Népszabadság, 1986. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
12 ----- Árkus József ÍKVIDCEIF Gépezet Előrebocsátom, hogy a következőkben kizárólag színpadi gépezetről lesz szó, kéretik nem magyarázni bele semmiféle sanda szerzői szándékot. Ha azt olvassák, hogy bajok vannak az Operaház színpadtechnikai berendezéseivel, akkor ez úgy értendő, hogy bajok vannak az Operaház színpadtechnikai berendezéseivel. Pedig nem is olyan régen zajlott le az Operaház rekonstrukciója, egymilliárd-háromszázmillió jó forintokért, s a felújítást leginkább az elöregedett és megbízhatatlannak minősített színpadgépezet tette szükségessé. Azóta működik az új gépezet, illetőleg épp az, hogy nem mindig működik. Nyilatkozott az Opera főmérnöke, és elmondta, hogy havonta átlagosan tíz-tizenöt üzemzavar tapasztalható, de előfordult olyan hónap is, amelyikben a gépezet huszonöt-harminc alkalommal is felmondta a szolgálatot. A függöny hol nem ment le, hol meg akkor ment le, amikor nem kellett volna, a díszleteket mozgató berendezés úgy beragadt, hogy huszonhat méternyi magasban ollóval vágták el a tartóköteleket, aminek következtében az összes fenti díszlet a színpadra zuhant. Szerencsére nem voltam ott, amikor mindezek történtek, de el tudom képzelni, hogy ilyen körülmények között az énekesek a szokásos lámpalázat leküzdve se lépnek nyugodtan a színpadra, ahol föntről kiszámíthatatlan veszélyek leselkedhetnek rájuk. Mondjuk megy klasszikus nemzeti operánk, a Bánk bán, elérkezik a nagyária pillanata, és a címszereplő, mint száműzött, úgy vándorol a színpad egyik feléről a másikra, szüntelenül rettegve, hogy a Hazám, hazám, te mindenemhez érve föntről minden a feje tetejére szakad. Ha rrtás néha, hát a függöny. Egyszer tanúja lehettem egy műsoron kívüli függönyleereszkedésnek, még csak hasonlót sem kívánok senkinek. Az eset megértéséhez el kell mondani, hogy a legtöbb színházban valami nehezéket, többnyire homokzsákot erősítenek a függöny két szárnyának az aljára, a súly lehúzza a bársonyt, ezáltal szó szerint összecsapódik a függöny. A színészek erre számítanak is, a felvonások végén hátrább lépnek, nehogy leverje őket a lábukról a függöny. Egy vidéki színházunk primadonnája azonban megfeledkezett erről, a tapsviharban ott maradt a színpad előterében, s pont amikor mély meghajlással bájos pukedlit mutatott be, a függöny homokzsákja kibillentette az egyensúlyából, és fejjel beesett a zenekari árokba, egyenest a meglepett karmester karjaiba. Operettnél is eléggé kínos az ilyen eset, hát még az Operában, hol többnyire magasztos érzelmeket tolmácsolnak az énekesek, torokszorító tragédiába torkollik a cselekmény, a drámai szoprán szemében megcsillannak a könnycseppek, és ugyanebben a pillanatban bőrig ázik, mert üzemzavar folytán működésbe lép az esőztetőberendezés, és úszik minden a vízben. Atragédia már csupán ennyitől is komédiába fordul. Az imént leírt kép, ahogyan ezt manapság mondani szokás, csak példaértékű. A valóságban még nem történt meg, de ami késik, az nem múlik. Ezt abból is gondolom, hogy a már említett főmérnöki nyilatkozatnak van egy különösen figyelemreméltó megállapítása. Az tudniillik, hogy nem a színpadgépezet alsó részével van baj, az eddig nem okozott semmi meglepetést, aminek forognia kell, az forog, amikor kell, és az sem fordult még elő, hogy ha megnyomták a süllyesztő gombját, az ne működött volna tökéletesen. Valami azt súgja, hogy ehhez a ponthoz érve célszerűbb lesz, ha szó szerint idézem azt, ami a hetilapban megjelent: „A motorok, hajtóművek jól működnek, a főmérnök szerint a bajok a vezérléssel vannak, s miután elsősorban az úgynevezett felső technika okoz gondokat, az énekesek feje fölött lógó díszleterdő még a sok beépített fék ellenére is veszélyes helyzetet teremthet.” Akadhatnak, akik azt gondolják erre, hogy színház az egész világ, ezért újfent és nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy a vezérlés körüli bajok kizárólag a színpadgépezet vezérlésére értendők, a felső technika gondjai csakis a színpadtechnikára vonatkoznak, a sok beépített fék úgyszintén. Még csak annyit, hogy a gépészeti mechanizmus üzemzavarai láttán hallani olyan hangokat, hogy haladéktalanul állítsák vissza a régi utasításos módszereket. Hogy az volt az igazi, amikor az ügyelő utasította a függönyhúzót, és ő engedelmesen húzott, ha kellett fel, ha kellett, akkor le, mikor mit mondtak neki. Egyszóval az egész vezérlésben megint elő kellene venni a régi, megbízható mechanizmust. Nem osztom ezeket a véleményeket, mert szerintem a színpadi gépezet napjainkra oly mértékben bonyolulttá vált, hogy a régi irányítás módszere eleve kilátástalan volna. Inkább tovább kell korszerűsíteni, és ahol akadozik ez a gépezet, ott kideríteni, hogy mitől akadozik, s ettől függően cserélni vagy olajozni. Kivéve a süllyesztőt, amely, mint hallottuk, kifogástalanul működik. Mármint az Operaházban, ahol akadozik a gépezet. Önt is érdekelheti Mint arról már a többi között lapunkból is értesülhettek olvasóink, a jövő év január 1-jétől új házadórendelet lép életbe. Az Elnöki Tanács 1986. évi 25. számú törvényerejű rendeletét a Magyar Közlöny legújabb, 1986 42. számában olvashatjuk, és megtudhatjuk belőle, hogy kik kötelesek házadót fizetni, kik mentesek ez alól, mi a házadó alapja és mértéke, és hogyan állapítják meg a fizetendő összeget. A közlönynek ugyanebben a számában pénzügyminiszteri rendelet intézkedik a házadó végrehajtásáról. Egyszerűsítették a magyar—szovjet határ menti településeken lakó állampolgárok határátlépésének rendjét. Az erről szóló belügyminiszteri rendelet kimondja, a két ország között aláírt egyezmény alapján azok a magyar állampolgárok utazhatnak a Szovjetunióba határátlépési engedéllyel, akiknek állandó bejelentett lakása az egyezmény 1. számú mellékletében felsorolt településeken található. A jogszabály részletezi, hogy mi a teendő csoportos kiutazáskor, hol lehet kiutazási engedélyt kérni, és mit kell a rendőrséghez a kérelemmel együtt benyújtani. A közlekedésben dolgozók műszakpótlékáról adott ki rendeletet a tárca vezetője. A jogszabály melléklete felsorolja, hogy milyen munkakörökben, hány forint műszakpótlékot kell fizetni a délutáni, az éjszakai műszakokért, és mennyi óradíj illeti meg a dolgozókat a folyamatos munkarendben. B. I. ^ --------------------------------------- ---------------- A Szabolcs-Szatmár Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat árualap-növelés céljából, érdekeltségi alapját bővítő lakossági kötvényt bocsát ki, 20 000 000 forint értékben, közvetlen értékesítéssel. Az évi 11%-os kamat a hatévi lejárat alatt meghaladja a névérték 50%-át. Törlesztés: 1990-től három év alatt. A kötvények, 10 000 és 50 000 forintos címletekben, október 15-étől november 20-áig vásárolhatók meg a Magyar Nemzeti Bank Szabolcs-Szatmár Megyei Igazgatóságán (Nyíregyháza, Széchényi út 3.) és a kisvárdai, a fehérgyarmati, a nyírbátori, a mátészalkai és a vásárosnaményi fiókjainál, valamint a Magyar Nemzeti Bank főpénztáránál (Budapest V., Rosenberg házaspár u. 4.). NÉPSZABADSÁG 1986. október 11., szombat Szomorúének egy lakáskiutalásról Cserháti Zsuzsával semmi bajom. Tanácsi lakáshoz jutásának története azonban — törvénysértő volta miatt — megérdemli a nyilvánosságot. Megtörténtéhez egy hivatal sokféle rendű és rangú beosztottjának a jóváhagyása kellett. Vagy — mint hinni szeretném — jóhiszeműsége. De lehet-e könnyedén venni bármit is olyan területen, mint a lakás, amely — a nagy ínség miatt — amúgy is feszültség forrása? Nem, semmiképp sem szabadna. Az újpesti tanácsnál ezt tették. Amikor a tanácselnöktől elköszönök, azt mondja, jó, írjam meg, amit akarok, egyet azonban kér: azt is, hogy mikor volt. Mert hasonló ügy most már véletlenül sem lehetséges náluk, mindennemű garanciát vállal valamennyi beosztottjáért. „Nem történt mulasztás” Az idén január 15-én közérdekű bejelentés került Fekete János tanácselnök asztalára. Aláírója azt kifogásolta, hogy egy magas jövedelmű előadóművészt a tanács jogtalan anyagi előnyhöz, tanácsi lakáshoz juttatott. Két nap múlva a tanácselnök átadta a levelet dr. Barta László vb-titkárnak, hogy a benne foglaltakat vizsgálja ki. A vb-titkár az ügyet továbbadta dr. Barkóczy Tamásnénak, a titkárság vezetőhelyettesének, aki a lakáskiutalást jogosnak találta. Február 14-i keltezéssel tehát megszületett Fekete János válaszlevele a közérdekű bejelentőnek. Íme, a levél utolsó mondata: „Kérem, fogadja el, hogy nem történt mulasztás, sem jogszabálysértés.” Pedig történt. Fekete János válaszának kézhezvétele után a közérdekű bejelentő a népi ellenőrzéshez fordult. A vizsgálat októberben fejeződött be, és 1982-től, a história kezdetétől szerepelt benne az Országos Rendező Iroda, a fővárosi V. Kerületi Tanácspénzügyi osztályának lakossági adócsoportja, a Moulin Rouge mulató, továbbá két lakás Újpesten. Az ügy idestova négyéves: 1982. november 17-én Cserháti Zsuzsa pályázatot adott be a IV. kerület, József Attila utca 38. földszint 2. számú helyreállításra szoruló tanácsi bérlakásra. Kérelmét azzal indokolta, hogy önálló lakása nincs, külön él a férjétől a kisfiával. Pályázatában ez áll: „A kiírt feltételeknek megfelelek.” Mellékelt a kérelemhez két ORI-igazolást. Az egyik kimutatás volt a neki másfél év alatt kiutalt alig több mint harmincezer forintnyi fellépési díjazásról, míg a másik rövid ismertetés volt az énekesnő munkásságáról, amelynek alapján az ORI-nál támogatásra érdemesítették lakáskiutalási kérelmét. E dokumentumok elolvasásához három percnél aligha kell több, de a közérdekű bejelentőnek szánt válasszal mégis kivárták az egy hónapot. Pediga Cserháti Zsuzsától kapott dokumentumok elolvasásánál aligha terjedhetett ki többre a tanácselnök szorgalmazta házi vizsgálat. Erről győz meg dr. Barta László vb-titkár írásos nyilatkozata: „A vizsgálat lefolytatásával dr. Barkóczy Tamásné titkárságvezetőhelyettest bíztam meg, aki az ilyen ügyek megítélésében — gyakorlati tapasztalata alapján — kellő jártassággal rendelkezett. Nevezett munkatársunk megvizsgálta Cserháti Zsuzsa lakáskiutalásával kapcsolatos ügyet. Úgy tájékoztatott, hogy Cserháti Zsuzsa jövedelmi viszonyaira egy megbízhatóan elfogadható olyan ORI-tájékoztató van, amely szerint havi 3500 forintnál nincs magasabb jövedelme.” Se igénylés, se pontszám Hogy dr. Barkóczynét mi vezette hiedelmeiben, nem tudom, ő már nincs a tanácsnál. És nincs már ott Antalné Kavall Piroska osztályvezető sem, akinekközreműködésével 1982. december 2-án ülést tartott a lakásügyi társadalmi bizottság. Ezen az ülésen készült egy kézzel és egy géppel írt, hitelesítetlen, zavaros följegyzés. A lényeg azonban kiolvasható belőlük: Cserháti Zsuzsa jó néhány más igénylőt megelőzve tanácsi bérlakást kapott. Nem az általa kért József Attila utcait ugyan, hanem egy másikat, a Mildenberger utcában. Hat nappal később az énekesnő a lakásügyi osztályon aláírt egy előre nyomott jegyzőkönyvet, amely szerint a bérlakást fiával elfogadja. A jegyzőkönyv két rovata üresen maradt, az, amelyikben az átlagos havi jövedelemről, továbbá az, amelyikben az ingó-ingatlan tulajdonról — van-e, nincs-e? — nyilatkozni kell. .December 30-án a lakást mégis kiutalták. A népi ellenőri vizsgálat szerint a lakásosztály volt vezetője és Morovián Valéria előadó ebben az ügyben szabálytalanságok sorát követte el. Lakásigénylés és pontszám nélkül besorolták az énekesnőt az igénylők közé, miközben megsértették a felújításra szoruló tanácsi bérlakásokra kiírt pályázat alaptételét, vagyis azt, hogy a pályázó egy főre jutó havi átlagjövedelme a 3500 forintot nem haladhatja meg, ugyanis Cserháti Zsuzsáé — gyermekét is figyelembe véve — 1982-ben is meghaladta a havi hétezer forintot. Elfogadták tényként, hogy Cserháti Zsuzsa közös háztartásban él gyermekével, holott, ha a kiutalást megelőző kötelező környezetvizsgálatot elvégezték volna, kiderül, hogy gyermektartást fizet a gyermeke után. Antalnét — egy másik ügy miatt — két éve felfüggesztették az állásából, majd fegyelmivel elbocsátották. Morovián Valéria arra hivatkozik, hogy ..énje tiltakozott az énekesnőt lakáshoz juttató döntés ellen, de ő csak végrehajtotta, amire a főnöke utasította”. Nincs már az újpesti tanácsnál az az osztályvezető sem, aki Antalnét követte. Neki, Pongor Zoltánnak is jutott szerep az ügyben. A Mildenberger utcai lakás kiutalása után ugyanis nem történt semmi érdemleges a történetben több mint egy esztendeig. 1984. február 15-én aztán Slezák Gabriella lakásügyi előadó beidézte Cserháti Zsuzsát, mivel a kiutalt lakást még mindig nem foglalta el. Ekkor az énekesnő méltányosságból másik lakást kért a korábbi helyett, arra hivatkozva, hogy az olyan rossz állapotú, hogy felújításához csaknem 450 ezer forint kellene, s ezt ő vállalni nemtudja. Két héttel később a lakásügyi előadó újabb lakáskiutalást előkészítő jegyzőkönyvet készített. Március 16-án előzetesen, majd 1984. október 22-én — a helyreállítás befejeztével — véglegesen kiutalták Cserháti Zsuzsának a Labdarúgó utca 28. számú ház első emelet 4-es lakását. Pedig akkor az énekesnő bevallott havi jövedelme nyolcezer forint volt. — Csak a névjegyzékre kerüléskor kell vizsgálni a jövedelmet — mondja Slezák Gabriella —, de akkor én még nem dolgoztam a tanácsnál. A visszamondott lakás helyett Pongor Zoltán és a lakásügyi társadalmi bizottság elnöke utasításéra kapott másikat Cserháti Zsuzsa. A vb-titkár azt mondja, hogy hat és fél évi ott-tartózkodása alatt foglalkoztak vagy ötszázezer üggyel, és soha semmi probléma sem volt az intézésükkel. E mostani sem szándékos figyelmetlenségből született, megbízott a munkatársaiban. A tanácselnöktől azt tudom meg, hogy második lakáskiutalást azért kapott az énekesnő, mert nem lett volna szabad az első lakást, a Mildenberger utcait megpályáztatni, mivel kiderült róla, hogy gombás. Az újabb kiutalás tehát semmiképpen sem Cserháti Zsuzsa személyének szólt. Aztán azt is mondja: — Persze, hibásak vagyunk, de az énekesnő nyilván nem magától került ide, valaki protezsálta, támogatta. De ki? Váratlan ötlettel így folytatja: — Cserháti Zsuzsa aláírt jó néhány papírt, tudván, hogy büntetőjogi felelőssége tudatában teszi. Mi ez, ha nem a hatóság félrevezetése? Feledékeny a bérlő Csobánczy Zsuzsa népi ellenőrrel és Kónya Ferenccel, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság gazdasági szakértőjével házkezelőségeket keresünk fel, szeretnénk utánajárni, valóban gombás volt-e az elsőként kiutalt lakás. Az első helyen, ahova irányítottak minket, semmit se tudunk meg, pökhendi fiatalember beszél hozzánk, nincs benne sok köszönet. Novotni Károlyt keresve megyünk a következő házkezelőségre, a fáma szerint hozzá tartozott a Mildenberger utcai lakás felújítása. Kész átjáróház ez is: Novotni már másutt dolgozik. Tőle Győri Ferencnéhez kerültek a papírok. — Mi nem tetszik a lakóknak? — reagál Győriné, amikor megtudja, hogy melyik két lakásról érdeklődünk. Úgy véli, lakók panaszát jöttünk felkarolni .. . Aztán elmondja, hogy a papírok már nincsenek nála, a velük foglalkozó csoport megszűnt, próbáljuk talán megkeresni Mészár Józsefnét. Szeretném, ha felhívná őt telefonon, hogy ne menjünk hiába. — Nem lehet — mondja az aszszony —, nincs telefon. Szerencsénk van, megtaláljuk Mészár Józsefnét. — Hogy gombás lett volna a Mildenberger utcai lakás? — kérdez vissza, de választ mi szeretnénk kapni. Elővezeti az aktákat, de azok között gombásodásnak és gombátlanításnak nincsen nyoma. Igaz — mondja —, neki nem feltétlenül kellene tudnia a dologról, de mégsem tartja valószínűnek azt a gombásodást, amit a tanácsnál mondtak nekünk. Különben miért utalták volna ki a rossz lakást, másodszor már tudatosan hibázva, Cserháti Zsuzsa visszamondása után, egy takarítónőnek? Sűrűn telefonál jobbra-balra. Nagy sokára megtudja, hogy az IKV-szerviz valóban készített költségvetést a Mildenberger utcai lakásra, és annak összege valóban megközelítette a 450 ezer forintot. De nem gombásodás miatt, mivel a lakás nem volt gombás, hanem azért, mert Cserháti Zsuzsa belekalkuláltatott egy emeletráépítést is. Előkerülnek a másodjára kiutalt lakás adatai is. Ennek felújítását, korszerűsítését az IKV 29 094 forintra taksálta, a lakás használatba vételi díja viszont 28 ezer forint volt, így Cserháti Zsuzsának kifizettek ezerkilencvennégy forintot, a két öszszeg közötti különbözetet. — Cserháti 1984 óta bent lakik a lakásban — mondja Mészárné a papírjaiból —, de még nem jött be megkötni a szerződést. Pedig már többször értesítettük, s a végleges kiutaláson is rajta van, hogy a szerződést nyolc napon belül meg kell kötni. A szerződés elmaradása egyben Cserháti Zsuzsa adósságát is jelenti, "havonta 188 forinttal kevesebb lakbért fizet az előírtnál. Ezt visszamenőleg meg kell majd fizetnie. Lám, jó hogy bekopogtunk az illetékes házkezelőséghez, most újabb értesítőt küldenek a feledékeny művésznőnek, aki talán nem tudja, de én a tanácselnöktől igen, hogy első helyre rangsorolták őt a tanácsiak a lakáskiutaláskor, s azon a listán sok név áll ezzel a megjegyzéssel: „... alatti lakás jövedelme alapján nem jogosult a részére javasolt... lakásra.” Vajon mennyit kereshetnek az elutasítottak, amikor a népi ellenőrzés vizsgálati megállapításai között az is szerepel, hogy Cserháti Zsuzsa mindennap 1800 forint honoráriumért lép fel a Moulin Rougeban? És jövedelmének nem ez az egyetlen forrása. Lakni kell valahol Felkeresem Cserháti Zsuzsát, néhány kérdésre szeretnék tőle választ kapni az egyszerűen berendezett lakásban. Az a benyomásom a szerény szoba láttán, hogy a házigazdát mintha valami nagy titok lengené körül. Mintha olvasna a gondolataimban, kérdő hangsúllyal támad: — Miért, egy élvonalbeli művész Magyarországon csak kacsalábon forgó kastélyban lakhat? Itt amúgy is ritkán vagyok. Aztán elküld a tanácshoz, ha valamire kíváncsi vagyok, kérdezzem meg ott, és ne vájkáljak az ő magánéletében, mert nincs hozzá közöm. Színes blézerjét vasalja az ágyra rakva, én pedig belátom, hogy lakni nemcsak fog, hanem kell is valahol mindenkinek, s ezt manapság ki így, ki úgy oldja meg, de a tanácshoz, ahova Cserháti Zsuzsa küld, nem megyek, mert ott már voltam, és már majdnem mindent tudok az ügyről, amit pedig nem, azt ezután sem fogom megtudni. Legalább abban volna jó hinni, hogy az eset nem merül feledésbe. De hogy a történetnek egyetlen örömteli mozzanata azért legyen: a Mildenberger utcai lakást — ami nem volt gombás — Papp Istvánná takarítónő vállalatának segítségével rendbe hozta, és most kisfiával nagyon boldog a szép otthonban. Fejér Gyula