Népszabadság, 1987. július (45. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-24 / 173. szám
HALMOZÁS Megrendülten tudatjuk, hogy dr. Körtvély Attila, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatási osztályának vezetője, rövid, súlyos betegségben, életének 51. évében, váratlanul meghalt. Az elhunyttól — hamvasztás után — július 28-án 15 órakor a Farkasréti temető ravatalozójában veszünk végső búcsút. Gyászolják: felesége, leányai, szülei, testvére és az Agrárgazdasági Kutató Intézet munkatársai. A Metalloglobus Vállalat gazdasági, párt- és társadalmi vezetése, egész kollektívája, valamint a gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy Marci Henrik kereskedelmi vezérigazgató-helyettes 1987. július 18-án, életének 57. évében elhunyt. Tisztelt és szeretett munkatársunkat, főnökünket vállalatunk saját halottjának tekinti. Temetése 1987. július 29-én 11 óra 15 perckor lesz a Pesterzsébeti temetőben. Rózsa Ferenc, a XIV. kerületi Sziklai Sándor Munkásőr Zászlóalj alapító tagja elhunyt. Temetése 1987. július 27-én 11.30-kor lesz a X. kerület, Kozma utca 6. alatti temetőben. Gyászolják szerettei, elvtársai és barátai. Megrendülten tudatjuk, hogy Fehér Miklós, a Tannimpex Külker. Vállalat régi dolgozója, az önálló szállítmányozási osztály vezetője, számos minisztériumi és vállalati kitüntetés tulajdonosa, életének 55. évében, 1987. július 15- én, váratlanul elhunyt. A vállalat saját halottjaként temeti 1987. július 28-án 14 órakor a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Gyászolják: gyermekei, rokonai és vállalatának dolgozói. Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk Fischer István, türelemmel viselt, hoszszan tartó szenvedés után, 1987. július 22-én elhunyt. Drága halottunkat július 26-án, vasárnap, fél 12 órakor fogjuk a Rákoskeresztúri (Kozma u. 6.) temetőben örök nyugalomba helyezni. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, fiam Dénes Sándor búcsúztatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. Ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket az MNVK ,,M” és Hadkiegészítő Csoportfőnökségnek, a Budapesti Honvéd SE kosárlabda szakosztályának, a Hungarocamionnak és a Lapkiadó Vállalatnak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, rokonoknak, barátoknak és mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám dr. Bakos László elhunyta alkalmából segítségükkel, részvétükkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Dr. Bakos Lászlóné és gyermekei. Gépészeti üzemegység felvesz vezetőt. Vízgazdálkodási Társulat, Pomáz, Rákóczi út 72— 74. sz. Földmunkagép és gépkocsi üzemeltetésében és fenntartásában gyakorlott, vállalkozó szellemű, felsőfokú végzettségű fiatalembert keresünk. Fizetés megegyezés szerint. A Szőnyi Tibor Kórház és Intézményei Igazgatósága (Vác, Szőnyi tér 3. 2600) felvételt hirdet a munka melletti általános ápoló, általános asszisztensi képzőbe. Várjuk azon 17 és 30 év közötti nők és férfiak jelentkezését, akik legalább nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az érettségizettek a felvételnél előnyben részesülnek. Nővérotthoni elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés: írásban vagy személyesen az intézetvezető főnővérnél 1987. július 31-ig. Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát AGROKOMPLEX tervezési és műszaki fejlesztési osztálya felvételre keres mezőgazdasági tervezésben gyakorlott építész-, illetve gépészmérnök képesítésű munkatársakat tervező és irányító tervező munkakörbe, a vállalat tevékenységi körébe tartozó építészeti, illetve technológiai tervezés-fejlesztési feladatok ellátására. Jelentkezés írásban, részletes szakmai önéletrajzzal, melyet a kombinát személyzeti főosztályára kell beküldeni (Mezőgazdasági Kombinát, személyzeti főosztály, Agárd 2484)._____ A Híradástechnikai Anyagok Gyára várja nem erősáramú karon végzett villamosmérnökök és villamos üzemmérnökök jelentkezését, gyártmány- és gyártásfejlesztői munkakörökbe. Lakás megoldható! Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban önéletrajzzal a következő címen: Híradástechnikai Anyagok Gyára, személyzeti osztály. Vác, Zrínyi u. 39. 2000. A nagykátai Magyar— Koreai Barátság Mgtsz pályázatot hirdet számviteliosztály-vezetői munkakör betöltésére. Feltételek: egyetemi vagy főiskolai végzettség és legalább 3 évi szakmai gyakorlat vagy középiskolai végzettség, mérlegképes könyvelőtanfolyam és 5 évi szakmai gyakorlat. Bérezés a 25/1983. (XII. 29.) MÉM számú rendelet alapján. Jelentkezés: a tsz. elnökénél és főkönyvelőjénél. 300-as dízel Mercedes. 7 éves, megkímélt állapotú eladó. Érdeklődni: 06(62)-84-085 telefon, de: 8-ig, este 8 után. A Duna Menti Regionális Vízművek felvesz IBM—AT PPC-k üzemeltetéséhez programozót v. rendszerprogramozót BASIC, dbasc és magas szintű programozási nyelvismerettel, szervezési ismeretekkel, gépkezelő-adatrögzítőt (kezdőt betanítunk). Fizetés: a szakmai végzettség és gyakorlat függvényében a kollektív szerződés szerint. Érdeklődni lehet: a vállalatfejlesztési osztályon, Vác, Híradó út 3. szám. Vidékieknek! Nyelvtanítás levelezéssel száz forinttól havonta, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul. (Telefonetikával.) Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. Budapest, Tábornok huszonegy 1149. (835-761.) 12 éves fiú mellé keresünk fiatal tanárnőt, hasonló korú gyermekkel, aki együtt nyaraló családtagként magyarra tanítana VII. 25.—VIII. 8-ig a Balaton mellett. Érdeklődni lehet az esti órákban a 462-952 telefonon. 2 plusz 2 személyes, garázsban tartott lengyel lakókocsi 90 000 Ft-ért eladó. Rubi Nándor, Salgótarján, Kistarján u. 4. Telefon: 32/13-446.__ Skoda lakóautó 83-as gy. évv. 7 személyre vizsgáztatva. 89-ig érvényes forgalmival eladó. Budapest. Bajcsy-Zs. u. 25/A 1I1/7. 1041. Lengyel lakókocsi N 126 —E típ. 1983-as gy. évű eladó. Érd.: Bp., Bajcsy- Zs. u. 25/A III/7. 1041. ÁLLÁST KERES Vadgazdálkodási és állattenyésztési üzemmérnök állást változtatna. ,,Gyakorlott 178 609” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. (állást kínál Komárom és Környéke Sütőipari Vállalat kisbéri telepére felvesz sütő szakmunkás házaspárt. Lakás megoldható. Jelentkezés: Komárom, József A. u. 10. Telefon: 107. Az öreglaki Állami Gazdaság ipari kerülete AZONNAL FELVESZ gépészmérnököt műanyagipari gyakorlattal, üzemvezetői beosztásba. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gazdaság ipari kerületének vezetőjénél, öreglak, 8697 címen személyesen vagy levélben. A Ganz Műszer Művek KMGY Nyírbélteki Gyáregysége további fejlesztéséhez műszer-, illetve tömeggyártásban jártas, felsőfokú végzettségű dolgozókat FELVESZ. Fizetés megegyezés szerint. Műszaki végzettségű házaspárok vagy tanár házastárs előnyben. Érdeklődni személyesen vagy írásban önéletrajzzal a gyáregység személyzeti vezetőjénél lehet. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Cím: Nyírbéltek, Malom u. I. 4372. Telefon 12 vagy 06-43/11-755. Panasonic No—850 HiFi videomagnó, Yamaha A —400 erősítő (2x40 W), Technics ST—7450 tuner. IBM kompatibilis számítógép eladó. Telefonszám: 99/13-301. Jó állapotban levő páncéltőkés zongora, kedvezményes áron eladó. Cím: Simontornya, Zrínyi út 16. Eladó egy IBM PPC komputer, tartozékokkal, sürgősen. Tel.: 310-946. Porsche 924, kevés kivitel eladó. Megtekinthető: 19—21 óra között. Bp. XII., Óra út 14. Egy EO—26—21-es tolólapos markológép és egy T—25 A traktor billenős pótkocsival, sok alkatrésszel eladó. Perbál, Rózsa Ferenc u. 7/A 2074. Csatári János, du. 5 után. Gépkocsit eladni vagy venni akar? Sztráda autóbörze,III., Szentendrei út 217._________ 7 éves IFA hosszúplatós, ponyvás, műszaki vizsgára kész állapotban eladó. Bp. III., Lukács György u. 4., Kaniczki. Ára, kötve: 180 Ft Könyveket és hanglemezeket ajánlunk a pihenéshez NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG Nagy útikönyv IDEGEN NEVEK KIEJTÉSI SZÓTÁRA 40 000 tulajdonnév kiejtés szerinti átírásban. Ára, kötve: 140 Ft . . SZÍNÁK—VERESS: KUTYAKALAUZ Mintegy 100 kutyafajta ismertetése, több mint 250 színes képpel. Ára*, kötve: 130 Ft . . KITTENBERGER KÁLMÁN: AFRIKAI VADÁSZKÖNYV A szerző eredeti fotóival illusztrált kiadás. Ára, kötve: 125 Ft . . . RAPCSÁNYI LÁSZLÓ: JERUZSÁLEM Egy legendás város ünnepei és hétköznapjai. Ára, kötve: 1251 Ft . . VILÁGIRODALMI KISENCIKLOPÉDIA I—II. A kötet szócikkei a világ mintegy 3500 írójáról adnak felvilágosítást. Ára, kötve: 370 Ft . . AZ EMBERI TEST I—II. Minden család nélkülözhetetlen kézikönyve. (Néhány fejezetcím: Egészség, betegség — A mozgás - Az öröklődés - A szaporodás — A táplálkozás) Ára, kötve: 270 Ft . . MUNKÁCSY MIHÁLY Reprezentatív album, 70 színes reprodukcióval. Ára, kötve: 340 Ft . . GOYA Reprezentatív album, 60 színes reprodukcióval. Ára, kötve: 270 Ft . . MÉZKÖNYV : Méhészkedés. Mézeskalácsosság. Méz és egészség. Mézes receptek. Ára, kötve: 120 Ft . . HORGOLÓMINTAKÖNYV Horgolóiskola és számos horgolt minta. Ára, kötve: 130 Ft . . Lemezajánlatunk db db db db db . db .db db db db db TOP-TARI-POP '86 (Szerelem első vérig) SLPM 37 070, hanglemezen. MADONNA SLPXL 37 114, hanglemezen. Ára: 130 Ft ... db Ára: 280 Ft ... db A felsorolt könyvek és hanglemezek megrendelhetők postán, utánvétellel történő szállításra. Küldeményeinkhez a postaköltséget felszámítjuk. Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Budapest, 1817 Név:................................................................................. Cím:...................................................................................... Garázsban tartott TD-s Polski Fiat 126 gépkocsi eladó. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni Kecskemét 23 806 telefonon, 18 óra után. Gyári Prága billencs 11 éves, 1988 májusig érvényes műszakival, 100 ezerért eladó vagy konténeresre cserélem, értékegyeztetéssel. Cím: Budapest, Merkúr u. 10. fszt. 1214. 17 órától. Világgyőztes kantál, CAC-dijas szukától 8 hetes, fültetovált kuvasz szuka kutyák eladók. — Hegyeshalom 06-98-20198, hétköznap 16 óra után, hétvégén egész nap. 2 db 3 éves sodrott kancacsikó fogattal is eladó. Szállítás megoldható. Szilvás, Attila u. 30. 7811. Mini gáztűzhely plusz palack, jótállással eladó. Telefon: 343-679, reggel 9-től 11-ig. Volga kombi. 7 személyre vizsgázott, 1989 decemberi műszakival, jó állapotban eladó. Tel.: 672-982. 19 óra után. Prága szippantó. 2 éves ADR vizsgával, műszakira felkészítve sürgősen eladó. Érdeklődni: Zalaegerszeg, Bazitai út 83. 8900. Motorhibás Volvo 88-as sürgősen eladó. Érdeklődni: Felsőtárkány, József A. u. 84. IFA szippantó tgk. friss műszakival eladó. Szabó, Kaposvár, Eger, u. 36. 7400. Forgalomból kivont B vagy L típusú Opel Kadettet keresek. Kónya László: Dévaványa, Viharsarok u. 43. 6 éves Skoda mikró eladó. Érd.: Szabó I. Vörös Hadsereg út 1075. sz. Külső benzinkút előtt. BMW 316 másfél éves, kétajtós, metállkék, extrákkal, kitűnő állapotban eladó. Telefonüzenet: 849-743.__________ Olcsón eladó felújításra szoruló 76-os Lada 1500-as. 556-712, az esti órákban. Porsche 924 turbó 944 formával, összes spoilerrel, 250/45 kerekekkel, fehér bőrkárpittal felszerelve, áron alul eladó. Bp. XII., Deres u. 7. Vennék 10 év körüli garázsírozott, különlegesen megkímélt állapotú gépkocsit. ..Kevés kilométerrel 179 496” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. UAZ mikrobusz 2 éves műszakival eladó. Törtei, Hunyadi J. u. 14. Üzembe helyezett akkumulálóról: beszerelése megrendelhető éjjel-nappal * 830-871-es telefonon. Sugár-KERAVILL Áruház. Gyümölcstermelőknek, vendéglátósoknak. Hűtőkamrához teljes hűtőfelszerelés és 1600 lit. hűtőszekrény eladó. Pilisszentiván, cukrászda. Eladó hidraulikus üzemelésű, állóhengeres kolbásztöltő gép, űrtartalma 25. és egy nagy teljesítményű ,,MD 114-es” húsdaráló. Cím: Jászberény, Toborzó u. 27. 5100. 3000 literes acéltartály 2 db és GVM-Thyssen N —10 olajégő 1 db áron alul eladó. Zsombor, Budakeszi. Vörös Hadsereg útja 212. 5611 Zetorekével, póttal, fűkaszával eladó. — Abony, Damjanich út 14. 2740 Retkes. Minősített faipari gépek keszítése. 200-as, 300-as, 400-as méretben. — Kombinált gyalugépek egyengetők, vastagolók. Asztali marók. Gergely Ferenc, Érd VI., Emil u. 56. 2030. Tel.: 45- 893. Peremezőgép (zikni) körolló készítése. Nyeste László, Bp. XIX., Traktor u. 31. 1194. Telefon: 475-303._________ Eladó 25 m motoros, láncos baromfietető, kompletten, újhartyán. Erdősor u. 17. Tel.: 136. Multikár 22-es motorral önjáró 600-as szalagfűrész gép. rönkvágó kocsi és Multikár 24-es felújított sebváltó eladó. Billenés IFA műszakival érdekel. Solt. Vörös Hadsereg u. 12., Pataki. 12-es, 120-as Diamant síkkötő gép, jó állapotban eladó. Cím: Almádiné. Bp. XV., óda 6. CE3SD Billenő garázsajtó, napellenző, vagyonvédelmi rács, lépcső, pavilon, épületlakatos munkák készítése. Nyeste József. Budapest XIX., Hunyadi u. 84. 1196. Telefon: 475-303. Sima és csíkos boxer kölykök eladók. Novák, Gölle. Táncsics u. 4. Bádogos munkát, villámhárító-szerelést, NC-marógépre bérmunkát vállalunk. Kvalifikált szakmunkásokat felveszünk. TAKSZER, Budapest XIV., Fogarasi 62/A. 0832-063. Kürtöskalácssütőnek berendezett lakókocsi, de tanítással eladó! Büfének is alkalmas. Telefon: 573-085. ,.Dalma” PJT komplett fürdőszobai berendezések, csempék, padlólapok kaphatók. Bp. VI., Vörösmarty 36. 310-818. Német juhászkölykök eladók. Bp. XVIII., Baja 14. 480-418. Eladó lassú járműre vizsgázott, platós dízel Robur áruszállító. 3 t teherkocsi, 24 kalapácsos, ciklonos daráló 50 kg és 500 kg vasmérlegek, 2-es csővázas eke, 12 m szállítószalag. Érdeklődni: Heréd Csillag út 19. 3011. % * DESC 5üHAKÖSgALON Bp .X#tózs*Gyat Vidékre cserélem Bp VII. kerületi, 85 nm, összkomfortos tanácsi lakásomat, 30 nm körüli, tehermentes garzon öröklakásra, ill. szövetkezetire, esetleg szoba, konyhás tanácsira. Ráfizetést kérek. „Nyári csere 178 499” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Debreceni másfél szoba, összkomfortos tanácsi lakást cserélek budapesti hasonlóra. „87 Nyár 128 357” jeligére a debreceni hirdetőbe. Egyszobás, összkomfortos, Budapest, Mező Imre úti, II. emeleti, tanácsi lakásom elcserélném. Bármilyen megoldás érdekel. Mezőberény, Mátyás u. 68. Érdeklődni: levélben. ALBÉRLET Két diákfiú részére szoba kiadó. Csak vidéki jelentkezzen. 420-023. S 19. Balatonföldváron 2,5 szobás, összkomfortos társaslakrész eladó. Érdeklődni: 9—14 óráig. Fábián Andrea, Balatonföldvár, Radnóti M. u. 6. 11/9. Piisvörösvár-Szabadságligeten 160 n.öles gyümölcsös 350 ezer Ftért, mellette ugyanakkora telek hétvégi házzal 500 ezer Ft-ért eladó. Együtt is. Tel.: 117-631. Szentendrén, Határ csárdánál, főútvonal, Dunapart mellett, téliesített nyaraló 130 n.-es telken eladó. 371-395 reggel, este vagy 162-793. Maklór, Vasút u. 52. sz. alatti családi ház eladó. Érdeklődni ugyanott szombat, vasárnap délután. Eladó: kétszobás, összkomfortos családi ház, családi okok miatt, sürgősen. Parkosított, rendezett udvar. Sződ. Váczi Mihály út 19. (16 órától). Albertirsán 500 négyszögölön szoba, konyhás, melléképülettel, felújításra szoruló ingatlan beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Albertirsa. Pesti út 7. sz. Bicskén 288 n.-es zártkert. 12 nm-es ház, téglából épült, pincével, villany van., eladó: Bús Józsefné. XXI. ker.. Áruház tér 2. III. 15., 16 órától 20 óráig.__ Pécsett, a magaslati úton. 74 nm-es, összkomfortos plusz 8 nm-es erkély plusz garázzsal eladó, azonnali beköltözési lehetőséggel. Érdeklődni: 72/30-415 telefonon 19 óra után. Kedvező feltételekkel eladó 65 négyzetméteres, szép, rendezett, kifogástalan, télen is fűthető téglanyaraló, Göd felső, Határ út 13. szám alatt, közvetlen a Duna partján. Kisebb nyugati gépkocsit, műszaki dolgot is beszámítok. Érdeklődés: Göd alsó, Néphadsereg út 14. (Kertváros Tsz felé.)_________________ Elcserélném zalaegerszegi zöldövezeti, két és fél szobás. Hl. emeleti OTP-öröklakásomat budapesti lakásra. Ajánlatokat „Nyár 69 806” jeligére levélben a zalaegerszegi Magyar Hirdetőbe kérem. Balatonfenyves, 3 szoba, hallos, 2 fürdőszobás nyaraló 250 n.öles, szépen rendezett telekkel, garázzsal. 6 éves, minden igényt kielégít, teljes berendezéssel eladó. Érdeklődni: Balatonfenyves, Fenyves u. 98. 3 óra után. Keszthely és Hévíz között, mindkét helységtől 5-5 km-re, Cserszegtomajban, 9440 és 6978 nm zártkerti mezőgazdasági ingatlan, megosztva is eladó vagy művelésre kiadó. Marton Béla, Pécs, Ilku Pál u. 31. Eladó Zánkától 6 km-re gyönyörű, csendes környezetben, masszív, nem régi kőház 600 n.-es területtel, víz van, villany bevezethető. Megtekinthető: Monoszló, Bonycsor domb, Szentgyörgyiné. Metró Pillangó úti megállójánál, 2 szobás, 50 nm, jó fekvésű, zöldövezeti, IX. emeleti öröklakás kp.-ért eladó. — 840-811, 18 órától. Varga Gyula András park 12/C IX. 53. 1149. Sághy,________________ Balatonszőlősi hegyen egy pince présházzal, cseréptetővel. 148 n.ölön, idős korom miatt, eladó. Gyümölcsfák, víz is van a közelben. Tótvázsony, István út 10. Balatonhoz közel, Mencshelyen, kertes családi ház eladó. Fő u. 14. szám. Balatonkeresztúri szőlőhegyen 600 n.-es telek eladó, 2 km-re a Balatontól. Érdeklődni: Balatonkeresztúr, Kossuth u. 81. Csomó Károly. Vecsésen családiház-rész eladó, csatorna, gáz a ház előtt. Irányár 450 ezer Ft. Érdeklődni 10— 22 óráig: 318-181. 200 négyszögöl telek eladó. Törtei, Vörös Hadsereg út 10. Solymáron 80%-ban kész tetőtér-beépítéses, 4 szobás, két fürdőszobás, műhely (40 nm), garázsos ház 540 n.-es telekkel sürgősen, fizetéskedvezménnyel eladó. Érd.: 64-es buszvégállomásnál. Hősök u. 33/C. Marosi, Balatonhoz közel, Enying. Diófa u. 7. szám alatti 3 szoba, összkomfortos, központi fűtéses, új családi ház, melléképülettel, garázzsal eladó. Érdeklődni: a helyszínen vagy István u. 51. szám. Gyulán ötszobás plusz nappali, két fürdőszobás, 2 garázsos, kétszintes családi ház eladó. Érdeklődni: Ügyvédi Munkaközösség, Gyula. Telefon: 61-630. Gyulán 22 helyiségből álló kétszintes, összkomfortos családi ház eladó. Üdülőnek is alkalmas. Érdeklődni: Ügyvédi Munkaközösség, Gyula. Telefon: 61-630. Háromszobás családi ház, jószágtartásra alkalmas nagy melléképülettel eladó. Mindszent, Szőlő u. 14. Eladó Lillafüred-Felsőhámor. Palota u. 27. sz. alatt levő 6 szobás, 3 szintes, összkomfortos, telefonos, 2 fürdőszobás családi ház. Plusz garázs, melléképületek. 223 n.-ös területen. (Ipari árammal ellátott.) A mellette levő saroktelek 176 n.-ös területen családi házzal eladó, közművesített. Érdeklődni: 74-773 telefonon. Balatonra szép kilátással (a 71-es út mellett). Balatonalmádi 11-ben kétszobás, 14 éves családi ház, gondozott nagy gyümölcsössel eladó. Gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni Veszprém, Dobi I. u. 17/A fszt. 1. Hétvégén a helyszínen, Duna u. 7. Gyógyvízre szorulók figyelmébe! Hajdúszoboszló közelében tehermentes, 400 n.öles telek, egy félig kész kis ház eladó. Télen, nyáron használható. „Meleg víz 178 590” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe . Somoskői elágazóban kétszintes, téliesített víkendház, 42 nm alapterületű, eladó. Vie, villany van. Cím: Salgótarján, Arany János út 15. Vll/55., Baksáné vagy a helyszínen. Családi ház, összkomfortos, 350-es gyümölcsöstelken, másfél szobás, 78 nm alapterületű. 2005 évig adómentes, szabad kézből eladó. ..Sürgős 179 099” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Örkény, Rákóczi u. 1. alatt 3 szobás családi ház, 800 n.-es telekkel plusz 40 db termő gyümölcsfával (ami nagyon jól jövedelmező) eladó. Busz, vonat egy percre. Érdeklődni: Örkény, Arany János u. 95. Eladó Tata 11., Újhegyen, 10-es dűlőben háromszobás, összkomfortos családi ház, beköltözhetően, gazdasági épületekkel, egy hold földdel (megosztva is). Érd.: egész nap fenti címen, Horváth Sándor. Eladó Tatán kétszintes, új, tehermentes családi ház, 10 négyszögöles telekkel. Érd.: hétköznap 17—19 óráig vagy levélben: Marosi Ferencné. Tata, Szamuely tér 7. 2891. Mártélyon vízparthoz közeli üdülő, csónakkal, berendezéssel eladó. — Érd.: Berényi Ferenc, Mártély, Alkotmány u. 18. szám. Nagykőrös, Árbóz dűlő 32. számú tanya, a Kocséri út mellett, eladó sok lakó- és melléképülettel. Ipari áram, víz van. Érdeklődni a helyszínen vagy a Mentőállomáson Búz Ambrusnál. Eladó Somogy megyében, Újvárfalván, 3 szobás, fürdőszobás családi ház, nagy telekkel, azonnal beköltözhetően. Érdeklődni levélben: Golobics Imréné, Marcali, Váci Mihály út 11. 8700. Aranyparton 3 szintes családi ház, ikerház fele, közös telekkel eladó. 1 .160 nm lakóterület NSZ 75 821” jeligére a kiadóba. Családi ház Duna-parton, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Vác, Horváth Mihály utca 17. Keszthelyen, belvárosban, régi típusú, négy és fél szobás öröklakás (önálló emeleti rész) eladó. Bakács utca 2. Telefon: 12- 585. este. Dunakeszi központjában eladó 71 négyzetméteres, két plusz fél szobás, étkezés. Dunára néző, telefonos öröklakás. Telefon: 06/27-41-961. Dunakeszi, Barátság u. 22. Hl. em. 20. Diósdon, kék busz vonalán 110 nm, kétszintes, gázfűtéses öröklakás plusz 58 nm-es garázs eladó. Érdeklődni: Darabos. Diósd, Hunyadi u. I/B. Egyszobás, 35 nm-es, tehermentes, X. emeleti. Tömő utcai öröklakás beköltözhetően eladó. — 408-712. Kaposvár belvárosában három szoba, hallos, gázfűtésű öröklakás eladó. Érdeklődni: Kaposfő. Kossuth L. u. 129. alatt, az esti órákban vagy telefonon Kaposfő 24. Ugyanitt eladó antik ebédlőgarnitúra, szalongarnitúra, heverék, fekete-fehér televízió, fotelok, dohányzóasztal és egy Bösendorfer hangversenyzongora. Baktalórántháza, Vasút u. 66. sz. szoba, konyhás, fürdőszobás ház, fürdőhöz közel, ugyanitt építész telek eladó. Eladom 55 nm-es, két szoba, összkomfortos, földszinti öröklakásomat készpénz plusz OTP-átvállalással. Érdeklődni lehet egész nap 17 óráig. Kézdi Tamás. Cegléd, Beloiannisz u. 23. fszt. I. szám. Opel Kadett, 20 éves, coupé, jó állapotban, valamint benzines fűrészgép olcsón eladó. Érdeklődni: Vác, Sándor utca 14. (17 órától). Cserkúti csárda családi okból eladó. Érdeklődni a helyszínen. , Sajtóinform. Országos Sajtófigyelés. SOS. Bp. ■ Pf.: 169. 1368. Eladó I szobás, gázfűtéses szövetkezeti társaslakás. Cegléd, Kossuth tér 6. III. 20. Érdeklődni lehet 18 órától. (Citromház.) ~_________ Albertirsán 343 négyszögöles építési telek eladó. Rajta kisépület. 30 köbméter sóder, nagy házhoz ajtók, ablakok, tervrajz, villany bekötve. Irányár: 250 ezer Ft. Érdeklődni lehet Albertirsa. Vorosilov út 25. sz. alatt (Stefkovics). Még jelentkezhet a már épülő harkányi ..LANKA társasüdülő téliesített, összkomfortos, egyszobás, másfél szobás és kétszobás egységeibe. Kérjen tájékoztatót! Felvilágosítás munkanapokon 10—12 és 15—18 óra között a 375*696 telefonon. Levélcím: LANKA, Budapest, 114. Pf.: 380. 1536. Balatonkenesén 200 n.öles telek eladó. Érdeklődni lehet: Póczos Béla. Bp. XX., Baross u. 52/C 1. em. 6. Eladó 2 szobás családi ház 540 n.öles telken, gondozott kerttel. Érdeklődni: Viszekiné, Tass, Csinos u. 12. Hévízen — négyes társasházban — háromszobás, hallos lakás garázzsal, kerttel eladó. Érdeklődni: Belovári Sándor. Hévíz, Árpád utca 10/3. Balatonalmádi,Vörösberényben, Veszprémi út 142/A alatt. 208 négyszögöl üdülőtelek eladó. Építési engedély van. — Víz van. Alap. pince kész. Villany megoldható. Érdeklődni lehet: Győr, Soproni u. 51. 9028. László Józsefné, Kerepestarcsa központjában. Örs vezér terétől HÉV-vel 25 percre, 5 szobás családi ház eladó. Megtekinthető szombat, vasárnap egész nap. Baross Gábor u. 16. Magyarkúton, a megállóhoz közel, nyolcszázegy négyzetméter vegyesgyümölcsös eladó. Érdeklődni a száztizenkettőkettőszáznegyvennégyen, kedden, szerdán. Tóth Sándornál napközben. 2 szoba, összkomfortos tanácsi lakást elcserélem Balaton északi oldalán egy kis házra. ..Sürgős 179 629” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Siklóstól 7 km-re, Matty, Rákóczi u. 11. telken gazdálkodásra alkalmas háromszobás, konyhás, fürdőszobás ház, állattartásra alkalmas nagy gazdasági épületekkel eladó. Kihajtási lehetőség van. Kb. 700 négyszögöl kert, kertészkedésre is alkalmas. Ipari áram van. Érdeklődni lehet mindennap. Máté József, Harkány, Ady E. u. 10. 7815. Elcserélném három szoba, összkomfortos, tanácsi főbérletemet 60 km körzetben 2 nagy szobás, komfortos családi házra. Lehel piac környékén van. Megtekinthető: mindennap 19 óráig. Budapest XIII., Balzac utca 11. IV. 7. Szűcsék. Leninváros közelében, Tiszatarjánban, eladó 1200 n.öles telken lévő 2 szobás, 2 konyhás, falusi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, termő gyümölcsfákkal, szőlővel. Érdeklődni a helyszínen: Tiszatarján, Vásár tér 19. Besenyői Gyuláné. Tanya eladó faluhoz 1 km-re. lakóházzal, gazdasági épületekkel, 3 hold földdel. Víz van. Gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni lehet a helyszínen mindennap. Cím: Pető János, Kunbaracs, Csarada 6. Eladnám 1600 négyszögöles tanyámat, gazdasági épületek, ház, istálló, melléképületek, víz, villany. 100 méterre a falutól. Állattartásra kiválóan alkalmas. Kiss Balázs, Erk, Falualja u. 4. 3295. 400 n.-ös telken háromszobás, lakóelőteres, központi fűtéses, 120 nm alapterületű családi ház eladó. 10 000 Ft/nm. — Fülöp, Inárcs, Rákóczi u. 22/A 2365. Boglárlellén vízparti társasüdülőben I. emeleti. 24 nm-es, berendezett lakrész, igényesnek eladó. Boglárlelle, Honvéd u. 94. Érdeklődni a gondnoknál. Eladó 50 nm-es, 1,5 szoba plusz étkező, erkélyes, kertrészes, zöldövezeti társasházi öröklakás a XI. kerületben. — Irányár: 28 ezer/nm. — Érd.: 260-860. Hetényegyháza, Kossuth u. 169. szám alatti kétszintes, 4 szobás, összkomfortos ikerházrész kis telekkel, OTP-hitelátvállalással eladó. Érdeklődni a helyszínen. Városföld, Dózsa György u. 49. számú kertes családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Víz, villany, gáz és jó út van. Érdeklődni az 51-es szám alatt. Ipoly mellett. Ráróspusztán beépítetlen üdülőtelek eladó. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: Salgótarján. Kistarján u. 6. V/41. 18 óra után. Radics Béla. Balatonfenyves központjában közvetlenül strandnál. Badacsonyra panorámás kilátással vízparti üdülő. Vas Gereben utca 10-ben eladó. 1 200 000- ért. Balatonszárszó belterületén 400 n.k 6szőlő, átépíthető pincével együtt eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Tefner Zoltán. Balatonszárszó. Fő utca 46. KÖZLEMÉNYEK A Volán Tefu megkezdte a jegyek árusítását az idei Forma—1 világbajnoki futamra. A verseny időpontja: 1987. aug. 7—8—9. Jegyek a következő budapesti fuvarvállaló irodákban kaphatók: V., Bajcsy-Zsilinszky út 74., VIII., József krt. 50., XII., Magyar Jakobinusok tere 4/A, XVIII., Vörös Hadsereg útja 3., VI., Hunyadi tér 112., IX., Soroksári út 38—42., XII., Váci út 28. Elveszett az Üstökös Gmk MNB 218— 98426/10820—XI 2. feliratú bélyegző. — Használata 1987. július 8-tól érvénytelen. „Fűtéstechnika” Épületgépészeti Tervező és Kivitelező Gazdasági Munkaközösség Siófok, Vak Bottyán u. 1. Képviselő: Töpler Iván. OTP 1569—396. Tel.: 12-486. lenyomata, sorszám nélküli bélyegző elveszett, ezért használata 1987. július 13-tól érvénytelen. Elveszett a KÉV—Metró Vállalat R 801 167 számú elszámolási utalványa. — Felhasználása 1987. június 21-től érvénytelen . A Villamosenergiaipari Kutató Intézet alábbi szövegű áruátvételi bélyegzője elveszett: „Villamosenergiaipari Kutató Intézet 1051 Bp., Zrínyi u. 1. 22. sz. átvételi bélyegző MNB 201— 00315”. A bélyegző használata 1987. július 22-től érvénytelen. A Cooptourist rendkívüli belföldi nyári ajánlata: Autóbuszos társasutazások: Szegedi Szabadtéri Játékok (Verdi: Rigolettó), augusztus 1—2., 1470 Ft. Szegedi Szabadtéri Játékok (Nyomorultak), augusztus 15—16. és 20—21. 1470 Ft. Alpokalja gyöngyszemei, augusztus 20— 22., 1890 Ft. Hosszú hétvégék az egyénileg utazóknak: Lillafüred: Palota Szálló, júl. 31.—aug. 2. és aug. 14—16., 1050 Ft. Sopron: Hotel Lövér, augusztus 20— 22., 1850 Ft. Zalakaros: lakosztályok, augusztus 20—22., 1490 Ft. Gyula: Hotel Komló, augusztus 20—22., 950 Ft. Jelentkezés és felvilágosítás a Cooptourist irodáiban! Az élmény önre vár...! Külföldi ajánlatok az IBUSZ-tól: Üzbegisztán— Tádzsikisztán (repülőgéppel). Utazással együtt 9 nap szeptemberben és októberben. Részvételi díj teljes ellátással: 12 920—18 490 Ft. Üzbegisztán—Türkménia (repülőgéppel és autóbusszal). Utazással együtt 13 nap szeptemberben és o octóberben. Részvételi díj teljes ellátással : 16 060—17 100 Ft. Moszkva—Tallinn —Leningrád (repülőgéppel és vonattal). Utazással együtt 9 nap szeptemberben és októberben. Részvételi díj teljes ellátással: 9590—10 980 Ft. Tbiliszi—Jereván (repülőgéppel és autóbusszal). Utazással együtt 9 nap szeptemberben és októberben. Részvételi díj teljes ellátással: 10 640—11780 Ft. Krakkó—Auschwitz (autóbusszal). Utazással együtt 4 nap szeptemberben és októberben. Részvételi díj télpensziós ellátással: 3300 Ft. Leningrád (repülőgéppel). Utazással együtt 5 nap szeptemberben és októberben. Részvételi díj teljes ellátással: 7400—7500 Ft. Pozsony—Trencsény—Nyitra (autóbusszal). Utazással együtt 3 nap szeptemberben. Részvételi díj félpenziós ellátással: 2568 Ft. Részletes felvilágosítással készséggel állnak rendelkezésére az IBUSZ-irodák! Szedd magad! Értesítjük kedves vársárlóinkat, hogy július 22-től beindítjuk a kajszi Szedd magad akciót a Munkatherápiás Intézet Pomáz Dolina és Kiskovácsi kerületében. A dolinai kerület a pomázi HÉV-állomástól a Rákóczi úton át, a kiskovácsi kerület a dobogókői műi út mellett érhető el. Az útirányt táblák jelzik. Mindennap 7— 16 óráig, vasárnap 7—12 óráig lehet a kajszisokiba bejutni. A magyar kajszi ára: 20 Ft/kg, az óriás fajtáké 25 Ft/kg. Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámokon: 06-26-25-022, 25-065 és 25-288. Levelező nyelvoktatás! Angol, német kezdő, újrakezdő és középhaladó levelező nyelvtanfolyamot szervez (hanganyaggal) a Panoráma Nyelvstúdió. A tanfolyam díja 1900 Ft. Kérje részletes tájékoztatónkat. Címünk: Debrecen, Jerikó u. 15. 4032. Megnyílt! Fortuna penzió-fogadó. — Nyitva 0 órától 24 óráig. Túl.: Csetényi József és neje Erzsébet. Eger, Kapás u. 35/A. Telefon: 06-36-16480. Siófok.Kilitin építési telek eladó. Gáz, víz, villany van, társasépítés lehetséges. Érdeklődni: Siófok, Vörös Hadsereg u. 14.__________ Eladó Csömörön 1200 négyszögöl telek, belterület, állattartásra, gazdálkodásra is alkalmas. Érdeklődni lehet: Csömör, Széchenyi út 103. 18 óra után._________ Hévíz központjában, összkomfortos, telefonos, kertes családi ház (vállalati üdülőnek is alkalmas) eladó. Érdeklődni: Hévíz, Vörösmarty utca 26. szám._____________ Mindszenti strandhoz közel, Tisza-parton, nyaraló építésére alkalmas telek és egyéves kuvasz eladó. Érd. levélben: Mucsi Mihály. Hódmezővásárhely, Kistópart u. 9. szám.______________ Nyerges Csárdához és horgasztóhoz közel 500 n.-es gyümölcsös, hétvégi házzal olcsón eladó. Érdeklődni: Dombóvár, Arany János tér 15/B. Hornyák Lajos.________ Zebegényi panorámás üdülőtelek vagy telekrész, félig kész házzal eladó. Út. víz, villany van. Érdeklődni: 566-820.____________■ Esztergomban kétszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás, azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: Idlős. Esztergom, Petőfi u. 14. ________ Balatonhoz 4 km-re. Kővágóörsön kétszobás családi ház, 2002.-es telken eladó. Érdeklődni: Nyögéri Sándor, Kővágóörs.A Vörösmarty út 22. Kisterenyén, a Dobó út 63. alatt, két családnak is megosztható kertes ház, sürgősen eladó. Érdeklődni a címen. Cserháti Pálnénál lehet. Hollókői ház eladó. Érdeklődni lehet július 25. —augusztus 2. között. — Czimer Istvánná. Hollókő, Kossuth út 20. 2 szobás családi ház. 500 n.-es. gazdálkodásra alkalmas kerttel eladó. Vécs, Széchenyi u. 13. sz. alatt.______________ 4 szoba, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Felsőtárkány. József A. u. 84. Kacs (fürdő) 350 n.-Öt telek eladó. Érdeklődni: Érdliget. Koronafürt 8/B vagy 176-967. Ostorháziné. _______._________ Családi ház Budapest XV. ker., Rigmus u. 17. alatt olcsón eladó. Érdeklődni: Rigmus u. 15-ben._________________ öröklakás eladó. Szeged, Római krt. 16. II. cm. Érdeklődni: Bp. 426-894. Siófok, Fő u. 96. alatt 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: a helyszínen. ( ÜDÜLŐ ) Vállalatok figyelmébe! Sopronban két szoba, összkomfortos lakásban, két szoba, különálló mellékhelyiség használatával, hosszabb időre kiadó. Leveleket ..Belváros 075 973” jeligére a soproni hirdetőbe. Lenin krt. 9. Lakásomat fürdővendégeknek kiadnám. Gyula, Mikes Kelemen u. 5., Szabóék. Alsóörsön délkeleti fekvésű, tetőtér-beépítéses, 4 lakóhelyiséges, 100 nm-es, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, erkélyes, teraszos, luxuskivitelezésű, új nyaraló, 130 négyszögöles, szépen parkosított telken eladó, „3 millió NSZ 75 802” jeligére a kiadóba. Évente 14-28 napos üdülést biztosító örökös használati jogot vásárolhat! Épülő üdülőszövetkezetek Óbudán, Hajdúszoboszlón és Egerben. Szervezés alatt Gyulán és Abádszalókon (horgászfalu). Részletes felvilágosítás: Országos Üdülőszövetkezet és Idegenforgalmi Szövetkezeti Közös Vállalat, Budapest XI., Karinthy Frigyes út 22. 1111. Telefon: 851-072. Vállalatok részére is alkalmas. 2 szintes ikerüdülő (2x80 nm), strandhoz közel. 500 n.öles parkosított telken. Gyenesdiás, Béke u. 99/1. alatt eladó. Érdeklődni lehet este. Gyenesdiás Toldi u. 15., telefon: Bp. 264-606. ( TELEK ) Üdülésre, kertészkedésre alkalmas telek Bicske. Galagonyás 5. dűlőjében eladó. Kút van. Villany bevezetése megoldható. Levélcím: Budapest, Békeharcos út 4. sz. 1171. Túri János.___________ Fonyódon 2001.-ös közművesített telek eladó. Érdeklődni: Szt. István u. 122. ■TíTTTm GÉP VímUM