Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-16 / 114. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VASÁRNAPI MELLÉKLETTEL 24 OLDAL • ÁRA: 1,20 FT NÉPSZABADSÁG 1971. május 16, vasárnap A Hí Alá VAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIX. évfolyam, 114. szám Munkásbecsület Egyezetében megismertetjük az olvasót két budapesti üzem egyetlen munkanapjának sokat­mondó eseményeivel. A Csepel Vas- és Fémművek­ben a Kerékpár- és Varrógép­gyár Béke­brigádjának minden tagja bejött ezen a napon dol­gozni, jóllehet szabad szombat lett volna, s a brigád tagjai több­ségükben kisgyermekes anyák. A Magyar Hajó- és Darugyárban a darugépműhelyben a szokottnál jóval többet teljesítettek az ön­kéntes munkának ezen az emlé­kezetes napján. Úgy mondják, senki sem akadt, aki tíz perccel előbb sietett volna a mosdóba, az öltözőbe, amint az megtörté­nik más napokon. A gépek az utolsó percig zúgtak, a munkás­kezek csak az utolsó másodper­cekben pihentek meg. Hogy mindez miért? Kommu­nista műszak volt — mondják a műhelyekben. De a közelebbi magyarázat egy darugyári mun­kás egyetlen szavában foglalható össze. Ez a munkás, amikor lát­ta, hogy a szabadságát erre a napra megszakító csoportvezető mennyire elcsodálkozik a kitűnő teljesítmény láttán, ezt mondta: „Megcsináltuk, presztízsből.” Íme, a bizonyíték: bár nem­egyszer halljuk, „fizetgetnek, dol­gozgatunk”, vagy: „nálam az ön­tudat a pénztárcámnál kezdődik” — él és milyen erősen él a mun­kásokban a becsületből végzett jó munka igyekezete. Mennyire nincs igazuk azoknak, akik egye­sek — és tegyük hozzá, nem is a munkások — önzéséből, a min­dent csak anyagi ellenszolgálta­tásért elvégezni akarók példájá­ból kiindulva már-már elfeled­tetnék a munkáshelytállás nagy­szerű bizonyítékait. Ezzel azt is, hogy az áldozatos munkára, az önkéntes többletteljesítményekre nemcsak a nagy próbatételek ide­jén van szükség, hanem az építő­munka „szürke" hétköznapjain is. Mindenki, aki ismeri a mun­káskollektívákat, tudja, mennyire szigorú értékmérője ott az em­bernek a teljesítmény, a szép, a pontos munka. A legöntudato­­sabb munkások kialakították és széjjelsugározzák azt a munka­helyi közszellemet, amelynek hierarchiája a munka szerinti rangsorolás. Olyan munkások itt a közvéleményformálók, akik, amint azt a szakszervezetek XXII. kongresszusán a főtitkári beszámoló mondta: „...többet tesznek, mint fizetett kötelessé­gük, akik gondolkozva dolgoznak, akik már érzik vagy tudják is, hogy a munka életszükséglet, az emberi lét értelme”. Hosszú utat kell még megten­nünk ahhoz, hogy a munka meg­élhetési kényszerből mindenki számára életszükségletté váljék. A kizsákmányolás megszüntetése ehhez csak az első lépést jelen­tette. A technika, a műszülki fej­lettség magasabb szintje, százez­rek, milliók szakmai és kulturális felkészültségének gyarapodása, s nem utolsósorban egy bizonyos anyagi bőség kell ahhoz, hogy mindenkinek és mindig öröme teljék a munkában. De jogos a kérdés: nem lehetne egy kicsit gyorsabban előrehaladni ezen az úton? A példák, amelyekről a be­vezetőben szóltunk — és hány és hány hasonlót idézhetnénk —, ar­ra biztatnak, igenis, lehetne. Eh­hez — az imént felsoroltakon kí­vül — arra van szükség, hogy a jó munka érdemszerűbb, differen­ciáltabb anyagi elismerése mel­lett többet törődjünk annak a munkahelyi közszellemnek az erő­sítésével, amelyben a jól végzett munka nemcsak a fizetési borí­ték kérdésévé, hanem becsület­beli üggyé is válik. Valamikor sokat mondogattuk: „Nálunk a munka becsület és di­csőség dolga.” Nem azért halljuk ma ritkán, bátortalanul a jelszót, mintha nem volna igaz, hogy ma a munka becsületbeli ügy. Akko­riban azért csengtek hamisan e szavak, mert nem mindig azokat becsülték meg, akik a legjobban rászolgáltak. Azért is vált kérdé­sessé e jelszó, mert a „megbecsü­lés” mellől messze elmaradt az anyagi elismerés. A jelszavak inflációja helyett kialakítottuk és mindinkább töké­letesítjük azt a bérrendszert, amely biztosítja a végzett munka szerinti díjazást. Bár a fizikai munkásoknál még sokat kell ten­nünk a valóban igazságos és ösz­tönző bérrendszer megalkotásáért, egy valamit már most meg kell mondanunk: a munka a mi társa­dalmunkban sohasem válhat csak forint dolgává. Az anyagi elisme­rés önmagában nem is elégíti ki a valóban hivatástudattal, életszük­ségletből dolgozó munkást. A Láng Gépgyár egyik esztergályo­sa mondta, amikor arról beszélt, hogy milyen nagy feladatot vál­laltak és oldottak meg terven, fe­lül: „Csináltuk becsülettel, állí­tom, annyit nem dolgoztam egy évben sem, mint akkor. S mit kaptunk? Elismerésül azt sem mondták, hogy “­szép volt, fiúk*, vagy, itt egy "-ötös­" — mármint egy kézfogás ... Pedig az igazán jó munkásokat a hiúságukkal meg lehet fogni.” Ez a „hiúság”, jogos büszkeség. De építünk-e a munkásbecsületre úgy, ahogyan lehetne, kellene? Hat-e a munkahelyeken, mozgó­sító, nevelő, közvélemény-formáló erővé tud-e válni? Tud-e róla a közvélemény, amely oly sokat hall, olvas ma a lógásról, a fegyel­mezetlenségről, és nem is ok nél­kül? Nem lehet csak az ösztönző bérrendszerrel „orvosolni” a fe­gyelmezetlenséget, a nemtörő­dömséget. Nincs az a tökéletes bérrendszer, amely helyettesítheti a példa, az erkölcsi ösztönzők ere­jét. Manapság mintha gyakran megfeledkeznénk ezekről az igaz­ságokról. Ami pedig a munka propagan­dáját illeti: nem arról van szó, hogy túl sokat beszélünk a szer­vezetlenségről, a fegyelmezetlen­ségről. Ezekről szólni kell, más­ként hogyan szabadulnánk meg tőlük? De vajon bíráljuk-e és eleget bíráljuk-e azokat, akik le­nézzen, gúnyosan nyilatkoznak azokról, akik szeretettel beszél­nek a munkáról, nemcsak a fo­rintról? Küzdünk-e eleget a „min­dent csak forintért” felfogás és gyakorlata ellen? Tegyék egyszer mérlegre az üzemekben: hatá­sos-e és mennyire hatásos a sza­va ma a munkahelyen annak, aki nem azzal kezdi, hogy „mennyi jár érte?”, hanem ezzel áll oda a kollektíva elé: „Emberek, csi­náljuk meg, így követeli a becsü­let” — és tudja, hogy az anyagi ellenszolgáltatás sem marad el. Megszoktuk, hogy ma mindent, így az életnívót is a világ legfej­lettebb országaihoz mérjük. De dolgozzunk, legyünk szorgalma­sak is világszínvonalon! S ahol ma még hiányzanak ehhez a tech­nikai, műszaki feltételek, ott igenis szükség van a többlet-erő­feszítésekre, az áldozatvállalásra. S vállalni kell a többletet nem­csak az azonnali készpénzért, ha­nem a munka szeretetéből faka­dó „presztízsből”, munkásbecsü­letből is. Úgy, ahogyan a munká­sok legjobbjai teszik azt nemcsak a kommunista műszakokban, ha­nem minden munkanapon. Faragó Jenő Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz Budapestre érkezett 3ie‘gkejae/ódce*k­­i tttcfjitfxizt‘t vttrh A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kor­mányának meghívására szomba­ton baráti látogatásra Budapestre érkezett Edward Gierek, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke. A lengyel vendégeket a Feri­hegyi repülőtéren K­ág­ár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Mi­nisztertanács elnöke, Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tag­ja, a KB titkára, Benkei András belügyminiszter, Péter János kül­ügyminiszter, az MSZMP KB tagjai, dr. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi miniszter és Gyenes András, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Jelen volt Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság buda­pesti nagykövete. Szombat délelőtt a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának székházában megkez­dődtek a magyar és a lengyel párt- és kormányvezetők megbe­szélései, amelyeken lengyel rész­ről Edward Gierek és Piotr Ja­­roszewicz, magyar részről Kádár János, Fock Jenő, Komócsin Zol­tán és Gyenes András vett részt. Délben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kor­mánya ebédet adott a lengyel vendégek tiszteletére. A baráti hangulatú ebéden Edward Gierek és Kádár János mondott pohár­köszöntőt. (MTI) Baráti üdvözlés a repülőtéren. Ma befejezi tanácskozását a Béke-világtanács közgyűlése Szel kettesé e'dífffteettkikttaók — A est ttst k­abinat­istíf/etk « •ztirttiiíf­s vitf tvrgvsxtik tí«tknetiī/¡níu­ttttiik A Béke-világtanács Budapesten tanácskozó közgyűlése szombat délelőtt szakmai találkozókkal folytatta munkáját. A találkozókon megvitatták a parlamenti képviselők, az egyházi személyiségek, a nők, a jogászok, a szakszervezetek, az ifjúság, a művészek és a parasztság sajátos feladatait a béke-világmozgalomban. Délután befejezték ta­nácskozásaikat azok a munkabizottságok, amelyek a nemzetközi té­makörökről tárgyaltak. A közgyűlés az esti órákban ismét teljes ülést tartott. A tanácskozások ma befejeződnek. Nemzetközi tiltakozás a vietnami agresszió ellen A közgyűlésen részt vevő par­lamenti képviselők tanácskozásán a házigazda tisztét a magyar or­szággyűlés tagjai töltötték be. Dr. Pesta László, a magyar or­szággyűlés szociális és egészség­ügyi bizottságának elnöke üdvö­zölte a részvevőket, majd Jack Askins (Nagy-Britannia) arról tájékoztatta a tanácskozás rész­vevőit, hogy a brit parlamenti tagok felhívást fogalmaztak, amelyben a szennyes vietnami háború azonnali megszüntetését követelik. Jó szolgálat lenne, ha a BVT közgyűlésén delegált par­lamenti képviselők a felhívás másolatát elvinnék hazájukba, s társaik aláírásával kiegészítve juttatnák el az Egyesült Államok kongresszusának. Az indítványt a jelenlevők egyetértéssel fogad­ták, s felvetődött az a gondolat is, hogy a tiltakozó aláírásokkal ellátott íveket nemzetközi parla­menti küldöttség vigye el az Egyesült Államokba. Szóba került a közel-keleti helyzet is. Valamennyi képviselő egyetértett abban, hogy meg kell bélyegezni az izraeli agressziót, s legfőbb támogatóját, az ameri­kai imperializmust. A képviselők szenvedélyes szavakkal vádolták a fajüldöző dél-afrikai rezsimet, az agresszív, gyarmatosító szán­dékát már nem is igen leplező imperializmust. Egyházi személyek tanácskozása A közgyűlésre érkezett külföldi egyházi személyiségek találkozó­ján ott volt a magyarországi egy­házak több vezetője is: dr. Ijjas József kalocsai érsek, dr. Beresz­­tóczy Miklós c. prépost, az Orszá­gos Béketanács katolikus bizott­­­­ságának főtitkára, az országgyűlés alelnöke, Mag Béla c. apát, az Opus Pacis intéző bizottságának ügyvezető igazgatója, az ENSZ- társaságok világszövetségének képviselője, dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök, a Béke-világ­­tanács tagja, Palotay Sándor, a Magyarországi Szabad Egyházak Tanácsának elnöke, Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke. A különböző felekezetekhez tar­tozó egyházi vezetők egyetértet­tek abban, hogy a béke melletti hitvallás és a béke szervezett szolgálata semmilyen vonatkozás­ban nem áll ellentétben az egy­házak törekvéseivel, s nem okoz­hat nehézséget a lelkipásztori teendők ellátásában. (Folytatás a 3. oldalon.) Szadat kinevezte az ASZÚ ügyvezető főtitkárát Az egyiptomi belpolitikai változások újabb fejleményei Szadat elnök pénteki rádió- és te­levíziós beszédét követően, szom­baton teljes nyugalom uralkodott Kairóban. A főváros fontosabb pontjain megerősített rendőrjár­­őrök teljesítenek szolgálatot — jelenti kairói tudósítónk, Becz Sándor. A legutóbbi személyi vál­tozások kiegészítéseként közli, hogy az egyiptomi parlament új elnöke, Hafez Badavi, a szociá­lis ügyek eddigi minisztere. Sza­dat elnök rendeletileg az Arab Szocialista Unió ügyvezető főtit­kárává nevezte ki dr. Mohamed Dakrurit. (Mindkettőjük elődje házi őrizetben van.) Az Al Ahram közlése szerint Dakruri korábban az elnök személyes ta­nácsadója, az alelnöki iroda igaz­gatója és az államtitkári hivatal igazgatója volt. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next