Népszabadság, 1980. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

ló Szegecs V­annak, akik nem látják a fá­tól az erdőt. Mások meg a sze­gecstől nem látják a hidat. He­lyesebben egy hiányzó szegecs miatt a hidat sem veszik észre. Itt akár be is fejezhetném,mert mondókámnak ez volna a lénye­ge, de attól tartok, hogy a nyá­jas olvasó egy kukkot sem érte­ne belőle. Kezdem tehát az ele­jén. Péntek délután a hídépítők átgurították Budáról Pestre a nemzetiszínű szalaggal földíszített söröshordót, és ezzel ismét átad­ták a forgalomnak a felújított Szabadság-hidat. Ebből az alkalomból mindenki jókedvű volt, örült a hídnak, amelynek átépítését két hónappal az eredeti határidő előtt fejezték be. Ennek közlekedéspolitikai je­lentősége mellett szorosan vett politikai jelentősége is volt, mert az ellentétes társadalmi rendsze­rű országokból érkező vendégek még félreértették volna, hogy ná­lunk miért, pont az a híd van huzamosabb ideig lezárva, ame­lyet a szabadságról neveztek el. Talán ezért is gyűlt össze ren­geteg érdeklődő a megnyitásra. Ott volt természetesen a sajtó és a rádió is, Bokodi Béla pedig az ünnepi eseményre való tekintet­tel fehér védősisak nélkül nyilat­koztatott a tévéhíradónak egy pi­rospozsgás, tagbaszakadt brigád­­tagot. Egyszóval minden úgy ment, ahogyan ez a nagykönyv­ben meg van írva, magam is felhőtlen jó hangulatban indul­tam volna át Budára a többi kí­váncsival együtt, de mindjárt a pesti hídfő legelején megállásra késztetett egy kisebb csoportosu­lás. A járókelők egy idősebb fér­fit fogtak körül, és megbabonáz­va követték tekintetét, amely me­reven szegeződött a hídlemez de­rékmagasságban levő pontjára. Arckifejezése élesen elütött a töb­biekétől, szomorúan nézett arra a­ bizonyos pontra, és a járművek zaj­át túlkiabálva közölte a bá­mészkodókkal, hogy innen pedig hiányzik egy szegecs. Magam is odaléptem, és meg­győződtem róla, hogy tényleg hiányzik. Ám azt is rögtön lát­tam, hogy ennek statikailag nincs jelentősége, mert a szegecsnek eredetileg sem lehetett szerepe a hídlemezek összetartásában. Mond­tam is a letört férfinak, hogy ezt a szegecset nyilván fölöslegesnek ítélték az átépítésnél, azért nincs itt, csak a helye. Fölöslegesnek éppen fölösleges volt — ismerte el a férfi —, minthogy ez egy díszszegecs volt, nem is akármi­lyen. Hanem valódi ezüstszegecs, amelyet nem akárki vert be, ha­nem 1896-ban, a híd avatásakor, mint utolsó szegecset maga az el­ső névadó, azaz Ferenc József, Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, tulajdon felséges kezével. És hogy ez a burával vé­dett ezüstszegecs az átépítés előtt még megvolt, most meg se sze­gecs, se buza. Erre még többen odasereglet­­tek, és érdeklődéssel vizsgálták a K. u. K. ezüstszegecs hűlt helyét. Kisvártatva már annyian voltak, hogy sorszámokat is lehetett vol­na osztogatni azok között, akik ujjukat a lyukba kívánták dugni, miközben váltig találgatták, hogy hova tűnhetett Ferenc Jóska ezüstszegecse. Volt, aki arra tip­pelt, hogy nem történt más, mint a szokásos félreértés. A szegecset valaki bizonyára trombitának nézte, és megfújta. Mire söröse korsóval a kezében közbeszólt egy hídépítő, hogy a többiek nevében is kikéri a gyanúsítgatást. Ha az a szegecs tényleg ezüstből volt, akkor nyilván vigyáztak rá a fő­nökök, esetleg az ország nehéz helyzetére való tekintettel elküld­ték a pénzverdének. A körülállók hitték is, meg nem is, de add­igra már nem volt ott egyetlen főnök sem, akit meg le­hetett volna kérdezni az ezüst­szegecs felől. Ami engem illet, röstelltem is volna megkérdezni, mert ez az egész már megint a­mo­lyan tipikusan magyaros szőrszál­­hasogatásnak tetszett. Itt ez a gyönyörűen újjávarázsolt híd, az­tán némelyek csak annyit látnak meg belőle, hogy lyuk van az ezüstszegecs helyén. Eszembe ju­tott, hogy amikor a vadonatúj Lánchidat avatták, akkori magya­rok azt mondták az angol építés­­vezetőnek, Clark Ádám­nak, hogy szép, szép, de hiba van benne. A hídfőt őrző kőoroszlánoknak nincs nyelvük. Közben átértem Budára, s még egyszer visszanéztem a hídra. Pi­ronkodva vallom be, hogy rajta­kaptam magam, amint szórako­zottan számolom a híd tetején le­vő turulmadarakat Megvolt mind a négy Vigyázat, öregek! „Idős emberek hete a közutakon” — az ak­ciót ötödik éve rende­zik meg a közlekedés biztonságára ügyelő szervezetek október közepe tá­ján. Nagy szükség is van rá, hi­szen a gyalogosok leginkább meg­értésre, féltésre szoruló részéről van szó, amelyből sok áldozatot szed a közlekedés. Tavaly az uta­kon életüket vesztett járókelők­nek csaknem a fele — 340 gyalo­gos — tartozott az idősebb kor­osztályokhoz, értelmetlen halá­luknak el kell gondolkodtatniuk a járművezetőket. S azokat is, akiknek módjuk van segíteni a korlátozott mozgású, reflexű, sé­rüléseiket tekintve mindig súlyo­sabb következményeket elszenve­dő, a motorizációhoz nehezen al­kalmazkodó öregeket. Ma is mindennapos látvány, hogy autósok­, motorosok türel­metlenül reagálnak a tétovázó, bizonytalankodó, lassan áthaladó koros járókelők láttán, sietteté­sükre a gázadástól a dudaszóig, a kiabálástól kocsijuk nyomakodá­­sáig minden eszközt felhasznál­nak. Az ilyesfajta viselkedés, saj­nos, jól tükrözi, hogy az illetők­től távol áll az emberség, a kul­turált közlekedés. Átvehetnék a többség nyugodt, előzékeny, meg­értő magatartását, amely kifejezi az együttérzést, az elővigyázatos­ságot az idős gyalogosok iránt A nagyobb szállítási és közle­kedési vállalatok irányítói, bri­gádjai is sokat tehetnének azért, hogy jobb belátásra, fokozott se­gítségnyújtásra késztessék az egyébként csakugyan fárasztó munkát végző járművezetőket. Számítani lehet az ifjabb kor­osztályra, az úttörőkre, és számí­tani kell minden jóérzésű járóke­lőre, valahányszor a járművek se­bességét, távolságát helytelenül megítélő , koros emberek a par­koló gépkocsi előtt készülnek az úttestre lépni, csúszós úton kel­nek át az utca túlsó oldalára, vagy még csak a kereszteződés közepén tartanak, amikor máig pi­rosra vált a lámpa A családtagokra, ismerősökre különösen nagy felelősség nehe­zedik, valahányszor az öregek út­ra kelnek. A legjobb, ha elkísé­rik őket, amellett együttes u­tű­kön tudomást szereznek az idő­sek hibás közlekedési szokásai­ról. Hívják fel hát figyelmüket az adott útvonal veszélyes he­lyeire, a legbiztonságosabb átke­lési szakaszokra Ősszel és télen, zuhogó esőben és hótól síkos út­testen még az ereje teljében levő járókelő is figyelmetlenné válik, nehezebben botorkál az úttesten, ezért ha csak lehetséges, a csa­ládtagok vállalják át az öregek elintéznivalóit, ne terheljék őket olyan megbízatásokkal, amelye­ket a forgalomból adódó megnö­vekedett kockázat kísér. A koros gyalogosok is egyen­jogú közlekedési partnerek. Ki­sebb védettségük indokolja, hogy az idősek hetét egész évre pro­longálják a többi korosztálybe­liek, járművezetők és gyalogosok egyaránt F. G. NÉPSZABADSÁG 1980. október 19., vasárnap Amióta a személyhez fűződő jo­gok körét és védelmi eszközeit a módosított Polgári Törvénykönyv jelentősen kibővítette — főként a becsülethez és a jó hírnévhez fű­ződő jogok sérelme esetén —, egyre többen élnek a törvény adta leh­e­tőségekkel. Sajátos csoportot alkotnak azok a perek, amelyeket a munkahelyi minősítésekkel kapcsolatos sérel­mek miatt az érintett dolgozók indítanak. Kétségtelen ugyanis, hogy a személyhez fűződő jogok súlyos sérelmével járhat, ha a munkavégzés, a munkahelyi ma­gatartás megítélésében szubjektív vélemény vagy személyes ellen­szenv is szerepet játszik. Az így készült minősítés akadályozhatja az embert a munkavállalásban, képességei kibontakoztatásában, s árthat jó hírnevének. A per sor­sát az dönti el, hogy tárgyalásá­nak időpontjában lehet-e reáli­san számolni hátrányos következ­ményekkel. Nem alku tárgya Az egyik külkereskedelmi vál­lalat műszaki ellenőréről két év­vel ezelőtt úgyszólván csak nega­tívumokat tartalmazó munkahelyi minősítés készült. E szerint nincs szakmai koncepciója, gyakorlati tapasztalata a vállalatnál töltött időhöz képest kevés, igyekszik mindent az irodából, telefonon intézni. Hiányzik belőle a kezde­ményezőkészség: mindig utasí­tásra vár, hogy a felelősséget má­sokra háríthassa. Mindent anya­gi helyzete szerint ítél meg, elé­gedetlen, nem tud a közösségbe beilleszkedni. Ezenkívül: „állandó összeütközése feletteseivel és munkatársaival, az általa helyte­lenül értelmezett szocialista de­mokratizmusból fakad. Magatar­tásában, életmódjában nem érvé­nyesülnek a szocialista jellemvo­nások.” Amikor a műszaki ellenőrnek megmutatták a minősítését, fel­mondott, majd személyiségi jogai­nak megsértéséért pert­­indított. Kérte, hogy a bíróság kötelezze a vállalatot a minősítés visszavo­nására, s tiltsa el a további jog­sértéstől. A perindítás időpontjában már nem a saját szakmájában dolgo­zott, éppen a rá nézve kedvezőtlen munkahelyi vélemény miatt olyan munkakört keresett, amelynek a betöltése nincs minősítéshez köt­ve. Úgy vélte, nem lenne szeren­csés, ha új munkahelyén a volt vállalata ellen indított perrel kellene bemutatkoznia, szeretett volna tiszta lappal indulni. Az eljáró bíróság a keresetet a következő indokolással utasította el: A munkahelyi minősítés nem lehet egyezkedés tárgya. Jogi vé­delem a személyhez fűződő jogok megsértése miatt mindaddig nem vehető igénybe, amíg a minősítés tartalmát nem közölték kívülál­lókkal. Ha azonban a munkáltató más vállalatnak elküldi a minő­sítést, annak tartalmáért helyt kell állnia. Nos, ilyen eset is akad szép számmal. Ugyancsak egy külke­reskedelmi vállalatnál történt, hogy egy jó képességű, nagy szor­galmú fordítót két év után osz­tályvezetővé neveztek ki, s néhány nap múlva vállalati kiváló dolgo­zó kitüntetést is kapott. Néhány hónap elteltével számára kedvezőbb ajánlatot ka­pott egy másik külkereskedelmi vállalat­tól, ahol jobban hasznosíthatta volna angol és német nyelv­tudását. Áthelyezéséhez azon­ban nem járult hozzá addigi munkáltatója, sőt a testvérvál­lalatnak küldött levélben sé­relmezte, hogy a váratlanul érke­zett kikérő megzavarta káderfej­lesztési terveit. Az osztályvezető ekkor felmondott. Ám amikor je­lentkezett új munkahelyén, kö­zölték vele, hogy megküldött mi­nősítése alapján kénytelenek elte­kinteni az alkalmazásától. Minősítésében ugyanis ez állt: anyagias, politikailag elítélendő szemléletű, nem őszinte. Ezért úgy döntöttek, semmiképpen sem maradhat vállalatuk kötelékében, és csupán kiváló dolgozó kitünte­tésére tekintettel nem indítottak ellene fegyelmit. Vezetői munka­kör betöltésére nem alkalmas; szükségesnek tartják, hogy új munkahelyén huzamosabb időn át bizonyítsa; elvtelen szemléletét gyökeresen megváltoztatta. A volt osztályvezető ezek után kénytelen volt olyan állást keres­ni, aminek semmi köze sincs ad­digi munkájához. Ezzel egyidejű­leg pert indított volt vállalata el­len, amelyet a bíróság hamaro­san arra kötelezett: törölje a mi­nősítésből a sérelmezett részeket, s a módosított véleményt küldje meg a másik vállalatnak. A bíró­ság álláspontja szerint ugyanis nyilvánvaló, hogy a jellemzést az osztályvezető távozási szándéka váltotta ki. Politikai felfogására nem lehet abból következtetni, hogy szívesebben dolgozik a tu­dásának megfelelő nyelvterületen, s az anyagiasság megállapításá­hoz sem szolgáltat elegendő ala­pot, ha valaki olyan munkakört választ, amelyben több a kereset. Ennek egyébként az is ellentmond, hogy az osztályvezető új munka­helyén alacsonyabb beosztásba került volna. Az ítélet után a pernyertest a félrevezetett­­ vállalat azonnal al­kalmazta. Felelősség a hamis információkért A következő eset abban külön­bözik ettől, hogy a becsmérlő meg­állapításokat nem a minősítés, hanem úgynevezett „információ­kérő levelek” tartalmazták. Az ügy szenvedő alanya egy tudo­mányos kutató, aki ellen­i húszévi munka után fegyelmi, eljárást kez­deményezett vállalata igazgatója, jogellenes pénzfelvételek, illetve „a munkafegyelmet sértő hangu­latkeltés” miatt. Az eljárást vé­gül nem folytatták le, s a meg­­bántódott ember munkaviszonya megszűnt bejegyzéssel elment a vállalattól. Ekkor a volt munkáltató újítá­si díjak visszafizetése iránt pert indított ellene; a keresetet ter­mészetesen elutasították. Felje­lentették csalásért: az eljárást bi­zonyítékok, illetve bűncselek­mény hiánya miatt megszüntet­ték. Csakhogy mialatt az eljárá­sok folytak, a vállalat a szélrózsa minden irányába információkérő leveleket küldött különböző vál­lalatoknak, amelyekkel a kutató kapcsolatban állt. Az első levél­ben az állt, hogy­ a szóban forgó személy ellen a rendőrség — egyéb bűncselekmények alapos gyanúja mellett — jogtalanul felvett újí­tási díjakkal kapcsolatos vissza­élések miatt is eljárást indított. A következő levél szerint: „Be­osztását jogosulatlanul jövede­lemszerzésre használta fel, ille­téktelenül 475 ezer forintot vett fel.” Közük továbbá, hogy csalá­sért eljárást indított ellene a rend­őrség. A harmadik levél szerint: „Állományon kívüli bérekből és kiküldetési költségekből mintegy 100 ezer forintot vett fel indoko­latlanul és jogosulatlanul” és így tovább. Amikor a kutató jó hírnevének megsértése miatt pert indított, a vállalat így védekezett: azért kért információkat, hogy azokat a bün­tető eljárás adataihoz csatolhas­sák, s azért írt információkat, hogy „nyomatékosabb legyen a megkeresés”. A bíróság álláspontja nem egye­zett ezzel: a vállalatot elmarasz­taló ítélet indokolása szerint az információkérő levélben nem lehetnek olyan kitételek, amelyek súlyosan sértik a személyiség vé­delméhez fűződő jogokat. Márpe­dig, amíg az igazság kiderítését célzó büntető eljárás folyik, min­den erre vonatkozó felvilágosítás — főként ha tényként közli a gya­nút — ilyennek számít. Tény, hogy a vállalatnak meg kell adnia a­ nyomozó hatóságoknak a szük­séges felvilágosítást, de nem he­lyettük kell nyomoznia, s húsz év­vel korábbi események részletei­ről érdeklődni egyébként sem in­dokolt. A bíróság ezért eltiltotta a vállalatot a további jogsértés­től, s úgy döntött: a felperes­nek elégtételt adó ítéletről ké­szített másolatokat a jogsértő kö­telessége eljuttatni mindazokhoz a vállalatokhoz, amelyekhez a fél­revezető információkban gazdag információkérő leveleket is küldte. Elrejtett magnó­s világgá kürtött felvétel A személyhez fűződő jogok vé­delmével kapcsolatos perek sorá­ban ritkábbak, de hasonló tanul­ságokkal szolgálhatnak azok, amelyeket a más hangfelvételé­vel vagy képmásával kapcsolatos visszaélések miatt indítanak. A következőkben ismertetett eset alperese történetesen ugyan­az a vállalat, amelyről előbbi pél­dánkban szóltunk. Az egyik rész­legvezető egy alkalommal feljegy­zést készített az általa tapasztalt visszaélésekről, s az ennek nyo­mán elrendelt belső vizsgálat az­zal az eredménnyel zárult, hogy a történtekért az ő felelőssége is megállapítható. Az érintett ezzel nem értett egyet, s kérte, hogy akkor mentsék fel a részlegveze­tői beosztás alól. A termelési osz­tályra helyezték, de mert itt lé­nyegesen kevesebb lett volna a keresete, felmondott. Felmondási ideje alatt egy ízben arról beszél­getett az egyik csoportvezetővel, hogy az általa vezetett részleg he­lyettes vezetője — hivatali elő­nyök biztosítása végett — igen nagy szívességet tett az igazgató családjának. A csoportvezető beszámolt a történtekről az igazgatónak, s megállapodtak abban: megpró­bálják magnóra rögzíteni az el­hangzottakat. Hamarosan adódott is alkalom: a csoportvezető újra szóba hozta a volt részlegvezető­nek a dolgot azzal, hogy ha igaz, amit mondott, akkor feljelentést kellene tenni. A másik azt felelte: várjunk még ezzel, mert még nem biztos a dolog. A közelben elrejtett magnetofon azonban felvette a ki­provokált beszélgetés minden mondatát, s a szalagot másnap a vállalat vezetői és a volt részleg­­vezető jelenlétében lejátszották. Ugyanezen a napon körlevél ér­kezett valamennyi részleghez, amely szerint a vádaskodót állá­sából azonnali hatállyal felfüg­gesztették, mert kijelentéseivel a vállalati érdeket súlyosan veszé­lyeztette. Ellene fegyelmi és bíró­sági eljárást kezdeményeztek, va­lamint kitiltották a vállalat terü­letéről, „hogy romboló tevékeny­ségét a továbbiakban ne folytat­hassa”. A későbbiekben a vállalat igaz­gatóságán újra lejátszották a fel­vételt, a hang tulajdonosa azon­ban időközben pert indított a hangfelvétel jogosulatlan felhasz­nálása miatt. A bíróság döntése: a hangfelvétel nyilvánosságra ho­zatalához — a nyilvános közsze­replés eseteit kivéve — az érin­tett hozzájárulása szükséges. Csak az eltűnt vagy súlyos bűncselek­mény elkövetése mi­att büntető eljárás alá vont személy esetében lehet ettől — hatósági engedéllyel — eltérni, ha azt­ nyomós közér­dek vagy méltánylást érdemlő magánérdek indokolja. A bíróság hangsúlyozta, hogy a hangfelvétel elkészítésének módja egyébként is erősen kifogásolható volt, s kö­telezte az alperest: az ítélet tar­talmát ismertesse a vállalati dol­gozókkal. Hogy a magnetofonszalagra rögzített szavak rágalmazóak vol­tak-e? — az már más kérdés, azt az igazgató által kezdeményezett büntető eljárás keretében kell el­dönteni. Szöghy Katalin BÍRÓSÁGI DÖNTÉSEK A becsület és a jó hírnév védelmében

Next