Népszabadság, 1987. augusztus (45. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-15 / 192. szám

1987. augusztus 15., szombat NÉPSZABADSÁG 11 IBI 17 1* 11 1 11 mii lm ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT. Németh Ká­roly, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Denis Sassou- Nguessót, a Kongói Népi Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe al­kalmából. TRAUTMANN REZSŐ, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Grósz Ká­roly, a Minisztertanács elnöke és Péter János, az Országgyűlés alel­­nöke fogadta Hajdú Jánost, hazánk­nak a Svájci Államszövetségben akkreditált rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki a közeljö­vőben utazik állomáshelyére. MUNKÁSFIATALOK találkoznak Tatabányán augusztus 28-a és 30-a között. A harmadik alkalommal megrendezett találkozón politikai fórumokat és vidám szórakoztató műsorokat tartanak. A fiatalok egyebek között vezető politikusok­kal vitathatják meg a kibontakozás programját. KERTAI GYÖRGY geológus, Kos­­suth-díjas akadémikus születésének 75. évfordulója alkalmából pénteken emlékünnepséget tartottak a Kőolaj­­kutató Vállalat szegedi székházában. Az előcsarnokban megkoszorúzták az 1968-ban elhunyt tudós emléktáb­láját. KÉKFESTŐKELMÉKET mutatnak be Székesfehérváron. Kovács Mik­lós népi iparművész, a népművészet mestere és leánya, Kovács Gabriel­la a Barátság Házában állítja ki a hatvanféle mintával nyomott, ha­gyományos és indigófestéses eljárás­sal készült anyagokat, blúzokat, szoknyákat, lakástextíliákat. ÉRTÉKES LELETEKRE bukkantak Zalá­ban a Pannónia—Illirikum—Itália kutatá­si program keretében végzett ásatások­ban. Alsórajkon IX. századi temetőre, és római kori településre leltek, Habót ha­tárában pedig középkori településegyüt­tesre bukkantak: a sárkányszigeti várra, a hozzá tartozó falura és temetőre. ERŐS FÖLDRENGÉS rázta meg pén­tek reggel Közép-Szerbiát. A földlö­kések ereje a Kraljevo közelében levő epicentrumban a Mercalli-skála szerint 7 fokos volt. A környékről ér­kező első hírek szerint számottevő anyagi károk keletkeztek, emberál­dozatot nem követelt a földrengés. ELLOPTAK EGY KROKODILT. Pénteken hajnalban egy ismeretlen betörő Budapesten, a József körúti állatkereskedésből magával vitt egy körülbelül nyolcvan centiméter hosz­­szúságú, élő nílusi krokodilt. A rend­őrség kéri, hogy aki az állat hollété­ről tudomást szerez, értesítse a leg­közelebbi rendőrt, vagy hívja fel a rendőrséget Budapesten a 123-456-os telefonszámon. NÉMETI LAJOS nyomdász születé­sének 100. évfordulója alkalmából a Nyomda-, a Papíripar, a Sajtó és a Könyvkiadás Dolgozóinak Szakszer­vezete, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Ellenállók, Antifasisz­­ták Szövetsége augusztus 24-én, hétfőn 11 órakor koszorúzási ünnepséget rendez a Rákoskeresztúri temetőben levő sírjánál. JANKOV MANAHILOV, a bolgár pénzügyminiszter első helyettese augusztus 10. és 14. között látogatást tett hazánkban, s Békesi László pénzügyminiszter-helyettessel a két ország pénzügyi kapcsolatairól tár­gyalt. Tájékoztatták egymást az adóreform magyarországi, illetve bulgáriai előkészítésének tapasztala­tairól, a gazdaságirányítás korszerű­sítéséről. MEGÚJULÓ BUDAPEST címmel fotódokumentációs kiállítás nyílt meg tegnap a Budapest Kiállítóte­­remben, a Szabadsajtó úton. A szep­tember 20-ig­­látható­­bemutatón a látogatóik megismerkedhetnek a fő­város törz­brehabilitációs munkájá­­na­k eredményei­vel, a lakóház-fel­újítási tervekkel, elképzelésekkel. FIATAL KÉPZŐMŰVÉSZEK kiál­lítása nyílt meg tegnap Hódmezővá­sárhelyen. Ez a XXII. országos if­júsági képzőművésztábor zárókiállí­tása. A mártélyi Tisza-parton ren­dezett kéthetes továbbképzésen a képzőművészetek valamelyik ágá­ban már eddig is kitűnt ifjú amatő­rök vettek részt. DÉLRE TARTÓ VÁNDORMADARAK vo­nulnak át a Fertő tó felett. A cankó­­félék a parti nádasokban pihennek, az üstökös récék is megtelepedtek a tavon. A környező magyar és osztrák falvak­ban több mint száz gólyafióka nevelke­dik, készülve a vándorútra. Betörőt keres a rendőrség Mint arról la­punkban hírt ad­tunk, 1987. május 25-én hajnalban ismeretlen tettes betört a Pest Me­gyei Bíróság épü­letébe. Az egyik i­rodahelyiségből nagy összegű kész­pénzt és külön­böző értéktárgya­kat vitt el, a be­rendezési tárgya­kat pedig felgyúj­totta. A vizsgálat ed­digi megállapításai szerint a betörés elkövetésével alaposan gyanúsítható Tö­rök László 33 éves salgótarjáni lakos, aki jelenleg ismeretlen helyen tartóz­kodik. Személyleírása: Körülbelül 160 centi­méter magas, vékony testalkatú, kreol bőrű, fejformája hosszúkás, alacsony, széles homlokú, szeme barna, szemöldö­ke széles, haja sötétbarna. Saját személyi okmányai nincsenek, feltehetően hamis igazolványt használ. A rendőrség kéri, hogy aki Török László tartózkodási helyéről bármilyen információt tud adni, értesítse a legkö­zelebbi rendőri szervet. Kiégett két jármű Egy ember életét vesztette Kiskunfélegyháza külterületén Kól­ás László 51 éves gépkocsivezető elő­zés közben kamionjával a jobb oldali útpadkára szorította Edward Gollent 64 éves nyugdíjas gotowczei lakos által vezetett személygépkocsit, majd áttért az úttest bal oldalára, és ott összeütközött egy vele szemben köz­lekedő­­kis tehergépkocsival. A sze­mélyautó az árokba csúszott és ki­gyulladt. A kis tehergépkocsi felbo­rult, és ugyancsak kigyulladt. Ed­ward Gollent a helyszínen meghalt, a tehergépkocsi vezetője és utasa sú­lyosan megsérült. A vizsgálat eddigi adatai szerint Káldi László megsér­tette az előzés szabályait. (MTI) Balesetveszélyes festékek A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet ellenőrei megállapították, hogy hibás csomagolású festékek ke­rültek forgalomba. Tavaly a harma­dik és negyedik negyedévben, vala­mint az idei év első negyedében gyártott aerosolos Neolux festékek palackjai szivárognak, a palackok felhasadhatnak. A Standolit olajfes­­té­k Combi karton­ fém kombinációval készült dobozának alja leválik, a fes­ték kifolyik. Mindkét festékfajta a Budalakk Festék- és Műgyantagyár terméke. Mivel a hibás csomagolású festé­kek balesetveszélyesek is lehetnek, s veszélyeztetik a vagyonbiztonságot, a KERMI az árusításukat megtiltja. Felhívja a vállalatokat, hogy a festé­kek eladását szüntessék meg, s a reklamáló vásárlókat a közlemény megjelenésének napjától­ kártalanít­sák. A KERMI intézkedése a nem aero­solos Neolux és a fémdobozos cso­magolású festékek árusítására nem vonatkozik. (MTI) Záporok, zivatarok Szárazföldünkön nagyon változékony az időjárás. Az Atlanti-óceán felől nagy sebességgel érkeznek a nagy nedvesség­tartalmú léghullámok, s eljutnak egé­szen a kelet-európai síkságig is. Útju­­kat erős felhősödés, gyakori esők jelzik. Általában hűvös az idő, csak rövid idő­szakokra erősödik a fölmelegedés. A Kárpát-medence időjárását az óceáni léghullámok határozzák meg, ezért a mi időjárásunk — egyelőre — változékony marad. Dél-Európában is előfordul néha egy-egy zivatar, ennek ellenére sok a napsütés, meleg az idő. Hazánkban pénteken a reggeli párá­­sodás megszűnése után néhány órára mindenütt kisütött a nap, gyakran volt azonban borult az ég, és eső, záporeső is többfelé előfordult. A hőmérséklet dél­utánra 1­8—23 fokig emelkedett. Előrejelzés ma estig: A kevés napsütést gyakran váltja fel erős felhősödés, borult ég, további eső, záporeső, néhol zivatar várható. A dél­nyugati szél tovább élénkül, majd észak­­nyugatira fordul és megerősödik. A hő­mérséklet csúcsértéke 18 és 23 fok között valószínű. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 341 centiméter volt, ma várhatóan 330 centiméter lesz. A Balaton vize 18 fokos. Koszorúzás Kristóf István sírjánál Kristóf István, a magyar munkás­­mozgalom régi harcosa születésének 75. évfordulója alkalmából koszorú­zási ünnepséget rendeztek pénteken a Mező Imre úti­­temető Munkásmoz­galmi Panteonjában levő sírjánál. Az ünnepélyes megemlékezésen le­rótták kegyeletüket a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, az Elnöki Tanács, a Szak­­szervezetek Országos Tanácsa, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság és a Bőripari Dolgozók Szakszervezete képviselői. Elhelyezték a megemlé­kezés virágait családjának tagjai, ba­rátai, volt harcostársai is. (MTI) Pedagógustalálkozó Debrecenben (Munkatársunktól.) Nemzetközi pedagógustanácskozás kezdődik vasárnap Debrecenben. A pedagógusszakszervezet, a KISZ KB Értelmiségi Fiatalok Tanácsa, a Kossuth Lajos Tudományegyetem­mel karöltve, érdekes előadásokra s szekcióvitákra hívta meg több ország fiatal pedagógusait. A négynapos ta­nácskozás foglalkozik a magyar ok­tatásügy időszerű kérdéseivel, s­ több olyan kutatásról is beszámolnak az előadók, amely a fiatal tanítók-taná­­rok beilleszkedéséről, személyiség­­fejlődéséről szól. A plenáris ülés után három szekcióban folytatja munkáját a konferencia, amely szer­dán ér véget. UNOKÁINK IS LÁTNI FOGJÁK? A Évenként több mint 300 millió szemétszállításért Ú­jabb lerakóhelyeket kell keresni a fővárosban (Munkatársunktól.) Budapesten tavaly 2 millió 200 ezer köbméter háztartási hulladékot szállított el a lakosságtól a Főváro­si Közterület-fenntartó Vállalat. A lakások 99,6 százalékától­ a szeme­tet rendszeresen elviszik — a töb­bitől azért nem, mert a vállalat gépeivel a házak egy részét nem tudják megközelíteni. A fővárosban a szemétszállítás a lakosság számára díjmentes, a ház­tartási hulladék elszállításáért, táro­lásáért, ártalmatlanná tételéért a Fővárosi Tanács 317 millió forintot fizet a Fővárosi Közterület-fenntar­tó Vállalatnak. A nem állami bér­lakásban lakók viszont használati díjat fizetnek az általuk igénybe vett hulladéktároló edényekért. Egy 110 literes kuka használatáért pél­dául havonként 8 forintot kell fi­zetnie a lakónak, vagy lakóközös­ségnek. Külföldi szakemberek egybehang­zó véleménye, hogy a fővárosban jó színvonalú a szemétszállítás és -tá­rolás rendszere. A lakosságnál meg­közelítőleg 300 ezer, a Fővárosi Köz­terület-fenntartó Vállalat tulajdo­nában lévő hulladéktároló edény van, s ezekből naponként 165—170 célgép gyűjti össze a szemetet, s vi­szi a hulladéktárolókba, az égető­műbe. A terület beépítettségétől és az itt keletkezett hulladék mennyi­ségétől függően hetenként egy-öt al­kalommal viszik el a szemetet. Gondot okoz, hogy a nyolc fővá­rosi, illetve város környéki szemét­­lerakó kezd megtelni, s így újabb helyeket kell keresni, ezért mind messzebbre kell szállítani a hulla­dékot. Ráadásul nehéz megfelelő te­rületeket találni az új szemétlera­kóknak, hiszen szigorú hatósági elő­írások vannak érvényben, különbö­ző talajtani és környezetvédelmi fel­tételeknek kell megfelelniük. Ez idő szerint mindössze egy hulladékégető m­ű végzi a fővárosban a munkát, a XV. kerületi, Ifjúgárda­ úton, s újabb építésére anyagi fedezet hiányában a közeljövőben nem lesz lehetőség. Nincs megnyugtatóan megoldva a háztartásokban keletkezett veszé­lyes hulladékok kezelése sem. Ezek biztonságos elhelyezésére majd csak az Aszódon most épülő tároló át­adása után­ lesz lehetőség. A Közterület-fenntartó Vállalat munkatársai kérik a lakosságot, hogy ne illegális szemétlerakó helyekre vagy más közterületekre hordják­ a háztartásokban keletkezett hulladé­kot, hanem vegyék igénybe a válla­lat szolgáltatásait. Mindez nem ke­rül nekik semmibe, hiszen mind a szemétszállítás, mind az évenként egy alkalommal megtartott lomtala­nítás a lakosok számára ingyenes. Ifjú Gárda-szemle Az Ifjú Gárda megalakulásának harmincadik évfordulója tiszteletére az idén Dombóváron rendezik meg az országos szemlét, amelyet megyei elődöntők, szemlék előztek meg. Az augusztus 20—24-ig tartó rendezvé­nyen több verseny is lesz, közülük a legnehezebb a körülbelül 25 kilomé­teres túra, amelynek állomásain el­méleti és gyakorlati tudásukról is számot kell adniuk a fiatal részve­vőknek. A több száz ifjúgárdista ezen­kívül összeméri tudását az alaki ver­senyeken is, majd augusztus 23-án technikai bemutatót tartanak. Kritikussá vált a vízhiány Havannában (Havannai tudósítónktól.) A kubai főváros víztartalékai a tartós szárazság következtében a mi­nimálisra csökkentek, ezért a város­ban rendkívüli intézkedéseket vezet­tek be a lakossági vízellátás biztosí­tására. A nyári, legmelegebb hónapok­ban a kubai főváros vízigénye eléri az egymillió 186 ezer köbmétert. Ehelyett a vízművek ennek csupán valamivel több mint felét képes elő­teremteni. A három nagy föld alat­ti víztároló szintje annyira lecsök­kent, hogy a legtöbb havannai ke­rületben csupán háromnaponként van vezetékes ivóvíz, s a három, leg­súlyosabb helyzetben levő kerület­ben pedig — az azóta rohamtempó­ban megépített távvezetékkel is — csupán minden negyedik napon tud­ják vezetékes vízhez juttatni a la­kosságot. A helyzet azért is rendkívül kri­tikus, mert Kubában a nyári hóna­pok az esős évszakok, ilyenkor kel­lene a víztárolókban annyi víznek fel­halmozódnia, hogy a téli, száraz év­szakban is el tudják látni a lakossá­got. Nagy Csaba Forró napok Spanyolországban Rekkenő hőség uralkodik ezekben a napokban Spanyolországban, több helyütt negyven fokot meghaladó hőmérsékleti csúcsértékeket mértek. Az előrejelzéseik szerint a forróság csak a jövő hét elején enyhül. A néhány napos nyári hőhullám ko­rántsem szokatlan jelenség Hispá­­niában, amiként jószerivel megszo­kott dolog az is, hogy nyaranta órá­ról órára föllobban egy-egy erdőtűz. (Sőt mint egy nemrég közzétett fel­mérés megállapította, némely feke­te esztendőkben, így 1985 nyarán egy órára két erdőtűz is jutott.) (MTI) Ezer és ezer fürdőző keres enyhülést a hőségben a San Sebastian-i tenger­parton. A képet nézve felötlik a gondolat: ennyire talán a Palatínus sem zsúfolt egy-egy kánikulai vasárnapon. mti telefoto Üzletek ünnepi nyitva tartása A Belkereskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint augusztus 20-án, valamint az azt megelőző és kö­vető napokon az alábbiak szerint alakul az üzletek és vendéglátó helyek nyitva tartása: Augusztus 19., szerda: valamennyi élel­miszerbolt, csarnok és piac 19 óráig tart nyitva. Az ennél később záró élelmiszer­­üzletek a pénteki, az iparcikk-, a ruhá­zati üzletek és áruházak a szerdai, a vendéglátó helyek a szombati megszo­kott időben lesznek nyitva. Augusztus 20., csütörtök: a vendéglátó helyek szombati, az édesség­-, dohány- és ajándékboltok vasárnapi nyitva tartá­sukat alkalmazzák. Minden más üzlet, áruház zárva lesz. Augusztus 21., péntek: a vendéglátó helyek szombati, a dohány-, édesség- és virágboltok, valamint a vasárnap egyéb­ként is nyitva tartó élelmiszerboltok, piacok vasárnapi rend szerint tartanak nyitva. Minden más üzlet, áruház zárva lesz. Augusztus 22., szombat: minden bolt, vendéglátó hely, csarnok és piac szom­bati nyitva tartási rendje szerint mű­ködik. Augusztus 23., vasárnap: valamennyi kiskereskedelmi egység szokásos pénteki nyitva tartását alkalmazza. A kijelölt vendéglátó helyek augusztus 20-án és 21-én árusítanak tejet, kenye­ret, péksüteményt. (MTI) KÖZLEMÉNY A FŐVINFORM jelenti, hogy ma reg­gel 6 órától vasárnap délután 6 óráig a Lánchíd alatt fél szélességben lezárják a budai alsó rakpartot. A forgalmat jel­zőőrök irányítják. 21

Next