Népszabadság, 1980. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

1980. január 3., csütörtök NÉPSZABADSÁG Nkomo és Mugabe a hét végén érkezik Salisburybe Hosszú száműzetés után a hét végén érkezik Salisburybe a rho­­desiai felszabadí­tási mozgalom két vezetője, Joshua ,Nkomo és Robert Mugabe, hogy megkezdje a választási kampányt, és szemé­lyes jelenlétével járuljon hozzá a törékeny tűzszünet fenntartásá­hoz. Mugabe szombaton, Nkomo pedig vasárnap tér haza. Szerdai nyilatkozatában mind Mugabe szóvivője, mind Nkomo felszólította Lord Soames angol főkormányzót, hogy az idő rövid­­égére való tekintettel a szabad­ságharcosok jelentkezésére kisza­bott egyhetes határidőt feltétle­nül hosszabbítsa meg. Lusakai sajtóértekezletén Nkomo bírálta, hogy Lord Soames a volt rhode­­siai kormány alakulatait használ­ja fel a tűzszünet ellenőrzésére. Javasolta, hogy a főkormányzó is­mét vegye fontolóra a Hazafias Front korábbi javaslatát, s a fegy­vernyugvás biztosítására kizáró­lag brit nemzetközösségi erőket hozzon létre. (MTI) Török katonai vezetők felhívása a parlamenthez és a kormányhoz A török katonai vezetők figyel­meztetést intéztek a kormányhoz és a parlamenthez: rövid határ­időn belül számolják fel az or­szágban dúló anarchiát. Fahri Ko­­rutürk köztársasági elnök szerdán az elnöki palotába rendelte Sü­­leyman Demirel kormányfőt és Billent Ecevitet, az ellenzéki Köz­­társasági Néppárt vezetőjét, hogy ismertesse velük a hadsereg ve­zetőinek az ország politikai párt­jaihoz és alkotmányos intézmé­nyeihez intézett figyelmeztető do­kumentumát. A dokumentum felszólítja a parlamentet, hogy a lehető leg­hamarabb hozza meg a szüksé­ges intézkedéseket a nemzeti egy­ség biztosítására, az állampolgá­rok élet- és vagyonbiztonsága helyreállítására. A török fegyve­res erők úgy látják, hogy anar­chisták és szeparatisták fenyege­tik az országot, amely polgárhá­ború küszöbéhez érkezett. A ka­tonai vezetés az országban ural­kodó állapotokért nemcsak a ter­rorista csoportokat és szervezete­ket hibáztatja, hanem a politikai erőket, vezető szerveket is, mert állandó engedményeket, tettek, és véget nem érő civakodásuk miatt cselekvésképtelenek. Meghalt Pietro Nenni Hétfő éjjel szívroham követ­keztében elhunyt Pietro Nenni nemzetközi Lenin-békedíjas olasz politikus. Nyolcvannyolc éves volt. Évtizedekig vezette az Olasz Szo­cialista Pártot, s pártelnöki tisz­téről 1969-ben mondott le. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága szerdán üze­netben fejezte ki részvétét Nenni elhunyta miatt. A UXinita cikk­ben foglalkozik Nenni életútjá­­val. Emlékeztet rá, hogy Nenni 1934—1939 között az Olasz Szo­cialista Párt emigrációban élő fő­titkáraként sokat tett az olasz baloldal akcióegységéért, a Szov­jetunió ellen elkövetett náci tá­madást követően pedig kezet nyújtott a kommunistáiknak. Nem­­i az 50-es évek második felében eltávolodott az OKP-val való ak­cióegység útjától, majd nevét ad­ta a kereszténydemokrata—szo­cialista tengelyű középbal koalí­ciókhoz. A cikk megítélése sze­rint Nenni tanult a történtekből, abból, hogy az MSZP tömegbázi­sa akkori politikája miatt megin­gott, és a 70-es években felismer­te, hogy az olasz válságból csak a demokratikus, népi erők összefo­gása révén találhatnak kiutat tötte Taraki törvényes elnököt, és fizikailag megsemmisítette őt. Amin bűnös cselekedeteivel, a törvényesség és a jogrend durva megsértésével, kegyetlenségével és a hatalommal való visszaélésével befeketítette és aláásta az áprili­si forradalom eszményképeit. A cikk a továbbiakban rámu­tat: amikor a külső beavatkozás és az országon belül az Amin ál­tal kibontakoztatott terror reáli­san veszélyeztette a demokratikus rendszert, Afganisztánban akad­tak olyan hazafias erők, amelyek felléptek nemcsak a külső agresz­­szió, hanem az önkényúr ellen is. Ezek az erők — a népre támasz­kodva — eltávolították Amint. Az országban helyreállították a forradalmi törvényességet és jog­rendet. Az afgán kormány a rendkí­vüli körülmények folytán ismét a Szovjetunióhoz fordult azzal a sürgető kéréssel, hogy nyújtson haladéktalanul segítséget és mű­ködjön közre a külső agresszió elleni harcban. A Szovjetunió úgy elöntött, ele­get tesz ennek a kérésnek, s Af­ganisztánba irányít egy korláto­zott létszámú csapatkontingenst, amelyet kizárólag kívülről jövő ■fegyveres beavatkozás visszaveré­sében való együttműködésre hasz­nálnak. A szovjet kontingenst tel­jes egészében vissza fogják vonni Afganisztánból, amint az akciót elkerülhetetlenné tevő okok meg­szűnnek. A Szovjetunió e döntés megho­zatalakor abból indult ki, hogy közösek Afganisztán és országunk érdekei a biztonság kérdéseit il­letően — amint azt az 1978-as ba­rátsági, jószomszédsági és együtt­működési szerződés rögzítette —, valamint közösek a térség béké­jének megőrzését célzó érdekek. A szovjet—afgán szerződés 4. cikkelye kimondja: „A magas szerződő felek a ha­gyományos barátság és jószom­szédság, valamint az ENSZ alap­okmánya szellemében, a kölcsö­nös biztonság, a függetlenség és a területi sérthetetlenség szava­tolása céljából konzultációkat folytatnak, és kölcsönös egyetér­tésben megfelelő lépéseket foga­natosítanak. A magas szerződő felek védelmi képességének szi­lárdítása érdekében továbbfej­lesztik az együttműködést kato­nai síkon." Az afganisztáni vezetés kérése és a Szovjetunió erre adott ked­vező válasza az ENSZ alapokmá­nyának 51. cikkelyéből is fakad, amely rögzíti az államok elide­geníthetetlen kollektív és egyéni önvédelmi jogát az agresszió visszaverésére és a béke helyre­­állítására. Az imperialista propagandaesz­közök által e napokban terjesz­tett koholmányoknak — „Afga­nisztán szovjet katonai megszál­lásáról”; szovjet katonai személy­zet részvételéről az ország belső eseményeiben, a nemzetközi bé­két fenyegető „szovjet beavatko­zásról” — semmi közük sincs a valósághoz. Elárulják viszont egyes — mindenekelőtt az óceá­non túli — körök szándékait, amelyek ellenségesen szemben áll­nak a népeknek a szabadságért és a függetlenségért vívott harcával. Az Afganisztánnak nyújtott szov­jet segítség nem irányul egyik vele szomszédos ország ellen sem, mely országok a mi szomszédaink is. A Szovjetunió érdekelt abban, hogy velük rendezett baráti kap­csolatokat tartson fenn, amelyek az egyenjogúság, a kölcsönös tisz­telet és a belügyekbe való be nem avatkozás elveire épülnek. Ezen országok érdekeit is szol­gálja, ha minél előbb véget vet­nek azon erők mesterkedéseinek, amelyeknek politikája a viszályok fenntartására, új konfliktusok ki­­provokálására, a népek és államok összeütközésére irányul, ha minél előbb a béke válik uralkodóvá a térségben — állapítja meg végül a Pravda cikke. 3 JANUÁRI PÁRTTAGGYŰLÉSEK Vita az irányelvekről, vezetőségválasztások Ahogy közeledünk a Magyar Szocialista Munkáspárt 1980. már­ciusában kezdődő XII. kongresz­­szusának az idejéhez, úgy sűrű­södnek a párt életében a kong­resszust előkészítő események. Ilyen nagy jelentőségű esemény­­sorozat küszöbén állunk most is: valamennyi pártalapszervezetben januárban taggyűléseket tartanak. Kettős feladatuk, ennek megfele­lően két napirendi tárgyuk van e taggyűléseknek: megvitatni a Köz­ponti Bizottság kongresszusi irány­elveit, és megválasztani a követ­kező öt esztendőre az alapszer­vezeti vezetőségeket. E most következő taggyűlések szorosan kapcsolódnak a novem­berben—decemberben már meg­tartott beszámoló taggyűlésekhez. Akkor az alapszervezetek saját elmúlt ötévi munkájukat érté­kelték, működési területük — üzemük, vállalatuk, szövetkeze­tük, intézményük, lakóterületük — fejlődéséről, eredményeiről és gondjairól adtak számot, és fel­adataikat körvonalazták főbb vo­násokban a következő öt évre. Most viszont a kongresszusi irány­elvek megvitatásával az ország, a népgazdaság, a társadalom dol­gairól mondanak véleményt. A januári taggyűléseken fog­lalkozni kell a Központi Bizott­ság 1979. december 6-i határoza­tában megjelölt feladatokkal is, számba véve az 1979-es vállalati eredményeket és az 1980-as ter­melési célokat, és meg­ kell hatá­rozni, hogy a politikai munkával miként segítsék ezeknek a sikeres megoldását. Célszerű ezt az irány­elvek III. fejezetével, a gazdasági munkáról szóló résszel együtt tár­gyalni , így a következő ötévi és az 1980-as népgazdasági és a belőlük adódó helyi gazdasági tennivalók egységbe ötvöződnek. Alkidá !‘t./niM‘('si“ri.k Miként az összegezett tapasz­talatok tanúsága szerint sikeresek voltak a beszámoló taggyűlések, bizonyosak vagyunk benne, hogy ugyanilyen eredményes, eleven és konstruktív lesz az irányelvek megvitatása is. Ennek feltétele az alapos felkészülés. Minden párt­tagnak kommunista kötelessége, hogy odaadó figyelemmel elol­vassa, behatóan tanulmányozza a dokumentumot, így felelősséggel tudjon véleményt mondani róla. A taggyűléseket pártcsoport-ér­­tekezletek előzik meg, amelyeken e legkisebb kommunista közös­ségek kötetlenebb megbeszélés formájában alakíthatják­ ki állás­pontjukat. Pártunk Központi Bizottsága véleményt, állásfoglalást kér és vár minden alapszervezettől, min­den kommunistától , és nyilván­valóan pártonkívüli szövetségese­inktől, dolgozó népünk politikai­lag aktív tömegeitől, az állami és társadalmi szervektől is — mind­azokról a megállapításokról és feladatokról, amelyeket az irány­elvek tartalmaznak. E kérdések­ben és tennivalókban a vég­ső, döntő szót az arra hivatott leg­főbb fórum, a kongresszus fogja kimondani. A kongresszus elé ter­jesztendő beszámoló és határozati javaslat elkészítéséhez azonban központi Bizottságunknak szük­sége van arra, hogy megbízható­an ismerje a párttagság és szö­vetségeseink véleményét. Ez az értelme és célja az irányelvek széles körű vitájának, és e fel­adatuknak tesznek most eleget e taggyűlések. Ily módon lényegé­ben egész párttagságunk bekap­csolódhat a kongresszus munká­jába. Több százezer párttag vé­leménye jut el pontos és össze­hangolt munkával ezekben a­ he­tekben a Központi Bizottsághoz. Hatalmas erőforrás ez­ a demok­ratikus centralizmus lenini elvé­nek, a pártélet demokratizmusá­nak élő, eleven gyakorlata, a jö­vőnk alakításáért érzett felelősség megnyilvánulása. A Központi Bizottság javasolja a XII. kongresszusnak, hogy erő­sítse meg a párt csaknem ne­gyedszázad óta töretlen követke­zetességgel folytatott politikai irányvonalát. Ugyanezt kéri és várja pártunk egész tagságától, úgyszintén az irányelveket meg­vitató állami szervektől, a tö­megszervezetektől és mozgalmak­tól is. Mindez azonban koránt­sem jelenti azt, hogy csak egy­szerű igent vár pártunk ve­zető testülete, s hogy ne volna szükség és lehetőség az irányel­vek fölött nyílt és szabad vitára, az építő javaslatok tömegét fel­színre hozó, alkotó eszmecserére. Egy-egy kérdés megítélésében eltérő álláspontok is elhangozhat­nak majd, s ezek is odakerülnek a beszámolót és határozati javas­latot elkészítő Központi Bizottság, majd pedig a kongresszus mérle­gére. Politikánk toSvhn­ávíí­rt A párt politikájának töretlen­­sége, alapelveiben és módszerei­ben való változatlansága eredmé­nyezett eddig is óriási, történelmi jelentőségű változásokat társa­dalmunk fejlődésében. E politika következetessége folytán tudtunk megoldani időről időre új és új, hatalmas feladatokat, hogy csak címszavakban emlékeztessünk né­hány legfontosabbra: a munkás­hatalom megvédésére és megszi­lárdítására; a szocialista mező­­gazdaság megteremtésére és meg­erősítésére, amivel befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása; a gazdaságirányítás korszerűsíté­sének bevezetésére; a szocialista demokrácia széles körű kibonta­koztatására és így tovább. Az ed­digi politikai irányvonal további következetes folytatása tehát a mai és holnapi nehéz körülmé­nyek között az eddigiek mellett új típusú feladatok megoldását is igényli tőlünk. Az irányelvek vitájának kö­zéppontjában a legtöbb helyen minden bizonnyal a gazdaságpo­litikai kérdések és velük össze­függésben életkörülményeink ala­kulásának kérdései állnak. Ez érthető. Mindig is a gazdaság volt az alapja fejlődésünknek, ma pe­dig különösen ettől, bonyolult gazdasági feladataink teljesítésé­től függ előrehaladásunk lehető­sége a XI. kongresszuson elfoga­dott pártprogram megvalósításá­nak, a fejlett szocializmus meg­teremtésének az útján. Gondjainkból kilábolni, társa­dalmi vívmányainkat — köztük az életszínvonal eddig elért fokát — megvédeni és megszilárdítani, a továbbjutás gazdasági alapját és feltételeit megteremteni csak­is nagyon szívós, hatékony mun­kával leszünk képesek. Gyökeres változást kell elérnünk a nem gazdaságos termelés meg­szüntetése, a munkaerőnek a ter­melékenyebb módon és helyen való foglalkoztatása, a korszerű technika kihasználása, a munka- és üzemszervezés, a kooperációs és a munkafegyelem megszilárdí­tása, az ésszerű takarékosság, a tervszerűség és az önálló kezde­ményezőkészség előnyeit egyesítő gazdaságirányítás helyes alkal­mazása, a tényleges teljesítmé­nyekhez jobban igazodó anyagi ösztönzés kiterjesztése területén, s ez a felsorolás még korántsem teljes. Felkészült vezetőségek Az irányelvek vitájának várha­tó és érthető gazdaságcentrikus­­sága azonban nem vonhatja el figyelmünket attól, hogy a doku­mentumot a maga teljességében és mély összefüggéseiben fogjuk fel. A béke megvédéséhez és a nemzetközi enyhüléshez, a szocia­lizmus pozícióinak erősítéséhez is hazai építőmunkánkkal járulha­tunk hozzá legeredményesebben. Másrészről a gazdasági munka eredményessége megköveteli po­litikai és társadalmi életünk sok­oldalú fejlesztését, társadalmi és állami szerveink tökéletesebb mű­ködését is. Ugyanígy igényli az ideológiai, az agitációs és propa­gandamunka, " a tudományos te­vékenység, a közoktatás és köz­­művelődés, a kultúra közremű­ködését, mindennek eredménye­képp pedig a szocialista szemlé­let és életmód térhódítását, a szo­cialista eszméinktől és normáink­tól idegen társadalmi jelenségek elleni küzdelmet is. Pártunk szervezetei jelen van­nak, ott dolgoznak az élet min­den területén. Érthető és szük­ségszerű tehát, hogy az irányel­vek alapszervezeti vitájában nagy figyelmet kapjanak a pártmunká­val összefüggő kérdések, felada­tok. A párt vezető szerepének érvényesülése, közvetlen tömeg­­kapcsolatainak szüntelen erősíté­se, a pártélet demokratizmusának fejlesztése — ezek a legfőbb alap­vető politikai feltételei minden te­rületen az előttünk álló hatalmas feladatok megoldásának. Mindez nyilván emberek, kol­lektívák és személyek­, vezető tes­tületek és tisztségviselők munká­ján, erőfeszítésén múlik. És ezen a ponton találkozik a januári tag­gyűlések két funkciója: az irány­elvek fölötti vita és az új alap­szervezeti vezetőségek, bennük a titkárok megválasztása, újjává­­lasztása. A hetekkel ezelőtt meg­választott jelölő bizottságoknak megfelelő idő állt és áll rendel­kezésükre, hogy megtudakolják az alapszervezet minden tagjá­nak, sőt, a politikailag aktív pár­­tonkívülieknek a véleményét is. Ahol a közvetlen felsőbb párt­szerv, az irányító pártbizottság jó ismerője a helyi viszonyoknak és a személyi feltételeknek, ott ja­vaslata minden bizonnyal talál­kozni fog a helyi közvéleménnyel, a tagság akaratával, a munkahe­lyi kollektíva tetszésével. Nagy felelősség hárul a vezetőségvá­lasztó taggyűlésekre, a kommu­nistákra : olyan tisztségviselőket — köztük minél nagyobb szám­ban rátermett fizikai dolgozókat, fiatalokat és nőket — kell vá­lasztaniuk a következő öt évre, akik leginkább megfelelnek a po­litikai, szakmai, vezetőkészségbe­li, erkölcsi követelményeknek, a ma és a holnap megnövekedett igényeinek, akik kezdeményező­készségükkel hatni képesek kör­nyezetükre, a közösségre. Olya­nokat tehát, akiknek a vezetésé­vel az alapszervezet és a mun­kahelyi vagy lakóterületi kollek­tíva a legeredményesebben tud­ja megoldani a soron következő, minden eddiginél nehezebb és bo­nyolultabb feladatokat. Ezünk inda­tá­ban Nehezebb és bonyolultabb fel­adatok? De hiszen a kommunis­ták mindenkor — a felszabadulás előtt éppúgy, mint az azóta el­telt 35 év alatt — számos nehéz és bonyolult feladatot oldottak meg. S ahogy pártunk, a töme­gek bizalmát és cselekvő támoga­tását élvezve, képes volt teljesí­teni történelmi küldetését, a nép szolgálatát, helytállni a mainál valójában nehezebb helyzetekben is, úgy képes lesz megoldani a mostani, minőségileg új típusú fel­adatokat is. A való helyzet ken­dőzetlen ismerete, tisztánlátás, realitásérzék, egyúttal az erőnkbe vetett hit, mély meggyőződés, tett­­rekészség, kommunista optimiz­mus jellemzi párttagságunkat, s minden bizonnyal ez fogja áthatni a januári taggyűléseket is. Mind sűrűbbé válnak a párt­élet fontos eseményei, amelyek rengeteg politikai szervezőmun­kát, óramű pontosságú tevékeny­séget igényelnek. A pártmunka dandárjának azonban fokozott len­dületet kell adnia mindenütt a mindennapi gazdasági termelő­­munkának. Jól „startolni”, jelen­tős gazdasági eredményekkel, a munkaverseny újabb sikereivel kezdeni az 1980-as évet — ez a leghasznosabb politikai hozzájá­rulás a XII. pártkongresszus elő­készítéséhez. Dr. Péter János az MSZMP KB osztályvezető-helyettese

Next