Népszabadság, 1984. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-31 / 126. szám
HALÁLOZÁS A dr. Weiss és Szűcs család mély gyászszál tudatja, hogy dr. Weiss Györgyné Hollón Lili 1984. május 30-án, életének 80. évében elhunyt. Temetése június 1-én 9 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma u. 6.). A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Bikich György főorvos, c. egyetemi docens, május 25-én, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 4-én fél 4 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják felesége, fia, családja, barátai és kollégái. A Pécsi Bőrgyár vezetősége megrendüléssel tudatja, hogy Vida László nyugalmazott budapesti irodavezető, 72 éves korában, elhunyt. Temetése június 1-én, pénteken, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Mély fájdalommal tudatom az elvtársakkal, barátokkal, hogy felejthetetlen drága férjem, Dávid Sándor ny. r. alezredes, május 11-én, 72 éves korában, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása - katonai tiszteletadással — június 5-én du. 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolja felesége, valamint a gyászoló család. Megrendülten tudatjuk, hogy Fehér János elvtárs, a CHEMOKOMPLEX Külkereskedelmi Vállalat volt osztályvezetője, és az Orenburgi Gázvezeték ivano-frankovszki irodavezetője, életének 55. évében, súlyos betegségben, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 6-án 13 órakor lesz a Csepeli temetőben. CHEMOKOMPLEX Vállalat vezetősége, kollektívája és a gyászoló család. Balatoni és budapesti munkahelyekre kőművest, szobafestőt azonnal felveszek. Fülöp, 06-86- 40-523. Krumár mulimum , string és elektromos zongora eladó. Telefon: 385- 654. Lőrinc típusú teherutánfartók olcsó áron, hószállító, autómentő rövid határidőre, vonóharag minden típusú személygépkocsira azonnal. Alulfutó: GMK, Fót, Széchenyi u. 10. Érdeklődni lehet: Budapest, tel.: 221- 968. Börze! Csak a Sztráda börze. Meglepően kedvező áraik Jöjjön, nézze meg! Budapest III., Szentendrei út 217. Hétköznap 10-től 16-ig, pénteken 10-től 19-ig. Iroda: Budapest II., Pasaréti út 57., hétköznap 17-től 20- ig. tel.: 164-010._______ Autóbillentő gépkocsi alvázának karbantartásához kerékre szerelhető autóbillentőt készítek. Győri, Bp. X., Kolozsvári u. 23/a. Budapest környékén működő, felnőttképzéssel foglalkozó Intézmény felvételt hirdet. Jól képzett vezetéselméleti, gazdaságirányítási, -szervezési és ilyen jellegű területeken kutatási, fejlesztési tevékenységben jártas munkavállalók részére. Feltétel: legalább 10 éves szakmai gyakorlat, egyetemi végzettség. Bérezés: 21/1983. (XII. 17.) ABMH rendelete szerint. Jelentkezés: pontos cím és részletes önéletrajz, szakmai működés leírásával „Comenius NSZ 2509" jeligére a hírlapkiadó hirdetési osztályán. A beérkező jelentkezéseket kérjük címünkre (Ipari Vezetőképző Intézet, Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 55—39 . 2509.) szíveskedjenek megküldeni. Főv. V. ker. Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres: üvegest. Munkásszállást biztosítunk Jelentkezés: Főv. V. ker. Ingatlankezelő Vállalat Szolgáltató Üzeménél. V. ker., Bástya u. 12. Telefon: 174-355.__________ A Volán 1. sz. Vállalat felvesz beruházási önálló osztályra épületgépészt, építész műszaki ellenőrt. Mindkét munkakör esetében legalább középfokú műszaki ellenőri oklevél szükséges. Jelentkezés: Tömör Zoltán osztályvezetőnél, Bp V., Bajcsy- Zailinszky út 74. Telefon: 120-440. Pest megye területére Ingyenes Volán utazási igazolványt adunk. ________ Művezető munkakörbe felveszünk csengődi üzemünkbe faipari technikusit. Felvétel esetén lakásról gondoskodunk. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. Cím: Budapesti Műbútorasztalosok ISZ. Bp. X., Maláta u. 31. Tel.: 574- 299. B-kategóriás termelőszövetkezet agrármérnököt, gépészmérnököt, erdőmérnököt felvesz. Cím: Dózsa Mg. Termelőszövetkezet^_____ Szakcsoport speciális szigetelési munkákra felvesz kőművest, bádogos szakmunkásokat és betanított munkásokat. Magas követelmény, kiemelt kereseti lehetőségek. Jelentkezni lehet: Bp. VII., Tanács krt. 7. VI. 51. Telefon: 415-637 Művezető munkakörbe felveszünk csengődi üzemünkbe faipari technikust. Felvétel esetén lakásról gondoskodunk. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. Cím: Bp.-i Műbútorasztalosok ISZ. Bp. X., Maláta u. 31. Tel.: 574-299. Boltvezetőt és helyettest felveszünk azonnali belépéssel Tatabánya. Március 16. u. 1—3. sz. alatti jövedelemérdekeltségi rendszerben működő kétszemélyes boltunkba. Jelentkezni lehet levélben vagytelefonon: Ezermester állalat, Budapest, Majakovszkij u. 15. 1075. Telefon 1: 423- 384, 422-979 , 427-230. Az Építőipari Szállítási Vállalat budapesti szállítási üzemegysége budapesti telephelyeire felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: autószerelő szakmunkás, autóvillamossági műszerész, szervizmunkás, raktári segédmunkás, gépkocsivezető, elsősorban E. F járműkategóriára érvényes jogosítvánnyal. — Jelentkezés: Zay utcai főnökség. Gyalog György et. főnökségvezetőnél Budapest, Zay u. 10—3. 1057. Felsőfokú végzettségű, autójavításban jártas termelésirányító dolgozót (főművezetőt), adminisztrátort, gyors- és gépírót, anyaggazdálkodót, forgalmi szolgálattevőt, autószerelő szakmunkást , esztergályost, asztalost. Jelentkezés: Fáy utcai főnökség. Kristály Bertalan et. főnökségvezetőnél, Budapest, Frangepán u. 40. 1139. Bérelszámolót, portást. Jelentkezés: budapesi házgyári főnökség. Bimbó Gábor et. főnökségvezetőnél, Budapest, Arany János u. 34. 1051. Autó szerelőt, gépkocsivezetőt (E járműkategóriára), forgalmi szolgálattevőt. Jelentkezés: 1. sz. házgyár. Kasza István et. forgalmi irányítónál. Budapest, Szentendrei út 101. 1033. Autószerelőt. Jelentkezés: 2. sz. házgyár. Hernádi Konrád et. forgalmi irányítónál. Budapest, Gyáli út 37. 1098. Forgalmi szolgálattevőt, üzemanyagkút-kezelőt. Jelentkezés: 3. sz. házgyár, Dávid Vince et. forgalmi irányítónál. Dunakeszi, 2-es főút mellett, 2120. Forgalmi szolgálattevőt, rakodót, gépkocsi, vezetőt (lehetőleg a járműkategóriára érvényes jogosítvánnyal), autószerelő szakmunkást, lakatost Jelentkezés: budafoki kirendeltség. Braun József kirendeltségi vezetőnél, Budapest XI., Budafoki út 209—215. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Lada gépkocsik legszélesebb választéka a Lada szakügynökségnél. Tel.: 377-858. Budapest, Tanács krt. 10. 1052. Nyitva: hétköznap 14-től 19-ig. Kőbányai gépipari vállalat felvesz varrónőt, raktárkezelőt, 18. életévüket betöltött férfiakat. Vidékiek részére szállást adunk. Címünk: Lampart Vegyipari Gépgyár, X., Gergely utca 27. Telefon: 570-111/207-es mellék. Várádi István. A Monorvidéki ÁFÉSZ felvételre keres boltvezetőt a pilisi 814-es ruházati boltjába. Az egységet jövedelemérdekeltségű formában kívánjuk üzemeltetni. Részletes felvilágosítás Üllő, Vörös Hadsereg útja 64. szám alatt a központi kereskedelmi osztály vezetőjénél. A jászberényi Cipőipari Vállalat felvételt hirdet felsőfokú számviteli és felső-, illetve középfokú cipőipari végzettségű dolgozók részére. Jelentkezés: Jászberény, Lehel vezér tér 15. Saját műhelyemben bedolgozást vállalok, főállásban. Gépekre is beinvesztálhatok. Esetleg kisebb üzem karbantartását vállalom több szakmában. Bármiilyen megoldás érdekel. ..Műhely bérbe adható 187 654" jeligére a XVII. kerületi rákosligeti hirdetőbe. BMW 320-ast vagy Mercedes 190-est vennék. . .,1985. tavasz NSZ 40 355” jeligére a kiadóba. Hengerfej-felújítást hengerfej-széklapolást, fék, dob-kuplung felszabályozást, esztergályos-, marósmunkákat soron kívül vállal. Fazekas gépműhely. VI., Bajza u. 70. Gépkocsivezetés oktatásához pótféket, kuplungot készítek. Győri, Bp., Kolozsvári u. 23/a. Tengeri spinakker, 40 nm, fehér-fekete, alumínium bummal, sottal (kötéllel) 25 ezerért eladó. Tel.: 201-356. Széllovas, Windglaider Mirage és kishajó, irányváltóval eladó. Varga, Vecsés, Nándor utca 43. 2220. 0 km-es 190 D Mercedes átírhatóan eladó. Telefon: 477-506, 16 óra után. 0 km-es, átírható BMW 320i e t vennék. Tel.: 477- 506, 16 óra után. TAS rendszámú Dacia eladó. 260-793. Barkas platós, nulla kilométeres, új, eladó. — Jászberény, Lazoni K. út 7. Taczimann. BMW 520, gyári, extrákkal eladó 380 000 Bt-ért vagy kisebb értékű gépkocsit beszámítok. 692-Jó állapotban levő Kalóz vitorlás eladó. — Titez János, Boglárleve, Balaton u. 22 . 8630. — Tel.: 551. Új nyugati gépkocsik adásvételének közvetítése. Garancia GMK. Telefon: 854-219. Ny.: 14- től 18 óráig.________ Új Trabant limousime üzemeltetési jogát átadnám. Érdeklődni este: 479-484 vagy ..Színválasztás NSZ 38 932" jel. igére a kiadóba. 0 km-es, okkersárga Trabant limousine és 0 kmes, sötétkék 1300-as Lada üzemben tartói joga átadó. 885-174. Opel Ascona 1,6 D Ber- Lina, KH-s rendszámú, ezüstmet áll, extrákká, átírhatóan eladó. 861- 604. TV-s rendszámú Skoda 120-as eladó. 861-525. este. Új, nyitott Zsuk eladó. Tel.: 844-738. Eladó 1 db MTZ—50-es és 2 db billenős pótkocsi. Érdeklődni: Dunaharaszti, Gyónd Géza u. 26. szám. Eladó 80—100 grammos, félautomata, műanyagfröccsöntő gép. Érdeklődöm: Bp. XXI., Reggel út 2. IV. em. 13., 17-től 20 óráig.___________ EAN 1000-es csúcseszterga, kiváló állapotban, eladó. Szentlőrinckáta Attila u. 24 . 2255. MVE 280 3000 esztergapad eladó. Földesi István, Hosszúpályi, Hunyadi u 50. Importhelyettesítő, nagy teljesítményű osztályozó rosta gépet készítek. — Győri. Bp. X., Kolozsvári u. 23/a. Csigás, 150 g06 műanyagfröccsöntő gép eladó. Érdeklődni lehet: Bp II., Mikszáth Kálmán u. 3. ________ Szőnyegpadló-tisztító gép, kőpadló-fényesítő gép és 65 literes mélyhűtő eladó 849-622. Egy 170 cm széles mechanikai szövőgép, fizetési kedvezménnyel eladó. Mezőtúr, Szív út 3. Rézsó Sándor.____ Terepes IFA, belenő platós, jó állapotban, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Nagyapáti József, Dunapataj, Hantai u. 40. 6328. _______ Ciroksöprű készítéséhez — nyélgyártással együtt vagy külön is gépi felszerelést vásárolok. — Ajánlatokat a 72/12-344- es telefonon vagy postán: Puszti Tibor, Lothárd, Rákóczi u. 3. 7763. címre kérek._____________ Eladó Pannóniából készült kerti traktor, kétkerekű, húszsebességes, pótkocsiival, ekével, teherbírása 10 g. Korita János, Püspökhatvan, Arany János út 34. 2682. Hidraulikus kerti traktor, házi készítésű, sürgősen eladó. Érdeklődni: Szombathely. 18-279. es telefonon, 17 óra után._________________ 43 tonnás excenterprés gép eladó. Érdeklődni lehet az alábbi címen: Bükkszék, Dózsa György u. 66. 31335. Arany-, ezüstjavítás. 10-től 17 óráig. Koós Gusztáv aranyműves mester, tel.: 130-748. Budapest VIII., József krt. 9. Corvin Áruháznál. Kisebb javítás megvárható._______ Szigetelési speciális szolgáltatás nagy hatékonyságú anyagokkal. Vállalkozunk nedves, régi lakások, épületek, alagsorok, pincék nedvesedésének végleges megszüntetése, lakhatóvá tételére VANDEX szigetelőanyagokkal. Lapos tetők szigetelését BITULAX anyaggal vállaljuk. Munkánkra garanciát vállalunk. SOFTRENDEX Szakcsoport, Budapest, Pf.: 183. 1364. 415-637. Mindenfajta földmunkát vállalok, munkagéppel. Közületnek is. Tel.: 640- 955. ,,Olcsó ár 184 601” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Fogsorjavítás megvárható a Royal-szálló mellett. Lenin krt. 51. Telefon: 423-429_______________ Egy helyen mindem! A FAL LUX Általános Építőipari GMK minden szakmába vágó munkát, a tervezésitől a kivitelezésig, gyorsan, pontosan, megbízhatóan vállal, vidéken is. Tel.: 777-594* 177-563. Minden típusú burgonya dörzshámozógép kövezését és javítását vállalom. Újvári Pál, Bp., Partizám u. 33, 1205. Naposcsibék 8 Ft-tól, előneveltek 12 Ft-tól, állandóan kaphatók. F 1-es hampshire kendermagos, valamint tojó és húshibridekből 1000-en felül díjtalan szállítás. Telkes, X., Kozma u. 4/a. (a 28-as végállomásánál).________________ Nyaraljon nyugodt körülmények között, akit ír pihenéssel a Bakonyban. Lovaglás, úszás, tenisz és szauna biztosítja a felüdülést. Tanfolyamokat már 8 éves kortól szervezünk júliusban. — Gidrán Parte Klub, Bakonybank. ____________-2-----Kötéstanítám, saját gépemen is vállalok. Vargha Bp. Pf.: 705. 1365. A Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Rákhegyi Üzemigazgatósága, Kincsesbánya, Pf.: 12. pályázatot hirdet az üzemigazgatóság gazdasági vezetői munkakörének betöltésére. A gazdasági vezető munkakörébe tartozik az üzemigazgatóság pénzügyi-számviteli gazdálkodás rendjének szervezése, irányítása, ellenőrzése. Munkakör besorolása: vezető II. („K” vállalat) Bérezés a vonatkozó rendelkezésekben meghatározott bértételen belül — szakmai gyakorlat, szolgálati idő és végzettségtől függően — megállapodás szerint. A pályázónak közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel, és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie. Székesfehérváron OTP-lakásmegoldást tudunk biztosítani. Pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást Kalló Éva személyzeti előadó — DRW. Rákhegyi Üzemigazgatóság Kincsesbánya, Pf.: 12. címen vagy telefonon Székesfehérvár 14-157. számon ad. Pályázatokat DRW. Rákhegyi Üzemigazgatóság Kincsesbánya, Pf.: 12. címre június 20-ig kell benyújtani. Kérünk mellékelni részletes, kézzel írott önéletrajzot. A pályázatok a benyújtási határidő lejártát követő 15 napon belül kerülnek elbírálásra. Orsózógép: 1-től 5 fejesig, angoldobos, lizonos motolla, lizon, angoldob kapható. Győri, Bp. X., Kolozsvári u. 23/a. Tűzvédelem! Tűzkár ellen védje meg vagyonát! Égéskésleltető anyag bevonásával tetemes károkat kerülhet el. Lángmentesítek faházakat, faraktárakat, fadíszleteket és tetőszerkezeteket. Tűzvédelmi szabványnak megfelelő lángmentesítést rendeljen meg lángmentesítő kisiparosnál. Telefon: 484-614. 2 db rexasztal, órával, felszereléssel együtt eladó. Isaszeg, Dózsa György út 79. Épületek, építmények bontását vállalja Népfront Mgtsz ÉPPONTÉRT Szakcsoportja, Lajosmizse, Dózsa György u. 47. CB-Centrum Zuglóban. Budapest XIV., Bosnyák térnél, Szugló u. 86. Nagy Lajos király útja sarok. CB-rádiók, alkat részek, antennák, egyéb műszaki cikkek vétele, eladása. Ny.: 9-től 17-ig Törzskönyvezett, 6 hónapos óriás smnancerek eladók. Horváth János, Gádoron, Mező Imre u. 10. szám. Papírpénzgyűjtemény — magyar — 1926-tól. 57 db-os, eladó. Ára: 100 000 Ft. A Vörös Hadsereg magyar papír, pénzei: 14 db-os, ára 20 000 Ft. Ajánlatokat ..Gyűjtők előnyben 100 413” jeligére, a miskolci Magyar Hirdetőbe. Termelőszövetkezetek, gm-ek, figyelem! Kiadó csendes ipari tevékenységre 21 nm-es piicehelyiség. 2 részből áll. — Érdeklődni lehet munkanapokon 15 óra után. — Németh Imre, Budapest XVI., Rendelő u. 27. Eladó zongora, olajoshordók, kannák, fotelágy. Bicske, Fáy András u. 6. Pataki, este 6 óra után és vasárnap. Karácsonyfa (luc) fenyő. 9 éves, zöld ágnak eladó. Érdeklődni: Szombathely, 18-279-es telefonon, 17 óra után. Átadó 75 nm-es önálló lakás XVII. kerületi családii házban 1985-ös beköltözéssel . , ,400 000 Ft plusz életjáradékra 189 136” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe Egy plusz két félszobás budapesti tanácsira cserélem szegedi hasonló öröklakásomat. Minden megoldás érdekel ..Nyári csere 190 122” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. ALBÉRLET június közepétől, a Balaton déli partján, elfogadható áron házat bérelne (esetleg házrészt) két fiatal, nyáron a Balatonnál dolgozó vásározó lány, szeptember 10- ig. Sürgős. Kertes ház előnyben. Levélcím: Budapest. Pf.: 18. 1300. Tel.: 687-137, esti órákban. őrbottyánban, a tótól 400 méterre. 200 négyszögöl körüli felparcellázott, tereprendezett építési telkek eladók. A telkekre víkendház is építhető. Villany van, vízellátás megoldható. — Cím: Markó Tamás — Sinkovics Zsuzsa, Vác, Jókai utca 5 . 2600. Tel.: HI-260 (27). Érdeklődni lehet: este 6-tól 8 óráig. Rákoskeresztúron, a 76-os busz vonalán, 90 n.öles telken levő, alápincézett víkendházamat eladom. Beszámítok Budapesttől kb. 50 km-es körzetben levő tanyát vagy egyszobás lakást. Víz, villany bent NSZ 41 164" jeligére a kiadóba. Dunaharasztin, HÉV megálló közelében eladó azonnal beköltözhető családi ház (2 szoba, komfort, étkező, zárt veranda, garázs, műhelynek alkalmas külön épület). Érdeklődni: 165 479. Megtekinthető szombaton 2—6 óra között. Cím: Dunaharaszti, Stromfeld Aurél u. 8. Jó karban levő tanya, szőlővel, gyümölcsössel, gazdasági épületekkel, 1200 n.öles területtel, bekertett udvarral, két kúttal sürgősen eladó, a 31-es úthoz közel van. Irányár: 110 000 Ft. Érdeklődni lehet bármikor. Cím: Tavi Sándor, Nagykáta, Felsőegreskláta u. 13. szám.____ A Balatontól két km-re, Keszthelytől 3 km-re. 2000 n.öles termő gyümölcsös közepén fekvő, egy komfortos és egy komfort nélküli, jó állapotú patrasztház, gazdasági épülettel, szép környezetben, eladó. ..Másfél millió NSZ 38 940" jeligére a kiadóba. Eladó Paláznak, Zrínyi út 8/a. szám alatt 330 n.öles kordonos szőlő, felszereléssel, hétvégi házzal. Víz, villany van. Érdeklődni lehet 18 óra után a 80/11-565-ös telefonon. Cím: Sári Sándorné. Veszprém, Stromfeld Aurél u. 7/a. Budapest határában, két család részére is megfelelő, nagy családi ház, több melléképülettel eladó kp.-ért. Megtekinthető: szombat—vasárnap. Id. Bürger Antalné, Nagykovácsi. Kossuth Lajos út 141. 2094. A Balatontól 36, a fővárostól 110 km-re, csendes, nyugodt, falusi környezetben levő, teljesen felújított, szép belső kivitelezésű, 65 nm-es (plusz beépíthető tetőtér), fele részben régi építésű kétszobás, komfortos, paraszt stílusú nyaralómal, 400 n.öles telekkel, melléképületekkel, gyümölcsfákkal, főútvonalon, buszmegállónál. elcserélem egy 1500-as, 3 éves kisigulira plusz kp.-re, esetleg kis méretű, budapesti, szabad rendelkezésű lakásra vagy eladom. — Irányár: 260 000 Ft. Érdeklődni: a 639-103-as telefonon, du. 3-tól 8 óráig vagy leveleket ..Hangulat NSZ 38 945” jeligére a kiadóba kérek. Eladó Zagyvaszántón, a Rákóczi út 5. szám alatt 3 szobás, összkomfortos családi ház, külön garázzsal és 400 négyszögöles szőlővel, a Mátrához közel. Érdeklődni lehet: Mitró Ferencné, Salgótarján. Ybl Miklós u. 86. 11/8., 18 órától, tel.: 11916. Két szoba, konyhás tanya eladó, gazdasági épületekkel, 1200 n.öles területtel. Víz, villany van. Köves úthoz közel. Betegség miatt sürgősen. Irányár: 120 000 Ft. — Cím: Hrubos Ferenc Nagykáta, Felsőegreskáta u. 81. Balatonfenyvesen B Blatontól 300 m-re, nyaralónak is alkalmas, két szobás, komfortos, kertes családi ház, garázzsal, kis műhellyel eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen, bármikor. Cím: Márton János, Munkácsy u. 67. Kellemes üdülőkörnyezetben, Pécelen négyszobás, összkomfortos családi ház, garázzsal, különálló melléképülettel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Pécel Bajcsy-Zsilinszky u. 26 Skultéti, hét végén vagy az esti órákban. Eladó Érden IV. kerületi, 200 n.öles, 4 lakásos társasház építésére alkalmas gyümölcsös, délkeleti fekvésű, közművesített. Irányár: 1750 Ft/n.-el. ,,Jó befektetés NSZ 41 517” jeligére a kiadóba. Érden, az M7-es autópálya mellett, a Kerékgyártó u. 32. sz. alatt bekerített, 230 n.öles építési telek, felvonulási épülettel, bontási anyaggal eladó. Tel.: (26) 45-289, déltől. Családi okokból eladó vagy Budapest XVI., XVII. kerületi családi házra cserélhető Balatonaliga, Virág utca 5. szám alatti nyaraló. Hírdetés utáni szombat, vasárnap megtekinthető. Eladó Budapesttől 20 km-re, Pátyon 143 n.öles, déli fekvésű házhelyingatlan. Ugyanott építési anyagok is eladók. Érdeklődni lehet: szombat—vasárnap 9-től 13 óráig. Páty, Rákóczi u. 80. Eladó 2 szobás ház, fürdőszobával, 530 n.öles mindent termő telekkel, sertésólaikkal és több gazdasági épülettel, áron alul. Izsák, Katona József utca 78. sz. Sülysápon eladó 2 szoba, összkomfortos családi ház, garázzsal, pincével. 310 n.öles, beépíthető telekkel. Érdeklődni: egész nap. Sülysáp, Petőfi Sándor u. 19. Háromszobás öröklakás, garázzsal. OTP előtt eladó, a befejezés biztosítva. Építési telket beszámítok. Megbeszélés a helyszínen. Budapest XVIII., Kisfaludy u. 108/b Tel.: 368-738. Eladó 555 n.öles, közműves, építési, szőlőgyümölcsös beltelek, állomáshoz közel. Szűcs Béla, Százhalombatta, Hága László u. 5. I. em. 2/a. Családi ház, négy szobás, kétszintes, két családnak is megfelelő, eladó. Kisipar gyakorlásához műhelylehetőség van. Érdeklődni telefonon: Pécs, 12 496, du. 14-től 16 óráig._________________ Sürgősen eladó Ráckeresztúron 229 m.öles építési telek, Velencétől 15 km-re. Érdeklődni lehet: Tóth János, Érd II., Ilona út 24.______ Balatonfenyvesen másfél szoba, konyhás ház (ikerlakás) eladó. Vadász út 5 sz. Érdeklődni: Lengyeltóti, Gábor Áron u. 4. sz. Horváth Ferenc. ____________ Panorámás, balatonalmádi, 300 n.öles telek, kis házzal, pincével, felszereléssel eladó. Irányár: 700 ezer Ft. Budapesti tel.: 656-562. Balatonkenesei 200 n.öles, panorámás telek, közel a vízparthoz, budapesti garzonlakéka — megegyezéssel — elcserélhető vagy eladó. Telefon: 574-993. Tanya, 1500 n.ölön, gyümölcsfákkal (víz, villany van) eladó. Farmos és Jászberény között. Érdeklődni 17-től 21 óráig: 189-483.___________ Eladó kispesti 2 szobás* zárt verandás, komfortos, kertes családi ház. . ..Készpénzért NSZ 47 398” jeligére a kiadóba. ____ Bánkon 117 n.öles telek, hétvégi házzal, berendezve eladó. Víz, villany van. Telefon: 427-545.__________________ 80 000 Ft kp.-vel, kis víkendházat vagy paraszt, házat vennék. ..Kék busz vonalán NSZ 38 949” jeligére a kiadóba.___________________ A Balatontól 3 km-re. Balatonfőkajáron építési telek eladó. Levélcím: Ajka, Béke u. 13. IV. em. 15. Heiger Artúr: Balatonfűzfői ikennyaraló fele. 3 szobás, strandnál: 600 ezerért eladó. Tel.: 685-518, este. Eladom 2 szobás, központi fűtéses családi házamat. Cím: Kerepestarcsa, Aradi u. 31/a. Albertirsán 800 n.öles szőlő, alápincézett hétvégi házzal eladó. 838- 425. Budapesttől 30 percre. Érdligeten 3 szobás családi ház. 345 n.-ölön, eladó Gál Sándor, Budapest IX., Sobieski u. 21 1096. Tel.: 140-369. Harkánytól 4 km-re. családi ház, központi fűtéses, sürgősen eladó. — Kovácshida, Móricz Zsigmomd út 45. Eladó Bp.-től 40 km-re. Kókán, 400 n.-öles zárt kert. Érdeklődni: Táncsics Mihály u. 30. Balatonfüred központjában 2 szobás, tehermentes öröklakás eladó. Balatonfüred, Arad u. 24/A. III/6.___________ Rózsadomb, Ali utcaimásodik emeleti, nagykertes, összkomfortos, 53 négyzetméteres, napsugaras öröklakás négyzetméterenként 23 600 Ft-ért eladó. Tel. 17461 19 óráig: 658-623.______ Balatonfüreden 434 négyszögöles szőlő eladó. Érdeklődni: Gyenge Jenő. Balatonfüred, óvoda út 14/c. ______ Vác 1 két és fél szobás 60 nm-es öröklakásomat elcserélem hasonló budapestire vagy eladom és vennék öröklakást vagy kisebb családi házait. Buda környéke (Solymár, Pilisvencevár stb.) is számításba jöhet. — Minden megoldás érdekel. ..Deák vár NSZ 43 083” jeligére a kiadóba vagy csütörtökön tel.: 136-962. Zuglói, szanálásra keni lő, 27 nm-es üzleti alkalomait plusz 35 nm-es pincémet Budapest közeli, üdülö vered, vi/közeli kisebb ingatlanra cserélem. ..Értékegyeztetés 184 587” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe vagy tel.: 414-130. Velencei-tó környéki, közműves, 200 n.-öles üdülőbelek, szoba, konyhás, verandás kis házzal valamint mellette 200 n.-öles bekerített üdülőtelek gyümölcsfákkal, el adó. Megtekinthető egész nap, Kápolnás nyék, Ady Endre u. 45 Budaörsi 1 plusz 2 fél szobás, loggiás, 53 nm es szövetkezeti lakás el adó, magas OTP-vel. — Árajánlatokat ,,Vidékieknek előnyös 190 388” jeligére a Felszabadulás téri hirdető be. Parádóhután panorámás, téliesített, importált faház. 150 n.öles lankás telken, eladó. Szolnok Orosz Gy. u. 13. V/22 őri Adorján.__________ Eladó Kecskeméti, mű kertvárosi 3 szobás, komfortos, tehermentes családi ház, gázbekötési lehetőséggel. OTP-s helyi lakáscsere is érdekel. — Érdeklődni: Aranyhomok Bisztró vezetőjénél — Kecskemét, Széchenyi tér. 400 n.öles balatoni telek eladó. ..Szárszó 186 521” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Budai 3-4 szobás családi házért adok XI. kerületben 2 db lakást és autót Telefon: 662-234. este. Eladó Budapesttől 60 km-re, Nagykáta központjában régi típusú családi ház. 400 négyszögöles telekkel. Cím: Gallai Jánosnié, Nagykáta. Szondy u. 13 . 2760. Eladnám (Keszthelyihez közeli) Zalaszántó központjában levő lebontásra váró házamat. 400 n.-öles telekkel. Érdeklődni: Bazsi. Jókai u. 11. szám. A Honvéd-üdülő mellett 204 n.-öles, 3 szoba, összkomfort plusz faház vízközelben, igényesnek eladó. Balatonkenese, Babits u. 4. Tihanyban kis nyaraló, 1000 négyszögöl kert és szőlővel eladó. ..Kitűnő befektetés 191 199” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Balaton mellett, Alsóörsön manzárdos, téliesített nyaraló. 154 négyszögöles szőlővel eladó Érdeklődni szombat, vasárnap: Alsóörs, Erkel u. 46, Vadtelep. _______ Eladó 2 szobás családi ház, nagy kerttel. Vértesacsa, Lenin tér 7. sz. Érdeklődni mindennap. Eladó 3 szobás családi ház vagy kisebbre, illetve üdülőre is cserélhető. Minden megoldás érdekel. Nagy Miklósné, Martonvásárhely, Kossuth tér 12. sz. Érdeklődni: a helyszínen, 17 óra után vagy hétvégeken egész nap. Állattartásra alkalmas, 1,5 hold bekerített tanya eladó Törtelén, komfortos lakrésszel, új gazdasági épületekkel. Villany és víz van. ,, Komoly tőke NSZ 44 432” jeligére a kiadóba. Orbán térnél reprezentatív, kétszintes, 160 nmes öröklakás, garázzsal, igényesnek eladó. 252- 453, 17-től 20-ig. Fonyódon 5 szobás villa védett parkban eladó. Dr. Redl, Üllői út 53/a. Alkalmi rétel a Balaton északi partján, 7 szobás, 2 fürdőszobás, 2 W. C.-s nyaraló, vízparton, eladó plusz 40 nm-es garázs. Vállalatnak és panziónak is megfelel. Ár: 2 millió Ft. Tel.: 777-Eladó Balatonföldvártól 8 km-e bálványod Felső-hegyen 3 és fél hold föld, szőlő, szántó és kaszáló, gyümölcsfákkal. Lakóház, szoba, konyha, présház, pincével, teljes felszerelés, kút van, villany nincs. A helyszínen megtekinthető. Cím: Rába Ferenc, Pécs I. ker., Május 1. u. 9/1. Üllő, Dózsa György u. 15. szám alatt 466 nmes telken fekvő, 135 nmes lakótterületű, a 4-es út közelében levő, azonnal beköltözhető családi ház eladó 600 000 Ftért. Zutpor Béláné, Üllő, Kenderes 10. A budai Skálánál Gellérthegyre néző, tehermentes, felújított, 50 nm-es szoba, hallos öröklakás 830 000 Ft-ért beköltözhetően eladó plusz gyulai üdülőszövetkezeti egyszobás lakás eladó. — Tel.: 648-536, 13—18 óra között, hétközben. Leányfalui telek eladó. Telefonügyelet 18 órától 20 óráig: 215-435 — ..Strandhoz közel 187 522" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Esztergomban eladó egy plusz két félszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás. Krammer, Irinyi u. 8. IV. 2. Telefon: 8436. Érden 2 szobás, összkomfortos, 64 nm-es családi ház. 135 négyszögöl telken családi okból sürgősen eladó. Irányár: 500 000 Ft készpénz. Jelige. ..Jó vétel NSZ 47 099’ a kiadóba. Szabadság-hegyi 58 nmes, garázsom, beköltözhető öröklakás eladó! Megtekinthető este és hétvégeken: Bp., Zirzen Janka u. 40/a—b. II/9. 1125. Esztergom, Duna-kanyari, panorámás, 700 n.öles szőlő, megosztható, alápincézett téglaházzal teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni 18 óra után: 498-680. Háromszobás, konyhás, kamrás tanya eladó, egy hold területtel, melléképülettel, Márfi Visnye 15. szám allatt. Gazdálkodásra alkalmas, víz, villany van. Érdeklődni a helyszínen, Horváth József. Márfi, Visnye 15. szám alatt, up. Hedrehely.___________ Egerben belvárosban, a Mária utca 2. sz. ház eladó. 3 szoba, mellék-, helyiségekkel elfoglalható. Rövidesen még két szoba ürül, üzlet, műhely kialakítható. Érdeklődni ugyanott. Kövesnénél. Balatonszemesen közművesített üdülőtelek, faházzal eladó, üzleti célra is alkalmas helyen. — Irányár: 500 ezer Ft. Érdeklődő leveleket ..Vízpart 092 383” jeligére a kaposvári hirdetőbe kérek. 207 n.öles telken 3 szoba, komfortos, adómentes, tehermentes (plusz 2 szoba, konyha, kamra) eladó. Kerepestarcsa, Brassói u. 39 . 2143. Balatonbogláron családi ház. 370 n.öles területen eladó. 650 ezer Ftért Táncsics u. 4. KÖZLEMÉNYEK A Magyar Camping Club rendkívüli kedvezménnyel ajánl önnek üdülést a bolgár tengerparton. (Aranyhomok.) 7 nap teljes ellátással, luxus faházakban, felnőtteknek 3850 Ft, gyermeknek: 3000 Ft. Jelentkezés a Magyar Camping és Caravianing Club Ügyfélforgalmi Irodájában, Budapest VII., Üllői út 6. 1085. Telefon: 336-536, 141-880. Az útról részletes faldságosítást ad a KEMPENFORM automata telefonszolgálatunk: 177-308. Jöjjön ön is velünk a campingezők nagy nemzetközi találkozójára! FICC Rally — Lengyelország — Leba. Ideje: július 28-tól augusztus 5. Utazás és ellátás: egyénileg. Elhelyezés: saját sátorban, lakókocsiban. Részvételi díj felvőttaknek: 1132 Ft/fő, ifjúságnak: 980 Ft/fő, gyermekeknek: 825 Ft/fő. Jelentkezés a Magyar Camping és Caravamming Club Ügyfélforgalmi Irodájában — Bp., Üllői út 6. 1086. — Telefon: 336-336, 141-880. Részletes felvilágosítás: 177-208 KEMPTNFORM. Konténeres növényt egész nyáron ültethet! Ajánljuk önnek konténeres rózsáinkat. Folyton virágzó, balkonládába is ültethető mini rózsák, tealhibrid rózsáik konténerben, virágzó állapotban, nagy színválasztékban kaphatók a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat faiskolai árudájában, már a rózsai kiállítás előtt is. A rózsakiállítás idején a helyszínen is árusítunk. Cím: Budapest XXI„ Nagytétényi út 186—198. (a Rózsakert után). Megközelíthető: a Móricz Zsigmond körtérről a 3-as autóbusszal, a Kosztolányi Dezső térről a 14-es autóbusszal (a Minta utcai megállóinál). Nyitvatartás: hétköznap 7.30 órától 18.30 óráig, szombaton 7.30 órától 114 óráig. Nyári nyelvi tábor a Duna-kanyarban általános iskolásoknak. Vmn. osztályosoknak matematika, fizika előkészítő is. Telefon: 328-855, 6—12-ig. Panoráma Gmk. Elveszett a „Szabad Föld Ipari és Szolgáltató Szövetkezeti Szakcsoport 1106. Budapest, Sárbogárdi utca 18, 216— 96121—4774/12.” feliratú bélyegző. Használata 1984. május 25-től érvénytelen. Volántourist kedvezményes utazás az NDK-ba ! Drezda—Lipcse—Weimar július 111—18., 6790 Ft helyett 5000 Ft. Berlin—Lipcse—Drezda augusztus 25—31., 6350 Ft helyett 9500 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Volántourist utazási irodákban. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Gaál Zoltán: Kémiai technológiai rendszerek megbízhatósága című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája június 5-én de. 10 órakor lesz az Akadémia nagytermében CBp. V., Roosevelt tér 9.) —, Schablik Marcella: DNS- kezelés hatására bekövetkezett genetikai változások neurospora crassa törzseiben című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája június 5-én de. 10 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.), Szalontai Balázs: A karotinoidok mint természetes Raman-aktív riporter molekulák membránfolyamatokban című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája június 5-én du. 14 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.). Borsod-Abaúj-Zemplén Budapesti Baráti Köre június 5-én, kedd délután 5 órakor klubestet rendez a Hazafias Népfront székházában (V. kerület Belgrád rakpart 24.). Dr. Tóth János, az MTESZ főtitkára, a Kör elnöke és Serfőző Sándor, az Állami Népi Együttes igazgatója ad tájékoztatót külföldi útjairól. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Propolisz feldolgozva, és egyéb méhészeti termékek kaphatók. Kovács János méhésznél. Bp. I., Hegyalja út 5. I. 7. Utánvétellel is szállítok. A Vígszínház június havi bérleti előadásai: 1-én Gárdonyi Lajos bérlet, 4. előadás, 13-án Bródy Sándor bérlet, 4. előadás. Játék a Centrum jegyében! Ikertalálkozó az ikrek havában június 2-án és 3-án a váci búcsún. A „legikrebb ikrek” több ezer forintos jutalmat kapnak! Jelentkezés a kisszínpad mellett délelőtt 10 órától. Az Ikreknek a belépés a váci búcsúra díjtalan. Rendkívüli sorsolás mindenkinek: a váci búcsún a Centrumnál történő vásárláskor kapott tombolajegyeikre a búcsú mindkét napján 1000—1000 Ft nyeremény! Hévízen kétszintes, 80 négyzetméteres, félig kész nyaraló eladó. Érdeklődni: Zalaegerszeg, Kabók Lajos út 22. Varga László.____________ Kaposváron, a Klapka u. 16. sz. családi ház eladó. Érdeklődni: Harmath, Kaposvár. 48-as Ifjúság útja 37. sz. II/3. ÜDÜLŐ Balaton világosi, közvetesen vízparti nyaralóházrész eladó. Tel. 16 óra után: 260-941. Dunavarsányban partközeli, háromszintes nyaraló igényesnek eladó. Tel.: 408-606. 18-tól 20 óráig vagy ..Horgászparadicsom NSZ 47 334” jeligére a kiadóba_____ Balatonszabadi-Sóstón bérbe adom nívóó, 3 szobás (9 személynek összkomfortos) nyaralómat. Molnár, Erdész u. 11. 121-3. 147-534. Kisvállalatok figyelmébe. Családi házaimban 3 szoba, komfortot bérbe adnék üdülés céljára. 1985-től egész évben üzemeltethető, mielőbbi megegyezéssel. Mátraszentimrén. ..Panoráma NSZ 41 178' jeligére a kiadóba. ( TELEK ) Eladó erdigeit, 170 n.öles telek, családi ház építésére alkalmas. Érdeklődni lehet délután a 408-750-es telefonon. Balatoni vagy velenceitavi nyaralót vennék. ..Készpénz NSZ 40 317” jeligére a kiadóba._____ Gyomron építési telek el adó. Tel.: 425-586, napköziben. Fóton nyolcszáz négyszögöles szőlő-gyümölcsös, megosztva is eladó Kettőszázhatvan, háromszázötvennégy. Minden Ritmus hangszeren játszhat! június 1-én 11 órakor megnyitjuk a Ritmus hangszer- és hanglemezboltot! Kedvezmény a nyitáskor: Elektromos orgona 31 000 Ft helyett 18 600 Ft Delicia mini orgona 5500 Ft helyett 3300 Ft Tangóharmonika 2500-7000 Ft-ig helyett 1500-4200 Ft-ig Citera 400-520 Ft-ig helyett 240-312 Ft-ig Áruajánlataink: vonós, fúvós, pengetés, ütős, billentyűs hangszerek, casió (szintetizátor és számológép), kottapapír, kórus lapkották (minta utáni értékesítés), pedagógiai kottaanyagok, (mini) daloskönyvek, magyar nótaalbum (szöveg és kotta), nótaszövegek (előjegyzésre is), hangszeralkatrészek, hanglemezek, műsoros kazetták. Minden hangszer előjegyezhető és OTP-re megvásárolható RITMUS hangszer- és hanglemezboltban, Székesfehérvár, Rózsa Ferenc u. 5. Nyitva: naponta: 9-18 óráig, szombaton 8-13 óráig