Népszabadság, 1989. június (47. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-09 / 134. szám
6 A társadalom egyetértésével Dr. Horváth István az új választójogi törvény tervezetéről és a következő választásokról A Belügyminisztérium a kormány megbízásából az Igazságügyi Minisztériummal közösen elkészítette az országgyűlési képviselők, a köztársasági elnök és a helyi tanácstagok választásáról szóló törvény előzetes tervezetét, amelyet dr. Horváth István belügyminiszter nyilvánosságra hozott, és egyben megküldött a különböző pártoknak, társadalmi szervezeteknek. — Mit várnak ettől? Egyetértést? Vitát? — kérdeztük a belügyminisztert. a Véleményeket. Úgy gondolom, nehezen vitatható, hogy a kormány nagy erőfeszítéseket tesz a jogállamiság kiépítésére. A kezdeményezésére ez évben alkotott törvények sora bizonyítja ezt. Anélkül, hogy bármiféle fontossági rangsort kívánnék felállítani,megkockáztatom azt a megjegyzést, hogy a választási rendszerre vonatkozó szabályok megkülönböztetett helyet foglalnak el közöttük, mert a választások során az állampolgároknak módjuk van közvetlenül véleményt nyilvánítaniuk a jogállamiság egyes intézményeiről, azokat életre hívni, s egyben mintegy társadalmi megbízást, ezzel politikai hitelt adni működésükre. Az utóbbi, vagyis a politikai bizalom kérdése pedig — köztudomásúan — kulcskérdés jelenlegi viszonyaink között. A kormányt a jogállamiság megteremtése során ez ideig is az vezette, hogy lehetőség szerint társadalmi egyetértés alapján tegye meg kezdeményezéseit. A választási rendszerre nézve azonban a konszenzus szükségessége minden más intézményhez képest is fontosabbnak látszik. A kormány ezért — ha szabad így mondani — felkínálja a választási rendszer egy bizonyos formáját. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy a kormány messzemenően nyitott a leendő részvevőik véleményére, s a javaslat nyilvánosságra hozatalával ösztönözni, ha úgy tetszik, késztetni is szeretné e szervezetek közötti tárgyalásokat. Egyben kifejezte készségét arra is, hogy a tervezet végső megformálását csak e tárgyalások eredményeképpen végzi el, s nyújtja be a döntésre jogosult Országgyűlésnek. Ha kell, változtatnak — A választási rendszer szabályai az elmúlt évtizedekben választásról választásra kisebb-nagyobb mértékben változtak. Néhány hónappal ezelőtt társadalmi vita zajlott le egy újabb, elég jelentős módosításokat tartalmazó tervezetről. A most nyilvánosságra hozott előzetes tervezet — úgy látszik — lényegesen eltér például a tavaly vitára bocsátott elképzelésektől. És még ezen is változtatni kell? — Egyetértés esetén változtatni fogunk. Napjainkra — mindenki látja, érzi — megváltoztak a nézetek, megváltozott a tényleges politikai helyzet ahhoz képest, ami tavaly még élt, amikor a korábbitervezet készült. Akkor még más elképzelések voltak a politikai rendszer fejlesztésének irányáról is. Így a korábbi tervezet nem állta ki a társadalmi vita próbáját, mert az még az egypártrendszer logikáját követte, bár ebben az összefüggésben nagyon korrekt és demokratikus volt. Az azóta bekövetkezett változások lényege — szerintem — abban van, hogy a politikai rendszer egyre markánsabban a többpártrendszerre épül, s a társadalom politikai tagoltságából fakadó eltérő politikai törekvéseket döntően — ha nem is egyedülien — a pártok képviselik. Ezért a választási rendszer centrumába is a pártoknak kell kerülniük. A mostani tervezetekben ez főképp abban fejeződik ki, hogy — bár nem kizárólagosan — a jelöltállítás joga a pártokat illeti meg. Ezenkívül más szabályok — például a választási szervek összetétele, a választási kampány jogszabályban is kifejezhető egyes eleme, illetve a megszüntetésre szánt választójogi intézmények, mint például a visszahívásnak és a Hazafias Népfront közjogi funkciójának a kiiktatása — mind arra épülnek, hogy a következő választások alapvetően pártelvű választások lesznek. Ebből következően a létrejövő népképviseleti testületek főleg pártok szerint tagozódnak. A pártok és a közvetlen jelöltállítás — Sokan állítják, hogy korai még a pártokra koncentrálni a választásokat, hiszen egyrészt még a szerveződés állapotában vannak, másrészt a múlt évi társadalmi vita tapasztalatai szerint a lakosság nagy része ragaszkodik a közvetlen jelöltállítási jogához. Fel tudja oldani ezt az ellentmondást a tervezet? — Ami a pártok helyzetét illeti, azt a választójogi törvény éppen azáltal befolyásolhatja, hogy a pártokat helyezi a választási mechanizmus középpontjába. Egyben elő is segíti ezzel összerendezésüket, önmaguk definiálását, más politikai erőkhöz való viszonyaik meghatározását. Fontos ebből a szempontból az is, hogy a törvénytervezet eljárási szabályai korrekt esélyegyenlőséget nyújtsanak számukra. Az állampolgárok közvetlen jelöltállítási jogához fűződő, valóban meglevő törekvéseket a tervezet az úgynevezett független jelöltek indulási lehetőségének biztosításával honorálja. Ez azt jelenti, hogy megfelelő számú aláírás esetén az állampolgárok közvetlenül is állíthatnak jelölteket. Úgy vélem, ez megfelelő reagálás arra a tényre — amire egyébként már röviden utaltam —, hogy a politikai törekvések jelenleg nemcsak a politikai pártok mentén szerveződnek. Mindezekre való tekintettel különösen figyelemreméltónak tartom a tervezetnek az úgynevezett egy- és többmandátumos változatát, amely megfelelő kombinációt jelent az egyéni választókerületi és listás választási rendszer között. Nemzetközi ellenőrzést — nem! — Vannak, akik már most megkérdőjelezik a legközelebbi választásokat. Mert legyenek azok előrehozottak, vagy tartsák jövőre, amikor a mandátumok amúgy is lejárnak, máris valamiféle nemzetközi ellenőrzést sürgetnek, ön szerint is ennyire labilis lenne egy társadalmi konszenzus kialakítása az új választójogi törvény ügyében? Már említettem, hogy a kormány azt szeretné, ha ez a társadalmi konszenzus létrejönne, s kész arra, hogy annak eredményét a jogszabálytervezetben érvényesítse. Szeretném azonban hozzátenni, hogy ehhez a részvevők nagyfokú toleranciájára van szükség, hiszen a pártok érdekei más-más választási rendszert részesíthetnék előnyben. Úgy vélem, hogy az előzetes tervezet — ismerve az egyes pártok, más szervezetek által eddig kidolgozott javaslatokat — kellő alapot ad egy megfelelő konszenzusra. Ha viszont ez nem jön létre, a kormánynak azt is vállalnia kell, hogy az általa a legjobbnak tartott megoldásokat nyújtja be az Országgyűlésnek, s ott annak elfogadására a képviselőket megnyerje. A választások iránti bizalomról és ebben az öszszefüggésben a nemzetközi ellenőrzésről szólva az a véleményem, hogy ennek a kérdésnek van egy jogon kívüli, s van egy jogi oldala. A választójogi törvényen túlmutató probléma, hogy a választási kampány leendő szereplői milyen politikai kulturáltsággal, a pártpolitikai érdekek mellett a nemzet érdekeit mennyire szem előtt tartó módon, a szociális demagógiát és a személyes egymásnak feszülést elkerülve vesznek részt a kampányban. Anélkül, hogy hosszas fejtegetésekbe bocsátkoznék, én bízom benne, hogy ebből a szempontból nézve indokolatlan bármiféle előre eltervezett bizonytalanságot sugallani. A jogi szabályozás oldaláról pedig úgy vélem, az előzetes tervezet garanciarendszere önmagáért beszél. Hozzátéve, hogy e vonatkozásban is nyitottak vagyunk minden ésszerű javaslatra, további bővítésre. Mindezek alapján véleményem szerint nincs igazán alapja annak, hogy a választások nemzetközi ellenőrzését szorgalmazva bizalmatlanságot keltsünk törekvéseink iránt, s az ország szuverenitását, a nemzet nagykorúságát ilyesmivel megkérdőjelezzük. Az MSZMP esélyei . Már a törvénytervezet nyilvánosságra hozásának pillanatában vitát váltott ki az a megoldási javaslat, hogy a helyi tanácselnököt a lakosság nem közvetlenül választja. Nincs más megoldás? — A tavalyi társadalmi vita során a tanácselnök közvetlen választása valóban általános egyetértésre talált. Ez az önmagában demokratikus megoldás azonban megváltozott politikai viszonyokba helyezve nem biztos, hogy egyértelműen demokratikusnakmutatkozik. Egypártrendszer körülményei között valóban az. Többpártrendszer esetén azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a tanácstestület többsége más pártállású lehet, mint a közvetlenül választott tanácselnök. Úgy vélem, hogy nekünk a jövőben is a testület elsőbbségére kell építenünk. Mert ha nem ezt tesszük, olyan ellentmondásos helyzetet is teremthet, amely megakadályozhatja az eredményes munkát. A kisközségekben azonban, ahol a pártállásnál jobban előtérben áll a tanácselnök személyisége, a közvetlen választás újra megfontolandó. Az MSZMP önmaga nyitott teret a természetes társadalmi folyamatoknak, a politikai intézményrendszer átalakulásának, ön mint az MSZMP Központi Bizottságának tagja, hogyan látja ebben az új választási konstrukcióban a ma hatalmon levő párt lehetőségeit, esélyeit, választási tennivalóit? — Mint állami területen dolgozó politikus, ma abban látom a fő feladatomat, hogy olyan választási rendszer kialakításán munkálkodjam, amely korrekt, demokratikus, a nyilvánosság ellenőrzése mellett folyó eljárás eredményeként legitim népképviseleti testületeket eredményez. Ez az MSZMP-nek is az érdeke. Az MSZMP választási esélyeit illetően csak annyit, hogy ha a pártban gyorsan és következetesen végbemegy a megújulás, akkor a tervezett kongresszus olyan programot tud a nemzet elé tárni, amelyre érdemes lesz voksolni. Ehhez természetesen hiteles vezetőkre, az emberek bizalmát élvező jelöltekre van szükségünk. Szabó László A Holt-Tisza patkó alakban öleli körül. A patkó száját a 4-es számú főút zárja. Valódi sziget tehát Szolnoknak ez a kerülete: Alcsisziget. Hobbitelkeivel, üdülőházaival, horgászhelyeivel és a vízi sportok színtereként valódi hétvégi paradicsom — ám egyáltalán nem szellemfalut idéző városrész. A dolgos hétköznapokon legalább olyan mozgalmas életet él, mint pihenőidőben: itt van tudniillik többek között a Héli Állami Gazdaság székhelye, a gazdaság által vezérelt szakszolgálat és gépi fejőképző üzemi iskola, továbbá a szarvasi marhatenyésztő gazdasági társaság, az Alcsired központja, s nem utolsósorban egy szépen fejlődő lakónegyed, amely legkevesebb 150 családnak ad otthont. A Héki Állami Gazdaságban üzemi pártbizottság koordinálja a nyolc pártalapszervezet munkáját, s e nyolcból az egyik legmozgékonyabb éppen az alcsiszigeti, amely az előbbiekben sorolt munkahelyek kommunistáit tömöríti. Sőt: reformkommunistáit. Tudniillik a városi pártértekezletet megelőzően a leghatározottabban itt fogalmazták meg a vitákban, hogy a sok beszéd helyett olyan programot kell kialakítani, amely világos, kézzelfogható helyi célt fogalmaz meg, meghatározott feladatra sorakoztatja Abidsziget párttagjait és pártonkívüli állandó lakosait, kert- és hétvégüláz tulajdonosait. A pártnak ki kell lépnie az elszigeteltségből — ezt tartották a gondolatébresztők a legfontosabbnak. Ilyen előzmények után került sor arra a tél végi üzemi pártbizottsági ülésre, amelyen az egyik pártbizottság a tag a változást sürgető erők összefogására, a cselekvőkész mag megszervezésére javasolta, hogy hozzák létre az alcsiszigeti reformkort. Időközben megindult a gondolkozás, az eszmecsere abban is, hogy mi lehet az aközös érdek és cél, amely mindenkit együttműködésre ösztökélhet — mondja Kovács Sándor, az Alcsired osztályvezetője, akit az alcsiszigetiek delegáltak a Szolnoki Városi Pártbizottságba, így folytatja : — Sok minden került a felszínre. Például, hogy a Szolnok megyei Kisker évekkel ezelőtt lealapozott itt egy AIBC-t, ami pénz hiányában úgy is maradt, holott a napi szükségleti cikkek mellett a horgászfelszereléstől a kiskerti szerszámokon és vegyszereken át nagyon sok mindent árusíthatnának egy ilyen üzletben. S mázsaszámra terem az alsdszigeti kertekben a zöldség és gyümölcs is, aminek a felvásárlását még senki sem szervezte meg, és sorolni lehet... Vagyis oda lyukadtunk ki, hogy egyfajta közös vállalkozásra kellene megszervezni az embereket. Ez az ötlet azután futótűzként terjedt Alcsiszigeten, nem csoda, hogy a május elejére meghirdetett reformkori alakuló ülésen a húsz-egynéhány párttagon kívül tíz-egynéhány párton kívül helyi lakos is megjelent. Így történt, hogy Alcsiszigeten nem reformkor, hanem reformklub alakult. Menet közben azután született még egy fontos döntés: meg kell próbálni létrehozni az MSZMP alcsiszigeti területi alapszervezetét, amely az itt lakók és ide kötődőik életminőségét javító vállalkozások élére állhatna. Ez az alapszervezet június 1-jével meg is alakult, és közvetlenül a városi pártbizottsághoz tartozik. A vállalkozást az ABC felépítésére már szervezzük. Valószínűleg kft.-t alakítunk. A területi alapszervezet tagjai — én ötödikként írtam alá az ívet — felosztják maguk között a 150 alcsiszigeti családot és házról házra járva a kert-, meg hétvégiház-tulajdonosokat is felkeresve győzik meg az embereket a csatlakozás értelméről. Annál jobb, hatásosabb választási „propagandát” el sem tudok képzelni, mint azt, ha ez a vállalkozás sikeres lesz. Mi bízunk benne — teszi még hozzá az előbbiekhez Kovács Sándor, befejezésül azt hangsúlyozva: a párt megítélését egyáltalán nem az határozza meg, hogy önmagáról milyen bizonyítványt állít ki, hanem az a kép, ami róla a környezetében alakul ki, tettei, cselekedetei nyomán. Az alcsiszigeti párttagok ezért is döntöttek úgy, hogy erejükhöz mérten vállalkoznak e kép kedvezőbbé formálására. Sok szerencsét ehhez a vállalkozáshoz! Kőváry E. Péter HOL VAN (HOGY VAN) A PÁRT? Vállalkozó alcsiszigetiek NÉPSZABADSÁG - HAZAI KÖRKÉP 1989. június 9., péntek A faültetők felelőssége A földből élő ember nem izgága fajta. A természet erőivel folytatott mindennapos harca megtanította a türelemre. A paraszti bölcsesség kútfeje a tapasztalat, a „hamar munka sosem jó” álláspontra az élet bírta rá a földet művelőket, állatot nevelőket. A földből élő ember higgadtságával sokszor és sokan visszaéltek. Olykor szándékosan, máskor ügyetlenül, a jóakarat ellenére. A falu, a vidék csöndje egyeseket csak megtévesztett, másokat politikai kalandorkodásra sarkallt. A hallgatag tömeg sorsáról még az érte felelősséget érzők is legtöbbször nélküle döntöttek. A csönd a múlté, a türelem fogyóban van. Ha a fáradságos vetést nem követi aratás, a józan ész logikája csorbát szenved. A nap kisüt, a felhők esőt adnak, az emberek sem felejtettek el dolgozni — mivégre hát a sorozatos kudarc? A parasztember kutatni kezdi az okokat, és előbbutóbb meg is találja őket. És rájön, hogy a bajok mélyen társadalmi gyökerűek. Romány Pál az MSZMP KB legutóbbi ülésén ezt mondta: „Sokkal többről van szó, mint egy termelési ágazatról, mint egy bármilyen fontos népgazdasági kérdésről. Többről és másról: egy évtizedek, sőt évszázadok óta építkező, formálódó világról, a parasztságról és csak ezzel együtt a termelésről, faluról és településről.” Az említett ülésen — mint ismeretes — az MSZMP agrárkoncepciójáról tanácskozott, majd határozott a Központi Bizottság. Arról a dokumentumról, amelyben stratégiai értékű agrártéziseket igyekezett megfogalmazni a párt vezető testülete. A szebb agrárjövő felé vezető út felvázolása persze nem egyszerű feladat. Tudja ezt az MSZMP tapasztalatból is, meg azért is, mert február végén társadalmi vitára bocsátott koncepciótervezetét sok kritika érte. De tudják az alternatívok is, akiknek ugyancsak fejtörést okoz saját agrárprogramjuk kimunkálása. De vajon mivégre ez a nagy buzgalom? — vetődik fel sokaikban, és okkal, a kérdés. Tényleg a magyar falu sorsáért aggódnak a legkülönfélébb pártok és szervezetek, vagy „csupán” hárommillió választópolgár szavazatára van szükségük? A koalíciós időkben a csöndes vidék voksaiért nagy lendülettel indultak harcba a pártok. Nincs is ebben semmi kivetnivaló. Feltéve, hogy a választási program valósághű helyzetértékelésen alapszik, hiteles és megvalósítható. Iványi Pál a KB ülésén mindenesetre kijelentette : különbséget kell tenni az agrárpolitikai tézisek és a párt választási programja között. Ez világos beszéd. Az MSZMP nem taktikázik. Sőt sokan azt vetik a szemére, hogy túlontúl szerény. Hiszen a párt agrárpolitikája a magyar mezőgazdaságot nemzetközileg is elismert sikerágazattá emelte. S ez a fejlődés abban a ritmusban következett be, ahogyan a párt távolodott a sztálinista kolhozelmélettől, és amilyen mértékben lebontotta az ehhez kapcsolódó korlátokat. Ez a folyamat ellentmondásos volt. Nem is lehetett más, hiszen a magyar gazdaság és társadalom elmúlt harmincévi fejlődéstörténete a nekilódulások-megtorpanásokvisszatáncolások ciklikus története. Hatvani Dániel, az ismert szociográfus írja: „Keserves árat fizetünk azért a késői felismerésért, miszerint a mezőgazdaság fejlődésének kulcsa az iparban található. Majdnem annyira keserveset, mint azért a lassan kimúló szörnyszülött rögeszméért, hogy — mind az iparban, mind a mezőgazdaságban — egyedül a nagy formák az üdvözítőek, s mellettük a kisebbek csak megtűrtek lehetnek.” Hát igen. Az „egy falu, egy nóta”, majd a „több falu, egy nóta” ikarustechnikája nem vált be: hamis lett az ének. A földből élő ember nem kapkodó® fajta, megfontoltan cselekszik. Különösen, ha hoszszabb távra tervez. Hiszen tudja: az elültetett fát nem lehet egy idő múlva a kert másik sarkába költöztetni. És joggal: a körültekintés a közelebbi vagy távolabbi jövőben termőre forduló jelképes facsemeték elplántálása során nem nélkülözhető. A Központi Bizottság legutóbbi ülését valami ilyesfajta megfontoltság jellemezte. A február óta jelentősen átformálódott koncepció a vita során tovább gazdagodott. Tisztelettel méltó önmérsékletet tanúsított a földtörvény és a szövetkezeti törvény parlamenti vitája során a mezőgazdasági tárca is. De például a Magyar Néppárt is rendkívül higgadtan kezeli az agrárkérdéseket, a Szociáldemokrata Párt pedig őszintén bevallja: még nincs kiforrott agrárkoncepciója. Nagy a faültetők felelőssége. Sitkei Béla fel // Ő is ártatlan áldozat volt Olvasva lapjukban Palád József cikkét a Kerepesi temető 21-es parcellájával kapcsolatban, a tisztábban látás érdekében szeretném közölni a következőket. Férjem néhai Pászti Gyula középiskolai tanár, az októberi események ártatlan áldozataként halt meg 1956. november 7-én. Nem állt a barikád egyik oldalán sem, kötelességtudó pedagógusként végezte munkáját a legnehezebb napokban is a Rózsák terén lévő kollégium igazgatójaként. November 7- én hazafelé jövet érte a halálos lövedék a Felszabadulás téren. Annak idején — humánusan — a hozzátartozók választhatták meg a temetőt elhunytjaiknak. Én lakásom közelségemiatt a Kerepesi temetőt választottam. A temetkezés ügyintézése során — nem kérdezve meg az elhalálozás körülményeit —, a 21- es táblát jelölték ki sírhely megválasztására. Ide lett véglegesen eltemetve 1957. február 11-én, a parcella 1. sorának 364. számú sírhelyére. Választásom utólag megbántam, mert a 21-es parcella az ÁVH-s és HM-es halottak exhumálása után senki földje lett, méteres gaz verte fel, és az ott nyugvókat úgy tekintették, mintha mindegyik — a korábbi megítélés szerint — ellenséges módon viselkedett volna. Nem volt mindegy számunkra — mert a férjem sírja közelében nyugvók mind hasonló körülmények között haltak meg — ez a megaláztatás. Betetőzése az ügynek az volt, hogy 25 év elítéltével — 1982 decemberéig exhumálni kényszerültünk halottainkat, mivel a parcellát megszüntetésre ítélték. A cikkben említett hat hónap türelmi időiről akkor szó sem esett. Én is vállaltam az exhumálás procedúráját és elvitettem férjem hamvait a lakóhelyem szerint kijelölt rákoskeresztúri temetőbe. Életünket meghatározó tragédia volt, ami történt. Férjemről még annyit: fiatalon az „Oktatás Kiváló Dolgozója” kitüntetést nyerte el, nem érdemtelenül. Bár saját halottjának semmilyen szervezet nem tekintette, holott példamutató emberi helytállása alapján erre is érdemes lett volna, vagy legalábbis arra, hogy temetőn belül maradhasson. Elhalálozása után itt maradtam két hónapos gyermekünkkel, akit egyedül neveltem fel, kis jövedelemből, nem kis nehézségek árán. Végezetül 1956 elesettjeinek megítélésében, sajnos, kevés szó esik azokról az ártatlan áldozatokról, akik életük kockáztatásával a nehéz napokban is helytálltak munkahelyükön, és családjukban egyaránt. Ezt bizonyítja a mai értékrendben még hangzatosnak is mondható cikk címe is. özv. Pászti Gyuláné Budapest