Népszabadság, 1978. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

4 LUIS CARLOS PRESTES A Reménység Lovagja: milliók ismerik ezen a néven honfitársa, Jorge Amado róla írott életrajzi regénye nyomán. Nyolcvan éve született a dél-brazíliai Porto Alegre kikötővárosában. Édesanyja tanítónő volt, apja a hadsereg századosa, s előtte is nyitva állt a katonatiszti pálya. Már a katonaiskolában kitűnt nemcsak ragyogó előmenetelével, hanem a társadalmi kérdések iránti érdeklődésével is. Ő vezette az iskola hallgatóinak politikai körét, amely az ország forradalmi mozgalmait tanulmányozta. Fiatal zászlóaljparancsnok volt 1922 júliusában, amikor lázadás tört ki a Rio de Janeiró-i tisztiiskolában és a Copacabana erődben. E felkelést leverték, vezetőit hadibíróság elé állították, s többeket — köztük Prestest — áthelyeztek távoli garnizonokba. Így került a déli Rio Grande do Sul egyik isten háta mögötti helyőrségébe. Itt érte a hír: 1924-ben Sao Paulóban újabb fegyveres felkelés tört ki a jobboldali kormányzat ellen. A felkelők programja a demokratikus szabadságjogokat, a latifundiumok feloszlatását, a falusi szegénység földhöz juttatását követelte. A Sao Pauló-i lázadók ellenálltak a kormánycsapatoknak, majd harcolva visszavonultak az ország belső részeibe. Amikor Prestes értesült az eseményekről, forradalmi katonákból több mint ezerfős hadoszlopot szervezett, amely északi irányba vonulva áttörte a kormányerőik gyűrűjét, és csatlakozott a felkelőkhöz. A hadoszlop A következő hetekben és hónapokban a „Prestes-hadoszlop” híre bejárta Brazíliát. Nem egészen két és fél esztendő alatt 25 000 kilométert tettek meg, bejárva az ország 14 államát. A forradalmi menet célja az volt, hogy az egész országból magára vonja a kormányerők támadását, és ezzel lehetővé tegye a fővárosban az államfő megdöntését. Az oszlop útjáról azóta tanulmányok százai születtek, azt részletesen elemzik minden, a népi hadviseléssel foglalkozó munkában. Több száz ütközetben vettek részt, anélkül, hogy akár csak egyszer is vereséget szenvedtek volna a tízszereshússzoros fölényben levő kormánycsapatoktól. Útjukra Prestes így emlékszik. ..Hihetetlen nyomor látványa tárult elénk. Előfordult, hogy a nyomorúságos viskóból csak egyetlen ember jött ki üdvözlésünkre, mert a népes parasztcsalád többi tagjának nem volt mit magára vennie: az egész családnak egyetlen rongyos ruhája volt, s azt felváltva viselték. A faluban rettenetesen egészségtelen állapotok uralkodtak, és nem volt orvosi ellátás. Gyógyszertárról nem is hallottak. A lakosság valósággal megostromolta oszlopunk táborhelyeit, hogy gyógyszert kapjon kis kórházunktól ...” „A belső területeken a brazil valóság afféle pszichológiai sokkhatást tett ránk. Nekünk, a városi kispolgárság fiainak, akik hosszú ideig a soviniszta propaganda hatása alatt álltunk, nagyon téves elképzeléseink voltak az ország lakóinak életéről. Ezért rendített meg bennünket annyira a lakosság elmaradottsága és nyomora, az a felismerés, hogy a nagybirtokosok kíméletlenül elnyomták a parasztokat. Hadoszlopunk tagjai most rádöbbentek, hogy az óriási kiterjedésű és gazdag Brazíliában a parasztok jelentős részének talpalatnyi földje sincs, a parasztok a nagybirtokosok földjén teljesen ki vannak szolgáltatva az uraság önkényének, s még csak panaszra sem mehetnek senkihez, mert a helyi hatalmi szervek képviselőit vagy rokoni szálak fűzik a nagybirtokosokhoz, vagy anyagilag függnek tőlük. A belső területeken nyoma sem volt az alkotmányosságnak, a törvényességnek.” A hadoszilop, útja során, forradalmi igazságszolgáltatást vezetett be: tűzre vetette az adósságokról vezetett könyveket, a parasztok ellen folyamatban levő perek iratait, kiszabadította a politikai foglyokat, és a felszabadított helységekben népgyűléseket tartott. Prestes megírja: 1926 végére felismerték, hogy a hadoszlop, bármilyen nagy hatást tett is az ország népére, nem vezet rendszerváltozáshoz, s nem is forradalmasítja Brazíliát. A dolgozó lakosság óriási többségét kitevő parasztságban még nem alakult ki a megfelelő politikai öntudat. A hadoszlopot ezért Prestes átvezette Bolíviába, ahol tagjait politikai menekültekként fogadták. A brazil forradalmi mozgalom krónikásai egybehangzóan megállapítják a 25 000 kilométeres menetelés óriási politikai jelentőségét a jövő szempontjából: megmutatta a tömegeknek erejüket, s azt, hogy lehet csapásokat mérni az elnyomókra. Öt év magánzárkában Prestes számára az argentínai és uruguayi emigráció évei és a tanulás esztendei következtek. Mint írja, két könyv volt rá a legnagyobb hatással: A tőke első kötete, amely megértette vele a kapitalista kizsákmányolás lényegét, és az Állam és forradalom, amelynek elolvasása után felülvizsgálta nézeteit az államról, amelyet addig „pártatlan döntőbírónak” tartott. Mind közelebb került a marxizmus—leninizmushoz. 1931 novemberében Moszkvába utazott, ahol több évet töltött, s mérnökként dolgozott. Megismerkedett Dimitrovval, Togliattival, Thalmannal, Pieckkel, Thorezzal, Kuusinennel, Vang Minggel, Kun Bélával. Moszkvából a kommunista párt tagjaként tért haza 1935-ben. Visszatérése után a Nemzeti Felszabadítási Szövetség tiszteletbeli elnökévé választották. Ezt a népfront jellegű szervezetet a demokratikus pártok, köztük a kommunista párt hozta létre, s programja jelentős mozgósító erővel hatott az országra. E programot a Komintern — amelynek VII. kongresszusa Prestest a végrehajtó bizottság tagjává választotta — a latin-amerikai feltételeket mintaszerűen figyelembe vevő dokumentumnak nevezte. A Vargas-kormány, megrémülve a forradalmi fellendülés erejétől, törvényen kívül helyezte a szövetséget, Prestest pedig a hadbíróság elé állította. 1937-ben 16 évi börtönre ítélték. 1940-ben — magánzárkában töltött esztendőik után — ismét bíróság elé állították. A tárgyalás november 7-én volt. Amikor szót kapott, a vádlott első szavaival a nemzetközi proletariátust és a Szovjetuniót köszöntötte. A bíróság további 30 évi börtönre ítélte. Feleségét, Olga Benariót, a német származású kommunistát addigra a brazil hatóságok kiadták a Gestapónak. Olga Benario, akit Ravensbrückben a gázkamrában végeztek ki, utolsó levelében, amelyet férjének írt arról a „szinte lebírhatatlan” fájdalomról ír, amelyet kislányuk sorsának bizonytalansága miatt érez. „Szinte gyűlölöm a saját karjaimat, amelyeknek a gyermeket kellene hordozniuk.” Anitát, aki szülők nélkül nőtt fel Brazíliában, a kormányzat bírósága 1973-ban négy és fél évi börtönre ítélte kommunista tevékenységéért. Prestes még börtönben ült, amikor 1943 augusztusában a kommunista párt főtitkárává választasztotta. A Vargas-kormány a nácizmus vereségét követő nagy erejű népi tömegmozgalom hatására 1945-ben amnesztiát hirdetett. A börtönben töltött kilenc esztendő után egyenesen egy százezres tömeggyűlésre sietett. A következő évek viharosak voltak , s a szélirány sokszor változott. Prestes 1945 decemberében szenátor lesz, s kihasználja a legalitás minden lehetőségét: otthon van a nyomornegyedekben, a gyárakban, a parlamenti üléstermekben. Óriási szerepe van abban, hogy a párt taglétszáma két év alatt négyezerről kétszázezerre nő. 1947-ben politikai váltás — a pártot, amelynek ereje megrettentette az uralkodó osztályt, megint betiltják, és 1958-ig illegalitásban harcol. Néhány évi féllegalitás — aztán 1964-ben katonai hatalomátvétel, s azóta újra mélységes illegalitás. Luis Carlos Prestes a hatvanas és hetvenes években tovább növelte tekintélyét a nemzetközi kommunista mozgalomban. Járt a szocialista országokban, részt vett az SZKP kongresszusain. Legutóbb 1977 októberében találkozott Kádár Jánossal Budapesten. A legnagyobb elismeréssel beszélt arról a segítségről, amelyet a szocialista országok léte és szolidaritása jelent a brazil nép számára. Elemzései a brazil helyzetről teljes helyzetismeretet és elméleti világosságot tükröznek. Mélységes időszerűsége van országa határain túl is annak, ahogy az ultrabaloldaliakat értékeli. „Az ultrabaloldali csoportokról szólva, amelyeknek sok vezetőjét vandál módon meggyilkolták a diktatúra kopói, tudjuk, hogy zömükben eltévelyedett hazafiak. Mindent elkövettünk, hogy magunk mellé állítsuk őket, s e tekintetben értünk is el némi eredményt, főként a szóban forgó csoportok magvát alkotó diákifjúság körében. A tapasztalatlan fiatalok könnyen kétségbeesnek, látván, hogy milyen sötét perspektívát mutat nekik a kapitalizmus. Ezek az ifjak nem ismerik a proletár tanítást és a forradalmi munkásmozgalom történetét. Könnyen kalandokba tudják vinni őket azok, akik az ifjúság harcias szellemére és nemeslelkűségére spekulálnak. A brazil kommunisták úgy vélik, hogy a diktatúra elszigetelődésének és vereségének folyamata a tömegharc fejlődésével, a demokratikus erők egységének megszilárdulásával függ össze. Nem lehet megdönteni a jelenlegi rendszert a kétségbeesett kalandok útján járva, a tömegek támogatása nélkül.” A holnap ígérete is hozzáteszi: Leninnek igaza volt, nehéz forradalmárnak lenni, amikor még nem értek meg a közvetlen, nyílt, igazi tömegharc feltételei. De a harcot vállalni kell. A Reménység Lovagjának neve összeforrott egy több mint 55 éves harcos, internacionalista párttal, amely mindössze két esztendeig volt teljesen legális, de amelyet az osztályellenség sosem tudott megsemmisíteni, mert a brazil nép magáénak érzi. Méltán írta róla Jorge Amado, hogy harca ígéret: „S ha Ti ma még a zsarnokság éjszakáját élitek, tudjátok és érezzétek: eljön nemsokára mindannyiunk számára a felszabadulás.” Vajda Péter NÉPSZABADSÁG 1978. január 1., vasárnap Kádár János találkozója a Belga KSB elnökével Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szombat délelőtt a KB székházában találkozott Louis van Geyttel, a Belga Kommunista Párt hazánkban tartózkodó elnökével. A szívélyes, elvtársi légkörű beszélgetésen, amelyen részt vett Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, eszmecserét folytattak a két pártot érintő időszerű kérdésekről. Kádár János üdvözölte a 10 éves Luis Carlos Prestest Kádár János, a Magyar Szocia- I üdvözölte Luis Carlos Prestest, a lista Munkáspárt Központi Bizott- Brazil Kommunista Párt főtitkáráigának első titkára táviratban írát, 80. születésnapja alkalmából. Kereső tá várai a t*a frussinai l'Va Iszahadíiti vi Szsvrnadhva A palesztin forradalom 13. évfordulója alkalmából a Magyar Szolidaritási Bizottság táviratban üdvözölte a Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságát, a palesztin arab népet. A távirat hangsúlyozza: Népünk, a világ haladó közvéleményével együtt hangoztatja, hogy a közel-keleti válságot politikai eszközökkel, minden érdekelt fél bevonásával, átfogóan kell rendezni. Követeli, hogy vissza kell vonni az izraeli csapatokat az 1967-ben megszállt valamennyi arab területről, biztosítani kell a palesztin arab nép törvényes nemzeti jogait, beleértve az önálló palesztin állam alapításának jogát is, és garantálni kell a térség valamennyi államának függetlenségét és biztonságát. (MTI) Az országgyűlés félidőben Tizenegy ülésszak 20 ülésén 13 új törvény Több mint kétszáz téma a bizottságok napirendjén A választási ciklus feléhez érkezett az országgyűlés: 1975 júniusában választották meg, s a mandátuma 1980 nyarán jár le. A két és fél évvel ezelőtt öt évre megválasztott országgyűlés munkáját fontos törvényalkotások, gazdasági és társadalompolitikai döntések jellemezték. Az országgyűlés hatékonyan megvitatta a kormányprogramokat, a Minisztertanács beszámolóit. Élt állami ellenőrző és irányító szerepével. A megélénkült parlamenti munkában tükröződött az állami életben és a szocialista demokráciában végbemenő fejlődés. Az eltelt két és fél évben 11 ülésszakon összesen 20 ülést tartott az országgyűlés; 13 törvényjavaslatot tárgyaltak meg és szentesítettek egyhangú határozattal. Megvitatták és elfogadták az ország gazdasági életének legfőbb érvényes törvényét, a népgazdaság V. ötéves tervét. Ugyanebben az időszakban szavazták meg a honvédelemről, az emberi környezet védelméről, az élelmiszer-termelésről és -forgalmazásról, a közművelődésről, a tanácstagok választásáról szóló törvényt Élénk és széles körű, többször országos társadalmi viták előzték meg a javaslatok beterjesztését, ezzel is erősítve a törvényhozói munka hatékonyságát. A közérdekű bejelentésekről, a polgári törvénykönyv módosításáról és az állami vállalatokról szóló jogszabálytervezet vitájában több tízezer szakember és laikus mondta el véleményét, s a beérkezett javaslatok számát ezrekben mérték. Az ülésszakok munkájának fontos részét alkotta a nemzetközi helyzetről és a Magyar Népköztársaság külpolitikai tevékenységéről szóló külügyminiszteri beszámoló. Ugyancsak ehhez a témakörhöz tartozik, hogy a képviselők az idén emelték törvénnyé az NDK-val kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. A most decemberben befejeződött téli ülésszakon pedig az országgyűlés és a Minisztertanács a Szovjetuniónak a világ népeihez, parlamentjeihez és kormányaihoz szóló békefelhívásával kapcsolatban foglalt állást. A kormány elnöke és a Minisztertanács más tagjai az ország szocialista építőmunkájának eredményeiről, a tervekről és a megoldásokról adtak rendszeresen számot. Az Elnöki Tanács titkára az ülésszakok közötti munkáról, a tanácsi közigazgatás fejlesztéséről, várossá nyilvánításokról, kitüntetések alapításáról és odaítéléséről számolt be. A kohó- és gépipari miniszter kiemelten foglalkozott a gépipar 1980-ig szóló feladataival, valamint a közútijármű-fejlesztési program eredményeivel. A munkaügyi miniszter a munkaerő-gazdálkodás időszerű kérdéseiről, a szakmunkásképzési törvény végrehajtásáról adott jelentést. A nehézipari miniszter a központ, petrolkémiai, földgáz- és alumíniumipari programok gyakorlati eredményeit ismertette. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a vízgazdálkodás helyzetéről és fejlesztéséről tájékoztatta az országgyűlést. A könynyűipari miniszter az ágazati irányításról rajzolt átfogó képet. A beszámolók és törvényjavaslatok nyomán 239 képviselői felszólalás hangzott el, jól segítve a kormányzati munkát. Az ülésszakokon elhangzott képviselői javaslatokat az Országgyűlés után a Minisztertanács rendszeresen napirende tűzte, és az indítványok alapján döntést hozott. A tovább erősödő parlamenti demokratizmus legélénkebben és legáltalánosabban az állandó bizottságok munkájában tükröződött. A képviselők alapos tájékozódás és felkészülés után a mindennapos életet jól visszaadó, némelykor heves vitákban mondták el véleményüket. A bizottságok több mint 200 témát tűztek napirendre. A tíz állandó bizottság rendszeresen vizsgálta a lakosság életkörülményeivel, szociális és kulturális ellátottságával összefüggő kérdéseket is. Közérdekű témák, kerültek napirendre, mint például az élelmiszertörvény végrehajtásának tapasztalatai, a tejtermelés és -feldolgozás, a szőlő- és bortermelés, a közétkeztetés, az alkoholizmus elleni küzdelem, a könyvkiadás, a zöldség- és gyümölcstermelés és -ellátás, a tömegközlekedés helyzete. A külügyi bizottság rendszeresen figyelemmel kísérte a nemzetközi helyzet alakulását. Beszámolót hallgattak meg a helsinki értekezletről, a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatainkról, a Magyarok Világszövetségének tevékenységéről és a magyar—szovjet államközi kapcsolatokról. Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja is rendszeresen számot adott a határainkon túli munkájáról, tevékenységéről. A képviselők ellenőrzési jogukat gyakorolva interpellációkat nyújtottak be több közérdekű kérdésben a kormány tagjaihoz. Szorgalmazták például a televíziós vételi lehetőségek javítását, a rakodó és anyagmozgatási gépek jobb alkatrészellátását, az alkoholisták gyógyítását megelőző bürokratikus eljárás megváltoztatását, valamint az oktatási, az egészségügyi és szociális intézmények fenntartásának segítését. (MTI)