Népszabadság, 1990. október (48. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-24 / 249. szám
1990. október 24., szerda NÉPSZABADSÁG - VILÁGKIÁLLÍTÁS Liberális csomagterv Magyarország számára a világkiállítás megrendezése nem öncél, hanem eszköz. Mindenekelőtt a négy évtizede elhanyagolt infrastruktúra fejlesztésének egyre égetőbbé váló meggyorsításához. Ehhez azonban meg kell változtatni a jogi és pénzügyi feltételeket, beleértve a tulajdonviszonyokkal kapcsolatos felfogást és magatartást is. Ez utóbbi azért lényeges, mert csak így léphet életbe a koncessziós törvény, amely biztosíthatja az állami és önkormányzati tulajdon átmeneti hasznosítását anélkül, hogy maga a tulajdonos is más lenne. „Államok feletti” régiók Változnia kell a közgazdasági környezetnek is, kiváltképp abból a szempontból, hogy vállalkozásélénkítő magatartás alakuljon ki. Méghozzá a külföldi és a hazai vállalkozók számára egyforma jogi feltételeket kell teremteni. Ugyanis az államok általában a hazai vállalkozókat inkább védik, semmint hátrányos helyzetbe szorítják. A liberalizálási folyamat tehát — amelynek az idei gazdasági eredmények is igazolják jótékony hatását — csak egy széles, átfogó gazdaságpolitika révén érvényesülhet. 1992 után Nyugat-Európában felgyorsul az egyesülési folyamat, s egyre több olyan központi igazgatási szervezet jön létre, amely már az egységes Európában, és nem az egyes államokban gondolkodik. Ezzel viszonylagosan csökken ez utóbbiak szerepe, a gazdaságszervezés, a pénzügyek, a kulturális irányítás területén egyaránt. Egyidejűleg viszont megnő a régiók jelentősége, amelyek sok mindent átvesznek az állami szerepkörből. Magyarországnak ez azért hallatlanul fontos, mert kapcsolataink a német, a francia régiókkal, az olasz tartományokkal igen erősek. Ha hozzászámítjuk ehhez a Szovjetunió köztársaságainak önállósulását, ez még inkább erősíti ezt a tendenciát. S ne feledjük, a balti államok nézőpontjából már egyáltalán nem vagyunk olyan kicsike ország! A világkiállításnak pedig éppen az az alapkoncepciója, hogy ezúttal nem egy nagy állam rendez kiállítást, hanem a kis népek, kis kultúrák és az egyetemes kultúra közötti kölcsönhatást kívánja szolgálni. 1995-ben a mainál is fontosabb lesz ez a kérdéskör, s ezért nagyon sokat jelenthet, ha egy olyan kiállítást rendezünk, amelyre a mi léptékünknek megfelelő partnereket hívunk meg, mondjuk, Bretagne-t, Flandriát vagy Sevillát. Ez a korábbitól eltérő dimenziója az európai együttműködésnek, s ezzel tulajdonképpen megelőzzük a többieket, mert olyan találkozást kínálunk itt, ahol regionális szinten teremtődhetnek kapcsolatok. S ez nemcsak kulturális, hanem általános politikai jellegű célkitűzés is. Eszköz lehet a világkiállítás Budapest európai szerepének erősítéséhez is. Van esély arra, hogy a mi fővárosunkban jöjjön létre például a középeurópai pénzügyi központ, itt legyenek a távol-keleti országok európai hídfői. Ebben lépéselőnyünk van a magyar bankrendszer kialakulása, a hazai tőzsde megnyitása és más dolgok révén. Ahol pedig ezek a pénzügyi központok létrejöttek, ott vonzzák a befektetéseket, s ezen keresztül Magyarország regionális szerepét ebben a térségben erősen növelni lehetne. Egy ilyen lehetőség nagyon fontos az ország fejlődése szempontjából. A németek most Berlint Európa fővárosává akarják tenni, vagy legalábbis felzárkóztatni London és Párizs mellé, s ezzel egész Németország gazdasági súlyát kívánják növelni. Az, hogy , a világkiállítás kapcsán megjelentek a latin országok Magyarországon, s már az eddigi ajánlataik is több milliárd dollár értékűek — bár alig öt százaléka az eddig beérkezett ajánlatoknak —, az ugyancsak arról tanúskodik, hogy hazánk iránt újabb területeken támad érdeklődés, s Budapestnek most óriási az esélye a felzárkózás megkezdésére és dinamikus folytatására. Nem elhanyagolható szempont, hogy a világkiállítás lehetőséget ad országunk történelmi múltjának bemutatására, s világszerte felhívja ránk a figyelmet. A tapasztalatok szerint legalább egy évtizedig tart a hatása annak, ha egy országra nagyszabású sportesemény vagy nemzetközi hatású rendezvény kapcsán irányul a médiák figyelme, s mindenütt foglalkoznak vele. Mivel minden beruházás hosszú lefutású, s nem csupán az adott hat hónapra méretezett, meg kell különböztetni magát a kiállítást és azt, ami tartósan gazdagíthatja a fővárost, az országot. Azokra a létesítményekre, amelyeket létre kell hozni a világkiállítás kapcsán, egyébként is szüksége van Budapestnek és az országnak, és ma már az sem vonható kétségbe, hogy éppen a kiállítás időpontjában, a következő évtized közepén lesz szükség rájuk. Aki azt állítja, hogy elegendő Bécsbe eljutni három és fél óra alatt, vagy azt mondja, hogy nem kell autópálya, az súlyosan téved. Aki azt mondja, hogy Budapesten nem kell új híd — miközben a Szabadság hídra hovatovább nem lehet ráhajtani, mert leszakad —, az aligha tudja, mire van igazán szüksége a fővárosnak. Kétszázezer új munkahely Az infrastruktúra, ami a kiállítás kapcsán létrejöhet, mindenképpen szükséges. Az erre fordítandó összegeket tehát egyértelműen el kell határolni az Expo költségeitől. Az Expo gazdaságossága csak az utóhasznosítással együtt értelmezhető helyesen. Van egy minimális program, amely egy olyan alapinfrastruktúra létre' '4 hozását tartalmazza, melynek révén a kiállítás már megrendezhető. Ez az alapvető infrastruktúra akkor teremthető meg gazdaságosan, ha más infrastruktúrákkal együtt jön létre, hiszen könnyen belátható, hogy a Győr és az országhatár közötti autópályaszakasz önmagában nem rentábilis, s nehezen is finanszírozható a kiépítése. Egy olyan autópályahálózat viszont, amelyik összeköti Dél- és Észak-Európát, tranzitútvonalakat jelent Kelet és Nyugat között, már nyilván gazdaságos. Nyílt programban kell tehát gondolkodni, amelynek megvalósítása jövedelmező lehet a külföldi tőke számára. Az idegenforgalmat is így kell elgondolnunk, vagyis ne Budapestre koncentrálódjon, hanem amennyire lehet, vidéken szállásoljuk el a látogatókat, s onnan jöjjenek föl Budapestre a világkiállítás megtekintésére. Az egyes törekvések tehát egymást erősítik: a szélesebb körben kiépülő infrastruktúra eredményeként az idegenforgalom arányosabban oszlik meg, a bevételek arányosabban oszlanak el, s ez visszahat az egész rendezvény gazdaságosságára. Külön eleme a tevékenységnek a dél-budapesti térség fejlesztése, itt egy kereskedelmiadminisztratív központ létrehozása, amelynek az utóhasznosítása külön előnyökkel jár majd. Ugyanez mondható el a tervezett lágymányosi innovációs parkról. S akkor még nem szóltunk arról, hogy mindez elősegítheti a rendkívül rossz és elmaradott fővárosi foglalkoztatási struktúra átrétegződését, azt, hogy a szolgáltatások ebben az eddiginél jóval elnöke védnökségével tanácskozást rendeztek külföldi és hazai szakemberek számára egy új hazai innovációs park létesítéséről a Műszaki Egyetem területén. Az elképzelések szerint olyan park létrehozása mutatkozna célszerűnek, ahová a sikeres fejlesztő tevékenységet folytató kisvállalkozások települnének. Egy másik lehetőség az innovációs és kereskedelmi vállalkozásoknak, menedzserirodának denagyobb szerepet kapjanak. Ahol magas szintű a szolgáltatás — a szellemi tevékenységet is beleértve —, ott tud megjelenni a világszínvonalú ipari termelés is. Mindennek a lényege nem más, mint egy olyan gazdaságpolitikai koncepció, amelyik a gazdaságot a keresletélénkítés oldaláról közelíti meg, ehhez külföldi működőtőkét próbál behozni, ráadásul olyan időszakban, amikor ez a tőke még rendkívül óvatos. Olyan külföldi működőtőkét hozhatunk be, amely rövid távon javítja a külgazdasági devizaegyensúlyt. Az infrastruktúrába fektetett tőke ugyanis nagyrészt forintból megvalósított létesítményekhez érkezik, ennélfogva fölhasználható az adósság törlesztésére. És aki ebbe fektet, az tudja, hogy csak 15— 20—25 év alatt kapja vissza a pénzét. Nem az következik tehát belőle, hogy már holnap, holnapután kiviszik a forintért adott áru deviza-ellenértékét, hanem ez az érték jórészt bent marad a hazai pénzforgalomban. Nem vitatható, hogy ennek is meg kell fizetni az árát. Az fogja megfizetni az autópálya, a telefonhálózat létesítésének árát, aki használja, legyen magyar ember vagy külföldi. A magyar embernek is fizetnie kell tehát érte. De vajon jobb-e, ha egyáltalán nincs telefon, mint az, hogy ha van, de fizetni kell érte azon az áron, amelybe belekerült? S ha adókedvezményeket adunk is, olyan teljesítményre adjuk, amely egyébként elmaradna. A költségeket egyébként szélesebb összefüggésben kell elemezni. Annak a 150—200 ezer embernek például, akiket foglalkoztatni lehet az infrastruk-* túra megépítésén, nem kell munkanélküli-segélyt, átképzési támogatást és egyebeket fizetni, hanem az átrétegződés a munkálatok fölszívó hatására következik be. Akik fölveszik ide az embereket, azok tanítják be őket az új munkafolyamatra, és nem az államnak kell erről gondoskodnia. Ötven ország hetven városában Az előkészületeknek több szintjük van. A műszaki előkészítés ugyancsak lendületesen halad, de az anyagi eszközök már elfogytak. Ez azt jelenti, hogy az utak, hidak, mindenfajta létesítmények műszaki tervei szellemileg is készülnek. Előbb-utóbb azonban elérkezik a pillanat, amikor, mondjuk, egy híd tervét a fővárosnak jóvá kell hagynia ahhoz, hogy meginduljon az építése. Ez utóbbihoz szükséges a döntés, és szükséges az a pénz, amivel meg lehet kezdeni a munkát. Most ott tartunk, hogy már több száz olyan hálóterv készült el, amelyek a világkiállításig hátralevő öt évet mérnöki pontossággal „lefedik”, s anyagi és pénzügyi ütemezést is tartalmaznak. Rengeteg időt vesztettünk az elmúlt két-három évben, de ma még a tervek műszaki szempontból megvalósíthatók. Ha azonban ebben az évben nem hozzák meg a szükséges döntéseket, akkor gyakorlatilag lehetetlenné válik a kivitelezés. A pénzügyi finanszírozásra meghirdettek egy nemzetközi pályázatot. Ötven ország hetven városában ismertetik most a befektetni szándékozó vagy erre általunk megnyerni kívánt személyek előtt a feltételeket és lehetőségeket, s ennek alapján várják az előzetes jelentkezéseket. Ezt követően decemberben Budapesten konferenciát rendeznek a beruházók részére, amelyen ismertetik a hazai közgazdasági helyzetet, a konkrét projekteket, és bemutatják az építészeti, műszaki, városrendezési pályázatok eredményeit. Ezt követi március 31-ig a pénzügyi pályázat második menete, és akkor ismerhető meg igazán a befektetők személye, szándéka. Az Expót 500 millió dollár, az alapinfrastruktúrát 1,2 milliárd, és a szélesebb, ún. nyitott infrastruktúra programot 6,2 milliárd dollár értékben írták ki pályázatra. Ez összességében mintegy nyolcmilliárd dollár, ebből magához a világkiállításhoz feltétlenül szükséges 1—1,2 milliárd, amely öszszeg az alapinfrastruktúrára fordítható, ha az Expo finanszírozására külön akadnak vállalkozók. Eddig a beérkezett jelentések vagy jelentkezések alapján annyi mondható el, hogy az alapinfrastruktúrához szükséges pénzösszegnek már a többszörösét lejegyezték a külföldi befektetők. Ha ez jól folytatódik, és a jogi és gazdasági környezet is létrejön, semmi akadálya nem lehet annak, hogy az alapvető infrastruktúra létrejöttéhez szükséges befektetések számára rendelkezésre álljon a szükséges tőke. Fodor Gábor A legfejlettebb térségekben az úgynevezett innovációs kártya ma már hathavonként kerül újraosztásra, amin is az értendő, hogy a találmányok, új eljárások megszületése és gyakorlati alkalmazása között csupán ennyi idő telik el. Ehhez a többi között az innovációs parkok is hozzájárultak. Erre a világkiállítási előkészületek során most külön felfigyeltek a hazai szakemberek, s a Világkiállítási Programiroda kezdeményezésére dr. Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Pungor Ernő akadémikus, az OMF e lyet adó, magas színvonalú kommunikációs és számítástechnikai infrastruktúrával felszerelt üzleti központ létrehozása, ami esetleg kombinálható is az előző változattal. Az egyetemi környezet lehetővé teszi, hogy az innovációs parkot rákapcsolják egy jelentős teljesítőképességű számítógép-hálózatra, ami többféle információszolgáltatást tesz lehetővé. Az innovációs park a tervek szerint tízezer négyzetméteres alapterületen jöhetne létre, ha sikerül felkelteni az érdeklődést és kialakítani a közös érdekeltséget. ALAPPROGRAM: A kiállítás megrendezéséhez feltétlenül szükséges beruházások, amelyek kiterjednek a világkiállítási övezet kiépítésére, az övezeten kívüli területek minimális infrastrukturális fejlesztésére, és a szállodakapacitás 8—12 ezer férőhellyel történő fejlesztésére. (Lásd még: Nyitott fejlesztési program.) Általános szabályzat: A BIE-hez benyújtandó bejegyzési kérelem melléklete, amely kifejezi, hogy a rendező országok alkalmazkodnak a világkiállítások kialakult rendjéhez. Megjelöli a kiállítás tematikáját, célját, területét, nyitvatartási időtartamát. Tartalmazza a főbiztosok feladatait a BIE-vel tartandó kapcsolatok tekintetében. BIE: A Kiállítások Nemzetközi Irodája. A párizsi székhelyű szervezet közgyűlése ítéli oda a kiállítás rendezésének jogát az azt kérelmező kormány (ok) nak, amely végleges döntés után a kiállítást hivatalosan bejegyezteti a BIE-nél. A kiállítás megrendezésének joga a bejegyzéssel válik véglegessé. DÉL-BUDAPESTI FEJLESZTÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG: a világkiállítási övezetben lévő ingatlanok kezelőinek, kereskedelmi bankoknak, a Világkiállítási Programirodának mint részvényeseknek az alapításával létrejövő gazdasági társaság, amelynek feladata az övezet előkészítése és a beruházások megvalósításához szükséges pénzügyi funkciók ellátása. EXPO BUDAPEST RÉSZVÉNYTÁRSASÁG: a világkiállítási övezet beruházási munkálatainak szervezésére és a világkiállítás üzemeltetésére hivatott gazdasági társaság. Osztrák tükörszervezetével, az Expo Vienna AG-vel vegyes vállalatot alapít a világkiállítás marketing tevékenységének vprzésére. KONCESSZIÓS TÖRVÉNY. Az előkészítés alatt álló törvény arról rendelkezne, hogy Magyarországon is alkalmazható a koncesszió, amelynek értelmében a külföldi befektető, ha megépít valamilyen infrastrukturális létesítményt, úgy meghatározott ideig élvezheti annak minden hasznát. A külföldön koncesszióban épült autópályák beruházóit olykor nemcsak az úthasználati díj illeti meg, hanem az a kereskedelmi jog is, hogy megválassza a cégeket, amelyek a pályák mentén éttermeket, áruházakat, szállodákat nyithatnak. A koncessziós törvény bővítené a magyarországi infrastruktúra fejlesztésébe bevonható külföldi működő tőkét. KORMÁNYKÖZI VEGYES BIZOTTSÁG: Az egyidejűleg két helyszínen, két országban megrendezendő 1995-ös világkiállítás kormányszintű teendőinek összehangolására létrehozott magyar—osztrák bizottság. NYITOTT FEJLESZTÉSI PROGRAM: Az ország hosszú távú gazdasági fejlesztéséhez kapcsolódó program, amelynek megvalósítási üteme a világkiállítás alkalmából bevonható többlet külföldi működő tőke értékétől függ. VÉGSŐ HASZNOSÍTÁS: A kiállítás hat hónapos nyitva tartása után a világkiállítási övezetnek és épületeinek hasznosítása különféle célokra (tudományos és kulturális központ, kongresszusi központ, nemzetközi kereskedelmi központ, szabadkereskedelmi övezet, rekreációs terület, új városközpont stb.). Ebben a megközelítésben a világkiállítás csupán előhasznosításnak tekintendő. VILÁGKIÁLLÍTÁS: Az ötévenként rendezendő univerzális világkiállítások mellett a BIE szabályzata szerint kétévenként rendeznek szakvilágkiállításokat. Az 1995-ös a világkiállítások történetében először két helyszínen, két országban lesz látható április 29-től október 26-ig. VILÁGKIÁLLÍTÁSI KORMÁNYBIZOTTSÁG: A magyar kormány 1990. július 18-i határozatával létrehozott tárcaközi bizottság, amely az előkészítés feladatait hangolja öszsze. Vezetője a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere. VILÁGKIÁLLÍTÁSI PROGRAMIRODA : A világkiállítási kormánybiztos irányítása és felügyelete alatt működő önálló jogi személy, költségvetési szerv, amely a világkiállítás megrendezését készíti elő. VILÁGKIÁLLÍTÁSI ÖVEZET: A kiállításra kijelölt térség a Petőfi hídtól délre, Lágymányos, Ferencváros és a Csepel-sziget részeire terjed ki. VILÁGKIÁLLÍTÁSI TÖRVÉNY : A kidolgozás alatt lévő törvénytervezet rendelkezik a kiállítási övezetben, és az azon kívüli infrastrukturális létesítmények megépítésének szükségességéről, a törvény elfogadásával nyilvánítaná ki a parlament egyetértését a világkiállítás megrendezésével. Az Expo és a kiállítást megalapozó fejlesztések összefüggései önmagában a világkiállítás — akárcsak Ausztriában — jól körülhatárolható, viszonylag egyszerű, nyereséges vállalkozás. A magyarországi infrastruktúra hiánya miatt azonban az Expo önmagában nem valósítható meg, szükség van hozzá meghatározott infrastruktúrák határidőhöz kötött kiépítésére, illetve fejlesztésére. Ezt az utóbbit azonban csak egy távlati program keretében célszerű elvégezni, mivel ellenkező esetben a létrehozott infrastruktúra — amelyhez a kiállítástól függetlenül is ele mi érdekek fűződnek — csupán az eseményt szolgálhatná ki, ami óriási pazarlás lenne akkor is, ha az úgynevezett utóhasznosításra kevésbé lenne az ország rászorulva. Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy a meghirdetett átfogó program a külföldi vállalkozók számára nagyobb üzletet jelenthet mind az infrastruktúra, mind a tervfelhasználás vonatkozásában, tehát ez erősíti finanszírozási szándékaikat. A Világkiállítási Programiroda ábrája ezeket az összefüggéseket illusztrálja. D Dél-budapesti fejlesztés A B K INFRASTRUKTÚRA Infrastruktúra ALAPPOGRAM nyíltprogram A B = Expo-minimál program; B-C = infrastruktúrafejlesztési program; B+D dél-budapesti fejlesztési program 17