Népszabadság, 1971. július (29. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-24 / 173. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér 1971. július 21. szombat AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA 173. szám A KISZ ajánlásával Az MSZMP X. kongresszusá­nak határozata a tagfelvételi kor­határ leszállításáról országszerte a fiatalokra irányította a kom­munisták figyelmét. Komárom megyében is, ahol a legutóbbi hó­­napokban felvett új párttagok közül minden harmadik 26 éven aluli fiatal volt, sok kitűnő ifjú bányász, munkás és műszaki fia­tal csatlakozott a kommunista közösségekhez. Ezért a megyei KISZ végrehajtó bizottsága, ami­kor e héten az ifjú párttagok ne­veléséről tárgyalt, elégedetten összegezhette volna e munka eredményeit. Mégis — helyesen — egy nyugtalanító adat okát igyekezett kideríteni. Arról van szó, hogy a 252 fel­vételt nyert fiatal közül 78 ifjú ember nem kérte, hogy a KISZ- taggyűlés ajánlja a pártba. Téve­dés ne essék, a pártba igyekvő fiatalnak joga, hogy idősebb kom­munistákat kérjen fel ajánló­nak. Mégis, fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az ifjúsági szervezet mind több fiatal esetében tegye le voksát, érvényesítse párttagaján­lási jogát. Legfőképp azért, mert a fiatalok többsége a KISZ-ben végez közösségi munkát, a társak, barátok itt látják, ki az, aki ki­emelkedik, akit politikai elhiva­tottsága, képzettsége, önzetlensé­ge méltóvá tesz, hogy a kommu­nistákhoz tartozzék. De mit te­gyen az a fiatal, aki a helyi ifjú­sági szervezet hibájából nem jut közösségi munkához, aki hiába kér, nem kap megbízatást és a KISZ-taggyűlés csak minden szökőévben ül össze? Ha elhatá­rozását komolyan veszi, végül is a párttagok segítségét kéri a fel­vételhez. Általában is elmondhat­juk tehát, hogy minden alkalom­mal, amikor a fiatalok megkerü­lik a KISZ-t, nem árt utána jár­ni, miért cselekedtek így, milyen az élet az illető ifjúsági szerve­zetben? Nem attól tart-e az ilyen fiatal, hogy kérése netán közöm­bösséggel találkozik? A párt bízik az ifjúsági szerve­zetekben, általában érettnek tart­ja a fiatalokat arra, hogy a párt utánpótlásának biztosításából részt kérjenek. De e megtisztelő jogra való érettséget és alkal­masságot napról napra bizonyíta­nia­ kell az ifjúsági szervezetnek. Mégpedig azzal, hogy tagjai kom­munista szellemben tevékenyked­nek, dolgoznak, vitatkoznak, bí­rálják társaik magatartásában a rosszat. A KISZ-szervezetek párt­­taga­jánlási munkája az ifjú kö­zösségek egész életéből fakad. Csak a jó szellemű KISZ-szerve­­zet tagjai képesek a kiválasztásra és a kiválasztódásra. A KISZ-szervezetek ajánlási joga sarkallja arra az üzemi, is­kolai, hivatali KISZ-szervezete­­ket, hogy egész tevékenységükkel gondoskodjanak az ifjúkommu­nisták neveléséről. Nem feledhet­jük azonban, hogy a kommunis­ták családjának képzett, lelkes if­­jakkal való megerősítése a párt ügye, ami nélkül az élcsapat ne­hezebben töltheti be vezető szere­pét a társadalomban. Ezért a munkahelyeken a kommunisták­nak szívesen kell fogadniuk az ifjúsági szövetség neveltjeit, vagy ha úgy adódik, nem nézhetik tét­lenül, ha a KISZ keveset tesz a fiatalok formálásáért. A párt tag­jai tudatosabb nevelésre ösztö­nözhetik az ifjúsági vezetőket, és maguk is nagyobb figyelemmel kísérhetik a felvételre alkalmas­sá válható KISZ-esek sorsát, em­­emberi fejlődését. Komornik Ferenc ­Budapestre érkezett a szíriai ku­lüt/fantinisztor Villin Prior és Péter János fogadta Abdol-I­alim Khadslamot Megkezdődtek a magyar—szériai tárgyalások Abdel-Halim Khaddam, a Szí­riai Arab Köztársaság miniszter­elnök-helyettese, külügyminiszter — Péter János külügyminiszter meghívására — pénteken felesé­ge társaságában hivatalos látoga­tásra hazánkba érkezett. Útjára elkísérte Abdullah al-Khani kül­ügyminiszter-helyettes és Fayes Sayed miniszteri titkár. A vendé­get a Ferihegyi repülőtéren Péter János és felesége, Heltai Imre külügyminiszter-helyettes, Szigeti Károly, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, Veres János, ha­zánk damaszkuszi nagykövete és a Külügyminisztérium több más vezető beosztású munkatársa fo­gadta. Ott volt dr. Mohamed Za­­karia Ismail, a Szíriai Arab Köz­társaság magyarországi nagykö­vete, aki Budapesten csatlakozott a küldöttséghez, valamint Musz­­tafa Ahmed Moukhtar, az Egye­sült Arab Köztársaság budapesti nagykövete, dr. Oldrich Mo­­helsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivője és Jamal J. Abdulla, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövet­ségének ügyvivője. A szíriai külügyminiszter meg­érkezése után nyilatkozatában a többi között hangoztatta: öröm­mel tett eleget Péter János meghívásának és szívesen láto­gatott a baráti Magyar Népköz­­társaságba, hogy a két ország kö­zötti kapcsolatok további fej­lesztéséről tárgyaljon. Látogatá­sának célja, hogy a magyar veze­tőkkel kicseréljék nézeteiket az időszerű nemzetközi kérdések­ről, különös tekintettel a jelen­legi helyzetre, amikor az im­perializmus agresszivitása vi­lágszerte fokozódik. A szíriai kül­ügyminiszter hozzáfűzte, hogy itt­­tartózkodása alkalmával átad­ja a Szíriai Köztársaság elnö­kének és a kormány elnökének személyes üzenetét. Abdel-Halim Khaddam pén­teken látogatást tett Vályi Péter­nél, a Minisztertanács elnökhe­lyettesénél és fogadta őt Péter János külügyminiszter. Ezt kö­vetően megkezdődtek a magyar— (Rév Miklós felvétele.) szíriai külügyminiszteri tárgya­lások. (Tudósításaink lapunk har­madik oldalán.) Abdel-Halim Khaddam megérkezése után a Ferihegyi repülő­téren Péter Jánossal. ­ Újabb intervenciós saigoni egység tört be Kambodzsa délkeleti térségébe Újabb dél-vietnami egység ha­tolt be Kambodzsa délkeleti tér­ségeibe. Saigoni hírek szerint ez­úttal egy páncélosegységről van szó. A 7-es útvonal mentén szer­da óta heves ütközetek folynak a kambodzsai felszabadító erők és az intervenciós saigoni csapatok között. Kampong Gham kelet-kambod­zsai tartományban folytatódnak a saigoni kormánycsapatok „tiszto­gató” hadműveletei. A dél-viet­nami parancsnokság szerint a há­rom nap óta tartó akcióban csü­törtökön volt az első jelentősebb ütközet a partizánokkal. A kambodzsai kormány pénte­ken felszólította Khung Thay Ly kereskedelem- és közellátásügyi minisztert, hogy nyújtsa be le­mondását. Hírek szerint a kabi­net ily módon próbálja csillapí­tani a növekvő infláció és az élel­miszerárak emelkedése miatt ke­letkezett elégedetlenséget.­­ Az Új-Kína hírügynökség pén­teki jelentése szerint csütörtökön Phanjanba érkezett Pekingből Norodom Szihanuk kambodzsai államfő és felesége, valamint a kambodzsai királyi kormány több tagja. A kambodzsai vendégeket a pályaudvaron Kim Ir Szen, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztár­saság miniszterelnöke fogadta. (MTI) MAI SZÁMUNKBAN: Zöldség-gyümölcs A főváros ellátása (3. oldal.) Adatok az amerikai—kínai „normalizálás” történetéhez Lépcsőfokok és kérdőjelek (4. oldal.) Újságkézbesítók (4—5. oldal.) Sikeresen halad a gabonafelvásárlás (5. oldal.) Cserhalmi Imre riportsorozata A szálak sokfelé vezetnek 3. Meglepetések (6. oldal.) Kuczka Péter: Csoda (6. oldal.) Ezt mondja a jogszabály (10. oldal.) Koszigin fogadta a francia pénzügyminisztert Alekszej Koszigin szovjet mi­niszterelnök pénteken fogadta Giscard D’ Estaing-t, Franciaor­szág gazdasági és pénzügyminisz­terét, aki az állandó szovjet­­francia vegyes bizottság moszk­vai, 6. ülésszakán részt vevő francia küldöttséget vezeti. Koszigin és a francia minisz­ter a szovjet—francia együttmű­ködés további fejlesztéséről, va­lamint a gazdasági, a tudomá­nyos és a műszaki kapcsolatok bővítéséről tárgyalt. (TASZSZ) Nimeri helyreállította hatalmát Tragikus hírek kivégzésekről • Lövöldözések Khartúmban Nimeri szudáni elnök a hozzá hű katonai egységek segítségével ismét átvette a hatalmat és ura a helyzetnek — jelenti a kairói MENA hírügynökség. Csütörtök estétől kezdődően Nimeri elnök folytatólagos telefonkapcsolatot tartott fenn Szadat egyiptomi és Khadafi líbiai elnökkel. Nimeri közölte Szadattal: teljes mérték­ben ura a helyzetnek, az ország nyugalma helyreállt. Jól értesült khartúmi diplomáciai körök sze­rint viszont a szudáni fővárosban péntek délután még heves lövöl­dözés folyt az elnöki palota kör­nyékén. Ellentmondó és aggodalmat keltő jelentések érkeznek a tra­gikus testvérháború legújabb fej­leményeiről: az omdurmáni rádió közlésére hivatkozva a­' MENA jelentette, hogy Hasem Attát, az újjáalakult forradalmi parancs­noki tanács alelnökét három má­sik — az eseményekben vezető szerepet játszott — tiszttársával együtt kivégezték. Ezzel szemben Kairóból szerzett telefonértesülé­seket alapul véve, az AP hírügy­nökség úgy tudja, hogy Hasem Attát és három társát még nem végezték ki. Babiker el-Nur Oszmán ezre­des és Faruk Hamadallah őrnagy Líbiából repülőgépen úton van Khartúm felé — jelentette pén­tek délután a líbiai hírügynökség­re hivatkozva a Reuter és az AFP. Mint közöltük, a két szu­dáni vezető csütörtökön London­ból indult haza, hogy új kormányt alakítson. A gépet a líbiai ható­ságok leszállásra kényszerítették és a két szudáni tisztet letartóz­tatták. Nimeri szudáni elnök elrendel­te, hogy az államcsínykísérlet ve­zetőit állítsák azonnal bíróság elé. Az omdurmáni rádió szerint már meg is alakult négy katonai büntető tanács A tanácsok meg­kezdték munkájukat — miközben, mint a MENA jelenti — Nimeri elnök felszólítására országszerte folytatják a kommunisták és a ve­lük szimpatizálók üldözését. Nimeri a kairói rádiónak adott pénteki telefoninterjújában üdvö­zölte az EAK népét és fegyveres erőit a forradalom 19. évfordulója alkalmából. A telefoninterjúban Nimeri elmondotta: mintegy 30 katonája halt meg az összecsa­pásban, a khartúmi kórházak tele vannak a harcok sebesültjeivel. A szudáni eseményeket kom­mentálva a Journal d'Egypte megállapítja: Nimeri visszatérésé­vel ismét megnyíltak azok a táv­latok, amelyeket Egyiptom, Szíria, Líbia és Szudán együttműködése tárt fel, lehetővé válik a négyek meghatározó céljának megvalósí­tása: az Izrael által megszállt arab területek visszaszerzése. Lí­bia üdvözölte a khartúmi fordu­latot, a bengázi rádió jelentette: „Líbia teljesítette kötelességét Szudánnal szemben”. Az Osztrák KP lapja, a Volks­­stimme a tragikus eseményeket kommentálva rámutat: most,hogy az izraeli fegyverek már nem olyan élesek, az imperializmus elsősorban az arab világ haladó erőinek belső megosztásán fára­dozik. Ünnepélyes alapkőletétel Megkezdődött az új győri főiskola építése A kormány 1968-ban hozott tör­vényerejű rendeletet a győri köz­lekedési és távközlési műszaki fő­iskola létesítésére, s az új felső­­oktatási intézmény rövid történe­tének egyik legjelentősebb állo­másához érkezett péntek délelőtt, amikor Győrött, a Duna partján az építkezés céljára szabaddá tett területen, megkezdték az alapkő­­letételi ünnepséget. Az ünnepségen megjelent dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Pataki László, a Győr-Sopron megyei pártbizottság első titkára, Méhes Lajos, a vasasszakszervezet főtit­kára,­­dr. Polinszky Károly mű­velődésügyi miniszterhelyettes, dr. Szabó János, az építésügyi és városfejlesztési miniszter első he­­­­­­lyettese, dr. Horn Dezső közleke­dés- és postaügyi miniszterhe­lyettes, dr. Perényi Imre, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem rekto­ra, Lombos Ferenc, a Győr-Sop­ron megyei Tanács vb-elnöke és dr. Hegedűs Gyula, az új győri főiskola főigazgatója. A leendő főiskolán évente 600— 800-an tanulhatnak. Dr. Csanádi György ünnepi be­szédének elhangzása után az egyik jövendőbeli tanulmányi épület alapjában elhelyezték az alapító okmányokat tartalmazó fémszelencét. A több száz főnyi közönség részvételével lezajlott ünnepség után, a Győr-Sopron megyei Ál­lami Építőipari Vállalat dolgozói és gépei átvették a terepet, hogy elkezdjék az építkezést.

Next