Népszabadság, 1985. október (43. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
1985. október 12., szombat NÉPSZABADSÁG HÍREK CZINEGE LAJOS miniszterelnökhelyettes, a magyar—koreai gazdasági és tudományos-műszaki konzultatív kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke, pénteken a Koreai NDK fővárosába, Phenjanba utazott, ahol részt vesz a bizottság VI. ülésszakán. AZ ÁRPÁD-HÁZI URALKODÓK jelvényei és ereklyéi címmel pénteken kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A reprezentatív tárlatot Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyitotta meg. AMATŐR SZÍNJÁTSZÓK versenyének országos döntője kezdődött meg pénteken Szekszárdon. Az Auróraverseny döntőjébe nyolc együttes került; a háromnapos verseny során klasszikus orosz, valamint szovjet és magyar szerzők műveivel lépnek a közönség és a zsűri elé. ELUTAZOTT a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Népfelszabadító Háború Harcosai Szövetségének delegációja, amely Radislav Nedeljkovics elnökségi tag vezetésével október 7. és 11. között látogatást tett hazánkban. A delegációt fogadta Varga Péter, az MSZMP KB osztályvezetője. AZ MTESZ MEGHÍVÁSÁRA október 7. és 11. között hazánkban járt az NDK Technikai Kamarájának küldöttsége, Hubertus Bernieké alelnök vezetésével. A vendégek megbeszélést folytattak Tóth Jánossal, az MTESZ főtitkárával a két szervezet közötti együttműködés továbbfejlesztéséről. VÉGET ÉRT Budapesten a magyar —szovjet határvízi bizottság 35. ülésszaka. A tárgyalások befejezéseként jegyzőkönyveit írtak allá. Megelégedéssel állapították meg, hogy az 1981-ban megkötött határvízi egyezmény alapján az idei jeges árvíz során hatásos volt a védekezési együttműködés. KOVÁCS SÁNDOR, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, volt internacionalista, 90 éves korában elhunyt. Temetése október 14-én, hétfő délután három órakor lesz a Farkasréti temetőben. HAAR ALFRÉD akadémikusra, a szegedi tudományegyetem egykori professzorára emlékeztek Szegeden , születésének századik évfordulója alkalmából. A világhírű matematikusnak a Dóm tér körüli Nemzeti Panteonban lévő emlékművén a Bolyai János Matematikai Társulat képviselői pénteken koszorút helyeztek el. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ emlékestet rendeztek a vajdasági Kanizsán. Az újvidéki magyar színház társulata bemutatta az Édes Anna című regény színpadi változatát, és koraibeli dokumentumokból, tárgyakból, kiállítás is megnyílt. Az ünnepségen részt vett a költő lánya, Kosztolányi Teréz, aki jelenleg Szabadkán, édesapja szülővárosában él. ZRÍNYI ILONÁRA emlékeztek pénteken Szombathelyen. A róla elnevezett utcában emléktáblát avattak, amelyet megkoszorúztak a Zrínyi Ilona nevét viselő szocialista brigádok és a megyeszékhely szépítő egyesületének képviselői. MŰVÉSZHÁZASPÁR, Rényi Krisztina és Pirk László festőművész alkotásaiból rendeztek kiállítást pénteken Szentendrén, a Művésztelepi Galériában. A tárlaton tablóképek, grafikák, litográfiák, rézkarcok és szitanyomatok láthatók. HERMÁN OTTÓ, a hazai zoológia, néprajzkutatás és tudományos ismeretterjesztés kiemelkedő egyénisége születésének 150. évfordulója alkalmából emlékülést rendeztek pénteken a Természettudományi Múzeumban. AZ ŐSZI LEHALÁSZÁS során Fejér megye tizenkét tógazdaságában vetették ki az óriás hálókat. Az idén jó hozamokkal fizetnek a vizek: várhatóan 1400—1500 kiló halat fognak ki hektáronként. Meteoritokat gyűjtenek a szovjet űrállomáson Jó egészségben folytatja a programban meghatározott feladatok végrehajtását a Szaljut-7—Szojuz T-14—Kozmosz-1686 orbitális űrállomáson dolgozó három szovjet űrhajós, Vlagyimir Vaszjutyin, Viktor Szavinih és Alekszandr Volkov. Az űrhajósok befejezték annak a kísérletnek az első szakaszát, amelynek keretében meteoritokat gyűjtenek a világűrben. Az ehhez szolgáló szovjet—francia közös tervezésű és gyártású berendezést még korábban szerelték fel az űrállomásra. Az űrhajósok folytatják a földfelszín fényképezését. Pénteken a Baltikum, Észak-Kazahsztán, a Kaukázus, az Aral-tó és a Kaszpi-tenger területéről készítettek felvételeket. A Maria elnevezésű műszerrel ismét vizsgálták a nagy energiájú elektronok és pozitronok áramlását a világűrben. A rendszeres orvosi ellenőrzés keretében a szív működését, az izmok állapotát, valamint testsúlyukat ellenőrizték. (MTI) Magyar animációs filmek sikere Cakó Ferenc Autótortúra című gyurmafilmje Arany Szirén-díjat nyert Franciaországban, az antibes-i nemzetközi gyermek- és ifjúsági filmfesztiválon. Az alkotás a Pannónia Rajzfilmstúdióban készült. Békési Sándor Fények virradat előtt című alkotása az elsőfilmesek kategóriadíját kapta meg a várnai animációs világfesztiválon. (MTI) A lottó nyerőszámai: 4, 17, 46, 48, 75 Öttalálatos a szelvények között. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Tunyogmatolcson megtartott 41. heti lottósorsolások a következő számokat húzták ki: 4, 17, 46, 48, 75. A lottószelvények értékelése közben öttalálatost találtak. Száma: 79 875 438. Az értékelés: még tart. Festékipari termékek árváltozása A Budalakk, a Tiszai Vegyi Kombinát és a vegyi nagykereskedelmi vállalatok közül, hogy október 15-i hatállyal változik egyes festékipari termékek fogyasztói ára, az importból származó és a csomagolóanyagok árváltozása miatt. A fogyasztói ár emelkedésének mértéke például a Trinát termékcsoportban átlagosan 22 százalék. Ugyancsak emelkedik — átlagosan 5—16 százalékkal — a fogyasztói ár olyan termékeknél, mint a Neolux, a Diszperzit, az olajfestékek, a Durol, a Parolin zománc, a Tilatex fehér, a Lenalkyd hígítók, a Durol lakikok. Ezzel egy időben egyes termékek fogyasztói ára 6—25 százalékkal csökken. Ilyenek például a Tilatex színes termékek, a Tikronál, az Orkán színesek, a Modakril, a Xylamon és a Xyladekor. (MTI) Hűvös, szeles idő Európa északi területei fölött napok óta hűvös, nedves léghullámok vonulnak. Hatásukra ott igen változékony, szeles, gyakran csapadékos az időjárás. Gyenge a nappali felmelegedés, a hőmérséklet csúcsértéke a 15 fokot sem éri el. Délnyugat- és Dél-Európában — az ott levő száraz, meleg levegőnek köszönhetően — sok a napsütés, nyáriasan meleg van. Kontinensünk középső területeit időnként elérik az északon áramló hűvös léghullámok, s akkor Közép- Európában is változékonyra fordul az idő. A hét végén a Kárpát-medencén is átvonul egy hidegfront, ezért hűvös, szeles időre van kilátásunk. Hazánk északi határvidékein és a Duna—Tisza közén pénteken sokszor volt felhős az ég, másutt több órán át sütött a nap. Az északnyugati szél megélénkült. Délutánra 16—21 fokig emelkedett a hőmérséklet. Előrejelzés ma estig: Felhőátvonulások lesznek, néhol futó zápor is előfordul. Az északi szél megerősödik, többfelé viharossá fokozódik. A hőmérséklet csúcsértéke 14—18 fok 1985. október 11., péntek, 13 óra. a hideg és a meleg levegő választóvonala (front) ( eső ★hó , köd és a felhős -tif- napos változó között alakul, de délután már többfokos hőmérséklet-csökkenésre kell számítani. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 132 centiméter volt, mára 130 centiméter várható. hideg áramlás meleg áramlás Konferencia az Akadémián Szülőföld és nagyvilág Szülőföld és nagyvilág címmel tudományos konferenciát rendezett az Országos Béketanács tudományos és kulturális bizottsága pénteken Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia várt kongresszusi termében. Straub F. Brúnó akadémikus megnyitója után Kosáry Domokos akadémikus tartott előadást a modern nemzettudat kialakulásáról. Lackó Miklós, a történettudomány doktora a magyar nemzettudat két világháborúközötti torzulásait elemezte. Juhász Gyula akadémiai levelező tag azt vizsgálta, hogy a második világháború milyen traumákat okozott nemzeti identitásunkban. Glatz Ferenc, a történettudomány kandidátusa az identitás elmúlt négy évtizedbeli változásairól szólt. Németh G. Béla akadémikus nemzeti hagyományaink hazai és külföldi megítéléséről beszélt. Nagy Gyula evangélikus püspök előadása a nemzet és a nemzetköziség gondolatát a protestáns teológia szemszögéből vizsgálta. Száraz György író a nemzet és a nemzetköziség gondolatának magyar irodalomban való jelenlétéről tartott referátumot. (MTI) Folytatódtak a szovjet kultúra napjai hazánkban Ribnyikov—Voznyeszenszkij Juno és Arosz című darabjával mutatkozott be pénteken Budapesten, a Nemzeti Színházban a moszkvai Lenini Komszomol Színház társulata. A Mark Zaharov vezette társulat repertoárdarabját 1983-ban mutatták be Moszkvában. A színpadi játék alapja Andrej Voznyeszenszkij Arosz című műve, amelyhez Alekszej Ribnyikov fiatal szovjet zeneszerző komponált zenét. A társulat október 14-én a Nemzeti Színháziban egy másik darabbal is fellép, Visnyevszkij Optimista tragédiáját mutatja be. A Moszkvai Virtuózok kamarazenekar koncertet adott pénteken a Zeneakadémián: Bach, Sosztakovics és Csajkovszkij műveit szólaltatták meg. Mozart hangversenyével ma a Zeneakadémián ismét fellép a kamarazenekar. A veszprémi Petőfi Színházban Goncsarov Hétköznapi történet című regényének színpadi változatát mutatták be. A regényt Viktor Rozoiv adaptálta színpadra, és Rab Zsuzsa fordításában került a magyar közönség elé. A darabot Olag Tubakov, a nemzetközi hírű szovjet rendező állította színpadra. Békéscsabán, a Jókai Színiházban Gogol Háztűznéző című színművét láthatta a közönség. Az előadás színpadra állítója Anatolij Ivanov, a penzai Lunacsarszkij Színház főrendezője volt. Miskolcon, a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban a molszikvai Rusiszkie Uzori táncegyüttes mutatta be Orosz csipke című műsorát. Debreceniben, az Arany Bika Szálló Bartók-termében a mai szovjet kerámia- és textilművészetet bemutató kiállítása nyílt meg. (MTI) Nobel-békedíj a háborúellenes nemzetközi orvosmozgalomnak A Nobel-békedíjat az idén az Orvosmozgalom a Nukleáris Háború Megelőzéséért nevet viselő (IPPNW) nemzetközi szervezetnek ítélték oda — jelentette be pénteken a norvég Nobel-bizottság. A nemzetközi orvosmozgalmat azért tüntették ki, mert minden tőle telhetőt megtett az atomháború egészségi következményeinek megismertetéséért, és azért, hogy felébressze az emberiség lelkiismeretét egy ilyen katasztrofális következményekkel járóháború elkerülése végett — indokolta a bizottság a díj odaítélését. A szervezetet 1980-ban alapította egy amerikai és egy szovjet orvostudós (mindkettő kardiológus), Bernard Lown professzor és Jevgenyij Csazov akadémikus. Jelenleg ők töltik be a két társelnöki tisztet. Az IPPNW székhelye az egyesült államokbeli Bostonban van. Napjainkban a szervezetnek már a világ harminchat országában van képviselete, és negyvenegy országban több mint 145 ezer orvos a tagja. A szervezet egyik alelnöke Hollón Zsuzsa akadémikus. A nemzetközi orvosmozgalom két alapítója Genfben, a szervezet alapításának ötödik évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezésen értesült az IPPNW-t ért kitüntetésről. Mint mondották, a Nobelbékedíjjal járó pénzt (225 ezer dollárt) a nukleáris háború elleni kampányuk szélesítésére használják majd fel. (MTI) Földrengés után hurrikán Újabb természeti csapás érte Mexikót A közelmúltban történt katasztrofális földrengés után újabb természeti csapás sújtotta Mexikót: hatszáz házat döntött romba a Waldo nevű hurrikán, amely a közép-amerikai ország északnyugati részén söpört végig. A mexikói hatóságok szerint a hurrikán nem követelt emberéletet, és sebesültek sincsenek, de a szélvihar jelentős károkat okozott a szója- és a kukoricaültetvényekben. (AP) Jelentkezzenek a károsultak! Vizsgálat csalás miatt A Székesfehérvári Rendőrkapitányság eljárást folytat csalás alapos gyanúja miatt Tóthné Keskeny Julianna, Sukoró, Körmös utca 2. szám alatti telephelyű építő- és tüzelőanyag-kereskedő ügyében. A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek, akik a telephelyen építő- vagy tüzelőanyagot vásároltak, és azt nem a megrendelésnek megfelelő minőségben vagy mennyiségben kapták meg. Várják azoknak a jelentkezését is, akiktől a kereskedő pénzt kért kölcsön vagy előleget vett fel, de a kölcsönt nem fizette és az árut nem szállította. Bejelentést lehet tenni a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, Dózsa György tér 13. szám alatt. (MTI) TÚSZSZEDÉS MÉSZÁROS ANDRÁS KARIKATÚRÁJA Teljesen lezárták a Szabadság hidat A Szabadság híd budai parti nyílásának egyik függőleges tartóeleme elmozdult, ezért pénteken a gyalogosforgalom elől is lezárták a hidat, és megkezdték a javítást. A gyalogosforgalom várhatóan október 14-én, hétfő reggel újból megindulhat. A budai alsó rakparton — a Műszaki Egyetem és a Döbrentei tér között — péntektől szünetel a forgalom. A rakpartot október 14-én, hajnali öt órakor nyitják meg, az állványzat kiépítéséig azonban a Szabadság híd alatt csak egy forgalmi sávon, váltakozó forgalomban haladhatnak a járművek. A kétirányú forgalom várhatóan október 21-én indulhat meg. A gépjárművezetőket kérik, hogy aki teheti, a javítás a munkák ideje alatt a híd térségét kerülje el. (MTI) Magyar segély Afganisztánnak A dolgozók önkéntes adományaiból összegyűlt pénzösszegből a Magyar Szolidaritási Bizottság segélyszállítmányt küldött az afgán népnek. Az élelmiszerből, gyógyszerből, ruházati cikkekből álló szállítmány különrepülőgépen megérkezett az Afgán Demokratikus Köztársaságba. (MTI) Megtalálták az eltűnt taxist A rendőrség október 9-én a lakosság segítségét kérte Mázán Pál 31 éves magántaxis felkutatásához, aki szeptember 2. óta ismeretlen helyen tartózkodott. Lakossági bejelentés alapján a rendőrség megtalálta a taxist, de olyan rossz egészségi állapotban, hogy kórházba kellett szállítani. Az eltűnés körülményeit a rendőrség vizsgálja. (MTI) Árucsere-forgalmi megbeszélések a kanadai magyar napokon A kanadai Torontóban, Ontario állam fővárosában folytatódott a magyar gazdasági és műszaki napok eseménysorozata. A magyar küldöttség vezetői a külkereskedelmi minisztériumban folytattak megbeszéléseket. Partnereikkel együtt megállapították, hogy kereskedelmi vagy intézményi korlátok nem állnak az árucsere útjában, ennek ellenére a kölcsönös üzleti lehetőségek nincsenek kihasználva. A magyar szakemberek olyan együttműködési lehetőségeket keresnek, amelyek szilárdabb alapokra helyezhetik és elmozdíthatják a holtpontról a jelenlegi alacsony — 40 millió dolláros — kétoldalú árucserét. Jó lehetőséget kínál ehhez a harmadik piaci együttműködés. Hasonló utakat keresnek szakembereink a műszaki tervezés, az út, vasút, hídberuházások tervezése, a létesítményekkel kapcsolatos művezetés terén is. Élénk érdeklődést keltett a kanadai üzletemberek körében a magyarországi közös vállalati fellépésnek, vegyes vállalatok alapításának a lehetősége is. Kanadában nincsenek még tapasztalatok a magyarországi tőkebefektetésekről, a hazánkban működő több mint negyven vegyes vállalatnak ugyanis egyetlen kanadai részvevője sincs, újszerű volt tehát a kanadai vállalkozók számára a magyar pénzügyi és hiteléletről szóló tájékoztató. A montreali és a torontói rendezvények után a magyar szakmai küldöttség Calgaryban tart gazdasági és műszaki előadásokat. (MTI) 21 Fejlesztés a hulladékfeldolgozó iparban A MÉH Tröszt pénteki sajtótájékoztatóján elmondták, hogy az utóbbi öt évben 1,3 milliárd forintot fordítottak a hulladékfeldolgozó ipar fejlesztésére. Különösen a vas-, a színes- és nemesfémihulladékok, valamint a papír- és műanyaghulladékok újrahasznosítása eredményes: ötszázezer tonna másodnyersanyag feldolgozására van lehetőség évente. Ugyanakkor továbbra is megoldásra vár a gumi- és az üveghulladék ipari felhasználásra való előkészítése. Ezt a tröszt a következő tervidőszakban szándékozik megvalósítani. (MTI)