Népszabadság, 1981. december (39. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
4 NÉPSZABADSÁG 1981. december 31., csütörtök EMBERI SORSOK Tóth József két csatája ,Anyánk állt életünk közepében*" Kifinomult érzéke van az emberek megítéléséhez. Idegszálai mint megannyi antenna fogják fel a jó szándékot, a rokonrezgéseket és fájdalmasan érzi az előítéletek tüskéit is. De mindig volt ereje hozzá, hogy túltegye magát a bántalmakon és Tóth Tavács Józsefnek bőven volt alkalma rá, hogy gyakorolja az önfegyelmet. — Apám cigányzenész volt, nevelőapám pedig pesterzsébeti lakatosmester. Nála tanultam ki a szakmát, ő neveit baloldali gondolkodású emberré, de érzésvilágomat édesanyám alakította ki. Most ötvenkét évesen már megszépül a gyermekkor, az Auguszta-, a Zita-telepen és az újpesti barakkváros viskóiban eltöltött évek. Vasárnapi jóság — Apám nem mindig tudta összemuzsikálni a betevő falatra valót. Anyám, mint annyi más cigányaszszony, virágot árult. Kedvvel, mondhatni művészettel csinálta. Emlékszem, egy súlyos betegsége után bottal járt, minden lépésnél felszisszent, de dalolva rendezgette színes csokrait. Tóth József kisgyerek korában az anyjával járt virágot árulni. — Ezek boldog órák voltak. Anyám írni-olvasni tudó asszony volt. Anynyi értelem, szépség ésjóság, annyi színés mese élt benne, hogy bőven jutott belőle mind a három fiának. Nagyobbacska fiú korában az Üllői út és Népliget lett a tanyája. — Sok derék embert ismertem meg a kiszolgáltatottak között. Ők sohasem suhogtatták az előítéletek kaszaélét, embernek néziték a cigánygyereket is. Az újpesti barakkvárosban egy koldulásból élő, lecsúszott öreg táncosnőnél laktak albérletben. — A templom előtt gyűjtötte a filléreket, s amikor hazajött, körülültük, mert nagyon izgalmas történeteket tudott. — „Én a tehetősebbek vasárnapi jóságából élek — mondta egy alkalommal. — A templom előtt még a legszőrösebb szívűek is iparkodnak együttérzőnek, megértőnek mutatkozni!” Ez a vasárnapi jóság és a képmutatásról hallott egyéb szlnvak végigkísérték egész életén. "Magával vitte az iskolába is. " Elsős koromban a Zita-telepen laktunk, ónban jártam a Tűzoltó utcai iskolába. Nagyon szerettem ott lenni, mert volt napközi, és abban egy énektanár, aki gyönyörűen beszélt a világról, a különféle országokról, népekről, a természetről, a madarak vonulásáról. Megtanította sakkozni is. — Maga köré gyűjtötte a legelesettebbeket és magyarázni kezdte a lépéseket: „Nektek másotok sincs, tanuljatok meg gondolkozni!” Anyja éberen vigyázott rá, hogy ne kerülje el az iskolát. — Petőfi és Zola — Amikor már jól olvastam, és látta, hogy milyen nagy kedvvel olvasok, vett valahol egy Petőfi-kötetet. Ez volt az első könyv, amit sajátomnak tudhattam, mai napig a legbecsesebb ajándék, amit valaha kaptam. Mondja, hogy később, érettebb ésszel Az apostol lett a legkedvesebb olvasmánya, gondolatvilágának, világképének egyik alakítója. — Mai napig is legmaradandóbb irodalmi élményem. Hozzá foghatót csak Zola Germináljának olvasásakor éreztem. A Fradi-pálya tőszomszédságában éltek, élete nagy vágya volt, hogy oda bejuthasson. — Amikor megtudtam, hogy a bejáró szegény srácok mindennap tejet kapnak, tettekre szántam el magam, jelentkeztem bokszolónak. Tehetségesnek ítélték, megkapta a napi bögre tejet, és a bokszolási lehetőséget is. Szorgalommal próbálta meghálálni. — Jutalmul labdát szedhettem a teniszpályán, télen a korcsolyázók után takaríthattam. Ez is hozott valamit a konyhára. Szabad óráiban tovább járta az Üllői utat, a Népligetet, a Divatcsarnok környékét. Amint ő fogalmazza, „darizott”, csomagot cipelt, vagy vizet árult a Vénusz mozi előtt. Imádta a mozit, így kereste meg a jegyrevalót. — Amikor elvégeztem a negyedik elemit, szüleim tudta nélkül kopogtattam be a polgári iskola igazgatójához, mezítlábasan, egy szál klottnadrágban. A barátságos fogadtatást soha nem felejtem el az igazgatónak. Biztatott, még támogatást, tandíjkedvezményt is ígért. Azután a kezembe nyomta a feltétlenül szükséges felszerelési tárgyak listáját. Szegény anyám hiába számolt, tornafelszerelésre és cserkészruhára a mi jövedelmünkből nem futotta. A hat elemi után állt be Tóth József lakatoshoz, akit mai napig is nevelőapjaként tisztel. A tiszti csillag — Ő szoktatott rá a rendszeres újságolvasásra is. A napot a Népszava elolvasásával kezdte, s aki jóban akart lenni vele, annak tudnia kellett, hogy mit írt az aznapi újság. Nála szabadult fel, ő vezette be a mozgalomba is a felszabadulás után. — Prieszol József figyelt fel rám. Sürgetett, hogy tanuljak, dolgozzam az ifjúsági mozgalomban. Ne izgasson, hogy cigánygyerek vagyok, az út most már nyitva áll mindenki előtt. Anyám is biztatott: „Eddig legföljebb egymást becsültük, fiam, most talán majd mások is becsülnek, ha megmutatjuk, hogy érünk valamit!” Belevetette magát az ifjúsági mozgalomba, része volt az erzsébeti MADISZ sok szép megmozdulásában. — A széncsata idején a mecsekszabolcsi bányába mentünk. Csillés, Vaklóvezető, minden voltam, ahová beállítottak. Úgy éreztem, hogy fontos és jó dolgot csinálok. A bányából visszakerült Erzsébetre. A szakmájában dolgozott, mozgalmi munkában forintőrségbe járt, a piacokat ellenőrizte. — 1947-ben a Petőfi Sándor brigáddal Jugoszláviába mentem, vasútvonalat építeni. Ez is nagy vállalkozás volt, és megfelelően értékelték. Eljött a nagy pillanat, 1948-ban a párt a néphadseregbe küldte. — Pécsre vonultam be, majd a kiképzés után a Kossuth Akadémiába kerültem. Olyan volt, mint egy álom. Szegény anyám nem hitt a szemének, csak forgatott, simogatott, amikor meglátott tiszti ruhámban. Az első csatát megnyerte, és a varázslat még mindig nem ért véget. Sporttiszti továbbképző tanfolyamba vitték, majd Miskolc, Mór, Nagykőrös voltak szolgálati állomásai. — Nagykőrösön életem legszebb hónapjait töltöttem. Az új helyőrség a társadalmi élet középpontjában állott. A sportot, a közügy rangjába emeltük, egymás után alakítottuk a szakosztályokat. Azután nehéz évek jöttek. A bizalmatlanság különösen érzékenyen érintette, felszította benne a régebbi kisebbségi érzéseket. — Többször is kértem a leszerelésemet, de parancsnokaim hallani sem akartak róla. Kecskemétre vittek magasabb beosztásba. S ott történt meg a baj. Egy gyakorlat során néhány beosztottjával engedély nélkül begépkocsizott a városba néhány pohár italra. Kisiklás — A felelősségre vonást tudomásul vettem, hiszen rászolgáltunk. De akadt ellenem egyéb vád is. Egy feljelentés, amelyet a szomszéd asztalnál mulatozó társaság tett, és amelyben az állt, hogy az asztalukról eltűnt egy cigarettatárca. Feltehetően a katonák vitték el, akik között volt egy cigány is, bizonyára ő a tettes. Nem védték meg a képtelen vád ellen, s ez megfosztotta minden önbizalmától. — A kazincbarcikai bányában folytattam kettétört életpályámat, majd itthon, Budapesten egy szövetkezetben lettem lakatos. Akkor 1954-et írtunk, és én lógtam a levegőben. Nem tartoztam sehova, a pénzkereseten kívül nem volt életcélom. Nagy szerencséjére még abban az évben megismerkedett jövendő feleségével. — Munkáslány volt az Egyesült Izzóban. Párttag, mozgalmi munkás. Mi tagadás, a kislány családja nem látta szívesen a vőlegényjelöltet. Sem a származása, sem a pályafutása nem keltett bizalmat a régi munkásdinasztiában. — Anyám is ellenkezett, amikor megtudta a család rosszallását. Végül a szülők tudta nélkül kötöttünk házasságot. S ezzel a szerencsés házassággal elkezdődött Tóth Tarács József második csatája a felemelkedésért. — Lépésről lépésre nyertem el a bizalmat, a feleségem családjában, majd az Egyesült Izzóban is, ahova üzemlakatosnak álltam. Évről évre történt vele valami örvendetes. Szövetkezeti lakást kapott, az üzemi llap felfigyelt íráskészségére, közölni kezdték elbeszéléseit. Újságíró-tanfolyamot végzett, hogy a tollforgatásban gyakorlatot szerezhessen, és 1963-ban felvették a pártba. Kiváló dolgozó kitüntetést kapott, az évek során hármat is, horgásztornyát épített Délegyházán. S 1972-ben, egy szép napon Tóth Tarács József, az Izzó lámpagyárának gépbeállító csoportvezetője feleségével és a rajongásig szeretett mamával turistaúttra utazott Rómába. — Annyi szépet kaptam tőlük életemben, gondoltam visszaadok nekik valamit belőle. A mégis talpon Néhány hónappal ezelőtt újabb nagy baj érte, súlyos szívpanaszok miatt kényszernyugdíjba kellett mennie. — A napokban búcsúztattak, a sok elismerő szón kívül megkaptam a negyedik kiváló dolgozó kitüntetést is. A váratlan nyugdíjaztatás megrendítette, csak most ocsúdik levertségéből. Anyagi gondja ugyan nincsen, sajnos gyerekek sincsenek, és a mama sem él már. De mit kezdjen egy tenni akaró ember, aki ötvenkét éves korában munka nélkül marad? Elhatározta, hogy az írással próbálkozik. A cigányság múltját, beilleszkedéseinek lehetőségeit kutatja majd. Máris figyelmeztet, hogy a kialakulóban levő cigány munkásréteg példájába és rájuk támaszkodva kell keresni a megoldást. Az ő élete, két fivére boldogulása a legjobb példa rá, hogy a jó szándék, a szorgalom, a becsületes helytállás rendre kicsorbítja az előítéletek kaszaélét. Kékesdi Gyula A sninizmus Eltek és gyakorlatok, ■ - -L-SAMOL új kérdések, új feladatok Amióta győzött az első szocialista forradalom, már sokszor temették a szocializmust. És nem is csupán hirdették életképtelenséget: blokádot, intervenciót, világháborút, gazdasági megkülönböztetést szerveztek ellene, majd negyedszázadon át hidegháborúval zsarolták. Alig egy évtizedig tartott az az időszak, amelyről azt mondhatjuk, hogy a szocialista országok viszonylag — de ekkor is csak viszonylag — nyugodt nemzetközi körülmények között fejlődhettek. Most ismét feszültebb szakaszba jutottunk, s a következő években nem kevés nehézség vár még ránk. Gazdasági növekedésünk korábbi üteme is lelassult, miközben az időtényező sürgető követeléssel lép fel velünk szemben. Egyik-másik szocialista ország fejlődésében szembeszökő törések is előfordulnak. Olyanok is, amelyeket kellő körültekintéssel, a már rendelkezésre álló tapasztalatok felhasználásával el lehetett volna kerülni. Problémáink mégsem csupán szubjektív eredetűek. Az okok ennél mélyebbek és többrétűek. Vannak közöttük belső és vannak külső tényezők. A belső tényezők között első helyen kell említeni: a szocialista forradalom eddig nagyrészt viszonylag fejletlen gazdaságú, termelési kultúrájú, szakmai műveltségű, elmaradott fogyasztási szerkezetű országokban győzött. Többségük csak a szocialista forradalom nyomán teremtette meg annak lehetőségét, hogy kiegyenlítse, illetve jelentősen csökkentse a behozhatatlannak tűnő történelmi hátrányokat, s eredményesen elégítse ki a dolgozó tömegek alapvető igényeit. A szocialista építés előrehaladása, a robbanásszerű városiasodás (az európai szocialista országok lakosságának jó 50 százaléka már városi településeken él!), a lakosság iskolázottsága, a társadalom igényeinek gyors növekedése, megváltozott szükségletei persze újabb követelményeket támasztottak. A termelőeszközök köztulajdonba vételéből, az iparosítás alapjainak a lerakásából, a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezéséből (ahol ezt megtették) adódó extenzív források pedig többé-kevésbé kimerültek., Valamennyi európai szocialista ország nagyjából egyidejűleg az elé az új feladat elé került, hogy — ki-ki saját nemzeti hagyományai, természeti adottságai, ipari és mezőgazdasági kultúrája, sajátos lehetőségei figyelembevételével — minőségileg magasabb fokra, a szocializmus érettebb, kiteljesedett szakaszába lépjen, hozzáigazítsa termékszerkezetét az új igényekhez, fejlessze az infrastruktúrát, növelje és javítsa a szolgáltatásokat. Ez mindannyiunkat arra késztet, hogy felülvizsgáljuk eddigi módszereinket, kutassuk a gazdasági és szellemi élet tervezésének és irányításának, a társadalmi, a vállalati és az egyéni érdekek egyeztetésének, ösztönzésének, a szocialista demokrácia alkalmazásának hatékonyabb és vonzóbb formáit! Az alapvető kérdés: képesek vagyunk-e rá? A voluntarizmus okai A szocialista rendszer elértje a kapitalizmussal szemben nem abban fejeződik ki, hogy a szocializmus problémáktól mentes társadalom, hanem abban, hogy a kizsákmányolás megszüntetésével felszámolja a kibékíthetetlen ellentéteket, hogy a szocialista viszonyok megteremtésével a társadalom képessé válik a fejlődés során jelentkező új problémák, a tömegek napi igényei és távlati érdekei közt keletkező ellentmondások számbavételére és feloldására, a munka közben jelentkező hibák leküzdésére. De hogy leküzdi-e, hogy él-e a lehetőségekkel, hogy mindenkor körültekintően mérlegeld-e a változó feltételeket és körülményeket, vagy türelmetlenül előreszalad, netán lemarad a lehetőségek mögött, esetleg hitevesztetten meghátrál a nehézségek elől; arra természetesen nincs recept. Ez a párt, a vezetés politikájától, alkalmasságától függ, s attól, hogy képes-e mások és a maga hibáiból, mégpedig időben okulni. Persze, útkeresés közben történhetnek, történnek hibák is, amelyek — saját történelmi tapasztalatainkból tudjuk, és most a lengyel példa is mutatja — olykor nagyon terhes következményekkel járnak. Ám ha megvizsgáljuk ezeknek a hibáknak a mibenlétét, egyik esetben sem a tudományos szocializmus elveinek, a lenini normáknak a cáfolatáról van szó. Ellenkezőleg, arról, hogy egyes vezetők a nép felemelésének lehetőségeit kívánságaik és nem a valóság és annak változásai szerint ítélik meg. Vannak, akik elszakadnak a realitásoktól, megsértik vagy semmibe veszik a marxista—leninista elveket, a lenini normákat, politikájukban eluralkodik a szektarianizmus vagy a revizionizmus, ami voluntarista torzulásokhoz, hibákhoz, esetleg súlyos válsághoz vezet. Vagyis, hogy ki miként tud élni a szocializmus nyújtotta lehetőségekkel, az nem a szocializmus elvein, hanem alkalmazóin múlik. Persze ellenségeink — akik tapasztaltak, felkészültek, és bizony még jelentős erővel rendelkeznek — kíméletlenül lecsapnak a hibákból eredő konfliktusokra. A hibákat nemcsak azonosítják a szocializmussal, hanem demagóg módon még fel is nagyítják, hogy kaput nyissanak ellenséges akcióik kibontakoztatásához. Támadásuk egyik fő célja a szocialista országok egységének bomlasztása. Táplálják a nacionalizmust, a nemzeti önzést, míg az internacionalizmust úgy állítják be, mint ami szemben áll a nemzeti érdekekkel. Valójában a szocialista fejlődés során a nemzeti érdekek elhanyagolása vagy túlhangsúlyozása és szembeállítása más szocialista országok érdekeivel, egyaránt káros következményekkel jár. Annak idején már Lenin felhívta a figyelmet: a szocialista nemzetek baráti szövetségének megteremtése a legnagyobb türelmet és a legkitartóbb következetességet igényli, hogy elhárítsák az útból az évszázadok során kialakult nemzeti viszálykodást, önzést és elzárkózást. Csak egymást kölcsönösen támogatva, egymás tapasztalataiból okulva, erőinket összehangolva, lépéseinket egyeztetve, az együttműködésben rejlő tartalékokat kiaknázva léphetünk a legkisebb megrázkódtatással a szocialista fejlődés magasabb fokára. A külső hatások Ami a külső tényezőket illeti: a kapitalista világ — amely a világgazdaságnak ma még nagy súlyú, s a békés egymás mellett élés elveinek gyakorlati megvalósulása nyomán a létező szocializmus országaihoz is mind több szállal kapcsolódó része — válságai révén is hat a mi világrendszerünkre. A külső tényezőkhöz tartozik, hogy a szocialista építésben időszerűvé tett minőségi változásokat olyan körülmények között kell végrehajtanunk, amikor az Egyesült Államok vezetésében azok az erők kerültek előtérbe, amelyek mindenáron katonai fölényt akarnak szerezni, nem mondtak le világuralmi terveikről. Ezek a körök a következő tíz esztendőben csaknem ezermilliárd dollárt szánnak a legmodernebb tömegpusztító fegyverek előállítására. Így hát a szocialista országok a világbékét garantáló erőegyensúly fenntartása érdekében kénytelenek további erőfeszítéseket tenni. Mindez annál inkább növeli a szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió — terheit, mert az elért hatalmas eredmények még nem jelentik azt, hogy már sikerült volna behozni a tőkés világ vezető országainak a történelmi előzményekből adódó gazdasági előnyét. Az erőegyensúly megőrzése azonban mégsem lehet olyan drága, hogy eredménye — a béke megóvása — ne érné meg. Világerővé változott Rövid története — a Szovjetunióban két, másutt mindössze egy emberöltő vagy még rövidebb idő — alatt a szocializmus már sok súlyos próbatételt kiállt. A Szovjetunió például képes volt legyűrni az intervenció, a fél évszázaddal ezelőtti tőkés gazdasági világválság, a második világháború szörnyű megpróbáltatásait. A szocialista országok meg tudtak birkózni a hidegháború nyomásával is. Szinte hihetetlen gyorsasággal leküzdötték az örökül kapott rendkívüli elmaradottságot, s utat tudtak nyitni a népek felemelkedéséhez, új életéhez. Ma már a világnak ez a része állítja elő a földkerekség ipari termelésének egyharmadát. Ott, ahol alig néhány évtizede a dolgozó tömegeknek csak a kizsákmányolás, a reménytelenség, a nyomor, a munkanélküliség jutott osztályrészül, száz- és százmillió munkásember, paraszt költözött új lakásba, ért el viszonylagos jólétet. De nem csupán erről van szó. A szocializmus az imperializmussal hatékonyan szembeszállni képes világerővé változott, amellyel mindenkinek számolnia kell. A szocializmusnak is köszönhető, hogy sok tekintetben javult a tőkés országokban élő dolgozó emberek helyzete, hiszen a kapitalizmus kénytelen lépést tartani a szocialista országok szociális vívmányaival. A szocializmus példája, politikai-anyagi támogatása döntő mértékben járult hozzá ahhoz is, hogy az imperializmusnak örökre fel kellett adnia gyarmatbirodalmát. Csupán az utolsó három évtizedben közel száz ország nyerte el állami-nemzeti szuverenitását. A nemzeti függetlenségi mozgalmak fellendülése, s az a tény, hogy a kivívott függetlenség birtokában egész sor szocialista ország a társa-