Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-04 / 103. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér 1971. május 4. kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIX. évfolyam, 103. szám Köszöntjük a szakszervezetek XII. kongresszusát Három és fél millió szervezett dolgozó képviseletében 700 kül­dött részvételével ma kezdi meg ötnapos tanácskozását a magyar szakszervezetek XXII. kongresz­­szusa. A szakszervezeti választá­sok tapasztalatait összegezve ér­tékeli az előző kongresszus óta végzett munkát, s a tagság nö­­vekvő igényeit, a fejlődő társa­dalom szükségleteit szem előtt tartva, határozza meg a mozga­lom további feladatait. A szervezett dolgozók nagy várakozással tekintenek e je­lentős esemény elé, és­­ azzal az igénnyel, hogy a kongresz­­szus fejlessze tovább mindazt, ami a szakszervezeti munká­ban helyesnek bizonyult, s tárgyilagosan tárja fel a mun­ka gyenge pontjait is, s mutas­son utat a fogyatékosságok meg­szüntetéséhez, az érdekképviselet és az érdekvédelem még hatáso­sabb érvényesítéséhez. Az előző kongresszus óta el­telt négy év a magyar társada­lom fejlődésének mozgalmas és eredményes időszaka volt. Ezek­ben az években került sor a gaz­daságirányítás reformjára, a szo­cialista építés gyorsítását szolgá­ló, nagy jelentőségű intézkedések bevezetésére. A szakszervezetek — ahogyan ezt az MSZMP X. kongresszusa értékelte — ered­ményesen vettek részt a reform megvalósításában. A szervezett dolgozók is elismeréssel fogadták a szakszervezetek erőfeszítéseit, a reform elveinek megmagyará­zására, megértetésére, a gyakor­latban való alkalmazására. A re­form életbelépésével egyidejűleg a Munka Törvénykönyve rögzí­tette a dolgozók, s a képviseletü­ket ellátó szakszervezetek jogait. A legutóbbi négy év eredmé­nyei jó alapot adnak a kong­resszusnak, hogy még nagyobb igénnyel, több előrelátással, szé­lesebb távlatokkal határozza meg a következő esztendőkre szóló tennivalókat. A mozgalmi mun­ka olyan programját, módszereit dolgozza ki, amelyek révén a szakszervezeti vezető szervek, tisztségviselők és aktivisták még jobban kiaknázhatják erőiket, le­hetőségeiket a szocialista építés gyorsítására, a dolgozók tár­sadalmi és egyéni érdekeinek ösz­­szehangolt védelmére. Az üzemi szakszervezeti válasz­tásoknál s a szakmai kongresszu­sokon elhangzott véleményekből világosan kirajzolódtak a szak­­szervezeti munkának azok a területei, amelyek elmaradtak az általános fejlődéstől, vagy az eddiginél több gondot, nagyobb figyelmet, újszerű megoldásokat igényelnek. A tagság egyöntetű állásfoglalása sürgeti például az üzemi demokrácia fokozott érvé­nyesítését, azoknak az akadá­lyoknak az elhárítását, amelyek útját állják a dolgozók kezdemé­nyezéseinek. Hogyan lehet a szo­cialista munkaversenyt e kezde­ményezések felkarolására jobban felhasználni, milyen módszerek segítik hatásosabban a dolgozók tájékozta­tását, a kollektíva véle­ményének, javaslatainak érvény­re juttatását a vállalati döntések­ben; mit kell tenni azért, hogy az anyagi és erkölcsi ösztönzés jobban szolgálja a dolgozók ön­tudatának, aktivitásának a fej­lődését; — ezekben a kérdések­ben a kongresszus útmutatása je­lentős haladást indíthat el. De minden bizonnyal állást foglal a tanácskozás abban is, hogy ho­gyan segíthetik a szakszerveze­tek az üzemi demokrácia kibon­takozásához szükséges feltételek megteremtését, a vállalati belső mechanizmus, a vezetés módsze­reinek fejlesztését, s a dolgozók beleszólását korlátozó nézetek: a közömbösség, a bürokrácia, a le­kicsinylés megváltoztatását. Különös figyelmet érdemelnek a kongresszustól a szocialista bri­gádmozgalom és a törzsgárda hű­séges, önfeláldozó tagjai, azok a dolgozók, akik a legtöbbet tesznek a szocialista gondolkodás, a fele­lősségteljes tulajdonosi magatar­tás meghonosításáért. A szakszer­vezetek azzal, hogy példájukra nevelik, ösztönzik a dolgozókat, igen sokat tehetnek a közgondol­kodás, a szocialista tudat fejlődé­séért, a társadalmi felelősség szé­les körű elterjesztéséért. A szakszervezeteknek az élet­­színvonal fejlődését szolgáló sok­oldalú tevékenysége a tagság ér­deklődésének a középpontjában áll. A legutóbbi években a szak­­szervezetek erősödő tömegkapcso­­lataik révén alaposan megismer­ték a dolgozók különböző rétegei­nek a helyzetét, s jól érzékelték a gazdasági reform sok intézkedésé­nek az életszínvonalra tett hatá­sát. Az így szerzett tapasztalatok módot adtak rá, hogy a szakszer­vezetek az irányító szervekhez to­vábbított jelzésekkel, javaslatok­kal a továbbiakban is segítsék a gyakorlati végrehajtás közben he­lyenként jelentkező kedvezőtlen tendenciák megszüntetését. A kongresszus minden bizonnyal jó­váhagyja és tovább erősíti a szak­­szervezeteknek a dolgozók jelzé­seire, véleményére alapozott ér­dekvédelmi tevékenységét. Ösz­tönzést ad ahhoz, hogy a minden­napi problémák intézésével, meg­válaszolásával együtt, hosszabb távra kidolgozott tervekkel a munka- és életkörülmények javí­tását szolgáló összehangolt fej­lesztési elképzelésekkel vegyenek részt a szakszerv­ezetek az élet­színvonal-politika elveinek, irá­nyának a kidolgozásában. A kongresszusra vár az a fel­adat, hogy megfogalmazza a szak­­szervezetek véleményét a bérek és a szociálpolitikai juttatások, fej­lesztésének arányairól, az elosztás elveiről és sorrendjéről, és állást foglaljon az árpolitikával, az ár­mozgásokkal kapcsolatban is. Ha­tározott állásfoglalásra, a helyen­ként tapasztalható bizonytalanság és véleménykülönbség tisztázásá­ra van szükség a munka- és élet­­körülmények javítását szolgáló jogok alkalmazásában, a hatáskö­rök megosztásában, a különböző dolgozói rétegek eltérő érdekeinek egyeztetésében. A kongresszus hozzásegíti a szakszervezeti tiszt­ségviselőket, hogy e kérdésekben a társadalmi, a vállalati és az egyéni érdekeket egyeztetve old­hassák meg sokoldalú feladatai­kat. A kiindulópont a szakszerve­zetek­ érdekvédelmi tevékenységé­nél változatlanul az, hogy a moz­galom teljes erejével, aktivistái, tisztségviselői személyes példamu­tatásával, a dolgozók megnyerésé­vel és kezdeményezéseik felkaro­lásával segítse az életszínvonal emeléséhez szükséges anyagi esz­közök megteremtését, a népgazda­ság erőinek a gyarapítását. A magyar szakszervezetek XXII. kongresszusa társadalmi életünk kiemelkedő eseménye. Munkáját az ország közvéleménye nagy figyelemmel, érdeklődéssel kíséri. Kívánjuk, hogy a tanácsko­zás megfeleljen a várakozásnak és sikerrel váltsa valóra a hozzá fűzött reményeket, adjon új ösz­tönzést a magyar szakszervezeti mozgalom fejlődéséhez. M­ájus elsejét ünnepelte az ország Több mint negyedmillió felvonuló b­udapesten Nagygyű­rlések, tömegdemonstrációk vidéken A főváros és az ország népe a proletár internacionalizmus, az európai béke és biztonság meg­teremtéséért vívott harc, a viet­nami és az arab népek iránti szolidaritás jegyében, a X. párt­­kongresszus határozatai szelle­mében ünnepelte a 37. szabad május elsejét. A budapesti dolgozók derűs hangulatú, színes felvonulásának több mint negyedmillió részve­vője volt. A felvonulást 38 or­szág és több nemzetközi szerve­zet küldöttei, a magyar munkás­­mozgalom veteránjaival, kiváló dolgozókkal együtt tekintették meg a Dózsa György úton felál­lított dísztribünökről. Az ünnep tiszteletére díszbe öltözött a Felvonulási tér. Az egyesített munkáskórus hangver­senye közben, háromnegyed 10- kor foglalták el helyüket a dísz­emelvényen a párt és a kormány vezetői. A dísztribünön foglalt helyet Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, Loson­­czi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Benke Valéria, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sán­dor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Németh Károly, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, Óvá­ri Miklós, az MSZMP KB titká­ra, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságá­nak elnöke, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára, Földvári Ala­dár, a SZOT elnöke, dr. Horváth István, a KISZ kb első titkára, Kelemen Lajos, a fővárosi tanács megbízott elnöke, Erdei László­­né, a Magyar Nők Országos Ta­nácsának elnöke, dr. Beckl Sán­dor, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség elnöke, továbbá a munkásmozgalom több régi har­cosa, a termelőmunka több ki­váló képviselője. Pontban 10 órakor fanfár jelre indult meg a felvonulók áradata. Imponáló látványt nyújtott a me­net nyitóképe: elöl hét méter ma­gas vörös zászlóval népviseletbe öltözött fiúk, lányok serege ha­ladt. Vörös zászlóerdő követke­zett, majd az ünnepet köszöntő jelszót emelték magasba az egyenruhás munkásőrök: „Éljen május 1.­” Virággal díszített föld­gömb, a „Világ proletárjai, egye­süljetek!” felirat emlékeztetett a proletár internacionalizmusra; „Éljen a párt!” — hirdette az utána következő tömb transzpa­rense. Kádár János, Losonczi Pál és Fock Jenő nagyméretű arcképe után a Magyar Népköztársaság hatalmas méretű címerét vitték a felvonuló fiatalok, s felcsattant a taps, amikor a negyedik ötéves terv céljaira, megvalósítandó fel­adatainkra hívták fel a figyel­met az ügyes makettek, ötletes dekorációk. Emberméretűnél nagyobb, jel­képes va­­gbimbóval vonult a kö­vetkező csoport, s a világ szirmait a szocialista országok zászlaiból állították össze. 2500 úttörő ha­ladt a megalakulásának 25. évfor­dulóját ünneplő Úttörő Szövetség emblémája mögött, majd kék egyenruhás ifjúgárdisták díszszá­zada előzte meg a teret egész szé­lességében átfogó feliratot: ..Hű­ség a néphez, hűség a párthoz!” Mögötte a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség képviselői ha­ladtak, őket különböző szakmák ruháiba öltözött, jelvényeit ma­gasba emelő 3500 fiatal követte. Fehér blúzos lányok ritmikus zászló- és dobgyakorlatokkal szí­nesítették a menetet, s még nem ült el a tribünökön a köszöntő taps, amikor nagyméretű ötágú vörös csillagot közrefogva a tér­re érkezett a szolidaritást, a bé­két és barátságot hirdető fiatalok serege. Tábláik szabadságot, ön­rendelkezési jogot követeltek Vietnamnak és az arab népeknek, tiltakoztak Angela Davis bebör­tönzése ellen. A 15 000 fiatal al­kotta tömbök­et, élőképeket népi táncosok követték, majd nagymé­retű májusfát hoztak a felvonu­lók. Még látni lehetett az ifjak se­regének a Hősök tere felé úszó zászlóerdejét, amikor — rövid szünet után — megindult a fővá­ros lakosságának ezerszínű mene­te. Nyolc oszlopukat az idén a XIII., a XIV., a XX., a II., a XX., a XI., a VI. és az V. kerü­let képviselői vezették, a tömeg élén vezető párt- és állami sze­mélyiségek, miniszterek, a terme­lőmunka, a tudomány és a művé­szetek kiemelkedő képviselői ha­ladtak. Az indulókat, jelszavakat sugárzó hangszórók rendre köz­vetítették a térre érkező üzemek, vállalatok nevét, üdvözölték a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlajával kitüntetett kol­lektívákat. Végeláthatatlan sor­ban haladtak Budapest patinás gyárainak, nagy hírű üzemeinek küldöttei. Htttiúr Jtínos ti t/ Hiti Sitt sut ti A felvonulás közben a dísztri­bünön Kádár János a budapesti dolgozók május 1-i felvonulásá­ról a következő nyilatkozatot ad­ta a sajtó, a rádió és a televízió munkatársainak: — A nemzetközi munkásosztály e nagy ünnepén, május elsején, szívből köszöntöm a felvonulás részvevőit, hazánk munkásságát, parasztságát, értelmiségét, a szo­cializmust építő magyar népet. Kicsit hűvös az idő, de ennek ellenére ezen a budapesti felvo­nuláson is érződik a lelkesedés, a magabiztosság, az őszinte ün­neplés. Erre szerintem van is okunk és alapunk, mert a múlt vasárnapi választás nagyszerű politikai eredménye, népünk ki­állása a párt, a Hazafias Nép­front szocialista programja mel­­­­lett, valójában befejezése egy csaknem másfél éves nagy politi­kai kampánynak. Ez a pártkong­resszus előkészítésével kezdődött és befejeződött a választással, vagy úgy is mondhatom, ezzel a május elsejei ünnepséggel, ösz­­szes eredményeink biztatóak, és biztos alapot adnak a további munkához, önbizalommal és nyu­godtan tekinthetünk előre, abban a tudatban, hogy szocialista cél­jainkat, az ideieket és a követke­ző évekét is, megvalósítjuk. (Folytatás a 3. oldalon.) Megindul az ünnepi menet a Dózsa György úton.

Next