Népszabadság, 1971. október (29. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-01 / 231. szám

1971. október 1. péntek NÉPSZABADSÁG Kádár János Tolna megyei látogatásának második napja « Vli’vhtin ikt*i IMvrnmnaaervk tmtférti sark.statirdi rí'í/i/¡í»(/í*í»í»«. « SookxxMnli Állam­i 6 ttstkti stí ff hu ti és u dtH'si népttt ii rwccíi és háziipari ifrtnflnstsörflkt^Bfibvn - I timsnésií séta Ssfksaárd­on — Hnvsáravsara a m«­fji/essékh*•[ tft-n Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára Tolna megyei látogatásának második napján, csütörtökön — K. Papp Józsefnek, a megyei pártbizott­ság első titkárának és Szabópál Antalnak, a megyei tanács elnö­kének társaságában — ipari, me­zőgazdasági üzemeket, kulturális intézményeket keresett fel. Délelőtt a Mechanikai Mérőmű­szerek Gyárának szekszárdi gyár­egységébe látogatott el. A látoga­tásnál jelen volt Rúzsa János, a szekszárdi városi pártbizottság el­ső titkára és Császár József, a vá­rosi tanács elnöke is. Magyari László igazgató és Rubányi János párttitkár fogadta a vendégeket. Az igazgató ismertette a vidéki ipartelepítés keretében megépült gyáregység munkáját, terveit. A többi között elmondotta, hogy az építkezés 1962-ben kezdődött meg, s 1964-től tartó ideiglenes üzemelés után 1967 májusában helyezték hivatalosan üzembe a gyáregységet. Anyavállalatuktól hat kiterjedt gyártmánycsalád előállítását telepítették át Szek­­szárdra, s az idén már 120 millió forint értékű termelési feladatot oldanak meg. A gyár részt vesz a Zsiguli-program megvalósításá­ban, ez évben 180 000, jövőre pe­dig 300 000 tömlőmanométert szál­lítanak a Szovjetunióba. A tájékoztató után Kádár Já­nos megtekintette a gyáregység­ben készült termékekből összeál­lított kiállítást, majd felkeresett üzemrészeket és elbeszélgetett a dolgozókkal, így Kádár József ön­tővel, Vaszkó Lajosné raktárveze­tővel, s az egyik szereldében Krammer Józsefivé szalagvezető­vel, a Garay János szocialista bri­gád vezetőjével. A 17 tagú brigád — amely gépjárműműszerek gyártásában vesz részt — tavaly elnyerte a szocialista brigád cí­met. A párt első titkára emlékso­rokat írt a brigád naplójába: jó­kívánságait fejezte ki eddigi eredményeihez, s újabb sikere­ket, jó egészséget kívánt tagjai­nak. Kádár János a látogatás vé­gén elismeréssel nyilatkozott a lá­tottakról, az üzem munkájáról. Kádár János ezt követően a Szekszárdi­­ Állami Gazdaságot kereste fel. A látogatásnál jelen volt Tatár Lajos, a szekszárdi já­rási pártbizottság első titkára és György József, a járási tanácsi hivatal vezetője is. Mohácsi Ká­roly igazgató és Kemény István párttitkár köszöntötte a kedves vendéget, aki ezt követően az igazgató tájékoztatója alapján megismerkedett a jelenlegi kere­tei között 1962-ben kialakult, s 15 ezer holdat meghaladó területű gazdaság több irányú termelőte­vékenységével, eredményeivel, to­vábbi feladataival. E gazdaság főleg szántóföldi növényeket, sző­lőt és gyümölcsöt termel, s je­lentős arányú állattenyésztést is folytat. Ez évben mintegy 10 és fél ezer katasztrális holdnyi szán­tóterületen és ezer holdat meg­haladó szőlőterületen gazdálko­dik. Kenyérgabonából a 10 év­vel ezelőtti, holdankénti 17 má­zsával szemben 23 mázsára emell­­kedet­t az átlagtermés, kukoricá­ból az akkori 16 mázsát el nem érő átlagtermés helyett 36—38 mázsás átlageredményt várnáik májusi morzsok­ban számítva. A pillangósoknál mintegy 60 szá­zalékkal növekedett a hozam, a szőlő termésátlaga pedig több mint kétszeresére nőtt. A gazda­ság bruttó termelési értéke szin­tén több mint kétszeresére emel­kedett tíz év alatt. Állattenyész­tésben fő profiljuk a sertéshús előállítása. A jelentős fejlődést — fokozott gépesítéssel — úgy ér­ték el, hogy közben csaknem egy­ötödével csökkent a dolgozók létszáma. Szó esett a tájékoztatóban ar­ról a jelentős szerepről is, ame­l­­yet a gazdaság életében, ered­ményeinek elérésében a szocia­lista brigádok játszanak. A mun­kaversenyben jelenleg 9 brigád küzd a szocialista brigád cím el­éréséért, 11 pedig a megtartá­sáért. A szocialista brigádok eredményes termelőmunkájának tapasztalatairól, e kis kollektívák embert formáló, felelősséget fo­kozó erejéről, egymás iránti segí­­tőkészségéről is sok szó volt a találkozón, maguknak az érde­kelteknek, a­­mozgalomban részt vevő brigádvezetőknek a beszá­molóiban. Egymás után kértek szót a találkozón a szocialista brigádok vezetői: Mátrai Gyula, Fiath László, Győri Lajos, Szi­­j­­ágyi Erzsébet, Heilmann József­­né, Szászi József, Palkó Péter, Wéber János. Szavaikból kide­rült, hogy a munka megszerve­zésének e komplex formája a szocialista brigádok keretében je­lentős előnyökkel járt. A brigád­szervezet szép és tartalmas kere­tet ad a brigád tevékenységének. A gazdaság sárközi kerületében működő egyik brigád például hét év alatt négyszer nyerte el a szocialista címet, 4400 holdon ter­mel kenyérgabonát, kukoricát, si­lótakarmányt, s munkagépeit is maga javítja. Egyöntetűen he­lyeselték, hogy munkájukat a végtermék, a megtermelt áru­­mennyiség alapján díjazzák. Egy másik brigád alkatrészeket is előállít, hogy az alkatrész­­ellátás hiányosságaiból előálló problémákat lehetőleg megelőz­zék. Előnyös a brigádszervezet a szakképzettség fokozása szem­pontjából is. Szó esett arról is, hogy derekasan megállják helyü­ket a német nemzetiségű, s a ci­gány brigádtagok is, jó egyetér­tésben dolgoznak együtt társaik­kal. Jelentős az a segítség, ame­lyet a brigádok a cigány tagok emberi fejlődéséhez, ismereteik gyarapodásához, kulturált életkö­rülményeik megteremtésének elő­mozdításához nyújtanak. Számos cigány brigádtag már 10 éve dol­gozik a gazdaságban, a szocialista brigádban, s szorgalmas munkája révén községi belterületen új, megfelelően berendezett otthonba költözhetett. A brigádok tevé­kenységével kapcsolatban K. Papp József arra utalt, hogy a szocialista brigádmozgalom jelen­tősen enyhített a gazdaságban a munkaerőgondokon. Kádár János örömét fejezte ki, hogy közvetlenül is megismerked­hetett az országos hírű gazdaság életével, elismerését nyilvánította eddigi eredményeiért és további sikereket kívánt jövőbeni tevé­kenységéhez. Eredményei — mint mondotta — olyan szépek, hogy ilyenekről már országos átlagként is szívesen hallanánk. A továb­biakban rámutatott: a szocialista brigádmozgalom kiterebélyesedé­­se is azt bizonyítja, hogy orszá­gunkban erősödik az emberek szocialista öntudata, felelősségér­zete a közösség ügyei iránt. A szo­cializmus építéséhez nélkülözhe­tetlenek a szocialista gondolkodá­sú és öntudatú, a közösség ügyei­ért fokozott felelősséget érző em­berek, s helyes, hogy az anyagi érdekeltség is ilyen irányú alko­tó, gondolkodó munkára ösztö­nözze őket. A szocialista brigád­mozgalom életerős mozgalom, amelyben találkozik népünk ér­deke az egyes ember, a család ér­dekével. Óva intett azonban attól a párt első titkára, hogy a jó eredmények láttán önelégültségbe essenek, feladataikat könnyedén vegyék, s ez valamiféle lazulást idézzen elő tevékenységükben, mert káros következményekhez vezethet. Helyeslően nyilatkozott arról, hogy a végzett munkát a végtermék eredménye alapján dí­jazzák, s felhívta a figyelmet a brigádok mint kollektívák neve­lőtevékenységének fontosságára is. A vendégek ezután Bakonyi József igazgatóhelyettes kalauzo­lásával megtekintették a gazda­ság pincészetét, majd Petrits Pál igazgatóhelyettes ismertető szavai után és kalauzolásával a várdom­bi új sertéstelepet. A sertéstelep, amely valóságos sertésgyár, a vi­lágon ismert legkorszerűbb mód­szerekkel dolgozik. Évente 30 000 hízott sertést küld piacra. A gaz­daságban saját kísérleteik révén elérték a biológiai optimumot. Kádár János délután a Sárköz központjába, Bécsre látogatott el, ahol felkereste a szőtteseiről, hímzéseiről messze földön híres Sárközi Népművészeti és Házi­ipari Termelőszövetkezetet. A lá­togatásnál jelen volt Fülöp Lász­ló országgyűlési képviselő, a bá­­tai November 7. Termelőszövet­kezet elnöke, Kovács Sándor köz­ségi tanácselnök, Sörfőző István, a sárközi Egyetértés Termelőszö­vetkezet elnöke is. Gróh József, a szövetkezet elnöke fogadta a vendégeket, majd ismertette a csaknem 20 éves tevékenységüket. A Sárközből és a megye más ré­szeiből, 19 községből mintegy 700-an vesznek részt a szövetke­zet munkájában. A hagyományos színek és cikkek mellett új szín­összetételek meghonosításával és új termékek kialakításával bőví­tik választékukat. Kádár János megtekintette a szövetkezet táj­múzeumát, a termelés folyama­tát, s közben elbeszélgetett Gáli Istvánnéval, a népművészet mes­terével és Bátor Józsefné néni iparművésszel, a szövetkezet mű­vezetőivel a dolgozók munkakö­rülményeiről, az utánpótlás ne­velésével kapcsolatos teendőkről. Megtekintette a szövetkezet új termékeit is, amelyek sajátossá­gait Fehér Lászlóné, a népművé­szeti mestere, a szövetkezet mű­vészeti vezetője ismertette. A párt első titkára szívélyesen elbe­szélgetett a szövetkezet vezetőivel, majd emléksorokat írt a vendég­könyvbe: örömét fejezte ki, hogy közvetlenül is megismerkedhetett a szövetkezet eredményeivel, el­ismerését nyilvánította a csaknem két évtizede végzett szép és ered­ményes munkájáért és sok sikert kívánt további tevékenységéhez. A Központi Bizottság első tit­kára ezt követően visszautazott Szekszárdra, ahol a város neve­zetességeivel ismerkedett. A Bak­­ta-hegyről Szekszárd panorámájá­ban gyönyörködött, majd rövid sétát tett a városközpontban a Babits Mihály Művelődési Köz­pont impozáns épületéig, ahol dr. Vadas Ferenc igazgató fogadta és tájékoztatta az intézmény munká­járól. A művelődési központ a felszabadulás 25. évfordulójára készült el, s egyrészt Szekszárd művelődési igényeit elégíti ki, másrészt mint módszertani, háló­zati központ irányítja a megye művelődési otthonainak munká­ját. Negyvennél több szakkör, klub és művészeti csoport műkö­dik a központban, s az első év­ben 300 000 látogatója volt. Kádár János a művelődési központban megtekintette a kiállításokat, a művészi csoportok próbáit, szak­köri foglalkozásokat, az új pano­rámamoziban megnézte a műve­lődési központ filmklubja által — Kiss István vezetésével — Tolna megyéről készített dokumentum­­filmet. A művelődési központban szerzett tapasztalatait a vendég­könyvben úgy összegezte, hogy eleven, sokoldalú kulturális mun­ka folyik az intézményben, gratu­lált eredményeihez és további si­kereket kívánt tevékenységéhez. A látogatás befejezéseképpen az MSZMP Tolna megyei Bizottsága, a megyei tanács s a Hazafias Népfront megyei bizottsága Ká­dár János tiszteletére vacsorát adott a szekszárdi Gemenc Szál­lóban. (MTI) A m­űszergyár szerelméjében a Garay János szocialista brigád tag­jai üdvözlik Kádár elvtársat. (Mikó László felvétele.) A KÖZÉLET HÍREI Nyers Rezső Borsod megyében Nyers Rezső, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Borsod megyében. Szerda délelőtt részt vett és fel­szólalt a Borsod megyei pártbi­zottság ülésén, amely a beruhá­zások helyzetével foglalkozott. Délután dr. Bodnár Ferencnek, a megyei pártbizottság első titká­rának és dr. Ladányi József me­gyei tanácselnökinek a társaságá­ban a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság borkombinátját kereste fel. A híres szőlőtermő vidéken Kapás Pál, a borkombinát vezér­­igazgatója tájékoztatta a Köz­ponti Bizottság titkárát a gazda­ság munkájáról és terveiről. Nyers Rezső érdeklődött a tokaj­­hegyaljai borok hazai és külföl­di sikeréről. A tanácskozás után megtekintette a tarcali üzemegy­ségben folyó munkát. A látoga­táson jelen volt Imri Gyula, a szerencsi járási pártbizottság el­ső titkára és Németh Pál, a sá­toraljaújhelyi járási pártbizottság első titkára is. Nyers Rezső csütörtök délelőtt dr. Bodnár Ferencnek és dr. Ha­vasi Bélának, a miskolci városi pártbizottság első titkárának tár­saságában a diósgyőri Lenin Ko­hászati Művekbe látogatott, meg­tekintette a legutóbbi években felépült és még épülő beruházá­sokat, köztük az új elektroacél­­művet, a bugacsiszolót, a húzó­hőkezelő üzemet, valamint a több mint kétmilliárd forintos költség­gel épülő nemesacél-finomhen­­gerművet. A gyárlátogatás után dr. Énekes Sándor vezérigazgató, tájékoztatta a Központi Bizottság titkárát a Lenin Kohászati Mű­vek munkájáról, fejlődéséről, ter­veiről és a beruházások helyze­téről. Ajtai Miklós a KÉKI-ben Dr. Ajtai Miklós, a Miniszter­tanács elnökhelyettese látogatást tett a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetben. Tájékozódott a szénhidrogén alapanyagú takar­mányfehérje előállítására irá­nyuló hazai kutatásokról, majd megbeszélést folytatott az intézet vezetőivel és a téma kutatóival a hazai ipari méretű gyártás le­hetőségeiről. Fehér Lajos fogadta V. V. Mackevicset Fehér Lajos, a kormány elnök­helyettese csütörtökön hivatalá­ban fogadta V. V. Mackevics szovjet mezőgazdasági minisztert, és szívélyes hangú megbeszélést folytatott vele a két ország mező­ Befejezték látogatásukat Csütörtökön elutazott hazánk­ból a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának párt­munkásküldöttsége, amely J. Tojogovnak, a központi bizottság osztályvezető-helyettesének veze­tésével a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága vendégeként tartózkodott Ma­gyarországon. A küldöttség az MSZMP pártépítési és káderpoli­tikai tapasztalatait tanulmányoz­gazdaságát érintő kérdésekről. A megbeszélésen jelen volt dr. Di­­mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete is, a mongol pártmunkások­ ra. Látogatást tett az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztá­lyán, valamint megyei és kerü­leti pártbizottságokon, ipari üze­mekben és mezőgazdasági terme­lőszövetkezetekben. A küldöttsé­get fogadta Pullai Árpád, a Köz­ponti Bizottság titkára. A Ferihe­gyi repülőtéren a delegációt Háry Béla, a KB osztályvezető-helyet­tese búcsúztatta. Japán szövetkezeti küldöttség érkezett hazánkba Dr. Molnár Frigyesnek, a SZÖ­­VOSZ elnökének meghívására csütörtökön héttagú japán szövet­kezeti delegáció érkezett hazánk­ba. A küldöttség, amelyet Miya­­waki Asao, a japán mezőgazdasá­gi szövetkezetek központi szövet­ségének elnöke vezet, a két or­szág szövetkezetei közötti gazda­sági és társadalmi együttműködés kibővítésének lehetőségeiről tár­gyal. Nyers Rezső, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára csütörtök délután fogadta a japán szövet­kezeti küldöttség vezetőjét; szívé­lyes légkörű eszmecserén megbe­szélték a japán és a magyar szö­vetkezeti mozgalom aktuális kér­déseit. A megbeszélésen ott volt Molnár Frigyes is. Magyar igazságügyi delegáció Csehszlovákiában Csütörtök reggel dr. Korom Mi­hály igazságügyi miniszter veze­tésével igazságügyi küldöttség utazott tapasztalatcsere-látogatás­ra a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságba. A delegáció a cseh és a szlovák igazságügyi miniszter meghívásának tesz eleget. A kül­döttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Markója Imre, az igazságügyi miniszter első helyettese búcsúz­tatta. Jelen volt az elutazásnál dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Prandler Ár­pád, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára, valamint Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság magyarországi nagykövete. 2

Next