 17 507167 T­rabant L. 601 17 511282 Skoda L.100 17 511580 Trabant L. 601 17 512923 Wartb. de L. 353 17 512979 Zaporozsec 966 17 520516 Trab. L. 691 17 522116 Polski Fiat 1300 17 523747 Moszkvics 412 17 524512 Zaporozsec 966 17 523472 Skoda S—100 17 526977 Polski Fiat 1300 17 528435 Moszkvics 412 18 504676 Trabant Lim. 601 18 505711 Moszkvics 412 18 520930 Moszkvics 412 18 527400 Skoda S—1000 18 531401 Wartb. de L. 353 18 533144 Moszkvics 412 18 537643 Trabant Sam. 601 18 542872 Trabant Lim. 601 19 503234 Tra­ban­t Lim. 601 19 504479 Moszkvics 412 19 512233 Wartb. de L. 393 19 51­911 Moszkvics 412 19 523500 Moszkvics 412 19 530188 Polski Fiat 1300 A vidéken vallott 10 000 forintos betétkönyvek közül nyertek: So­ro-Szám Kisorsolt gépkocsi­zat 1 001513 Moszkvics 4121 010505 Skoda S—1001 013278 Moszkvics 4121 019627 Skoda S—1001 021252 Trabant L. 6011 021321 Moszkvics 4121 024636 Wartburg 3531 027663 Skoda S—1001 028105 Zaporozsec 9662 013336 Moszkvics 4122 017455 Trabant L. 6012 019458 Trabant Lim. 6012 020237 Moszkvics 4122 024299 Wartb. de L. 3533 013896 Trab. Lim. 6013 021043 Wartb. de L. 3534 008727 Moszkvics 4124 017503 Zaporozsec 9664 017700 Moszkvics 4124 023454 Moszkvics 4124 024343 Polski Fiat 13004 026878 Zaporozsec 9664 027307 Wartb. de L. 3534 030028 Skoda L.100­4 430800 Moszkvics 412­4 031679 Wartb. de L. 3535 014142 Skoda s—top 5 020855 Skoda S—100 5 021694 Wartb. de L. 3536 003026 Trabant Lim. 6016 008631 Trabant Lim. 60L6 009109 Skoda S—100 6 012209 Skoda S—100 6 016422 Skoda S—100 6 017922 Polski Fiat 15007 000043 Skoda S—100 7 010100 Polski Fiat 15007 012790 Trabant Lim. 6017 015906 Trabant Lim. 6018 013969 Polski Fiat 15008 021442 Trabant Lim. 6019 002410 Polski Fiat 13009 003958 Trabant I.im. 601 10 010430 Trabant Lim.601 10 312509 Wartb. d-e L. 353 11 001677 Polski Fiat 1500 11 005650 Wartb. de L.353 12 012570 Skoda S—100 12 012737 Moszkvics 412 12 013864 Zaporozsec 966 12 014339 Polski Fiat lőuO 12 016180 Wartb. de L. 363 12 016407 Trabant Lim. 12 028607 Wartburg 353 U 029431 Skoda S—100 13 012221 Moszkvics 412 13 013413 Skoda S—100 13 013692 Trabant Lim.601 13 014319 Trabant Lim.601 13 015817 Moszkvics 412 14 005897 Trabant Lim.601 14 011174 Mos&ltvics 412 15 003314 Wartb. die L. 353 15 006570 Skoda S—100 15 009422 Trabant Lim. 601 15 011710 Skoda S—100 15 01365G Wartb. d*e L. 358 15 U16445 Skoda S—100 16 003267 Wartb. de L 353 16 007791 Trabant Lim. GOI 17 000507 Skoda S—100 17 002307 Moszkvics 412 17 006927 Trabant Lim. 601 18 001685 Moszkvics 412 18 004817 Moszkvics 412 18 012823 Wartb. de L. 353 18 014420 Moszkvics 412 18 018149 Polski Fiat 1300 19 002489 Trabant Lim. 601 19 003140 Trabant Lim. 601 19 006815 Polski Fiat 1500 A gy­orsi­­sta közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges szám­hibákért fele­lősséget nem vállalunk. A Budapesten váltott nyerem­ény-betétkön­y­vek sorsolá­sára csütörtökön, ugyancsak Győrött kerül sor. A nyerem­ényigény a be­tétkönyvvel, vagy az azt helyett­esí­tő igazolással, a betétkönyvet kiállító taka­rékpénztári fióknál (ha a betétkönyvet postahivatal vagy takarékszövetkezet ál­lította ki, akkor a területi­leg illetékes takarékpénztá­ri fióknál) a sorsolás nap­jától számított 30 napon be­lül tehát 1971. június 19-ig érvényesíthető. (MTI) 1 1 3 3 3 Tsz-tagoknak is jár a fogpótlás Az idén lépett életbe az az előírás, amelynek értelmében a termelőszövet­kezetek tagjai és családtagjai a mun­kásokhoz és alkalmazottakhoz hason­lóan jogosultak fogpótlásra, még­pedig műfogra, illetve fogsorra, fog­koronára és hídra egyaránt. Az egészségügyi minisztérium meg­állapította, hogy az állami egészség­­ügyi szolgálat egyes vidéki fogorvosi rendelőiben mégis elutasítják a szolgáltatásra jogosult betegeket, mégpedig jogszabály hiányára való hivatkozással. Ezért a minisztérium hivatalosan leszögezi, hogy a termelő­szövetkezeti tagok és családtagjaik az említett szolgáltatásokra és az ezek­kel kapcsolatos javíttatásokra jogo­sultak. A tsz-tagoknak és családtag­jaiknak a műfogért, műfogsorért, fog­koronáért, tűdért, valamint a szüksé­ges javításokért ugyanolyan térítést kell fizetniük, mint a munkaviszony­ban állóknak, illetve családtagjaik­nak. A minisztérium utasította az illeté­kes egészségügyi intézmények veze­tőit az érvényes rendelkezés végre­hajtására. (MTI) /a/zoros­o­t'sorohsívnn Szerda éjszaka kiadós esőt ka­­­­pott a Borsod megyei Encsi járás­­ csereháti része. Hernádszurdok környékén pél­­l­dául 37 milliméter, a Garadna, a­­ Vasonca és a Vadász-patak víz­­­­gyűjtő területén pedig 20—25 , milliméter csapadékot mértek. A patakok úgy felduzzasztották a Bársonyos-csatornát, hogy több helyen kilépett a medréből. Mérc község határában például mintegy 200 hold mezőgazdaságilag mű­­velt terület került víz alá. Az á­r gyorsan levonult és szerda dél­előtt a közös gazdaságok minde­­­nütt megkezdték a vizek leveze­­­tését a földekről. Szépirodalmi Fikció Május 24-én, hétfő este fél 8 órai kezdettel jelentkezik a bu­dapesti Egyetemi Színpadon a Szépirodalmi Könyvkiadó hangot folyóirata, a Szépirodalmi Figye­lő könyvheti különszáma. Az ebből az alkalomból rende­zett ünnepi műsorban közremű­ködik Bánffy György, Bitskey Ti­bor, Demján Edit, Gábor Miklós, Huszti Péter és Surányi Ibolya. KEZDET Szinkronizált szovjet film. „A külső szépség a természet véletlensége, a belső szépség viszont nem véletlen csoda.” (Jevgenyij Jevtusenko) Rendezte: GLEB PANFILOV, A tűzön nincs átkelés alkotója. Főszereplő: INNA CSURIKOVA Irta: J. Babrilovics és G. Panfilov Operatőr: D. Dolmnyin. Zene: V. Elbergran. BEMUTATÓ: MÁJUS 20. Osztályharc és jóléti állam A Kossuth Könyvkiadó megje­lentette Il Norlundnak, Dánia Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága titkárának érdekes köny­vét Osztályharc és jóléti állam címmel. A jelentős elméleti munkássá­got is kifejtő dán politikus is­merteti az ideológiai harc kérdé­seit, a kapitalizmusból a szocia­lizmusba vezető korszak problé­máit, s azokat a követelménye­ket, amelyek közt a fejlett tőkés­­országokban vívják az osztályhar­cot a munkások, a kommunisták. PRAKTICA NOVA í. Tessar P2.8 objektívval'/ tokkal 3720 Ft OTP HITELLEVÉLRE IS f

Next