Népszabadság, 1985. július (43. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-13 / 163. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal­­ Ára: 2,20 Ft ML SZBOLD­Í­j pr­imimmsm 1985. július 13., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XLIII. évfolyam, 163. szám Kézfogás az űrben Csillagháborús távlatból­­nézve szinte fényévnyi távolságra sodród­tunk tőle, pedig még nem sárgultak meg az újságoldalak, amelyek tíz esztendeje a szovjet—amerikai űr­­randevú páratlan politikai és tudo­mányos szenzációjáról tudósítottak. Gondoljuk csak meg: két, katonai­lag is kivételes helyzetben lévő vi­lághatalom közös űrhajózási vállal­kozást kezdett. Először kapcsoltak össze sarló-kalapácsos és csillagos­sávos felségjelű szerkezetet a világ­űrben. Azon a csütörtöki estén — 1975. július 17-ét mutatott a naptár — a képernyők előtt világszerte egymil­­liárd ember volt tanúja a nagy pil­lanatnak, amelyet a Népszavaaság krónikásai így írtak le: „Pontosan 20 óra 20 perckor súlytalanul le­begve a szovjet űrhajó fedélzetére ►►úszott át­« előbb Stafford, majd Slayton. Leonov és Kubaszov for­ró kézszorítással üdvözölte a ven­dégeket. Az átszállást felváltva köz­vetítő Szojuz és Apollo űrhajó té­vékamerái jóvoltából tisztán lehe­tett látni és hallani, amint Leonov angol nyelvű kérdésére: — Nos, milyen érzés itt? — Stafford oro­szul ezt válaszolta: — Nagyon jó, nagyon örülök.” Hittük volna-e akkor, hogy tíz év múltán úgy fogjuk olvasni e soro­kat, mint valami fantasztikus re­gény ábrándképét, és­­ az űrfegy­verkezésre készülődés lesz a reali­tás? Fejtetőre állított világunkban a közös űrrepülés emléke az „így is lehet” alternatívájával biztat. „A Szojuz—Apollo-program, amely régóta szemben álló, két versengő nemzetet hoz össze, ha önmagában talán nem is biztosítja a békét, de mindenesetre­ jobb együtt repülni az űrben, mint háborúzni a földön" — írta azokban a napokban a The New York Times. Ugyan ki beszélt volna a­kkor a „gonosz” birodalmá­ról? Az amerikai elnök üzenetében a nemzetközi együttműködés távla­tait ecsetelte, és a szovjet űrhajósok­tól rádión aziránt érdeklődött, volt-e olyan ízletes odafent a koszt, mint amikor nála jártak a Fehér Ház­ban? Ki hivatkozott volna akkor technológiai „sorompókra”? Három éven át együtt dolgoztak a szovjet és az amerikai szakértők, hogy ki­alakítsák a két különböző kiképzé­sű űrhajó közös „dokkolóját”: az összekapcsoló rendszert. Ki gondol­ta volna akkor, hogy egy űrtükör­nek egyszer még — mint legutóbb a Discoveryn — olyan rendeltetése is lehet, hogy lézerfegyver-előkísérlet eszközéül szolgáljon? A Szojuz fel­lövésénél jelen levő Stoessel ameri­kai nagykövet felesége Leonovtól a beszállás előtt emlékül kis tükröt kapott, amilyet az űrhajósok is vi­seltek a szkafander ujjára erősítve. A naptár véletlene úgy hozta, hogy a bajkonuri és Cape Canave­­ral-i rajttal egy időben közölték az 1975. júliusi lapok: sikerült áthidal­ni az utolsó nehézségeket, és a hó­nap végén Helsinkiben a legmaga­sabb szinten találkoznak 33 európai ország, valamint az Egyesült Álla­mok és Kanada képviselői, hogy aláírják az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróok­mányát, vagy amint akkoriban — tíz alapelvére célozva — emleget­tük: „az enyhülés tízparancsolatát”. A Szojuz és az Apollo közös űrre­pülését is mindkét részről olyan drámaian látványos fejleménynek szánták, amely ország-világ előtt ta­núsítja, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok szakított a szem­benállással, és viszonyát új, együtt­működési alapra helyezte. Vajon véletlen volt-e, hogy az űrrandevú előkészítéséről még ugyanazon az 1972. tavaszi moszkvai szovjet— amerikai csúcstalálkozón állapodtak meg, amelyen közös elvi nyilatko­zatban normalizálták a két világha­­talom kapcsolatait, amit mindjárt a SALT 1 kettős megállapodásával, a rakétaelhárító rendszerek és a ha­dászati támadórakéták korlátozásá­val tettek nyomatékosabbá? A jó remények 1975-ös nyarán úgy érezték, azok az „odafenti” és az „idelenti” kézfogások egymás ha­tását erősítették. A közös űrrepülés egyszerre mutatta fel a békés egy­más mellett élés térhódítását, és ha­tott vissza jótékonyan erre a folya­matra. „Azok a napok, amikor a két ország űrhajósai olyan körül­mények között dolgoznak majd együtt és egymásra utalva, hogy ennyi űrutazás után sem lehet hét­köznapoknak nevezni őket — írta a július 15-i rajtot köszöntve a Nép­­szabadság —, természetesen erősí­tik a bizalmat és a rokonszenvet, ami a normalizálásnak mintegy lé­lektani háttere, s megnehezítik az­ antikommunizmus hivatásos pro­pagandistáinak dolgát.” Emlékeznek még rá? A neveze­tes égi randevú részvevői saját ha­zájuk fölött elhaladva ismertetést adtak a partnerország tévénézőinek arról a tájról, amely fölött éppen jártak. A szovjetek angolul, az amerikaiak pedig oroszul beszéltek, és hogy az együttműködés teljes le­gyen, ki-ki a partner űrhajó tévé­kamerájával dolgozott. „A repülés után ugyanolyan jól meg fogjuk ér­teni egymást a Földön, mint oda­fent — mondta utóbb sajtóértekez­letén a tábornokká előléptetett Leo­nov. — A közös gyakorlatokon ösz­­szesen 18 hetet töltöttünk együtt a Szovjetunióban és az Egyesült Ál­lamokban. Elég sokat tudunk az amerikaiakról, szokásaikról, arról, hogyan élnek, és ők is rólunk. Kel­lett ez a közös kísérlet. Azt hiszem, több a hasonlóság köztünk, mint a különbség. De a két országnak más és más a társadalmi berendezkedé­se. Mi nem agitáltuk Staffordékat a szocializmusra, ők sem, minket a kapitalizmusra. Éppen az a fő, hogy a társadalmi rendszerbeli különbsé­gek ellenére meg tudtuk találni az együttműködés útját-módját.” Ez a Szojuz—Apollo-kísérlet má­nak is szóló nagy tanulsága. Avagy talán érvényét vesztette volna, amit akkor — a még friss szenzáció hatására — így fogalmazott meg lapunk: „E program megvalósítá­sával roppant felelősséget vállaltak magukra a Szovjetunió és az Egye­sült Államok vezetői... A tartós és biztos béke korszakának építése előtt legkevésbé az a két hatalom tér­het ki, amely ma a világűrben bi­zonyítja, hogy mire képes a Földön.” Igaz, mára messzire, sajnos túlsá­gosan messzire sodródtunk attól a tíz év előtti ígéretes gyártól, de­ azért ez az idei július mégsem a re­ménytelenségé. Mintha éppen most kezdene végre oldódni az utóbbi években — tudjuk, nem a szocialis­ta országok hibájából — dermesztő­vé vált nemzetközi légkör. Helsin­kiben folynak a záróokmány aláírá­sának évfordulós előkészületei, és mi azon vagyunk, hogy a megemlé­kezés méltó legyen az alkalomhoz, segítse az enyhülési folyamat hely­reállítását. A Szovjetunió és az Egyesült Államok diplomatái már dolgoznak a novemberi szovjet— amerikai csúcstalálkozó előkészíté­sén, és szovjet részről a fő cél: a fegyverkezés megállítása a Földön és megakadályozása a világűrben. Természetesen, ez nem megy egy csapásra, csak lépésről lépésre. De ehhez­­ lépni kell. Az idő kétsze­resen is sürget. Ha ugyanis teljes gőzzel beindul az amerikai űrfegy­verkezés — az általa kikényszerí­­tett logikus válaszlépésekkel —, zsákutcába viheti az épp hogy csak megkezdődött genfi tárgyalásokat. Másrészt ez év végén lejár az 1979- es SALT II megállapodás, amelyet ugyan az Egyesült Államok soha nem ratifikált, de eddig tartotta ma­gát a hadászati támadófegyverze­teket korlátozó előírásaihoz. Ebből a kettős időtényezőből következik annak a szovjet javaslatnak a hord­­ereje, amely moratóriumot ajánl az Egyesült Államoknak az atom- és az űrfegyverekre, mégpedig olyan megállapodással, hogy eközben „egy­két hónap leforgása alatt” mindkét részről terjesszenek elő konkrét ja­vaslatokat az összes genfi témában. „A Szovjetunió abból indul ki, hogy lehetséges az űrfegyverkezési hajsza megakadályozása és a földi fegyverkezés megszüntetésével kap­csolatos feladatok gyakorlati végre­hajtása, ha mindkét oldalon meg­van a politikai akarat és­ őszinte kí­vánság e történelmi célok megvaló­sítására — írta amerikai tudósoknak címzett levelében Mihail Gorbacsov. — A Szovjetunióban megvan ez a kívánság és akarat.” Egy biztonságosabb, „lakhatóbb” Föld — és világűr! — nemcsak szov­jet, s nem is csak amerikai, egye­temes emberi érdek. Serény Péter Decemberben lesz a Hazafias Népfront V­III. kongresszusa ÜLÉST TARTOTT AZ ORSZÁGOS TANÁCS A Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa tegnap ülést tartott a Parla­ment vadásztermében. A tanácsko­zást Kállai Gyula, a HNF OT elnö­ke nyitotta meg, s megemlékezett Károlyi Mihályné Andrássy Katin­káról, a HNF OT közelmúltban el­hunyt tagjáról, Magyarország első köztársasági elnökének özvegyéről. Az országgyűlési és a tanácstagi választásokkal kapcsolatos nép­frontmozgalmi munka tapasztalatai­ról Molnár Béla, a HNF OT titkára tájékoztatta a testületet.­­ A válasz­tások újabb bizonyságot adtak arra, hogy a párt politikájának céljai — a szocializmus építése és a béke megőr­zése — egybeesnek a nemzeti tö­rekvésekkel — hangsúlyozta egye­bek között. —­ A választásokat politi­kai sikernek, a szocialista demok­rácia fejlesztésében tett előrelépés­nek lehet tekinteni! — Kiemelte: a vá­lasztópolgárok,, politikai érettségét jelzi, hogy értették, helyeselték a választási rendszerünkben végrehaj­tott változtatásokat. Felelősséggel mérlegelték a jelöltekre vonatkozó népfront- és állampolgári javasla­tokat. A vitában felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke. Hang­súlyozta, hogy társadalmunk légkö­re kedvez az intézményrendszerünk megújítását célzó törekvéseknek. Emlékeztetett a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítésére, arra,hogy ilyen megújhodási folyamat zajlik a társadalmi életben is. Egy új szisz­téma bevezetésének sikere függ an­nak megértetésétől, elfogadtatásától is — mondotta. . Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a politikai életben is egyszerűsíteni kell a döntéshozatali mechanizmust. Fontos, hogy a rend­el­etek világosak, értelmesek, nyelvi formájukban sza­batosak legyenek, hogy az állampol­gárok ugyanúgy értelmezhessék azo­kat, mint a jogszabályok megalko­tói. A demokratizmus szélesítésével kapcsolatban Sarlós István kifejtet­te: a demokratikus magatartás ar­ra kötelez mindenkit, hogy meghall­gassa mások véleményét; ha szük­séges, megváltoztassa saját állás­pontját, s ne adminisztratív eszkö­zökkel érvényesítse szándékait. A demokratizmus szervezett munkát követel, nem téveszthető össze a sza­badossággal. Legfőbb ismérve, hogy az állampolgárok a maguk alkotta törvények szerint éljenek, saját egyéniségüket megőrizve alkalmaz­kodjanak az őket körülvevő közös­séghez. Kedvezően értékelte azt is, hogy a választott testületek tagjai­nak száma csökkent, s ezek így a jövőben rugalmasabbak, cselekvő­képesebbek lehetnek. A választási munka fogyatékosságairól szólva utalt arra, hogy egyes jelölőgyűlé­sek szervezői az előkészületek során nem minden esetben érvényesítették a politikai meggyőző munka, a szé­les közösség véleményére támaszko­dó demokratikus kiválasztás mód­szereit. Felhívta a figyelmet: azért, hogy öt esztendő múlva még jobban szervezett választásokat tudjunk előkészíteni, az általános jó tapasz­talatokból kiindulva szem előtt kell tartani a mostani választások során észlelt hibákat, nehézségeket is. Fontosnak minősítette, hogy a je­lölőgyűléseken több mint 80 ezer közérdekű javaslat hangzott el. Az ülésen Pozsgay Imre, a Hazafi­as Népfront Országos Tanácsának főtitkára ismertette a titkárságnak a HNF VIII. kongresszusa összehí­vására vonatkozó javaslatát. (Pozsgay Imre előterjesztését a 3. oldalon ismertetjük.) A Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén. Októberben: választások Portugáliában Banes portugál köztársasági elnök pénteken feloszlatta a parlamentet, és október 6-ra kiírta a törvényho­zási választásokat — jelentették be hivatalosan Lisszabonban. A választások előrehozása azért vált szükségessé, mert a szocialista párttal két éve együtt kormányzó szociáldemokraták június 4-én ki­léptek a koalícióból, s emiatt Mario Soares miniszterelnök kormánya kisebbségbe került, s lemondásra kényszerült. Az­ elnöki hivatal szóvivőjének közlésse szerint Eanes hamarosan hi­vatalosan is elfogadja a­­lemondást, de az új törvényhozás megalakulá­sáig a kormány ügyvezetői minő­ségben hivatalban m­a­rad. A most feloszlatott parlament utolsó ténykedéseként csütörtökön ratifikálta az ország csatlakozását a Közös Piachoz. (MTI) . T­ EZ2EL LESZnnE32C72S TÁRSADALMI ÉLET: OLDAL KULTÚRA: OLDAL Több jövedelmet! 3. Nagy László emlékezete 13. Hús, termelés, ellátás, export 5. Sásdi Sándor elbeszélése 14. Város a szárnyaskerékhez 6. Mephista 14. Megújul a Kis-Balaton 12. Tüskés Tibor: Tájak, emberek 16. VILÁGPOLITIKA: IFJÚSÁG: Abszurd dráma: Zánka jubileuma 6. Helyszíni jelentés az edék földjéről 9. Társasági körkép a magányról • 17. A héten történt 10. VIT-mozaik 17. mmammmmmmmmmmmmnmmmmmm Lázár György fogadta az osztrák szövetségi hadügyminisztert Lázár György, a Minisztertanács elnöke­ pénteken hivatalában fogad­ta Friedhelm Frischenschlagert, az Osztrák Köztársaság szövetségi had­ügyi miniszterét, aki hivatalos látoga­táson, katonai küldöttség élén tar­tózkodik Magyarországon. A talál­kozón részt vett Oláh István­ vezér­ezredes, honvédelmi miniszter. Je­len volt dr. Arthur Agstner, az Oszt­rák Köztársaság budapesti nagykö­vete. Friedhelm Frischenschlager és kí­sérete pénteken elutazott hazánk­ból. Az osztrák hadügyminiszter magyarországi programja során tárgyalt vendéglátójával, Oláh Ist­ván vezérezredessel, honvédelmi miniszterrel kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Látogatást tett továbbá a Kossuth Lajos Ka­tonai Főiskolán, s katonai bemuta­tókon vett részt. (MTI) Kim Ir Sxen a KNDK és Dél-Korea párbeszédéről • A KNDK kormánya és a Ko­reai­ Munkapárt következetesen har­col az olyan törekvések ellen, ame­lyek célja a „két Koreára” való fel­osztás állandósítása. Arra törek­szünk, hogy az országegyesítés kér­dését békés úton, a tárgyalóasztal­nál oldjuk meg — jelentette ki Kim Ir Szen, a párt KB főtitkára, a KNDK elnöke egy japán lapnak adott nyilatkozatában. — Az ered­ményes párbeszédhez a feleknek erőfeszítéseket kell tenniük a ked­vező légkör kialakítására — tette hozzá. (TASZSZ)

Next