Népszabadság, 1986. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-11 / 136. szám
KÖZGAZDASÁG A nemzetközi kereskedelem irányzatai A tőkés országok gazdasági növekedése 1982 óta meggyorsult, és ezt, mint általában a korábbi fellendülési periódusokban, most is a világkereskedelem élénkülése kíséri. A világkereskedelem volumene az 1982. évi mélyponton túljutva, folyamatosan bővült az utóbbi három esztendőben. E fellendülés azonban néhány szempontból különbözik a hetvenes évek hasonló konjunkturális ciklusaitól. A világexport volumenének növekedése a világtermeléshez képest ezúttal némileg szerényebb, mint akár az 1967—1968-as, vagy az 1975—1976-os fellendülés idején, amikor a termelés 1%-os növekedéséhez a kereskedelem 2%-os bővülése társult; 1983—1984-ben 1,8%-os. Ha nemcsak a fellendülés első éveit, hanem hosszabb időszakokat hasonlítunk öszsze, a különbség számottevőbb. 1964—1973 között a világkereskedelem volumene évi átlagban kilenc, 1973—1979- ben már csak 4,5%-kal bővült, 1979—1985-ben pedig alig több mint 2%-kal. A világkereskedelem a legerőteljesebben — 9%-kal — 1984-ben emelkedett, csaknem hasonló mértékben, mint 1976-ban. Csökkenő árak Másik jellegzetessége ennek a fellendülésinek, hogy a korábbi konjunkturális ciklusoktól eltérően a világpiaci árak folyamatos csökkenése kíséri. A világkereskedelem dollárban mért árszínvonala 1983- ban 4,5, 1984-ben 3,5, a következő évben pedig további 2,5%-kal esett vissza. Főként a nyers- és fűtőanyagok árai csökkentek, de ezek érintették a mezőgazdasági termékeket és az iparcikkeket is. A harmadik figyelemre méltó sajátossága a jelenlegi fellendülésnek az, hogy elég egyértelműen a fejlett tőkés országok közötti kereskedelem bővülése jelenti a felhajtóerőt, míg a hatvanas évek végén a kelet-nyugati, az első olajárrobbanás után pedig az OPEC- országokkal folytatott kereskedelem ugrott meg, impulzusokat adva a világkereskedelem más szektorainak is. Vajon milyen okok játszottak közre a fenti sajátosságok kialakulásában ? A nemzetközi kereskedelem lassúbb növekedése szoros kapcsolatban van a világpiaci kereslet átalakulásával. Az első, majd a második olajárrobbanás után a fejlett tőkés országokban végbement alkalmazkodási folyamat eredményeként a gazdasági szerkezet oly módon változott meg, hogy az energia- és nyersanyagigényes ágazatok háttérbe szorultak, és helyüket más, kevésbé energiaigényes ágak vették át, mint például a szolgáltatások, az elektronika. Ezzel és a magas árakhoz való alkalmazkodás eredményességével magyarázható, hogy a fejlett tőkés országokban a legutóbbi évtized alatt sikerült csökkenteni a termelés fajlagos energia- és nyersanyag-igényességét. Egyidejűleg a saját energia- és nyersanyagforrások feltárása révén (beleértve a másodlagos forrásokat is, például a hulladék újrafeldolgozását) mérsékelni tudták e cikkekből az importfüggőséget. 1984-ben a fejlett tőkés országok energiahordozó-importja több mint 30, egyéb nyersanyagimportja pedig legalább 10%-kal volt kevesebb, mint 1979-ben. Az olaj és a nyersanyagok iránti kereslet a világpiacon erőteljesen csökkent. 1984-ben a világ nyersanyag- és fűtőanyagexportja volumenben 20%-kal maradt el az 1979. évitől. Az olajexport ennél nagyobb mértékben esett vissza. A világpiacon azonban a kínálat nem követte — nem tudta követni — a fejlett tőkés országokban végbement keresletváltozást. Az olaj- és nyersanyag-árrobbanás hatására a fejlődő országokban a megnövekedett exportbevételekre és a bőséges hitelkínálatra támaszkodva felfuttatták az energiahordozók és nyersanyagok termelését. A világméretű infláció miatt azonban az olajbevételek is gyorsan veszítettek értékükből, miközben a felhalmozódott adósságállomány törlesztése — a nagy kamatterhek mellett — a fejlődő országokat olyan helyzetbe sodorta, hogy akkor is az exportjuk fokozására kényszerültek, amikor a világpiaci keresletváltozások hatására az árak már csökkentek, ezzel további túlkínálatot, újabb áresést okozva. A világpiaci dollárárszint csökkenésében közrejátszott az is, hogy az amerikai valuta 1980-tól 1985 tavaszáig más valutákhoz képest folyamatosan felértékelődött. 1985 elejétől a dollár árfolyama csökkent, ami önmagában az árszínvonal emelkedéséhez kellett volna hogy vezessen. A tőkés konjunktúra élénkülése a korábban leírt folyamatok hatására nem járt a nyersanyagok és energiahordozók iránti kereslet növekedésével, miközben az exportbevételekre való ráutaltság jegyében a fejlődő országok tovább növelték a kínálatot, ami az éles versenyben az árak leszorításához vezetett. Látványos formában, de valódi folyamatok lecsapódásaként következett be ily módon az olajpiacon az 1986. év eleji árzuhanás, amelynek eredményeként az olajárak az 1979. évi szint alá estek. A világkereskedelem dinamikája és perspektívái szempontjából természetesen ez utóbbi fejlemények nem közömbösek, amennyiben az olcsóbb olaj további kedvező hatást gyakorol az olajimportőrök gazdasági fejlődésére, mindenekelőtt a nyugat-európai országokéra. Hozzájárul az infláció ütemének további viszszaszorításához, s ezáltal kedvezőbb feltételeket teremt a gazdasági élénkülés számára. Nem látszik valószínűnek, hogy a folyamat megfordul, mivel a fejlett tőkés országokban a termelés és fogyasztás strukturálás változásainak hatására továbbra sem számolhatunk az olaj és nyersanyag iránti kereslet bővülésével. A világkereskedelem áruszerkezetében tovább folytatódik az eltolódás az iparcikkek javára, miközben a nyersanyagok és fűtőanyagok fokozatosan veszítenek szerepükből. Az agrárpiac i mezőgazdasági cikkek piaca is nyomott volt, és a fellendülés idején is az árak csökkenése jellemezte a világpiacot. 1979—1984 között a mezőgazdasági cikkek exportjának volumene világméretekben csaknem 20%-kal bővült, miközben a dollárban mért árszínvonal 10%-kal esett viszsza. E termékekből a kínálat messze meghaladja a fizetőképes keresletet. Az élelmiszerimportra rászoruló — főleg fejlődő — országok az adósságválság következményeivel küszködnek. A nyersanyagárak csökkenése miatt exportbevételeik estek, és ez még tovább korlátozta importlehetőségeiket. Más országokban, így Indiában és Kínában az önellátás erősödött, az importrautaltság mérséklődött. A fejlett tőkés országok piacán ugyancsak a mezőgazdasági túltermelés a jellemző tendencia, s általában a protekcionista intézkedések is a mezőgazdasági cikkek esetében a legerősebbek. Gondoljunk csak a Közös Piac lefölözési rendszerére, mely egyéb piacvédő intézkedésekkel tetézve akadályozza meg, hogy harmadik országok versenyképesebb termelői leszoríthassák a mezőgazdasági árakat. Éles versenyben A világ exportjának fő árucsoportok szerinti szerkezetében az iparcikkek aránya határozottan növekvő tendenciát mutat. Ez az irányzat volumenben akkor is érvényesült, amikor az árarányok az olajárrobbanás hatására eltolódtak a kitermelőipari cikkek javára, így természetes, hogy az iparcikkexportőrök hosszabbrövidebb idő alatt ismét helyre tudták állítani pozíciójukat. 1980—1985-ben a világ iparcikkexportja értékben 11, volumenben 27%-kal nőtt, a világ exportjának több mint 60%,-a ipari termék. Tekintve, hogy a világkereskedelem egészének árszínvonal-csökkenését az iparcikkárak is tükrözték, a dollárban mért iparcikkárak becslések szerint még 1985-ben sem érték el az 1979. évit. Az iparcikkek piacán is éles volt a verseny, ami a versenyképesség állandó javítására, a termelés szerkezetének átalakítására, a fajlagos költségek csökkentésére, a műszaki színvonal és minőség javítására ösztönzött. A fejlett technika, az elektronika, a bioipar és számtalan más tudományág eredményeinek alkalmazása révén sikerült is előrelépniük ezen a területen, bár ehhez áldozatokra is szükség volt. A bérköltségek növekedésének lefékeződésében nem elhanyagolható szerepet játszott a magas munkanélküliségi ráta, melyen — mivel strukturális okokból fakad — az utóbbi két év gazdasági élénkülése csak keveset változtatott. Nyugat-Európában a munkanélküliek aránya a foglalkoztatottak számához viszonyítva 1985-ben 11,2%-os, az USA-ban 7,3%-os volt. A fejlett tőkés országokat természetesen nem egyenlő mértékben érintette a változás. Az utóbbi években Japán tudta a legnagyobb mértékben erősíteni világpiaci pozícióját, ahol a kivitel 98%-a iparcikkekből — ezen belül is jórészt a világpiacon keresett cikkekből — áll. Az USA exportjának lemaradása az árfolyamhatáson kívül a többi között azzal is magyarázható, hogy abban kisebb, 71%-os az iparcikkek aránya. A nyugat-európai országok exportjából ugyanezek 72%-kal részesednek. A világ iparcikkexportján belül növekvő az elektronikai cikkek aránya, s e kutatásigényes ágazatban a legnagyobb termelő ma is az Egyesült Államok. Más kérdés, hogy Japán érte el a legnagyobb eredményeket a termelésben az elektronika vívmányainak alkalmazásával, és előretörése a szórakoztató elektronika világexportjában látványos volt. Nyugat-Európa újabb erőfeszítéseket tesz viszonylagos lemaradásának felszámolására nagyszabású programok keretében, mivel e cikkekben az utóbbi években fokozódott importfüggősége. A termelés automatizálása, a számítógépek alkalmazása az ipar, a hírközlés, a szolgáltatások mind szélesebb területén feltartóztathatatlanul halad előre, új termelési és fogyasztási kultúrát alakítva ki. Az elektronikában elért eredmények olyan minőségű és bonyolultságú termékek előállítását teszik lehetővé, melyek hagyományos gyártási eljárásokkal vagy egyáltalán nem készíthetők el — például maguk a számítógépek —, vagy kevésbé bonyolult termékek esetében egyszerűen a termelési költségek szoríthatók le alkalmazásuk által. Részben az e területen mutatkozó lemaradással függ össze, hogy a szocialista országok kivitelében — a világexportban uralkodó tendencia ellenére — az utóbbi években az iparcikkek aránya csökkent, miközben nőtt a nyers- és fűtőanyagoké és a mezőgazdasági cikkeké. A világpiacon tehát sajátos, a második világháború óta példa nélküli helyzet alakult ki, amikor a konjunkturális fellendülés nem jár együtt az árak emelkedésével, és nem szűnik meg, mint korábban annyiszor, a túltermelés. A világpiaci kereslet és kínálat továbbra is eltér egymástól, s nem könnyű az alkalmazkodás az új követelményekhez, még az erős gazdaságoknak sem. A nyolcvanas évek első felében a világkereskedelem földrajzi szerkezetében is átrendeződés ment végbe a vázolt fejleményekkel összefüggésben. Különösen az amerikai és ázsiai országok térnyerése szembetűnő, míg Európa veszített jelentőségéből, Afrika amúgy is csekély aránya ugyancsak csökkenő volt, öszszességében a fejlett tőkés országok térnyerése volt jellemző, befolyásuk a világkereskedelem alakulására, a világgazdasági folyamatokra erősödött, miközben a fejlődő országok részesedése a világkereskedelemben csökkent. Ez főként az olajexportáló országok szerepének visszaszorulásával függ össze, míg a délkelet-ázsiai és a latin-amerikai országok növelni tudták részesedésüket a nemzetközi kereskedelemben. A szocialista országok aránya, Kínát is beleértve, 1980 és 1985 között kissé nőtt, és dollárbázison számítva, ma megfelel az 1973. évinek. A protekcionizmus tovább él A túltermelés, az éles verseny, az adósságproblémák közepette nem válik kedvezőbbé a légkör a protekcionizmus enyhítésére. Az utóbbi években óriásivá nőtt az USA kereskedelmimérleg-hiánya, 1985-ben már elérte a 128 milliárd dollárt, ami feszültségnövelő tényező a fejlett tőkés országok közötti kereskedelemben, napirenden vannak a kereskedelmi viták az USA, Japán és a Közös Piac között. A vámvédelem mindjobban háttérbe szorul, helyét a mennyiségi korlátozások, a különböző adminisztratív intézkedések veszik át. A világkereskedelemben becslések szerint ma a forgalomnak legfeljebb 25%-a (az UNCTAD becslése szerint csak 20%) bonyolódik le a GATT hagyományos előírásai szerint, vagyis úgy, hogy nem esik valamilyen mennyiségi korlátozás alá. A termelési és exportkvóták a különböző egyezmények keretében átmenetileg ugyan a kereskedelmi háború elkerülését hivatottak szolgálni, hosszabb távon azonban nem jelentenek megoldást. Elméletileg a protekcionizmus bizonyos ponton túl már fékezi a gazdasági növekedést, nemcsak az exportőr, hanem az importőr országban is. A gyakorlatban általában úgy tűnik, hogy a lassuló gazdasági növekedés váltja ki a piacvédő intézkedéseket, és élénkülő gazdasági fejlődés mellett könnyebben tesznek engedményeket egymásnak a partnerek. Az utóbbi évek fejleményei azonban azt mutatják, hogy a gazdasági és világkereskedelmi élénkülés nem jár automatikusan a kereskedelem akadályainak lebontásával, így a magyar exportőröknek is számolniuk kell a tőkés országok piacán protekcionista intézkedésekkel. Exportkilátásainkat csak úgy javíthatjuk, ha áruszerkezetünket a világpiac tartós irányzatainak figyelembevételével alakítjuk, ha fogékonyabban reagálunk azokra az impulzusokra, melyek a külső piacokról érkeznek. Bonczné dr. Tóth Judit a Konjunktúra és Piackutató Intézet munkatársa A világexport volumenének és árszintjének alakulása Vészjelzés az áruegyezményeknek A nemzetközi önegyezményt tavaly romba döntő pénzügyi válság csupán egyik jele volt annak, hogy nincs minden rendben a hagyományos árpaktumokkal. „A jelenlegi gazdasági klíma nem kedvez a hagyományos áruegyezménynek” — fejtette ki a Nemzetközi Búzatanács egyik szakértője. Eiz a szervezet a felelős a búzaegyezményért, hatályát azonban már jó ideje felfüggesztették. Egy másik szakértő a cukoregyezménnyel kapcsolatos fejlemények után megjegyezte: ,,Az ón körüli problémák észre téríthetik az embereket, s beláttathatják, hogy nem tarthatók fenn mesterségesen magas árak.” Az áruegyezmények olyan ENSZ-szerződések, amelyek aláírói a termelő és a fogyasztó országok kormányai. E szerződések arra kötelezik az aláíró feleket, hogy a kínálat szabályozását szolgáló intézkedésekhez tartsák magukat, s így stabilan, a két fél által megállapított sávon belül tartsák az árakat. A kínálat szabályozására két eszközt használnak: az ütközőkészletet és az exportkvótarendszert. Az ütközőkészlet kezelői a küszöbár védelmében felvásárolnak s eladnak, amikor meg akarják akadályozni, hogy az ár áttörje a plafont. Az exportkvóták olyan előzetesen megállapított keretszintek, amelyek célja, hogy az árat egy rögzített sávon belül tartsák. Az ónegyezmény ütközőkészletet alkalmaz, amelyet felefele arányban finanszíroznak az egyezmény termelő és fogyasztó tagjai. E fő szabályozóeszköz mellett azonban kiegészítő jelleggel kvótákra is támaszkodik. A kaucsukegyezmény — amelynek központja Kuala Lumpurban van, míg az összes többié Londonban működik — ugyancsak az ütközőkészletre támaszkodik. Szakértők szerint azonban ebben az egyezményben is feszültségek tapasztalhatók a kaucsuk-túlkínálat miatt. Ugyanebbe a csoportba tartozik az eszközök szempontjából a kakaóegyezmény is, ártámogató szerepe azonban három évvel ezelőtt, amikor kifogyott a további felvásárlásokhoz szükséges pénzből, véget ért. Az árakat azóta a piaci erők alakulása szabja meg. A cukoregyezménynek már semmiféle befolyása nincs a kínálatra és az árakra, mióta az exportáló és az importáló országoknak nem sikerült megegyezniük, hogy milyen mechanizmust használjanak. Amikor a régi cukoregyezménynek 1984 végén lejárt a hatálya, egy tisztán adminisztratív egyezmény váltotta fel. A régi cukoregyezmény az exportkvótákra támaszkodott a kínálat és az árak szabályozásában. Ezt a rendszert alkalmazta a kávéegyezmény is, amelyet a szakértők általában a legsikeresebb áruegyezménynek tekintenek. Hetvenöt tagja van, egy kivételével az összes exportőröket tömöríti, és tagja a legnagyobb importőr, az Egyesült Államok is. Minél több tagja van egy egyezménynek, annál nagyobb sikerre számíthat. Szakértők szerint az önegyezmény problémáiban a kevés tag is szerepet játszik. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) egy, az év elején közzétett tanulmánya rámutat, hogy kevés áruegyezmény tekinthető megbízhatónak. A tanulmány szerint az Egyesült Államok támogatása fontos szerepet játszott egyes ilyen egyezmények viszonylagos sikerében, míg másokra kedvezőtlen hatással volt, ha az USA nem csatlakozott hozzájuk — így például a kakaó- és az ónegyezmény esetében. Az utóbbi két évben három, kudarccal végződött kísérletet tettek egy új, a piac szabályozására képes kakaóegyezmény megkötésére, s ugyanennyit a cukor esetében is, mielőtt a szervezők el nem ismerték törekvésük kudarcát. A szakértők között általános az a vélemény, hogy meg vannak számlálva a piacon tényleges befolyással bíró hagyományos áruegyezmények napjai. Egyetértenek abban, hogy ami azonnal történt, olyan tovagyűrűző hatással lesz majd, amely egyetlen áruegyezményre nézve sem lesz kedvező. (AP—DJ) ------------------_ ^ Síküvegek vására — 30%-os árengedménnyel a 126. sz. solti telepünkön. A!é!ímm"“*•»á,u,iti,,k, | , i . m » Most (különösen érdemes vásárolni a V-TUZ amíg Q KGSZlGT tart. az Alföldi Tüzép Vállalat solti telepén. Vállalat 1 ^