Népszabadság, 1984. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-20 / 169. szám

HALÁLOZÁS Szomorúan tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fele­ségem, Zsilka Lászlóné, Babái Ilona, a Duna Selyem nyugdíjasa, türelmesen vi­selt hosszú betegség után, 58 éves korá­ban, elköltözött az élők sorából. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása 1984. július 31-én, kedden fél 12 órakor lesz az Új köztemetőben. Férje és a kiterjedt rokon­ság. Mély fájdalommal tudatom, hogy sze­retett, drága, jó feleségem Hidas György­­né sz. Szekeres Boriska, hosszú szen­vedés után, július 17-én, elhunyt. Teme­tése július 23-án, hétfőn, 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben, Érdi út 9. Gyászol­ják: férje, húgai, Vera és családja (Ró­ma), Éva és családja (New York), bará­tai és ismerősei. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik férjem halála miat­ti­­ fájdalmamat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok köszönetet. Dr. Fogarasi Lászlóné, Brenner Ilona. A-kategóriájú, önálló ex- Felvételre keresünk bu­dapesti munkahelyre kő­műves, hidegburkoló, ács, szak- és segédmun­kásokat. Bérezés teljesít­mény szerint. Vidéki dolgozók részére munkás­­szállást biztosítunk. Ér­deklődni: Kazsm­ér Béla ágazatvezetőnél, Tóth László csoportvezetőnél. Tel.: 892-455. Bp. IV., Bocskai u. 23. (szemé­­lyesen). (állást keres) Mg gépészmérnök, éves magasszintű terme­lőszövetkezeti gyakorlat, tál, városi vagy város­közeli munkahelyet ke­res. Szolgálati lakás szükséges. ,, Megbízható 191 771” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdető­be. Több éves nagyüzemi vezetői gyakorlattal, hús­ipari szakember állást változtatna. Szakcsoport, gazdasági társulás is ér­dekel. Válaszokat , ,Ke­reskedelem 136 527” jel­igére kérem a Hírlapki­adó Váll. kir. Cegléd, Teleki utca 30. szám. Külföldről hazatérő mű­szaki férfi, perfekt né­­metn­yelv-tudással és kö­zépfokú angol vizsgával, állást keres. ..Perfekt 104 111” jeligére, a tata­bányai hirdetőbe. Győri utca 12. állást kínál) A Herceghalomi Kísérleti Gazdaság — Budapesttől 25 km-re — felvételt hir­det központi raktárveze­tő munkakörbe, mezőgaz­dasági gépalkatrész-rak­tárba. Nagy szakmai gya­korlattal és képesítéssel rendelkezők jelentkezését várjuk, házaspárok al­kalmazása is megoldható. Szükség esetén lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben. Címünk: Her­ceghalomi Kísérleti Gaz­daság. Herceghalom. 2053. Mecseki Ércbányászati Vállalat II. Bányaüzem bányamunkára felvesz: mozdony­vezetőket 8—10 ezer Ft/hó, mozdony­kísérőket­­6—8 ezer Ft/hó, vájárokat 12—16 ezer Ft/hó, villanyszerelőket 6—8 ezer Ft/hó, lakatosokat 6—8 ezer Ft/hó kereseti lehetőséggel Két éven belül lakáshoz juthat! Heti ötnapos munkahét. Vidéki dolgozóknak munkásszállást biztosítunk! Kezdőknek a rendes szabadságon felül évi 10 nap munkahelyi pótszabadságot bizto­sítunk. VÁRJUK 18 évtől 40 éve­s korig a férfidolgozók jelentkezését! Jelentkezni lehet: személyesen az üzem­ben, illetve a válla­­­­lat központjában a munkaügyi osztályon Pécs, 39-es dandár út 19. címen. Levélcímünk: Mecseki Ércbányászati Vállalat II. Bányaüzem, Pécs 14. Postafiók: 121. 7614. A BUDATEJ­­t (Török­bálint. Pf.: 22. 2045.) pályázatot hirdet jogta­nácsos, IVI. jogügyi elő­adó munkakör betöltésé­re. fiatal jogász számára Felvételre keresünk to­vábbá könyvelőt, titkár­nőt, általános adminiszt­rátort, anyaggazdálkodót anyagbeszerzőt, lakatost gépkocsikísérőt. Jelent­kezni lehet személyesen vagy­ telefonon: 853-533. Üzemünk megközelíthető a Kosztolányi Dezső tér­ről induló 72-es autó­­busszal, 15 perc alatt. A­ kategóriás Pest környé­ki termelőszövetkezet fel­vételre keres tehenészeti telepvezetőt, belső ellen­őrt, anyagkönyvelési osz­tályvezetőt. Felvétel: szakirányú főiskolai vég­zettség és ötéves nagy­üzemi gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: személyesen vagy írásban a szövetke­zet személyzeti osztályán Cím: Lenin Mgtsz, Szi­getcsép, Fő u. 48—50. Pedagógusokat alkalma­zunk, egyik szakja le­gyen magyar vagy ének. Fizetés a kulcsszámon belül megegyezés szerint Egyéb juttatás: szolgálati lakás (komfortos), étke­zés, illetményföld, letele­pedési segély: 9000 Ft, területi pótlék: 300 Ft., osztályfőnöki pótlék: 200 Ft. Általános iskola igazgatója, Buják, Kos­suth Lajos u. 33. 3047. A nemesgulácsi Bada­csony Mg.—Ipari Tsz­i sáskai hízómarha és ju­hászati telepére olyan családokat keres, akik 2—3 fővel állatgondozói munkát vállalnak. Ké­nyelmes szolgálati lakás biztosított. Bérezés telje­sítmény alapján. Jelent­kezni lehet: a tsz mun­kaügyi osztályán, Nemes­­gulács, József A. u. 80. 8284. Főmérnöki munkakör betöltésére pályázatot hirdet a Ceglédi Város­gazdálkodási Vállalat. A munkakör 1984. szeptem­ber 1-től tölthető be. — Feltétel: egyetemi vagy főiskolai végzettség és 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatot részletes önéletrajzzal kérjük. Je­lentkezési határidő: 1984. augusztus 15. Cím: Ceg­léd, Alszegi út 7. 2700. A körösújfalui Rákóczi Mg Termelőszövetkezet (B-kategóriás) pályázatot hirdet főkönyvelői állás betöltésére. Követelmény szakirányú egyetemi v. főiskolai végzettség és 5 év gyakorlat vagy mér­legképes végzettség és 10 év gyakorlat Jelentkezés a ts­z elnökénél. Az Oxigén- és Dissous­­gázgyár V. II. sz. telepe, Bp. X. ker., Noszlopi u. 5/12. üzemébe, jó kere­seti lehetőséggel felvétel­re keres­­heti 40 órás , műszakos mun­karend­­ben dolgozó férfi betaní­tott munkásokat, gázter­­mű­ palackkezelő munka­körbe. Jelentkezni lehet: Zémann György üzemve­zetőnél személyesen van TV 270-297 telefonon. Mun­kásszálláson való elhe­lyezést biztos­ít­unk. A Dunakeszi Városi Ta­nács V. B. Szakigazga­tási Szerveihez felvesz műszaki ügyintézőket. Feltétel: építő- vagy építészmérnöki, illetve üzemmérnöki képesítés. Bérezés: 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rend. alapján megegyezés sze­rint. Jelentkezés a Du­nakeszi Városi Tanács elnökénél. Dunakeszi Városi Ta­nács V. B. felvesz ad­minisztrátorokat. Felté­­tel: gyors- és gépírói is­kolai végzettség. Bére­zés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH rendelet alapján megegyezés sze­rint. Jelentkezés a Du­nakeszi Városi Tanács elnökénél. A-kategóriájú, önálló ex­port- és importjoggal rendelkező műszeripari vállalat pályázatot hir­det budapesti kereske­delmi igazgatóságára kül­kereskedelmi önálló osz­tályvezetői munkakör betöltésére. A vállalat főbb tevékenysége: elektromechanikai és elektronikai elven műkö­dő energiamérési és -gaz­dálkodási műszerek, be­rendezések, időkapcsoló­órák, valamint egyéb, profilhoz tartozó termé­kek gyártása. Feltétel: egyetemi vagy főiskolai végzettség, legalább 5 éves külkereskedelmi gyakorlat, angol—spa­pol vagy angol—francia nyelvismeret. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, so­rolja fel eddigi munka­helyeit, tevékenységét, írja meg jelenlegi mun­kahelyének nevét, beosz­tását, munkaköri besoro­lását és jövedelmének összegét. A pályázattal kapcsolatosan további felvilágosítást az 532- 505/205 melléken lehet­­ kapni. A pályázatot 1984. szeptember 15-ig nyújtják be a vállalat személyzeti és szociális főosztályán. Cím: Ganz Árammérőgyár, Gödöllő Ganz Ábrahám u. 2. 2101. Az Építőipari Szállítási Vállalat­ Budapesti Szál­lítási Üzemegysége bu­­dapes­ti telephelyére fel­vételt hirdet középfokú végzettséggel és gyakor­lattal rendelkező főmű­vezető, munkaügyi elő­adó, műszaki előadó, munkavédelmi előadó, anyaggazdálkodó (gépjár­műalkatrész-ismeret­tel), SZTK-ügy­intéző, bérel­számoló, gyors- és gép­író munkakörök betölté­sére. Jelentkezés: Buda­pest XX., Helsinki út 105. Dél-Pest személyzeti osztály, tel.: 574-327. C, E, F kategóriával gépko­csivezető, rakodó. Jelent­­kezés: Budapest XX. , Helsinki út 105. Kere­­csényi Zoltán et. főnök­ségvezetőnél, tel.: 573-079. Vidékiek részére munkásszállást biztosí­tunk. ________________ Az Építőipari Szállítási Vállalat­ Budapesti Szál­lítási Üzemegysége buda­pesti telephelyére felvé­telt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére C, E, F kategóriával gépkocsivezető, rakodó. Jelentkezés: Budapest XX., Helsinki út 105. Kelecsényi Zoltán et. főnökségvezetőnél. tel.: 573-079. csőszerelő, gép­lakatos, hálózati villany­­szerelő, esztergályos, asz­talos, épület karb­ant­art­ó, nyomtatványr­aktáros, fé­nyező, autószerelő, ma­rós, központifűtés-szerelő, kőműves, betanított és segédmunkás. Jelentke­zés: Budapest XX., Hel­sinki út 105. Dél-Pest, Soós Béla et., tel.: 571- 233/219 mellék. Vidéki­ek részére munkásszál­lást biztosítunk. A tótkomlós­ Kossuth Mgtsz (B-kategóriás) juh­­tenyésztési ágazatvezetőt keres azonnali belépésre Feltétel: felső- vagy kö­zépfokú végzettség és 3 111. 5 éves szakmai gya­korlat. Fizetés: a 4/1981 (II. 26.) MÉM—MüM számú rendelet alapján Felvétel esetén szolgálati lakást biztosítunk. Je­lentkezni lehet: személye­sen vagy levélben a tsz központjában. Tótkomlós (Nagykopáncs), Kossuth Tsz. Állattenyésztésünkbe ju­hászokat keresünk vagy olyan családokat, amely­nek 2-3 tagja ebben a munkakörben dolgozna Jelentkezés a főagronó­musnál. Cím: Kossuth Mg Termelőszövetkezet Tótkomlós, 1940. (Nagy kopáncs).____________ A DANUBIUS Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat pályázatot hirdet a sár­vári Thermál-szálló igaz­gatói munkakörének be­töltésére. A munkakör betöltésének feltételei: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség minimum 5 éves, a szak­mában eltöltött vezetői gyakorlat, német-, angol - nyelv-ismeret, feddhetet­len előélet. Fizetés kol­lektív szerződés szerint. A pályázatokat önélet­rajzzal, szakmai tevé­kenység felsorolásával kérjük (augusztus 15-ig, személyzeti szociális igazgatóságra) Budapest, Margitsziget, 1138. cím­re beküldeni. Tel.: 120- 205. Pest megyei A-kategóriás termelőszövetkezet pályá­zatot hirdet acélhordó­­gyártóüzem-vezetői állás betöltésére. Követelmény gépészmérnöki képesítés és legalább 5 éves gya­korlat. Fizetés megegye­zés szerint. Pályázatokat ..Induló üzem 1083” jel­igére a Felszabadulás té­ri hirdetőie. Pest megyei A-kategóriás termelőszövetkezet pályá­zatot hirdet jogtanácsosi munkakör betöltésére. — Követelmény: egyetemi végzettség és jogi szak­vizsga, valamint 5 éves gyakorlat. Fizetés meg­egyezés szerint. Pályáza­tokat ..Jogtanácsos 1084” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőire.________ A Hídépítő Vállalat 33. sz. Ml autópálya építés­vezetősége felvételre ke­­res ételosztót, takarítónőt budaörsi telepére. Bére­zés: megegyezés szerint. Lehet nyugdíjas munka­­vállaló is. Jelentkezés személyesen: Hídépítő Vállalat 33. sz. Ml Épí­tésvezetőség, Budaörs, Bud­aörs—T­örökbálánt— Budakeszi elágazás. Te­lefon: 263-384 vagy 263- 385. Bútorgyártó szövetkezet munkatársakat keres: fa­ipari felső- és középfokú végzettséggel műszaki munkakörbe, középfokú képesítéssel munka- és tűzvédelmi előadót. Bú­torgyártáshoz szak- és betanított munkásokat magasabb jövedelem el­éréséhez lehetőség van szakcsoporton belüli munkavégzésre is, mun­kásszállást tudunk bizto­sítani, egy műszakos munkakörbe takarítónőt, tmik-műhelybe univerzá­lis lakatost, csőszerelő lakatost, esztergályost. — Cím: Budapesti Műbú­torasztalosok ISZ., Bp. X., Maláta u. 31. Tele­fon: 574-299. A csemői November 7. Mgtsz nyomdaüzemébe felvételre­ keres egy fő nyomdaipari technikust, valamint egy fő ofszet előkészítő szakmunkást. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezni a ter­melőszövetkezet központ­jában a személyzeti ve­zetőnél . A Dunakeszi Városi Ta­nács V. B. pályázatot hirdet költségvetési üzemvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: vá­rosgazdálkodási vagy kommunális üzemmérnö­ki­­képesítés. Bérezés az 5/1983. (XI. 12.) ME rendelet alapján megegyezés szerint. Je­lentkezés a Dunakeszi Városi Tanács elnöké­nél. A VBKM Elektronikai Gyára felvételre keres: anyagbeszerzőt, anyag­­gazdálkodót, anyagköny­­velőt, raktárost az alábbi munkahelyekre: Buda­pest XI., Budafoki út 183., 1117, VBKM Elekt­ronikai Gyár Anód Gyáregysége munkaügyi csoport és Budapest X., Venyige u. 3. 1108, le­vélben vagy személyesen a szállítási osztályon, Halápi Sándor osztályve­zetőnél lehet jelentkezni. A Chinoin Nagytétényi Gyáregysége felvételt hirdet az alábbi munka­körökre: igazgatási osz­tályra szervező üzem­mérnök, raktárgazdálko­dási osztályra csoportve­zetői beosztásba, felsőfo­kú raktárgazdálkodási tanfolyammal rendelkező vegyész. Hr. közgazdász képzettségű munkatársat, valamint kezdő és hala­dó gyors­ gépírókat. Je­lentkezni lehet: Budapest XXII. ker., Bányalég u 2. Telefon: 386-457. Sze­­mélyzeti és oktatási osz­­tály. __________ Bedolgozókat felveszünk különféle szakmákba Megrendeléssel rendelke­ző csoportok jelentkez­zenek. Rendkívül előnyös feltételek. 339-383, bedol­­goz­ói üzemvezető. Nagytétényi üzemünkbe felveszünk fűtőt. Jelent­kezni lehet személyesen vagy telefonon. Fővárosi Településtisztasági Szol­gáltató Vállalat Nagyté­tényi Üzeme, Budapest XXII., Nagytétényi út 366. Tel.: 386-129. Az Ipari Műsz­ergyár (Iklad) felvételre keres: közgazdasági egyetem iparszakon végzett, ter­vezésben jártas, gyakor­lott szakembert, önálló tervezői munkakörbe. Távlatban vezetői beosz­tás lehetséges; pénzügyi és számviteli főiskolát végzett fiatalokat, elem­ző-tervezői beosztásba. Az alapbér megállapítá­sánál a nyelvvizsgával rendelkezők előnyben ré­szesülnek. A jelentkezé­seket személyesen vagy írásban a vállalat sze­mélyzeti főosztályára kell eljuttatni. Pályázat áruforgalmi vezetői munkakörre A Váci Kötöttárugyár váci gyára felvételre keres üzemszervező, számítógépes programozó szakirányú felsőfokú végzettségű szakembert. Jelentkezni lehet vállalat személyzeti osztályán. Vác, Sallai Imre u 8—10. 2600. Telefon: 10­866. CB-centum Zuglóban. Budapest XIV. ker., Bos­­nyák térnél, Szugló u. 86. Nagy Lajos király út sarok. CB-rádiók, alkat­részek, antennák, egyéb műszaki cikkek vétele eladása. Ny. 9—17-ig. NYELVOKTATÁS! Angol, német kezdő újrakezdő és közép haladó levelező nyelv­tanfolyamot szervez (hanganyaggal) a Panoráma Nyelvstúdió. A tanfolyam díja: 1800 Ft. Kérje részletes tájé­koztatónkat. Címünk: Debrecen, Jerikó u. 15. 4032. Vidékieknek! Nyelvtani tás 90 forinttól, havonta levelezéssel, angolul, né­metül, franciául, oro­szul, olaszul, spanyolul, telefonon. (835-761.) — Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Bu­dapest, Tábornok u. hu­szonegy, 1149. Esküvőiruha-különle­­gességek kölcsönzése Délinél, szombati nyitva­­tartással. Budapest XII Greguss u. 6. VC—20-as Comodore vámkezelt Volkskompu tér áron alul eladó. — Szvetlik Lajos, Balassa­gyarmat, Lenini lakóte­lep 13. épület, III. lép­csőház III. emelet 1 ajtó. Durst színesfotó-nagyító és hívóberendezés sürgő­sen eladó. Megtekinthető a Tanács krt. 3/c. szám alatti műszaki bizomé­nyiban. BMW 600-as k­m. négy személyes kisautó, tel­jesen felújított, friss műszakival, sok tartalék­alkatrésszel eladó. Peli­kán Sándor, Kecskemét Népfront U- 10. 6000. ZSUK nyitott 0 km-rel átadó. Megtekinthető: Balassagyarmat, Klapka utca 38. Telefon: 600, reggel 7—8.30-ig és 18— 20 óráig. SD típusú, kéthengeres léghűtéses, kétütemű dí­zelmotort vennék, üzem­képtelen is érdekel. — Ajánlatot: Orosháza, Cso­konai utca 16. IF-es frsz.-ú Moszkvics 412-es, üzemképes álla­potban, lejárt műszaki vizsgával, javításra szo­ruló karosszériával, el­adó. Tel.: 771-519, nap közben. 1970-es évjáratú Vaux­hall Viva típ. szgk. al­katrészenként is eladó Cím: Kovács József, Kecskemét. Stádium u 1/31. Kilencéves, 1200-as, ka­rambolos Zsiguli 35 000 Ft-ért eladó. Tápiósző­­lős, Annus-tanya 5. Áb­rán András: Egyedi, speciális és tí­pus utánfutók, lakóko­csik megrendelhetők Tóith Ferencnél. Vác, Csillag utca 23. 74-es, 220-as dízel Mer­cedes eladó. Érdeklődni 17 óra után: 215-781. TS 1500-as Lada k­é­nyesnek eladó. Telefon 668-736, pénteken, illet­ve hétfőn. Bőrfeldolgozók, figye­lem! KERMI minősített ipari csíkvágó gép kü­lönböző változatban megrendelhető. Várvédő Tibor kisiparos. Bp. II/a., Galóca u. 2. (Hű­vösvölgy­től 2 percre, Hi­­degkúton).___________ A Centrum Áruházak Vállalat pályázatot hirdet a veszprémi Centrum Áruház áruforgalmi vezetői munkakörének betöltésére. Pályázati feltételek: - egyetemi vagy főiskolai végzettség - ötéves kereskedelmi, hároméves vezetői gyakorlat. Az árufogalmi vezetői munkakörre a megbízás három évre szól, de meghosszabbítható. A pályázók önéletrajzukat, eddigi tevékenységük leírásával, augusztus 5-ig juttassák el a Centrum Áruházak központjának személyzeti és oktatási főosztályára. Budapest, Molnár u. 1. 1368. A beadott pályázatokat bizalmasan kezeljük. A pályázatok elbírálásának határideje: augusztus 20. 15 centrum Áruházak Betonkeverő gépeik ké­szítése, eladása. Varga, Vecsés, Nándor utca 43. 2220. Zöld- Passap Duomatic— 80, motoros, lyukkártyás, forma komputeres, decó­­val, új, vámkezelt, vala­mint Lewenstein 4 szálas overlock gép igényesnek eladó. Cím: Debrecen, Huszár Gál u. 34/b. 4033. Takács, MTZ—50-es kemper fű­kasza és Lajta eke eladó. Cím: Mihály László Nyíradony, Rákóczi u. 20. 4254. MVE 280 típ. 1500-as eszterga eladó. Kulcs, vasútállomás. Kiss János, este 7 óra után. Reluxa, redőny külső to­kos is. Bakos, Budapest,­­Hámán Kató 82. 1096. Másfél éves póni csődör bekocsizva eladó. Csömör András, Jászkisér, Bocs­­kai u. 25/a. 5137. Zsák. felújított harminc­tól ötvenig. műszálzsák tizenhattól huszonkettő­ig. szalmazsák százötven forint. Utánvétellel is. Zsákműhely. Budapest II., Csatlós u. 61. 1029. Horizont gatter eladó. Érdeklődni: Tatabánya II., Kossuth kert 86., 16 órától. Kisipari több szárnyas, mozgatható zsalus ajtók, ablakok, bejárati tölgy- és belső ajtók, garázs­­kapuk, mettlaki és csempék nagy választék­ban és mindennemű építőanyag. Házhoz szál­lítva is. III., Bécsi út 176/b. állóban. 141. MÁVAUT-meg- Telefon: 686-Különleges tulipánhagy­mák, crocusok, Írisz hol­landica, színes jácintok, örökzöld dísznövények, sövénycserjék, nyíló ma­gnóliák megrendelhetők. Toronyi faiskola. Szőreg, Gyár u. 12. Árjegyzék válaszborítékért. 15 köbméter tölgyfa­­padló és 3 köbméter dió­fa padló eladó. 5 éve be­fűrészelve 50, 55, 60, 70 mm vastagságra. Bolla Lajos, Pápa, Erkel Fe­renc u. 75. 44 család méh. nagybo­­conádi kaptárban, fel­szereléssel, betegség miatt eladó. Cím: Busa Vince, Mátraderecske, Almáskút út 2. _____ Nagy forgalmú kecske­méti divatüzletemhez ko­moly üzlettársat keresek. Leveleket: ,,Jó kereseti lehetőség 72 398” jeligé­re a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. Saraboló nagy olasz ro­­tá­torhoz csak nálam kapható! Kiszely műsza­ki kereskedő, Zsombó, Felszabadulás u. 9. Szologén falfesték eladó. Mosonmagyaróvár, Ne­­zsider­ u. 5. ELZETT Művek Vezér­­igazga­tósága 17 férőhe­lyes, saját konyháit üze­meltető gárdonyi üdülő­jének kezelői jogát gaz­dálkodó szervezetnek át­adná, 1,5 millió Ft-ért. Bővebb felvilágosítással szolgál Reskó Józsefné a 297-840 vagy a 290-010, 154-es mellék telefonszá­mon. Kereskedelmi szakközép­­iskolát végzett. 29 éves, független fiatalember ál­lást vállalna panzióba vagy üzletbe, magánsze­mélyhez Budapesten vagy kör­n­yékén. .. F­őá­ll­á­sb­a­n 19 116” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe Budapest határában. Ve­csés, Szarvai utcában azonnal beköltözhető 59 négyzetméteres, 2 és fél szobás, összkomfortos, első emeleti öröklakás új állapotban, garázzsal, tárolóval eladó. 12 500 Ft/nm kp. plusz 80 000 Ft OTP. Levélcím: Bu­dapest, Fészek u. 20. 1125. Molnár: 387 négyszögöl szőlős kert hétvégi házzal Ta­t­abány­a-kertvárosban el­adó (tóhoz közel). Ér­deklődni a helyszínen­ Tatabánya, Ságvári E. u. 7/c. Telefon: 12­ 502 vagy levélben Tápiósző­­lős, Annus-tanya 5. 2769. Ábrán András: Eladó Ráckevén, a Ke­­rekzátony-szigeten 50 n.­­öles telek, 3/4 részben kész faházzal, a vízpart­hoz 50 m-re. Irányár: 150 000 Ft. Újszerű Tra­­bantot beszámítok. Ér­deklődni: Németh György, Szabadszállás, Kígyó u. 25. Közületek, figyelem! El­adó Orosháza központ­jában szolgálati lakások­nak, óvodának, bölcső­dének, munkásszállónak megfelelő öt szoba, össz­­komfortos, kertes csalá­di ház, telefonnal.­­ ..Tízezer/nm 100 818” jeligére az orosházi hir­detőbe. Árpádvárosi 2 és fél szobás. VII. emeleti öröklakást plusz balaton­almádi üdülőtelket cse­rélnek összkomfortos családi házra, Kecske­­métre. Telefon: 24­ 803 Kecskemét, 17 órától. Balatonlellén családi ház, 400 n.­öles telek­kel, gazdálkodásra is­galmas, eladó. Érdek­lődni: Balatonlelle, Áp­rilis 4. út 2. Péterfi Lajos. Balatonlellén, Dobó Katalin út 24. sz. alatt új, nagy családi ház, háromszintes, garázsos központi fűtéses, eladó Vállalati üdülőnek is alkalmas. Érdeklődni a helyszínen, Lőrincéknél Tanya eladó, 1600 n.­öles, bekerített terület­tel, gazdasági épületek­kel. Jószágtartásra igen alkalmas. Víz van, vil­lany megoldható. Lajos­­mizse, Dobó István u. 8. Gyurgyik Pál. Balassagyarmat, Dózsa György út 29. alatt 2 szobás, komfortos ház kerttel eladó. 3 szobás, gázfűtéses öröklakás, garázzsal, sürgősen eladó. Hatvan Ifjúság u. 21. I. 3. Szépségápolás, szőrtele­nítés véglegesen, rövid hullámmal. Gáog kozme­tika. Budapest, Népköz­­társaság útja 53. Típusváltozás miatt láb­bal hajtós szűcsgép el­adó. Irányár: ,,20 000 64 961” jeligére a sze­gedi Magyar Hirdetőbe Faforgács ingyen elvihe­tő! Göd. Gárdonyi u­tca hat. Budapesti központtól 15 percre Érd központjában kétszobás, távfűtött örök­lakás kedvező áron és fizetési kedvezménnyel eladó. Érd. Béke tér 3/B. fszt. 3. (este). Elcserélnék budapesti VIII. kerületi, 2 szoba komfortos, tanácsi, új, parkettás lakást török­szentmiklósi vagy szolno­ki tanácsi lakásra vagy kertes kis házra. Víz villany szükséges. ..Min­den megoldás érdekel 192 072” jeligére a Fel­szabadulás téri hirdetőbe Kétszintes ikerházban la­kás igényesnek eladó. Ugyanott hintó eladó. — Székesfehérvár, Pozso­­nyi út 62. Elcserélném földszinti egyszobás, komfortos gázfűtéses. 44 nm-es, ta­nácsi, főbérleti miskolci lakásomat budapesti ha­sonló tanácsira. ..Zöld­övezet 191 186” jeligére a budapesti­ Felszabadu­­lás téri hirdetőbe. Elcserélném tatabányai két szoba, összkomfortos tanácsi lakásomat buda­pesti hasonlóra. Érdek­lődni: Tatabánya II. Bánhidiai ltp. 305. II/8. egész nap. Betegég miatt el Debrecentől 30 km Fülöpön, családi ház mű­­út mellett, 5 kh földdel, ebből 2 kh akácerdő. Pi­henésre, gazdálkodásra , állattartásra is alkal­mas. Vízi villany van. Érdeklődni: Budapest, Toronyház u. 16. 1098, Bobály. Tel.: 473-267. Eladó Budapesttől 40 km-re, Sülysápon, a falu központjában, buszmeg­állónál, 3 szoba, össz­komfortos családi ház garázzsal, műhellyel, 250 négyszögöl telekkel. Ér­deklődni lehet Sülysáp Kossuth u. 104. alatt. Alsóbélatelepen, az állo­mástól 250 m-re, a Ba­latontól 100 m-re két szoba hallos, komfor­tos, kétszintes nyaraló eladó. Érde­klődni egész nap a helyszínen, Alsó­­bólatelep, Dózsa Gy. u. 29. szám. Udvari egyszobás ház­rész, főzőfülkével, kam­rával, fáskamrával, kert­tel, bővítési lehetőség­gel, beköltözhetően el­adó. Víz van­, gáz meg­oldható. Békéscsaba VI., Berzsenyi u. 11. Érdek­lődni: a 8/1. sz. alatt. 3800 db-os automata kel­tetőgép eladó. Bordás Sándor, Debrecen, Kavics utca 3.__________________ Vegyes tüzelésű Marabu kazán, olajégővel. 2 db hőlégbefúvó és 2 db olaj­tartály eladó. Érdeklőd­ni: Oláh János. Jakab­­szállás, I. ker. 63. Dabason, Budapesttől 30 km-re, családi ház 400 n.­öles telken, külön be­­áratú garázzsal azonnal beköltözhetően­ eladó. — Irányár: 380 000 Ft. — Levélcím: Rádi Sándor­­né, Alsógöd, Tolbuhin út 33. III. 2. 2151. 3 szobás családi ház. 150 n.-öles telken, mel­léképületekkel eladó. — Busz: vonat közel, met­ró negyedórára. Földgáz bevezethető. Vecsés Táncsics M. u. 28. Sar­kadl. Keszthelyen. Kinizsi P. u. 9. alatti két és fél szobás családi ház. 270 n.-es telekkel, bek­öltöz­hetően eladó. Érdeklőd­ni: helyszínen vagy Keszthely, telefon: 12-207. Gyomron 300 n.-öles, építkezésre alkalmas te­lek eladó, jó közlekedés­nél. Tell.: 640-879. Kecskeméttől 30 km-re levő tanya eladó. 1200 négyszögöles terület, nagy lakóépület, sok mellék­­épülettel és fúrott kút. Állattartásra és kertész­kedésre kiválóan alkal­mas. Cím: Tóth Antalnné, Bugac, Nagybugac 294. Eladó faluhoz, a műút­­hoz is közeli, ideális környezetben lévő 2 és fél szobás, komfortos tanya, ikergarázzsal, jó állapotban lévő, gazda­sági épületekkel. 800 n.­­öles kerttel és kertészeti berendezésekkel is el van látva. Tompa. Bel­sőút sor 13. 6422. Szeke­resék. Balatonkenesén mezőgaz­dasági földingatlan sür­­gősen eladó. Érdeklődni: Lesonczeyné, Balatonke­­nese, Táncsics u. 26. és Budapest IX., Mátyás u. 18. I. 4. Körmend közelében, a 8- as út mellett 1800 n.­­öles gyümölcsöskert, ki­váló gazdálkodási, ide­genforgalmi vagy kisipari lehetőséggel. gondozott családi ház romantikus környezetben azonnal el­adó. Érdeklődni levél­ben: Görög Csaba. Tab, József Attila- sltp.: 8660. Leányfalui ikernyaraló, téliesített, részben vagy egészben eladó, örökla­kásra cserélhető. Tele­fon: 888-466. Balatonberényben, a víz­parttól 400 méterre, 170 négyszögöles telken fekvő 7 éves, ötszobás, két la­kószintes, szuteré­nos ház eladó. Mindhárom szin­ten fürdő. W. C., kony­ha. Vállalati üdülőnek alkalmas. Irányár: 1,2 millió Ft. Levélcím­: Ko­­váts József. Ikervár. Kossuth u. 49. Balatonalmádi-Vörös­­berény II. kerületiben 424 n.­öles telek eladó, csendes, panorámás, kö­zel a Balatonhoz, körül­kerített, télen is lakható hétvégi házzal, melyen konyhaként, szőlő és gyü­mölcsös van. Háziállat tartására is alkalmas. Víz, villany van. Ár: 600 000 Ft. Érdeklődni: Veszprém. Cserhát 1. III/13. Megtekinthető va­sárnapokom_____________ Fót. Sátorfáik dűlőben 800—900 nm-es zárt kerti telkek 50 évre bérbe adók, négyzetméteren­ként 85 Ft-ért, a hasz­nálatbavételi díj egy ös­­­szegű befizetése mellett. Érdeklődni lehet Fót Nagyközségi Tanács V. B. titkárságán. (Fót. Vörösmarty tér 1., irá­nyítószám: 2151. 10. sz. szoba.) Telefon: Fót. 1. Elcserélem Keszthely kör­nyékire vagy eladok 850 n.­öles szőlőt és gyümöl­csöst, kétszintes épület­tel. 120 nm. két szoba, fürdőszoba, konyha, prés­ház, pince, fészer. A Ba­laton 2 km-re. Villany van, ivóvíz megoldható. Ujj Mészáros, Balatonal­mádi, Bartók Béla u. 58/B. Eladó 50 m hosszú, cse­­réptetős kőépület Bala­tonalmádi és Veszprém között. Szentkirálysza­badj­ági. Két szoba, kony­ha és gazdasági épület, kerttel. Víz, villany van. Ujj Mészáros. Balatonal­mádi, Bartók Béla u. 58/B. KÖZLEMÉNYEK Augusztus 5-én Berettyóújfaluban 1034-ben a ref. polgári leányiskolában végzettek 50 éves találkozójukat tartják. Jelentkezés: Molnár Ferencné, Debre­cen, Vörös Hadsereg u. 45. A pomázi Munkatherápiás Intézet kertészetében kajszi- és őszibarack ,,Szedd magad” gyümölcsszedési akció indul.. Mindkét gyümölcs szedési helye Pomáz Dolinái kerület, amely a pomá­­zi HÉV- és buszállomástól 3 km-re a Rákóczi úton haladva érhető el. A kajszi szedése július 23-tól várhatóan augusztus 12-ig, a sárgahúsú magvavá­ló sumbeaim őszibarack fajta szedése július 30-tól­, várhatóan augusztus 5-ig tart, a hét­ minden napján 8—16 óráig beérkezéssel. Arak: kajszi 112 Ft/kg, őszibarack 10 Ft/kg. A területre sze­mélygépkocsival, vagy bármely más járművel lehet jönni. Szedőedényt mindenki hozzon magával, de az inté­zettől is vásárolhat karton vagy fa re­keszt 10 Ft-ért. A megszedett gyümöl­csöt a tábla szélén kell leméretni és ki­fizetni. Az intézet gazdasági vezetése minden kedves fogyasztót hív és vár. Érdeklődni lehet a 688-877 és a Pomáz (26) 25-022 telefonszámon. Felhívjuk kedves vásárlóink figyel­mét, hogy a Fabulon Balzsam ezentúl barna feliratú fehér flakonban kerül forgalomba. A flakon tartalmának mi­nősége és mennyisége változatlan. Egy­ben emlékeztetünk a Fabulon Balzsam kitűnő tulajdonságaira: hűsíti a napo­zástól igénybe vett bőrt, megszünteti a fájdalmas vörösséget, tartósítja a bar­naságot. Elveszett a Könnyűipari Szerelő és Építő Vállalat Szállítási Osztály 220— 05591 6. sz. Anyagátvevő szövegű, há­romszög ala­kú bélyegző. A bélyegző érvénytelen. A Néphadsereg Killián György Repü­lő Műszaki Főiskola 3. számú anyagbe­szerző 5008. Szolnok, Postafiók 1. MNB 450—90078—9869 feliratú téglalap bé­lyegzője a mai naptól érvénytelen. Tótvázsony, István u. 35 sz. alatti kertes családi ház, azonnal beköltözhe­tően eladó. Irányár: 330 000 Ft. Csopakon panorámás lakóövezetben Levő 300 n.­öles zárt ke­rti ingatlan eladó. Le­vélcím: Mireider Balázs­­né, Kaposvár, Bajcsy-Zsi­­linszky u. 3. Mátrában kétszintes nya­raló, pincével, a Kékes­től 8 km-re, a mátrade­­recskei strand fölött fek­vő, közművesített telken eladó. Vállalati üdülte­tésre is alkalmas. ..Télen is fűthető 70 222” jeligé­­az egri hirdetőbe. Csopakon, strandtól, víz­parttól 400 m-re, aszfal­tozott út mellett fekvő, vízzel,­­ villannyal és mennyvízcsatornával köz­­művesíett 160 n.­öles nagyságú belterületi in­gatlan eladó. Cím: Schmid­t István. Veszp­rém, Roboz u. 11. Ajkán 6 szobás, kertes ház, garázzsal, két csa­lád részére kiválóan al­kalmas, fizetési kedvez­ménnyel eladó. Ajka-Ró­­zsadomb, Schönherz Zoltán u. 2. Érdeklődni szombat—vasárnap egész n­ap. Hétiközben 15 órá­tól. Harkányban, Sopronban­ és a Mátrában 28 napos használati jogú üdülőszö­vetkezet tagságát szervez­zük. Kérjen tájékoztatót! ..Hegyvidék” Üdülőszö­vetkezet. Budapest 114. Pf.: 380. 1536. Telefon­ügyelet munkanapokon 10-től 12-ig. 15-tól 18-ig: 375-696. Eladó Budapesttől 30 km-­re (Tökölön) 243 n.­­öles telek. 90 nm-es csa­ládi házzal plusz lakható melléképülettel. ..Jó köz­lekedés 191 050” jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. Siófokon 5 szobás csalá­di ház, vízparttól 400 méterre, eladó. Vállalat­nak is. Preimusz Tibor, Wesselényi út 50/b. Hajdúszoboszló üdülőte­rületén 3 szoba, összkom­fortos családi ház eladó. Üdülőként is megvásá­rolható. Kisfaludy u. Molnárék. Telefon: 52- 60-769. Eladó Balatonalmádiban zárt kertben, olcsón 460 n.-öles telek. Érdeklődni: Somodori László, Veszp­rém, Munkácsy u. 3/c. VII/20. Lepsény, Szőlő­hegyen 1498 n.-öles szántóterület eladó. Közel a falushoz, zárt kert, fürdőövezet. Lepsény, Fő u. 45. Eladó 600 n.-öles jól ter­mő, részben kordonos szőlő, pincével, a Sólyi­­hegyen. Víz, villany van. A Balatontól 6 km-re. Hajmáskér, Kossuth u. 41. szám. Fürdőövezetben, Lepsény Posta utca 19. szám alatt 300 n.-öles zárt kertben két szoba, konyha, élés­kamra szabad kézből el­adó. Sok munkalehető­ség. Levélre válaszolok. Csere Margit. . Lepsény. Posta utca 19.________ Hajdúszoboszlón 323 nm es telekrész, fél házzal eladó. Érdeklődni: Deb­recen. Nagybotos u. 8. Érdeklődni: 17 óra után Eladó Balatonfüred köz­pontjában. ikerházban 2 szobás házrész. Érdeklőd­ni: Horváth Mihály u. 2 Szeidmanné. Debrecenben, az egyetem mellett ötszobás, három­száz négyszögölön épült villalakás eladó. Sasta­­kert u. 3. A Balatontól 10 km-re. 900 n.­öles, szőlőnek való föld 50 ezer Ft-ért eladó. Monostorapáti Zrínyi u. 1.____________ Családi ház (két és fél szobás, összkomfortos) eladó. Érdeklődni: Érd. Emil u. 48. Lakótelkek eladók Sió­foktól 12 kilométerre.­­ Érdeklődni: Dér József. Ádánd, Attila utca 3. Balatonkenese-üdülő­­telep parti sétányán 347 négyszögöles, kézműves saroktelek, Kosztolányi volt villájával és hétvégi házzal, egyben vagy meg­osztva eladó. Irányár: 2 300 000 Ft. 164-127. Kétlakásos társasházban 3 szoba, étkező plusz fő­zőfülkés lakás, pincével, tetőteraszos, garázzsal el­adó. 06-22-11-010. Kertai Ferenc vagy Székesfehér­vár, Malom u. 51. Kővágóörsön egyszobás, nádtetős ház eladó. — Irányár: 120 000 Ft. Cím: Sziládi Sándor. Kővágó­­örs, Jókai út 19. Eladó 140 nm-es alapte­rületű, másfél szintes családi ház, 60 nm-es be­rendezett melléképülettel. Boglárlelle, Attila u. 30. Jászapáti központjában. Damjanich utca 32. sz. alatt kertes családi ház. 200 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni: egész nap. Tótih János, Bercsé­­nyi út 7.___________ Balatonkenesén panorá­más telkek sürgősen el­adóik. Érdeklődés telefo­non: 375-569 Lesenczey Etelkánál, reggel 7-ig és 17 óra után. Monoron három szoba, összkomfortos családi ház, 2 szintes, alápin­cézve, garázzsal, 500 n.­­öles telekkel, lakható melléképülettel eladó. — Ipargyakorlásra, kertész­­kedésre alkalmas. Átír­ható nyugati gépkocsit beszámítok. Érdeklődni: Szilágyi, Monor, Lenin 10. Sopronban kétszobás, loggiás, gázfűtéses, déli fekvésű OTP-öröklakás kp. plusz OTP-átvállalás­­sal eladó. Érdeklődni: Sopron, Szabadság krt. 95. 111A15., kedden, csü­törtökön 18-tól 20 óráig. Telefon: 99/16-209. Közel a Dunáshoz, pano­rámás belterületen levő üdülőtelek (villany, víz van), valamint zárt kert­ben hétvégi telek (vil­lany van) sürgősen eladó. Érdeklődni: a váci 12-777-es telefonszámon. Surányi szép fekvésű. Duna-parti, jól karban­tartott vállalati 10 szo­bás üdülő eladó. Érdek­lődni a 143-824 vagy a 339-659 telefonszámokon lehet munkanapokon 7— 15 óráig. ___________ Parasztház, Zalaszentgró­­ton, pincével, 1700 n.­­öles, fiatal, részben kor­donos szőlővel, csodála­tos környezetben halál­eset miatt eladó. Vil­lany, hidrofor, autóút van. Irányár: 280 ezer Ft. Érdeklődni: Kiss Györgyné, Keszthely. Kinizsi u. 5. Jó karban levő lakóház, két szoba, konyha, kam­ra. 8 m hosszú folyosós. 179 n.­öles bekerített te­lekkel eladó. Vezetékes víz, villany van. A Ba­latontól 3 perc, nyaraló­nak átírható. Megtekint­hető mindennap. Cím: Ba­la­tonkenese. Petőfi u. 10. 8174. A Velencei-tó északi ol­dalán, Sukorón, a Köpüs u. 26. sz. alatt panorá­más hétvégi ház eladó. Érdeklődni: Kalmár Fe­renc. Székesfehérvár, Kö­­fém l­p. 20. I. em. 3 szobás, összkomfortos, gázos családi ház. 2 be­­állós garázzsal eladó.­­ Érdeklődni: Eger, Meren­­gő út 22. Tel.: 12­ 491. VIII. kerületi, I. eme­leti, kettő szoba, kony­­hás, 53 nm-es lakást vi­déki tanyára cserélek. — Minden megoldás érde­­kel. 655-994. Szakadát, Iskola út 163. számú kertes családi ház, 500 négyszögöles telken eladó. Érdeklőd­ni: az Iskola út 161. sz. alatt. Balatonszemes 1 6 szobás, kétszintes, új családi ház 200 n.­öles, összközmű­­ves telken, eladó. Tele­fon: 475-824, este: 1 ÜDÜLŐ ~) Balatonvilágoson, a Ba­laton út 8. sz. alatt hét személy részére kényel­mes, emeletes faház, tel­jesen felszerelve. 100 n.­­öles telekkel eladó. ..Pa­noráma 70 327” jeligére az egri hirdetőbe. Cedok csehszlovák utazási iroda képviselete 1055 BUDAPEST V. Kolláth L.jo. lér 1B Telefon: 128-233, 119-855 Telei: 226010 m­ost látogasson el az_'Arany !-trácsára. A budapesti Cedok irodában még lehet jelentkezni nívós diákkollégiumokba, kétágyas, zuhanyozós vagy fürdőszobás szobákba. Olyan kollégiumi szobáink is vannak, amelyekhez főzőfülke és hűtőszekrény is tartozik. Főleg egyéni utasokat várunk, de csoportoktól is elfogadunk rendeléseket. Részvételi díj egy személynek 7 éjszakára 1310 Ft-tól 1886 Ft-ig. Érdeklődni csak személyesen vagy telefonon lehet. Telefon: 119-855 és 128-233. Eladó 2 szoba, összkom­fortos családi ház, ga­rázzsal , gyümölcsöskert­­­tel, Parádon, a Kékesi u. 26. sz. alatt. Irány­ár: 550 000 Ft. Érdek­lődni hétfő kivételével mindennap. Az AUTOKER értesíti kedves vásárlóit, hogy a magánszemélyek részére értékesített tehergépkocsik kiadási sorszámai július 1-én a következők voltak: ARO 243 D 4x4, csukott 30 037 ARO 320 D 4x2, nyitott 4925 ARO 320 D 4x4, nyitott 52 470 ZUK A 11, nyitott 12 474 ZUK A 06, csukott 2807 M­m U 2201 .

Next