Népszabadság, 1985. július (43. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
1985. július 1., hétfő ARANYKEZŰ, KUKA, JETI, CÁPA ÉS A CIKI Lopásból és rablásból éltek Élni valamiből mindenkinek kell, még annak is, aki nem akar dolgozni. Szórakozni nem feltétlenül szükséges, de jó. Valószínűleg nem nehéz kitalálni, hogy húsz év körüli egészséges fiatalemberek a megélhetés és a szórakozás költségeit miből teremtik elő, ha nincs szakmájuk és munkahelyük. A kiadások fedezetére bevételi forrás — jómódú, elnéző rokonság hiányában — nem marad más, mint a bűncselekmény. Árulkodó nevek : Ezernyi kínálkozó munkaalkalom helyett sorozatos lopást és egy-egy alkalommal a rablást választotta az a csoport, amelynek tagjai ellen jelenleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán folyik a nyomozás. A szereplők bemutatása azért sem nehéz, mert egymás között osztogatott ragadványneveik is érzékletesen jellemzik viselőjük legmarkánsabb tulajdonságait. Aranykezű, a csoport rangidőse, vagyis a 30 éves Dvorcsák Gábor ügyesen fest és rajzol, de képességeit az áruházak és üzletek polcai között lopással kamatoztatta. A többiek nála nyolc-tíz évvel fiatalabbak, ám hozzá hasonlóan nem először kerültek összeütközésbe a törvényekkel. Cápát, alias Majoros Attilát például lopásért és közveszélyes munkakerülésért vonták felelősségre. Kuka — Kupái Mihály — hasonlókról számolhatna be. Jeti — Albert János — és Virág Péter—társai között csak Kölyök — nagykorúságát tette emlékezetessé a „balhéval”. A többiekkel — Steiner Józseffel és Ferenczi Péterrel együtt — most előzetes letartóztatásban gondolhatják végig: megérte-e? A kérdésnek természetesen csak az ő szemszögükből van értelme. De még ebből a nézőpontból is nehéz belátni: néhány száz, alkalmanként néhány ezer forintért — és egyáltalán — érdemes-e kockáztatni szabadságukat. Amennyit mintegy két hónap alatt bűncselekményekkel szedtek össze és szórtak szét viharos gyorsasággal, annyit tisztességes munkával, nem túl nagy erőfeszítéssel, becsületes úton is kereshettek volna. De ők nem munkaalkalmat, hanem kínálkozó alkalmat kerestek. Találtak is. Az egyiket — amelyik végül is a vesztüket okozta — egy 15 éves fiúnál fedezték fel. A Pest környékén lakó fiú egy rádiós magnóval a kezében a Nyugati pályaudvaron kószált, miután lekéste az esti autóbuszt. Steiner és Majoros (Cápa) figyelt fel rá. Megszólították, és meghallgatták történetét, majd pedig Dvorcsák Bródy Sándor utcai albérletébe invitálták. A fiú követte néhány perces ismerőseit. Az albérletben, ahol már mások is voltak, furcsa vendéglátás részese lehetett. Az otthoniak megkérdezték, van-e pénze. A fiú megmondta, hogy van. A többiek erre elküldték, hogy vásároljon nekik ételt, italt. Vendégük, ki tudja, miért, teljesítette kérésüket, s felpakolva tért vissza lakásukba. Jót evett-ivott a társaság. Éjszakai útonállás A 15 éves fiú, aki még időben megelőzhette volna balsorsát, a későbbiekben már nem térhetett ki előle. Tetszett neki ugyanis, hogy Cápáék férfihoz illő mulatságot ajánlottak neki. A lányokhoz egy Szentkirályi utcai kapun át vezetett az út, de hogy a házban valójában laknak-e vendégszerető hölgyek vagy sem, ez a fiú előtt végleg homályban marad. Az éjszakai sötétségben ugyanis rátámadtak készséges kísérői. Ferenczi elvette tőle pénztárcáját, s futni kezdett az utcán. A fiú a pénzét visszakövetelve Ferenczi nyomába eredt, Majoros pedig őt vette üldözőbe. Majoros volt a gyorsabb, egy-két ütéssel megállította a vendéget. A fiú még sajgó sebeit tapogatta, amikor Majoros, Ferenczi és Steiner az albérleti szobában hagyott rádiós magnót magához vette. Az 5800 forintos készüléket másnap ezer forintért adták el a Garay téren. A pórul járt fiú szerencsére nem túl súlyosan sérült meg. Miután összeszedte erejét, elindult az úton. Rendőrrel találkozott, s hozzá fordult segítségért. Vele együtt ment a Bródy Sándor utcai albérletbe, ahol az italtól bódultan alvó kupain kívül mást már nem talált. A többiek ekkor már egy diszkóban táboroztak. A személyleírás és egyéb adatok alapján azonban hamarosan elfogták Majorost, Ferenczit és Steinert. Cápáéknál ezt a fordulatot nevezik Cilinek. A BRFK vizsgálati osztályán megkezdődött a kihallgatásuk, s ennek során újabb és újabb bűncselekmények, személyek kerültek felszínre, így vált ismertté egy Déli pályaudvar környékén véghezvitt rablás története. Éjfél előtt nem sokkal Steiner és Ferenczi a Déliből indult el portyára azzal a jelszóval, hogy „pénzt kellene szerezni”. A Moszkva tér felé vették az irányt, az Alkotás utcán haladtak, ahol megláttak egy hazatérő férfit. A szerencsétlen embert néhány méter választotta el a lakásától, amikor Ferencziék cigarettát kértek tőle. Még annyi ideje sem volt, hogy a zsebéhez nyúljon, már verték is. A pénzét követelték, s igényüknek egy orrcsontot repesztő ütéssel adtak nyomatékot. Ki tudja, meddig és mire volt elegendő az útonállással szerzett nyolcszáz forint. Tény, hogy még ugyanazon az éjszakán Dvorcsák albérletéből portyára indultak. Ferenczihez csatlakozott Albert és Kupát. Mire hajnalodott, a Lenin körúton betörték és kirámolták az egyik kiskereskedő üzletének kirakatát; bőrnadrágokat és bőrdzsekiket vittek magukkal. Többségét értékesítették. Albert azonban egy öltözetet megtartott magának — s milyen ciki! —, őt később ebben tartóztatták le. Áruházak veszélyben kétségtelen, ezek a bűncselekmények erőszakos jellegük miatt súlyosak. A mindennapi szükségletekhez elegendő pénzt azonban ennyiből nem teremthették volna elő. A szürke hétköznapokon lopni jártak. Dvorcsák Gábor, az Aranykezű mesélte társainak, milyen könnyűszerrel tudott edzőcipőt lopni. A többiek kaptak az ötleten. Dvorcsák, Steiner, Ferenczi, Albert és Virág ettől kezdve gyakori látogatója lett az áruházaknak, illetve a szaküzleteknek. A divatos, márkás sportcipőkre specializálták magukat. A polcok előtt összetömörültek, s fedezékük mögött Aranykezű kevesebb kockázattal ügyködhetett. Addig nem is távoztak, amíg egy táska meg nem telt a lopott holmival. Az 1700—1800 forintos cipőket aztán 400—500 forintért elkótyavetyélték. A Corvin Áruházból így emeltek el 16 pár Adidas cipőt, a budai Skálából, illetve a Skála-Metróból több mint 30 ezer forint értékű lábbelit. Nem járt sokkal jobban a Csillag, a Lottó, az Úttörő áruház és a Flórián üzletközpont sem. Dvorcsákék otthagyták az „aranykéz” nyomait, csakúgy, mint a Fővárosi Cipőbolt Vállalat és az Aranypók üzleteiben. Ezekről a helyekről mármás ruházati cikkeket — főként bőrből készülteket — is loptak. A „szakosodást” azonban a rendőrség félbeszakította. Végül valamenynyiüket letartóztatták. A nyáron nyíló áruházakban Cápától, Kukától, Jetitől és a többiektől már nem kell tartani. A büntetőeljárás folytatódik. A nagyobb körültekintés, az óvatosság azonban nem válik kárába azoknak az üzleteknek sem, amelyeket ez a csoport nem tisztelt, s egyhamar bizonyosan nem is tisztel meg látogatásával. Polgár György A MERKÚR SORSZÁMAI 1985. június 28. TRABANT HYCOMAT SKODA 120 L Budapest 18 229 LIMOUSINE Budapest 568 Debrecen 10 491 TRABANT HYCOMAT SKODA 120 GLS Győr 13 058 COMBI Budapest 85 Budapest 1 183 TRABANT LIMOUSINE LADA 1200 L Budapest 35 323 SPECIAL Budapest 37 760 Debrecen 22 672 Debrecen 25 407 Győr 11 934 Győr 35 693 LADA 1300 S Budapest 13 765 TRABANT COMBI Debrecen 10 365 SPECIAL Budapest 11 016 Győr 4 480 Győr 5 763 LADA 1500 S Budapest 12 832 WARTBURG STANDebrecen 9 384 CARD Budapest 14 725 Győr 4 080 Győr 7 969 LADA COMBI Budapest 5 900 WARTBURG SPECIAL Budapest 22 664 Debrecen 3 474 Győr 11 914 MOSZKVICS Budapest 13 673 WARTBURG SPECIAL POLSKI FIAT 126 E Budapest 21 190 TOLÖTETÖS Budapest 5 074 Győr 7 093 WARTBURG TOURIST Budapest 9 373 FSO 1500 Budapest 5 002 Győr 3 610 SKODA 105 S Budapest Debrecen 9 080 6 881 DACIA 1310 Budapest Debrecen 28 249 17 826 Győr 7 140 ZASTAVA 1100 GTL Budapest 9 104 NEPSZABADSAE AUSZTRIA Hol vásárol a magyar turista? A Nyugaton vásárló magyarok nagy többsége alkalmasint Ausztriában költi el a pénzét (már amenynyi van ...) — lévén ez a legközelebbi s leggyakoribb úticél. A távolabbi tájakról, például az NSZK-ból, Olaszországból visszatérőknek mindjárt egy tanács: ne hagyják a bevásárlást Ausztriára, általában roszszabbul járnak. E kis országban viszonylag magasabbak az árak, bennük az adók, mint a nagyobbakban, s a magyarok által keresett termékek (főként műszaki, ruházati cikkek) jelentős része import. A nagyobb, az árukat termelő országokban ugyanazokhoz jóval szélesebb választékban és olcsóbban juthatunk hozzá. Mindez persze nem vigasz a turistáknak, legalábbis azoknak, akik csak Bécsig, netán Salzburgig, Grazig jutnak el. A földrajznál maradva, egy tanulság: az árszínvonal Keletről Nyugatra haladva emelkedik, a főváros olcsóbb, mint a salzburgi, tiroli, netán vorarlbergi tájak, a tömeges idegenforgalom az NSZK-ból, Svájcbólmagasabbra hajtja az árakat. Az ausztriai vásárlásoknál is érvényes természetesen az alapszabály: a nagy áruházak, országos üzlethálózatok általában olcsóbbak, mint a kisebb üzletek. Általában persze, mert amíg a magyarok körében oly népszerű Carrefour, a Bécs melletti autós bevásárlóközpontban, a Shopping City Südben, valóban méltányos árakkal dolgozik, addig a még ismertebb, a mariahilferstrassei Gerngross és Herzmansky gyakran elképesztően drága, az egyébként ugyanehhez a céghez tartozó karntnerstrassei Steffiről nem is beszélve. Ami természetesen nem jelenti, hogy e nagy áruházakban nem lelhetünk alkalmi „slágerre”, jó és olcsó holmira. Ez hozza a vevőt, aki — véli a T. Cég —, ha már ott van, mást is vesz... E „balekfogást” megelőzendő, a beszerzések előtti alapos tájékozódás Ausztriában is elengedhetetlen. A gyakorlatban az említett Shopping City Süd az autósok számára annyiból előnyös, hogy nincs parkolási gond, és sok üzlet, köztük az olcsó Svéd Bútor- és Lakberendezési Áruház, az IKEA fiókja szőnyegesek, csempések, autóalkatrész-boltok stb. egymás mellett találhatók. A hátrány: a központ kocsival időben legalább fél óra a belvárostól, így az expedíciót fél nap alatt nem ússzuk meg. A városban maradóknak a Mariahilferstrasse és vidéke csak fenntartásokkal ajánlható. Az említett (drága) áruházak mellett van itt néhány olcsóbb ruházati áruház, de ezeknek (Schöps, Kleider—Bauer) városszerte vannak fiókjaik, kevésbé forgalmas helyeken — s ugyanazt, ugyanannyiért árulják. A Mariahilferstrasse mellékutcáiban burjánzó „magyar” boltok egyetlen előnye, hogy a nyelvet nem ismerő vevő anyanyelvén tárgyalhat. (Egyébként sok kisebb-nagyobb bécsi üzletben van magyarul is értő eladó.) Az országos híradás-technikai, háztartási gép, fotó és elektronikai bolthálózatok: a Herlango, a Niedermeyer, a Quelle, a Köck választéka a százszorosa a kis boltokénak, s áraikban is versenyképesek. E hálózatok előnye, hogy állandóan tartanak leárazott cikkeket (néha külön boltokban, lásd: a telefonkönyvet), ahol különösen olcsón juthatunk kis szépséghibás vagy netán tavalyi, de kifogástalan készülékhez. Nyilvánvaló az is, hogy csere, reklamáció esetén egy nagy, tekintélyes üzletre jobban számíthatunk, mint a szerény boltocskákra. A februári téli s a júliusi nyári kiárusítás az idénycikkek szempontjából előnyös. Végül, de távolról sem utolsósorban: Ausztriában minden iparcikket húsz százalék, az úgynevezett luxuscikkeket pedig, amelyek közé mindenfajta sztereoberendezés, tévékészülék, fotócikk, szőrme tartozik, 32 százalék forgalmi adó terhel. Ezt a külföldi — ezer schilling fölötti vásárlás esetén — viszszakaphatja. A feltétel: a boltban ehhez szükséges nyomtatvány (Mehrweinsteuler-Formulax) kiállítását kérjük, amelyen feltüntetik a vásárló személyi adatait. Az ívet kiutazáskor az osztrák határőrrel lebélyegeztetjük. Figyelem: ellenőrizheti a kivitt árut, így azt addig ne használjuk. Továbbá: ha az Osztrák Autóklub (OEAMTC) sok helyütt használt űrlapján készült az „adóbevallás”, az autósok már az OEAMTC határállomásokon működő fiókjánál felvehetik a visszajáró pénzt. Ha azonban erre nincs mód, a lebélyegzett ív bemutatásával hat hónapon belül bárki felveheti a vásárlás helyén az összeget. Heltai András 9 Vásárlók fóruma HA MENNI KELL... Többségben illetlen illemhelyek A dolog néha nagyon sürgős. Legyen az kicsi vagy nagy, gyakran nem tűr halasztást. Perceken belül meg kell találni a város kőrengetegében azt a helyet, amelyet egy régi szólás szerint még a király is gyalog szokott felkeresni. De félre a témában szinte kötelező élcelődéssel, humorizálással! Nyilvános illemhelyeink állapota, akár köznapi viselkedésünk, utcáink tisztasága, közterületeink rendje, kulturáltságunkról vall. Csak minden prüdéria nélkül érdemes róla beszélni. A kétmillió lakost számláló Budapesten 130 közterületen lévő illemhely található. Többségük a belső kerületekben, kifelé haladva egyre gyérül a számuk. Kezelőjük, a Fővárosi Csatornázási Művek, amelynek Budapest elavult, gyakran elromló csatornahálózata, a szennyvíztisztító telepek üzemeltetése és karbantartása mellett a nyilvános WC-ik fenntartása külön gondot okoz. A vállalat a hetvenes években került igazán nehéz helyzetbe. A zöld házikók rendje felett őrködő vécésnénik kiöregedtek, az ötvenszáz évvel ezelőtt épült illemhelyek sorra tönkrementek. A metró, az aluljárók építésével ugyan újak is létesültek, majd a legforgalmasabb útvonalakon lévőket is felújították — sőt néhány korszerű, színes műanyag vázas félautomata illemhelyet is telepítettek —, ám a legnagyobb gond, a létszámhiány, állandósult. Segítenek majd az automaták — gondolták a Csatornázási Műveknél, de ez sem hozott változást, sőt végső soron a vandalizmusnak kedvezett. Régi vagy teljesen új volt az illemhely, mindegy lett: ki- és leszerelték a fotocellákat, az elektromos kézszárítókat, a kézmosók csapját, szifonját, sőt több esetben még a WC-deszkákat és magát a kagylót is elvitték. Akinek pedig sürgős lett a dolga, az az éttermek, az eszpresszók mellékhelyiségeibe menekült. Ide azonban nem lehetett, csak úgy bejutni, legalább egy kávé, egy üdítőital rendelésével kellett az egyszeri használatot legalizálni. A helyzeten változtatni kellett, és ekkor úgy döntött a vállalat, hogy a szerződéses üzemeltetést választja. A bérbe adott illemhelyek száma ma 90. A tapasztalatok kedvezőek. A nyitva tartás ideje területenként változó — de kötelezően előírt —, a rendért, a tisztaságért, a rongálások megakadályozásáért a bérlő a felelős. A bevétel, a havi bérleti díj befizetése után, őt illeti meg. Várnai Iván, a Fővárosi Csatornázási Művek igazgatóhelyettese ezt mondja: — Rendkívül sokat javult a helyzet, abérlőket állandóan ellenőrizzük. Ha súlyos hibát találunk, felbontjuk a szerződést. Tény, hogy javultak a körülmények, íg még ma sincs minden teljesen rendben. A nyilvános utcai illemhelyek közül először a Keleti pályaudvarnál a metrófeljáró közvetlen szomszédságában lévő WC-t kerestük fel. Bérlője Szalai János, aki a ma már nem kifizetődő takarító kisiparosi munkáját cserélte fel ezzel. Nyitvatartás: 0—24 óráig, a forgalom érthetően nagy. Bármilyen céllal érkezünk, a belépő két forint. Rend és tisztaság, kézmosó, szappan, kézszárító a helyén. A pályaudvaron az automatasor mellett találjuk a következő illemhelyet. Itt sincs rendetlenség, de látszik, hogy régen újították fel: az ajtófélfák a padozat felett korhadtak. A pályaudvar Thököly út felőli részén a pincébe kell lemenni. A bérlő itt is cerberusként áll a bejáratnál. Amúgy rend és tisztaság van, de a kézmosó mellett se szappan, se törülköző. A Belváros szívében, az Engels téren pénzbedobással működő egyszemélyes félautomata, műanyag vázas illemhely. Mellette a téren játszadozó gyermekeknek épült ingyenes WC. Régi panasz, s most is igaz: zárva. Vajon hova szaladhat a sok apróság, ha úgy adódik? A félautomata nem fogadja el a pénzt, a műanyag nyílás összeverve, megnyomorítva. Az ajtó azonban kinyílik, s a látvány megdöbbentő. A kitapétázott, tükörrel, kézmosóval, papíradagolóval felszerelt WC — egy telepítése 270 ezer forint! — kagylója földdel teli. Vajon kik tarthatták jó szórakozásnak a park termőtalaját ide behordani? Alig pár lépés a József nádor tér. A buszmegállóban a földbe süllyesztett illemhely korlátján rozsdás lakat. Megszeppenten áll meg előtte térképpel a kezében egy fiatal pár. Aztán a szemben lévő Kőbányai Aranyászok söröző felé veszi útját. A Gerbeaud cukrászda mellékhelyiségében színes a csempe, és kifogástalan a rend. Hasonló a helyzet az Apostolok étterem bejárati folyosóján lévő WC-ben is. De ami a gyorsbüféket, önkiszolgáló vagy másodosztályú éttermeket, borozókat illeti, már nem mindenhol ilyen kedvező a kép. És közintézményeinkben? Próbát tettünk azokban is. A Tétényi úti Kórház 2. számú, XI. kerület Fehérvári úton lévő szakorvosi rendelőjében a nap minden szakában nagy a forgalom. Az emeletek folyosóin rend és tisztaság. A földszinti férfimosdóban érezni a reggeli takarítás fertőtlenítőszagát, de se szappan, se törülköző, az utóbbinak még a helye is hiányzik a falon. A csempe hiányos, az öblítőtartály lehúzója egy madzag. Az első emeleti helyiségben kosz, bűz, nem folyik le a kézmosó. A többi látványról jobb nem is beszélni. Eggyel feljebb a WC tatarozás miatt zárva. Ha olyan volt, mint az előbbi, rá is fér. A harmadikon a fülkéken nincsenek ajtók, hiányzik a kéztörlő, a szappan, s jó néhány csempe. Egyszóval: itt sincs minden rendben. Mit mondhatunk mindezek után? Tény, ahol kezelőszemélyzet van, ott sokkal kevesebb a gond, az illemhelyek kulturált használatára is egyedül ott találtunk példát. Másutt inkább elszomorító a látvány. A Csatornázási Műveknek a jövőben egy újabb, olcsóbb típusú félautomata WC telepítésére nyílik módja, bár a vandalizmus éppen ezeket kedveli. Nem ártana talán az első időben figyelni ezeket, s a törvény szigorával is fellépni a károkozókkal szemben. De nem ártana a meglévők gondosabb karbantartása sem, s főként használatuk kulturált módjának elsajátítása. Erre azonban nem az utcán kell megtanítani az embereket, hanem otthon, az iskolákban. Több, más dologgal együtt. Mert csak úgy érdemes. Békési István A lakat a József nádor téri illemhelyen található. Engels tér: a téglaépület zárva, az előtte levő illemhely használhatatlan. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELEI