Népszabadság, 1983. július (41. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-01 / 154. szám
1983. július 1., péntek NÉPSZABABIÁG Kádár János találkozott Gilberto Vidrával Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházában találkozott a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Gilberto Vieirával, a Kolumbiai Kommunista Párt főtitkárával. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjuk feladatairól. Véleményt cseréltek a kommunista mozgalom, valamint a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös figyelmet fordítva Közép- és Latin-Amerika helyzetére. A két párt vezetői aggodalommal szóltak a reakciós erők fokozódó beavatkozási kísérleteiről a Karib-térségben, amelyek veszélyeztetik a világbékét. Támogatásukról biztosították a népelnyomó diktatúrák és támogatóik ellen, a szabadságért, a társadalmi igazságért küzdő salvadori, chilei és más latin-amerikai hazafias erőket. Kifejezték szolidaritásukat a kubai és nicaraguai néppel, amelyek országaik függetlenségét és építő munkájuk eredményeit védelmezik. Állást foglaltak amellett, hogy a latin-amerikai válsággócokat tárgyalásos úton számolják fel, mert ez jól szolgálná az amerikai földrész, a nemzetközi béke és biztonság ügyét. Megerősítették készségüket a pártközi együttműködés elmélyítésére, és hangsúlyozták, hogy a jövőben is elősegítik a mindkét nép javát szolgáló sokoldalú kapcsolatok fejlesztését a Magyar Népköztársaság és a Kolumbiai Köztársaság között. A találkozón jelen volt Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Gilberto Vieira és Kádár János a KB székházában. Megfontolt, békeszándékot tükröző javaslatok Külföldi állásfoglalások a hét szocialista ország vezetőinek moszkvai nyilatkozatáról A világsajtó részletesen kommentálja a hét szocialista ország párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozójáról kiadott közös nyilatkozatot. Az írások általában kiemelik: a dokumentum ismét hitet tett a szocialista külpolitika békeszándéka és leszerelési törekvései mellett. A nyugati hivatalos álláspontok egyelőre általánosságokra szorítkoznak. Az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága áttekintette a hét európai ország párt- és állami vezetői június 28-án Moszkvában megtartott találkozójának eredményeit. A testület teljes egészében jóváhagy,ta a Szovjetunió küldöttségének tevékenységét, megállapította, hogy a találkozón képviselt testvérpártok és államok azonos módon közelítenek a jelenlegi nemzetközi helyzet értékeléséhez, s egyesíteni kívánják erőfeszítéseiket a háborús veszély elhárítása, a béke és a népek biztonságának megszilárdítása érdekében. Ez az egység különösen fontos ma, amikor tovább éleződik a nemzetközi feszültség. Ilyen körülmények között az SZKP KB Politikai Bizottsága különös fontosságot tulajdonít annak, hogy a szocialista országok párt- és állami vezetőinek találkozóján részt vevők kijelentették: a béke és saját, biztonságuk érdekeiből kiindulva semmiképpen sem engedik meg az erőfölény elérését a szemben álló félnek. Hangsúlyozták azt is, hogy a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben választ vár felhívására a NATO tagországaitól. A moszkvai Pravda leszögezi: az ésszerűségre szólító felhívás olyan pillanatban hangzott el, amikor az Egyesült Államok vezette reakciós erők egyre agresszívabbakká válnak. Ebben a helyzetben a legfontosabb kérdés, hogyan, lehet elhárítani a világot fenyegető katasztrófát. A moszkvai találkozó részvevői világos, részletes választ adtak erre a kérdésre — mutat rá a Pravda, amely emlékeztet: a szocializmus és az imperializmus közötti katonai-hadászati egyensúly objektíve hozzájárul a békés egymás mellett éléshez, és a szocialista országok nem engedik ennek az egyensúlynak a megbontását. Bukaresti tudósítónk, Walkó György jelentése szerint a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának csütörtökön befejeződött kétnapos ülése egyhangúlag elfogadta a szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozójáról szóló jelentést. Beszédében Nicolae Ceausescu, az RIKP főtitkára ezzel kapcsolatban kijelentette: úgy értékeljük, hogy a moszkvai találkozón elfogadott közös nyilatkozat megfelel népünk, a szocialista országok népei és a világ többi népe elvárásainak. A Neues Deutschland, az NSZEP lapja a legégetőbb feladatnak nevezi egy olyan megállapodás megkötését, amely kizárja az új amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai állomásoztatását, és előirányozza a már meglevő közép-hatótávolságú fegyverek megfelelő csökkentését. Emlékeztet rá, hogy Erich Honecker a szovjet hadseregnek ideiglenesen az NDK-ban állomásozó egységeinél tett látogatásakor bejelentette: az amerikai rakétatelepítés esetén, a Német Demokratikus Köztársaság is megteszi a szükséges intézkedéseket a szocializmus és a béke védelmére. A CSKP lapja, a Hydo Právo megállapítja: a felhívás széles nemzetközi közvéleményhez szól. Az egyenlő biztonság elvének tiszteletben tartásához vezető utak ismeretesek, és arról van szó, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban ne csupán színleg mutasson érdekeltséget a genfi szovjet—amerikai tárgyalások pozitív eredményeiben. A Trybunna Ludu, a LEMP központi lapja rámutat: a szocialista országok ismét tanúságot tettek arról, hogy legfőbb törekvésük az egész világot fenyegető nukleáris katasztrófa elhárítása. A francia külügyminisztérium szóvivője csütörtökön kijelentette: az európai szocialista országok moszkvai nyilatkozata egyrészt a nemzetközi helyzetet értékeli, másrészt több javaslatot terjeszt elő. Az előbbivel kapcsolatban a szóvivő arra hivatkozott, hogy Párizs álláspontja ezekben a kérdésekben közismert. Ami a javaslatokat illeti, ezek — fejtegette — lényegileg nem különböznek a már korábban előterjesztett javaslatoktól, s azokkal kapcsolatban Franciaország már állást foglalt, így a nukleáris fegyverzetek befagyasztását is elveti. A francia lapok a hét szocialista ország vezetőinek moszkvai találkozójáról kiadott nyilatkozatot kommentálva általában kiemelik a dokumentum — mint írják — mérsékelt hangvételét és azt, hogy az ellenrendszabályokkal való fenyegetőzés helyett felújította a régebbi javaslatokat, és új indítványt is tett a katonai kiadások befagyasztására. Az Osztrák Szocialista Párt központi napiapja, az Arbeiter Zeitung csütörtökön a moszkvai nyilatkozattal egy washingtoni hírt szembesít. E szerint az amerikai hadügyminisztérium vezetői amiatt bosszankodnak, hogy a nyugat-európai szövetségesek „csak” egy százalékkal emelték katonai kiadásaik összegét. Két hír — írja a bécsi lap —, amelynek alapján meg kell állapítani, hogy a moszkvai találkozó részvevői az emberek nyelvén fogalmazták meg felhívásukat — jelentette az MTI. Tokió behatóan tanulmányozza a nyilatkozatot — hangoztatta csütörtökön a japán külügyminisztérium szóvivője. Hozzáfűzte: a dokumentum minden vonatkozásban megerősítette a Szovjetunió és a többi szocialista ország eddigi politikáját, s ily módon a korábbi békeoffenzíva folytatásaként is felfogható. A japán lapok általánosságban arra következtetnek, hogy a részvevők a béke irányvonalátválasztották. Mint írják, a közös nyilatkozat a fenyegetés helyett az amerikai rakéták elhelyezését kizáró megállapodás elérésére helyezte a hangsúlyt — jelentette tokiói tudósítónk, Pietsch Lajos. INDONESIAN OBSERVER A számok nem hazudnak Az Indonesian Observer közölte az alábbi szerkesztőségi cikket. John Holdridge amerikai nagykövet június 12-én, Surabayában, a helyi sajtó képviselői előtt feltárta az 1945-től kezdve Indonéziának nyújtott amerikai segélyek összegét. A nagykövet által említett szám 3,26 milliárd dollár volt, és ebbe még nem foglalta bele nemzetközi szervezetekben, például a Világbankban és az ázsiai fejlesztési bankban vállalt amerikai részesedést. Ezenkívül az amerikai kormány az Indonéziában működő export-import bankon keresztül is folyósít kölcsönöket. Holdridge úr semmi utalást nem tett az AGGI-n keresztül (Indonéziát segélyező kormányközi csoport) folyósított fejlesztési segélyekben vállalt amerikai szerepre sem. Ez szintén több milliárd dollárra rúg, így az 1945 óta Indonéziának nyújtott amerikai segélyek együttvéve — szerény A VILÁGSAJTÓBÓL becslések szerint — 7,5 milliárd dollár közelében mozognak. Az indonézeknek egyáltalán nem kell lekötelezettnek érezniük magukat az Egyesült Államok iránt, ugyanis a segély sohasem egyoldalú dolog. Az mind a segélynyújtónak, mind a fogadónak hasznot hoz. Mi több, az Indonéziának nyújtott látható amerikai segélyekkel szemben ott állnak azok az óriási, láthatatlan dolláröszszegek, amelyek magáncégeken keresztül visszavándorolnak az USA- ba. Az indonéz kormány által az amerikai társaságoknak a természeti kincsek kiaknázására adott koncessziók legtöbbször olyan helyzeteket eredményeznek, amelyben ezek a társaságok szuverén jogokat szereznek az indonéz földön. Meghatározott összegű díjat lefizetnek az indonéz kormánynak, és ezáltal szabad kezet kapnak. Ezután már nem az indonéz kormány ügye, hogy milyen összegű profitot szivattyúznak ki Indonéziából e vállalatok működésük során. A réz kiaknázásának következtében az aranyfolyam kiáramlását sem tudja megakadályozni a kormány. A 7,5 milliárd dolláros amerikai segély számszerűen igen tekintélyes összeg. De ha egyenletesen elosztjuk Indonézia 150 millió lakosa között, akkor az elmúlt 15 évre számítva minden lakosára átlagosan nem több mint 50 dollár jut, azaz évente 3,33 dollár, vagyis 0,27 dollár havonta. Ez kevesebb, mint napi egy dollárcent. A számok nem hazudnak. Ott állnak előttünk a maguk meztelen dicsőségében. A helyzet iróniája, hogy a napi egy dollárcent, amit az indonézek „segélyként” kapnak az USA- tól, nem elég arra, hogy megvegyenek egy üveg coca-colát, amelynek fogyasztására az indonézek rá vannak kényszerítve, mivel a helyi gyártású hűsítő italok — az üveges tea kivételével — mind kiszorultak a piacról az amerikai italok elterjedése miatt. Ha jól meggondoljuk, tulajdonképpen az indonéz kormánynak további amerikai dollármilliókat kellene követelnie, méghozzá adományként, hogy kompenzálja azokat az indonézeket, akiket a coca-cola-időszak beköszöntése megfosztott attól a lehetőségtől, hogy saját lábukra álljanak. A pártmunka korszerűsítésének, fejlesztésének, hatékonysága fokozásának igényét fejezi ki pártunk Központi Bizottságának legutóbbi, a két kongresszus közötti „félidős” határozata is. Ez az igény a párt vezető szerepének, munkája politikai-mozgalmi jellegének szüntelen erősítését, a párt tömegkapcsolatainak elmélyítését, a feladatok arányosabb elosztását és a munka jobb koordinálását jelenti mindenekelőtt. Munkahelyen, lakóhelyen Mik a tapasztalataink a pártmunka ilyen értelmű korszerűsítésében Vas megyében? A korábbi évek gyakorlatához képest a leglényegesebb változás, hogy szemléletünkben és a gyakorlati munkánkban egyaránt előtérbe kerültek a pártalapszervezetek. Mivel nagyobb figyelmet fordítunk a politika megvalósításának „első vonalára”, megyei pártbizottságunk közelebb került a valóságos gondokhoz, a tennivalók részleteihez és az emberekhez is, akik céljainkat mindennapi tevékenységükkel — hol több, hol kevesebb küszködés, erőfeszítés árán — megvalósítják. Nem kis mértékben politikai irányítói munkánk eredményének érzem, hogy megyénk gazdasága az utóbbi években a korábbiakhoz viszonyítva jobb teljesítményekre képes, korszerűbb lett; sikeresen átrendeződött a közigazgatás, a közoktatás, kedvezően változtak az itt élő emberek életkörülményei. E tapasztalatok arra biztatnak bennünket, hogy a továbbiakban hasonló módon dolgozzunk, illetve ilyen irányba fejlődjön tovább politikai szervező tevékenységünk. Mert nagyon sok még a tennivaló. Példának említem csupán, hogy a párt szervezeti elveit figyelembe véve a pártmunka eddig nálunk két területre, a munkahelyekre és a lakóhelyekre összpontosult. Kétségtelen, hogy ma is mind a két területen számtalan megoldandó feladat tornyosul elénk. A tanulságok azonban arra késztetnek bennünket, hogy e két területet összekapcsoljuk. Arra törekszünk: a párttagok ne külön-külön, vagy a munkahelyükön vagy az otthonuk környékén vállalják a párttagsággal együtt járó kötelezettségeiket, hanem bizonyítsák itt is, ott is, hogy az MSZMP-hez tartoznak. Mert néha még ugyanazon a vidéken is jó üzemi, munkahelyi és ugyanakkor gyenge lakóterületi, községi pártszervezeteket találunk. Politikai erőnk, politikai munkánk legyen egységes, oszthatatlan — ezt kívánjuk elérni. Napjainkban az ilyen egység kovácsolására fordítunk megkülönböztetett figyelmet a pártalapszervezeti munka fejlesztésében. Ezért magyarázzuk mind szélesebb körben, végtelen türelemmel napjaink követelményeit; ilyen kérdésekről ezért folytatunk a pártalapszervezetek vezetőivel és tagjaival kötetlen beszélgetéseket; ezért törekszünk politikai tájékozottságuk állandó gazdagítására, a helyi vélemények, tapasztalatok közérdekű hasznosítására. Saját munkamódszerünk, munkarendünk korszerűsítésének igénye is e cél szolgálatában áll: a pártfegyelem, az aktivitás, a cselekvési egység erősítése ma a legfontosabb törekvésünk. E munka problémái a gazdaság pártirányításában, segítésében és ellenőrzésében a legszembetűnőbbek. Gondjaink és ezekből származó vitáink e ponton is azért vannak, mert sokan még ma sem értik semmilyen feladatot, a gazdaságiakat sem lehet megoldani, ha a pártmunka más oldalait elhanyagoljuk. A teendők alá- és fölérendelése, a reszortszemlélet érvényesülése ellentétes a valósággal, mesterségesen részekre szabdalja politikai tevékenységünket, és fehér foltokat is teremt benne. E hibás szemlélet előbb-utóbb kérlelhetetlenül visszaüt, és gondokat okozhat, alaposan megnehezítheti pártszervezeteink helytállását. Önállóbban nehezíti a helyzetet például az, aki manapság a káderkérdések elvszerű megoldásait azzal igyekszik egy-egy munkahelyen elodázni, másodrendű feladattá lefokozni, hogy most mindennél fontosabb a gazdaságosabb termelés, a hatékonyabb gazdálkodás elősegítése. Valóban mindennél fontosabb, ám az érvelés mégis hamis, előbb-utóbb bumerángként üthet vissza. Hiszen épp a hatékonyabb gazdálkodás érdekében van szükség jobb kádermunkára. Korszerűen, eredményesen gazdálkodni csak úgy lehet, ha arra alkalmas, felkészült, s alapvető jellemvonásaik folytán képes emberek irányítják dolgozó közösségeink munkáját. Munkánk mércéjének tekintjük az alapszervezetek politikai tevékenységének színvonalát. Ma már elvárjuk tőlük az önálló helytállást és felelősségvállalást. Csökkentettük a korábbi előírások számát, és tudatosan nem avatkozunk bele olyan ügyekbe, amelyeket legjobban maguk a pártalapszervezetek képesek megoldani a saját erejükből. Tapasztaltuk ugyanis, hogy minden — bár jó szándékú, de illetéktelen — közbelépés vagy lekezelő gyámkodás óhatatlanul fékezi a pártalapszervezetek önálló tevékenységét, döntéseikben elbizonytalanítja őket, és így késedelmet szenvednek fontos helyi problémák megoldásai. A legfontosabb, amit tehetünk értük: hozzásegítjük őket információinkkal ahhoz, hogy döntésük előkészítésekor minden fontos ismerettel rendelkezzenek. Természetesen nem maradhatnak magukra akkor sem, ha a végrehajtás során váratlan akadályokkal találják szembe magukat, vagy olyan gondokat észlelnek, amelyek nem oldhatók fel helyi erőfeszítésekkel. Ilyenkor maguk mellett kell tudniuk az irányító pártbizottságot és tapasztalniuk segítő szándékát. Nem mindig volt nálunk ilyen a politikai irányítás gyakorlata, s ezt tényekkel is bizonyíthatom. A kongresszus idején például még 90 településünkön nem volt pártszervezet, sőt 62 helyen pártcsoport sem létezett. Ez az állapot régebbi hibás felfogásunk alapján formálódott, nem ismertük fel, hogy ahol emberek élnek és dolgoznak, ott a pártnak mint szervezett politikai erőnek mindenütt jelen kell lennie. Azóta 36 településen alakult már pártalapszervezet vagy pártcsoport. Megyei pártbizottságunk apparátusának alapszervezete is ezzel kapcsolatos pártmegbízatásokat adott tagjainak: segítsenek hosszabb távon egy-egy ilyen, nem könnyű helyzetben levő alapszervezetnek közvetlenül is, vagy végezzenek maguk politikai munkát egy-egy olyan településen, ahol ma még nincs pártalapszervezet vagy pártcsoport. Rendszeresen számon kérjük e pártmegbízatások teljesítését, és tapasztalataink bizonyítják: pártmunkásaink ismereteit bővíti, emberi tulajdonságaikat jó értelemben gazdagítja ez a gyakorlat. Jórészt ilyen tapasztalatok alapján kértük fel pártbizottságunk választott tagjait is, hogy munkahelyükön vagy az otthonuk környezetében hasonló módon éljenek s dolgozzanak együtt egy-egy pártalapszervezettel. Ily erőforrás A kedvező változások ellenére is akad még elég gondunk, a haladás korántsem egyenletes mindenütt, és meglehetősen nagyok pártalapszervezeteink között a teljesítménybeli különbségek is. Még alig fejlődött a munkahelyi és lakóhelyi pártalapszervezetek kapcsolata, és nem nagyon sikerült úgy bevonni a dolgozni máshová eljáró párttagokat lakóhelyük társadalmi-politikai munkájába, ahogy szerettük volna. A nyugállományba vonuló párttagok átjelentkezésének megfelelő előkészítésére sem fordítanak mindenütt kellő figyelmet. Nem egy olyan alapszervezetünk van, ahol a pártépítő munka valójában a tagfelvételi tevékenységre szűkül. Ezekről a gondjainkról és a belőlük adódó feladatokról, a pártalapszervezeti munkát eredményesebben segítő módszerekről tanácskoztunk a közelmúltban a megye valamennyi függetlenített pártmunkásával. Ilyen együttes gondolkodás után szerveztünk oktatási igazgatóságunkon több, egy-két hetes tanfolyamot a pártalapszervezeti titkároknak. Ezeken a tanfolyamokon a megyei pártbizottság titkárai, osztályvezetői szóltak a pártmunka tartalmi és módszerbeli kérdéseiről, konzultációkat vezettek, nyílt fórumokon válaszoltak minden, a témával összefüggő kérdésre. Ezek a kezdeményezéseink széles körben adtak ismételten rangot a pártalapszervezeti politikai munkának. A helyszíni, gyakorlati tapasztalatgyűjtést nem pótolhatja semmi. Az ilyen munkát folytató pártbizottsági tagjaink vitalitása is erősödik, mintha valamilyen új erőforrás táplálná munkaképességüket. Tapasztalni ezt olyankor is, amikor ezekkel az elvtársakkal járásonként és városonként minden esztendőben külön is tanácskozunk, hogy összegyűjtsük észrevételeiket, figyelembe vegyük bírálataikat és javaslataikat. Az így szerzett tapasztalatok is önmegújításra késztetnek bennünket, de a körülmények is, szolgálatunkban a rohamosan változó élethez igazodunk. Molnár István a Vas megyei pártbizottság titkára Az önállóság segítése