Népszabadság, 1976. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

o Asszad-Szárkisz találkozó Damaszkuszban Nem csitulnak a harcok Libanonban Hírügynökségi jelentések sze­rint kedden is heves harcok foly­tak Libanon több körzetében a nemzeti hazafias mozgalom és a jobboldali erők fegyveres alaku­latai között. A legsúlyosabb ösz­­szecsapásokra Bejrút, továbbá a Dzsunieh, a szélsőjobboldaliak „fővárosa” környékén került sor. Ugyanakkor izraeli egységek ked­den ismét behatoltak Dél-Liba­­non területére. Tel Aviv szerint az izraeli egységek a libanoni jobboldal kérésére lépték át a határt. Közben Bejrútban bejelentet­ték: megalakult a jobboldali ka­tonai erők egységes parancsnok­sága, élén Besir Gemajellel, a fa­­langisták katonai vezetőjével. A katonai parancsnoksághoz a kö­vetkező négy jobboldali csoporto­sulás tartozik: a falangisták, a nemzeti liberális párt, a „cédrus őrei” és a maronita liga. Pierre Gemajel falangista vezető kilá­tásba helyezte, hogy a jobboldali erők általános katonai mozgósí­tást rendelnek el, sőt katonai szolgálatra kötelezik a külföldön élő libanoni keresztényeket is. Válaszul a jobboldal lépésére Taufik El-Szafadi, a Palesztinai Ellenállási Mozgalom egyik ve­­­­zető személyisége Bejrútban tar­tott sajtóértekezletén közölte,­­ hogy megkezdődött a 18 és 30 életév közötti, Libanonban tar­tózkodó palesztinok katonai moz­gósítása. A harcokkal egy időben folyta­tódtak a diplomáciai próbálkozá­sok a válság békés megoldására. Szárkisz megválasztott libanoni elnök kedden néhány órás láto­gatáson Damaszkuszban tartózko­dott, és megbeszélést folytatott Asszad szíriai elnökkel. A tárgya­lás során hírügynökségi jelenté­sek szerint mindketten kifejezték reményüket, hogy csaknem 60 eredménytelen fegyvernyugvási megállapodás után végre sikerül az Arab Liga közreműködésével hatékony fegyverszünetet létre­hozni. Szárkisz és Asszad tanács­kozása után Damaszkuszban be­jelentették: a Libanonban levő szíriai csapatok mindaddig nem vonulnak vissza állásaikból, amíg a tervezett arab csúcskonferencia eredményeképpen nem valósul meg a szemben álló libanoni fe­lek szétválasztása. A bejrúti rádió szerint a PFSZ bejelentette, hogy hajlandó lesz elfogadni egy, az Arab Liga köz­vetítésével kötendő tűzszüneti megállapodást. A PFSZ küldött­sége részt vesz az arab csúcsér­tekezlet előkészítésére szombatra összehívott külügyminiszteri ta­lálkozón. (MTI) Nem indul bűnvádi eljárás Hollandiában Bernhard herceg megvesztegetési ügyében A holland parlament — mind­össze két ellenszavazattal — elfo­gadta a kormány álláspontját a Lockheed-botrány ügyében. Ennek megfelelően a parlament hozzá­járult ahhoz, hogy Bernhard her­ceg ellen ne indítsanak bűnvádi eljárást, elégedjenek meg azzal, hogy lemondott állami és közéleti tisztségeiről. Joop den Vyl minisz­terelnök azt is kijelentette, hogy a herceg továbbra is betölthet bizo­nyos állami funkciókat, így pél­dául tagja maradhat az állam­tanácsnak. Az ülésen valamennyi párt és pártcsoport képviselője felszólalt s általában egyetértett a kormány döntésével. A képviselők bírálták ugyan Bernhard herceg magatar­tását, és intézkedéseket követel­tek a hasonló esetek megakadá­lyozására, de nem kívánták foly­tatni az ügyet. A Holland Kommunista Párt a vitában rámutatott: a korrupciós botrány melegágya az indokolat­lan fegyverkezési politika volt. A párt követelte Hollandia katonai elképzeléseinek felülvizsgálását, a NATO által szorgalmazott fegy­verkezés elutasítását. (MTI) A demokrata párt alelnökjelöltje bírálja az amerikai fegyvereladásokat­ ­ WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL­­ Walter Mondale szenátor, a de­mokrata párt alelnökjelöltje Ka­liforniában mondott beszédében élesen bírálta a Nixon-Ford­­adminisztráció fegyvereladási po­litikáját és sürgette a további egyezmények megkötését a stra­tégiai fegyverek korlátozásáról. Mondale cinikusnak, rövidlátó­nak és még az Egyesült Államok biztonsága szempontjából is ve­szélyesnek nevezte, hogy Wa­shington a világ legnagyobb fegy­verkereskedőjévé vált. Mondale szerint az Egyesült Államok 1968- ban 1,8 milliárd dollár értékű fegyvert adott el a világban, az utóbbi három évben pedig évi 10 milliárd értékűt. Hangsúlyozta, hogy ez máris súlyosbította a konfliktusok lehetőségét a világ­ban. Hangsúlyozta, hogy a fegyver­­eladás nagy terheket ró az ame­rikai adófizetőkre, mert például, amikor eladtak félmilliárd dollár értékű fegyvert Szaúd-Arábiá­­nak, az egyensúly fenntartása miatt újabb gazdasági és katonai segélyeket kellett adni Izraelnek. — Mindezen túl — mondta Mon­dale —, a fegyverkereskedelem nem a „jó akarat eszköze”, ha­nem a vásárló országok kormá­nyainak megvesztegetésével, kor­rumpálásával jár együtt. Mondale szerint a hagyományos fegyverek eladásából nagyobb ve­szély származik, mint a stratégiai fegyverekéből, mert a helyi konf­liktusokkal aláássák a nemzet­közi biztonságot a világ különbö­ző térségeiben. Említette, hogy a fegyvereladás máris súlyos fe­szültséget idézett elő Kelet-Afri­kában és a Perzsa-öbölben, s ezért az amerikai fegyvereladást tette felelőssé.* Carter, az amerikai demokrata párt elnökjelöltje kedden talál­kozott a befolyásos AFL—CIO szakszervezeti szövetség vezetői­vel és beszédet mondott a szak­­szervezet főtanácsának ülésén. (AFP) Az „amerikai független párt” alapítására Chicagóba érkező cso­portok, nagy reménységük, Ro­nald Reagan Forddal szemben el­szenvedett veresége után azt ter­vezték, hogy a köztársaság párt és a demokrata párt csalódott jobbszárnyát és az úgynevezett függetleneket egyesítik új pártba, amelynek jelöltje „új többség” megszerzésével győzelmet arat­hatna a novemberi elnökválasz­tásokon. Álmodozásuknak egy­részt az 1968-as emlékek adták az alapját (akkor ugyanis George Wallace, a független párt jelölt­jeként csaknem 10 millió szava­zatot kapott). Arra már kevésbé akartak emlékezni, hogy ugyanez a kísérlet egy másik jelölttel 1972-ben már csak 1,2 millió sza­vazatot volt képes vonzani. Ál­mukat másrészt arra a torzító felmérésre építették, hogy a köz­társaság pártho­z tartozók 59 szá­zaléka konzervatívnak vallotta magát. A szélsőjobboldali politikusok számítása hibásnak bizonyult. Először is, a két nagy remény­ség: Reagan a köztársaság párt­ból és Wallace a demokrata párt­ból nemcsak hogy távol maradt a chicagói gyülekezettől, de Reagan bejelentette: támogatja Ford kampányát, Wallace pedig Car- A chicagói kudarc Washingtoni tudósítónk jegyzete tér mellett foglalt állást. Ilyen­formán az „amerikai konzervatí­vok Rembrandtja” — amint Jam­es Buckley konzervatív sze­nátor nevezte tavaly Reagant — súlyosan devalválódott a szélső­ségesek terveiben. De maga Buckley is, akit ugyancsak elnök­­jelölti ambíciók fűtöttek, távol maradt a chicagói tanácskozástól. Várták Connally, volt texasi kor­mányzót is, egyesítse hát ő a jobb­oldalt, hozza össze az „új több­séget”, de ő is Ford táborához csatlakozott. Így aztán az igazi vezérek nélkül maradt csoportok alvezérei vívtak meg egymással, az elfogadott szélsőséges, fajüldö­ző, fasiszta jellegű programhoz méltó elnökjelöltet állítottak Les­­ter Maddox, volt georgiai kor­mányzó személyében. Maddox győzelme aztán teljes zűrzavart teremtett.­ „Mi konzer­vatívok vagyunk — mondta egy, Wallace táborához tartozó küldött —, de ez a társaság valami más.” Ez a megjegyzés egyes kommen­tátorokat Martin Luther Ring­nek, a néger polgárjogi mozgalom vezetőjének 1966-os mondására emlékeztette. Maddoxot akkor választották fajüldöző program­mal Georgia kormányzójává, s ezen megdöbbenve, King kijelen­tette: szégyellem magam, hogy georgiai vagyok. Maddox azóta sokat változott, hogy szavazatokat kaphasson, de úgy látszik, még nem eleget ahhoz sem, hogy akár a vele hasonszőrűek politikai ve­zérükké fogadhassák a nyilvános­ság előtt. Mire az alelnökjelölt választá­sára került sor, aki Maddox kívánságára William Dyke, a Wisconsin állambeli Madison vá­ros polgármestere lett, a csalódott küldöttek több mint fele szétszé­ledt, hazautazott. Maddox még nekik is sok volt. Így Maddox je­lölésének hatása főleg a köztár­saság pártiak táborában szerzett örömet, hiszen reményeket kel­tett, hogy a csalódottak csatlakoz­nak Ford táborához. A szélsőjobboldali chicagói gyü­lekezet kudarca azon a társadal­mi realitáson alapszik, amin a szélsőséges önjelöltek elbuktak az előválasztások során: a szavazók elutasítják őket, nincs tömegbá­zisuk. Ezért a politikát irányító körök terveiben csak taktikai esz­közök lehetnek. Kovács István 1976. szeptember 1., szerda NÉPSZABADSÁG A koreai fegyverszüneti bizottság ülése A koreai katonai fegyverszüneti bizottság titkárai kedden a KNDK javaslatára Panmindzsonban ülést tartottak — jelentette a KCNA koreai hírügynökség. Az ülésen megvitatták a közös biztonsági övezet rendjének megváltoztatá­sával kapcsolatos kérdéseket. A KNDK augusztus 25-én a biz­tonsági övezet rendjének és nyu­galmának szavatolására, illetve a két fél járőrei közötti összetűzé­sek elkerülésére javaslatot ter­jesztett be. (ADN) KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK­ e­n élánti­­ordan Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter a dán kormány meghívására kedden hivatalos látogatásra Dániába érkezett. (TASZSZ) A chilei antifasiszta újságírók szövetségének Mexikóban közzé­tett nyilatkozata megállapítja, hogy az Allende-kormány idején chilei szerkesztőségekben dolgozó 2200 újságíró közül jelenleg mint­egy 1500-an száműzetésben, bör­tönben vagy munka nélkül van­nak. A Pinochet-junta 20 újság­írót meggyilkolt, 150-et bebör­tönzött. (ADN) Luandába érkezett a Portugál Szocialista Párt küldöttsége Anto­­nio de Macedónak, a párt elnö­kének vezetésével. A küldöttség az Angolai Népi Köztársaság ve­zetőivel a két ország közötti kap­csolatok rendezéséről tárgyal. (ADN) Mesterséges holdat bocsátottak fel Kínában — adta hírül egy keddi pekingi sajtóközlemény. A kommünikéből csak az tűnik ki, hogy a hatodik kínai mesterséges hold Föld körüli pályára állt, egyébként a közlemény semmi­lyen technikai részletet sem kö­zöl. (MTI) A thaiföldi­ laoszi határon két újabb átkelőhelyet nyitnak meg. A bangkoki kormány azután dön­tött így, hogy a két ország közel­múltban nyilatkozatot írt alá vi­szonyának normalizálásáról. (Reu­ter) Folytatják tizenhét napja tar­tó munkalassítási sztrájkjukat a spanyol repülőtéri alkalmazottak. Szakmai szervezeti reformokat, béremelést és jobb munkafeltéte­leket követelnek. (AP) Az Egyesült Államok 110 harci repülőgépet szállít Pakisztánnak, ha az lemond a francia nukleáris reaktor megvásárlásáról — közöl­te az amerikai repülési és űrtech­nológiai szaklap. A lap szerint a megállapodás Kissinger amerikai külügyminiszter közelmúltbeli pa­kisztáni látogatása során jött lét­re. (UPI) LÍBIA ÜNNEPÉN Gátnál Abdel Nasszer az egyip­tomi forradalom folytatásaként, diadalmas megújhodásaként kö­szöntötte a fiatal líbiai katonatisz­tek felkelését, amely 1969. szep­tember elsején megdöntötte a reak­ciós monarchiát, s véget vetett az ország gyarmati kiszolgáltatottsá­gának. A líbiai forradalom vezetői máig is Nasszer követőinek, az egyiptomi forradalom örököseinek vallják magukat. Elkötelezettsé­gükről azonban a szavaknál szeb­ben beszélnek a tettek. Azzal mu­tatkoztak be, hogy a függetlenség és a szuverenitás jegyében felszá­molták az ország területén létesí­tett angol és amerikai imperialista katonai támaszpontokat. Az évekig tartó olajcsata eredményeként egy­más után államosították a rabló­­gazdálkodást folytató külföldi olaj­monopóliumokat, fokozatosan lí­biai ellenőrzés alá vonták a nem­zeti olajkincs kitermelését. A fiatal rendszer függetlenségi harca szükségszerűen antiimpe­­rialista jelleget öltött. S hét év múltán bízvást megállapítható, hogy Líbia hű maradt antiimpe­­rialista elkötelezettségéhez. Ebben a szellemben küzd a fejlődő orszá­gok összefogásáért, támogatja a nemzeti felszabadító mozgalmakat, száll síkra a közel-keleti válság rendezéséért, az izraeli agresszió következményeinek a felszámolá­sáért. Amint a libanoni polgárhá­ború friss példája is tanúsítja, a tevékeny közvetítő szerepére vál­lalkozó Líbia mindent elkövetett és elkövet a nemzeti hazafias erők és a Palesztinai ellenállási moz­galom ellen szőtt imperialista­­reakciós összeesküvés meghiúsítá­sáért. Líbia mai vezetői — ha nem is máról holnapra — felismerték, hogy érdekeik és törekvéseik nem ellentétesek a szocialista országok érdekeivel és törekvéseivel, hogy — Dzsallud miniszterelnök szavait idézve — „azonos fronton harco­lunk az imperializmus és a kolo­­nializmus erői ellen”. Erről min­denekelőtt a Szovjetunió és a szo­cialista országok közel-keleti ma­gatartása, az arab népek ügyének következetes támogatása győzte meg őket. Ezen az alapon kezdett kibontakozni és vált sokoldalúvá az arab köztársaság és a szocialis­ta közösség országainak együtt­működése. Nasszer röviddel a hatalomátvé­tel után arra figyelmeztette a líbiai forradalmárokat, hogy az imperia­lizmus nem nézi ölbe tett kézzel pozícióinak elvesztését, hogy az ellenség kísérletet tesz a megosz­tásukra, és a pszichológiai hadvi­selés minden eszközét beveti elle­nük. Az azóta eltelt idő igazolta ezeket a szavakat. Okkal láthat­juk az imperialista manőverek ha­tását abban is, hogy Szaúd-Ará­­bia, Egyiptom és Szudán paktumot kötött a líbiai rendszer megdönté­sére, s Egyiptom — amely időköz­ben sajnos eltávolodott a nassze­­rizmus antiimperiaista eszméitől — jelentős katonai erőket vont össze Líbia határán. Líbia, az antiimperiaista külpo­litika fedezeteként, következetesen megvalósítja az iparosítás és a mezőgazdaság-fejlesztés program­ját, s ez együtt jár az állami és a szövetkezeti szektor kiterjesztésé­vel, a magánvállalkozás korláto­zásával. Jellemző, hogy a burzsoá­zia nem kaphat helyet a líbiai Arab Szocialista Unióban, mivel érdekei ellentétesek a szocialista célokkal. Az ingyenes közoktatás és egészségügyi ellátás bevezetése ugyancsak az elmaradott néptö­megek felemelkedését szolgálja. Legnagyobb nemzeti ünnepén őszinte barátsággal köszöntjük és szolidaritásunkról biztosítjuk Líbia népét imperialistaellenes küzdel­mében és új hazája építésében.­­ A Líbiai Arab Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából, a forradalom 7. évfordulója alkal­mából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvö­zölte Moamer El-Kadhafit, a For­radalmi Parancsnokság Tanácsa elnökét és Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke Abusszalam Dzsallud miniszterelnököt. Az MSZMP Központi Bizottsá­gának képviseletében Frank Fe­rencnek, a KB tagjának, az MSZMP Békés megyei Bizottsága első titkárának vezetésével párt­küldöttség utazott a Líbiai Arab Köztársaságba. A küldöttség, amelynek tagjai Szlávics Imre, a KB tagja, az El­­zett soproni gyáregységének esz­tergályosa és dr. Nagy Gábor, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője, részt vesz az 1969. szep­tember elsejei líbiai forradalom 7. évfordulójának ünnepségein. Kadhafi elnök nyilatkozata az egyiptomi csapatösszevonásról és a libanoni helyzetről Kadhafi szerint Szadat harcias­ságát semmi sem indokolja, ha­­csa­k nem saját országának válsá­gossá vált belső helyzete. Az egyiptomi államfő kényelmesebb­nek látja Líbiát okolni amiatt, hogy országában elszaporodtak a titkos szervezetek, a gyilkos me­rényletek, a tüntetések és a sztrájkok. Arra a kérdésre, hogy hisz-e egy Líbia elleni egyiptomi táma­dás lehetőségében, Kadhafi így válaszolt: — Nem tudom még, blöfföl-e Szadat vagy sem, de mindkét esetben a tűzzel játszik. A libanoni helyzetről szólva Kadhafi kijelentette: Szíria és Lí­bia azonos célokat követ Libanon­ban, de eltérő módszerekkel. Szí­ria és Líbia — Kadhafi szerint — egyaránt az ország felosztásának megakadályozására és a konflik­tus nemzetközivé tételének elke­rülésére törekszik. Ugyanakkor Líbia szünet nélkül azt tanácsolja Szíriának, hogy vonja vissza csa­patait és ezzel a libanoniakra kor­látozza a konfliktust. Ebben az esetben a libanoniak hagyomá­nyaiknak megfelelően rendeznék a konfliktust, nem lenne sem győztes, sem legyőzött. Amikor Eric Rouleau, az inter­jú készítője megjegyezte, hogy a palesztinok másként vélekednek Szíria törekvéseiről, Kadhafi az­zal válaszolt, hogy Damaszkusz politikájának elítélése Líbia ré­széről semmiféle hasznos célt nem szolgálna. — Mi hasznosak kívá­nunk maradni — mondta Kad­hafi. — El akarjuk érni a szíriai hadsereg kivonását, a palesztiniai haladó erők megmentését, elő akarjuk segíteni a kompromisszu­mot Eliasz Szárkisz megválasztott elnök égisze alatt. (MTI) A Le Monde keddi számában interjút közöl Kadhafi elnökkel, a líbiai államfővel. — Szadat elnök — mondotta Kadhafi —, a líbiai határon összpontosítja hadseregét, bár én tartózkodom attól, hogy ugyanezt tegyem, és szüntelenül hangoztatom, hogy kész vagyok a párbeszédre, de mindenfajta ka­tonai és lélektani nyomást eluta­sítok.

Next