Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-16 / 114. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VASÁRNAPI MELLÉKLETTEL 24 OLDAL • ÁRA: 1,20 FT NÉPSZABADSÁG 1971. május 16, vasárnap A Hí Alá VAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIX. évfolyam, 114. szám Munkásbecsület Egyezetében megismertetjük az olvasót két budapesti üzem egyetlen munkanapjának sokatmondó eseményeivel. A Csepel Vas- és Fémművekben a Kerékpár- és Varrógépgyár Békebrigádjának minden tagja bejött ezen a napon dolgozni, jóllehet szabad szombat lett volna, s a brigád tagjai többségükben kisgyermekes anyák. A Magyar Hajó- és Darugyárban a darugépműhelyben a szokottnál jóval többet teljesítettek az önkéntes munkának ezen az emlékezetes napján. Úgy mondják, senki sem akadt, aki tíz perccel előbb sietett volna a mosdóba, az öltözőbe, amint az megtörténik más napokon. A gépek az utolsó percig zúgtak, a munkáskezek csak az utolsó másodpercekben pihentek meg. Hogy mindez miért? Kommunista műszak volt — mondják a műhelyekben. De a közelebbi magyarázat egy darugyári munkás egyetlen szavában foglalható össze. Ez a munkás, amikor látta, hogy a szabadságát erre a napra megszakító csoportvezető mennyire elcsodálkozik a kitűnő teljesítmény láttán, ezt mondta: „Megcsináltuk, presztízsből.” Íme, a bizonyíték: bár nemegyszer halljuk, „fizetgetnek, dolgozgatunk”, vagy: „nálam az öntudat a pénztárcámnál kezdődik” — él és milyen erősen él a munkásokban a becsületből végzett jó munka igyekezete. Mennyire nincs igazuk azoknak, akik egyesek — és tegyük hozzá, nem is a munkások — önzéséből, a mindent csak anyagi ellenszolgáltatásért elvégezni akarók példájából kiindulva már-már elfeledtetnék a munkáshelytállás nagyszerű bizonyítékait. Ezzel azt is, hogy az áldozatos munkára, az önkéntes többletteljesítményekre nemcsak a nagy próbatételek idején van szükség, hanem az építőmunka „szürke" hétköznapjain is. Mindenki, aki ismeri a munkáskollektívákat, tudja, mennyire szigorú értékmérője ott az embernek a teljesítmény, a szép, a pontos munka. A legöntudatosabb munkások kialakították és széjjelsugározzák azt a munkahelyi közszellemet, amelynek hierarchiája a munka szerinti rangsorolás. Olyan munkások itt a közvéleményformálók, akik, amint azt a szakszervezetek XXII. kongresszusán a főtitkári beszámoló mondta: „...többet tesznek, mint fizetett kötelességük, akik gondolkozva dolgoznak, akik már érzik vagy tudják is, hogy a munka életszükséglet, az emberi lét értelme”. Hosszú utat kell még megtennünk ahhoz, hogy a munka megélhetési kényszerből mindenki számára életszükségletté váljék. A kizsákmányolás megszüntetése ehhez csak az első lépést jelentette. A technika, a műszülki fejlettség magasabb szintje, százezrek, milliók szakmai és kulturális felkészültségének gyarapodása, s nem utolsósorban egy bizonyos anyagi bőség kell ahhoz, hogy mindenkinek és mindig öröme teljék a munkában. De jogos a kérdés: nem lehetne egy kicsit gyorsabban előrehaladni ezen az úton? A példák, amelyekről a bevezetőben szóltunk — és hány és hány hasonlót idézhetnénk —, arra biztatnak, igenis, lehetne. Ehhez — az imént felsoroltakon kívül — arra van szükség, hogy a jó munka érdemszerűbb, differenciáltabb anyagi elismerése mellett többet törődjünk annak a munkahelyi közszellemnek az erősítésével, amelyben a jól végzett munka nemcsak a fizetési boríték kérdésévé, hanem becsületbeli üggyé is válik. Valamikor sokat mondogattuk: „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga.” Nem azért halljuk ma ritkán, bátortalanul a jelszót, mintha nem volna igaz, hogy ma a munka becsületbeli ügy. Akkoriban azért csengtek hamisan e szavak, mert nem mindig azokat becsülték meg, akik a legjobban rászolgáltak. Azért is vált kérdésessé e jelszó, mert a „megbecsülés” mellől messze elmaradt az anyagi elismerés. A jelszavak inflációja helyett kialakítottuk és mindinkább tökéletesítjük azt a bérrendszert, amely biztosítja a végzett munka szerinti díjazást. Bár a fizikai munkásoknál még sokat kell tennünk a valóban igazságos és ösztönző bérrendszer megalkotásáért, egy valamit már most meg kell mondanunk: a munka a mi társadalmunkban sohasem válhat csak forint dolgává. Az anyagi elismerés önmagában nem is elégíti ki a valóban hivatástudattal, életszükségletből dolgozó munkást. A Láng Gépgyár egyik esztergályosa mondta, amikor arról beszélt, hogy milyen nagy feladatot vállaltak és oldottak meg terven, felül: „Csináltuk becsülettel, állítom, annyit nem dolgoztam egy évben sem, mint akkor. S mit kaptunk? Elismerésül azt sem mondták, hogy “szép volt, fiúk*, vagy, itt egy "-ötös" — mármint egy kézfogás ... Pedig az igazán jó munkásokat a hiúságukkal meg lehet fogni.” Ez a „hiúság”, jogos büszkeség. De építünk-e a munkásbecsületre úgy, ahogyan lehetne, kellene? Hat-e a munkahelyeken, mozgósító, nevelő, közvélemény-formáló erővé tud-e válni? Tud-e róla a közvélemény, amely oly sokat hall, olvas ma a lógásról, a fegyelmezetlenségről, és nem is ok nélkül? Nem lehet csak az ösztönző bérrendszerrel „orvosolni” a fegyelmezetlenséget, a nemtörődömséget. Nincs az a tökéletes bérrendszer, amely helyettesítheti a példa, az erkölcsi ösztönzők erejét. Manapság mintha gyakran megfeledkeznénk ezekről az igazságokról. Ami pedig a munka propagandáját illeti: nem arról van szó, hogy túl sokat beszélünk a szervezetlenségről, a fegyelmezetlenségről. Ezekről szólni kell, másként hogyan szabadulnánk meg tőlük? De vajon bíráljuk-e és eleget bíráljuk-e azokat, akik lenézzen, gúnyosan nyilatkoznak azokról, akik szeretettel beszélnek a munkáról, nemcsak a forintról? Küzdünk-e eleget a „mindent csak forintért” felfogás és gyakorlata ellen? Tegyék egyszer mérlegre az üzemekben: hatásos-e és mennyire hatásos a szava ma a munkahelyen annak, aki nem azzal kezdi, hogy „mennyi jár érte?”, hanem ezzel áll oda a kollektíva elé: „Emberek, csináljuk meg, így követeli a becsület” — és tudja, hogy az anyagi ellenszolgáltatás sem marad el. Megszoktuk, hogy ma mindent, így az életnívót is a világ legfejlettebb országaihoz mérjük. De dolgozzunk, legyünk szorgalmasak is világszínvonalon! S ahol ma még hiányzanak ehhez a technikai, műszaki feltételek, ott igenis szükség van a többlet-erőfeszítésekre, az áldozatvállalásra. S vállalni kell a többletet nemcsak az azonnali készpénzért, hanem a munka szeretetéből fakadó „presztízsből”, munkásbecsületből is. Úgy, ahogyan a munkások legjobbjai teszik azt nemcsak a kommunista műszakokban, hanem minden munkanapon. Faragó Jenő Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz Budapestre érkezett 3ie‘gkejae/ódce*ki tttcfjitfxizt‘t vttrh A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására szombaton baráti látogatásra Budapestre érkezett Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A lengyel vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kágár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke, Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, Benkei András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter, az MSZMP KB tagjai, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter és Gyenes András, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Jelen volt Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. Szombat délelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában megkezdődtek a magyar és a lengyel párt- és kormányvezetők megbeszélései, amelyeken lengyel részről Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz, magyar részről Kádár János, Fock Jenő, Komócsin Zoltán és Gyenes András vett részt. Délben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya ebédet adott a lengyel vendégek tiszteletére. A baráti hangulatú ebéden Edward Gierek és Kádár János mondott pohárköszöntőt. (MTI) Baráti üdvözlés a repülőtéren. Ma befejezi tanácskozását a Béke-világtanács közgyűlése Szel kettesé e'dífffteettkikttaók — A est ttst kabinatistíf/etk « •ztirttiiífs vitf tvrgvsxtik tí«tknetiī/¡níuttttiik A Béke-világtanács Budapesten tanácskozó közgyűlése szombat délelőtt szakmai találkozókkal folytatta munkáját. A találkozókon megvitatták a parlamenti képviselők, az egyházi személyiségek, a nők, a jogászok, a szakszervezetek, az ifjúság, a művészek és a parasztság sajátos feladatait a béke-világmozgalomban. Délután befejezték tanácskozásaikat azok a munkabizottságok, amelyek a nemzetközi témakörökről tárgyaltak. A közgyűlés az esti órákban ismét teljes ülést tartott. A tanácskozások ma befejeződnek. Nemzetközi tiltakozás a vietnami agresszió ellen A közgyűlésen részt vevő parlamenti képviselők tanácskozásán a házigazda tisztét a magyar országgyűlés tagjai töltötték be. Dr. Pesta László, a magyar országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnöke üdvözölte a részvevőket, majd Jack Askins (Nagy-Britannia) arról tájékoztatta a tanácskozás részvevőit, hogy a brit parlamenti tagok felhívást fogalmaztak, amelyben a szennyes vietnami háború azonnali megszüntetését követelik. Jó szolgálat lenne, ha a BVT közgyűlésén delegált parlamenti képviselők a felhívás másolatát elvinnék hazájukba, s társaik aláírásával kiegészítve juttatnák el az Egyesült Államok kongresszusának. Az indítványt a jelenlevők egyetértéssel fogadták, s felvetődött az a gondolat is, hogy a tiltakozó aláírásokkal ellátott íveket nemzetközi parlamenti küldöttség vigye el az Egyesült Államokba. Szóba került a közel-keleti helyzet is. Valamennyi képviselő egyetértett abban, hogy meg kell bélyegezni az izraeli agressziót, s legfőbb támogatóját, az amerikai imperializmust. A képviselők szenvedélyes szavakkal vádolták a fajüldöző dél-afrikai rezsimet, az agresszív, gyarmatosító szándékát már nem is igen leplező imperializmust. Egyházi személyek tanácskozása A közgyűlésre érkezett külföldi egyházi személyiségek találkozóján ott volt a magyarországi egyházak több vezetője is: dr. Ijjas József kalocsai érsek, dr. Beresztóczy Miklós c. prépost, az Országos Béketanács katolikus bizottságának főtitkára, az országgyűlés alelnöke, Mag Béla c. apát, az Opus Pacis intéző bizottságának ügyvezető igazgatója, az ENSZ- társaságok világszövetségének képviselője, dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök, a Béke-világtanács tagja, Palotay Sándor, a Magyarországi Szabad Egyházak Tanácsának elnöke, Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke. A különböző felekezetekhez tartozó egyházi vezetők egyetértettek abban, hogy a béke melletti hitvallás és a béke szervezett szolgálata semmilyen vonatkozásban nem áll ellentétben az egyházak törekvéseivel, s nem okozhat nehézséget a lelkipásztori teendők ellátásában. (Folytatás a 3. oldalon.) Szadat kinevezte az ASZÚ ügyvezető főtitkárát Az egyiptomi belpolitikai változások újabb fejleményei Szadat elnök pénteki rádió- és televíziós beszédét követően, szombaton teljes nyugalom uralkodott Kairóban. A főváros fontosabb pontjain megerősített rendőrjárőrök teljesítenek szolgálatot — jelenti kairói tudósítónk, Becz Sándor. A legutóbbi személyi változások kiegészítéseként közli, hogy az egyiptomi parlament új elnöke, Hafez Badavi, a szociális ügyek eddigi minisztere. Szadat elnök rendeletileg az Arab Szocialista Unió ügyvezető főtitkárává nevezte ki dr. Mohamed Dakrurit. (Mindkettőjük elődje házi őrizetben van.) Az Al Ahram közlése szerint Dakruri korábban az elnök személyes tanácsadója, az alelnöki iroda igazgatója és az államtitkári hivatal igazgatója volt. (Folytatás a 2. oldalon.)