Népszabadság, 1977. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-01 / 1. szám

1977. január 1., szombat 38autrar­­­tis(»1oA itil­tista távirata, Kuba m­inszti ü­nnepe alkalmából Kuba nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács el­nöke és Lázár György miniszterelnök a következő szövegű táviratot küldte dr. Fidel Castro Ráznak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa elnöké­nek. Minisztertanácsa elnökének Havannába: Kedves Fidel Castro Elvtárs! A forradalom győzelmének 18. évfordulója, hazájuk nemzeti ün­nepe, a felszabadulás napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevében forró elvtársi üdvözletünket küldjük önnek és az ön személyén keresztül a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Ál­lamtanácsának, Minisztertanácsának, és a hős kubai népnek. A kubai nép történelmi jelentőségű győzelme óta, a kommunista párt vezetésével kiemelkedő sikereket ért el a társadalom szocialista átalakításában, a népgazdaság és a kultúra fejlesztésében, az élet­­színvonal javításában, a szocialista államrendszer tökéletesítésében. A Kubai Köztársaság sikerei a szocialista építésben, és országuk következetes imperialistaellenes külpolitikája lelkesítő példaként szol­gál a nemzeti felszabadulásért és a társadalmi haladásért küzdő né­pek, különösen Latin-Amerika népei számára, és méltán vívja ki a világ haladó erőinek elismerését és nagyrabecsülését. Pártjainknak és népeinkn­ek a marxizmus—leninizmus és a prole­tár internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése örvendetesen fejlődik és mind gyümölcsözőbbé válik. Testvéri együttműködésünk hozzájárul a szocializmus építéséhez or­szágainkban, a szocialista államok közösségének erősödéséhez, az im­perializmus ellen, a békéért, a biztonságért és a társadalmi haladásért folytatott közös harcunkhoz. Forradalmuk 18. évfordulóján kívánjuk önnek és a Kubai Köz­társaság testvéri népének, hogy érjenek el újabb sikereket a pártjuk I. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásában, a szocializmus építésében, hazájuk felvirágoztatásában.­­ A Szakszervezetek Országos Tanácsa a kubai forradalom győzel­mének évfordulója alkalmából táviratban köszöntötte testvérszerve­zetét, a Kubai Dolgozók Központját. Kongresszusi kezdeményezés a munkanélküliség csökkentésére A munkások tetteket követelnek az ígéretek és a jókívánságok után WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL . Az amerikai képviselőház de­mokrata többségének új vezető­je, Jim Wright bejelentette, hogy sürgős kongresszusi támogatást kér újabb kétmilliárd dollár meg­szavazására a közmunkaprogram kibővítése céljából. A váratlan kezdeményezés, amely keresztezi az új adminisztráció tervezgetését, annak az eredmé­nye, hogy a munkanélküliek tö­mege és a szakszervezetek mind türelmetlenebbek a magas mun­kanélküliség és a stagnáló gazda­sági helyzet okozta nehézségek miatt. A még hivatalban levő Ford-adminisztráció már, a ja­nuár 20-án hivatalba lépő Carter­­adminisztráció még nem csinál semmit a gazdasági és szociális feszültség enyhítésére. A munká­sok türelmetlensége abból adó­dik, hogy az új adminisztráció még mindig nem döntött a gaz­dasági helyzet fellendítésének, a munkanélküliség csökkentésének konkrét módjáról. A vázlatos ter­­vek csak azt tartalmazzák, hogy 1977-ben a több mint nyolcszáza­lékos munkanélküliséget másfél százalékkal csökkentik, a gazda­sági növekedést pedig hat száza­lékra akarják növelni az 1976-os négy százalékról. A képviselőház demokrata több­sége által kért kétmilliárd dollár­ból 300 ezer új munkaalkalmat akarnak teremteni, ami igen ke­vés a munkanélküliek több mint hétmilliós táborához viszonyítva. A szakszervezetekből érkező jel­zések különösen arra figyelmezte­tik az új adminisztrációt, hogy a munkanélküliség továbbra is nö­vekvő tendenciát mutat a fiata­lok között. A fekete fiatalság kö­zött pedig jelenleg is igen magas, több mint 40 százalékos a munka­­nélküliség. Ez — különösen a nagyvárosokban érezhető — szo­ciális feszültséget jelent. Romlik Nyugat-Berlin gazdasági helyzete ! BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL_________| Hosszú huzavona után megál­lapodás jött létre arról, hogy az NSZK kormánya által Nyugat- Berlinnek rendszeresen nyújtott segély 1977-ben 7,01 milliárd már­ka lesz. Amíg az NSZK költség­­vetése csak 5,5 százalékkal növe­kedett, a Nyugat-Berlinnek jutta­tandó összeg ennél jóval nagyobb mértékben emelkedik, s a város összesen 15,1 milliárd márkás költségvetésének már csaknem a felét teszi ki. A magas segélyösszeget azzal magyarázzák, hogy mivel a fog­lalkoztatottak száma csökken, az általuk fizetett adóbevételek is mind kisebbek lesznek. Tény, hogy Nyugat-Berlinben, ahol már ma is a lakosság 40 százaléka nyugdí­jas, és ahol már csaknem 30 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, az utóbbi öt esztendőben több mint 80 ezer ipari munkaalkalom szűnt meg, s a kereskedelemben, a hivatalokban megszűnt állások­kal együtt mintegy 120 ezer em­berrel kevesebb talál munkát, mint fél évtizeddel ezelőtt. A város problémái előrelátható­lag 1977-ben sem enyhülnek majd, sőt súlyosbodás várható, hiszen szinte naponként újabb kisebb­­nagyobb vállalatok jelentik be, hogy megszüntetik nyugat-berlini telephelyüket. Egy jellemző adat: az építőiparban, ahol 1970-ben még csaknem 50 ezren dolgoztak s 1976-ra 34 ezerre esett a foglal­koztatottak száma, 1977-ben újabb ötezer elbocsátás várható. Anglia új halászati övezete Az év utolsó napján két angol hadihajó kifutott a tengerre, hogy négy „Nimród” típusú felderítő repülőgép segítségével megkezdje Nagy-Britannia új, 200 mérföldes halászati vizeinek ellenőrzését. Az új halászati övezet újév napján lép életbe. A törvény értelmében a közös piaci országok egységesen 200 mérföldes parti sávban álla­pították meg halászati vizeik ha­tárát. Ezen belül — egyelőre meg nem állapított kvóták szerint — halászhatnak egymás partjai kö­zelében, a közösséghez nem tarto­zó országok viszont elvesztik ezt a jogot, amíg megállapodást nem kötnek az EGK brüsszeli szervei­vel bebocsátandó halászhajóik számáról és a zsákmány kvótájá­ról.­ A tokiói kormány döntést ho­zott felségvizei határainak há­rom mérföldről 12 mérföldre tör­ténő kiterjesztéséről. Az intézke­dés jövő év februárjában lép élet­be. (MTI) NÉPSZABADSÁG 3 A szocializmus szabadsága ÍRTA: GÁSPÁR SÁNDOR Helsinkiben, az európai bizton­­sági és együttműködési érte­kezleten a részt vevő államok veze­tői aláírásukkal is megerősítették azt a szándékukat, hogy a bonyo­lult nemzetközi problémákat az egyenjogúság alapján, tárgyalások útján rendezzék. A szocialista or­szágok, amelyek kezdeményezték az értekezlet megtartását, azóta újabb javaslattal álltak elő: a hel­sinki okmányt aláíró országok vállaljanak kötelezettséget, mely szerint egymás ellen elsőként nem használnak nukleáris fegyvert. Az új esztendő küszöbén bizakodva nézünk a belgrádi tanácskozás elé. Bizakodva abban, hogy ez a béke, a haladás erőinek újabb sikereit hozza meg földrészünk és az em­beriség számára. Az enyhülés terén elért sikerek­re a tőkés világ reakciós erői ért­hetően érzékenyen reagálnak, fo­kozzák ideológiai támadásaikat, mindenekelőtt bizalmatlanságot akarnak támasztani a munkások, a dolgozók osztályharcának célja, a szocializmus iránt. A tőkés gaz­daságot sújtó válságjelenségek miatt most kevesebbet beszélnek az úgynevezett „fogyasztói” tár­sadalomról, annál többet a bur­­zsoá rendszer szabadságáról, a polgári szabadságjogokról. Cini­kus játékot folytatnak a szabad­ság és a szocializmus fogalmának szembeállításával, úgy igyekeznek feltüntetni, mintha az igazi sza­badságjogokat ők valósítanák meg. A kapitalizmusban a szabadság mindig a kevesek szabadsága volt. Mihelyt a dolgozók szabadságtö­rekvése átlépte a tőkés érdekek határát, igyekeztek minden ren­delkezésükre álló eszközzel el­nyomni. A jogokat, amelyek a dolgozó osztályok ennek ellenére elértek, a munkásosztály, a nép vívta ki. Ezek nem voltak soha a burzsoázia önkéntes adomá­nyai a dolgozóknak, nem is a tő­kés rend természetes velejárói, hanem a munkásosztály és a vele szövetséges tömegek osztályhar­cának eredményei. A társadalom egészét szolgáló szabadság objektív feltételeit csak a szocializmus teremtette meg. Olyan politikai hatalmat ho­zott létre, amely az egész nép ér­dekét szolgálja, olyan gazdaságot, amely minden dolgozó osztály és réteg igényeit szem előtt tartva, tervszerűen szervezi, fejleszti a ter­melést, olyan kultúrát, amelynek értékeiből mindenki részesülhet, olyan társadalmat, ahol létbizton­ság van, ahol ismeretlen a holnap­tól, a társadalmi erők kiszámítha­tatlan alakulásától való félelem, ahol­ az ember mindinkább aláveti magának a természeti erőket. Mi sohasem tagadtuk, hogy a szocia­lizmus szabadságelvei a munkás­­osztály nevében és történelmi cél­jainak érdekében fogalmazódtak meg. A szocializmus, melynek kö­zéppontjában a dolgozó ember áll, a javakat nem a vagyon, a rang, a születés, hanem a munka alap­ján osztja el. Társadalmunkat munkánkra alapozzuk, és mun­kánkkal erősítjük. Igaz, a szocializmus szabadsága sem korlátlan. Kereteit a közér­dek, a szocialista jelen és jövő ál­tal megszabott rend és fegyelem határozza meg, így is mondhatjuk: a szabadság osztálytartalma. Le­nin 1918-ban a szocialista rend fe­gyelméről szólva mondta: ....... a fegyelmet új elvek alapján kell megteremtenünk, olyan fegyel­met ..., amely a munkások és sze­gényparasztok szervezettsége irán­ti bizalom, az elvtársi segítség­­nyújtáson, a kölcsönös tiszteleten, a harcban tanúsított önállóságon és kezdeményezésen alapul." Számításba vesszük azt is, hogy a szabadság nem csupán elhatá­rozás, nem jelszavak kérdése Hogy lehetőségeiből mit tudunk valósággá változtatni, azt a min­denkori gazdasági, politikai, kul­turális állapotok döntik el. Társa­dalmi, gazdasági helyzetünk fej­lődésével párhuzamosan a szabad­ság dimenziói is tágulnak. Az utóbbi három évtizedben újabb és újabb jogokhoz és lehetőségekhez teremtettük meg a politikai, az anyagi és a szellemi alapokat Saját társadalmunk fejlettségét azonban mi sem előzhetjük meg. Tennivalóinkat a realitások ha­tározzák meg. Életünk szabadabbá válásához magunk teremtünk mind gazda­gabb feltételeket. A szocializmus­ban egyre növekszik annak a le­hetősége, hogy a dolgozó ember a saját sorsát és korszaka történel­mét alakítsa. Ez nemcsak jogait, de kötelességeit is jelzi: a jobb munka, az aktívabb közéletiség, az állandó önképzés, a vissza­húzó erőkkel szembeni kiállás, a szocializmusért vívott harc köte­lességét. Nem a létbizonytalanság, nem a jövőtől való félelem az, ami brigádjainkat, munkásainkat, dol­gozóinkat, a többre törekvő embe­reket tettekre sarkallja, tanulásra ösztönzi, hanem jól felfogott és he­lyesen felismert érdekeik, amelyek egybeesnek a közérdekkel. Ez így van annak ellenére is, hogy a tu­datosság nem hat át még egyfor­mán mindenkit, és hogy akadnak fegyelemsértők, pazarlók, felelőt­lenek, a társadalommal nem törő­dő. Ezeknek száma azonban zsu­gorodik, míg azoké növekszik, akiknek gondolkodását, magatar­tását szocialista irányban formál­ják a kollektívák tízezrei. A szocialista társadalomnak, különösképpen a fejlett szocialis­ta társadalomnak, elidegeníthetet­len jellemzője a szocialista de­mokrácia módszeres és sokoldalú fejlesztése. Pártunk mindig is megkülönböztetett felelősséggel fáradozott fejlesztésén. Az utóbbi években nem kis mértékben töké­letesítettük és szélesítettük szer­vezeti kereteit, fórumait az álla­mi életben és a munkahelyeken; korszerűsítettük a néphatalom, a proletárdiktatúra demokratikus intézményeit. „Népi hatalmunk annál erősebb, minél nagyobb tá­mogatást kap a tömegektől, mi­nél szélesebb körű és minél mé­lyebb a szocialista demokrácia” — mutatott rá pártunk XI. kong­resszusának határozata. Jelenleg az a fő feladatunk, hogy a kor­szerű szervezeti kereteket — kü­lönösen az üzemi demokrácia fórumait — jobban töltsük meg tartalommal, hatékonyabban hasz­náljuk fel, hogy az állampolgárok, a dolgozók mind nagyobb töme­gei elevenebben éljenek e lehető­ségekkel, jogaikkal. A kongresz­­szus óta eltelt húsz hónap tapasz­talatai alapján állíthatjuk, hogy van előrelépés ebben is, a hatá­rozatok megvalósításában alap­vetően helyes úton járunk, de további erőfeszítésekre, elsősorban nevelő — demokráciára nevelő — munkára van szükség. Egyáltalán nem tagadjuk, hogy még sok a teendő demokrá­ciánk fejlesztésében, hogy fóru­mai korántsem mindig elég ele­venek, ösztönző ereje nem minde­nütt elég hatékony, nem minden ponton és időben működik kifo­gástalanul. Annál bátrabban szól­­hatok erről, mert mély meggyő­ződésünk: eleve magasabb rendű és teljesebb, tökéletesebb a törté­nelem minden eddigi demokráciá­jánál; fölénye minden polgári de­­mokráciával szemben vitathatat­lan. A proletárdiktatúra a legéle­sebb osztályharc forradalmi szigo­rúságot követelő körülményei kö­zepette is proletárdemokrácia volt, a dolgozó többség uralmát testesítette meg a kizsákmányoló kisebbség felett. Azóta változtak módszerei, formái, bővült kiterje­dése; ahogy változtak az osztály­harc körülményei, úgy helyeződ­tek át súlypontjai az éles belpoli­tikai küzdelmek síkjáról a gazda­sági építőmunka és az ideológiai nevelő munka területeire, úgy bon­­takozott fel egyre szélesebben de­mokratizmusa És ma már mind nagyobb szám­ban nem csupán a politika vég­rehajtásában, hanem alakításában is ott találjuk a munkásokat, a dolgozókat. A munkásosztály párt­ja, állama mellett a szakszerveze­tek vállalnak részt a társadalmi fejlődés programjainak kidolgo­zásában és végrehajtásában. Poli­tikánk a munkásosztály szülötte, az osztályt, a népet szolgálja. Akik a társadalmi élet különböző szintű vezető pozícióiban vannak, azok a munkások, a dolgozók megbízásá­ból teljesítenek szolgálatot, s fe­lelősséggel tartoznak az osztály előtt e szolgálat ellátásáért. Ahol a társadalmi ellenőrzés, a szocia­lista demokrácia teljesíti hivatá­sát, ott ez a felelősség sokkal na­gyobb, mint amit a burzsoá álla­mok törvényhozó szerveiben az el­lenzék biztosítani tud. A szocialista országokban nincs olyan osztályerő, olyan társadal­mi bázis, amelyen a rendszert ta­gadó, ellenzéki — vagyis a tőkés magántulajdont képviselő — pár­tok felléphetnének. És ez nem az emberi szabadságjogok hiányát, hanem ellenkezőleg, magasabb­­rendűségét bizonyítja a szocializ­musban, azt, hogy ezen országok dolgozói történelmileg rövid idő alatt megszokták, hogy tőkések nélkül, saját maguk intézzék sor­sukat. Ugyanakkor a szocialista rendszerben tág lehetősége van, hogy a különböző baráti osztá­lyok és rétegek, kollektívák és egyének érdekei felszínre jussa­nak, és az össztársadalmi érdekek elsődlegessége mellett érvényesül­jenek. Így van ez ott is, ahol egy párt létezik, vagy ahol több párt működésével valósul meg a mun­kásosztály, a dolgozók hatalma, a szocializmus felépítése. A harc a rendszerek és a világ­nézetek között ma nem csupán a tárgyalóasztaloknál, hanem a min­dennapi életben is folyik. Vállal­juk ezt a harcot is osztályhivatás­­ból, a szocializmus ügye iránti el­kötelezettségből. A munkában, a közéletben, mindenféle vonatko­zásban kell bizonyságát adnunk annak, hogy társadalmunk a sza­badság társadalma, tagjai élni is tudnak a szabadsággal, melyhez egyre jobban megvannak a felté­telek. A szocializmus még nem fejlődött ki teljesen, de máris be­bizonyította fölényét, azt, hogy jobb, emberségesebb, igazságosabb minden más társadalmi formáció­nál. A kapitalizmus bomló rend­szere azonban már nem válhat jobbá. A mi rendszerünk alapvető jel­lemzője, hogy a tömegekért van. Nem élünk gond nélkül. Még nem mindennek vagyunk bővében, de amink van, azt saját munkánk o­kal, az emberek hitével, akaratá­val, lelkesedésével teremtettük meg. Látjuk: a fáradozás, a verej­ték, az áldozat nem volt hiába, mai életünket formáltuk meg. E siker bizonyítéka annak, hogy a munkásosztály hivatott és képes a vezetésre. Rendszerünk még több­re képes és többet is tűzött maga elé — a gazdasági, a kulturális életben, a politikai életben egy­aránt Igaz ügy a miénk, amelynek ha­tása ma már nem marad a szocia­lista országok határai között Rangja, becsülete van a szocialista építésnek Demokrácia és szocializmus, szocializmus és szabadság, szocia­­lizmus és biztonság, humanitás, emberi élet — elválaszthatatlan fogalmak. Mint ahogy egybetarto­zó fogalmak a tőke és az elnyo­más, a profit és a kizsákmányolás, a tőkés monopólium és a munka­­nélküliség. A szocializmus és a szabadság egybetartozik, egyik feltételezi a másikat, mélységük azonos. A vá­lasztóvonal a szocializmus és a tő­kés társadalom között húzódik.

Next