Népszabadság, 1977. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
1977. január 1., szombat 38autrartis(»1oA itiltista távirata, Kuba minszti ünnepe alkalmából Kuba nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György miniszterelnök a következő szövegű táviratot küldte dr. Fidel Castro Ráznak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa elnökének. Minisztertanácsa elnökének Havannába: Kedves Fidel Castro Elvtárs! A forradalom győzelmének 18. évfordulója, hazájuk nemzeti ünnepe, a felszabadulás napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevében forró elvtársi üdvözletünket küldjük önnek és az ön személyén keresztül a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Államtanácsának, Minisztertanácsának, és a hős kubai népnek. A kubai nép történelmi jelentőségű győzelme óta, a kommunista párt vezetésével kiemelkedő sikereket ért el a társadalom szocialista átalakításában, a népgazdaság és a kultúra fejlesztésében, az életszínvonal javításában, a szocialista államrendszer tökéletesítésében. A Kubai Köztársaság sikerei a szocialista építésben, és országuk következetes imperialistaellenes külpolitikája lelkesítő példaként szolgál a nemzeti felszabadulásért és a társadalmi haladásért küzdő népek, különösen Latin-Amerika népei számára, és méltán vívja ki a világ haladó erőinek elismerését és nagyrabecsülését. Pártjainknak és népeinknek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése örvendetesen fejlődik és mind gyümölcsözőbbé válik. Testvéri együttműködésünk hozzájárul a szocializmus építéséhez országainkban, a szocialista államok közösségének erősödéséhez, az imperializmus ellen, a békéért, a biztonságért és a társadalmi haladásért folytatott közös harcunkhoz. Forradalmuk 18. évfordulóján kívánjuk önnek és a Kubai Köztársaság testvéri népének, hogy érjenek el újabb sikereket a pártjuk I. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásában, a szocializmus építésében, hazájuk felvirágoztatásában. A Szakszervezetek Országos Tanácsa a kubai forradalom győzelmének évfordulója alkalmából táviratban köszöntötte testvérszervezetét, a Kubai Dolgozók Központját. Kongresszusi kezdeményezés a munkanélküliség csökkentésére A munkások tetteket követelnek az ígéretek és a jókívánságok után WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL . Az amerikai képviselőház demokrata többségének új vezetője, Jim Wright bejelentette, hogy sürgős kongresszusi támogatást kér újabb kétmilliárd dollár megszavazására a közmunkaprogram kibővítése céljából. A váratlan kezdeményezés, amely keresztezi az új adminisztráció tervezgetését, annak az eredménye, hogy a munkanélküliek tömege és a szakszervezetek mind türelmetlenebbek a magas munkanélküliség és a stagnáló gazdasági helyzet okozta nehézségek miatt. A még hivatalban levő Ford-adminisztráció már, a január 20-án hivatalba lépő Carteradminisztráció még nem csinál semmit a gazdasági és szociális feszültség enyhítésére. A munkások türelmetlensége abból adódik, hogy az új adminisztráció még mindig nem döntött a gazdasági helyzet fellendítésének, a munkanélküliség csökkentésének konkrét módjáról. A vázlatos tervek csak azt tartalmazzák, hogy 1977-ben a több mint nyolcszázalékos munkanélküliséget másfél százalékkal csökkentik, a gazdasági növekedést pedig hat százalékra akarják növelni az 1976-os négy százalékról. A képviselőház demokrata többsége által kért kétmilliárd dollárból 300 ezer új munkaalkalmat akarnak teremteni, ami igen kevés a munkanélküliek több mint hétmilliós táborához viszonyítva. A szakszervezetekből érkező jelzések különösen arra figyelmeztetik az új adminisztrációt, hogy a munkanélküliség továbbra is növekvő tendenciát mutat a fiatalok között. A fekete fiatalság között pedig jelenleg is igen magas, több mint 40 százalékos a munkanélküliség. Ez — különösen a nagyvárosokban érezhető — szociális feszültséget jelent. Romlik Nyugat-Berlin gazdasági helyzete ! BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL_________| Hosszú huzavona után megállapodás jött létre arról, hogy az NSZK kormánya által Nyugat- Berlinnek rendszeresen nyújtott segély 1977-ben 7,01 milliárd márka lesz. Amíg az NSZK költségvetése csak 5,5 százalékkal növekedett, a Nyugat-Berlinnek juttatandó összeg ennél jóval nagyobb mértékben emelkedik, s a város összesen 15,1 milliárd márkás költségvetésének már csaknem a felét teszi ki. A magas segélyösszeget azzal magyarázzák, hogy mivel a foglalkoztatottak száma csökken, az általuk fizetett adóbevételek is mind kisebbek lesznek. Tény, hogy Nyugat-Berlinben, ahol már ma is a lakosság 40 százaléka nyugdíjas, és ahol már csaknem 30 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, az utóbbi öt esztendőben több mint 80 ezer ipari munkaalkalom szűnt meg, s a kereskedelemben, a hivatalokban megszűnt állásokkal együtt mintegy 120 ezer emberrel kevesebb talál munkát, mint fél évtizeddel ezelőtt. A város problémái előreláthatólag 1977-ben sem enyhülnek majd, sőt súlyosbodás várható, hiszen szinte naponként újabb kisebbnagyobb vállalatok jelentik be, hogy megszüntetik nyugat-berlini telephelyüket. Egy jellemző adat: az építőiparban, ahol 1970-ben még csaknem 50 ezren dolgoztak s 1976-ra 34 ezerre esett a foglalkoztatottak száma, 1977-ben újabb ötezer elbocsátás várható. Anglia új halászati övezete Az év utolsó napján két angol hadihajó kifutott a tengerre, hogy négy „Nimród” típusú felderítő repülőgép segítségével megkezdje Nagy-Britannia új, 200 mérföldes halászati vizeinek ellenőrzését. Az új halászati övezet újév napján lép életbe. A törvény értelmében a közös piaci országok egységesen 200 mérföldes parti sávban állapították meg halászati vizeik határát. Ezen belül — egyelőre meg nem állapított kvóták szerint — halászhatnak egymás partjai közelében, a közösséghez nem tartozó országok viszont elvesztik ezt a jogot, amíg megállapodást nem kötnek az EGK brüsszeli szerveivel bebocsátandó halászhajóik számáról és a zsákmány kvótájáról. A tokiói kormány döntést hozott felségvizei határainak három mérföldről 12 mérföldre történő kiterjesztéséről. Az intézkedés jövő év februárjában lép életbe. (MTI) NÉPSZABADSÁG 3 A szocializmus szabadsága ÍRTA: GÁSPÁR SÁNDOR Helsinkiben, az európai biztonsági és együttműködési értekezleten a részt vevő államok vezetői aláírásukkal is megerősítették azt a szándékukat, hogy a bonyolult nemzetközi problémákat az egyenjogúság alapján, tárgyalások útján rendezzék. A szocialista országok, amelyek kezdeményezték az értekezlet megtartását, azóta újabb javaslattal álltak elő: a helsinki okmányt aláíró országok vállaljanak kötelezettséget, mely szerint egymás ellen elsőként nem használnak nukleáris fegyvert. Az új esztendő küszöbén bizakodva nézünk a belgrádi tanácskozás elé. Bizakodva abban, hogy ez a béke, a haladás erőinek újabb sikereit hozza meg földrészünk és az emberiség számára. Az enyhülés terén elért sikerekre a tőkés világ reakciós erői érthetően érzékenyen reagálnak, fokozzák ideológiai támadásaikat, mindenekelőtt bizalmatlanságot akarnak támasztani a munkások, a dolgozók osztályharcának célja, a szocializmus iránt. A tőkés gazdaságot sújtó válságjelenségek miatt most kevesebbet beszélnek az úgynevezett „fogyasztói” társadalomról, annál többet a burzsoá rendszer szabadságáról, a polgári szabadságjogokról. Cinikus játékot folytatnak a szabadság és a szocializmus fogalmának szembeállításával, úgy igyekeznek feltüntetni, mintha az igazi szabadságjogokat ők valósítanák meg. A kapitalizmusban a szabadság mindig a kevesek szabadsága volt. Mihelyt a dolgozók szabadságtörekvése átlépte a tőkés érdekek határát, igyekeztek minden rendelkezésükre álló eszközzel elnyomni. A jogokat, amelyek a dolgozó osztályok ennek ellenére elértek, a munkásosztály, a nép vívta ki. Ezek nem voltak soha a burzsoázia önkéntes adományai a dolgozóknak, nem is a tőkés rend természetes velejárói, hanem a munkásosztály és a vele szövetséges tömegek osztályharcának eredményei. A társadalom egészét szolgáló szabadság objektív feltételeit csak a szocializmus teremtette meg. Olyan politikai hatalmat hozott létre, amely az egész nép érdekét szolgálja, olyan gazdaságot, amely minden dolgozó osztály és réteg igényeit szem előtt tartva, tervszerűen szervezi, fejleszti a termelést, olyan kultúrát, amelynek értékeiből mindenki részesülhet, olyan társadalmat, ahol létbiztonság van, ahol ismeretlen a holnaptól, a társadalmi erők kiszámíthatatlan alakulásától való félelem, ahol az ember mindinkább aláveti magának a természeti erőket. Mi sohasem tagadtuk, hogy a szocializmus szabadságelvei a munkásosztály nevében és történelmi céljainak érdekében fogalmazódtak meg. A szocializmus, melynek középpontjában a dolgozó ember áll, a javakat nem a vagyon, a rang, a születés, hanem a munka alapján osztja el. Társadalmunkat munkánkra alapozzuk, és munkánkkal erősítjük. Igaz, a szocializmus szabadsága sem korlátlan. Kereteit a közérdek, a szocialista jelen és jövő által megszabott rend és fegyelem határozza meg, így is mondhatjuk: a szabadság osztálytartalma. Lenin 1918-ban a szocialista rend fegyelméről szólva mondta: ....... a fegyelmet új elvek alapján kell megteremtenünk, olyan fegyelmet ..., amely a munkások és szegényparasztok szervezettsége iránti bizalom, az elvtársi segítségnyújtáson, a kölcsönös tiszteleten, a harcban tanúsított önállóságon és kezdeményezésen alapul." Számításba vesszük azt is, hogy a szabadság nem csupán elhatározás, nem jelszavak kérdése Hogy lehetőségeiből mit tudunk valósággá változtatni, azt a mindenkori gazdasági, politikai, kulturális állapotok döntik el. Társadalmi, gazdasági helyzetünk fejlődésével párhuzamosan a szabadság dimenziói is tágulnak. Az utóbbi három évtizedben újabb és újabb jogokhoz és lehetőségekhez teremtettük meg a politikai, az anyagi és a szellemi alapokat Saját társadalmunk fejlettségét azonban mi sem előzhetjük meg. Tennivalóinkat a realitások határozzák meg. Életünk szabadabbá válásához magunk teremtünk mind gazdagabb feltételeket. A szocializmusban egyre növekszik annak a lehetősége, hogy a dolgozó ember a saját sorsát és korszaka történelmét alakítsa. Ez nemcsak jogait, de kötelességeit is jelzi: a jobb munka, az aktívabb közéletiség, az állandó önképzés, a visszahúzó erőkkel szembeni kiállás, a szocializmusért vívott harc kötelességét. Nem a létbizonytalanság, nem a jövőtől való félelem az, ami brigádjainkat, munkásainkat, dolgozóinkat, a többre törekvő embereket tettekre sarkallja, tanulásra ösztönzi, hanem jól felfogott és helyesen felismert érdekeik, amelyek egybeesnek a közérdekkel. Ez így van annak ellenére is, hogy a tudatosság nem hat át még egyformán mindenkit, és hogy akadnak fegyelemsértők, pazarlók, felelőtlenek, a társadalommal nem törődő. Ezeknek száma azonban zsugorodik, míg azoké növekszik, akiknek gondolkodását, magatartását szocialista irányban formálják a kollektívák tízezrei. A szocialista társadalomnak, különösképpen a fejlett szocialista társadalomnak, elidegeníthetetlen jellemzője a szocialista demokrácia módszeres és sokoldalú fejlesztése. Pártunk mindig is megkülönböztetett felelősséggel fáradozott fejlesztésén. Az utóbbi években nem kis mértékben tökéletesítettük és szélesítettük szervezeti kereteit, fórumait az állami életben és a munkahelyeken; korszerűsítettük a néphatalom, a proletárdiktatúra demokratikus intézményeit. „Népi hatalmunk annál erősebb, minél nagyobb támogatást kap a tömegektől, minél szélesebb körű és minél mélyebb a szocialista demokrácia” — mutatott rá pártunk XI. kongresszusának határozata. Jelenleg az a fő feladatunk, hogy a korszerű szervezeti kereteket — különösen az üzemi demokrácia fórumait — jobban töltsük meg tartalommal, hatékonyabban használjuk fel, hogy az állampolgárok, a dolgozók mind nagyobb tömegei elevenebben éljenek e lehetőségekkel, jogaikkal. A kongreszszus óta eltelt húsz hónap tapasztalatai alapján állíthatjuk, hogy van előrelépés ebben is, a határozatok megvalósításában alapvetően helyes úton járunk, de további erőfeszítésekre, elsősorban nevelő — demokráciára nevelő — munkára van szükség. Egyáltalán nem tagadjuk, hogy még sok a teendő demokráciánk fejlesztésében, hogy fórumai korántsem mindig elég elevenek, ösztönző ereje nem mindenütt elég hatékony, nem minden ponton és időben működik kifogástalanul. Annál bátrabban szólhatok erről, mert mély meggyőződésünk: eleve magasabb rendű és teljesebb, tökéletesebb a történelem minden eddigi demokráciájánál; fölénye minden polgári demokráciával szemben vitathatatlan. A proletárdiktatúra a legélesebb osztályharc forradalmi szigorúságot követelő körülményei közepette is proletárdemokrácia volt, a dolgozó többség uralmát testesítette meg a kizsákmányoló kisebbség felett. Azóta változtak módszerei, formái, bővült kiterjedése; ahogy változtak az osztályharc körülményei, úgy helyeződtek át súlypontjai az éles belpolitikai küzdelmek síkjáról a gazdasági építőmunka és az ideológiai nevelő munka területeire, úgy bontakozott fel egyre szélesebben demokratizmusa És ma már mind nagyobb számban nem csupán a politika végrehajtásában, hanem alakításában is ott találjuk a munkásokat, a dolgozókat. A munkásosztály pártja, állama mellett a szakszervezetek vállalnak részt a társadalmi fejlődés programjainak kidolgozásában és végrehajtásában. Politikánk a munkásosztály szülötte, az osztályt, a népet szolgálja. Akik a társadalmi élet különböző szintű vezető pozícióiban vannak, azok a munkások, a dolgozók megbízásából teljesítenek szolgálatot, s felelősséggel tartoznak az osztály előtt e szolgálat ellátásáért. Ahol a társadalmi ellenőrzés, a szocialista demokrácia teljesíti hivatását, ott ez a felelősség sokkal nagyobb, mint amit a burzsoá államok törvényhozó szerveiben az ellenzék biztosítani tud. A szocialista országokban nincs olyan osztályerő, olyan társadalmi bázis, amelyen a rendszert tagadó, ellenzéki — vagyis a tőkés magántulajdont képviselő — pártok felléphetnének. És ez nem az emberi szabadságjogok hiányát, hanem ellenkezőleg, magasabbrendűségét bizonyítja a szocializmusban, azt, hogy ezen országok dolgozói történelmileg rövid idő alatt megszokták, hogy tőkések nélkül, saját maguk intézzék sorsukat. Ugyanakkor a szocialista rendszerben tág lehetősége van, hogy a különböző baráti osztályok és rétegek, kollektívák és egyének érdekei felszínre jussanak, és az össztársadalmi érdekek elsődlegessége mellett érvényesüljenek. Így van ez ott is, ahol egy párt létezik, vagy ahol több párt működésével valósul meg a munkásosztály, a dolgozók hatalma, a szocializmus felépítése. A harc a rendszerek és a világnézetek között ma nem csupán a tárgyalóasztaloknál, hanem a mindennapi életben is folyik. Vállaljuk ezt a harcot is osztályhivatásból, a szocializmus ügye iránti elkötelezettségből. A munkában, a közéletben, mindenféle vonatkozásban kell bizonyságát adnunk annak, hogy társadalmunk a szabadság társadalma, tagjai élni is tudnak a szabadsággal, melyhez egyre jobban megvannak a feltételek. A szocializmus még nem fejlődött ki teljesen, de máris bebizonyította fölényét, azt, hogy jobb, emberségesebb, igazságosabb minden más társadalmi formációnál. A kapitalizmus bomló rendszere azonban már nem válhat jobbá. A mi rendszerünk alapvető jellemzője, hogy a tömegekért van. Nem élünk gond nélkül. Még nem mindennek vagyunk bővében, de amink van, azt saját munkánk okal, az emberek hitével, akaratával, lelkesedésével teremtettük meg. Látjuk: a fáradozás, a verejték, az áldozat nem volt hiába, mai életünket formáltuk meg. E siker bizonyítéka annak, hogy a munkásosztály hivatott és képes a vezetésre. Rendszerünk még többre képes és többet is tűzött maga elé — a gazdasági, a kulturális életben, a politikai életben egyaránt Igaz ügy a miénk, amelynek hatása ma már nem marad a szocialista országok határai között Rangja, becsülete van a szocialista építésnek Demokrácia és szocializmus, szocializmus és szabadság, szocializmus és biztonság, humanitás, emberi élet — elválaszthatatlan fogalmak. Mint ahogy egybetartozó fogalmak a tőke és az elnyomás, a profit és a kizsákmányolás, a tőkés monopólium és a munkanélküliség. A szocializmus és a szabadság egybetartozik, egyik feltételezi a másikat, mélységük azonos. A választóvonal a szocializmus és a tőkés társadalom között húzódik.