Népszabadság, 1986. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-11 / 136. szám

KÖZGAZDASÁG A nemzetközi kereskedelem irányzatai A tőkés országok gazdasági növekedése 1982 óta meggyor­sult, és ezt, mint általában a korábbi fellendülési periódu­sokban, most is a világkeres­kedelem élénkülése kíséri. A világkereskedelem volumene az 1982. évi mélyponton túljut­va, folyamatosan bővült az utóbbi három esztendőben. E fellendülés azonban néhány szempontból különbözik a het­venes évek hasonló konjunk­turális ciklusaitól. A világex­port volumenének növekedése a világtermeléshez képest ez­úttal némileg szerényebb, mint akár az 1967—1968-as, vagy az 1975—1976-os fellendülés idején, amikor a termelés 1%-os növekedéséhez a keres­kedelem 2%-os bővülése tár­sult; 1983—1984-ben 1,8%-os. Ha nemcsak a fellendülés első éveit, hanem hosszabb időszakokat hasonlítunk ösz­­sze, a különbség számot­tevőbb. 1964—1973 között a vi­lágkereskedelem volumene évi átlagban kilenc, 1973—1979- ben már csak 4,5%-kal bővült, 1979—1985-ben pedig alig több mint 2%-ka­l. A világkereske­delem a legerőteljesebben — 9%-kal — 1984-ben emelke­dett, csaknem hasonló mérték­ben, mint 1976-ban. Csökkenő árak Másik jellegzetessége ennek a fellendülésinek, hogy a ko­rábbi konjunkturális ciklusok­tól eltérően a világpiaci árak folyamatos csökkenése kíséri. A világkereskedelem dollár­ban mért árszínvonala 1983- ban 4,5, 1984-ben 3,5, a kö­vetkező évben pedig továb­bi 2,5%-kal esett vissza. Fő­ként a nyers- és fűtőanyagok árai csökkentek, de ezek érin­tették a mezőgazdasági termé­keket és az iparcikkeket is. A harmadik figyelemre mél­tó sajátossága a jelenlegi fel­lendülésnek az, hogy elég egy­értelműen a fejlett tőkés or­szágok közötti kereskedelem bővülése jelenti a felhajtóerőt, míg a hatvanas évek végén a kelet-nyugati, az első olajár­­robbanás után pedig az OPEC- országokkal folytatott kereske­delem ugrott meg, impulzuso­kat adva a világkereskedelem más szektorainak is. Vajon milyen okok játszot­tak közre a fenti sajátosságok kialakulásában ? A nemzetközi kereskedelem lassúbb növekedése szoros kapcsolatban van a világpiaci kereslet átalakulásával. Az el­ső, majd a második olajárrob­banás után a fejlett tőkés or­szágokban végbement alkal­mazkodási folyamat eredmé­nyeként a gazdasági szerkezet oly módon változott meg, hogy az energia- és nyersanyagigé­nyes ágazatok háttérbe szorul­tak, és helyüket más, kevésbé energiaigényes ágak vették át, mint például a szolgáltatások, az elektronika. Ezzel és a ma­gas árakhoz való alkalmazko­dás eredményességével ma­gyarázható, hogy a fejlett tő­kés országokban a legutóbbi évtized alatt sikerült csökken­teni a termelés fajlagos ener­gia- és nyersanyag-igényessé­gét. Egyidejűleg a saját ener­gia- és nyersanyagforrások fel­tárása révén (beleértve a má­sodlagos forrásokat is, például a hulladék újrafeldolgozását) mérsékelni tudták e cikkekből az importfüggőséget. 1984-ben a fejlett tőkés országok ener­giahordozó-importja több mint 30, egyéb nyersanyagimportja pedig legalább 10%-kal volt kevesebb, mint 1979-ben. Az olaj és a nyersanyagok iránti kereslet a világpiacon erőteljesen csökkent. 1984-ben a világ nyersanyag- és fűtő­anyagexportja volumenben 20%-kal maradt el az 1979. évitől. Az olajexport ennél na­gyobb mértékben esett vissza. A világpiacon azonban a kí­nálat nem követte — nem tud­ta követni — a fejlett tőkés or­szágokban végbement keres­letváltozást. Az olaj- és nyers­anyag-árrobbanás hatására a fejlődő országokban a megnö­vekedett exportbevételekre és a bőséges hitelkínálatra tá­maszkodva felfuttatták az energiahordozók és nyersanya­gok termelését. A világméretű infláció miatt azonban az olajbevételek is gyorsan veszítettek értékükből, miközben a felhalmozódott adósságállomány törlesztése — a nagy kamatterhek mellett — a fejlődő országokat olyan helyzetbe sodorta, hogy akkor is az exportjuk fokozására kényszerültek, amikor a vi­lágpiaci keresletváltozások ha­tására az árak már csökken­tek, ezzel további túlkínálatot, újabb áresést okozva. A világ­piaci dollárárszint csökkené­sében közrejátszott az is, hogy az amerikai valuta 1980-tól 1985 tavaszáig más valutákhoz képest folyamatosan felérté­kelődött. 1985 elejétől a dollár árfolyama csökkent, ami ön­magában az árszínvonal emel­kedéséhez kellett volna hogy vezessen. A tőkés konjunktúra élénkülése a korábban leírt fo­lyamatok hatására nem járt a nyersanyagok és energiahor­dozók iránti kereslet növeke­désével, miközben az export­­bevételekre való ráutaltság je­gyében a fejlődő országok to­vább növelték a kínálatot, ami az éles versenyben az árak le­szorításához vezetett. Látvá­nyos formában, de valódi fo­lyamatok lecsapódásaként kö­vetkezett be ily módon az olaj­piacon az 1986. év eleji árzu­hanás, amelynek eredménye­ként az olajárak az 1979. évi szint alá estek. A világkereskedelem dina­mikája és perspektívái szem­pontjából természetesen ez utóbbi fejlemények nem kö­zömbösek, amennyiben az ol­csóbb olaj további kedvező ha­tást gyakorol az olajimportő­rök gazdasági fejlődésére, min­denekelőtt a nyugat-európai országokéra. Hozzájárul az infláció ütemének további visz­­szaszorításához, s ezáltal ked­vezőbb feltételeket teremt a gazdasági élénkülés számára. Nem látszik valószínűnek, hogy a folyamat megfordul, mivel a fejlett tőkés országokban a termelés és fogyasztás struk­turálás változásainak hatására továbbra sem számolhatunk az olaj és nyersanyag iránti ke­reslet bővülésével. A világke­reskedelem áruszerkezetében tovább folytatódik az eltolódás az iparcikkek javára, miköz­ben a nyersanyagok és fűtő­anyagok fokozatosan veszíte­nek szerepükből. Az agrárpiac­ i mezőgazdasági cikkek pia­ca is nyomott volt, és a fellen­dülés idején is az árak csök­kenése jellemezte a világpia­cot. 1979—1984 között a me­zőgazdasági cikkek exportjá­nak volumene világméretek­ben csaknem 20%-kal bővült, miközben a dollárban mért ár­színvonal 10%-kal esett visz­­sza. E termékekből a kínálat messze meghaladja a fizető­képes keresletet. Az élelmi­szerimportra rászoruló — fő­leg fejlődő — országok az adósságválság következmé­nyeivel küszködnek. A nyers­­anyagárak csökkenése miatt exportbevételeik estek, és ez még tovább korlátozta import­­lehetőségeiket. Más országok­ban, így Indiában és Kínában az önellátás erősödött, az im­portrautaltság mérséklődött. A fejlett tőkés országok piacán ugyancsak a mezőgazdasági túltermelés a jellemző tenden­cia, s általában a protekcio­nista intézkedések is a mező­­gazdasági cikkek esetében a legerősebbek. Gondoljunk csak a Közös Piac lefölözési rend­szerére, mely egyéb piacvédő intézkedésekkel tetézve aka­dályozza meg, hogy harmadik országok versenyképesebb ter­melői leszoríthassák a mező­gazdasági árakat. Éles versenyben A világ exportjának fő áru­csoportok szerinti szerkezeté­ben az iparcikkek aránya ha­tározottan növekvő tendenciát mutat. Ez az irányzat volu­menben akkor is érvényesült, amikor az árarányok az olaj­­árrobbanás hatására eltolód­tak a kitermelőipari cikkek ja­vára, így természetes, hogy az iparcikkexportőrök hosszabb­­rövidebb idő alatt ismét hely­re tudták állítani pozíciójukat. 1980—1985-ben a világ ipar­cikkexportja értékben 11, vo­lumenben 27%-kal nőtt, a vi­lág exportjának több mint 60%,­­-a ipari termék. Tekintve, hogy a világkeres­kedelem egészének árszínvo­nal-csökkenését az iparcikk­árak is tükrözték, a dollárban mért iparcikkárak becslések szerint még 1985-ben sem ér­ték el az 1979. évit. Az ipar­cikkek piacán is éles volt a verseny, ami a versenyképes­ség állandó javítására, a ter­melés szerkezetének átalakítá­sára, a fajlagos költségek csök­kentésére, a műszaki színvo­nal és minőség javítására ösz­tönzött. A fejlett technika, az elektronika, a bioipar és szám­talan más tudományág ered­ményeinek alkalmazása révén sikerült is előrelépniük ezen a területen, bár ehhez áldoza­tokra is szükség volt. A bér­költségek növekedésének lefé­keződésében nem elhanyagol­ható szerepet játszott a magas munkanélküliségi ráta, melyen — mivel strukturális okokból fakad — az utóbbi két év gaz­dasági élénkülése csak keveset változtatott. Nyugat-Európá­­ban a munkanélküliek aránya a foglalkoztatottak számához viszonyítva 1985-ben 11,2%-os, az USA-ban 7,3%-os volt. A fejlett tőkés országokat természetesen nem egyenlő mértékben érintette a változás. Az utóbbi években Japán tud­ta a legnagyobb mértékben erősíteni világpiaci pozícióját, ahol a kivitel 98%-a iparcik­kekből — ezen belül is jórészt a világpiacon keresett cikkek­ből — áll. Az USA exportjá­nak lemaradása az árfolyam­­hatáson kívül a többi között azzal is magyarázható, hogy abban kisebb, 71%-os az ipar­cikkek aránya. A nyugat-euró­pai országok exportjából ugyanezek 72%-kal részesed­nek. A világ iparcikkexportján belül növekvő az elektronikai cikkek aránya, s e kutatásigé­nyes ágazatban a legnagyobb termelő ma is az Egyesült Ál­lamok. Más kérdés, hogy Ja­pán érte el a legnagyobb ered­ményeket a termelésben az elektronika vívmányainak al­kalmazásával, és előretörése a szórakoztató elektronika világ­exportjában látványos volt. Nyugat-Európa újabb erőfe­szítéseket tesz viszonylagos le­maradásának felszámolására nagyszabású programok kere­tében, mivel e cikkekben az utóbbi években fokozódott im­portfüggősége. A termelés automatizálása, a számítógépek alkalmazása az ipar, a hírközlés, a szolgál­tatások mind szélesebb terü­letén feltartóztathatatlanul ha­lad előre, új termelési és fo­gyasztási kultúrát alakítva ki. Az elektronikában elért ered­mények olyan minőségű és bo­nyolultságú termékek előállí­tását teszik lehetővé, melyek hagyományos gyártási eljárá­sokkal vagy egyáltalán nem készíthetők el — például ma­guk a számítógépek —, vagy kevésbé bonyolult termékek esetében egyszerűen a terme­lési költségek szoríthatók le al­kalmazásuk által. Részben az e területen mutatkozó lemara­dással függ össze, hogy a szo­cialista országok kivitelében — a világexportban uralkodó ten­dencia ellenére — az utóbbi években az iparcikkek aránya csökkent, miközben nőtt a nyers- és fűtőanyagoké és a mezőgazdasági cikkeké. A világpiacon tehát sajátos, a második világháború óta pél­da nélküli helyzet alakult ki, amikor a konjunkturális fel­lendülés nem jár együtt az árak emelkedésével, és nem szűnik meg, mint korábban annyiszor, a túltermelés. A vi­lágpiaci kereslet és kínálat to­vábbra is eltér egymástól, s nem könnyű az alkalmazkodás az új követelményekhez, még az erős gazdaságoknak sem. A nyolcvanas évek első fe­lében a világkereskedelem földrajzi szerkezetében is át­rendeződés ment végbe a vá­zolt fejleményekkel összefüg­gésben. Különösen az ameri­kai és ázsiai országok térnye­rése szembetűnő, míg Európa veszített jelentőségéből, Afri­ka amúgy is csekély aránya ugyancsak csökkenő volt, ösz­­szességében­ a fejlett tőkés or­szágok térnyerése volt jellem­ző, befolyásuk a világkereske­delem alakulására, a világgaz­dasági folyamatokra erősödött, miközben a fejlődő országok részesedése a világkereskede­lemben csökkent. Ez főként az olajexportáló országok szere­pének visszaszorulásával függ össze, míg a délkelet-ázsiai és a latin-amerikai országok nö­velni tudták részesedésüket a nemzetközi kereskedelemben. A szocialista országok aránya, Kínát is beleértve, 1980 és 1985 között kissé nőtt, és dol­lárbázison számítva, ma meg­felel az 1973. évinek. A protekcionizmus tovább él A túltermelés, az éles ver­seny, az adósságproblémák kö­zepette nem válik kedvezőbbé a légkör a protekcionizmus enyhítésére. Az utóbbi években óriásivá nőtt az USA kereske­­delmimérleg-hiánya, 1985-ben már elérte a 128 milliárd dol­lárt, ami feszültségnövelő té­nyező a fejlett tőkés országok közötti kereskedelemben, na­pirenden vannak a kereskedel­mi viták az USA, Japán és a Közös Piac között. A vámvé­delem mindjobban háttérbe szorul, helyét a mennyiségi korlátozások, a különböző ad­minisztratív intézkedések ve­szik át. A világkereskedelem­ben becslések szerint ma a for­galomnak legfeljebb 25%-a (az UNCTAD becslése szerint csak 20%) bonyolódik le a GATT hagyományos előírásai szerint, vagyis úgy, hogy nem esik va­lamilyen mennyiségi korláto­zás alá. A termelési és export­kvóták a különböző egyezmé­nyek keretében átmenetileg ugyan a kereskedelmi háború elkerülését hivatottak szolgál­ni, hosszabb távon azonban nem jelentenek megoldást. Elméletileg a protekcioniz­mus bizonyos ponton túl már fékezi a gazdasági növekedést, nemcsak az exportőr, hanem az importőr országban is. A gyakorlatban általában úgy tűnik, hogy a lassuló gazda­sági növekedés váltja ki a piac­védő intézkedéseket, és élén­külő gazdasági fejlődés mel­lett könnyebben tesznek en­gedményeket egymásnak a partnerek. Az utóbbi évek fej­leményei azonban azt mutat­ják, hogy a gazdasági és világ­kereskedelmi élénkülés nem jár automatikusan a kereske­delem akadályainak lebontá­sával, így a magyar expor­tőröknek is számolniuk kell a tőkés országok piacán protek­cionista intézkedésekkel. Ex­portkilátásainkat csak úgy ja­víthatjuk, ha áruszerkezetün­ket a világpiac tartós irány­zatainak figyelembevételével alakítjuk, ha fogékonyabban reagálunk azokra az impulzu­sokra, melyek a külső piacok­ról érkeznek. Bonczné dr. Tóth Judit a Konjunktúra és Piackutató Intézet munkatársa A világexport volumenének és árszintjének alakulása Vészjelzés az áruegyezményeknek A nemzetközi önegyez­ményt tavaly romba döntő pénzügyi válság csupán egyik jele volt annak, hogy nincs minden rendben a hagyo­mányos árpaktumokkal. „A jelenlegi gazdasági klíma nem kedvez a hagyományos áru­­egyezménynek” — fejtette ki a Nemzetközi Búzatanács egyik szakértője. Eiz a szervezet a fe­lelős a búzaegyezményért, ha­tályát azonban már jó ideje felfüggesztették. Egy másik szakértő a cukoregyezménnyel kapcsolatos fejlemények után megjegyezte: ,,Az ón körüli problémák észre téríthetik az embereket, s beláttathatják, hogy nem tarthatók fenn mes­terségesen magas árak.” Az áruegyezmények olyan ENSZ-szerződések, amelyek aláírói a termelő és a fogyasz­tó országok kormányai. E szer­ződések arra kötelezik az alá­író feleket, hogy a kínálat sza­bályozását szolgáló intézkedé­sekhez tartsák magukat, s így stabilan, a két fél által megál­lapított sávon belül tartsák az árakat. A kínálat szabályozására két eszközt használnak: az ütkö­zőkészletet és az exportkvóta­rendszert. Az ütközőkészlet ke­zelői a küszöbár védelmében felvásárolnak s eladnak, ami­kor meg akarják akadályozni, hogy az ár áttörje a plafont. Az exportkvóták olyan előze­tesen megállapított keretszin­tek, amelyek célja, hogy az árat egy rögzített sávon belül tartsák. Az ónegyezmény ütközőkész­letet alkalmaz, amelyet fele­fele arányban finanszíroznak az egyezmény termelő és fo­gyasztó tagjai. E fő szabályo­zóeszköz mellett azonban ki­egészítő jelleggel kvótákra is támaszkodik. A kaucsukegyezmény — amelynek központja Kuala Lumpurban van, míg az­ összes többié Londonban működik — ugyancsak az ütközőkészletre támaszkodik. Szakértők sze­rint azonban ebben az egyez­ményben is feszültségek ta­pasztalhatók a kaucsuk-túlkí­­nálat miatt. Ugyanebbe a cso­portba tartozik az eszközök szempontjából a kakaóegyez­mény is, ártámogató szerepe azonban három évvel ezelőtt, amikor kifogyott a további fel­vásárlásokhoz szükséges pénz­ből, véget ért. Az árakat azóta a piaci erők alakulása szabja meg. A cukoregyezménynek már semmiféle befolyása nincs a kínálatra és az árakra, mió­ta az exportáló és az im­portáló országoknak nem si­került megegyezniük, hogy mi­lyen mechanizmust használja­nak. Amikor a régi cukor­egyezménynek 1984 végén le­járt a hatálya, egy tisztán ad­minisztratív egyezmény vál­totta fel. A régi cukoregyezmény az exportkvótákra támaszkodott a kínálat és az árak szabályo­zásában. Ezt a rendszert al­kalmazta a kávéegyezmény is, amelyet a szakértők általában a legsikeresebb áruegyezmény­nek tekintenek. Hetvenöt tagja van, egy kivételével az összes exportőröket tömöríti, és tag­ja a legnagyobb importőr, az Egyesült Államok is. Minél több tagja van egy egyezménynek, annál nagyobb sikerre számíthat. Szakértők szerint az önegyezmény prob­lémáiban a kevés tag is szere­pet játszik. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) egy, az év elején közzétett tanulmánya rámutat, hogy kevés áruegyezmény te­kinthető megbízhatónak. A tanulmány szerint az Egyesült Államok támogatása fontos szerepet játszott egyes ilyen egyezmények viszonylagos si­kerében, míg másokra kedve­zőtlen hatással volt, ha az USA nem csatlakozott hozzájuk — így például a kakaó- és az ón­egyezmény esetében. Az utóbbi két évben három, kudarccal végződött kísérletet tettek egy új, a piac szabályo­zására képes kakaóegyezmény megkötésére, s ugyanennyit a cukor esetében is, mielőtt a szervezők el nem ismerték tö­rekvésük kudarcát. A szakértők között általános az a vélemény, hogy meg van­nak számlálva a piacon tény­leges befolyással bíró hagyo­mányos áruegyezmények nap­jai. Egyetértenek abban, hogy ami az­onnal történt, olyan to­vagyűrűző hatással lesz majd, amely egyetlen áruegyezmény­re nézve sem lesz kedvező. (AP—DJ) ------------------_ ^ Síküvegek vására — 30%-os árengedménnyel a 126. sz. solti telepünkön. A!é!ímm"“*•»á,u,iti,,k­, | , i . m » Most (különösen érdemes vásárolni a V-TUZ amíg Q KGSZlGT tart. az Alföldi Tüzép Vállalat solti telepén. Vállalat 1 ^

Next